Napsugár, 1962 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1962-01-01 / 1. szám

vább száguld, tenger tűnik föl, üvegpáncél vil­log rajta, s ha jól kinyitod a szemedet, talán megláthatod a „Lenin" atomjégtörő-hajót. Azu­tán jégszigetek következnek, ember nélkül, csak ismeretlen és titokzatos állatok mutatják, hogy az élő föld felett száguldasz, nem holdbéli tája­kon. Ez az örök tél világa, mikor nálunk kita­vaszodik s berregni kezdenek a traktorok a közös földeken, a hó errefelé menekül. De az űrhajó továbbszáll, ritkulni kezd a jégvilág, erdők és mezők zöldülnek. Iskolások szaladnak az ösvényeken, kirándulásra vitte őket a természetrajztanár tízezer kilométer tá­volságra mitőlünk. Azután a száguldó űrhajó alatt pálmarenge­tegek tűnnek fel, a föld aranytüzekben fürdik, nyár van a mélységekben, játék, vidámság, lubickolás ideje. A falvak, városok szikráznak a melegben, az űrhajó decemberből beleszállott a gyümölcsérlelő augusztusba, átvágta az évsza­kokat. Íme, az ember tudománya, a szovjet kutatók számítása és kísérlete ilyen módon is átformálta a naptárt. Mert az bizonyos, hogy a kalendárium rajzban és betűkben majdnem olyan, mint a tíz év előtti, mégis több mesét olvashatunk ki belőle, s a maga 365 új napja is gazdagabb. S hogy minden, ami körülvesz bennünket, szépül és több értelmet kap, azért a fekete betűs hétköznapoké az érdem. Mert azok terítik elénk az utcákat, munkahelyeket, iskolákat és mező­ket, ahol az ember keze és okossága mind e jót megteremti. SURÁNY ERZSÉBET rajzai MAJTÉNYI ERIK: FALITÁBLA Falitábla, falitábla, fekete, mit lehet fölírni rája, tudod-e ? Ábécét és egyszeregyet, kis komám, itt a kréta, nosza kezdjed szaporán ! Falitábla, falitábla, fekete, mit fogunk még írni rája, tudod-e? Azt, hogy aki tudja jól a betűket, kerek földön nincsen nála erősebb! Falitábla falitábla, fekete, még egy dolgot írjunk rója ízibe: Gyár szántóföld, falu, város, szép hazánk dolgos építőkre vár most — mireánk! HORVÁTH ISTVÁN: SZOVJET EGEKBEN Felhők rajzanak alant, mélyen. Gördül a föld lenn, nélkülem. Egek azúrkék hídján járunk, szárnyas, dübörgő szekeren. Az ég de nagy, s de kis az ember! S ereje milyen végtelen ! Szovjet egekben zúg a gépünk. Körül zubog a végtelen. Innen indult el s száll az ember immár az égi tájakon, ki a világűr csillagporos útján s majd fel a Tejúton. LÁSZLÓFFY ALADÁR : TÉLI ESTE Itt is, ott is villanyfény süt ablakokból szerte. Téli esti vaksötétség kiszorul a kertbe. Ott a magok most alusznak, szundítnak a fák is. Álmukban a tavasz szárnyán jön a szép majális. Ki jár ott az árnyéklepte utacskán? — A róka? Ó, dehogy, a kicsi kutya lapozik a hóba. Elsétál a kerítésig: jön-e már a Bandi, elfelejtett vacsorára sonkacsontot adni! Jön már Bandi s vele jön a három jóbarátja. „Kuszu! Kuszu!“ s elindulnak ki a havazásba. Téli úton, hóhullásban csilingel a csengő, ostorokkal pattogtatnak... Itt az új esztendő! ANDRÁSSY ZOL­TÁN rajzai

Next