Napló, 1990 (1. évfolyam, 1-34. szám)

1990-11-07 / 27. szám

1990. november 7. Holnapja z K­oromsötét volt a dedinjei uzicka utcában, amikor október utolsó napjának estéjén az 1 számú, valamikori Kardeli villa ügyeletes rendészénél ko­pogtattunk. A hatalmas szál legény ál­mosan lépett ki az őrházból. Várjanak itt, Suvar elvtárs kijön Önökért a kapuhoz - nyögte ki unottan. Igen, Suvar elvtárs most már nem a JKSZ Elnökségének elnöke. No meg a JKSZ sem létezik többé... Dr. Suvar már nem is tagja a pártnak, amelynek nemrég még sokat bírált, támadott és gyalázott, de időn­ként, cinikus szókimondásáért dicsért el­ső embere volt. A szégyenbe és bot­rányba fulladt XIV. Kongresszus előtt ta­lán ez a rendőrgyerek sem viselkedett volna azért ilyen unottan Suvar kapujá­ban. Az uzicka utca, amelynek 15-ös számú rezidenciájában a néhai Josip Broz rendelkezett évtizedekig „elevenek és holtak" fölött, gyér világításával, ko­pasz fáival és kísérteties csendjével így a teliholdas éjszakában lehangolóan hat az emberre. Valahogy nagyon is emlékeztet jelenünkre, amely ugyancsak kísértetie­sen bizonytalan s kétséges... De jön Suvar. Utánam fiúk, majd meglátjátok egy­szobás legénylakásomat, lebonyolítjuk a beszélgetést, aztán egy pálinka után bú­csúzhatunk, mert látogatóba megyek. Nem nagyon szeretem itt az egyedüllé­tet... Novemberben végleg visszaköltö­zöm Zágrábba - mondja, miközben botorkálunk a töksötét parkon át. Suvar a régi. Cinikus és optimista. Jöhet az első, szokványos kérdés: Napló: Suvar elvtárs vagy úr - közbe­vág, hogy csakis elvtárs. - Jó, akkor Suvar elvtárs, ma hallottuk a hírt, hogy kilépett annak a pártnak a soraiból, amelynek nemrég még elnöke volt. Me­lyek az okok, indítékok, amelyek erre a lépésre késztették? Suvar: A JKSZ széthullott az ez év januárjában megtartott XIV. rendkívüli kongresszuson, és ezek után nekem sze­mély szerint a Horvát KSZ-A Demokrati­kus Változások Pártjába kellett volna tartoznom, amely ma teljesen önálló, független párt. Annak ellenére, hogy én kezdettől fogva figyelemmel kísértem e pártnak a munkáját, senki sem kért fel, sőt, most már úgy hiszem, nem is várta el tőlem, hogy részt vegyek a munkájá­ban. A november 3-án megtartott ülésen láthattam a kongresszusi dokumentu­mok tervezetéből, hogy a horvát párt megszűnik baloldali párt lenni, legalábbis az én mércéim szerint. A papírokból azt is ki lehetett olvasni, hogy ezen a kong­resszuson meg fog szűnni a kontinuitás az eddigi kommunista és szocialista mozgalommal. A programtervezetben ugyanis egy szó sincs a szocializmusról. Ha ezt összehasonlítom a német szociál­demokraták programjával, amely egyéb­ként vagy tíz gerelyhajításnyira előzi meg minőségében a horvát „szocialisták" programját, és ha azt is fontolóra ve­szem, hogy Jugoszláviában már most nem kevesebb mint tizenhárom szociál­demokrata párt alakult, s ezek közül az egyik lesz a volt Horvát KSZ; úgy döntöt­tem, hogy ebből és az ilyen pártból kilépek. Véleményem szerint Jugoszláviában a baloldali erőknek legalább egy évtizedig kell majd keményen küzdeniük azért, hogy visszaszerezzék az elvesztett pozíci­ókat. Meg kell várni azt is, hogy a 230 most megalakult párt kitombolja magát és kiheverje az újonnan fölfedezett több­pártrendszer és az új demokrácia gyer­mekbetegségeit, valamint a kapitalizmus és a kapitalista osztály megújhodását országunkban, mert akkor újból le­hetőség nyílik majd