Nemere, 1874 (4. évfolyam, 1-103. szám)

1874-11-25 / 93. szám

én ezt nagyon is természetesnek találom, ha tekintetbe veszem, hogy a székely nép már természeténél fogva igen tanulékony, igen szorgalmatos, és igen csekély földbirtoka lévén, mely csak nem kizárólag tartja fenn és táplálja, mindig és minden időben s ma is okos­kodnia kell, hogy tudjon a kevés rendelkezésére álló ta­ajból mentél több és mindig a kor igényeihez is mért hasznot venni, és ez nem volt, és ma sem csekély fel­adat azért, részint saját tapasztalatai alapján részint azok után amit a földművelési rendszer javítása körül hal­lott vagy látott — iparkodott mindig a maga saját érdekében felhasználni, szóval áll Háromszék e téren ott, mint a nagy Magyarország bármely vidéke, és a talajból vont haszon eddigelé megfelelt a mivelési erő­nek; igen a mivelési erőnek, mert én úgy képzelem magamnak a dolgot, hogy adják oda annak a magyar óvári intézet igazgatójának a világ legjobb termőföl­dét, ha melléje az annak megmiveléséhez megkíván­­tató pénzerőt, fundus instructust nem adják, bizony­­gyenge lesz az a mintagazdaság, és akár­mekkora nagy és sok gazdasági könyve legyen, közvetlen szom­szédja, kinek jó ereje van még is többet fog produ­kálni hason mennyiségű birtokából és peddig még ak­kor is, ha iskolába soha sem is járt s csak annyit tud a gazdaság közül a mennyit apjától tanult, azonban nehogy félre értessem s valaki talán azt hidje, hogy én ellensége lennék a földmives-iskoláknak s tanintéze­teknek, a világért sem, sőt óhajtanám, hogy lenne min­den falunak egy ily iskolája, hanem azt akartam je­lezni, hogy mindennek meg van a maga ideje, és azon meggyőződésemnek óhajtanék kifejezést adni, hogy a­míg ily iskolákat állítunk azt megelőzőleg legyen ne­künk a föld megmiveléséhez erőnk, legyen tehetségünk a m­egkívántató beruházásokat megtenni, legyen mó­dunk abban, hogy gazdaságunkat úgy és aként berendez­hessük, a­mint azt tanultuk, mindenek előtt legyen ta­­gosított birtokunk, azért annak, aki ily iskola felállí­­tássára költséget áldozni kívánna azt mondanám, avval a pénzzel állítsunk fel itt Háromszéken mindenek­előtt egy oly pénzintézetet, a­melyekből a gazda­közönség minden időben pénzkölcsönt oly kamatra kaphasson, hogy az ő birtoka utáni jövedelmi kamatait, ha már nem is kevesebb, de semmi esetre meg ne haladja, s csak azután ha ily intézetünk leszen, a milyenekkel a kül­föld számos helyén találkozunk, a­honnét a birtokos 21­,15 kamatra pénzt kap, akkor igenis állítsunk gazdasági tanintézeteket. A birtok jövedelmi kamatának megfelelő köl­csönnel nemes­ak hogy biztos számításra beruházásokat lehet tenni, hanem még expererimentálni is lehet, kí­sérleteket tehetünk, fokozott jövedelmi kilátás remé­nyében és akkor a legkisebb birtokos is sietni fogna gyermekét a gazdászati iskolába küldeni, és csak ak­kor lesz értelme a földmű­védési iskolának itt nálunk, m­ert a tehetős birtokos gyermekét ma is akár Magyar- Óvári, akár külföldön tanitathatja, a szegénynek pe­­dig annyi tehetsége sem lenne, hogy csak S.-Szt..Györ­gyön is tanitassa és ha igen s meghozná a szegény em­ber ez áldozatot is, valjon azért több hasznot fog­­­ az illető produkálni otthon a saját kis birtokán. Bi­zonyára nem, mert tagosított birtoka nincsen, avval az erővel a mivel rendelkezik, több hasznot, ő sem lesz képes kiterem­teni, mint a mennyit édes atyja falusi okoskodása szerint eddigelé kiplánizált, tisztartónak pedig mindenik csak el nem mehet eltekintve attól, hogy az a háromszéki tisztartóság nem valami kapós állás, hogy pedig Háromszéken kívül is kapjon állo­mást kevés a kilátás, mert hát nagyobb uradalmakba kapnak a kolozsmonostori vagy a magyar óvári