Napló, 1991 (2. évfolyam, 35-87. szám)
1991-10-02 / 74. szám
12 KülNapló Béke kéksisakosokkal? Részletek a dr. Dejan Janca professzorral, a nemzetközi közjog szakértőjével folytatott beszélgetésből Napló: Jugoszláviával kapcsolatban a leggyakrabban felmerülő kérdés ugyancsak prózai, de sajnos reális is: létezik-e egyáltalán ez az ország? Dr. Janca: Névlegesen talán igen, ténylegesen, jogilag azonban aligha. Jugoszláviában nem működik a Szövetségi Képviselőház, a kormány, hiszen rendeleteit senki sem tiszteli, nem működik az államelnökség. Ha egy ország kulcsfontosságú szervei, intézményei, a hatalom hordozói nem működnek az alkotmány és az abból eredő törvények által meghatározott módon, akkor aligha beszélhetünk „létező" országról. Névlegesen Jugoszlávia az országon belül és külföldön is inkább mint fogalom, mint megnevezés létezik. Napló: A nemzetközi jog és azon belül a háborús jog szerint hogyan lehetne az itteni helyzetet megnevezni, minősíteni, tekintettel a még mindig állandóan fenyegető belső háborús veszélyekre? Dr. Janca: Az országban egyetlen szerv létezik névlegesen és ténylegesen is, ez pedig a Jugoszláv Néphadsereg. De ha a hadsereg hatáskörére, szerepére és alkotmányos helyzetére vonatkozó dokumentumokat vesszük figyelembe, akkor a valós helyzet azt mutatja, hogy a hadsereg sem működik a törvények szerint Az egységeknek ugyanis a legfelsőbb parancsnokság törzskara parancsol és nem az államelnökség, mint a névleges főparancsnok. Az egységek nemzetközi összetételét véve figyelembe, azt kell megállapítani, hogy e téren is törvényellenes helyzet áll fenn: a hadsereg kötelékeiben nincsenek szlovén nemzetiségűek, hamarosan nem lesznek sem horvát, sem macedón nemzetiségűek sem. A hadsereg egyik fő feladata az országhatár védelme. Ezt a feladatot sem teljesíti a fegyveres erő, mert, saját döntése alapján, kivonult Szlovéniából és az ottani jugoszláv határszakaszt most szlovén erők ellenőrzik. Ezzel szemben, a közös hadsereg mint tény létezik, de a törvényes funkcióival ellentétben hadviselő félként vesz részt az országban folyó fegyveres harcokban. E harcokban több fegyveres alakulat szerepel, a JH egyike a szemben álló és harcoló feleknek. Napló: Az igalai fegyvernyugvási megállapodást Tudman horvát és Milosevic szerb elnök mellett Kadijevic hadseregtábornok, szövetségi honvédelmi titkár is aláírta. Ez azt jelenti-e, hogy ezek a szembenálló felek a jugoszláv harctéren? Milyen a státusa a fegyverforgató egyéneknek, hiszen egymás ellen harcolnak a hadsereg kötelékébe tartozó katonák, a tartalékosok, a területvédelmi egységek, a különböző nemzeti védelmi erők és a különböző, alkotmányosan nem létező tartományok milíciái is. Dr. Janca: Az egyezményt három fél írta ugyan alá, de az egyik, nevezetesen Szerbia, nem ismeri el, hogy tényleges részvevője a harcoknak. A kérdés tényleg önmagától vetődik fel, hogy akkor ugyan minek írta alá a fegyvernyugvást rendező dokumentumot Az országban uralkodó helyzetet a nemzetközi jog által ismert kritériumok szerint okkal nevezhetjük polgárháborúnak, ilyen esetben a nemzetközi jog pontosan meghatározza a hadban álló felekre vonatkozó szabályokat és normákat A harcokban részt vevő egyéneknek legalább négy feltételnek kell eleget tenniük, hogy a nemzetközi jog védelmét élvezhessék: parancsnokuk kell hogy legyen, aki felelős az egységébe tartozó harcosok tetteiért, ami azt jelenti, hogy azoknak tisztelni kell a nemzetközi jog és a háborús jog normáit, látható megkülönböztető jeleket kell viselniük (ruházat jelvények stb.), láthatóan kell hordani fegyverüket és mindennemű cselekedeteik, akcióik során tiszteletben kell tartaniuk a háborús szokásjogot és a belső törvényeket Ha az események és a reális helyzet következményeként, nem képesek mind a négy feltételnek eleget tenni, kettőnek feltétlenül kötelesek: láthatóan kell hordaniuk fegyverüket és