Napló, 1991 (2. évfolyam, 35-87. szám)

1991-10-02 / 74. szám

12 KülNapló Béke kéksisakosokkal? Részletek a dr. Dejan Janca professzorral, a nemzetközi közjog szakértőjével folytatott beszélgetésből Napló: Jugoszláviával kapcsolatban a leggyakrabban felmerülő kérdés ugyan­csak prózai, de sajnos reális is: létezik-e egyáltalán ez az ország? Dr. Janca: Névlegesen talán igen, ténylege­sen, jogilag azonban aligha. Jugoszláviában nem működik a Szövetségi Képviselőház, a kormány, hiszen rendeleteit senki sem tiszteli, nem működik az államelnökség. Ha egy ország kulcsfontosságú szervei, intézményei, a hatalom hordozói nem működnek az alkotmány és az abból eredő törvények által meghatározott mó­don, akkor aligha beszélhetünk „létező" ország­ról. Névlegesen Jugoszlávia az országon belül és külföldön is inkább mint fogalom, mint megnevezés létezik. Napló: A nemzetközi jog és azon belül a háborús jog szerint hogyan lehetne az itte­ni helyzetet megnevezni, minősíteni, te­kintettel a még mindig állandóan fenye­gető belső háborús veszélyekre? Dr. Janca: Az országban egyetlen szerv létezik névlegesen és ténylegesen is, ez pedig a Jugoszláv Néphadsereg. De ha a hadsereg ha­táskörére, szerepére és alkotmányos helyzetére vonatkozó dokumentumokat vesszük figyelem­be, akkor a valós helyzet azt mutatja, hogy a hadsereg sem működik a törvények szerint Az egységeknek ugyanis a legfelsőbb parancsnok­ság törzskara parancsol és nem az államelnök­­­ség, mint a névleges főparancsnok. Az egysé­gek nemzetközi összetételét véve figyelembe, azt kell megállapítani, hogy e téren is törvényelle­nes helyzet áll fenn: a hadsereg kötelékeiben nincsenek szlovén nemzetiségűek, hamarosan nem lesznek sem horvát, sem macedón nemze­tiségűek sem. A hadsereg egyik fő feladata az országhatár védelme. Ezt a feladatot sem teljesíti a fegyve­res erő, mert, saját döntése alapján, kivonult Szlovéniából és az ottani jugoszláv határszakaszt most szlovén erők ellenőrzik. Ezzel szemben, a közös hadsereg mint tény létezik, de a törvé­nyes funkcióival ellentétben hadviselő félként vesz részt az országban folyó fegyveres harcok­ban. E harcokban több fegyveres alakulat szere­pel, a J­H egyike a szemben álló és harcoló feleknek. Napló: Az igalai fegyvernyugvási megál­lapodást Tudman horvát és Milosevic szerb elnök mellett Kadijevic hadsere­gtá­­bornok, szövetségi honvédelmi titkár is aláírta. Ez azt jelenti-e, hogy ezek a szem­benálló felek a jugoszláv harctéren? Mi­lyen a státusa a fegyverforgató egyének­nek, hiszen egymás ellen harcolnak a had­sereg kötelékébe tartozó katonák, a tarta­lékosok, a területvédelmi egységek, a kü­lönböző nemzeti védelmi erők és a külön­böző, alkotmányosan nem létező tartomá­nyok milíciái is. Dr. Janca: Az egyezményt három fél írta ugyan alá, de az egyik, nevezetesen Szerbia, nem ismeri el, hogy tényleges részvevője a harcoknak. A kérdés tényleg önmagától vetődik fel, hogy akkor ugyan minek írta alá a fegyver­nyugvást rendező dokumentumot Az országban uralkodó helyzetet a nemzetközi jog által ismert kritériumok szerint okkal nevezhetjük polgárhá­borúnak, ilyen esetben a nemzetközi jog ponto­san meghatározza a hadban álló felekre vonat­kozó szabályokat és normákat A harcokban részt vevő egyéneknek legalább négy feltételnek kell eleget tenniük, hogy a nemzetközi jog védelmét élvezhessék: parancsnokuk kell hogy legyen, aki felelős az egységébe tartozó harco­sok tetteiért, ami azt jelenti, hogy azoknak tisztelni kell a nemzetközi jog és a háborús jog normáit, látható megkülönböztető jeleket kell viselniük (ruházat jelvények stb.), láthatóan kell hordani fegyverüket és mindennemű cselekede­teik, akcióik során tiszteletben kell tartaniuk a háborús szokásjogot és a belső törvényeket Ha az események és a reális helyzet követ­kezményeként, nem képesek mind a négy felté­telnek eleget tenni, kettőnek feltétlenül kötele­sek: láthatóan kell hordaniuk fegyverüket és tisztelniük