Nemere, 1874 (4. évfolyam, 1-103. szám)
1874-11-25 / 93. szám
én ezt nagyon is természetesnek találom, ha tekintetbe veszem, hogy a székely nép már természeténél fogva igen tanulékony, igen szorgalmatos, és igen csekély földbirtoka lévén, mely csak nem kizárólag tartja fenn és táplálja, mindig és minden időben s ma is okoskodnia kell, hogy tudjon a kevés rendelkezésére álló taajból mentél több és mindig a kor igényeihez is mért hasznot venni, és ez nem volt, és ma sem csekély feladat azért, részint saját tapasztalatai alapján részint azok után amit a földművelési rendszer javítása körül hallott vagy látott — iparkodott mindig a maga saját érdekében felhasználni, szóval áll Háromszék e téren ott, mint a nagy Magyarország bármely vidéke, és a talajból vont haszon eddigelé megfelelt a mivelési erőnek; igen a mivelési erőnek, mert én úgy képzelem magamnak a dolgot, hogy adják oda annak a magyar óvári intézet igazgatójának a világ legjobb termőföldét, ha melléje az annak megmiveléséhez megkívántató pénzerőt, fundus instructust nem adják, bizonygyenge lesz az a mintagazdaság, és akármekkora nagy és sok gazdasági könyve legyen, közvetlen szomszédja, kinek jó ereje van még is többet fog produkálni hason mennyiségű birtokából és peddig még akkor is, ha iskolába soha sem is járt s csak annyit tud a gazdaság közül a mennyit apjától tanult, azonban nehogy félre értessem s valaki talán azt hidje, hogy én ellensége lennék a földmives-iskoláknak s tanintézeteknek, a világért sem, sőt óhajtanám, hogy lenne minden falunak egy ily iskolája, hanem azt akartam jelezni, hogy mindennek meg van a maga ideje, és azon meggyőződésemnek óhajtanék kifejezést adni, hogy amíg ily iskolákat állítunk azt megelőzőleg legyen nekünk a föld megmiveléséhez erőnk, legyen tehetségünk a megkívántató beruházásokat megtenni, legyen módunk abban, hogy gazdaságunkat úgy és aként berendezhessük, amint azt tanultuk, mindenek előtt legyen tagosított birtokunk, azért annak, aki ily iskola felállítássára költséget áldozni kívánna azt mondanám, avval a pénzzel állítsunk fel itt Háromszéken mindenekelőtt egy oly pénzintézetet, amelyekből a gazdaközönség minden időben pénzkölcsönt oly kamatra kaphasson, hogy az ő birtoka utáni jövedelmi kamatait, ha már nem is kevesebb, de semmi esetre meg ne haladja, s csak azután ha ily intézetünk leszen, a milyenekkel a külföld számos helyén találkozunk, ahonnét a birtokos 21,15 kamatra pénzt kap, akkor igenis állítsunk gazdasági tanintézeteket. A birtok jövedelmi kamatának megfelelő kölcsönnel nemesak hogy biztos számításra beruházásokat lehet tenni, hanem még expererimentálni is lehet, kísérleteket tehetünk, fokozott jövedelmi kilátás reményében és akkor a legkisebb birtokos is sietni fogna gyermekét a gazdászati iskolába küldeni, és csak akkor lesz értelme a földművédési iskolának itt nálunk, mert a tehetős birtokos gyermekét ma is akár Magyar- Óvári, akár külföldön tanitathatja, a szegénynek pedig annyi tehetsége sem lenne, hogy csak S.