Napkelet, 1924. július-december (2. évfolyam, 6-10. szám)
1924-07-01 / 7. szám - APRÓ CIKKEK - Tóth Béla: Jókai a franciáknál
árulja Vorschod , Borsod írási módja). Van előkelőbb tagja is a társaságnak, így például egy Karagyorgyevics herceg, de nem valószínű, hogy tudott volna magyarul (ilyeneket ír: Siebenbürgen, Nagy- Engyed). A magyarul tudás érdeme, Horn Emil mellett, aki magyar s ennélfogva inkább francia ismeretét kellene méltányolnunk, egyedül Teleki-Gerando Antóniánál van meg, kinek családja francia, s így az ő kőszívű ember fiai fordítását lehet a legjobbnak nevezni, annál is inkább, mivel, mint a bevezetésben ő maga jelzi, a mű eredetiségét és helyi színét is igyekezett megóvni. Legtöbbre kellene tartanunk Louis Ulbitch vállalkozását, aki, midőn Jókaihoz nyúl, már ötven kötet regényt adott ki (az irodalomtörténet nem tud róla semmit), de a Szabadság a hó alatt átdolgozását ő maga sem akarja fordításnak nevezni, hanem két önálló kötetben Jókai-utánzatokként adja ki, melyek közül az egyiknek a Zöld szőnyeg, másiknak Puskin házassága címet adja. A derék másodszerző azt is elmeséli, hogyan került sor erre a munkára: egy Párizsban letelepedett magyar nagyon sokat beszélt neki Jókairól, sőt még egy nyersfordításról is gondoskodott a számára, melyen aztán ő hol bővített, hol összevont, míg végre sikerült a francia ízléshez szabnia. Mellesleg említjük meg, hogy Jókainak azontúl nagy barátja lesz, s ami érdekesebb, az első kötet előszavában annak a reményének ad kifejezést, hogy a Jókai által képviselt „visszatérés a történeti, drámai, szórakoztató és szellemes regényhez segíteni fogja az ízlésnek azt a reakcióját, amely annyira szükséges az úgynevezett naturalista, hamis, aljas és buta regénnyel szembeni". Ez a gondolat azonban soha senkinél sem tér vissza, sőt, mint látni fogjuk, Jókait éppen nem tekintik olyannak, akitől írás tekintetében valami újat tanulhatnának. Már az a tény, hogy az első fordítások háromnegyed része tárgyi összefüggésben van a szabadságharccal, elárulja a Jókai iránt megnyilatkozó érdeklődés természetét. Novelláit körülbelül úgy fogadták, mint mondjuk 15—20 évvel ezelőtt az orosz–japán háború filmjeit. Az érdeklődés irodalmon kívüli. Nem az íróval foglalkoznak, mert művészi újdonságot nem látnak benne, hanem az általa betöltött szerepet méltányolják. Ha az író értékelése elől már nem térhetnek ki, akkor sem mennek túl a bizonytalan összehasonlításokon; így kerül Jókai főkép imponáló termékenysége révén több ízben Dumas mellé; máskor meg Walter Scott és Verne szerepelnek mestereiként, ha pedig nemzeti jelentőségét akarják érzékeltetni, akkor Tolsztoj, Björnson, a lengyel Kraszevszki és az elszászi Erckmann-Chatrian szomszédságában emlegetik. Tulajdonkép minden vele foglalkozó csak arról tud határozott véleményt alkotni, hogy mit jelent Jókai a magyarság számára. Kezdve azon, hogy majdnem őt tekintik Magyarország egyedüli megismertetőjének, tudják azt, hogy Jókainak elsősorban politikai jelentősége van, ki a forradalomban tevékeny részt vett s ezért bujdosnia is kellett, majd az elnyomatás éveiben ő volt a nemzeti lélek ébrentartója, s mindenekfölött ő a szabadságharc regényírója. Egyik ismertetője (Ch. Simond) kiemeli, hogy „minden alkotásának mélyén megtalálhatni a politikust és a hazafit“. Gaston Boissier hasonló felfogást vall. Előszavából, melyet Jókainak egy 1895-ben megjelent kötetéhez írt, azt lehet kivenni, hogy véleménye szerint Jókai elvesztegette a tehetségét, de azok a rögtönzések, melyekkel 50 éven keresztül állandóan lekötve tudott tartani egy egész népet, megérdemlik, hogy az utókort is érdekeljék, bár csak az egykorúak megnyerésére voltak szánva. És így folytatja: „Ebben a változatos és folyton megújuló munkában azonban van egy alap, mely ugyanaz marad. Jókai szenvedélyesen szereti Magyarországot, amikor csak teheti, róla beszél és mindig a rokonszenvnek oly mély érzésével, mely olvasóira is átterjed.“ Boissier-nak ez a nyilatkozata, ha akarjuk, dicséret; ha nem, akkor Jókai hatásának korlátozása időben és térben egyformán. A kortársakhoz szóló munkák elveszíthetik érdeküket a később következők, de méginkább a távolállók, az idegenek előtt. Arra a kérdésre pedig, hogy a franciák számára jelenthetnek-e valamit Jókai regényei, udvariasan igent mond, de azt is elárulja a válaszában, hogy csak ad- 191