Nefelejts, 1860. április - 1861. március (2. évfolyam, 1-53. szám)
1860-10-14 / 29. szám
HETI NAPTÁR. 1960. October Katholikus és protestáns naptár Görög-orosz naptár Zsidó-naptár Napkelte nyugta 15. p. 15. p. Holdváltozások 18 Csütörtök Lukács ev. Lukács0 Tamás Ap.2 6 26 5 5 19 Péntek Ferdinand Ferdinand7 Sergius3 6 27 5 3 20 Szombat Feliczián Vendel8 Pelaga4 4 Lab. 6 29 5 1 Első negyed 21 Vasárnap G 21 Által. b. G 20 Sz. H. ut.9 B 20 Jak. Ap.5 6 30 6 0 21-én, 3 óra 27 22 Hétfő Kordula Kordula 10 Eulampius6 6 32 4 58 perczkor este. 23 Kedd K. János. Sever. 11 Fülöp7 6 33 4 56 24 Szerda Ráfael Jöan. Salamon 12 Prubus8 6 35 4 54 LEVELEZÉSEK. SZATHMÁR, sept. 20. 1860. T. szerkesztő úr ! Múlt levelemben megígértem, hogy városunk nagyobb mozzanatairól, melyek ugyan ritkán fordulnak elő, írni fogok ; minthogy pedig magyar ember vagyok , beváltom adott szavamat, ámbár jelenleg nem valami kiváló tárgyról kellettk tudósítást adnom. No de nem akarok úgy járni, mint egy williamsbury-i kalmár, ki midőn egyszer egy virginiai kormányzóval haladott az utczán, s midőn a kormányzót egy arra menő néger köszöntvén, ez barátságosan viszonzá a rabszolga bókját, igy szóla a kormányzóhoz : — Mit ? Excellentiád annyira leereszkedik, hogy egy rabszolgának is köszön? A kormányzó arcán keserű meglepetés tükröződött, s gúnyos mosolylyal válaszolt: — Igen is, mert elpirulnék azon, ha egy néger rab becsülettudóbb volna, mint én, ki kormányzó vagyok. . . . írok tehát, nehogy igénytelen egyéniségem mellett olyan fenhéjázónak látszassam lenni, ki csak a ritkaságon kapok, s csak a nevezetesebb eseményeket kürtölöm a világ fülébe. A napokban ugyanis városunkba, mely már ismét egyhanguságába kezdett visszaesni, Krembser lovardás csekély számú társaival érkezett, s ütötte föl a piaezon rovarkövét, melyben már négy előadás tartatott, többnyire nagyszámú közönség előtt. Nagy számú közönség ! Mily öröm- mennyi megelégedéssel írnám ezt más alkalommal, midőn nemes czél, hazafias kötelesség forog kérdésben ; midőn t. i. a művészetnek kellene alamizsnát nyújtani, nem pedig a látványoknak áldozatot vinni. Óh de akkor megtagadják garasaikat! . . . Krembser s társainak e terem ügyességét nem vonjuk ugyan kétségbe, sőt arról elismerőleg nyilatkozhatunk; azonban az is elvitázhatlan igazság, hogy egy magyar színi előadás többet ér, mint tíz csupa esés-s lóleköttetésből álló komédia, s mégis ha bármely válogatott színtársulat működnék is itt, fogadom nagyobb része a közönségnek lovardába tódulna. Ezen legkevésbbé sem túlzott nyilatkozatomat, mely a szomorú tapasztalás indokain alapszik, nem úgy akarom értetni, mintha talán azt rászallanám, hogy a közönség lovardába eljár, mennyiben ezt is jól teszi, hanem értésére kívánnám adni az ezt magára vehető közönségnek, hogy ha most meg tudják nyitni erszényüket a komédiára, nyissák meg annak idejében nemesi élvezetért is, nem áldozatra — mert hiszen arra tán sohsem fog itt megnyitni, — hanem segélyezésre, s ne álljanak akkor elő ily mentségekkel ; tennénk, de nem telik ; szűk idők járnak , nincs pénz ; adakozási készségünket kimerítette a sok hazafias adakozás stb.; mondom ne tegyük ezt, mert most van ideje, midőn a legkisebb teremtő erő is a haza boldogságának előmozdítására irányul, s arra használtatik föl, hogy óvatosak legyünk tetteinkben , hogy szem előtt tartsuk : „Omnia tempus habent. Tempora gaudendi, sunt tempora certa dolendi.“ Isten önnel a viszonttalálkozásig ! Bornemissza Bertalan KUKLÓ, sept. 27-én 1860. T. szerkesztő ur! A nyitraberencsi hírneves nemesség e hó 23-án az első zártkörű tánczvigalmat a büdöskúti fürdőben rendezte, hova számos vendég gyűlt egybe vidékről is, kik másnap teljes megelégedéssel és azon óhajtással távoztak, hogy nemsokára megint ily kedélyes és nemzeti színezetű mulatságon lehessenek együtt. A berenesiek régóta ismeretesek társasköri műveit szellemükről, és ami a finom társalgást, barátságos magaviseletét illeti, övék az elsőség. Legelőször is a rendező urakat Hávor és Szőllősy Gyulát említem, és köszönetünket nyilvánítom, mert mindenben ami egy táncrestély tökéletes elrendezéséhez szükséges, ezen urak a legnagyobb ügyességgel jártak el, és közös elismerést és méltánylatot érdemeltek ki. A nők és férfiak mind magyar ruhában és magyar érzelemmel jelentek meg. Hogy szokás szerint bálkirálynét nevezzek, azt most nem teszem, mert fájna a lelkemnek, ha valakit e sok kedves és szép közöl igazságtalanul fosztanék meg a kitüntetéstől. De azért a sok fáradhatatlan és jótánczos közt mégis egynéhányat megemlítek :ilyenek a két rendező, K. Schmerzing Tadé és Petykó Adolf urak, kiket kellemes társalkodás és szeretetreméltóságuknál fogva mi hölgyek bálkirályoknak neveztünk ki. Hazafiságukról nem is szólok, mert ez eléggé ismeretes. Még néhány urat akarok említeni, kik habár a tánczosok sorába nem tartoznak, mégis a legnagyobb tisztelet- és kitüntetésben részesültek, mint igazi és buzgó hazafiak, ezek közt különösen megemlítem Sz. S., Sz. J., H., K. J. és K. K. urakat. Igen sajnáltuk, hogy a közkedvességü K. F. ur e derék koszorúból hiányzott. Az általános jó hangulat, őszinte kedélyes társalgás, mindenekfölött pedig a tiszta magyaros szellem valának azon fő vonások, melyek az egész tánczvigalmat annyira élvezetessé emelik, hogy azt sokáig nem fogjuk feledni. A szünóra alatt énekeltetett a „szózat“ és több hazafias dal. A zenekar által eljátszott „Rákóczy,“ „Hunyady“ stb. indulók határtalan lelkesedésre villanyozták a társaságot. Nehogy hosszúra terjedjen tudósításom, bezárom levele-