Nemere, 1874 (4. évfolyam, 1-103. szám)

1874-05-16 / 39. szám

fogja a keleti vasutat, meghosszabítva a romániai ha­tárokig, és idővel az északkeleti vaspálya kezelését s végül a püspök-ladányi csatlakozás az államvasúthoz. A magyar püspöki kar f. hó 5-én értekezletet tartott a középtanodai törvényjavaslat tárgyában, s ez értekezlet jegyzőkönyvéből kivesszük a következőke­t: A tanácskozó püspökök azon meggyőződésre jöttek a középtan­odákról szóló, úgy a kormány, mint a tanügyi bizottság által készített törvényjavaslatokkal szemben, hogy az ezen törvényjavaslatok a középtanodák czél­­jának kitűzésében csak az értelem képzésére szorít­kozva, egyoldalúságba esnek, s azért hiányosak; b) a katholikus anyaszentegyház érdekeit, s jelesül a közép­tanodákat ellátó tanutó­szerzetek belviszonyait, szerző­désszerű jogait, s a különböző felekezetű honpolgárok vallásos igényeit tekintve, nem egészen elfogulatlanok és c) ezen okoknál fogva az összes haza érdekeire ok­vetlenül káros hatással lenne az, ha ezen törvényjavas­latok közül akár az egyik, akár a másik egész terje­delemében törvénynyé válnék. Az igazságü­gyminiszériumban a­z M­­P-s sze­rint e napokban egy törvényjavaslat készült el, mely­nek czélja a Verbőczy hármas könyve alapján sar­kaló és a mai kor igényeivel többé már össze nem egyeztethető ingadozó jogállapotot megszűntem, mely­ben a nagykorúság jelenleg van. Ez különösen a nők nagykorúságának megállapításánál érezhető. Most, míg az ország azon részeiben, mint a Királyhágón túl és a határőrvidéken a még érvényben álló osztrák polgári törvénykönyv értelmében a nő huszonnégy éves korá­ban nagykorú lesz, addig az ország azon részében, hol Verbőczy Hármas könyvének 1-ső része 112. czikk az irányadó, a nők férjhezmenetelek által válnak nagy­korúakká, míg a hajadonok eltekintve koruktól mindig gyámhatóság alatt maradnak. Innét van, hog 16—17 éves teljes nők vagyonuk fölött szabadon rendelkez­nek, míg a harm­inczas éveket már meghaladt hajado­­donok még mindig gyámhatóság alatt állanak, ha csak kárengedélyt nem nyertek. Az e tárgyban készült ja­vaslat megtartja a régi magyar jog azon helyesnek bi­zonyult intézkedését, hogy a nő férjhezmenetele által nagykorúvá válik, de egyúttal kimondja, hogy a haja­don huszonnégy éves korában szintén teljesen nagy­korú lesz. A nagykorúsítási kérelmek nagy száma és az itten is gyakorlatban levő nehézkes eljárás szükségessé teszi, hogy e kérdés még a polgári törvénykönyv be­hozása előtt, néhány rövid szakaszból álló törvény ál­tal megoldást nyerjen.­­ A központi bizottság máj. 13-án d. e. 9 órakor tárgyalta a hamis vagy vétkes gondatlanságból szárma­zott bukás esetében követendő eljárásról szóló törvény­­javaslatot. A­ki mindig szeret. Beszélj. Irta: Vasady Gyula. (Folytatás.) Midőn beérkeztek, az idegen letevő terhét s he­lyet foglalt a kemény kőülésen, mely szék gyanánt szolgált s hosszabb ideig pihent ott merengve, szótla­nul. Először is az öreg tőré meg a csendet: talán gyónni jöttél Páter Verb­ánhoz? Tit­­kaid vannan talán, melyeket elhordani nem vagy ké­pes, s hallgatag, baráti kebelbe akarod temetni azo­­kat? Úgy istenemre jó helyen jársz! Légy nyílt hoz­zám fiam. Az idegen úgy lát­szik, nem hallá e szavakat. Gondolatokba volt merülve, s szemei hosszan pihen­tek a kunyhó rejtélyes föliratán. Végre egy nehéz sóhajt nyomott el és szólt: — Nem gyónni jöttem önhöz, jó atyám. Csak véletlenül tévedek ide. Ismerni kíván nemde? Az én éllettörténetem nagyon egyszerű. Szüleim eldobtak maguktól. Atyám mint h­allám Európában, Magyarországon van, — anyám pedig meghalt, talán Bécsben? Jelenleg egy múzeum­ füvésze, s kiküldetve vagyok Hindosztán Flórájából gyűjtő­méni­t szer­ezni be. Én tehát Európából e czélból uta­zom, barangolok egy féléve már. E szavak után, melyek a beszélgetés kezdete óta a táj nyelvén voltak elmondva — az aggastyán szólalt,m^ - remPSD hangon' tiszta magyarsággal igy meg. — Tehát ön magyar, nemde? — És ön, atyám, kérdé bámulva az ifjú, én szin­tén honfitársam? Valóban, nem remélt találkozás a­­ civilisatio határain kívül. — A végzet urai beláthatlanok, fiam. Ha lesz oly jó, megismertetni engem élted történetével, majd­­ én is elmondom neked , mi­szött engem ide — nyu­galmat keresni és találni is. — Oh az igen is egyszerű — és nagyon is kö­zönséges. Viszont­ az ifjú. Mint már említem voltak — és mégsem voltak szüleim. Megvettetve a társada­lomtól az emberektől, születésemért, éltem hosszú kí­nok folytonos lánczolata volt. Miért fölújitom azokat ? Megvettetnek képzeltem magamat a társadalom­tól csupán azért, mert atyám nemtelenül megcsalta azt, ki nekem életet adott csupán azért, hogy elve­hessen egy oly nőt, ki mint hallám ötét nem szerette soha.