Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)
1873-05-16 / 39. szám
Brassó, 1873. Harmad évi folyam 39. szám. Péntek, május 16. Megjelenik ez a lap hetenkint kétszer, kedden és pénteken. Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 Ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő irodája: Klastromatera 564 szám. Kiadó-hivatal ugyanott. Politikai, közgazdászati és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. czimű politikai, közgazdászati és társadalmi lap III. — 1873. évfolyamára. Előfizetési árak: Május—deczember . 4szt.— kr. Május — szeptember . 2n 50 v. Május—junius . . . 1 Г)— n Egy hóra . . . . ---V) 50 w A „Nemere“ egész tiszta jövedelme a „székely nemzeti történet“ megírása jutalomdijára van szánva A „Nemere“ szerkesztősége. Hétfalusi magyar és román bajok. II. Barczaság többi magyar és román községeit mellőzve, kisérjük figyelemmel Bácsfalu és Türkös élet-halál küzdelmét Brassó birtokfosztásai ellen. A két község birtokából 1848 előtt kiragadott korcsmák és malmok több ezerre rugó évi jövedelmei nem Csillapítók le étvágyát muszka falánksággal dicsekedő Brassó városának, fris prédát keresett ott, hol rég gyakorolta ügyes mesterségét, hisz ott Isten háta mögött ki is törődött volna Brassó kulturszerű előnyomulásával s terjeszkedésével. 1846 körül történt, hogy három brassói kocsin jövő urak jelentek meg Bácsfalu „Malomdomb“ nevezetű völgytérségen, melyet e község használt ember-emlékezet óta sertéslegelőül és kender áztató helyül. Előleges értesítés folytán a községi képviselők is ott teremtek s miután megtagadták a városiak azon akaratját, hogy e szabad térnek nagyobb részét el szeretnék foglalni bizonyos építkezésekre, e hely apáinktól maradt reánk, ,,e hely nem eladó, ismerjük mi jól Brassó szokását, nyújtsd oda ma ujjodat, s holnap fejedet is elveszi, hát itt ezt a malmot ki vette el Szén Jánostól, eltakarodjanak innen az urak, mert különben ezek a fejér tojások (kövek) fogják a mi birtokunkat megvédeni.“ „Ez a hely a városé, várjatok csak nyakas csángók, ha szép szerivel nem engedtek , megsiratjátok ti ezt keservesen“ válaszoló a városkapitány. És néhány év múlva a Bach-korszakban azon a helyen egy emeletes épület s mellette egy szin emelkedett a brassói posztó-ezéd számára, mely e helyet Bácsfalu tudta nélkül a várostól örök áron megvásárolta, és midőn e szűk helyből még 40 öl nagy hosszú helyet is kertnek körülárkoltatott, iszonyú volt e szegény nép elkeseredése. Hasztalan volt minden óvás, minden panasz. Brassóból így hangzott a válasz: minden a városé, ti jobbágyok vagytok! Midőn 1850-ben szervezték hazánkban a járási hivatalokat, Hétfalu nem késett Hosszufaluba egy járási hivatalt kérni. A terjedelmet, a szászok igaztalan eljárását tartalmazó kérelmet bácsfalusi Gödri János, később monostor-kápolnaki járási elnök írta meg, és örvendetes eredménynyel. Brassó rögtön ellenkérvényt nyújtott be a kormányhoz és az előbbi határozat elérésére oda csavarta az ügyet, hogy a hoszszúfalusi járási hivatal legyen Brassóban, hogy így Hétfalu maradhasson továbbra is az ő kezük és szellemük alatt. Nevezett derék hazafi Hétfalu nevében uj kérelmet meneszt a kormányhoz és Hétfalu győzött Brassó minden befolyása s ármánykodása daczára. Ámbár alkotmányellenes és gyűlöletes volt a Bach-korszak járási hivatalaival, Hétfalu talált benne jót is, összehasonlítva Brassó mostoha iakazságszolgáltatásával szemben. Brassónak