Napi Gazdaság, 2008. január (18. évfolyam, 1-22. szám)
2008-01-04 / 3. szám
NEMZETKÖZI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACOK Amerika gyorsan felejt, de Európa nem Az ISM által publikált szerdai gyáripari termelési adatok világszerte megdöbbentették a tőzsdéket, padlóra küldve az amerikai piacot. A csütörtökön publikált két újabb makroadat azonban már fellendítette a kereskedést a tengerentúlon. Az ADP decemberi munkaerő-piaci számai és a gyáripari megrendelések novemberi mértéke is a vártnál kedvezőbben alakult, bizalmat keltve a befektetőkben. Ennek ellenére tovább folytatódott a technológiai szektor ellen két nappal korábban megindított támadás, amely az Intel papírjait 2,4, míg az AMD részvényeit 3 százalékkal küldte lejjebb. A Dow Jones végül 0,5, az S&P 500 0,4, míg a Nasdaq 0,3 százalékkal emelkedett lapzártánkig. Az év végén még az Egyesült Államokban, 2008 elején már Nagy-Britanniában kezdtek eladásokba a kiskereskedelmi szektor befektetői, mert ünnepi szezonban még az alacsony várakozásoknál is lanyhább lett a forgalom. Az elektronikai cikkeket forgalmazó DSG International kurzusa 27 százalékkal esett, mert adózás előtti eredménye akár 50 millió fonttal is elmaradhat az elemzők által várttól. A divatcikkeket forgalmazó Nextet sem kímélték, mivel kiderült, forgalma tavaly nem nőtt. Az FTSE-100 index mégis 3 százalékos emelkedéssel zárt, köszönhetően az energiaipari cégek iránti figyelemnek. A BP és a Royal Dutch Shell árfolyama is több mint 2 százalékot emelkedett, miután az olaj jegyzése immár második napja 100 dollár közelében ingadozik. A többi irányadó európai tőzsdeindex csökkenéssel zárta a napot. A DAX 0,5 százalékos eséséhez jelentős mértékben hozzájárultak a decemberre vonatkozó 8,4 százalékos német munkanélküliségi adatok, amelyek szerint a munkaerőpiac 15 éves mélyponton van az országban. A rosszkedvet némiképp mérsékelte az E.On 2,5 és az RWE 4,4 százalékos emelkedése. AZ INFLÁCIÓT IS FIGYELEMBE VÉVE 2079 DOLLÁR VOLT A CSÚCS Rövid távon tovább drágulhat az arany Megdöntötte az 1980-ban felállított 850 dolláros csúcsot az aranyár, árfolyama tegnap 863 dollár fölé ugrott. Szakértők szerint ráadásul nincs megállás, a további drágulás mellett ugyanis még mindig sok érv szól. Rövid időn belül a 900 dolláros szintet is elérheti az aranyár, addig ugyanis csak kisebb ellenállások találhatók a drágulás útjában - derül ki a Bloombergnek adott szakértői nyilatkozatokból. A technikai indikátorok mellett a külső piaci körülmények is az árfolyam-emelkedés irányába mutatnak. Egyrészt a várható Fed-kamatvágások a dollár további gyengülését vetítik előre, márpedig az aranyat pont ennek - illetve a növekvő inflációnak - a lefedezésére szokták használni a befektetők. (Ebből a szempontból a száguldó olajár - inflációnövelő hatása révén - szintén a nemesfém felértékelődését támogatja.) Manapság ráadásul ismét egyre többen tekintik mentsvárnak az aranyat, a részvény- és pénzpiacról kivont tőke itt talál menedékre a sűrűsödő geopolitikai feszültségek és a hitelpiaci bizonytalanságok elől. A technikai elemzők szerint is jó kilátásokkal rendelkezik az arany, a 900 dolláros szintig ugyanis már csak 875 és 890 dollárnál találni kisebb ellenállásokat. A fundamentális elemzők azonban óvatosságra intenek, őket egy durva korrekció sem lepné meg. A UBS számításai szerint ugyanis a nemesfém iránti valódi, azaz nem spekulációs kereslet-kínlat alapján valahol 100-150 dollár körül kéne lennie az árfolyamnak. De a történelmi csúcs áttörése után a korrekció nem rövid távon várható, ezért ilyen távon a svájci bank is vásárlást javasol, 900 dolláros célárral. Az inflációt is figyelembe véve 1980-ban egyébként a jelenleginél jóval drágább volt az arany, a nemesfém akkori 850 dolláros csúcsa ugyanis mostani árakon számolva 2079 dollárnak felelne meg. MEZŐSI TAMÁS Rahimkulov 10 százalék felett van az OTP-ben Folytatás a 13. oldalról Az OTP-nek egyébként két, Rahimkulovéknál nagyobb részvényese van. A letétkezelőként működő Bank of New York részesedése szeptember végén 13,6 százalék volt (a befolyás alapján számolva), az OTP-vel inkább baráti