Napsugár, 1981 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
5^ MÉHESIЗУ ÖRG/: Hogy került a tintafolt a Gábriel* Laci rajzára? És miért éppen az ő rajzát éktelenítette el és nem a — teszem azt — a Medve Lajkóért? Mert ha a tinta — véletlenül vagy nem —,mondjuk a Kovács Marci rajzlapján csorog végig, akkor nem történik semmi, senki sem tesz fel kényes kérdéseket, mert Kovács Marci, mint az közismert,kétbalkezes és a legrosszabb rajzoló az osztályban, s a rajzversenyen számba se jöhet, nem úgy mint Gábriel Laci vagy Medve Lajkó, akik fej fej mellett küzdenek az elsőségért. Lajkó színes ceruzával dolgozott, gyümölcsöskertet rajzolt le, méghozzá éppen azt, ahol ők almát szedtek az ősszel, az állami gazdaságban. Egyik-másik iskolatársát meg is lehetett ismerni a rajzon, úgy eltalálta. Gábriel Laci se adta alább, Ő vízfestéket használt. A sétatér árnyas öreg fasorát festette meg, amint a fák alatt vadgesztenyést gyűjtenek a pionírok. Nagyszerűen sikerült mind a két kép. Deák tanár elvtárs ugyan törhette a fejét, kinek adja az első díjat a «KÉPEK ISKOLÁNK ÉLETÉBŐL» versenyén. Sok ügyes rajz készült el, jól dolgoztak a gyerekek, de Medve Lajkó meg a Gábriel Laci rajzával nem versenyezhetett egyik sem. Az osztály, ahogy ez ilyenkor már szokás — megoszlott. Volt, aki Gábriel elsősége mellett kardoskodott, mások viszont — főleg a lányok — a jóképű Medve Lajkót pártolták. Most aztán eldőlt a vita. Egy nappal a beadás előtt végigömlött a tinta a Gábriel Laci rajzán... S a tettes ismeretlen. Szünet alatt történt, vagy amíg a fizikumban voltak kísérletezni, nem lehetett kinyomozni, a lényeg az, hogy a gyönyörű festmény pocsékká lett. Gábriel Laci úgy meredt a rajzára, mint aki azt veszítette el, ami a legkedvesebb volt neki. Hol tudja ő mégegyszer kikeverni az ősz rozsdaszínét, a feketéllő fakérget, s a fák alatt a vidámpiros pionírnyakkendőket. A gyerekek szörnyülködve tolongtak a merénylet színhelye, Gábriel padja körül. Ki tehette? Senki sem mondta ki, de majdnem mindenkinek az motoszkált a fejében hogy ez csak egyetlen embernek volt érdeke: Medve Lajkónak. Ha Gábriel Laci rajza megsemmisül, akkor Lajkó a biztos győztes. Egyedül az ő rajzát küldik az országos versenyre, s ott is biztosan dicsőséget szerez magának, meg persze az iskolának. Hiszen szép, szép a Medve Lajkó rajza, de Gábriel Lacié egy fokkal mégis csak szebb volt. Most, hogy fekete tinta takarta, egyre szebbnek tűnt nekik. Ebben a pillanatban Gábriel Lacinál nyomorúságosabban csak Medve Lajkó érezte magát. Elég volt egy pillantást vetnie az osztálytársaira, hogy lássa: őt gyanúsítják. Ha most mentegetőzni kezd, magyarázkodik, senki sem hiszi el, hogy nem ő volt a tettes. A folt rajta marad örökre. Rá sem tudott nézni a saját rajzára, amit pedig annyi gonddal, szeretettel készített el. Egy pillanatra még az a vad gondolat is megfordult a fejében, hogy végigönti tintával. Rögtön érezte, hogy ezt képtelen volna megtenni. Gyilkosnak érezné magát. Ekkor lépett be az osztályba a rajztanáruk — Kérem a rajzokat. Egyszerre tízen kezdtek beszélni, magyarázni, összevissza kiabálni. Deák tanár elvtárs az asztalra csapott vonalzójával. — Csönd legyen! Egyszerre csak egy beszéljen. — Én mondom el! — ugrott fel Medve Lajkó. Az osztály feléje fordult, gyanakodva, kíváncsiam, hadd lám, hogy mossa ki magát. Medvének remegett a hangja az idegességtől, amikor kissé kapkodva előadta a Gábriel Laci rajzával történt szerencsétlenséget. — Ki öntötte le a rajzot? — kérdezte a tanár elvtárs, de választ nem kapott. Lajkó még mindig állt. A tanár feléje fordult.