tisztelniük kell a nemzetközi és a belső jogháborús helyzetre, belháborúra vonatkozó rendeleteit Ellenkező esetben ezeket a fegyveres egységeket és az esetleges konkrét vétkeseket terheli a háborús bűnök elkövetőire vonatkozó felelősség, amely sohasem évülhet el. A jugoszláviai harcokban a szemben álló felek tudomásom szerint nem mindig tisztelik a háborús szokásjog és az emberiesség jogi és erkölcsi normáit Napló: Habár a háborús célokat senki sem nevezte meg, világos, hogy itt a belső határok átrendezéséről van szó. Ezeket egyes szemben álló felek adminisztratív határoknak nevezik. Dr. Janca: A belső határok aligha nevezhetők adminisztratív határoknak, hiszen éppen Szerbia, amely ezt állítja, önmagát szuverén államnak tekinti. Szuverén államnak viszont nem lehetnek adminisztratív határai, nemde? A belső határok természetesen (még) nem nemzetközi határok, de adminisztratívak sem. Mivel a XX. század végén nem beszélhetünk nemzeti államokról, illetve arról, hogy egyes országhatároknak bizonyos nemzetek a „tulajdonosa(i)", akkor a legésszerűbb, ha a határokról Jugoszlávia polgárai, mint a szuverenitás hordozói döntenek egy országos referendum keretében. Napló: Míg mi a határokról vitázunk, a nemzetközi közösség ugyancsak érdekelt a jugoszláv válság megoldása iránt. A már beavatott EBEÉ, ECK, Európa Parlament és Tanács stb. után, most az ENSZ Biztonsági Tanácsa is napirendre tűzte a jugoszláv válságot. Egy olyan helyzetben, amikor azt sem tudjuk, ki képviseli Jugoszláviát, hogyan segíthet rajtunk a nemzetközi közösség? Dr. Janca: A világ és a nemzetközi szervezetek, elsősorban az ENSZ, fő feladatuknak tekintik a világbéke és -biztonság megőrzését. Nem is az a fontos, hogy ki képviseli Jugoszláviát a világszervezetben, ha veszélyezteti a regionális békét, mert a nemzetközi közösség mindenképpen beavatkozik a helyzet békés rendezése érdekében. Ha ez nem megy békés úton, akkor végső esetben erőszakkal is, de rendszerint az illető ország beleegyezésével. Egy ország formális elismerése a nemzetközi jog szerint három tényezőtől függ: legyen területe, lakossága és az egész területén és egész lakossága fölött gyakorolja szuverén hatalmát. Jugoszlávia esetében ez utóbbi feltétel erősen vitatható, ezért az sem lehetetlen, hogy bizonyos szélsőséges események olyan helyzetet teremthetnek az országban, hogy a nemzetközi közösség azok következményeként megtagadja az ország további elismerését, gyakorlatilag azt a jogot, hogy a világközösség elismert tagja legyen. A békés rendezés tehát a Biztonsági Tanácsnak is elsődleges célja. Ha másként nem megy - a béketárgyalások lebonyolítása érdekében -, szét kell választani a szemben álló fegyveres alakulatokat Ezt az ENSZ békefenntartó erői, az úgynevezett kéksisakosok végzik. A nyomás eszközei között kell említeni a diplomáciai kapcsolatok felfüggesztését, a gazdasági zárlatot stb., de a békefenntartó erők még mindig a béke eszközei. A nemzetközi közösség persze erőszakos eszközökhöz is folyamodhat Az ENSZ békefenntartó szerepét átruházhatja más, regionális szervezetekre is. Jugoszlávia esetében is részben ez történt az EBEÉ és az Európai Közösség bevonásával, valamint a hágai békekonferencia összehívásával. Ha ezek a törekvések nem járnak eredménnyel, mint említettem, a Biztonsági Tanács megbízhatja regionális, jelen esetben a NyugatEurópai Usnió erőit, avatkozzanak be erőszakkal az ENSZ nevében a válság rendezése érdekében. Mivel az ENSZ az alapokmány szerint beavatkozhat egyes válságokba, ha az illető országban veszélyeztetik a népek önrendelkezés jogát vagy nagyobb mértékben az emberi jogokat (és ez Jugoszlávia esetében fennáll), nem lehet kizárni annak lehetőségét sem, hogy országunkban a hatalom és a polgárok viszonyát nem belső, demokratikus mechanizmusok, hanem külső, nemzetközi beavatkozás útján kell majd rendezni. Kovács László 1991. október 2.