Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)

1873-05-16 / 39. szám

Brassó, 1873. Harmad évi folyam 39. szám. Péntek, május 16. Megjelenik ez a lap heten­­kint kétszer, kedden és pénteken. Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 Ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő irodája: Klastromatera 564 szám. Kiadó-hivatal ugyanott. Politikai, közgazdászati és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvé­tetnek a szerkesztőségnél. czimű politikai, közgazdászati és tár­sadalmi lap III. — 1873. évfolyamára. Előfizetési árak: Május—deczember . 4szt.— kr. Május — szeptember . 2n 50 v. Május—j­unius . . . 1 Г)— n Egy hóra . . . . ---V) 50 w A „Nemere“ egész tiszta jövedel­me a „székely nemzeti történet“ meg­írása jutalomdijára van szánva A „Nemere“ szerkesztősége. Hétfalusi magyar és román bajok. II. Barczaság többi magyar és román közsé­geit mellőzve, kisérjük figyelemmel Bácsfalu és Türkös élet-halál küzdelmét Brassó birtokfosztá­­sai ellen. A két község birtokából 1848 előtt kira­gadott korcsmák és malmok több ezerre rugó évi jövedelmei nem Csillapítók le étvágyát muszka falánksággal dicsekedő­ Brassó városá­nak, fris prédát keresett ott, hol rég gyakorolta ügyes mesterségét, hisz ott Isten háta mögött ki is törődött volna Brassó kulturszerű előnyo­mulásával s terjeszkedésével. 1846 körül történt, hogy három brassói kocsin jövő urak jelentek meg Bácsfalu „Malom­domb“ nevezetű völgy­térségen, melyet e köz­ség használt ember-emlékezet óta sertéslegelőül és kender áztató helyül. Előleges értesítés foly­tán a községi képviselők is ott teremtek s mi­után megtagadták a városiak azon akaratját, hogy e szabad térnek nagyobb részét el sze­retnék foglalni bizonyos építkezésekre, e hely apáinktól maradt reánk, ,,e hely nem eladó, is­merjük mi jól Brassó szokását, nyújtsd oda ma ujjodat, s holnap fejedet is elveszi, hát itt ezt a malmot ki vette el Szén Jánostól, eltakarod­janak innen az urak, mert különben ezek a fe­jér tojások (kövek) fogják a mi birtokunkat megvédeni.“ „Ez a hely a városé, várjatok csak nyakas csángók, ha szép szerivel nem enged­tek , megsiratjátok ti ezt keservesen“ válaszoló a városkapitány. És néhány év múlva a Bach-korszakban azon a helyen egy emeletes épület s mellette egy szin emelkedett a brassói posztó-ezéd szá­mára, mely e helyet Bácsfalu tudta nélkül a várostól örök áron megvásárolta, és midőn e szűk helyből még 40 öl nagy hosszú helyet is kertnek körülárkoltatott, iszonyú volt e szegény nép elkeseredése. Hasztalan volt minden óvás, minden panasz. Brassóból így hangzott a vá­lasz: minden a városé, ti jobbágyok vagytok! Midőn 1850-ben szervezték hazánkban a já­rási hivatalokat, Hétfalu nem késett Hosszufa­­luba egy járási hivatalt kérni. A terjedelmet, a szászok igaztalan eljárását tartalmazó kérelmet bácsfalusi Gödri János, később monostor-kápol­­naki járási elnök írta meg, és örvendetes ered­­ménynyel. Brassó rögtön ellenkérvényt nyúj­tott be a kormányhoz és az előbbi határozat elérésére oda csavarta az ügyet, hogy a h­osz­­szúfalusi járási hivatal legyen Brassóban, hogy így Hétfalu maradhasson továbbra is az ő ke­zük és szellemük alatt. Nevezett derék hazafi Hétfalu nevében uj kérelmet meneszt a kor­mányhoz és Hétfalu győzött Brassó minden be­folyása s ármánykodása daczára. Ámbár alkot­mányellenes és gyűlöletes volt a Bach-korszak járási hivatalaival, Hétfalu talált benne jót is, összehasonlítva Brassó mostoha iakazság­szolg­ál­­tatásával