a szocializmus céljai­nak és a munkásosztály érdekeinek szervezett úton való megteremtésére. Napló: Hogyan látja és értékeli Ön az új, illetve a most alakuló jugoszláv balol­dal és az Európában a baloldali frontban végbemenő folyamatok közötti kapcsola­tot?. Suvar: Lehet, hogy Kohl német kan­cellár népszerűsége és az új Németor­szág kétségkívül Európa ma legfonto­sabb országának árnyéka láthatatlanná teszi az európai baloldalon végbemenő folyamatokat, de én hiszem, hogy az új baloldal és a hasonló nézeteket valló alternatív mozgalmak és­ erők állandóan nőni, erősödni fognak, és ha a világgaz­dasági mozgásokat figyeljük, akkor azt is mondhatnám, nem csak Európában, ha­nem a világban másutt is. Napló: Lesz-e most több ideje a tudo­mányos munkára? Suvar: Remélem, igen. Bár én a tudo­mánytól sohasem váltam meg. Most pél­dául egy szociológiai kutatást végzek egy készülő könyvemhez. A jugoszláviai ma­gyarság kérdésével foglalkozom éppen. Őszintén meglepett, hogy ez a Közép- Kelet-Európában valamikor olyan ko­moly szerepet játszó nép ennyire fo­gyatkozik. Különösen érdekes a vajdasá­gi magyarság története és helyzete, no meg a horvát-magyar történelmi kapcso­latok alakulása az utóbbi néhány évszá­zadban. Napló: Bocsánat, hogy most egy nem tudományos, de igen időszerű és reális kérdést teszek fel. Tudja-e, hogy a vajda­ságiak jó része, beleértve az Ön által most tanulmányozott magyarságot is, sohasem bocsátja meg Önnek, hogy az országos pártelnökség elnöként hagyta Vajdaság elsöprését a népakarattal fém­jelzett „antibürokratikus forradalom" ál­­tal?v Suvar: Tudja, azon a hírhedt elnöksé­gi ülésen, amikor 1988. októberében a tömeg ott éljenzett az újvidéki utcákon, és amikor a joghurtos csomagok kezd­tek repülni a kormányépületre és párt­házra, mi azt a hírt kaptuk, hogy ott már áldozatok vannak. Én akkor is azt köve­teltem, karhatalommal kell védeni a tö­megtől az említett épületeket és a legális hatalom hordozóit. Mondanom sem kell, egyedül maradtam nézeteimmel. Raif Dizdarevic, az államelnökség akkori elnö­ke azt követelte, hogy a vajdasági ve­zetőség mondjon le, mert Szerbiának joga van az állami szuverenitás megvaló­sítására és gyakorlására egész területén. Ljubicic tábornok pedig rámförmedt, hogy csak nem akarok vérontást, amely­nek ki tudja, milyen tragikus és akkor beláthatatlan következményei lehetnek az egész országra nézve, beleértve a lehet­séges nemzetközi szövődményeket is. Ezután elhagyta az ülést. Elhiheti, akkor még senki se gondolta, hogy azon az éjszakán lángra lobbant az a tűz, amely­nek lángjai felperzselik a JKSZ-t, meg­bontják az 1974-es alkotmány teremtette viszonyokat a föderáción belül, és létre­hozzák mindazt, ami itt ma is történik, és aminek még senki sem látja a végét. Mondhatnám tovább is, de ebből is vilá­gos az én pozícióm. Mindenesetre tudni kell, hogy mindaz, ami két évvel ezelőtt történt, már jóval előbb meg volt tervez­ve.­­ Suvar hirtelen felállt és ezzel mintegy jelezte, hogy a beszélgetésnek vége. Az udvari kijáratnál, ameddig kikísért, utá­nanéztem, amint távolodik a rezidencia felé. Lassú, fáradt léptei, hajlott tartása miatt megtörtnek, öregesnek látszott, vagy már az is. Nem is csoda, hiszen rengeteg csatát vívott, még többet veszí­tett. Most talán az utolsót?! Adio, Stipe. Vagy ki tudja. Ha róla van szó, akkor soha senki. Akkor talán mégis: arriveder­­ci, Stipe... Kovács László

Next