Napsugár, 1975 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1. szám
BÁLINT TIBOR: Bárkitől kérdezzük, azt feleli, hogy tizenkét hónap. Még a kisóvodás is tudja ezt, ha már el tud számolni tizenkettőig. És ha elővesszük a naptárt, azon is tizenkét hónapot találunk. Érdekes lenne azonban, ha ebben az évben, 1975-ben fellapoznak az üzemek, gyárak, kombinátok, sőt a szakminisztériumok naptárait is. Elcsodálkoznánk. Akadna ezek között a naptárak között olyan, amelyiken a május elsejei dátum mellé ezt írták oda tintával, ceruzával, kariókával: 1976. Más naptárakon esetleg már április 15-én, júniusban, szeptemberben vagy az év más hónapjában láthatjuk ugyanezt. Hogyan, hát felborult, nem érvényes már a naptár? Egyeseknél már áprilisban kezdődik az új, 76-os év, másoknál szeptemberben, vagy más hónapban? Mi ez a rendetlenség? Rendetlenség? Nem az. Egy minden eddiginél magasabb szintű rend kifejezője ez a látszólagos összevisszaság. Azt jelzi, hogy melyik ipari egységünk, mikor teljesítette ötéves tervét —, HÁNY HÓNAP AZ ESZTENDŐ? hiszen 1975 az ötéves tervünk utolsó, döntő esztendeje — melyik gyár, melyik iparág munkásai kezdenek már a következő évre, a következő ötéves tervre dolgozni. És ha összeadjuk az 1975-ös év feladataira szánt hónapokat, majd elosztjuk az üzemek számával, kiderül, hogy az idei, az 1975-ös év tava június végével fejeződik be országos átlagban azáltal, hogy az ötéves tervet négy és fél év alatt, vagy még hamarább teljesítjük. Az 1975-ös esztendő tehát mégsem tizenkét hónapból áll, a nyári hónapok egy része, az őszi és téli hónapok már a következő évre esnek szocialista fejlődésünk naptárán, így fejezik ki szüleitek, így fejezi ki Hazánk egész dolgozó népe határtalan szeretetét, ragaszkodását Hazánk, a szocialista Románia és annak kipróbált, bölcs vezetőereje, a Román Kommunista Párt és annak főtitkára, köztársaságunk elnöke, Nicolae Ceauşescu elvtárs iránt, a IV.-ben valami nem volt rendjén. Az élvonalbeliek közül vagy hárman a közepesek közé hullottak vissza; a közepesek közül négyen a gyöngék táborát gyöngítették, és öt vánszorgó tanuló már azt se tudta, hogyan fog átvergődni az évvégi vizsgán. S ahogy lanyhult a tanulás, úgy pimaszodott el az osztály. Például amikor a tanító bácsi kijelentette, hogy majd utána néz, ki ennek a rossz szellemnek az erjesztője-terjesztője, Kajcsa vihogni kezdett. És mihelyt számot kellett adnia, hogy miért vigyorog mint egy fakutya, nem is titkolta el, hogy az erjesztőről neki a kovász jutott eszébe, arról pedig Demeter Döme. Vagyis Ducitáta, mert csak 5 olyan gömbölyű, mintha örökké élesztőt majszolna. A szelíd Demeter most elvesztette a fejét és megfenyegette Rajosát, hogy gombócot gyúr belőle, mire a tanító bácsi mindkettőjüket megrótta. A IV.B-ben tehát valami tényleg nem volt rendjén. Csak a vizsgák előtt kapkodtak, szaladgáltak, de akkor úgy, hogy ütötték le egymást. Kölcsönkért füzetek sodródtak a padok alatt, kimaradt házifeladatok fehér foltjai rikítottak, mint a jégtáblák. Még Kajcsa is sápadtra komolyodott el, oly illedelmesen köszönt meg minden apróbb szívességet a jobb tanulóknak, hogy most már azok nevettek őrajta. Ilyen hangulatban terjedt el a hír, hogy új fiú jön az osztályba, aki negyedosztályos létére már benne van az országos törpecsapatban és ördöngösen cselez, mint Pele, a nagy brazil csatár. De volt, aki még ennél is többet tudott róla, aki megesküdött, hogy az új fiúnak tigrisbőrből varrt ruhája van, s általában minden új rajta, csak úgy csillog-ragyog. Még a mosolya is új! Dolmányos Pista mindjárt üzent is a bivalyréti fiúknak, hogy kössék föl jól a nadrágjukat, mert ha netalán egy kis csetepatéra kerül sor, már van náluk a IV.B-ben egy új fiú, aki ha csak odapöccint is, hanyatt vágódnak... Hanem mindennél fontosabb volt leszögezni, hogy az ÚJ FIÚ középcsatárt játszik! Hiszen az osztály válogatottja sutyiban szinte minden második-harmadik napra lekötött egy-egy meccset. És a kovász valóban Demeter Döme volt, a hátvéd, aki szervezte a mérkőzéseket és aki így bátorította a játékosokat: — A tanulással ráérünk, fiúk. Majd lemásoljátok a leckét az enyémről. Szünetekben pedig leadom nektek dióhéjban, ami fontosabb. Mert ha nem tudnátok, Döme egy agytröszt! — mondta megkongatva nagy dinnyealakú fejét. Valóban fürge észjárású fiú volt, de ő maga is sokszor fáradtan, készületlenül érkezett az iskolába. Aztán megjött az új fiú. Nem volt sem hatalmas, sem félelmetes, és nem viselt tigrisbőrből szabott ruhát sem. Épp ellenkező- JfflÜdlnT аШйа IdlSélei