tanin­tézetből is tiszteket. Azon okokból, a­melyekből a fenti tanácsot ad­nám, ellenezném, ha a kormány, vagy törvényhatósá­gunk akarna egy ily iskolát felállítani, mert tekintet­tel a gazda­közönségre ez az iskola egyenesen kárba menne, igen, m­ert m­a a jeleni körülmények között a jelent mezei statusquo mellett ilyen iskolának nálunk értelme nincsen, és sem az ország, sem a tör­vényhatóság pénztárának ilyen czélokra pénze nincsen, vagy legalább is nem volna szabad, hogy legyen, ha csak úgy nem akarunk továbbra is gazdálkodni mint 1867 óta gazdálkodunk, példának okáért a többek közt, hogy van nekünk itten Háromszéken három helyen felsőbbi népiskolánk, melyben ma holnap több lesz a tanító mint tanuló, mert természetesen helyi érdekünk­nek s viszonyainknak nem felelnek meg, kerül az or­szágnak évenként több mint 10,000 írtjába — de még­­nem mentünk egészen tönkre, tehát maradjanak a fel­sőbb népiskolák is nem csak, hanem állítsunk még egy földmíves iskolát is? Nekem meggyőződésem, hogy a­míg határainkat nem rendezzük, értem a tagosítást, mezei és erdei köz­helyeink szabályozását — a­míg hitelintézetünk nem leszen, addig földmivelési rendszerünkön nem változ­tathatunk; okszerűbb gazdaságot a jelentnél nem­ foly­tathatunk s több hasznot és jövedelmet e rendelkezé­sünk alatt álló talajból még akkor sem fogunk kivonni, ha minden falunak állítunk egy-egy földmives-iskolát. Ezen meggyőződésemben azon tapasztalat is megerő­sít, hogy több jó barátom van itt Háromszéken is, a­kik egyen-egyen igen kitűnően végezték a gazdászati tanfolyamot, maguk is tanárok lehetnének és ha tekint­jük gazdaságukat, pedig hát kitűnő, szorgalmatos és rendezett vagyoni állású gazdák, semmivel sem áll az elébb mint a szomszéd székely birtokosé, és miért? tessék csak tőlük megkérdezni! Siessünk azért határainkat rendezni, találjunk uttat módot, hogy mihamarább legyen egy hitelintézetünk és ha azután kérdené valaki tőlem, hogy hát lesz-e földmives-iskolánk azt felelném — lenni kell — de igy azt felelem ez idő szerint „ne legye­n.“ Ne tervezzünk új iskolákat, hanem fejlesszük a meg­lévőket, legyünk azon, hogy legyen mihamarább egy 8 osztályú gymnasiumunk itt S.-Szt.-Györgyön és egy reáloskolánk Kézdi-Vásárhelyen. Kim­le József: Fővárosi tárcza. Budapest, 1874. nov. hó 9-én.*­ (Vég­e.) A szegény leányt, hogy tudós fia szivét tovább ne zaklassa, két buta tanácsos és jámbor férje segít­ségével a városházára viteti. — Ezalatt a szomszéd Sziksz uram házánál is furcsa dolgok történtek. Sziksz épen azalatt mig Katicza a szász hárpiának odamon­dogatott belopódzik a leány hálószobájába. — Mikor hazajön Katicza, neszét veszi a verembe jutott róká­nak, rázárja az ajtót s rendőrökért szalad. Sziksz, le­pedőkből font kötélen menekül az első emeleti kényel­metlen helyzetből, s a megérkezett rendőrökkel maga is keresi a tolvajt. Katicza jól tudta, hogy ki a tolvaj, de megelégedett azzal a pár kék folttal, amit Sziksz uram a véletlen testgyakorlat között kapott. A harmadik és utolsó felvonás a székely leányok ribik­ójával kezdődik. Amint meglátják, hogy a sze­gény Rózát — hajában gázszsal — szégyenszemre a piaczra hurczolják, kitör a lázadás, s a legényekkel — akik épen vásárra jöttek — az alabárdos rendőröket szétugrasztják, s készülnek Brassót felperzselni. A leg­­kritikusabb pillanatba oldja meg a csomót a brassói c­icumspectus polgármester. A megsértett Rózát elve­télik Józsival, Katicza pedig a vásárra jött régi jegye­sével lép szövetségre , Sziksz uram­ boszuságára. A szász Pepi megígéri hogy szív és lélekkel székely Józsi lesz. Ekkor mondja el Katicza a darab legszebb m­o *t 'tárgyu­almaz miatt kitett.