Napi Gazdaság, 1996. november (6. évfolyam, 253-278. szám)
1996-11-08 / 259. szám
2— WorfNAPI — JÁTÉKMUSTRA A KONGRESSZUSI KÖZPONTBAN Önfinanszírozó magyar gyártók Idén negyedszer rendezik meg a Játékmustrát, a magyarországi játékkínálatot bemutató, a játékok kipróbálását lehetővé tevő karácsony előtti játékseregszemlét. A GO Szabadidő BT által szervezett rendezvény november 9-10-én lesz, a Kongresszusi Központban. Az eseményen több száz játékot lehet „tesztelni" - nem megvásárolni -, ami a várható 8 ezer látogatónak segítséget nyújthat a karácsonyi játékkínálatban való eligazodáshoz. Az idei Játékmustrán a hangsúly a minden korosztálynak szóló társasjátékokon lesz. A legtöbb társasjátékkal a védnökként is szerepet vállaló Hasbro, továbbá a Ravensburger és a Piatnik jelentkezik. Ismét visszatérnek a Götz babák és az üzleti alapismeretek megtanulását segítő Csokitőzsde, de kipróbálhatók a különböző fajátékok is. Újdonsága az idei Játékmustrának, hogy önálló játéktérrel és programokkal jelentkezik az összes magyarországi gyermekújságokat megjelentető kiadó. A korábbi Játékmustrán készített felmérések alapján idén is várhatóan több felnőtt érkezik, mint gyerek, és a családok, a baráti társaságok átlagosan 3,5 órát töltenek majd a rendezvényen. A korábban szintén jelentősnek számító húsvéti vagy gyereknapi játékvásárlás visszaesett, és a karácsony lett - a családi ünnepek mellett - az egyetlen jelentős játékvásárlási alkalom a családok életében. A játékokat gyártó és forgalmazó cégek szempontjából a fogyasztási szokások változása a szezonalitás jelentőségének növekedését jelenti. Éves forgalmuknak akár kétharmada az utolsó negyedévre koncentrálódhat. A Játékmustrán több magyar szabadalom is megjelenik. Közös vonásuk, hogy gyártójuk legtöbbször csak más tevékenységéből szerzett forrásából képes hitelezni, finanszírozni a forgalmazás költségeit. A rendezvény ugyanakkor azoknak is szól, akik nem tudnak részt venni rajta, sőt, szinte esélyük sincs arra, hogy új játékhoz jussanak. Az eseményen részt vevő cégek túlnyomó része ugyanis gyermekintézményeknek ajánlotta fel próbára bocsátott játékait. A kiválasztott 12 intézmény - kórházak, alapítványok, óvodák és iskolák - a rendezvény lezárását követően összesen 2,5-3 millió forint értékben kapnak játékokat. T. G. Á. Játékpiaci trendek A játékpiacot jellemzi a Hasbro stratégiája. Miközben a nemzetközi játékszakma 1995-ben átlag 5 százalékos visszaesést volt kénytelen elkönyvelni, a Hasbro forgalma - 1994 hasonló időszakához képest - 9 százalékkal, eredménye 12 százalékkal nőtt. Mindezek ellenére - a játékpiaci trendek alakulása és a részvényesek még racionálisabb gazdálkodásra irányuló magatartása miatt - a vállalat nemzetközi léptékű átszervezésről döntött. Ennek egyik jelentős eleme a cég 20 országra kiterjedő kelet-európai tevékenységének átalakítása volt. Az elmúlt évek során a Hasbro fokozatosan kiterjesztette eladásait az egész közép-kelet-európai régióra. Itteni tevékenységét 1995 óta - a korábbi Bécs helyett - Budapestről koordinálják. Míg a Hasbro kelet-európai első megjelenése idején, az 1990-es évek elején a magyarországi eladások jelentették a régióbeli értékesítés kétharmadát, addig 1996-ban a közép-kelet-európai bevételeknek várhatóan már csak 20 százaléka származik majd Magyarországról. Roger