—Atyám pedig majd megőrült érte. Hogy elvet­­te e azon nőt vagy nem, nem tudom; de azt biztosan hallom, hogy Magyarországon van, ott és boldogul, gond nélkül. — Anyám pedig nem neveltethetett,­­ szegény volt, a bécsi lelencz házba adott, és mielőtt megismerhettem volna, bujában meghalt. — Isten nyugtassa meg szegényt­. De én atyám ? Égek a vágytól, egy pillantást vethetni múltja fátyola alá. Az öreg megindul­tan hallgatott. Majd kivezete az ifjút, a kunyhótól nem messzire csörgő patakhoz s egy kedves kis gyeppamlagon foglaltak helyet. Épen alkony ülni kezdett. A nap vérvörös suga­rai megtörtek a patak hullámain. A szellő illatárt lö­vellt szét. Mindketten jóideig merengtek a habok játékán !—­ mig végre az öreg következőleg kezdett beszélni. Szüleim jóravalók polgárok voltak Biharmegyében, s Magyarországon; atyám törzsorvos volt s mielőtt ismer­tem volna úgy mint te anyádat, én is elvesztem, öt f­ő meghalt, — anyám, a felsőbb körökből, szép, művelt deréknő a szó teljes értelmében, ügyes gazdasszony jó anya volt. Jártatott iskolába s ahoz képest 9 éves s koromig jó neveltetést adott. Csak hamar egyszer meg­­gondolkozok, elhatározta, hogy ő is mint özvegy asz­­szony férjhez mehessen, engemet valahová elhelyeztetni.­­ Sokáig keresett egy oly iskolát, hol az anyámnak oly drága hitelvek, egyszersmind alkalmas tanítás, s atyai bánásmóddal párosulnak. Mindezt Erdélyben egy nagy­szerű nevelő intézetben hitte feltalálni. Anyám maga­­ vitt el. Én, mint a halálra ítélt utolsó börtönébe, lép­­j­­em­ oda. — Ez intézet feje s tanítóinak hamis moso­lya, szintett kedveskedéseik, kik a szülői szivet pén­­z­ért akarták utánozni — már jóelőre bizalmatlanság­gal töltött el. Akkor tört m­eg először szivem, s midőn a rácsajtó anyám­ és köztem bezárult, érzem, hogy első éveim mézeshetei visszahozhatlanul örökre oda vannak el vagyok elevenen temetve. Képzelj egy szabad kis madárkát, mely csak fész­két, erdejét ismeri s egyszer csak elfogva, kalitba zár­ják; hol több de sokkal nagyobb más ismeretlen ma­darak vannak, — akkor tökéletes fogalmat szerezhetsz magadnak, akkori érzelmeimről. (Folytatása kör.) — 154 — A bizottság a következő módosításokat eszközölte. A 2. §. 1-ső bekezdése következőleg módosult: a kir. ügyésznek jogában áll iratokat, kereskedelmi könyve­ket és okiratokat a csődbíróságnál vagy perügyelőnél megtekinteni és azokból kivonatokat vagy másolatokat venni. A 2—8. §§. lényegtelenebb módosításokkal el­fogadtattak. A 9. §. pedig, mely a már folyamatban levő csődesetekről rendelkezik, következő szövegest nyert: „a jelen törvény hatályba lépte előtt megnyílt csődeseteknél, a­mennyiben vagyonbukott ellen bukása miatt vizsgálat nincs folyamatban, az eddigi törvények alkalmazandók; a 10. §-ban Magyarország helyett az „ország“ kifejezés vétetett fel.­­ Ezzel a javaslat tár­gyalása befejeztetvén a bizottság jelentésének előadá­sával, mely a holnapi ülésben fog előterjesztetni, Ho­­ránszky Nándor előadó bízatott meg. A közönség köréből. (* Krizba, máj. 6-án 1874. Utólagos felvilágosítás illetőleg válasz, a „Nemere“ 35-ik számában, mintegy száz aláírással megjelent czikkre. Tehát a krizbai korcsma főtanácsa, nem lele addig nyugtot, mig a „Kronstädter-­be született em­brióját, a „Nemere“ bölcsőjében is meg nem ringa­­ták; nem irigylem dicsőségeket s annál kevésbé nem boszankodom azért, hogy ezen rendkívüli becsületes emberek (?) győzelmi mámorukban ujongva örülnek. Részemről csak a megvetés hallgatásával, és a legnyugodtabb szívvel kéne hogy az egészet vegyem, mert azok a kik engem s környezetem