-Szt..Györgyön is tanitassa és ha igen s meghozná a szegény ember ez áldozatot is, valjon azért több hasznot fog az illető produkálni otthon a saját kis birtokán. Bizonyára nem, mert tagosított birtoka nincsen, avval az erővel a mivel rendelkezik, több hasznot, ő sem lesz képes kiteremteni, mint a mennyit édes atyja falusi okoskodása szerint eddigelé kiplánizált, tisztartónak pedig mindenik csak el nem mehet eltekintve attól, hogy az a háromszéki tisztartóság nem valami kapós állás, hogy pedig Háromszéken kívül is kapjon állomást kevés a kilátás, mert hát nagyobb uradalmakba kapnak a kolozsmonostori vagy a magyar óvári tanintézetből is tiszteket. Azon okokból, amelyekből a fenti tanácsot adnám, ellenezném, ha a kormány, vagy törvényhatóságunk akarna egy ily iskolát felállítani, mert tekintettel a gazdaközönségre ez az iskola egyenesen kárba menne, igen, mert ma a jeleni körülmények között a jelent mezei statusquo mellett ilyen iskolának nálunk értelme nincsen, és sem az ország, sem a törvényhatóság pénztárának ilyen czélokra pénze nincsen, vagy legalább is nem volna szabad, hogy legyen, ha csak úgy nem akarunk továbbra is gazdálkodni mint 1867 óta gazdálkodunk, példának okáért a többek közt, hogy van nekünk itten Háromszéken három helyen felsőbbi népiskolánk, melyben ma holnap több lesz a tanító mint tanuló, mert természetesen helyi érdekünknek s viszonyainknak nem felelnek meg, kerül az országnak évenként több mint 10,000 írtjába — de mégnem mentünk egészen tönkre, tehát maradjanak a felsőbb népiskolák is nem csak, hanem állítsunk még egy földmíves iskolát is? Nekem meggyőződésem, hogy amíg határainkat nem rendezzük, értem a tagosítást, mezei és erdei közhelyeink szabályozását — amíg hitelintézetünk nem leszen, addig földmivelési rendszerünkön nem változtathatunk; okszerűbb gazdaságot a jelentnél nem folytathatunk s több hasznot és jövedelmet e rendelkezésünk alatt álló talajból még akkor sem fogunk kivonni, ha minden falunak állítunk egy-egy földmives-iskolát. Ezen meggyőződésemben azon tapasztalat is megerősít, hogy több jó barátom van itt Háromszéken is, akik egyen-egyen igen kitűnően végezték a gazdászati tanfolyamot, maguk is tanárok lehetnének és ha tekintjük gazdaságukat, pedig hát kitűnő, szorgalmatos és rendezett vagyoni állású gazdák, semmivel sem áll az elébb mint a szomszéd székely birtokosé, és miért? tessék csak tőlük megkérdezni! Siessünk azért határainkat rendezni, találjunk uttat módot, hogy mihamarább legyen egy hitelintézetünk és ha azután kérdené valaki tőlem, hogy hát lesz-e földmives-iskolánk azt felelném — lenni kell — de igy azt felelem ez idő szerint „ne legyen.“ Ne tervezzünk új iskolákat, hanem fejlesszük a meglévőket, legyünk azon, hogy legyen mihamarább egy 8 osztályú gymnasiumunk itt S.-Szt.-Györgyön és egy reáloskolánk Kézdi-Vásárhelyen. Kimle József: Fővárosi tárcza. Budapest, 1874. nov. hó 9-én.* (Vége.) A szegény leányt, hogy tudós fia szivét tovább ne zaklassa, két buta tanácsos és jámbor férje segítségével a városházára viteti. — Ezalatt a szomszéd Sziksz uram házánál is furcsa dolgok történtek. Sziksz épen azalatt mig Katicza a szász hárpiának odamondogatott belopódzik a leány hálószobájába. — Mikor hazajön Katicza, neszét veszi a verembe jutott rókának, rázárja az ajtót s rendőrökért szalad. Sziksz, lepedőkből font kötélen menekül az első emeleti kényelmetlen helyzetből, s a megérkezett rendőrökkel maga is keresi a tolvajt. Katicza jól tudta, hogy ki a tolvaj, de megelégedett azzal a pár kék folttal, amit Sziksz uram a véletlen testgyakorlat között kapott. A harmadik és utolsó felvonás a székely leányok ribikójával