Swinburn, a Hasbro felelős vezetője idén e régióban 40 százalékos forgalomnövekedést vár. (NAPI) LONDON BRIDGE Nagyvárosi kétkerekű dzsungelharcosok Magam ugyan a bringás kisebbség békésebb részéhez tartozom, ám - ha vonakodva is - el kell ismernem, hogy van némi alapja a motorizált, illetve gyalogostársadalom borzadályának. A militáns cajgások az elmúlt hónapokban több, a brit főváros közlekedését a reggeli csúcsforgalom közepén megbénító akciót szerveztek, tiltakozva az átkos motorizáció ellen. A föld alatti biciklistaszervezkedés mindeddig legsikeresebb akciójára augusztus végén került sor, amikor a londoni metró dolgozóinak egynapos sztrájkja idején a „Szerezzük vissza az utcákat” elnevezésű mozgalmuk a belvárosba vezető valamennyi főutat lezárta, példátlan káoszt okozva a metróssztrájk miatt amúgy is bénult közlekedésben. Eszközeik a polgári engedetlenség szelídebb formáitól (például az önkormányzatokra való nyomásgyakorlás a bicikliút-hálózat bővítése érdekében) a nyílt konfrontációig terjednek: a nyár végén például megszállták egy autópálya nyugat-londoni bevezető szakaszát, az úton légkalapáccsal lyukakat fúrtak és fákat ültettek, majd az aszfaltot több száz méter hosszúságban autóellenes graffitikkel borították. Az akcióhoz bömbölő techno (!) zene adott hangulati aláfestést, az anyagi kár tízezer fontokban mérhető. Néhány nappal később a rendőrség megszállta a szervezet irodáit, elkobozta számítógépeit és „közjavak megrongálása” címén letartóztatta több aktivistáját. Bár jelenleg a belvárosban dolgozóknak csak néhány százaléka rendszeres kerekező, a közvélemény-kutatások szerint még a citybeli üzletemberek többsége is a kerékpárt tekinti a munkába járás leggyorsabb és leghatékonyabb eszközének. Egyes, magukat „biciklibarátnak” mondó munkahelyeken a kerékpározást igyekeznek különböző módokon támogatni: fedett tárolókat építenek, kamatmentes hitelt nyújtanak a jármű megvásárlására, stb. Az elmúlt hetekben megfigyeléseket folytattam, amelyek alapján a bringás populációt (persze szociológiailag kevéssé alátámasztható módon) az alábbi alfajokba soroltam: vannak ugye a külvárosi/zöldövezeti „úrvezetők”, akik leginkább csak bevásárlásra, a csemete oviba szállítására vagy a környékbeli fitnessklub felkeresésére, esetleg hétvégi kirándulásra használják méregdrága verdájukat. A következő (és messze legnépesebb) alfajba azok tartoznak, akik a mindennapos munkába járás eszközének tekintik a biciklit, megunva a közlekedési dugókat és a metró nyomasztó hangulatát. E csoport társadalmi összetétele rendkívül vegyes, bankigazgatótól a takarítónőig (és persze a kétkezi újságíróig). A bringa típusa is széles skálán mozog e kategóriában az olcsóbb kocsi árába kerülő hipermasináktól a már csak a festék által összetartott „kocsmajáró" bicikliig. A másik alfaj a versenyszellemtől áthatva, áramvonalas bukósisakban, aktív szénszűrős maszkban, testre feszülő Lycra ruhában, motoroskesztyűben, a versenybicikli-kormányra hajolva, a kengyellel ellátott pedált vadul taposva, „ellenségeiket” vad csengetéssel elriasztani igyekvő kerekezőké, akik a közlekedés valamennyi résztvevőjére (tehát biciklistársaikra is) veszélyt jelentenek, mivel nincs az a KRESZ-szabály, amelyet néhány másodperc időnyerésért át ne hágnának. Természetesen jobbára a militáns mozgalmak