Napi Gazdaság, 2008. augusztus (18. évfolyam, 149-168. szám)

2008-08-14 / 158. szám

ZÚTFELÚJÍTÁS NAPI GAZDASÁG 2008. AUGUSZTUS 14., CSÜTÖRTÖK A RÉGIÓS FORRÁSOK NAGY RÉSZÉT BUDAPEST VITTE EL Idén 3,9 milliárdba kerülnek az útfelújítások a fővárosban Az idén csak 35,5 kilométeres szakaszon újít fel utakat a főváros, összesen 3,9 milliárd forint értékben. A munkák két ütemben zajlanak, az első július végén kezdődött, a másik szeptemberben indul. Néhány hete megkezdődtek a fővárosban a nyári út­felújítások, az első aszfaltmarót július végén indították el. Az évek óta tartó útlezárások, terelések - például a metróépítés vagy a Szabadság híd felújítása - miatt lényegében az idén talán fel sem tűnik majd, hogy ösz­­szesen mintegy hatvan helyszínen újul meg a burkolat a fővárosban. Összesen 58 útszakaszt terveznek megújítani Budapesten, 35,5 kilométeres szakaszt jelent, 304 ezer négyzetméter friss aszfaltréteggel. A munkálatokat két ütemben hajtják végre: az első már megindult, a második pedig szeptemberben kezdődik. Ezeken kívül a kerületi önkormányzatok irányítása alatt további 82 útszakaszon kap új burkolatot a város. A két projekt nyomán összesen nyolcvan kilométeren (560 ezer négyzetméteren) újulhat meg a hálózat. A fővárosi fenntartású utak felújítása az idén várhatóan 3,9 milliárd forintba kerül. Ebből 2,3 mil­liárd forintot az önkormányzat finanszíroz, a fennmaradó 1,52 milliárd forint pedig állami forrásból származik, amelyhez pályázatok útján jutnak hozzá. A felújítási munkálatok első üteme összesen 38 útsza­kaszt érint. Ezeket a Colas Eger Zrt. építheti - a fővárosi önkormányzat honlapján hozzáférhető szerződések sze­rint a kilenc egységre bontott munkálatok első hét da­rabjának felújítását (a maradék két kontraktus egyelőre nem hozzáférhető) összesen 1,38 milliárd forintért végzi el a cég. Egy szakaszt, a Népszínház utcát az Euroaszfalt Kft. újítja fel, 17,8 millió forintért - ez még tavalyról húzódott át az idei szezonra. Az ősszel induló második ütem összesen húsz útszakaszt érint. A belső kerületeket leszámítva (az ötödiktől a kilencedikig) szinte minden városrészben felújítanak valamit. Ebben az ütemben még nem hirdettek eredményt. A tervek szerint az építkezést a kivitelezők úgy iga­zítják, hogy az a lehető legkevesebb útlezárással járjon, így általában egy hétre kell csak lezárni bizonyos sza­kaszokat, a leghosszabb korlátozás is csak húsz napig tart majd. A munkálatok jellemzően az aszfalt felső ré­tegének felmarása után több helyen az elavult közművek cseréjével folytatódik, majd két friss aszfaltréteg lerakása után a szegélyek és járdák csinosításával zárul. Az első ütemben a 38 útszakaszból 24 esetben közmű­felújítás is megelőzte, illetve megelőzi az aszfaltozást, eb­ből 14 helyszínen már befejezték a közművek felújítását, tíz utcánál pedig folyamatban van vagy később kezdik. A 24 útszakaszon összesen 902 méter csatornát, 3,7 ki­lométer vízvezetéket és több mint 6,1 kilométer gázveze­téket újítanak fel. A második ütemben a húsz felújítandó szakasz közül tíznél előzi meg közműmunka a felújítást. Az első ütemben emellett három olyan utcát is renovál­nak, ahol nemcsak a felső, kopóréteget cserélik, hanem teljes szerkezetcserét hajtanak végre. Kerékpárutakat az idei felújítások alatt nem épít a főváros, azt azonban fi­gyelembe veszik a tervezésnél, hogy a meglévő szegélyek között kijelölhető-e kerékpársáv. Ilyen sávot létesítenek az Alkotmány utca mindkét oldalán, a szakasz építése jelenleg is zajlik. F. SZABÓ EMESE