szemben. Brassónak volt oka a hosszúfalusi járási hivatalt keblébe kérnie. Akkor talán már haj­taná Bácsfalu havasi patakja az emlitett helyre épített gyár forgó kerekeit. Mondtuk hogy a sokat zaklatott Hétfalunak mindig voltak titok­ban tanácsadói mindenféle nemzetből. Ezek közé tartozott Szacsován, hosszúfalusi járási biz­tos. Midőn meghallotta a falusiaktól, hogy a szászok Bácsfalu sertéslegelője nagy részét el­foglalták és körülárkolták, titokban azt súgá egy elöljárónak, hogy rögtön kapáltassák le az árkot. Megtörtént. Igaz négy ember 30 na­pig hevert Brassóban elzárva, de az is igaz, hogy a nagy költséggel felemelt épületek mai napig használatlanul hevernek és már is fele részben össze is omlottak, a lekapált sánczokat pedig senki sem bátorkodott többé felhányatni, holott Bácsfalu nem tartozik azon mérges ma-­ gyár vagy román tájhoz, mely határvillongá­soknál fejszét szokott ellenére emelni. A szá­zados perlekedés ideje alatt nem fordul elő egyet­lenegy tettleges bántalom. A szegény nép tűrt, szenvedett, koldusodott. Brassó ujjongott, gaz­dagodott, börtönözött és használt még fegyve­res erőt is, csakhogy fitogtassa a világ ámítá­sára földesú­rhatnámkodását. A posztóscéh akár hányszor kész volt pénz­zel is engedékenységre indítani Bácsfalu közsé­gét, csakhogy mozgásba hozhassa gyárát, de midőn évi, igen csekély haszonbért sem akart megadni és ezzel elismerni a község birtokjo­gát, a peres helyet használja mint előbb a ser­téscsorda legelőül és a kendertermesztők ken­deráztató­ul.­­ És szives olvasó ne hidd, hogy ezzel már lemondott volna a posztóscéh igényeiről, állitván hogy a városnak muszáj hogy e helyhez joga lett legyen, mert máskép nem adhatta volna el más birtokát. Hogy a hátrálás ne legyen egé­szen szégyenteljes, érthetjük e következtetés mivoltát. Nem kell a levéltárakban kutatni Brassó túlkapásait, fájdalom, számosokat mutathat fel ilyenekül a legutóbbi 24 esztendő s elég ideje már hogy az „enyim és tiéd“ kérdésének már valahová vége szakadjon, a kecske is megél­hessen, mely Hétfalu életfájának gyümölcseit századokon át rágogatta, (ily kecskének nem szabad hosszas életet kívánni!) de a káposzta, a nyomom Hétfalu is megmaradjon, harczok tüze dicsőíti őket. S mintha a fény mind felvonulna, hogy dícskört vonjon a nemes grófnő meg­­megjelenő alakja körül. Felszáll a füst ég felé díszál­dozat tömjéneként. Megcsendül a zene, s mintha a hangszereknek ércnyelvük mellett érző honfiszivók is volna, úgy sir s örül a nemzeti dallam a múltak emlé­kein, a jövő reményein. S megszólal a magyar dal is. A brassói magyar dalárda — többnyire derék magyar iparosok — fényes jelét adó megújult életének. Legyen ez hosszú és üd­vös a magyar érzület fejlése és megszilárdulására! Túl a néptömeg zaján, az ünnepély zsivaján hangzott a szivek mélyéből hazafias ének hangos meggyőző ta­nuságot adván, hogy van Brassóban magyar érzelem s lelkesülés. „Isten áldd meg a magyart“ — fohászkodott a dal, s reméljük, hogy ez ima megrendült minden magyar szívben és viszhangra talált a roppant néptö­meg minden keblében. A­ki pedig kaján szívvel hall­gatta a fohászt, annak dörögjön lelkébe a második dal „Fel fel vitézek a csatára.