volt oka a hosszúfalusi járási hivatalt keblébe kérnie. Akkor talán már hajtaná Bácsfalu havasi patakja az emlitett helyre épített gyár forgó kerekeit. Mondtuk hogy a sokat zaklatott Hétfalunak mindig voltak titokban tanácsadói mindenféle nemzetből. Ezek közé tartozott Szacsován, hosszúfalusi járási biztos. Midőn meghallotta a falusiaktól, hogy a szászok Bácsfalu sertéslegelője nagy részét elfoglalták és körülárkolták, titokban azt súgá egy elöljárónak, hogy rögtön kapáltassák le az árkot. Megtörtént. Igaz négy ember 30 napig hevert Brassóban elzárva, de az is igaz, hogy a nagy költséggel felemelt épületek mai napig használatlanul hevernek és már is fele részben össze is omlottak, a lekapált sánczokat pedig senki sem bátorkodott többé felhányatni, holott Bácsfalu nem tartozik azon mérges ma- gyár vagy román tájhoz, mely határvillongásoknál fejszét szokott ellenére emelni. A százados perlekedés ideje alatt nem fordul elő egyetlenegy tettleges bántalom. A szegény nép tűrt, szenvedett, koldusodott. Brassó ujjongott, gazdagodott, börtönözött és használt még fegyveres erőt is, csakhogy fitogtassa a világ ámítására földesúrhatnámkodását. A posztóscéh akár hányszor kész volt pénzzel is engedékenységre indítani Bácsfalu községét, csakhogy mozgásba hozhassa gyárát, de midőn évi, igen csekély haszonbért sem akart megadni és ezzel elismerni a község birtokjogát, a peres helyet használja mint előbb a sertéscsorda legelőül és a kendertermesztők kenderáztatóul. És szives olvasó ne hidd, hogy ezzel már lemondott volna a posztóscéh igényeiről, állitván hogy a városnak muszáj hogy e helyhez joga lett legyen, mert máskép nem adhatta volna el más birtokát. Hogy a hátrálás ne legyen egészen szégyenteljes, érthetjük e következtetés mivoltát. Nem kell a levéltárakban kutatni Brassó túlkapásait, fájdalom, számosokat mutathat fel ilyenekül a legutóbbi 24 esztendő s elég ideje már hogy az „enyim és tiéd“ kérdésének már valahová vége szakadjon, a kecske is megélhessen, mely Hétfalu életfájának gyümölcseit századokon át rágogatta, (ily kecskének nem szabad hosszas életet kívánni!) de a káposzta, a nyomom Hétfalu is megmaradjon, harczok tüze dicsőíti őket. S mintha a fény mind felvonulna, hogy dícskört vonjon a nemes grófnő megmegjelenő alakja körül. Felszáll a füst ég felé díszáldozat tömjéneként. Megcsendül a zene, s mintha a hangszereknek ércnyelvük mellett érző honfiszivók is volna, úgy sir s örül a nemzeti dallam a múltak emlékein, a jövő reményein. S megszólal a magyar dal is. A brassói magyar dalárda — többnyire derék magyar iparosok — fényes jelét adó megújult életének. Legyen ez hosszú és üdvös a magyar érzület fejlése és megszilárdulására! Túl a néptömeg zaján, az ünnepély zsivaján hangzott a szivek mélyéből hazafias ének hangos meggyőző tanuságot adván, hogy van Brassóban magyar érzelem s lelkesülés. „Isten áldd meg a magyart“ — fohászkodott a dal, s reméljük, hogy ez ima megrendült minden magyar szívben és viszhangra talált a roppant néptömeg minden keblében. Aki pedig kaján szívvel hallgatta a fohászt, annak dörögjön lelkébe a második dal „Fel fel vitézek a csatára.