Napi Gazdaság, 2013. augusztus (23. évfolyam, 148-167. szám)

2013-08-01 / 148. szám

A DOLGOZÓK HARMADA NEM KAP SEMMILYEN JUTTATÁST Az év első felében a munkavállalók 30 százaléka nem kapott semmilyen juttatást - derül ki a Fizetesek.hu legújabb felméréséből. Tavaly ez az arány 33 százalék volt, míg egy évvel korábban 28 százalék. A legrosz­­szabb helyzetben a segédmunkások vannak, az ő esetükben 52 százalék azok aránya, akik semmilyen juttatást sem kapnak, de a felső vezetők közül is 13 százalék csak a fizetésére számíthat. Az Erzsébet utal­ványt minden harmadik dolgozó megkapja a mun­kaadójától, míg a második legnépszerűbb juttatást, a Szép kártyát a munkavállalók negyede. A harmadik leggyakoribb céges juttatás a mobiltelefon (válasz­adók 17 százalékánál). A munkavállalók több mint 10 százaléka kap még egészségpénztári támogatást, utazási bérletet, rugalmas munkaidőt és melegétke­zési utalványt. A legritkább cafeteria (1-2 százalék) a sport- és kulturális juttatás, a lakástámogatás és a mértéken felüli szabadság. VADFELDOLGOZÓ ÜZEM ÉPÜL TATÁN Hárommillió euró befektetéssel Magyarország legkorszerűbb vadfeldol­gozó üzemét hozza létre a tatai ipari parkban a német tulajdonban lévő Fici-Hi Kft. A zöldmezős beruházással készülő üzem évi 1500 tonna lett nagyvad - gímszarvas, dámszarvas, vaddisznó, őz, muflon - teljes körű feldolgozására lesz alkalmas. A vadfeldolgozó üzem harminc új munka­helyet jelent. A társaság 1994-ben települt Tatára. Kezdetben a vonzás­­körzetben vásárolták fel a vadhúst feldolgozásra. Azóta kialakították a vadbegyűjtés országos hálózatát, újabban pedig a környező országok­ban is felvásárolnak feldolgozásra vadhúst. 150 helységben működtet­nek hűtőtelepet, országszerte hat, magaspályás hűtőkamionnal gyűjtik be és szállítják Tatára az előhűtött vadakat. Magyarországon a Fici-Hi Kft. vásárolja és dolgozza fel a legtöbb vadhúst. A vadtermékek 90 százaléka exportra kerül. Elsősorban uniós tagállamokba szállítanak, de jelentős mennyiséget exportálnak Moszkvába is. A vállalkozás megala­kulása óta megtízszerezte forgalmát, tavaly hatalmas mennyiségnek számító, 2100 tonna vadhúst értékesítettek. Ezzel a jelentős forgalom­­növekedéssel tudta előteremteni a zöldmezős beruházáshoz szükséges pénzügyi forrásokat a német tulajdonos. A társaság eddigi, családi házas környezetben működő feldolgozóüzeme már "kinőtte" magát. Alapanyag nélkül is képes nőni az építőipar? Ellentétes irányba mozog az építőipari és az építőanyag-ipari volumenindex. Emiatt nehéz trendfordulóról beszélni az ágazatban, ráadásul annyira ellentétes a mozgás, hogy nehéz rá magyarázatot találni. A feketegazdaság vélhetően torzít. Az év első öt hónapjában 7,5 százalékkal bővült az építőipa­ri termelés, ráadásul májusban mindkét építményfőcsoportban növekedést regisztrált a KSH. A hírt többen trendfordulóként értelmezték. Az optimizmus ugyanakkor kissé korai, érde­mes az építőanyag-ipar I-V. havi teljesítményére is rápil­lantani - hívta fel a figyelmet Petz Raymund, a GKI ügyve­zető igazgatója. Az anyagipar belföldi értékesítése ugyanezen időszak alatt 12,4 százalék­kal csökkent, az összes forga­lomban pedig 5,3 százalékos csökkenést regisztrált a KSH - ami némi anomáliát sejtet. Az építőipar és az építőanyag­ipar h­osszabb távon eddig ter­mészetszerűleg párhuzamosan mozgott. Időbeli eltolódás, ki­sebb különbség előfordulhat, ám jelen esetben éles, ellentétes irányú mozgásról van szó. Az építőipari trendforduló pedig Petz szerint az építőanyag-ipari számok növekedése nélkül alig­ha képzelhető el. Kétféle okkal oldja az ano­máliát Vidor