“ Elvonult a nép, eltűnt a fény, elcsendesült a zaj, elhangzott az ének — de a szép est emléke nem egy­hamar fog elmúlni a bensőleg valóban résztvevők szí­vében. Leszállott az éj. Az égen, mint érdemjelekkel ékesített tiszti egyenruhán, összegyűltek a csillagok, mintha tanácskoznának a holnapi nap ünnepéről. Minden előjel kedvező. Az egész természet készülni látszik a holnapi ünnepély díszét emelni. (Folytatása következik.) Honvédzászlószentelés Brassóban. Kikelet! Villámtól sújtva, belférgektől elvágva porba dűlt a büszke tölgy. De magva nem veszett el; hősvérrel öntözött mezőken termékeny földre talált s negyedszázados elnyomottság után kibontakozva rejte­lméből kikelt s ne­m izmosul, hogy ismét lehessen dúló viharok ellen a haza védfáj­a. Emelkedjék a magas egek felé dicső koronája, karolja át mélyen a nép ré­tegeit erős gyökerével, árnyában nyugodtan pihenhessen a hon! A honvédség, hazánk életfája, új kikeletét éli mostan; szép tavaszi napja volt Brassóban május hó 4-én, a 23 honvédzászlóalj zászlószentelésének napja. Május hó 3-án érkezett meg a zászlóanya gr. Nemes Jánosné szül. gr. Mikes Rozália Hidvégről s a „Nro 1“ czimü szállodába szállott, hol az nap délután a honvédtisztikar tisztelgett. Este takarodó zenével és fáklyásmenettel. Lélekemelő jelenet! A számos égő fáklya, az ön­feláldozó hazafiság jelképe, mely felemészti önmagát, hogy világosság legyen a hazában. A szovétnekek lángja megvilágítja a honvéd vitézek arcait, vélnéd a A brassói magyar „polgári kör“ vasárnap f. hó 18-án délután tartja ünnepélyes megnyitását saját helyiségeiben (a színház mellett volt fehér kereszthez,­ mire minden érdeklődő tisztelettel meghivatik. A megyék a király föld rendezését illető törvényjavaslatról. A belügyminisztérium által készített, de sem en­nek keblében meg nem határozott, sem a miniszterta­nács által el nem fogadott ismeretes Tóth féle törvény­­javaslat elhamarkodott közzététele a kérdés teljes tisz­tázását s a közvélemény határozott ellenzésének kifeje­zését eredményezte. A megyék e tárgybani felirataiból közlünk néhány részletet. „A­mily örömmel vettük — mondja Tolna megye közönsége — egyrészről a szász nemzeti egyetemnek a S­irályföld rendezését sürgető feliratát, épen oly leve­­tőleg hatott reánk másrészről azon kiváltságoknak kö­vetelése, melyeknek 12 pontban adnak kifejezést. Hogy mennyire veszedelmes az államéletre minden kiváltság s az ezzel karöltve járó­ szabadosság, azt a tapasztalás és a világtörténelem eléggé bizonyítják, mert államot az államban alkotni annyi, mint azt lerombolni. A je­lenkor követelménye az, hogy az állami igazgatás egy­szerű és egyforma alapokon nyugodjék, s minden ki­váltság, mint az alkotmányos állam keretébe nem illő, ha látszólagos jogosultsággal bír is, megszüntessék. Ugyan azért tisztelettel kérjük a képviselőházat, méltóztassék a Királyföld törvényhatósági és községi ügyét egy al­kotandó törvényben az egyenlőség elvénél fogva ren­dezni.“ Ezt kéri Küküllő megye is. „Tekintve, úgymond, hogy hazánkban az egyenlőség nagy elve törvényhozá­­silag kimondatott, s ebből folyólag a múltból átjött ki­váltságok megszüntettek; s tekintve, hogy ama sarka­latos elvek alapján hazánk állami egysége s alkotmá­nyos kormányzási formája megállapítva lett, országunk bármely területkörének igazgatási különállását nemcsak jogosultnak nem tartjuk, sőt ellenkezőleg az ilyetén különállást hazánk állami egysége s az egyenlőség el­vével egybeférhetőnek sem találjuk. Ezek szerint nem tehetjük, hogy ... a magas képviselőházhoz a magunk részéről is ne folyamodjunk az iránt, hogy a Király­földnek fenntartott igazgatási különállását mint jogosu­latlant, törvény által megszüntetni méltóztassék.“ Liptó megye a „szász nemzeti egyetem ismert 12

Next