Napló, 1991 (2. évfolyam, 35-87. szám)

1991-06-18 / 59. szám

10 Tudom-e magamról, milyen vagyok? Valamennyire, de nyil­ván mások másképpen látnak, biztosan érdekes lenne meg­tudni, hogy hogyan látnak ben­nünket. Legyünk jóindulatúak, s té­telezzük fel, hogy talán ez vezé­relte az újvidéki Bölcsészettu­dományi Kar Pedagógiai és Pszichológiai Tanszékét, hogy tesztkérdésekre válaszoltasson 700 vajdasági nyolcadikost ar­ról, hogy mi a véleményük a szlovénekről, szerbekről, Crna Gora-iakról, albánokról, horvá­­tokról és a magyarokról. Miért pont ezekről a nemzetekről, holott Vajdaságban rajtuk kívül még sokkal többen élnek, sőt olyan nemzetek és nemzeti ki­sebbségek tagjai, akikről nyil­ván közelebbi fogalmai vannak a diákoknak, mint például a szlovénekről. Akikről a többség hallomásból értesült vagy a te­levízióból. Az első esetben a szülők véleményét fogja továb­bítani a gyerek, második eset­ben pedig attól függően vála­szol, hogy a család melyik té­véállomást nézi gyakrabban. Az újvidéki Petőfi Sándor Ál­talános Iskolában a nyolcadiko­sokkal megíratott teszt nagy felháborodást váltott ki a szülők körében. Tiltakoztak az iskolapedagógusnál, kérték, hogy többé ilyesmi ne fordul­jon elő, mire két nap múlva egy egyetemistaként bemutat­kozó hölgy a negyedikesekkel is kitöltet egy ilyen tesztet, sőt minden szabállyal ellentétben még alá is íratta őket a kisdiá­kokkal. A szülők másodszor is felhá­borodtak, s szerdán (múlt hé­ten) a Petőfi Sándor iskolában találkozót is tartottak a tanszék­vezető tanárral és az iskola munkaközösségének jelen levő tagjaival. Tragikomikus volt az egész. A professzor egész idő alatt harmincéves munkásságának tudományos bizonyítékait lo­bogtatta a szülők előtt, majd­hogynem megvádolta újvidéki polgártársait, hogy az elmúlt három évtized alatt nem figyel­tek fel rá. Csak most jutott odáig, hogy a sajtó ilyen nagy számban érdeklődjön iránta. A szülők eléggé felfűtött hangnemben kezdték a mon­­dókájukat, míg menet közben kiderült, hogy a tanár úr a nyolcadikban végzett kísérletei­ért vállalja a felelősséget, a ne­gyedikben végzett felmérésről mit sem tud. A tanszékről sen­ki sem adott utasítást arra, hogy ilyen kicsiket is tesztelje­nek. Sőt a tesztelő hölgyről sem voltak közelebbi ismeretei. Hát akkor ki küldte és ki engedélyezte neki az egész kí­sérletet? Erre igen nehezen derült fény, mert az iskola pedagógu­sa, Matovic Irén mindaddig nem emlékezett semmilyen névre, amíg sarokba nem szo­rították. Kénytelen-kelletlen be­­valotta, hogy egy egyszerű tele­fonhívás után adott engedélyt a magát végzős hallgatónak valló egyetemistának. Érdekes, hogy a negyedikes fiúk és lányok emlékeztek az illető nevére, míg a pedagógusnő igen nehe­zen „kapcsolt" s nyögte ki, hogy Túrát Oliverának hívták és Mondáról telefonált. Dr. Dorde Durié professzor emlé­kezete szerint ilyen nevű hallga­tónőt nem bízott meg olyan diplomamunkával, amihez effé­le teszt kelene, ilyen korú diá­kokkal. Viszont boldogan támadt rá az újságírókra: kinek honnan van meg a teszt szövegének lemásolt példánya? De azzal a kérdéssel, hogy hogyan kerül­­hetet ki az űrlap az egyetemről több osztályra való mennyiség­ben, nemigen akart foglalkozni! Sőt igencsak kerülte a témát Két következtetés adódik: vagy a professzor úr nem tartja a kezében az intézetében folyó kutatásokat, vagy kellemetlen volt bevallania, hogy esetleg tud a dologról. Vracarnc Ildikó igazgatónő felháborodottan ismételgette, hogy sem az első, sem a má­sodik alkalommal nem kértek tőle engedélyt Csak a követ­kező napokban jutott el hozzá Kutatunk vagy zaklatunk? Népi teszt vagy népek tesztje az újvidéki Petőfi iskolában?! 12 'O * A szociálpszichológus Az igazgatónő A pedagógus Óravázlatok történelemórákhoz... A történelemben a­­nemzeti". .etnikai sajátosságok" nem mások, mint a munkamegosztásban kialakult és hagyománnyá rögzült, a mindennapi életben társadalmilag öröklődő szokásrendek, illetve azok együttese. Látványos szervező erővel a NYELVVEL. Az így kialakult szakértelmek és a hozzájuk kötődő viselkedésfor­mák, szokások a történelem nagy értékei. A modern, bonyolult munkamegosztásban élő társadalmak elemi érdeke, hogy ezek egy­más mellet élése zavartalan legyen, hogy a különböző hagyományú elemek ,otthon" és­­jól" érezzék magukat. A nemzeti állam elve átmeneti szerveződési forma volt a történe­lemben, amely hozott előrelépéseket a munkaszervezet fejlődésében, segítette az adott térség emberi kifejlődését mindenekelőtt az anya­nyelvi kultúra kifejlesztésével. De ez az elv, ami a térség etnikai kevertsége miatt sohasem valósulhatott meg, a XX. század végén a mi térségünkben csak akadályokat állított. Az értelmiség az utóbbi négy évszázadban azért alakult ki Európá­ban, hogy a közösség munkarendjét, napi társas életét szervezze. A modern hivatalnokállam kialakulásával, önmaga külön társadalmi erővé szervezése révén, a kezébe jutottak a politikai intézményrend­szerek. De a felelősség is. A XX. században, betagozódva a nemzeti állami bürokráciákban, állandó hajlandóságot mutat, hogy a nemzeti hivatalnok pózába merevedjék. Egyúttal kitalálója és végrehajtója annak a fajta közösségirányításnak, amelyik a közösség működését (létfenntartási) nehézségeit idegenellenességben, nemzeti félelmek keltésében vezeti le. (Részletek Glatz Ferencnek a História 1987 szeptemberében megjelent hosszabb írásából) TesztNapló 1991. június 18.

Next