Napkelet, 1931. január-június (9. évfolyam, 1-6. szám)
1931-06-01 / 6. szám - ELVEK ÉS MŰVEK - Dr. Vargha Zoltán: Gróf Vigyázó Sándorné báró Podmaniczky Zsuzsánna (1838-1923) életrajza
nában. Amikor azt mondja, hogy novelláit dokumentumoknak szánta, hozzátehetjük, észrevehető politiko-szociális célzatúaknak, írói arcának vélt állandóságát akarta a fejlődés mozgásában megrögzíteni. De mily nagy az út az első novella komolykodó moralizálásától az utolsó egységes szimbolikájáig ! A megkötött tehenet szabadon bocsátó és ezért verést kapó gyerek«apostol»-tól a munkás-felvilágosító intellektuel szocialistáig, kit saját népe kövez meg. Az elsőt megírta egy nem is nagyon új tétel kedvéért, mondjuk, illusztrációnak s nem csoda, hogy a novellaruha bő is, meg szűk is a vézna morál testén. Az utolsó is ezért a morálért készült, de fogalmiság nélkül, pusztán a jelkép erejére támaszkodva. Ez a jelképesség sem nagyigényű, mintáit talán nem is volna nehéz megkeresni, de jelzi az író egyetemességre való törekvését. A póz, mellyel saját írói mivoltát szemléli, a mindenáron dokumentálni akarás, novellái épségét veszélyezteti legjobban. Némelyik énekesre szokták mondani, hogy rossz a lélekzetvétele. Nyigri Imre is rosszul veszi novelláihoz a lélekzetet. Egyik novellája (Kaland) mutatja ezt legjobban. A történet azzal kezdődik, hogy az országúton haladó íróhoz egy rongyos vándorlegény csatlakozik. Beszélgetni kezd a két véletlen útitárs. A vándorlegényből árad a panasz s nem kis gyűlölet az «urak» iránt. Szó szót követ, az író gyanús mozdulatokat, vészes arcsötétülést kezd társán észrevenni. Sehol a közelben senki, ez az ember őt a pénzéért meg fogja gyilkolni. Félelme odáig megy, hogy felajánlja minden pénzét a vándornak. Ez hiába bizonykodik, hogy nem akart semmi rosszat, az író rátukmálja adományát. A vándorlegény, ki most már legszebb reményeit fogja a pénzen megvalósítani, hálálkodva vesz tőle búcsút. Ha Nyigri Imre itt pontot tesz, kitűnő novellát kapott volna. Nem vette észre, hogy most már nem szabad újra lélegzetet vennie, mert eltörik a hang íve. A vándorlegényt társai a pénzért meggyilkolják. Az író a nyomozásnál kénytelen megvallani, milyen lelki kényszer hatása alatt adta oda a pénzt a legénynek. Mindenki nevet rajta és kigúnyolja gyávaságáért. «Megcsúfolt apostol» kellett, így követelte a póz. Az író már magában a novellában levont bizonyos primitív logikai konzekvenciákat s veszni engedte a főtörténet minden, valóban «dokumentáló», mert emberien leleplező erejét. Ismételjük, tehetséges írónak tartjuk. Van szeme és fantáziája s tud valóságokat irodalommá emelni. Le kell dobnia kezéről néhány bilincset, melyet önmaga rakott rá. Kerecsényi Dezső: Dr. Vargha Zoltán : Gróf Vigyázó Sándorné báró Podmaniczky Zsuzsánna (1838—1923) életrajza. Budapest, 1931. Magy. Tud. Akadémia kiadása. Az Akadémia kegyeletes kötelességet teljesített az életrajz kiadásával. Podmaniczky Zsuzsánna volt az, aki legnagyobb hatást gyakorolt az örökhagyó Vigyázó Ferenc gróf életére. Szerencsés volt a szerző megválasztása : nőies finomságú lélek szól a hősnőről. A nőies lélek nyilatkozik meg a jellemzésnél a nemes vonások keresésében, az idealizálásban, az elkerülhetetlen disszonanciák diszkrét tárgyalásában, vagy félhomályba állításában. Az író érzelemvilágára jellemző fényt vetnek az életrajzba gyakran beszúrt idézetek Arany, Tompa, Vargha Gyula és Szabolcska költeményeiből. Előadását élénkíti a családtagok levelezéséből vett számos idézet, a sűrűn alkalmazott dőlt szedés és a Vigyázok, Podmaniczkyak arcképeinek sora. Lebilincsel a szerzőnek művészi hatásokra törekvő szép stílusa, a hősnő érzékeny lelkével tökéletesen összhangzó szentimentalizmusa. A művészi érdem