Napi Délkelet, 1994. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-01 / 26. szám

\ Drágábban buszozunk és táviratozunk m­ától Új év, új remények, új áremelések. Amelyek bizony elkerülhetetlenek. A mai naptól kezdve többe kerül, ha felülünk egy belföldi távolsági autóbuszjáratra (14 százalékkal), ha feladunk egy ugyancsak belföldi táviratot (25 száza­lékkal), és ugyanennyivel drágább az állami vízi köz­művek által szolgáltatott ivóvíz és csatornadíj. A tájékoztató a Közlekedés, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumtól származik. Ami esetleg jónak tűnhet az áremelésekben: a MÁV menetjegyei nem drágul­tak, ami azt jelenti, hogy érdemesebb vasúton közle­kedni. (3. oldal) Gumibotos demokráciáról árulkodik egy 57-es jegyzőkönyv Gyalázatos rémtettekről beszél lapunk 9. oldalán az a jegyzőkönyv, amelynek alapján közöljük Horváth Lajos kálváriáját. A csanádapácai Horváth Lajos 1956-ban a helyi munkástanács elnöke volt. Néhány hónap múlva bru­tálisan, aljasul meggyilkolták az ávósok: addig vallat­ták, addig ütötték-verték, amíg a szerencsétlen em­ber a kínzásokba bele nem halt. A „nép ellensége” már lassan negyven éve, hogy távozott az élők sorából, de leánya nem tud beletö­rődni apja erőszakos halálába. Szerencsére most már megfelelő vallomások állnak rendelkezésre, és nem utolsósorban: létezik az igazságtételi törvény, amely alapján felelősségre vonhatják a köztörvényes gyilkosokat. (írásunk első része a 9. oldalon) Két férfit keres a megyei rendőrfőkapitányság AZ EGYIK ALAPOSAN GYANÚSÍTHATÓ A GYILKOSSÁGGAL A Békés Megyei Rendőr-főkapitány­ság bűnügyi osztálya két férfit keres az 1994. január 5-én, Némethné Márton Edit orosházi lakos sérelmére elkövetett gyilkossági üggyel összefüggésben. Az egyik férfi alapo­san gyanúsítható a bűncselekmény elkö­vetésével. A másik január 5-én 22.30 és 23.00 óra között a bűncselekmény hely­színének közelében várakozott egy régi Fiat 127-es típusú fe­hér színű gépkocsi­ban. Majd a gépko­csiból kiszállva a Bajza utcába távo­zott. A gépkocsi a le­írt időszakban a Baj­za utcában közleke­dett. A férfiakról a Békés Megyei Rendőr-főka­pitányság mozaikké­pet tett közzé. Kérik mindazokat, akik a képen látható sze­mélyeket felismerik, vagy a gépkocsit a helyszínen látták, il­letve erről bármilyen információval rendel­keznek, tegyenek bejelentést a rendőr­ségen személyesen, vagy a 06/66-444- 833-as telefonon. A nyomravezetők­nek a rendőrség és egy magánszemély 1-1 millió forint díjat tűzött ki, ami válto­zatlanul érvényes. A nyomravezető sze­mélyét a rendőrség titokban tartja. Kárpótlási tudnivalók (6. oldal) AZT KÉRDEZTÉK AZ UGRAIAK: Pelcsinszki úr, ugyan kire szavazzunk? Falugyűlés van Biharugrán. Ez nagy esemény, mint mindig a rendszerváltozás óta. A meghívott vendégek között van dr. Pelcsinszki Boleszláv, Szeghalom és környéke ország­­gyűlési képviselője, aki valószí­nűleg a következő parlamenti cik­lusban is indulni fog. Zuhognak a kérdések, a vendé­gek becsülettel állják a sarat. Aztán jön egy kérdés, amely azt firtatja - és éppen Pelcsinszki doktortól -, hogy ugyan mondaná meg: vajon kire és mire érdemes szavazni a tavaszi választáso­kon? (3. oldal) Gázolt a villamos a Körúton Budapesten a Nagykörút Rákóczi téri szakaszánál hétfő reggel a villa­mos elgázolt egy 30 év körüli férfit, akit a mentők sú­lyos sérüléssel szállítottak kórház­ba. A baleset miatt több mint másfél órán át autóbuszok szállították a villa­mosok utasait a Blaha Lujza tér és a Móricz Zsigmond körtér, illetve Lágy­mányos között. Változások a szociális törvényben Több ellátás feltételei változnak február 1-jétől, a szociális törvény módosí­tásának hatályba lépésé­vel. A szociális támogatá­sokkal kapcsolatos legfon­tosabb módosulásokról König Éva, a Népjóléti Mi­nisztérium munkatársa tá­jékoztatta az MTI-t. A három- vagy többgyer­mekes családok számára a korábbiaknál kedvezőb­ben alakul a gyermekne­velési támogatás (gyet) igénybe vételi lehetősége. Ez az ellátás azoknak az édesanyáknak jár, akiknek legkisebb gyermeke há­rom és nyolc év közötti, gyermekeiket otthon neve­lik, és legalább 180 napot töltöttek munkaviszony­ban. A törvény módosítá­sával lehetőség nyílt arra, hogy a gyermeknevelési támogatást a szülők akkor is igénybe vegyék, ha - a harmadik után - újabb gyermekük vagy gyerme­keik születnek, és még nem érték el a hároméves kort, így elkerülhetővé vá­lik az a szituáció, hogy a család csak azért ne ré­szesüljön a mindenkori nyugdíjminimummal azo­nos összegben, mert a legkisebb gyermeke még nincs hároméves. Február elsejétől emellett azoknak az édesanyáknak is lehe­tőségük nyílik a gyet igénybevételére, akik a 180 napos biztosítotti jog­viszony hiánya miatt egyébként nem lennének rá jogosultak. A népjóléti miniszter egyedi elbírálás alapján ugyanis ezt köve­tően megítélheti számukra az ellátást - mondta König Éva. Az igényt a helyi jegyzőnél kell bejelenteni, azt a polgármesteri hiva­talból továbbítják a minisz­terhez. A gyermeknevelési támogatással kapcsolatos további változás, hogy amennyiben valamelyik gyermek halála miatt meg­szűnne a jogosultság, a támogatást még három hónapig folyósítják. Szintén a szociális tör­vény módosításával függ össze, hogy a jövőben a rokkantsági járadékot és a vakok személyi járadékát is figyelembe lehet venni a különböző személyes gondoskodási formák térí­tési díjainak megállapítá­sánál. Eddig ugyanis sok esetben nem, vagy csak nagyon minimális össze­get fizettek ezek az ellá­tottak a házi gondozásért vagy az intézményi ápolá­sért, ami nagy terhet je­lentett az intézmények, il­letve az azokat fenntartó önkormányzatok számára. Ez a változás elsősorban az intézményi bentlakók­nak jelent térítésidíj-emel­­kedést. JÓ ÁRUNAK NEM KELL CÉGÉR? Készül az új reklámtörvény (S. oldal) Latorcai János: A gazdaság elmozdult a '92-es mélypontról (4. oldal)

Next