Napkelet, 1933. január-június (11. évfolyam, 1-6. szám)

1933-01-01 / 1. szám - Juhász Géza: Arany János életrajza

ARANY JÁNOS ÉLETRAJZA.­ N­em csupa kihagyó robbanás-e a magyar irodalom? Nem a motor folyton gyorsuló berregése, hanem szegény bányászok távoli rob­­bantgatásai, mindig más helyen, mindent élültől kezdve százszor, ezerszer? Van emögött valami mélyebb értelem? Balassa megteremti a magyar lírát, elfelejtik. Zrínyi megteremti a magyar eposzt, észre sem veszik. Mikes száműzötten ír, Faludi ki sem adja legjava műveit. Kazinczyék úgy jönnek, mintha előttük csupa Tinódiak éltek volna, legföljebb Gyöngyösi. Még Petőfiék is úgy állanak föladatuk elé, ha már föltették magukban, hogy az irodalom­alatti réteget fölemelik az irodalomba, mintha előttük jószerint semmi sem volna. Arany példája a legvilágosabb, különösen fejlődésének abban a szaka­szában, amelyről Voinovich életrajzának második kötete ad számot. Senki nem otthonosabb nála kora világáramlataiban , némely ponton meg is előzi az európai fejlődést. Képessége javát mégis olyan műfajra tékozolja, amely nyugaton másod-harmadsorba hanyatlott már. Páratlan tragikus érzéke van, de drámára csak futólag gondol, az meg eszébe sem jut, hogy lélekelemző módszerét regényben próbálja ki. Népéposzt ír, mint Homérosz és a Nibelung Ének költője s lovagi hőskölteményt, mint Ariosto és Tasso. Nyugati szem­pontból késett fényűzés ez, egy rendkívüli képesség birkózása korszerűtlen műfajokkal. Maga is érzi ezt, egy 1854-i levelében írja : «beláttam, hogy korunk­ban, még nálunk is, az eposz nagyon mondvacsinált virág», de azért tovább viaskodik hálátlan föladatával, vállalva, amit Petőfi és a kortársak várakozása osztott ki neki, vállalva teljes alázattal a mű iránt, de vállalva az igazi alkotó romantikus hősiségével is, hogy azért hátha sikerül neki a lehetetlen. Újra meg újra belefárad, elcsügged, de annál makacsabbul elől kezdi megint. Hányszor nekifeszül, tudóshoz illő kortanulmány után, két trilógia­tervének s milyen aggodalmak lankasztják közben ! Még az is eszébe jut, hogy Toldi nem illik népies eposz hősének, hiszen élete nagy része az udvar­nál telik el. Mennyit gyötrődik, míg a középső rész szerelmi problémáját hozzá­hangolja a már kiadott első és utolsó részhez. A bűn eposzt nem is fejezte be soha. Mennyi művét megfojthatta csírájában ez a két óriási terv, műve­ket, amelyek ma többet jelentenének számunkra, mint — ha elkészülhetett volna — az egész hűn trilógia. Mégis meg kell ebben nyugodnunk. A műfajok minden nyelven ki akar­ják élni összes lehetőségeiket, íróinkat pedig talán még a többi népeknél is jobban fűtötte a becsvágy, hogy egyetlen téren se legyünk másoknál alább­­valóak. Arany úgy tűnik föl az ötvenes években, mintha a világkórus összes . Voinovich Géza: Arany János életrajza (1849—1860.) A Magyar Tudo­mányos akadémia kiadása, 1931.

Next