Napsugár, 1960 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1960-01-01 / 1. szám
SOÓ ZÖLD MARGIT rajzai RÓNAI GYŐZŐ Volt egyszer egy kisfiú, Gyurinak hívták. Szeretett iskolába járni, de a könyvei firkái igen rakoncátlanok voltak. Soha nem tudta, merre keresse őket. A számtankönyv, olvasókönyv mindig elbújt előle, nem beszélve a füzeteiről. Ezek igazán csintalanul viselkedtek. Bosszankodott is eleget miatta. Nem egyszer megfogadta, hogy rendet teremt közöttük. Dehát hol ezért, hol azért elmaradt a rendcsinálással, s a könyvei, füzetei bujkáltak továbbra is. A legnagyobb baj azonban az volt, hogy nemcsak a könyvei, hanem a fejében levő tudomány is elbújt. Tudott ő mindent, csak gyakran összegabalyította a dolgokat. Ma is mi történt az iskolában. — Újév van, vegyük számba a hónapokat — mondta a tanító néni, s éppen őt szólította fel, sorolja el, ahogy egymás után következnek. Tudta, hogy tizenkét hónap van egy esztendőben, de a fejében sehogy sem akartak sorba állani, pedig valamennyi nevét ismerte. — Január, április, október, december — számolta az ujjam... — Gyuri, nem tanultad meg a leckét, ezért négyest kapsz. Hiába erősítette, hogy ő tanult, csak összegabalyodott. — Sorba kell azt tudni, úgy következnek egymás után. Otthon szólani sem mert, pedig a négyes és a hónapok nem hagyták nyugton. — Várjatok csak, rendre tanítalak én titeket — mérgelődött, s elővette a naptárt. Csakhogy középen nyitotta ki, ott pedig annyi érdekes kép volt, meg kellett nézni. Hiába kandikáltak ki a lapok közül a hónapok, és hiába integettek neki, vegye számba őket is. Észre sem vette. Egyszer aztán január, az első hónap megunta az integetést és kiugrott a kalendáriumból, egyenesen Gyuri elé. — Úgy látom, rólunk egészen elfelejtkeztél, pedig mi szeretjük a rendet — kiáltotta — s megígérted, hogy megtanítsz rá. Az ígéret pedig akkor ér valamit, ha betartják. Gyuri az első pillanatban megszeppent, de aztán csakhamar kíváncsian nézett az előtte állóra. Fiatal fiú volt. Pirosan mosolygós gömbölyű arccal. Csillogó hóruha volt rajta. Olyanszerű, mint amilyen a fenyőfákon szokott lenni nagy havazás után. Gyuri fázósan húzta össze a vállát. Aztán eszébe jutott, hogy a jó szánathoz hó és hideg kell. — Hó bizony — szólalt meg a fiú, mert kitalálta a gondolatát. — A vetésekre is hóbunda kell, hogy meg ne fázzanak. De mondd csak, tudsz valamit az űrrakétáról ? Arról, amit a múlt év januárjában lőttek fel a szovjet tudósok a zászlóval, s ott jár valahol a Nap körül. Hallottam, te is repülősnek készülsz. De rend nélkül aligha lesz belőle valami. Legyintett a kezével s elment. Alig tűnt el, síruhába öltözött figura bújt elő a lapok közül. — Én vagyok az év második hónapja. Harmadik osztályos már kell ismerje a nevem — igen, egy kicsit szeles vagyok, szeretem átrakosgatni a havat — s kesztyűjével meglegyintette a Gyuri vállát. — Az idén egy nappal tovább leszek itt. Örvendhetsz neki, hosszabb lesz az év — mondta. Ismerlek — gondolta Gyuri —, te vágod az emberek szemébe a havat s fújod ki ruhájuk alól a meleget. De azért is korcsolyázni fogok, akárhogy legyezgetsz a kesztyűddel. Azonban végig sem gondolhatta mindezeket, a különös figura egy krisztiánt vágott, s ott sem volt. Nyomban utána egy szép ifjú lépett eléje. Ruhája zöld színű volt, mint a serkenő fűé. GYURI ÉS A HÓNAPOK