támogatói is a körükből kerülnek ki, ahogy a „biciklis fasisztákat” emlegető autósokat és gyalogosokat is ők kergetik az idegösszeoremlásba. Ebből a kedves tevékenységből azért a biciklis futárok is kiveszik a részüket. Szerelésük az előbbi csoportéhoz hasonló, de kiegészül néhány, a cég logóját hordozó, sokzsebes anorákra erősített mobiltelefonnal, vállon átvetett vagy a biciklire erősített postástáskával és a kormányrúdra szerelt, műanyag védőfóliával ellátott térképtartóval. Esetükben az ideológiai hovatartozást nehéz meghatározni, mivel a csoport összetétele heterogén. Közös vonásuk ugyanakkor, hogy mesterségük címerét civilben is viselik: maszkjukat levéve arcukon a nagyvárosi kosz alkotta fekete szutyokréteg figyelhető meg. Both Vilmos (BBC World Service) MOSZKVAI MOZAIK Mibe kerül a diploma? A régi szovjet viccben a hadiüzemben felvételre jelentkező grúz rakétamérnöktől tréfásan azt kérdezi a személyzetis: Gógi, hol vetted a diplomádat? Dehogy vettem, a barátaimtól kaptam szülinapomra - hangzik a válasz. Amint az anekdotából is kiderül, a brezsnyevi idők utolsó éveitől kezdve igen komoly piaca volt már Oroszországban a különféle dokumentumoknak. A rendszerváltást követően, amióta a KGB és utódszervezete nem ellenőriz minden másológépet, felvirradt a hamisítók napja. Az üzletág annyira felvirágzott, hogy míg régen csak talányos feketepiaci kapcsolatokon keresztül lehetett eljutni a hatóságokkal szembeni biztos fellépést szavatoló dokumentumok „hiteles” példányaihoz, addig ma szinte minden moszkvai aluljáróban be lehet őket szerezni. Az árak ennek megfelelően meglehetősen nyomottak. Az orosz utcák elengedhetetlen kellékeként működő, bábuskaként közismert öregasszonyok egyike a metróbejárat mellett mindössze 4 dollárért árulja a nyugdíjasigazolványt, valamint az egyetemi diploma keményfedeles változatát, amelyet szétnyitva, a sokszorosítón átmásolt rovatokba, mindenki kedve szerint vésheti be magának a kívánt felsőfokú végzettséget. Arra a kérdésre sem lepődik meg azonban a bábuska, hogy miként lehetne a Lomonoszov egyetem valódi körbélyegzőjével hitelesített, „igazi” diplomához hozzájutni. Ez mindössze 60 dollárba kerül. Körülbelül ugyanekkora összegért a tudományos kandidátusi fokozat is percek alatt elérhető mai, felgyorsult világunkban. A legnépszerűbb orosz hetilap, az Argumenti i Fakti (Érvek és Tények) szerint Moszkva egyik legforgalmasabb, három különböző irányból vonatokat fogadó vasúti pályaudvarairól közismert terén komolyabb dokument is beszerezhető. Nem másról van szó, mint valódi személyi igazolványról, az ügyfél korának és arcvonásainak megfelelő fényképpel, valamelyik Moszkvától több ezer kilométerre eső északi városból. Komolyabb ügyfeleknek hosszabb alkudozás után rendőrigazolványt, sőt a titkosszolgálat tagjainak fegyverviselésre jogosító dokumentjét is fölajánlják, jogosítvánnyal együtt. Az árak itt a kliens igényeitől függően 100 és 1000 dollár között mozognak. A piac persze nem virágozhatna az általános pénzügyi válság nélkül, hiszen ma a fénymásolót sem kell beindítani, ha valaki dokumenthez akar jutni. Egy hónapok óta nyugdíj vagy fizetés nélkül, illetve a létminimum alatti juttatáson tengődő idős ember, tudós, rendőr vagy katona könnyen „elvesztheti” igazolványait. Sz. M. OLASZ MÓDRA Leállt az olasz szatíra