Divat-Nefelejts, 1876. január-október (2. évfolyam, 1-44. szám)
1876-04-09 / 15. szám
118 nem hiszi. Majd megjelen a király is, s Milton sok szépet mond a királynak, mert nem tudja, hogy kivel beszél, mígnem Lambert fölfedezi. Ekkor Milton haragra lobban, mert még itt is játszanak vele, s dorgálja Károlyt. Ez Milton halálát mondja ki, de az orvos egy kis hűsítővel lecsillapítja, s Károly megígéri, hogy Miltont maga fogja védelmezni a törvényszék előtt. Negyedik felvonás:Milton becsülete fölött párbajnak, Istenítéletnek kell dönteni. Milton tiltakozik ugyan ellene, de a párbaj mégis megtörténik. Lambert és lord Morton vívnak. Morton elesik, Milton becsülete meg van mentve. Lambert most Bora kezét kéri, de ez atyját ápolni akarja, s nem távozik mellőle. Hozzák Morton lord holttestét. Milton neje zokogva borul kedvese koporsójára. Hogy Miltonnak ezt a nagy fájdalmat is meg kellett élnie, nem bírja tovább a szenvedést. Megtörik s meghal. Bora most magára marad és Lamberté lesz. Ez a mese. Mint láthatod érdekes, hatásos mindenütt. A hatást a pazar kiállítás még fokozza. Lehmann új díszletei meglepően szépek. A középkori lovagjáték, (igazi lovakon) nagyszerű. A csoportozatok élénkek, a rendező a darab nagyszerűségéhez méltó. Itt megjegyzem neked, hogy a darabot maga Szigligeti rendezte. A színészek is egytől-egyig jól tudták szerepeiket. Feleki nem játszott. Tehát nem csak a darab, nem csak a külső kiállítás és a rendezés, de maga az előadás is jó volt. Újházi adta „Miltont“. Alakítása meglepő, fölfogása átgondolt, művészi. Újházit nagyobbára komikus szerepekben látja az ember, s így nem igen tételezte föl róla senki, hogy drámában is tud művész lenni. Felekiné és Kassainé szintén kitettek magukért. Bercsényit és Nagy Imrét hasonlóan osztatlan elismerés illeti meg. Igyekeztek a mellékszereplők is, csak ... No de nem mondom meg, ki ellen van kifogásom. Egy rész miatt ne zavarjam az általános jó összhangját. Láthatod ebből édesem, hogy kitűnő esténk volt. A nemzeti színház valóban változatos műsorral csalogatja közönségét a színházba, míg ellenben a népszínházban most is „Angol“, „Falu rossza“ és „Vízözön“ járják, Sziklai Emíliával, és — természetesen — harmad- meg negyedrész házak mellett. Most készülnek ott is egy újdonságra, a „Háromcsőrű kacsára,“ de ez újnak bizony nagyon régi dolog. Most jut eszembe, hogy én erről a készülődésről már a múltkor tettem neked említést ; persze, hogy igen, hiszen már három hete, hogy készülnek, ki is volt tűzve vagy kétszer, de mindig elmaradt. Úgy mondják, hogy Soldosné beteg. Talán holnap már fölgyógyul, ha igaz. De nem fárasztom türelmedet a népszínház újdonságaival. Őszinte üdvözletemet küldve zárom be soraim, s maradok barátnőd Irma. Tárca a „tárcákról.“ — A szép kérdezőnek. — Már sokszor kérdezte kegyed: hogy irják önök a tárcákat? hol veszik hozzá a tárgyat? és így tovább. A hogy ra nézve a felelet csakis egyéni lehet, s amit másokról mondhatnék : vagy már ismeretes, vagy másod harmad kézből vett adat, s igy a felelősséget nehéz lenne értte elvállalni. De a legegyszerűbb oldaláról tekintve is a kérdést, nem oly könnyű reá a felelet. A serdülő ifjú, midőn a verselés és irás rajongó korába lép, — és higgye meg, alig van egy is, ki ez időszakot át nem élte, s a 16 és 24 év közt egy időn át magát a múzsák avatottjának nem képzelé — felette könnyen oldja meg az irás nagy mesterségének titkát. Az, hogy miként ir? nem sokat bántja. Rózsaszín szemüvegen át látva áradozó lelkének papírra tett gondolatait, lehet e csodálni, hogy azokat egytől egyig igen szépeknek találja. Termékenysége meg épen csodálatraméltó. Minden szép leányka, kivel a kert lugasai közt sétált, vagy a bálterem sima