“ Elvonult a nép, eltűnt a fény, elcsendesült a zaj, elhangzott az ének — de a szép est emléke nem egyhamar fog elmúlni a bensőleg valóban résztvevők szívében. Leszállott az éj. Az égen, mint érdemjelekkel ékesített tiszti egyenruhán, összegyűltek a csillagok, mintha tanácskoznának a holnapi nap ünnepéről. Minden előjel kedvező. Az egész természet készülni látszik a holnapi ünnepély díszét emelni. (Folytatása következik.) Honvédzászlószentelés Brassóban. Kikelet! Villámtól sújtva, belférgektől elvágva porba dűlt a büszke tölgy. De magva nem veszett el; hősvérrel öntözött mezőken termékeny földre talált s negyedszázados elnyomottság után kibontakozva rejtelméből kikelt s nem izmosul, hogy ismét lehessen dúló viharok ellen a haza védfája. Emelkedjék a magas egek felé dicső koronája, karolja át mélyen a nép rétegeit erős gyökerével, árnyában nyugodtan pihenhessen a hon! A honvédség, hazánk életfája, új kikeletét éli mostan; szép tavaszi napja volt Brassóban május hó 4-én, a 23 honvédzászlóalj zászlószentelésének napja. Május hó 3-án érkezett meg a zászlóanya gr. Nemes Jánosné szül. gr. Mikes Rozália Hidvégről s a „Nro 1“ czimü szállodába szállott, hol az nap délután a honvédtisztikar tisztelgett. Este takarodó zenével és fáklyásmenettel. Lélekemelő jelenet! A számos égő fáklya, az önfeláldozó hazafiság jelképe, mely felemészti önmagát, hogy világosság legyen a hazában. A szovétnekek lángja megvilágítja a honvéd vitézek arcait, vélnéd a A brassói magyar „polgári kör“ vasárnap f. hó 18-án délután tartja ünnepélyes megnyitását saját helyiségeiben (a színház mellett volt fehér kereszthez, mire minden érdeklődő tisztelettel meghivatik. A megyék a király föld rendezését illető törvényjavaslatról. A belügyminisztérium által készített, de sem ennek keblében meg nem határozott, sem a minisztertanács által el nem fogadott ismeretes Tóth féle törvényjavaslat elhamarkodott közzététele a kérdés teljes tisztázását s a közvélemény határozott ellenzésének kifejezését eredményezte. A megyék e tárgybani felirataiból közlünk néhány részletet. „Amily örömmel vettük — mondja Tolna megye közönsége — egyrészről a szász nemzeti egyetemnek a Sirályföld rendezését sürgető feliratát, épen oly levetőleg hatott reánk másrészről azon kiváltságoknak követelése, melyeknek 12 pontban adnak kifejezést. Hogy mennyire veszedelmes az államéletre minden kiváltság s az ezzel karöltve járó szabadosság, azt a tapasztalás és a világtörténelem eléggé bizonyítják, mert államot az államban alkotni annyi, mint azt lerombolni. A jelenkor követelménye az, hogy az állami igazgatás egyszerű és egyforma alapokon nyugodjék, s minden kiváltság, mint az alkotmányos állam keretébe nem illő, ha látszólagos jogosultsággal bír is, megszüntessék. Ugyan azért tisztelettel kérjük a képviselőházat, méltóztassék a Királyföld törvényhatósági és községi ügyét egy alkotandó törvényben az egyenlőség elvénél fogva rendezni.“ Ezt kéri Küküllő megye is. „Tekintve, úgymond, hogy hazánkban az egyenlőség nagy elve törvényhozásilag kimondatott, s ebből folyólag a múltból átjött kiváltságok megszüntettek; s tekintve, hogy ama sarkalatos elvek alapján hazánk állami egysége s alkotmányos kormányzási formája megállapítva lett, országunk bármely területkörének igazgatási különállását nemcsak jogosultnak nem tartjuk, sőt ellenkezőleg az ilyetén különállást hazánk állami egysége s az egyenlőség elvével egybeférhetőnek sem találjuk. Ezek szerint nem tehetjük, hogy ... a magas képviselőházhoz a magunk részéről is ne folyamodjunk az iránt, hogy a Királyföldnek fenntartott igazgatási különállását mint jogosulatlant, törvény által megszüntetni méltóztassék.“ Liptó megye a „szász nemzeti egyetem ismert 12