Napkelet, 1923. január-május (1. évfolyam, 1-5. szám)
1923-04-01 / 4. szám - ELVEK ÉS MŰVEK - Tolnai Vilmos: Kéky Lajos: Petőfi - Vajthó László: Zilahy Lajos: Szépapám szerelme
Tárgyi tévedés visító vércsét privert-rel, királydinnyét egyszerűen grains dorés-val, szegénylegényt mendiant-nal fordítani. Viszont ha egyfolytában olvassuk e prózai verseket, érezzük, hogy költői lélek írta át azokat és még ezen a furcsa idegen burkon is keresztüllüktet a nagy, a legnagyobb lírikus tüzes árverése. Köszönjük a fordítóknak, hogy legalább azt sikerült átvinniök nehéz nyelvükre, ami a legfontosabb: a belső lendületet. Ezen a fordításon keresztül meg lehet érezni a magyar géniusz eredetiségét. Eckhardt Sándor, Kéky Lajos: Petőfi. Élet- és jellemrajz. (Athenaeum, 1922.) A százados évforduló alkalmi kiadványai közt szerényen ajánlja magát Kéky könyvecskéje, melynek „minden becsvágya az, hogy mennél szélesebb körökben — az érdeklődő műveit közönségben s az ifjúságban — segítsen megértetni ezt a csodálatos jelenséget.“ Ezt a kitűzött célt a szerző teljes mértékben el is éri. Lelkiismeretesen összefoglalja a gazdag Petőfiirodalom eredményeit s így megbízható képet ad a költő életéről, egyéniségéről, a költészetről vallott fölfogásáról, költői termésének tartalmáról, művészetéről és jelentőségéről. De Kéky könyve több a megbízható kalauznál, mert minden szavában érzik a tudáson és a megértésen fölül a megértés melegsége, a művészi újraélésnek bensősége, amit a szerző nem a kész irodalom ügyes felhasználásából merít, hanem saját lelkéből, melyet a költő műveinek varázsa illetett. Világosan rámutat Petőfi költészetének ama mozzanataira, melyek a maga korában az újság ingerével hatottak, s azokra az értékeire, melyek maradandóvá tették irodalmunkban; ezt különösen az Egyénisége fejezetében, s a Költészete fejezetének első és utolsó szakaszában találjuk. Csupán egy zárófejezetnek érezzük díjját, amelyben a szerző Petőfinek világirodalmi jelentőségét is öszefoglalta volna. A könyv adatszerű elemei természetesen megbízhatók, legfeljebb egyet lehetne ekként kiigazítani, hogy A helység kalapácsa kevéssel megelőzte a Versek megjelenését. Hogy nem Petőfi merített először a népköltésből, azt a szerző maga fejti ki, mikor az elődöknek hozzá való viszonyát élesen megvilágítja. Ezt még azzal lehetne kiegészíteni, hogy elődei nem hogy válogattak a természet jelenségeiben, hanem nem tudtak eléggé elszakadni az irodalmi hagyománytól, míg Petőfi csodálatosan gyors fejlődésében kibontakozik belőle s a maga szemével nézve a mindenséget, nem örökölt, hanem saját személyi élményét alakítja művészileg. Kéky kitűnően ért hozzá, hogy egyszerű és világos előadásába beleolvassza Petőfinek saját szavait s így petőfies színt és zamatot adjon fejtegetéseinek, így könyve nemcsak hű és megbízható kalauza a magát rábízó olvasónak, hanem kedves kísérője is a költő egyénileg és művészileg gazdag kincstárában. Tolnai Vilmos: Zilahy Lajos: Szépapám szerelme. (Regény. A Kultúra kiadása.) Költőnk szépapja elmegy a váradi szüretre, hogy megnyerje Koós Terézia szívét; a leány apja hűvösen fogadja, mert hát az öreg, aki akkor huszonöt esztendős volt, gézengúz hírében állott. Pedig szereti Teréz, de nem tehet apja akarata ellen s ezt meg is írja könnyűvérű gavallérjának. Mártonnak kapóra jön a török háború; derekasan harcol s meg is sebesül. A temesi futás után hazakerül, éppen az öreg Koós temetésére; az akadályok elsimulnak s Teréz a felesége lesz. Nagyjából ennyi volna a másfélszáz oldalnyi elbeszélés tartalma. Regénynek szintúgy nem nevezhetnék Zilahy könyvét, mint ahogy helytelen ez a műfaji minősítés a mai, regény-nek jelzett könyvek kilencven százalékára. Csupa líraiság, részletesebb jellemfestés, cselekvény kevés van benne; egy sereg színes, pár ecsetvonással odavetett jeleneten lovagol át a hős, mint valami huszárkalandon. Zilahy érdekesen, biztos kézzel ír le apróságokat; például ahogy az öreg borotválkozik s a szüretre készül, maga egy kerek, finom novella. A két szerelmes forró ölelkezését mi is érezzük; a tábor mintha előttünk hemzsegne; egy-két ódon stílusú levélből a régi jó világ levegője árad. Érdekesen megrajzolt alak Márton, az író szépapja. Aféle víg szomorkás, őszinte, nyers lélek, akiből hirtelen tör fel szerelem, sze