kell a nemzetközi és a belső jog­háborús helyzetre, belháborúra vonatkozó ren­deleteit Ellenkező esetben ezeket a fegyveres egységeket és az esetleges konkrét vétkeseket terheli a háborús bűnök elkövetőire vonatkozó felelősség, amely sohasem évülhet el. A jugo­szláviai harcokban a szemben álló felek tudo­másom szerint nem mindig tisztelik a háborús szokásjog és az emberiesség jogi és erkölcsi normáit Napló: Habár a háborús célokat senki sem nevezte meg, világos, hogy itt a belső határok átrendezéséről van szó. Ezeket egyes szemben álló felek adminisztratív határoknak nevezik. Dr. Janca: A belső határok aligha nevez­hetők adminisztratív határoknak, hiszen éppen Szerbia, amely ezt állítja, önmagát szuverén államnak tekinti. Szuverén államnak viszont nem lehetnek adminisztratív határai, nemde? A belső határok természetesen (még) nem nem­zetközi határok, de adminisztratívak sem. Mivel a XX. század végén nem beszélhetünk nemzeti államokról, illetve arról, hogy egyes országhatá­roknak bizonyos nemzetek­ a „tulajdonosa(i)", akkor a legésszerűbb, ha a határokról Jugoszlá­via polgárai, mint a szuverenitás hordozói dön­tenek egy országos referendum keretében. Napló: Míg mi a határokról vitázunk, a nemzetközi közösség ugyancsak érdekelt a jugoszláv válság megoldása iránt. A már beavatott EBEÉ, ECK, Európa Parlament és Tanács stb. után, most az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa is napirendre tűzte a ju­goszláv válságot. Egy olyan helyzetben, amikor azt sem tudjuk, ki képviseli Jugo­szláviát, hogyan segíthet rajtunk a nemzet­közi közösség? Dr. Janca: A világ és a nemzetközi szerveze­tek, elsősorban az ENSZ, fő feladatuknak tekin­tik a világbéke és -biztonság megőrzését. Nem is az a fontos, hogy ki képviseli Jugoszláviát a világszervezetben, ha veszélyezteti a regionális békét, mert a nemzetközi közösség mindenkép­pen beavatkozik a helyzet békés rendezése ér­dekében. Ha ez nem megy békés úton, akkor végső esetben erőszakkal is, de rendszerint az illető ország beleegyezésével. Egy ország formá­lis elismerése a nemzetközi jog szerint három tényezőtől függ: legyen területe, lakossága és az egész területén és egész lakossága fölött gyako­rolja szuverén hatalmát. Jugoszlávia esetében ez utóbbi feltétel erősen vitatható, ezért az sem lehetetlen, hogy bizonyos szélsőséges esemé­nyek olyan helyzetet teremthetnek az ország­ban, hogy a nemzetközi közösség azok követ­kezményeként megtagadja az ország további elismerését, gyakorlatilag azt a jogot, hogy a világközösség elismert tagja legyen. A békés rendezés tehát a Biztonsági Tanács­nak is elsődleges célja. Ha másként nem megy - a béketárgyalások lebonyolítása érdekében -, szét kell választani a szemben álló fegyveres alakulatokat Ezt az ENSZ békefenntartó erői, az úgynevezett kéksisakosok végzik. A nyomás esz­közei között kell említeni a diplomáciai kapcso­latok felfüggesztését, a gazdasági zárlatot stb., de a békefenntartó erők még mindig a béke eszközei. A nemzetközi közösség persze erősza­kos eszközökhöz is folyamodhat Az ENSZ bé­kefenntartó szerepét átruházhatja más, regioná­lis szervezetekre is. Jugoszlávia esetében is rész­ben ez történt az EBEÉ és az Európai Közösség bevonásával, valamint a hágai békekonferencia összehívásával. Ha ezek a törekvések nem járnak ered­ménnyel, mint említettem, a Biztonsági Tanács megbízhatja regionális, jelen esetben a Nyugat­Európai Usnió erőit, avatkozzanak be erőszakkal az ENSZ nevében a válság rendezése érdeké­ben. Mivel az ENSZ az alapokmány szerint beavatkozhat egyes válságokba, ha az illető országban veszélyeztetik a népek önrendelkezés jogát vagy nagyobb mértékben az emberi jogo­kat (és ez Jugoszlávia esetében fennáll), nem lehet kizárni annak lehetőségét sem, hogy or­szágunkban a hatalom és a polgárok viszonyát nem belső, demokratikus mechanizmusok, ha­nem külső, nemzetközi beavatkozás útján kell majd rendezni. Kovács László 1991. október 2.

Next