parquettején keringett, — minden csinos táj, melyen áthaladt, — minden várrom, melynek szegélykövetre nevét — a dátum pontos följegyzésével együtt — fölvéste .... szóval minden tárgy, miről csak lant és duda zenghet, versben és prózában ünnepeltetik általa. E költőiségben oly gazdag kornak csak egy árnyoldalát ismerik a lelkesült rauzsafiak, s ez a lapszerkesztők igaztalansága. Rettenetes fásult kedélyű embereknek tartatnak az önképző körök koszorúsai által, kik nem méltányolják a lelkes buzgalmat, s pietás nélkül agyon szerkesztői mondanivalózzák a költői szellem nyilvánulásait. Azok meg, akik obligá-ban állanak a szerkesztőnél, sokszor épen a fölött boszankodnak, miért oly pontos, oly követelő, és miért nem feledkezik meg néha csekélységünkről: ez a munkatárs még adós a heti cikkel, az még most se hozta el a beszélyt, melyre már két három előleget vett föl . . . s más effélékről. A mi egynek kellemes, a másnak kedvetlenséget szerez és viszont. Ámde azt ígértem, hogy bevallom kegyednek igazán, — elmondom, mintha csak penitentiát tartanék : hogyan írjuk a tárcákat, s hol veszszük a tárgyat. Hogy a rajz felette hézagos lesz, előre is bevallom, de ezt szíves lesz az azt föltételező viszonyok és tárgyak ezerféle változatosságának róni föl. Tegyük föl, hogy a farsangi idényben vagyunk. „Válasszon más időt, hisz ekkor úgy is képzelem, mily könnyű a feladat megoldása tudom mennyi tárgy kínálkozik önöknek önként.“ Engedjen megmaradni az első választásnál, s meg fog győződni, hogy a tárcaírónak nem mindig az idény magaslatán kedveznek az események, s a holt idény nem a legrosszabb. Ha kegyed a báli élményeket érti a tárgyak bőségében, igaza lehet, csakhogy ezek nem a tárcák, csupán a tudósítások körébe tartoznak. Egy szellemes tárcaírót ismerek, ki egykor előre megigérte barátainak, miszerint a lefolyt bálok és estélyek élményeiről s alakjairól kedélyes tárcát fog írni. Egyik estvén tollat vett kezébe s írni akart. „Még nem írtam le egy szót se, tárgyaim tarka során gondolva végigbeszélé később -- midőn ajtómon kopogás hallatszék. Egy táviratot kaptam, mely a kis pajtás elhunytéról értesített. A kis pajtás egy csodaszép, eszes fiúcska volt, kit két év előtt az .... i fürdőben ismertem meg. Igen jó barátok lettünk, s hat hétig elválhatlanok egymástól. Szülei — kiket csak futólag ismertem e barátság nyomán — nem feledkeztek meg rólam, s szívesek voltak velem is megosztani gyászukat.“ . . . A jókedvű, a találó, comicus megjegyzéseiért előre várt rajz helyett egy megrázó, minden sorában mély és igaz fájdalmat festő tárcát kaptunk a kis pajtásról. A holt idény, midőn a nagy világ s azok, kik zsebekkel gondolkoznak, itt hagyják ami kedves poros Budapestünket, sokszor igen hálás tárgyakat nyújt annak, ki elég érzékkel bír kiaknázásukra. Hanem ebben rejlik a feladat nehézsége. A tárgyat könnyebb feltalálni, mint értékesíteni, azaz: feldolgozni. " Kevés kivétellel minden íróban nagy adag van a vis ponderisből, melyet őszintén lustaságnak is lehetne nevezni. Az oroszlánrészt mindenesetre a tárcaírók bírják. Azt már tudom, miről fogok írni, foglalkoztam a tárgygyal, a használandó hang iránt is tisztában vagyok már magammal, hanem hogy mikor teszem ezt meg, ez a kérdések kérdése. A szerkesztő iránt is vagyunk bizonyos respectussal, a kötelességérzet nógató szavai előtt se fogjuk be füleinket, az u. n. tiszteletdíj — sehol se inkább tiszteleti, mint nagy Magyarországon — is nyom a latban valamit, és mégis, higgye el kegyed ! talán egy lap se jelenhetne meg pontosan, ha nem teremtette volna Isten a szedőgyereket. Ezt a legnagyobb rémét, s egyszersmind legfidelisebb barátját minden hírlapi munkatársnak ! Bemutatás nélkül tegezzük őt, s tart rá valamit, hogy ővele a szerkesztőségben „testű“ vannak, s soha haragos arcát nem látjuk, követelő szavát nem halljuk, s mégis amire rá nem bir senki és semmi más: az ő megjelenése dologra készt. Ellenállhatlan hatalmat gyakorol. Elküldjük egyszer, kétszer: „jöjj el kérlek egy félóra múlva", — „nézz föl hozzám ebéd után.