Napsugár, 1957 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1957-12-01 / 12. szám
BENE JÓZSEF rajza ASZTALOS ISTVÁN: Vékonyka fiú állt a kapu előtt. Kilenc éves volt, de alig látszott hétnek.Eleven mozgású, mint a menyét, izgékony-mozgékony. Kiabált keresztül a kapun. — Sanyit! Gyere ki Sanyi! Végre kijött az a Sanyi. Ő is harmadikos volt. Kilenc éves, de tíznek is bevált volna. Mégis a kisebbik dirigálta. — Mennyit kell téged hívni. Menjünk a bányába, van cigi ?, mondta kurtán s már indult is. Sanyi is elindult, de valahogy nem szívesen. A másik nem szólt semmit, csak vezette. Kiértek a házak közül a téglagyár háta mögé. Ott bementek egy elhagyott, nagy agyagos bevágásba s leültek az egyik mélyedésbe. Megszokott helyükre. /V vékonyka fiú cigarettát vett elő. Egyiket Sanyinak adta. Az elvette, de nem úgy, mint máskor. Zavartan forgatta az ujjai között. A másik nem is figyelte, gyufát rántott végig a skatulyán s rágyújtott. — Na... — tartotta a lángot a barátja elé. Az csak forgatta ujjai között a cigarettát. — Én most nem... — motyogta. Az meghökkenve nézett rá. — Mi ?... Hát mikor ? Az elszántan felemelte a fejét. — Én többet nem. Neszed adta vissza a cigarettát. Az összeráncolta a szemöldökét s gyanakodva nézett rá. — Mért nem ? — Csak. Jobb lesz, ha te is...—mondta halkan. Annak erre már összeszaladt az arca. — Bolond vagy! — mondta ingerülten, aztán csak megértette. — Ohé! Szóval, hogy pionír legyél... Persze ezért kell ezt most annyiszor kiabálni. Ezért ül ez is most az osztályban mint egy fa szent... Észrevette ő, mióta hazajött a táborból, mint a fakutya. Azóta mind lóg Kujbusz Tikával modellezni s futkároz a klubba. Hát ez a barátság ?... Keserű irigység ömlött végig rajta. — Hát ilyen a jó barát ? Hirtelen felállt. — Te, te fakutya! — vágta a szemébe dühösen, azzal otthagyta. Kocsis Sanyi szégyenkezve nézett utána, de aztán megrántotta a vállát. Amiért nem cigarettázik. Mért cigarettázzon, s tekeregjen itt vele... Megmondta az édesapja: tekergőt nem tart a háznál... Az instruktor elvtárs meg azt mondta, ha igyekszik, december harmincadikán ő is pionír lehet. Ez a méregpulyka. Inkább tanuljon ő is. Ne tekeregjen. Többet nem is is jön a bányába. Jobb modellezni Kujbusszal. És azért sem hívta vissza. De másnap ilyen tájban éppen a leckéjét csinálta, mikor csak hallja, megint kiabálják a kapuban. — Sanyi! Gyere csak, Sanyi! Nahát most kimegy s megmondja neki... Állt fel a lecke mellől. — Tudd meg, hogy nem megyek többet... — akarta kezdeni, de a másik a szavába vágott. Felszívta az orrát s komoran mondta. — Ha nem jössz velem, megmondalak az instruktor elvtársnak. Konok volt az arca és a hangja is az. — Mit mondasz meg ? — vörösödött el ijedtében Kocsis Sanyi. — Hogy cigarettázol, hogy lejt loptál anyádtól a csuporból, hogy elvetted kicsi Gyuritól a bicskáját. Van, amit mondjak,légy nyugodt! S ezt elszántan, eltökélten mondta. Kocsis Sanyi csak rémülten nézte, csak hebegni tudott. — Hogyne, nem is igaz... Istenem, ez megteszi, ez olyan! Meg kéne verni... Nem lehet belőle pionír s az nagy szégyen... Az apja is megtudja... S végül is lehajtott fejjel engedelmesen megindult Varga Laci után. Kimentek a bányába s ott kellett szívjon vele egy cigarettát az utolsó slukkig. Az mereven nézte. — Holnap is várlak s hozzál egy lejt. Azzal megfordult s merev arccal elment. — Úgy elverem, de úgy elverem! A fene is megeszi! — gondolta tele dühvel Kocsis Sanyi — Honnan vegyen ő lejt ? Megint a csuporból, ahova az anyja szokta tenni ? Többet nem, többet semmit! Fél éjszaka nem tudott elaludni. — Mi lesz vele ? Vége mindennek, Kujbusz Tiku előtt is csak leég, pedig megígérte, viszi modellezni... És másnap ötven bánit adott át Varga Pacinak Csak ennyit talált a csuporban. Az szó nélkül zsebretette s odaadott egy cigarettát, hogy szívja el. BARÁTSÁG