Román Nyelvű Katolikus Gimnázium, Naszód, 1943
ÉVNYITÓ BESZÉD. Dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás szálljon az Egek Urához azért, hogy e vérzivataros időkben, midőn körülöttünk a halál s a pusztulás szedik áldozataikat, mi viszonylagos nyugalomban s szélcsendben gyűlhettünk egybe, hogy a lelkek békéjét, a tudományok terjesztését s ezzel az ő örök dicsőségét szolgálhassuk. November van. Az ősz utolsó üzeneteit küldi felénk. Halk hangon sirdogálnak a szelek s a hervadt hegyek róformán a lombhullatott fák mint megannyi feszület hirdetik a tél közeledtét, figyelmeztetik a porból vett embert, hogy a virágzás után hervadás következik s az élők felett az elmúlás virraszt. De míg a természet fokozatosan halkuló csendje ilyen gondolatokat ébreszt, itt benn, a lármás diáksereg között lelkünket a tavasz, az újrakezdés diadalmas érzése tölti el s míg mindnyájan a mesebeli madárként éledünk újra,, elfelejtjük, hogy „halálba fúlt hajrák felett mint győztes angyal áll majd a csend." Szemeink a végben az újrakezdést, a halálban a feltámadást látják s a vak ugar alól az új, szent vetés zöld sarjadását. Ebben a kettős szemléletben, a gyermektől kapott e páratlan ajándékban rejlik a nevelői hivatás nagyszerűsége. Mert a szülőnek s a nevelőnek ebből a szemszögből kell felfognia hivatását s megítélnie a gyermek munkáját: a gyermeki vidámságban megértő barátnak, a lélekindulásokban lelki balzsamot hozó jótevőnek, az ismeretek közlésében felbecsülhetetlen segítőtársnak kell lennie s fáklyaként fogyó életének állandóan meg kell újulnia az ifjúság erőforrásaiból. Véges emberi tudásunkat, a Mindenség titkait ködösen sejtő ismereteink közlését használjuk fel s imádságos lélekkel állunk őrt azért, hogy az ifjúság a jövő céltudatos munkája lehessen s hogy az elmúlás pillanatában alázatosan, de öntudattal mondhassuk el: a nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem s a hitet megtartottam. A nevelő e hittel folytatott nemes harcának a célja pedig nem lehet más, mint az, hogy a reábízott emberpalántából vallásos, erkölcsös, hazáját szerető és kötelességét hűségesen teljesítő embert neveljen. Ezeknek a nevelői célkitűzéseknek megfelelően olyan ifjúságot akarunk nevelni, amelynek életében minden minden imádsággá válik, tudatában van annak, hogy életünk a végtelenül szerető, örök Isten kezében van, aki azonban igazságos is s mindenkinek megfizet úgy, amint az életben jót, avagy gonoszat cselekedett. Az Őt félőknek sugaras arcát mutatja, a hitetlenekhez pedig haragos felhőit küldi el s villámait fürdeti könnyeikben. S azt akarjuk megtanítani növendékeinknek, hogy a végtelen hatalmú Isten legfőbb parancsa a szeretet. Ő maga pedig