Újabb háromszáz kilométer a cél Az ezer kilométer hosszú fővárosi kezelésű közúthálózat negyven százalékát újították fel három év alatt, a következő három évben pedig további háromszáz kilométer van tervbe véve. Emellett hidak fiatalodnak, és főgyűjtőcsatorna is épül. A nagyszabású felújítások 2005-ben kezdődtek a Podmaniczky program keretén belül. A főváros kezelésében összesen ezer kilométer hosszú közúthálózat van. Három évvel ezelőtt nagy ívű fel­újítási programot hirdetett az önkor­mányzat: arra tettek ígéretet, hogy három év alatt az úthálózat negyven SZABADSÁG UTÁN MARGIT • Alighogy átadják az egyik hidat a forgalomnak, egy má­siknak máris nekikezdenek. A Margit híd felújítása tervaszta­lon van, a főváros már megkö­tötte a szerződést a Főmterv0T Kft.-vel a híd felújítását célzó megvalósíthatósági tanul­mányról. A társaság 35,2 millió forintért vállalta el a tervezési munkákat. Az előzetes elképze­lések szerint a kötelező korsze­rűsítés mellett a Margit híd is kiegészül - egyik oldalán - egy kerékpársávval, százalékát felújítják. Ez 2005-ben nyolcvan, 2006-ban kétszáz és tavaly 120 kilométer hosszú szakasz újjá­építését jelentette, ez három év alatt 36 milliárd forint kiadással járt. Az elmúlt években az esetek nyolcvan százalékában nemcsak az aszfaltot marták fel, hanem az elavult közmű­veket is kicserélték. Ez azért is volt fontos, mert a szabályok szerint a felújított szakaszokon az aszfaltot öt évig nem lehet megbontani. A meg­kötött szerződésekben ötéves garan­ciát vállalnak az építtetők az aszfalt minőségéért. Eddig nem volt arra példa, hogy bármelyik építtetőtől kártérítést követelt volna a főváros, mert silány minőségű munkát vég­zett - tudtuk meg a városházán. A tervek szerint a következő há­rom évben is hasonló ütemben vég­zik az útfelújításokat a fővárosban: 2008 és 2010 között 300 kilométert fiatalítanak meg. Ebből az idei lesz a legrövidebb, 35,5 kilométeres sza­kasz - ennek az a magyarázata, hogy pillanatnyilag több más nagyberuhá­zás is folyamatban van. Az idén egy­szerre csak öt szakaszt zárnak le a felújítások alatt, hiszen a metróépítés munkálatai mellett más beruházások is jelentős forgalomkorlátozással jár­nak. Idetartozik az április közepén indult projekt, a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep felhúzása és az ahhoz kapcsolódó, hét kilométer hosszú főgyűjtőcsatorna megépítése, amely a Lágymányosi hídtól egészen a Zsigmond térig húzódik majd. A budai alsó rakpart alatt futó csator­nát darabokban építi meg a Strabag Zrt., így lezárások is szakaszokban lesznek a rakparton. Az építés vár­hatóan 2009 közepéig tart, azután viszont a rakpart szélesebb lesz. A beruházás mintegy nyolcmilliárd forintba kerül, amelynek 65 százalé­kát uniós forrásból finanszírozzák. A másik jelentős, jóllehet már a befeje­zéshez közelítő projekt a Szabadság híd teljes felújítása. A tavaly nyáron megkezdett rekonstrukció 5,2 mil­liárd forintba kerül, a költséget a főváros és az állam fele-fele arány­ban állja. A hidat, amit várhatóan október végén adnak át, 15 hónap alatt javítják fel, kerékpársávval bő­vítik, korszerűsítik a világítást és a vezetékeket is. NAPI : Idén csupán 35,5 kilométer útszakasz újul meg HÁROMMILLIÁRDBÓL GAZDÁLKODIK A RÉGIÓ ► A Települési önkor­mányzati szilárd burko­latú belterületi közutak burkolatfelújításának támogatása (TEUT) elneve­zésű támogatási projektre 273 pályázat érkezett a Közép-magyarországi Regi­onális Fejlesztési Tanácshoz, összesen 3,13 milliárd forint összegben. Ebből Buda­pest (a fővárosi és kerületi önkormányzatok együtt) 2,76 milliárd forintot, a Pest megyei önkormányzatok pedig 528 millió forin­tot költhetnek el, utóbbi összesen ötven kilométer hosszan teszi lehetővé a Pest megyei önkormány­zatok számára a felújítást. A fővárosi önkormányzat és a kerületek egyébként új felhívást tettek közzé, mivel a beérkezett igények nem használták ki teljesen a ren­­­delkezésre álló keretet. Az új­­ pályázatokra ezen a héten­­ lehet még jelentkezni, ösz­­­szesen 1,2 milliárd forintos­­­­ támogatási keret erejéig. JEGYZET EMBERKÍSÉRLET Először naivan azt hittem, egy­szerűen jó helyen lakom: a szemem láttára épül a város Újbudán, fúrják a metrót, újítják a hidat, a sínt, miegyebet. De ma már látom, hogy az egész nem más, mint egy jól felépített kísérlet. Kezdődött azzal, hogy a „metróépítés” címén lezárták a Műegyetem rakpartot, a Fehérvári utat, a többi tervezett megállónál pedig sunyi módon le­szűkítették a sávokat. Pillanatok alatt lezárták a Sza­badság hidat, és tesztelésképpen néhányszor a Lágymányosi hídra is kiraktak egy-egy terelőelemet, csak hogy megnézzék, mit fogunk tenni. Van egy sanda gyanúm, hogy a kísérlet része volt az Erzsé­bet hídon szervezett „tüntetés” is. Már-már hozzászoktunk a szű­kített létformához, amikor jött a többi, például a szennyvíztisztító. Szép lassan kivették az életünkből az alsó rakpartot, finoman, dara­bonként, szakaszonként, nehogy gyanút fogjunk. Gyanús gödrök kezdtek megje­lenni a Villányi úton, az út elejét pedig szét­túrták, megközelíthetet­len. A Villányi projektnek az lett a betetőzése, hogy Móricz Zsigmond szobrát is félreállították. A róla el­nevezett körtéren lényegében már csak két csíkban lehet közlekedni, egy sávban. Egészen finoman csinálták az egészet, de ma már minden egyértelmű. El akarnak szakítani a város testétől, izolálni akarnak bennünket. Ma már csak néhány olyan út van, ahol el lehet hagyni a kerületet, valószínűleg nagyon sokan vannak, akik már elmenekültek egy békésebb vá­rosrészbe. De én maradtam. Tudom, hogy már csak néhány nap, és a Bartók Béla út-Karinthy Frigyes út sarkán leszállnak a csészealjukkal, egy má­sik pedig az Osztyapenkó-szobor egykori helyén zárja el a kivezető utat. És akkor levesszük a harcot. Nem az iskolakezdéshez igazítják a munkát Hétfőig összesen hat szakaszon fejeződtek be a felújítási munkálatok, s a tervek szerint iskolakez­désre további tizenegy utcában végeznek az asz­faltozással, így szeptemberben még 21 szakaszon dolgoznak a munkagépek. A fővárosnak ugyanis nem kiemelt célja, hogy szeptemberre megszűnjenek a lezárások a városban. Egyrészt már tavaly is azt az ütemezést követte az önkormányzat, hogy az egész évre nagyjából egyen­letesen szétosztotta a felújítási munkálatokat, azzal a módosítással, hogy nyáron, amikor a városi forgalom harminc százalékkal kisebb a többi évszakban meg­szokottnál, valamivel több helyszínen végeztetett fel­újításokat. Másrészt gyakorlatilag nem is valósítható meg, hogy őszre megszűnjenek a terelések. A 2008-as esztendő amúgy is speciális, hiszen több olyan projekt is folyamatban van, amely jelentős forgalomkorlátozással jár. Mivel a Szabadság híd, a budai alsó rakpart sem járható, eleve korlátozott volt, hány utat lehet egyszerre lezárni, de még az is, hogy hány kilométeren lehetséges egyáltalán felújításokat tervezni. Mindezek ellenére a város közlekedése nem omlott össze, csak kisebb, eseti jellegű dugók ala­kultak ki. Egyelőre egyetlen szakaszon sem várható csúszás a kivitelezésben. napi

Next