viszonyban lévő svájci befektetési bank, az UBS-hez is sok szálon kapcsolódó Julius Baer pedig 10,4 százalékos befolyással bírt. A Rahimkulov-pakett piaci értéke a tegnapi 8700 forintos árszinten csaknem 238 milliárd forint, több, mint a tatár származású egykori Panrusgaz-igazgató, majd ÁÉB-elnök teljes, feltételezett magánvagyona. (Igaz, Rahimkulov eddigi pozíciói kiépítésekor is bőven igénybe vett hitelt.) A befektető alighanem abban bízik, hogy már nincs messze az az idő, amikor valamelyik nemzetközi óriásbank az OTP egészére szemet vethet. KORÁNYI G. TAMÁS koranyigtamas@napi.hu Ringbe száll Szlovéniában a Magyar Telekom Folytatásán, oldalról Az elemzők kezdetben jelentős kockázati tényezőként kezelték a Magyar Telekom indulását, hiszen az akvizíciót követően nagy az esély arra, hogy csökken az alapvetően osztalékpapírként számon tartott részvény osztaléka, s így árfolyama. A jelek szerint azonban időközben a Magyar Telekomnak sikerült meggyőznie az elemzőket arról, hogy csak olyan üzletbe száll be, amelyik jelentős értékteremtési potenciállal rendelkezik. Ez pedig Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnökvezérigazgatója lapunknak adott korábbi nyilatkozata szerint (Napi, 2007. december 17.) előbb-utóbb tükröződik a részvények árfolyamában. napi Az econet 211 forinton emel tőkét *01 Az emelésből kialakult a december 20-án elhatározott econet-tőkeemelés árfolyama. A hirdetmény szerint az ár a november 14. és december 28. közötti időszak tőzsdei árfolyamainak forgalommal súlyozott átlaga, de legalább 211 forint. Mivel a szóban forgó átlagár csak 209 forintra jött ki, a tőkeemelés - amelynek során a jelenlegi részvényeseknek jegyzési elsőbbségük van - 211 forinton zajlik majd le. A kibocsátási érték alapján az összesen 6,79 millió új részvény eladásával 1,432 milliárd forint folyik be a társasághoz. NAPI BEFEKTETÉSIA NAPI GAZDASÁG 2008. JANUÁR 4-5., PÉNTEK-SZOMBAT ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ‘ • “ 1 EURÓ-DOLLÁR 1,4729 1,43 —--------------------------------• • 2007. XII. 3. 2008.1.3. Új makroadatok és élénkülő kamatcsökkenté várakozások közepette esett a dollár WTOLAJ (DOLÁR) 99,30 100 2007. XII. 3. 2008.1.3. Az amerikai hatóságok s az OPEC nyilatkozataimét magasan tartották a ARANYDOLÁR 1 858,85 865 ................................................... Az arany 1980 óta nem tett szintre emelkedett gyenge dollár és a drága laj miatt Rekordot csinált a BÉT a Xetrán is Nemcsak az itthon bevezetett részvények forgalma emelkedett jelentősen tavaly, de a BÉT-en keresztül lebonyolított, külföldi papírokra szóló Xetra-ügyletek volumene is erőteljesen nőtt. A tőzsdei adatok szerint mintegy 445 millió euró értékben született kötés, szemben a 2006-os 324 millió euróval. Az emelkedés mögött az állhat, hogy a befektetők egyre jelentősebb tőkét csoportosítottak át a frankfurti piacra, hiszen darabszámban az egy évvel korábbinál kevesebb üzlet született, az átlagos kötésnagyság így 21 ezer euróról 31 ezer közelébe emelkedett. A magyarországi befektetők összes külföldi értékpapír-forgalmának összértéke ráadásul ennél jóval magasabb lehet, a rendszerhez jelenleg ugyanis csupán öt brókercég, a Buda-Cash, a Concorde, az Erste, az Inter-Európa Bank és az OTP csatlakozik. (Az ING a 2003. augusztusi indulás után néhány hónappal később kilépett.) A legtöbb hazai brókercégnél pedig lehet külföldi részvényeket vásárolni, csak ezek az ügyletek a BÉT-től függetlenül, közvetlenül vagy egyéb partneren keresztül köttetnek meg. napi (MILLIÓ EURÓ) 2006 mm 2007 70.......................... I 5 AI 1 RY 1 KVAt ORA VA N A K U| MAGYARORSZAG VAl.LAl KOZ AS I | III SZU Sl HU H PROGRAM .«I KEDVEZMÉNYES KAMATOZÁSÚ - HOSSZÚ LEJÁRATÚ HITELEK beruházásokhoz, fejlesztésekhez, az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázataihoz kiegészítő források Elképzelések, ötletek, tervek, szándékok: MFB - mert van forrás a megvalósításhoz. ..iMFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. A hitelprogramokkal kapcsolatos információ - kék szám: 06 40 555 555. Nemzetközi hívószám: 36 1 453 5332. www.mfb.hu 9 UjMAGYARORSZÁG Vállalkozói Program