Nefelejts, 1866. január-december (8. évfolyam, 1-52. szám)
1866-04-22 / 16. szám
182 Az indulatoknak és vágyódásoknak ez az irányzása és nemes úton való fejlesztése, ez a valódi nevelés! Amint növekedik a leány gyermek, életre ébred fejében a képzelet, ez a nőjellem hajótörő színije, ez a nőnem féket nem ismerő pegazusa, Titán vagy Ikarus. Éspedig ez már a 10—12 éves korral elkezdődik. Elképzeli helyzetét, előnyeit és hátrányait; egybeméri magát másokkal, de rendesen a boldogokkal és nagyokkal; vágyai és reményei szárnyakat öltnek; új világot teremt magának; elébe festi életpályáját úgy, amint ő óhajtja, a minőnek lenni akarja. S jaj szegény fejének, ha ilyenkor nincs mellette aki álmaiból felköltse,ábrándjait szétoszlassa; kétszeresen jaj, ha a keserű műtétet majd az életnek kell rajta végrehajtani. Valót beszélek. Száz példában láttam, közvetlenül beszédeikből értettem meg, hogy a képzelődés e működése zsenge hölgynövendékeknél elkezdődik. A valódi nőnevelő éles lélektani figyelemmel kíséri az ilyet, s meggyőződvén felőle: nem egyenesen, de közvetve, nem vele,hanem mással beszélve, nem tüzetesen oktatólag, de szívélyes beszélgetés és eszmecsere útján igyekszik öt fölvilágositni, képzelődését a való terére s határai közé szorítja, az ábránd helyébe az észt ülteti, ösztön helyett elveket s nemes érzéseket csepegtet szivébe. A lélekkel való eme bánás az igazi oktatás! Van a nőnevelésnek és oktatásnak még egy ága, mit legalább kell vala említenem, mert azt a gyermek öntudatra jutása után rögtön alkalmazni kell s vele teljes nagy koráig folyvást figyelemben tartatni. Ez a rendtartás, rendesség, rendszeretet, s ami ezek kíséretében szokott járni: a tisztaság és kötelességek pontos elvégzése. A nevelés ez ágát az anya kezdi el, az iskola folytatja, az élet bevégzi. A két-hároméves gyermeken már látszik,ha rendszerető anyja, dajkája, felügyelője van, valamint az ellenkező is. Szoktatni kell tehát őt már ekkor arcza, ruhája,játékszere, könyvei rendben s tisztántartására, fogékonynyá tenni, hogy szemét a por és szenny, szaglását a részleg bántsa, szépérzése a rendetlenséget ne szeresse, keze nyúljon hozzá s igazítsa meg a mi nincs helyén, nincs rendben. Ha ez a rendszeretet és tisztaságkedvelés már kis korában az anyai háznál, mint a növeldében szokásává válik, mintegy vérébe megy át a nő-növendéknek, sőt azt felnőtt hölgykorában is az anyai gond vele folytattatja, akkor a nevelés teljes és bevégzett, megadván a nőnek azt a legdrágább kincset, a mi őt neme, háza, családja díszévé, őrangyalává, lelkévé tenni képes. Ezek oly tulajdonok a szép nemben általában, tekintet nélkül a világi sorsra és helyzetre, amiket nem nélkülözhet, a melyeket okvetlen leírnia, tehát megszereznie kell vagy kis korában, a mely életszak a készület ideje s épen erre van rendelve, vagy érett korában, a midőn azokat mint nőnek, anyának, családfőnek már gyakorlatba kell venni. Akiket a természet jól alkotott, akiket sorsa okos, finom bánású férfi körébe vitt, a netalán elmulasztottakat hamar kipótolhatják , tudják hivatásukat betölteni. De elég van olyan is, aki e tekintetben rosz szokásokat szítt be, s nem idomizni, oktatni kész, de követelő férfival lép életszövetségre, kényes viszonyok közé jut, idő a kipótlásra nincs, az irányukban támadt igények kielégíttetéseket sürgetik, s megvan a házi zavar, a családi kedvetlenség, eltűnik a férj és nő közötti boldogságnak még csak reménye is. A nem mérsékelt és fegyelmezett indulatok, a helyes irányban ki nem művelt lélek, a rend és tisztaság szükségét nem érző nő-természet nem tud maga boldog lenni, nem másokat boldogítni; ily hölgy és nő nem tölti be társadalmi hivatását, benne a természet útját tévesztette, s felelős érette nem ő maga, de az anyai ház és a nevelde. VI. Elbeszélés. Irta: Szabó Richard. (Folytatás.) Saroltát a zaj fölébreszté, és mikorra szállására értem, már útkészen találtam. Az alezredes kocsija is előállt, s várta az indulást. Röviden elmondom, hogy Mándoki kapitányt a fővezér Nagy Sándorhoz küldte, és hogy megbízása, valamint az alezredes engedélye folytán én fogom őt a kapitány visszaérkezéséig kisérni. A leány a cserének nem igen látszott örülni. Hidegen köszönte meg figyelmemet, midőn a kocsira segítem, a reggeli hús lég ürügye alatt a kapitány nála maradt köpenyébe húzta magát, és szótlanul hagyta néhány szavamat, melyeket bátorításul hozzá intéztem. A hadtest kiindulása után az ágyudörgés sűrűbben hallatszott. Sarolta aggályosan tekintett néhányszor hátra, honnét az ágyuk tompa dörejét a reggeli szellő áthozta szárnyain. — Hogyan van az,— kérdé tőlem egyszerre, — hogy a sereg megy, és háta mögött ágyúznak ? — Az a sereg zömének háborutlan vonulhatása miatt történik, — feleltem én, részvéttel tekintve a leány halvány arczára, mit félénkségére magyaráztam. — De ne féljen ön, Nagy Sándor s vitéz hadteste áll közöttünk és az oroszok között! — Én nem félek, — viszontá ő elpirulva, — de sajnálom azokat, kik a csatatéren maradnak ismét. Erre nem igen tudtam valami vigasztalót mondani, mert magam is elképzeltem, mennyi emberélet árába kerül ismét hátrálásunk. —• És olyanok is a csatába elegyednek, — kérdő szünet múlva, — kik Nagy Sándor hadtestéhez nem tartoznak ? — Az a körülményektől függ, — feleltem én, azonnal elértvén, mire czéloz kérdésével. — Ki a csata folyama alatt jelen van, azt fejlődő fordulatok s a vezénylő parancsnok rendelkezései csatába keverhetik. A leány szomorúan csüggeszté le fejét, s mintha arczát akarta volna eltakarni, jobban a köpenybe burkolta magát. Ekközben az ágyudörgés hangja távolodott és nem is hallatszott oly sűrűen. — Nagy Sándor ismét kitett magáért. —■ szólaltam meg szünet múlva. — Az ágyúzás szűnni kezd. — Mit következtet ön abból? — kérdé fölemelve fejét oly arczczal, mely vigasztalást s biztatást vár. —• Azt, hogy az oroszok át nem törhetnek hadtestén s ő vitézül helyt áll, mert ha nyomnák, ő is hátrálna és az ágyúk dörgését egyforma távolságban hallanék. — De hány embere életébe kerülhetett vitéz magatartása ! — sóhajtott föl a leány önkénytelenül. *