Napi Gazdaság, 2005. szeptember (15. évfolyam, 170-191. szám)

2005-09-27 / 188. szám

NEMZETKÖZI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACOK Száguldás Rita után A Rita hurrikán a piaci várakozásoknál jóval kisebb pusztítást okozott, ami az olaj árát le-, az indexek értékét pedig felnyomta. A NAPI GAZDASÁG Európában a biztosítók ve­zették az erősödést. A Rita hurrikán okozta kár ugyanis az előzetesen vártnál kisebb lett, s ennek eredményeként a Han­nover Re és a Münich Re 2,5, illetve 4 százalékos pluszt tu­dott felmutatni. Emelkedőn töltötte a tegnapi napot az E.On is: a befektetők 1,6 százalékos erősödéssel honorálták, hogy a német óriásvállalat 690 millió euróért megveszi a brit Caledonia Oil & Gas Ltd.-t. Az európai tőzsdék versenyét a frankfurti nyerte, a DAX 2,4 százalékkal kerül feljebb, de elismerésre méltó a CAC 2 százalékos erősödése is, míg a londoni Footsie 0,7 százalékkal volt kénytelen beérni. A han­gulatot jól jellemzi, hogy a frankfurti mutató 30 kompo­nenséből mindössze 1 rész­vény ára csökkent és a CAC alakulását meghatározó negy­ventagú táborból is mindössze két papír veszített értékéből. A mérséklődő olajár Ameri­kában is alapot nyújtott a jó kez­déshez. A tengerentúli indexek már a nyitás után pár perccel vaskos pluszban voltak. A Wal- Mart kiskereskedelmi lánc ár­folyama azután ugrott meg, hogy a cég bejelentette: a szep­temberi eladások várhatóan 2- 4 százalékkal bővülnek, de to­vább hizlalta a részvények kur­zusát az a bejelentés, amely szerint a társaság vizsgálja a Tommy Hilfiger Corp. megvá­sárlásának lehetőségét. A hírre utóbbi cég kurzusa is több mint 4 százalékkal feljebb kapaszko­dott. A dollár a mutatókkal el­lentétben gyengült. Az euróhoz mért kurzusa 1,2030-ról 1,2060-ig csökkent. 1 EURÓ-JEN Az econeté az Ultraweb­ ­- NAPI GAZDASÁG Az econet.hu Rt. megvásárol­ta az ingyenes tárhely-szolgálta­tásról ismert Ultraweb rend­szert - tette közzé tegnap a tár­saság. A tőzsdei cég - százszá­zalékos leányvállalatá­val, az Externettel fele­fele arányban - össze­sen 50 millió forintot fizetett a társaságért. Az Ultraweb az ingyenes tár­hely mellett több más szolgál­tatást (fizetős tárhely, szer­­verhosting, domainnév-regiszt­­ráció, sms-web stb.) is nyújt ügyfeleinek. Az econet a mos­tani bevásárlással tulajdonosa lett többek között az uw.hu, az ultraweb.hu, a personalnet.hu, a myhosting.hu domainnevek­­nek, valamint megszerezte az Ultraweb vevői és szállítói szer­ződésállományát, amelyek a szolgáltatások üzemeltetését le­hetővé teszik. Több szempont­ból is hasznosnak gondoljuk az Ultraweb megszerzését - mond­ta lapunknak Balázs Csaba, az econet ve­zérigazgatója. Egy­részt sok hosztolt hon­lapjával kitűnően il­leszkedik médiaportfóliónkba, másrészt a százezer feletti egyedi felhasználószám és az Ultraweb által termelt nyere­ség is fontos volt a vásárláskor. Emellett az Externet ISP-szol­­gáltatása is jól bővíthető majd az ultrawebes alkalmazások­kal, hiszen a tervek szerint a jö­vőben szorosabban működik majd együtt a két társaság. Tavaly nyeresé­ges volt a cég. ÉRTÉKPAPÍRPIACOK NAPI GAZDASÁG ► 2005. SZEPTEMBER 27., KEDD 13 Olajra is számít a Budapest Alapkezelő­ ­• EIDENPENZ JÓZSEF mm A PSZÁF engedélyezte a Budapest Aranytrió­djj tőkegaran- Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési alap jnniys Alap létrehozását, a befektetési jegyek szeptem­ber 26-tól október 21-ig jegyezhetők. Amint a Budapest Alapke­zelőnél megtudtuk, a „trió” tagjai az