ösmerik, úgy is tudják, hogy ezen rágalmak mennyire illenek reám ■ de hogy az olvasó közönség azon része is, a mely viszonyainkat nem ösmeri, s tán rá is ér az afélék olvasgatására, tisztában legyen ezen megharczoltatá­­som miértjére tehát még utólagosan teszem, s az oko­zatok okait zokogóit lefátyolozom, de ismétlen, nem azért hogy a másodízben kidobott szennyes kesztyűt felvenni láttassam, mert részemről csak azt szégyen­­leném ha oly emberek mint a­kik ezúton ellenem szerepelnek, barátaim volnának, s igy engem di­csérnének. Tehát a dologra. Van ebben a sok jóra képes községben egy néhány nagyravágyó bőrében nem lévő egyéniség, a­kik a szó teljes értelemben, mióta csak ismernek, minden után módon ellenségeim vol­tak, kiknek én mindig nagy szálka voltam szemökbe, mert nékik nem tömjéneztem, velök nem kaczintottam, s sokszor kártyáikba belátva, terveiket megzavartam, s igy intrigyás terveiket elő nem segítettem; főleg nem feledhetik e ritka derék (?) emberek, a köze­lebbi papi választáskor arczukra sütött kudarc­ot, mert a már meglehetősen eláztatott medve (nem farkas) bőr, sehogy sem került meg, s azután is látom, hogy ') E rovat alatt megjelent czikkekért csak a sajtóhatósággal szemben vállal felelősséget a szerkesztőség, hizelgő farkacsóválások, a derék papi embert, a­­ csillét utáról le nem térítheti, látva hogy fejére i1(Ittl ülhetnek, orránál fogva nem vezethetik, s igy miutá­n azt, a mi már természetekké vált volt, hogy ők legye­nek papok, mindenekben mindenek, tehát midőn ezt már többé nem tehetik, igen természetesen első ok(l­ engem állítanak, én vagyok az Izraelnek meg háborí­­tója, minden roszaknak, — Hej szegény farkasok a viz fel van zavarva, s ki az oka ??.... Fáj továbbá ezen ritka derék (?) embereknek (is s nagy mértékben sérti hiúságokat az, hogy a b. Or­bán B. munkájában, holdadra menő, országra szóló nevük nem figurái; pedig mit tehetek én erről, köszön­­jék papjoknak, hisz b„ Orbán nála szállásolt, mért volt akkor is vak? vagy mért volt akkor néma hisz most eleget tud darálni. A mi pedig engem illet, elmondhatom szokott őszinteségemmel, hogy a hazafi munkájába nagy részt tudtam nélkül, s igy hogy meg legyen ezen ritka de­rék (?) szívek nyugalma, s lelkök üdve tehát azt is megmondhatom, hogy érdemetlenül kerültem ; igen hisz soha érdemet nem űztem, mint a miért ez emberek oly betegek; — s igy első állításom valósítom, nem is félnék nyíltan felkérni a nagy hazafit, ha kisebb baja is nagyobb nem volna ennél, sem hogy ily meg támadások számba vételére vesztegesse drága idejét. Ennyit átalában, de nem árt egyúttal egy kis részletezés, s még egy kis valami. Az újabb kiadású, s különös utakon konpilált czikk figyelmes olvasójának, első tekintetre nagy feltü­nést okozhat, az a sok, száz név aláírása, ezen és is főleg azért csudálkoztam, mert több oly névre akadtam, a­melyeknek tulajdonosai tán Vasvármegyében laknak. Igen, tehát száz aláírás! ez valóban nem tréfa; s én még­is azt csodálom, hogy nem több, s ez való­ban dicséretére válik Krizbának, mert, hisz mintegy két­ezerre menő lélek számából, nem „okkal s mód­dal,“ hanem úgy „oknélküli módjával“ lesz össze le­het, s lehetett, száz nevet szerezni tőle, ha a kortes vezérek, s a toborzó bizottság a korcsmába üti fel sá­torát, mint ép itt, s ez alkalommal; hát ha még oda gondoljuk azt a sokforma informátiót, s ha így sem telek, még a mellé azt, hogy a száznak legalább fele arról sem tud, hogy a neve ott áll, a másfelének ki­­lencz tizede, meg, ha fejét elütnék sem tudná megmon­dani, hogy mért van ott; és ez igy áll, s igy szövődött össze az a száz név’, — igy hát ne csudálkozz tisztelt olvasó, mert még nálamnál nagyobb emberre is rá mon­datták, a ritka derék (?) emberek (?) saját népével az anatémát. — Én csak azon csodálkozom legfőkép, hogy annyi ritka derék (?) ember (?) neve közül ki­maradt egy pár főmatatoré, és még az oda nagyon be­illő — kurta Pistáé. De ismerkedjünk meg már az érdemes czikk anya­gosaival, s főleg remek „tonnába öntőjével“ ; a­mi az elsőt illeti, e részben a főkoszorú, a Centum viratus tüneményes vezéreit illeti, ám legyen is övék nem irigy

Next