kezdődik. Amint meglátják, hogy a szegény Rózát — hajában gázszsal — szégyenszemre a piaczra hurczolják, kitör a lázadás, s a legényekkel — akik épen vásárra jöttek — az alabárdos rendőröket szétugrasztják, s készülnek Brassót felperzselni. A legkritikusabb pillanatba oldja meg a csomót a brassói cicumspectus polgármester. A megsértett Rózát elvetélik Józsival, Katicza pedig a vásárra jött régi jegyesével lép szövetségre , Sziksz uram boszuságára. A szász Pepi megígéri hogy szív és lélekkel székely Józsi lesz. Ekkor mondja el Katicza a darab legszebb mo *t 'tárgyualmaz miatt kitett.Szerkesztősignologját a székelyekről. Miután ez sehol sem volt, eddig ösmertetve, megérdemli hogy feljegyezzem: Hallottad-e hírét a nagy Atillának, Királyok urának, isten ostorának? Annak vagyunk népe, sok ezer éve, Mind egy kötött kéve. Birodalma eldőlt, Megmaradt székelyföld. Tudod, ez hogy történt? Mert a székely szereti a hazát, S a hazát és magát, — El sem hagyja, el sem adja, Úgy ám! Osztán gyermekeit fődgyétől Soha meg nem fosztja, — Amennyi a fia, annyi részre osztja, S ha fia nincs? kérded? Es ne Nálunk a leány is ember számot teszen, Ahol fiú nincsen, fiú a lány lészen. Én is épen ilyen székely fiú vagyok. Az uramnak nevet, birtokot én adok, Az ám ! Aztán székely ember, ezermester, Nem szorul senkire, Csak két kezére, Mint madarat tolla, Magát úgy ruházza, S mint csigának, úgy lesz Magától a háza Eszi ami terem — S ha Uress a verem Ej no — van két termő tődgye, Van két tenyere. — Ne féltsd te a székelyt, Aki maga se fél, — Erős, szívós, ügyes, Szorgos, dolgos, bátor, vitéz, Jég hátán is megél. Viharos taps kisérte e szép költeményt. — Végül meg kell jegyeznem, hogy az előadás sikeréhez az egyes szereplők is méltó buzgalommal járultak. Blaháné a fürge, pajzán, mindig jókedvű és bátor Katiczát aki ha kell egy tucett szász polkcájjal is szembe áll, ritka jó kedvvel játszotta. Helvey Laura — Róza — mintha csak egy háromszéki leánytól vett volna órákat, olyan helyes dialectussal mondta el szerepét. Tamási a szász Pepit, eredeti kostümben eredeti humorral adta. Szathmáryné a kiállhatatlan Brigittába annyi komikumot öntött, s olyan nyelves volt, hogy nem egy Róza, hanem Brassó összes „furmendere“ megszaladna egy ilyen polgármesternőtől. Végül meg kell jegyeznem, hogy Vizvári — mint Sziksz — ügyesen jár, Katicza után. — Egy szó mint száz, Szigligetié az érdem, hogy a „háromszéki leányok“ szinpadképesek lettek. Dr. D. -Fővárosi levél (Irodalmi versengés.) Budapest, nov. 21. A fővárosi hírlapirodalom terén a napokban Rákosi Jenő „A szerelem iskolája“ czímű darabjának a — 370 — nemzeti színházban történt előadása alkalmából egy nem épen tisztességes polémia keletkezett. E körülmény alkalmat nyújt nekem, hogy egyet-mást a „Nemere“ olvasó közönségének elmondjak, melyek épen a mai irodalom tagjaira vonatkoznak s épen azért tán nem lesznek érdektelenek. Mindenek előtt azonban az említett vitáról szólok. Gyulai Pál a dráma bíráló bizottság és az akadémia tagja —ólgus, a „Pesti Napló“ czmm kritikusának azon megtámadására hogy az akadémia miért nem ítélte meg a jutalmat Rákosi darabjának válaszolva, azzal gyanúsította Árgust, hogy ő kritikáit személyes érdekből írja, és hogy ő is tagja lévén az irodalmi consortiumnak, mely a magyar irodalmat dominálja, mint ilyen