“ Elmegy és szívesen el jő újra, hanem ekkor szépen meghúzódik a sarokban egy széken, s oly elpusztíthatlan phlegmával bámulja a cipőjén fénymázt csemegéző legyet, mint a legszenvedélyesebb természetbúvár egy pók szövését, vagy egy Linné valamely rejtveny szőmag sejtjeit. „Eljöhetnél később“ — mondjuk neki már csak feltélesen. Várhatok kérem ! lesz az egykedvű válasz, s ott marad, mig kéziratot nem kap. Ki nem elégítheted, meg nem vesztegetheted semmivel, csupán ha kéziratot adtál kezébe. Ahogyanra nézve tehát constatálnom kell legelőször is a szedőgyerek érdemeit, hogy t. i. az ő indirect közreműködésével. Tapasztalás igazolja, miszerint a bohókás kisfiuknak a minőségre is van befolyásuk. Hirneves tárcairók elismerik, miként legkitűnőbb rajzaikat akkor veték papírra, midőn a szedőgyerek, műszóval élve, a nyakukon ült. A legkitűnőbb, az az egyetlen kitűnő magyar tárcaíró: Porzó rendesen csak akkor veszi kézbe anját, ha Gutenberg kis örököse beköszönt hozzá s kéziratot kér. * * * Hogy elfecsegtem az időt, s mégis adós maradtam a felelet nagy részével. Legyen elnéző irántam, de épen a feleletről gondolkozva tanultam meg, miszerint az a tárcaírói non possumus határait érinti. Azt ígértem, hogy vallomást teszek kegyed előtt tárcáink keletkezése, tárgyaink szerzése fölött, és lássan beszéltem másokról, fölkerestem azokat, kik a tárcaírót ösztönzik, s kiktől a tárcaíró tanul. Aligha tévedek, ha azt állítom, miként a tárcaírás kérdésének megoldása is e kettő körül fordul meg. Személyekre és tárgyakra van szükségünk, melyek a figyelmet lekötik s ösztönt adnak vázolásukra, » tanulmányozni kell minden izében az életet embereivel és tárgyaival, hogy a figyelem élt, az ösztön irányt, a tárgy igaz szint, s a tárca zamatot nyerjen... K. L. DIVAT-NEFELEJTS. Mi újság ? [A királynak ismét egy nemes tettét] jegyezhetjük föl. Fegyvernekről írják, hogy az árvíz a töltést nagyon fenyegetvén, az árvizbizottság minden lehetőt elkövetett a töltés képentartására. Mivel azonban elégséges munkaerővel nem rendelkezett, Orczy Antal és Ehrlich Mózes földbirtosokat bízta meg, hogy a kormánytól 600 katonát kérjen a töltés jó karban tartására. A két földbirtokos fölkérte gróf Szapáry Gyula képviselőt, hogy hozzájuk csatlakozzék, s együttesen tegyenek lépést a kormánynál. A magyar kormányt azonnal fölkérték a segély megadására, s a kormány rögtön meg is tette a szükséges lépéseket, a hadügyminiszer azonban kijelentette, hogy bizony nem ad katonát E rövid és világos feleletet tudattak Szapáryval. Ez azonban nem nyugodott bele e válaszba, hanem táviratilag kérelmet intézett ő felségéhez. A király azonnal megparancsolta, hogy a kért 600 katona a szükséges eszközökkel a veszély színhelyére siessen. A katonák már dolgoznak a töltésen. (Királynéd felségének, egy londoni hír szerint, a hétfői toronyirányi lovaglás után a reggelinél 60 meghívott vendége volt. Ő felsége még aznap Londonba utazott nővérével és sógorával s a Claridge hotelbe szállt, hol nagyszámú tisztelgőket fogadott, köztük a cambridgei herceget is. A királyné kedden hagyta el külön vonaton az angol fővárost s Doweren át külön hajón Calaisba érkezett, honnét szakadatlanul folytatta útját, s szerdán reggel viruló egészségben Bécsben megérkezett. Ez alkalommal megemlítjük, hogy ő felsége a londoni magyar egyletnek újabban ismét 200 frtot küldött. II évfolyam.