Győző, a Magyar Építőanyag-ipari Szövetség . A MÉASZ tagszövetségei közül a téglásszövetséghez tartozók, a cserép- és téglagyártók helyzete a legdrámaibb, teljesítményük tavalyhoz képest további 10 százalékot zsugorodott. A második legnagyobb visszaesést a vakolat- és építéskémiai termékeket gyártók szenvedték el, míg a legkevésbé a szigetelőanyagosokat és a nyílászárógyártókat viseli meg az építési recesszió, de ezek a gyártók is néhány százalékos csökkenést realizáltak tavalyhoz képest - mondta a MÉASZ elnöke­ (MÉASZ) elnöke. Kérdésünkre válaszolva kifejtette, egyfelől új építések híján a magasépítés nagy részét felújítások teszik ki, ez pedig sokkal kevésbé épí­tőanyag-igényes tevékenység, falazóanyagok, tető- és más szerkezetépítő anyagok nem, vagy csak nagyon kis mértékben szükségesek hozzá. A mélyépítés szintén nem alkalmaz tömege­sen építőipari anyagokat, sok földmunkával jár, s zömmel bányatermékeket, homokot, sódert, illetve az útépítés tech­nológiájától függő mennyiségű cementet igényel. Persze Vidor is ellentétet vél felfedezni, hiszen a cementforgalom drámaian, csaknem 25 százalékkal zuhant az év első öt hónapjában, miután a magasépítéshez, szerkezetépí­téshez kapcsolódó megrendelők hiányoznak a palettáról. Az útépítésnél pedig technológia kérdése a cementfelhasználás igénye. Vidor szerint a regisztrált anyagfelhasználás csökkenésé­nek másik oka a feketegazda­ságban keresendő, mint mond­ja, ma már csaknem az összes építőanyag-fajta számla nél­kül is forog, a legkisebb lakás­­felújításoknál éppúgy, mint a nagy, állami beruházásoknál. A MÉASZ-elnök becslése sze­rint a teljes építőipari ágazat teljesítményének több mint két­harmada, jó 70 százaléka a fe­ketegazdaságban realizálódik, és még így is 4 százalék körüli az ágazat hozzájárulása a GDP- hez - hangsúlyozta. Vidor a számlanélküliséget tartja az ágazat rákfenéjének, ami sze­rinte - mint azt a szövetség már több javaslatcsomagban meg is fogalmazta - egy áfa-visszaté­rítéssel kombinált, számlához kötött támogatási rendszerrel könnyen orvosolható, ráadásul uniós forrás is elérhető lenne erre a 2014-2020 közötti idő­szakban. SZEPESI ANITA |h |h|H 112 12 Forrás: KSH 90.ij32lj/rää bemutatja JAZZY FESZTIVÁL 2013 $r^ :. ■:... MOM KULTURÁLIS KÖZPONT JEGYEK ELŐVÉTELBEN 1 JEGY.HU-N ÉS A HELYSZÍNEN r­­ Az OTP Bank Nyrt. hirdetménye a 2013/2014. évi 500.000.000.000 forint keretösszegű kötvényprogramjáról Az OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16.) 500.000.000.000 Ft (azaz ötszázmilliárd forint) keretösszegű kötvényprogramot (továbbiakban: Kötvényprogram) indított el, amely alapján a kötvényről szóló 285/2001. (XII. 26.) kormányrendelet szerinti névre szóló, dematerializált kötvényeket kíván nyilvánosan forgalomba hozni. A Kötvényprogramról az OTP Bank Nyrt. Termékfejlesztési, Értékesítési és Árazási Bizottságának 2013. július 9-én kelt 2013/391. számú határozatával döntött. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a kibocsátási programhoz készült 2013. július 17-i dátumú összevont alaptájékoztatót (­­Alaptájékoztató"), valamint jelen hirdetmény közzétételét a 2013. július 30-án kelt H­KE-üll-526/2013. számú határozatával engedélyezte. Az Alaptájékoztató a közzétételt követő 12 hónapig hatályos. A Kötvényprogram alapján megvalósuló egyedi forgalomba hozatalra vonatkozó adatokat (pl. az ajánlott értékpapírok fajtája, kategóriája és mennyisége) az egyes kibocsátásokhoz készített végleges feltételek tartalmazzák. A Kötvényprogram hatálya alatt történő kibocsátások során a kibocsátó kezdeményezheti a Kötvényprogram keretében forgalomba