Napkelet, 1923. június-december (1. évfolyam, 6-10. szám)
1923-07-01 / 7. szám - ELVEK ÉS MŰVEK - Dóczy Jenő: Laczkó Géza: Sey Tamás
gondolatát tovább fejtve azt mondhatnék, hogy ha Petőfi valami elképzelhetlen ok miatt nem írt volna költeményeket, a lelkében működő aestheticum valamiképen mégis megnyilatkozott volna s ha egyebet nem, életét formálta volnaa közemberétől eltérővé. Bartóknak több ily filozófiai szellemű gondolata van s füzete már ezért is új hangot üt meg a nagy Petőfi-irodalomban. Ha Meltzl Hugó mint filológus Petőfiben filozófát is látott, Bartók mint filozófus is csak a nagy költőt látja benne s a bölcselőhöz méltó gondolatokkal méltatja. De írónk éles szemmel nézi a költő művészi vonását mint esztéta is, mikor Petőfi képzeletének meglelkesítő erejét, plaszticitását, majd az ú. n. esztétikai „feszültséget“ s a keretbefoglalás és keretbeöntés esztétikai alaptörvényét fejtegeti. Minde kérdések már speciálisan tudományos színvonaluknál fogva sem fejtegethetek e helyt részletesen, egyik-másik talán csak e szakember érdeklődését kelti fel, aki, ha itt-ott az íróval vitába akarna bocsátkozni, legalább is hasonló terjedelmű fejtegetésekre lenne szüksége, mint Bartók könyvének. Ezért csak egy-két általános megjegyzésre szorítkozunk. Bartók könyve nemcsak tudós gondolkodóra, de esztétikai fogékonyságú íróra is vall. A Petőfi-irodalomba könyve új szempontokat hoz s valóban nyereségünk lenne, ha Bartók e téren eddigi kutatásait folytatná s elmélkedéseit kiegészítené, hogy a sok reményre jogosító „kísérletek“ tanulmányokká nőjenek. Az író előadása tárgyalása tudományos jellege ellenére is eleven s ha a helyenként előforduló ismétlések és összefoglalások elárulják is a tanár módszerét, fejtegetései nem fárasztók. Stílusa is lendületes, itt-ott csaknem szárnyaló, ami arra vall, hogy az íróban is megvan az „aestheticum“ csirája s lelke congeniális a költővel. Ennek folyománya talán a jelzők gazdagságának szeretete, ami, ha bölcselő írónál érdekes és feltűnő sajátság is, azt hiszem, némileg gyengíti a kifejezés tömörségét. Bartók könyve általában véve nagy lelkesedéssel és tudással megírt munka, mely kis terjedelme dacára is igen értékes kiegészítője ez év Petőfi-irodalmának. —rím— Napkelet. Laczkó Géza: Sey Tamás levelei. (A Kultúra kiadása.) Kis regény, vagy ha úgy tetszik, hosszabb novella. Stílusa: festői impresszionizmus, lírai reflexiókkal, később meg páthosszal vegyítve. Szép, finom, művészi munka, mely minden sorában megmutatja írója nem közönséges tehetségét. Egy pesti író, egy minden kultúrhájjal fölösen megkent intellektuell, a főváros zsibajos életéből egy felvidéki csöpp kis nyaralóhely fenyvesei közé menekül agyonhajszolt idegeivel, hogy egyelőre kiszakítsa magát mindenből, ami gyengít s testét-lelkét megerősítse az őstermészet éltető forrásaiban. Igyekszik kimosni lelkéből a problémákat, az örökös kételyt, vergődést, mélabút, gyűjti magába az erőt a fenyvesek zúgásából, „melynek lágy, komoly zenéje gyógyítón lengeti ritmikussá gondolatait“, a napsugárból, a gyantaszagú levegőből, „mely körülsimogatja, körülcsobogja víznél lágyabb, frissítőbb hullámaival“. Naphosszat elheverész a langyos fűben, az enyhe, sápadtkék ég alatt, az árnyékos hallgató csöndben, szemlélődik, eltűnődgetik minden apróságon, ami körülveszi. Elnézegeti a fenyőfák tetején hintázó varjakat, a levegőeget könnyű simán átszelő vércséket, a kóborló, rojtosszélű felhőket, a fenyőfák szálas, büszke, egyenes törzsét. Csak nézeget, szemlélődik, pihen. Tervek, vágyak, akarat nélkül él, mint a mező füve, mely halkan remeg a szélben. Még olvasni se olvas, mert „vagy az van a könyvekben, ami a fenyőzúgásban s akkor fölöslegesek, vagy más van bennük s akkor károsak“. Legföljebb olykor ha előveszi a ceruzáját s friss, üde természetképecskéket vázolgat fel írómappájába mindarról a nyugodt szépségről, ami most körülötte és benne él. így születik meg napról-napra egy-egy bájos, finomrajzú, enyhe árnyalású paysage intime, s mikor elkészül vele, kiszakítja azt a lapot mappájából s elküldi Pesten hagyott öreg barátjának, s beszámolóképpen, így múlnak a hetek, nyugodtan, növekvő, békés elégedettséggel. Várja, erősödve várja, hogy lelkébe költözzék s gyökeret verjen benne a szent együgyűség, az ősi, naiv természetesség, ez a nagy primitív 43 673