Nefelejts, 1867. január-december (9. évfolyam, 1-52. szám)
1867-10-27 / 43. szám
IX. évfolyam, 43. szám, 1867. October 27 ( DALMADY GYŐZŐ BARÁTOM MENYEGZŐJÉRE. (1867. October 28.) Te bekötöd már vitorláid szárnyát, Pihenő réved megleled, A habok többé utadat nem állják, Mosolygóbb tájék int feléd! Merészebb álmid eltűnőnek . . . Enyelgve hí a nyugalom . . . Kit meghurczoltak szilaj szenvedélyek, Áldás kisérjen csendes utadon! — Ke hidd, hogy a fény, mit milliók csudálnak, Szebb annál, mit csak egy imád: Tudod, mi sorsa a lobogó lángnak? — Hogy túléli a mécsvilág! . . . Igen, de azért mécsvilág te nem leszsz, Mert láng vagy, a mely fenn lobog! De most, midőn már megpihent a szélvész, Csendesben ég, ha szítni nem fogod. — Lobogj is halkkal, mint a tűzhely lángja, Mely meleget négy falnak ád; Légy kis szobában rózsafényű lámpa S sugározd be az éjszakát, Sugározd be szeretted éjszakáját, Tedd széppé drága életek. Hogy homlokukat felhők meg ne szállják S örökös mámor játszódjék velek! . . . Szeress! légy hű, s ha ezt viszont kinyerted, úgy életed, hidd, szép leszen: Lesz ki könnyítse válladon a terhet, Lesz a ki kisér lépteden . . . Ha üldöz a sors, lesz, ki fusson véled . . . Ha bántanak, lesz a ki véd . . . Ha semmid sem lesz, tesz, ki sírjon értted, Kinek könye és mosolya tiéd! — S ha majd a végzet áldást hint reátok, S ti éltek békén, csendesen, És megnyílik tán olykor kis szobátok S ott egy zilált kép megjelen: Fogadjátok őt szívesen, meghitten, Hadd melegedjék köztetek, S ne higyje, hogy itt igaz öröm nincsen . . Oh, mert e zilált, bús kép én leszek! — — Te bekötöd már vitorláid szárnyát, Pihenő réved megfeléd: A habok többé utadat nem állják. Mosolygóbb tájék int feléd! Merészebb álmid eltűnőnek. . . Enyelgve hí a nyugalom . . . Kit meghurczoltak szilaj szenvedélyek. Áldás kisérjen csendes utadon! BENEDEK ALADÁR: A NŐK ÉRZELEMVILÁGÁBÓL. (Részvét, szeretet és hűség.) A teremtő természet oly sok szép tulajdonnal áldá meg a nőt, mint művének remekét, hogy a női kebel érzelmei kötetekre terjedhető tanulmányt képezhetnének. Ez érzelmek között kiválólag előtérben áll a „részvét.“ A kebel már alkotásánál fogva képesítve van a külhatások felfogására; az érzelem húrjai a nőnél sokkal gyöngédebbek, mint a férfiaknál, és azért az érzelem világában több nő él, mint férfi. Az érzelem maga a nő élete; annak mily mérvben lett kifejlődése mindig a külhatástól függ. A nő, ki teljes életében anyagi jólét, boldogság s öröm befolyása 15 alatt futá pályáját, fogékony lehet ugyan a szenvedés, fájdalom, részvét érzelmei iránt; de kiváló, ugyszólva uralgó érzelemmé soha sem válandoz nála; míg ellenben ki fájdalmat érze,ki maga is szenved, az képes felfogni más fájdalmát, más szenvedését. A nő gyöngédebb érzelmek tulajdonosa, a nőkebel fogétékonysága, a nőkebel hajlékonysága idézi elő azon körülményt, hogy a nő örülni tud másokkal, érezni képes mások fájdalmát, szenvedni tud embertársával, s részvétkönyei nedvesítik szemeit mások szenvedésének látására. A részvét maga mennyei érzelem, az angyalok tulajdona az, kiktől — mint testvéreiktől — öröklék a nők, a részvét föl-43