kötelességéhez hiven a consortium tagjainak irodalmi termékeit nyakra főre dicséri, Rákosit pedig azzal vádolja hogy nem őrizve még az irodalmi tisztesség czimeretét sem meg — saját lapjában agyba-főbe dícsértette magát. E gyanúsításokra — Argus visszautasítással felelt. Rákosi pedig Gyulai epeskedésének indokait ismertetve — őt nem a legkedvezőbb színben tüntette föl. A mi pedig a dicsértetést illeti, arra neki semmi befolyása nem volt és azt az illető író saját meggyőződéséből minden czenzura nélkül irta. A vita azonban távolabb körre terjedt. Rákosi ellenségei a kis portentumok tehetetlen zaja, megkezdd a kiabálást" — s az, amiket ők elmondtak, épen nem felel meg az igazságnak. Tagadhatlan, hogy a mai irodalomban, főleg a dráma-irodalomban van egy tevékeny csoport, mely folyton dolgozik, újabb és újabb termékeket hoz létre — szóval ez a magyar mai dráma-irodalom produktív része. E csoport főemberei: Rákosi Jenő, Dóczy (Dux) Lajos, Bérezik Argus Árpád és Toldy István. Mindiazai tehetséges erők, kik már is szép nevet vivtak ki a magyar irodalom terén. És ezt nevezik consortiumnak, és nevezik azok, kik néhány szimatoló czikken kívül alig írtak valamit, vagy azok — mint Gyulai — kik ideges természetüknél fogva sehogy sem nézhetik el a dicsőségét a nélkül, hogy a dicsőítettnek valami keserűséget ne igyekeznének okozni. Rákosi, Dóczy, Bérczik és Toldy — mind saját tehetségükből, munkálkodásukból emelkedtek azon poezra, melyen most mint a jelenlegi magyar dráma irodalom legjogosultabb művelői, méltán állanak. Mindnyájan még a hajdani budai népszínház virágzási idejében kezdették irodalmi működésüket, mikor is Molnár György igazgató buzdítására írták első műveiket. Rákosi Jenő első műve „Az Aesopus“, mely oly gyorsan alapíta meg irói nevét. Bérezik számos vigátéka, úgyszintén Toldy és Dóczy darabjai is a budai népszínház deszkáin láttak először napvilágot. Eehetséges írók a kitűzött pályán lankadatlan buzgalmmal haladtak tovább. Rákosi Jenő „Aesopusát“ rosszabb szünet után követték más színművei is, melyek azonban megmagyarázhatlanul nem részesültek kellő tetszésben, különösen áll az „Szinte szint“ czímű darabjára, mely pedig szerintem egyike sikerültebb darabjainak. Csakhogy darabjai s így ez is nem közönséges felfogással van írva — igy tán a baj és az volt e darabnál is, ami tulajdonkép érdem. Később azonban Rákosi is szerencsésebb lett a közönség tetszésének megnyerésében. A „Krakkói barátok“ „Ripacsos Pista“ és legújabban „A szerelem iskolája“ nagy tetszésben részesültek. Dóczy Lajos „A csók“ czímű darabjával tűzött fényes babért írói homlokára. Bérezik és Toldy pedig több vígjátékkal szolgálnak a nemzeti színház repertoirjának. Egy ily irodalmi consortium mindig díszére válik az irodalomnak is. A szerelem iskolája. Színdarab 6 felvonásban. Irta: Rákosi Jenő A nemzeti színházban először adatott nov. 13. Soha poetikusabb álmot képzelni nem lehet, mint amilyen „a szerelem iskolájáéban gyönyörű nyelvezettel festve van. Rákosi Jenő a fiatal írói nemzedéknek kétségtelenül legtehetségesebb tagja- Színdarabjai, melyek már eddig is szép számmal vannak képviselve a magyar irodalom terén, elragadó költészettel és kellemes életkölcsészettel vannak írva. Talán nem csalatkozunk, ha azt mondjuk, hogy e legújabb színműve, nagyban és egészben véve a becsét.