szívműködése: a gyilkos stílusú hetilap, a Cuore (Szív) nem jelenik meg többé. Csúnya véget ért: a szerkesztőség tagjai hétfőn arra mentek be, hogy a telefonok nem működnek, a számítógépek használhatatlanok. Egy ideje ugyan sejthették a zsugorodó példányszám ismeretében, hogy sok jóra nem számíthatnak, de a rapid megoldás mégis sokkolta őket. Nem hozott vigaszt az ebédidőben végre megjelenő felelős kiadó, Giampaolo Grandi sem: a lap már csak 22 ezer példányban kel el - magyarázta -, hirdetés nincs, a számonkénti veszteség 15-20 millió líra, a hitelezők begombolkoztak. A legegyszerűbb, ha a kiadó csődöt jelent, s „az emberi ellenállás hetilapja” alcímmel büszkélkedő újság megadja magát az olasz szatirikus lapok örök sorsának. Pedig sokáig úgy látszott, hogy a hét éve indult Cuore kivétel lesz, s nem ér úgy véget, mint így is rövidebb életű elődei, a Male (Rossz) és a Tango. A jellegzetesen csúf zöldesszürke papírra nyomott, kitűnő karikatúrákkal és rossz minőségű fotókkal ékes újság eredetileg a L’Unita heti mellékleteként indult, de hamar levált az OKP, majd a kommunista jelzővel szakító utódpárt, a PDS napilapjáról. Fénykorában, a kilencvenes évek elején - Craxi és Andreotti végnapjaiban - heti 140 ezer példány is elfogyott belőle, szerkesztője, a laptól azóta megvált Michele Serra az értelmiségi sztárok közé tartozott, az újságot a Le Canard Enchainé olasz megfelelőjeként emlegették. Ami ellen Serra mindig hevesen tiltakozott, mondván, hogy a francia lap az eltitkolni akart információk megszellőztetésével lett naggyá, míg a Cuorét a szatíra, a bálványrombolás éltette. Ám a lendület kifulladt, az egyedi nyelvezet rutinná fagyott, s ahogy az utóbbi évek szinte minden lapot botránykrónikává formáltak át, a saját muníció is kifogyott. A hanyatlás épp a legtöbb támadási felületet kínáló Berlusconi-kormány idején indult be; akkoriban a nagy lapok publicistái is a médiavezér-politikus kaméleoni erényein, a koalíciós partner Bossi fenegyerek modorán vagy az újfasiszta gyökerű Fini múltján köszörülhették tollukat. Az igazán nehéz idők azonban a balközép győzelmével köszöntöttek a Cuoréra - magyarázzák a mindentudók. A szerkesztőknek kedves eszmék kerültek a kormányprogramba, régi elvbarátok huppantak miniszteri bársonyszékekbe, és ha elmaszatolódott is egy és más, mégse lehetett kifigurázni a hatalmon levőket - nyílt ki az ismert csapda -, hiszen azzal a másik oldalnak kedveztek volna. A mai és az ex-szerkesztők ugyan visszautasítják, hogy a politikai széljárás kárára lett volna a lapnak, más indokot viszont nemigen találnak a kudarcra, legfeljebb egy ciklus végét emlegetik. Egyebekben a reakció már a szomorú rutin: régiek és újak kölcsönösen egymást vádolják, hogy aztán együtt szidják a kiadót, aki a jó időkben nem átallott tisztes pénzeket zsebre tenni a Cuore hasznából, most pedig csődbe menekül. A legjobban az fáj - nyilatkozták a lap nélkül maradtak -, hogy el se köszönhettünk az olvasóktól. Grandi ugyan végül felajánlotta, hogy megfinanszíroz még egy búcsúszámot, de csak akkor, ha abban őt nem támadják. Ebbe pedig a szerkesztőség nem mehetett bele. Igaz, közben találtak más megoldást: az egykori „anyalap”, a L’Unita enged át négy oldalt kulturális mellékletéből a Cuore elsiratására. Ki tudja - reménykednek máris a legkitartóbbak -, talán nem is