Nappali ház - művészeti és irodalmi szemle, 1990. 4. szám
Egy térségre gondolsz mostanában gyakran. Hol szoba, hol táj, hol ház, hol meg kert, s csupán kietlensége teszi mindegyik alakjában ismerőssé. Egy keményedő térségre látsz gondolataidban. Házra, melynek falából süt a hideg, fennsíkra, fehér szobára, vagy egy téli fára. Legvalószínűbbnek mégis azt a képet hiszed, melyben nyikorgó facsoportok állnak egy ház falai között, jeges szántóföldön átvágva éred el az emeletre vivő lépcsőt, fent pedig a szobában szélfútta dombon egyensúlyoz az asztal, a szék pedig a völgyben egy dermedt patak partján áll. Hideg nem érezhető, ám meleg sem, mert ebben a házban minden látványul kínálkozik. Csak a szemeddel érzel: kontúrt, mélységet, kiterjedést, színt. Mindent érzel, amit látsz - mindent látsz, amit érzel. Ezt a falak közti tágasságot tudja látni a szemed, a térségek összességét.