Napló, 1991 (2. évfolyam, 35-87. szám)

1991-07-17 / 63. szám

10 KülNapló Cvijeto Job diplomata és publicista a jugoszláv válságról Nincs békés szecesszió Cvijeto Job a ju­goszláv diplomácia egyik ma már nyugalmazott­­ leg­ismertebb szemé­lyisége. Több évti­zedes karrierje so­rán végigjárta a diplomácia rögös útjának minden lépcsőjét, buktató­ját. Volt osztályve­zető, nagykövet, külügyminiszteri ta­nácsos, nyugdíjba vonulása előtt pe­dig a külügyminisz­térium kollégiumának „hivatásos ellenzéke", akinek az volt a feladata, hogy minden határozatot, dön­tést a külföld szigorú és nem éppen barátságos bíráló szemével vizsgáljon meg és támadjon min­den érvvel. A beavatottak tudni vélik, hogy Loncar külügyi titkár csak akkor képviselt valamilyen kül­­ügyminisztériumi álláspontot, véleményt vagy stra­tégiai javaslatot az ország vezetősége vagy a külföld előtt, ha az Cvijeto Job, a „hivatásos bíráló” táma­dását is kiállta. Job úr ma a Vreme hetilap kom­mentátora és a Stratégiai Tanulmányok Intézetének főmunkatársa a Kelet-Nyugat-viszony kérdéseiben. Napló: Job úr, a tapasztaltabb külpolitikai újságírók még jól emlékeznek az ön kedvenc mondására, hogy a diplomáciában meg a nem­zetközi értekezleteken a legfontosabb, hogy az ember ne aludjon el a kulcsfontosságú pillanatok­ban. Ebből kiindulna, feltételezem, hogy most is figyelemmel kíséri, főleg a jugoszláviai és a vele kapcsolatos történéseket. Minek minősíti ön a külföld segítőkészségét az itteni válság megoldá­sában? Beavatkozásnak vagy jószolgálati ajánlat­nak? Cvijeto Job: A tízegynéhány évvel ezelőtti, egy el nem kötelezett csúcson elhangzott mondásomat most megfordítanám. Azt javasolnám, főleg a köz­társasági vezetőknek, aludjanak most már el, mert túlzott éberségük, aktivitásuk pokollá tette ezt az országot. Ezért az EGK, az USA és a Szovjetunió és más külföldi tényező bárminemű beavatkozása csakis Jugoszlávia érdekeit szolgálja. Ha az őrült köztársasági vezetők a gyilkolás és a testvérháború szélére sodortak bennünket, akkor amellett vagyok, mentsen ki bennünket a külföldi közvetlen beavat­kozás is, ha már a belső tényezők erre képtelenek. Napló: Egyes vélemények szerint az a nemzet­közi értekezletsorozat, amely Jugoszlávia jövőjéről fog dönteni, már meg is kezdődött a brioni találko­zóval, amelyen a négypontos békefeltételeket és a három hónapra terjedő moratóriumra vonatkozó döntést meghozták Ezzel állítólag Jugoszlávia szá­mára nem maradt más hátra, mint hogy elfogadja vagy elvesse a „külföldi" békét? Cvijeto Job: Jugoszlávia része egy modern világnak, a nemzetközi közösségnek, tagja az ENSZ-nek és aláírója az EBEÉ helsinki és párizsi záróokmányának. Nálunk mégis olyan egyoldalú döntéseket hoznak (Szlovénia), amely ellentétben áll ezekkel a dokumentumokkal, mert az nem jelent a gyakorlatban mást, mint az európai ország­határok egyoldalú és önkényes megváltoz­tatását. Európának és nem csak Európá­nak megvan minden joga arra, hogy ilyen esetekben nemzetközi értekezlet összehívá­sával vagy más úton, például az EBEÉ által elfogadott mechanizmus útján be­avatkozzon, és megőrizze az ókontinens békéjét. Jugoszlávia nincs egyedül a nemzetközi színtéren és a nagy, alaptalan büszkesége ellenére sem tehet azt, amit akar, még önmagával sem. Sajnos, ma azt tudom mondana, hogy mi Európa szégyene let­tünk azzal, ami nálunk történik 1991 dere­kán. Napló: A minap az Európa Parlament és a genfi EBEÉ kisebbségi problemati­kával foglalkozó szakértői ülésezésén is külön tárgyaltak és nyilatkozatot hoztak Jugoszláviáról. Az amerikai-szovjet csúcstalálkozón és a legfejlettebbek lon­doni találkozóján is Jugoszlávia lesz az egyik fő melléktéma. A német fellépések Jugoszláviával kapcsolatban az utóbbi időben egy bizonyos Pax Germana érvé­nyesítésére, vagy pedig egy Jugoszlávia belügyeibe való határozott német be­avatkozásra utalnak, az ország jövőbeni helyzetével, esetleg határaival kapcsolat­ban. Egyes kommentátorok egy újabb „Drang nach Osten" politikát emleget­nek. Cvijeto Job: Kérdése módfelett aktuá­lis. Én ugyanis néhány perccel beszélgeté­sünk előtt találkoztam Németország belg­rádi nagykövetével. Először is azt kell mondanom, hogy nálunk most a gyakran alaptalan támadá­sok, rágalmazások és gyanúsítgatások, de ugyanakkor, ellentámadások idejét éljük. Mivel a M­H vereséget szenvedett Szlové­niában, az országot belülről egymás után érik a komoly vereségek, és mivel küszö­bünkön a polgárháború, most gyorsan külföldi bűnbakot kell találnunk. Tapaszta­lom nap mint nap, hogy komoly emberek a „struktúrákból" is össze-vissza fecseg­nek. Ma is azt hallottam, hogy Németor­szág Ausztriával együtt, Szlovéniával és Horvátországgal szövetkezve és ez utóbbi­ak támogatásával, ki akar jutni az Adriára. Az a Németország, amelynek a partját mossa a Balti és az Északi tenger, és amely 1992-1993-ban minden nyugat-eu­rópai kikötőt oly módon használhat, mint­ha a sajátja lenne. Netán Németország feladná pozícióit a nyugat-európai, ameri­kai vagy a japán piacon, ahol mint a legerősebb exportőrnek, domináns szere­pe van, hogy „betörjön" a "jól jövedel­mező" jugoszláv, bolgár vagy román piac­ra? Engedje meg, hogy szerény kétségeket támasszak Németország esetleges ilyen irányú szándékai iránt. A német nagykövet egyébként határozottan állította, országa az egységes vagy legalábbis jól összehan­golt KGK-külpolitikát képviseli, és annak megvalósítását tekinti fő feladatának. Ami­kor Jugoszláviában, pontosabban Szlové­niában, a hadsereg és a szlovén fegyvere­sek között fellángoltak a harcok, a német közvélemény nyomást gyakorolt a kor­mányra, hogy a fegyveres erő újabb alkal­mazása esetén támogassa Szlovénia és Horvátország függetlenségi szándékát. A hivatalos német külpolitika, akárcsak az EGK külpolitikája, a jugoszláv válság bé­kés, demokratikus úton történő megoldá­sát sürgeti. Én a magam részéről csak azt kérdez­tem a nagykövettől, tudatában van-e a bonni kormány és a nyugati szövetsége­sek, hogy Jugoszláviában nem jöhet létre békés, demokratikus megoldás oly mó­don, hogy bármely köztársaság békés, demokratikus úton kiváljon a szövet­ségből. Még akkor sem, ha Szlovénia a többi tagköztársaság beleegyezésével ki­válna. Horvátországban az egekig nőne a nyomás, amely ugyancsak az azonnali ki­válást sürgetné, az pedig Krajina, Bosznia, Sandzak, Kosovo miatt atombomba rob­banásához hasonló láncreakciót váltana ki az országban és hatalmas méretű vér­fürdőhöz vezetne. Napló: Ön tehát nem hisz a békés rendezésben, a békés kiválási lehetősé­gekben? Cvijeto Job: Egy cseppet sem. Ez nem reális nálunk. Hát már most is látni! Világos, hogy mi történik ma Horvátor­szágban és mi volt (lesz?) Szlovéniában. Szó sem lehet békés szecesszióról. Napló: Az Ön véleménye szerint, ak­kor hogyan és mire kellene ezt a három­hónapos moratóriumot kihasználni? Cvijeto Job: Szerintem az országban még létező józanul gondolkodó és bölcs erőknek Európával, az USA-val, a Szovje­tunióval és a nemzetközi közösség más tényezőivel együtt arra kellene törekedni­ük, hogy az országban a köztársaságok szuverenitásának, önállóságának növelésé­vel megmaradjon az ország egésze, illetve megmaradjanak a (lazán) összefűző szá­lak. Megmaradjon Jugoszlávia mint nem­zetközi jogi szubjektum. Nem valószínű, hogy Szlovéniának és Horvátországnak, vagy bármely más köztársaságnak le­hetővé kell és lehet tenni, hogy maradék­talanul, most és azonnal, teljes mértékben megvalósítsa minden igényét és követelé­sét, új státusát és nemzetközi pozícióját. Bizonyos reális várakozási időt kellene erre meghatározni. Mondjuk, tíz vagy húsz évet! Várjanak! Mások is vártak sok ideig, amint azt a történelem is jegyzi. Ez idő alatt pedig, talán a szlovének, a horvátok meg a többiek is végleg rájön­nének, lényegében nem is felel meg ne­kik olyan nagyon az, ha teljesen, végérvé­nyesen és visszafordíthatatlanul a szétvá­lás mellett döntenek. Kovács László 1991. július 17.

Next