a búcsú alkalma lesz ez, hanem a visszatérésé, s a független szatíra mégis tovább élhet - ha másképp nem, hát egy pártlap kebelén belül. Szabó Márta Szívtelenül VENDÉGVÁRÓ JÓ HELYEK A Fekete Holló Közel a Szentháromség térhez, az Országház utcában található a címben említett vendéglő. Beszélgetőtársam Ridetz Gábor üzletvezető. A ház, amelyben az étterem működik, 1785-ben épült Mocsai Károly orvos részére, és természetesen műemlék, mint annyi minden itt a budai várban. Az 1940-es évektől vendéglőként működik, s kezdettől Fekete Holló volt a neve. Nagyon sokan nemcsak az ételek és italok miatt térnek ide vissza, hanem a szép boltívek, a kellemes kis terasz, a környezet és hangulat miatt is. Teljes ütemben 100-110 vendéget tudunk egyszerre kiszolgálni. Ezt a vendégkört - a Vár sajátosságai alapján - túlnyomórészt külföldi turisták alkotják. - Mit találunk az étlapon, mit ajánlanak? - Nagyon széles skálájú az étlapunk: szárnyasokból pulyka, jérce, liba és kacsa. Vadételekből van őz, fácán, szarvas. A halak közül a balatoni fogast, a lazacot említhetem. Hideg-meleg előételeink között a libamájtól a lazactartárig úgyszólván minden megtalálható. Házunk egyik specialitása a borjúérem Fekete Holló módra: borjú szűzéremből készül. Három karikára vágott érmet húsos szalonnával betekerve roston, grill-lapon megsütünk. Ehhez egy kellemes rozmaringmártást és különböző párolt zöldségeket adunk (spárgát, karettát, brokkolit, gombát, kevés rizst és burgonyát). Látom, hogy hortobágyi bárányt is lehet önöknél rendelni. Ez tényleg hortobágyi? - Nem, a bárány Új-Zélandról származik, de az elkészítés módja hortobágyi, ez lecsós, daragaluskás báránygerincet jelent. Nagyon szeretik a vendégek a kacsa- és a libacombot is, ezeket párolt lila káposztával, sült almával és kevés hagymás burgonyával tálaljuk. - Avasson be az árakba is bennünket! - Az előételeink ára 500-2400 forint (ez utóbbi a malossol kaviár), a leveseké 200-500 forint, a szárnyasok 1000-1200, a bárány- és borjúételek 1000-1400 forintba kerülnek. A marhahúsok, bélszínek 1200-1600, a halak 1200-1600, a vadételek 1600— 2000 forintos áron kaphatók. Sokféle vegetáriánus tálat készítünk, nagy erre az igénye már a hazai közönségnek is. Felhívnám a figyelmet a gomolya steakre, ami roston sült sajt vegyes salátakörettel, de a zöldségszalma-palacsintánkból is sok fogy. Ez káposztás palacsinta, apró csíkokra vágott zöldségekkel. - Miként került a jelenlegi üzletvezető a pályára? - Egész életemben pincér szerettem volna lenni. A vendéglátóipari iskolába nem vettek fel, elmentem hát a Gerbeaud-ba segédmunkásnak. Végül bekerültem tanulónak a Gundel hármashatárhegyi éttermébe, később segéd, majd főpincér lettem ugyanott. Két éve vagyok a Fekete Holló üzletvezetője. Szeretem ezt az üzletet, kicsi, hangulatos, könnyű a vendégekkel kontaktust kialakítani s azt megtartani. Ettől a hónaptól bevezetjük a Mátyás király lakomát. Kicseréljük a teljes berendezést, faasztalok, lócák, fatálak, korhű kupák lesznek és korabeli zene, a felszolgálók ruházata is a reneszánsz korát idézi majd. Forrai G. János Étterem-tárlat A Tasi Étterem Galériában (bemutattuk a NAPI Pihenőben 1995. október 13-án) november 9-én 16.30-kor tárlat nyílik Kovács Károly és László Enikő fotógrafikusok munkáiból. Nyitva: november 30-ig. 1996. november 8.