hozott Kötvények tőzsdei bevezetését a Budapest Értéktőzsdére (BÉT), a Szlovák Értéktőzsdére (BSSE), a Bolgár Értéktőzsdére (BSE), illetve a román Bukaresti Értéktőzsdére (BVB), erre azonban kötelezettséget nem vállal. Az Alaptájékoztató az OTP Bank Nyrt. honlapján (www.otpbank.hu), illetve a Budapesti Értéktőzsde honlapján (www.bet.hu) megtekinthető és letölthető, illetve nyomtatásban igényelhető a következő címen: OTP Bank Nyrt. H-1051 Budapest, Nádor u. 16.; a Nemzetközi Bankkapcsolatok, Fi­telek és Értékpapír­kibocsátások Főosztálya, Budapest, 2013. augusztus 1. OTP Bank Nyrt. A NAP BELFÖLDÖN ,­ NAPI GAZDASÁG 2013. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK KSH: EMELKEDTEK AZ IPARI TERMELŐI ÁRAK Az idén júniusban a belföldi és az export­árváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 0,3 százalékkal emelkedtek az előző hónap­hoz képest, a tavaly júniusi áraknál pedig 0,6 százalékkal voltak magasabbak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző két hónapban egyformán 1,2 százalékkal csökkentek a termelői árak az előző hónap­hoz képest, éves összehasonlításban pedig májusban 1,3 százalékkal estek az árak, tavaly júniusban pedig 1,6 százalékos volt az éves csökkenés. Júniusban az árak - kettő kivételével - min­den ágazatban nőttek az előző hónaphoz képest, legnagyobb mértékben, 4,0 százalékkal a gyógyszergyártásban. Júniusban az ipar belföldi értékesítési árai az előző hónaphoz képest kismértékben, 0,2 százalékkal nőttek. A belföldi értékesítési árak a legnagyobb súlyú villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás nemzetgazdasági ágban alig 0,1 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest. r a Lecseréli kivitelezőjét Kaposvár Miután a tavaly tendert nyert kivitelezőnek elindult a csődeljá­rása, a kaposvári önkormányzat új közbeszerzést írt ki turisz­tikai fejlesztési programjának egyik meghatározó beruházása, a desedai látogatóközpont felépí­tésére. A nyertesnek a somogyi megyeszék­hely határában lévő tónál egy 400 négyzet­­méteres, háromszin­tes, turisztikai és ok­tatási célokat szolgáló építményt kell felépítenie. A liftes, akváriu­­mos létesítménynek egy tó fölé nyúló terasza is lesz. A pályázati feltételek között szerepel, hogy a nyertes az elmúlt három évben legalább 130 millió forint értékű magasépítési munkát végzett és nettó árbevétele évente átlagosan elérte a 160 millió forintot. A vá­ros még az idén szeretné átadni a már jelentősen "csúszó" beru­házást, ezért a kivitelezésre 95 nap áll rendelkezésre. Pályázni augusztus 5-ig lehet. A desedai látogatóközpont fel­építésére kiírt első, tavaly nyári tendert nettó 168 millió forintos ajánlatával a Bitt Kft. és az érde­keltségébe tartozó Hidrotechnik Kft. alkotta konzorcium nyerte meg. A két cég 115 napos ha­táridővel vállalta a komplexum felépítését, ám idén januárban az építkezés befejezési határide­jét május 15-ére módosították. A létesítmény alapozását már elvégezték, amikor a munka a Bitt egyre kritikusabb pénzügyi helyzete miatt tavasszal leállt. Dél-Dunántúl egyik legnagyobb építőipari cége márciusban kért csődvédelmet, mert nem tudta teljesíteni fizetési kötelezettségeit. Több mint egymilliárd forinttal tartozik 133 hitelezőjének, akik­kel sikerült csődegyezséget köt­nie. Ezt a Kaposvári Törvényszék a fellebbezések miatt még nem hagyta jóvá, majd a Pécsi Ítélő­tábla a döntést felülvizsgálva úgy határozott, a társaság csődvédel­met élvezhet (Napi Gazdaság, 2013. július 29.). KÖRTÉSZ ZSOLT A kiírt első tendert 168 mil­­­lió forintos ajánlatával a Bitt Kft. és a Hidrotechnik Kft. nyerte.

Next