olaj, az arany világpiaci ára és a Dow Jones EuroStoxx 50 európai részvényindex lesznek, ezek hozama alakítja majd az alap teljesítményét. Háromféle portfolióra kötnek ugyanis opciókat: a részvény-olaj-arany az egyikben 50- 30-20, a másikban 20-30-50 százalékos, a harmadikban pedig 33-33-33 százalékos súlyt kap majd. A befektetők a három kö­zül a legjobban teljesítő portfolió hozamából részesedhetnek, a részesedési hányad (participációs ráta) szerint. Erről egyelőre annyit tudni, hogy 50 és 100 százalék között lesz az értéke (a má­sutt is elterjedt gyakorlat szerint az alap indulása után, a megkö­tött opciók függvényében határozzák majd meg). A hároméves fu­tamidejű alapnak minimális és maximális hozama nincs, de a tőke visszafizetését mindenképp garantálják. Devizakockázatot nem kell vállalniuk a befektetőknek, csak az árak, illetve inde­xek abszolút növekedése számít. A befektetési jegyeket a többi zártvégű alaphoz hasonlóan bevezetik majd a tőzsdére. A letétke­zelő a Citibank lesz, a papírok a Budapest Bankon kívül a Citi­banknál és a BNP Paribas-nál is jegyezhetők. AZ EGIS KEVESEBBET FIZETHET A Richter optimista Oroszországban •■ FOLYTATÁS All. OLDALRÓL A Richter mindenesetre a befizetendő összeg mintegy felére céltartalékot képez a harmadik negyedévben. Az első nyolc hónap adatai alapján legkésőbb december 15-ig állapítják meg a befi­zetendő összeget, a végleges számítások viszont várhatóan még a társaság 2006. márciusi gyorsjelentésének idején sem lesznek ismertek. A szektortárs Egis korábbi számításai szerint azt várta, hogy a 0,5-1 milliárd forintos sáv felső szélén lesz a befizeté­si kötelezettsége, de a pénteki megállapodás alapján valószí­nűbb, hogy az alsó széléhez lesz közelebb - mondta lapunk kér­désére Marosffy László, az Egis gazdasági vezérigazgató-helyet­tese. A számítások meglehetősen bizonytalanok, hiszen a gyógyszergyártók által befizetendő 20 milliárd egyik felét a támogatásokon belül elfog­lalt arányok, a másikat pedig a támogatások tárgy­évi növekményében elfoglalt arányok szerint oszt­ják majd szét, miközben a fix támogatással rendelkező ké­szítmények után nem kell majd visszafizetni. Az Egis üzleti éve utolsó negyedében, vagyis szep­tember 30-ával záruló ered­ménykimutatásaiba beállítja a becsült összeget, ám a végleges számot csak jövő tavasszal is­merik majd meg. Marosffy igaz­ságosnak nevezte a mostani rendszert, hiszen annak kell visszafizetnie az OEP kasszájá­ba, akinek jobban növekedtek az eladásai. A RICHTER ÁRFOLYAMA ■■■■■■■■■■■■I Forrás: OTP-részvényt kapott Csányi Az OTP Bank tájékoztatása szerint szeptember 26-án 281 250 darab törzsrészvény lehí­vására került sor a pénzintézet­nél működő opciós- és bónuszrészvényprogram kere­tében, így a bank saját tulajdo­nában lévő törzsrészvények ál­lománya 8 794 235 darabra csökkent. A csomag - 18 750 darab opciós és 262 500 darab bonusz értékpapír - Csányi Sándor elnök-vezérigazgató tu­lajdonába került, akinek köz­vetlen részvénytulajdona így 723 695 darabra (0,26 száza­lék) nőtt, miközben közvetett részvénytulajdona - 1 870 000 darab (0,67 százalék) - válto­zatlan maradt. Érték és biztonság PÉNZJEGYNYOMDA Rt. Bővebb információk: Pénzjegynyomda Rt. kereskedelmi és marketingosztály 1055 Budapest, Markó utca 13-17. • Telefon: (36-1) 311-6873, 332-6900 telefon/fax: (36-1) 302-6550 e-mail: mailst@ penzjegynyomda.hu­­ ^ Pénzjegynyomda a magyar­­ bankjegy és a hamisítás ellen védett okmányok tradicionális gyártója.

Next