­­Szerkesztősig­nologját a­­ székelyekről. Miután ez sehol sem volt, eddig ösmertetve, megérdemli hogy feljegyezzem: Hallottad-e hírét a nagy Atillának, Királyok urának, isten ostorának? Annak vagyunk népe, sok ezer éve, Mind egy kötött kéve. Birodalma eldőlt, Megmaradt székelyföld. Tudod, ez hogy történt? Mert a székely szereti a hazát, S a hazát és magát, — El sem hagyja, el sem adja, Úgy ám! Osztán gyermekeit fődgyétől Soha meg nem fosztja, — Amennyi a fia, annyi részre osztja, S ha fia nincs? kérded? Es ne Nálunk a leány is ember számot teszen, Ahol fiú nincsen, fiú a lány lészen. Én is épen ilyen székely fiú vagyok. Az uramnak nevet, birtokot én adok, Az ám ! Aztán székely ember, ezermester, Nem szorul senkire, Csak két kezére, Mint madarat tolla, Magát úgy ruházza, S mint csigának, úgy lesz Magától a háza Eszi ami terem — S ha Uress a verem Ej no — van két termő tődgye, Van két tenyere. — Ne féltsd te a székelyt, Aki maga se fél, — Erős, szívós, ügyes, Szorgos, dolgos, bátor, vitéz, Jég hátán is megél. Viharos taps kisérte e szép költeményt. — Vé­gül meg kell jegyeznem, hogy az előadás sikeréhez az egyes szereplők is méltó buzgalommal járultak. Bla­h­áné a fürge, pajzán, mindig jókedvű és bátor Katiczát aki ha kell egy tucett szász polkcájjal is szembe áll, ritka jó kedvvel játszotta. Helvey Laura — Róza — mintha csak egy háromszéki leánytól vett volna órá­kat, olyan helyes dialectussal mondta el szerepét. Ta­mási a szász Pepit, eredeti kostümben eredeti humor­ral adta. Szathm­áryné a kiállhatatlan Brigittába annyi komikumot öntött, s olyan nyelves volt, hogy nem egy Róza, hanem Brassó összes „furmendere“ megszaladna egy ilyen polgármesternőtől. Végül meg kell jegyez­nem, hogy Vizvári — mint Sziksz — ügyesen jár, Katicza után. — Egy szó mint száz, Szigligetié az ér­dem, hogy a „háromszéki leányok“ szinpadképesek lettek. Dr. D. -Fővárosi levél (Irodalmi versengés.) Budapest, nov. 21. A fővárosi hírlapirodalom terén a napokban Rá­kosi Jenő „A szerelem iskolája“ czímű darabjának a — 370 — nemzeti színházban történt előadása alkalmából egy nem épen tisztességes polémia keletkezett. E körül­­mény alkalmat nyújt nekem, hogy egyet-mást a „Ne­mere“ olvasó közönségének elmondjak, melyek épen a mai irodalom tagjaira vonatkoznak s épen azért tán nem lesznek érdektelenek. Mindenek előtt azon­­ban az említett vitáról szólok. Gyulai Pál a dráma bíráló bizottság és az akadémia tagja —­­ól­gus, a „Pesti Napló“ czmm­ kritikusának azon megtámadására hogy az akadémia miért nem ítélte meg a jutalmat Rákosi darabjának­­ válaszolva, azzal gyanúsította Árgust, hogy ő kritikáit személyes érdekből írja, és hogy ő is tagja lévén az irodalmi consortiumnak, mely a magyar irodalmat dominálja, mint ilyen kötelessé­géhez hiven a consortium tagjainak irodalmi termé­keit nyakra főre dicséri, Rákosit pedig azzal vádolja hogy nem őrizve még az irodalmi tisztesség czime­­retét sem meg — saját lapjában agyba-főbe dícsértette magát. E gyanúsításokra — Argus visszautasítással fe­­lelt. Rákosi pedig Gyulai epeskedésének indokait ismertetve — őt nem a legkedvezőbb színben tüntette föl. A mi pedig a dicsértetést illeti, arra neki semmi befolyása nem volt és azt az illető író saját meggyő­ződéséből minden czenzura nélkül irta. A vita azon­ban távolabb körre terjedt. Rákosi ellenségei a kis portentumok tehetetlen zaja, megkezdd a kiabálást" — s az, a­miket ők elmondtak, épen nem felel meg az igazságnak. Tagadhatlan, hogy a mai irodalomban, főleg a dráma-irodalomban van egy tevékeny csoport, mely folyton dolgozik, újabb és újabb termékeket hoz létre — szóval ez a magyar mai dráma-irodalom produktív része. E csoport főemberei: Rákosi Jenő, Dóczy (Dux) Lajos, Bérezik Argus Árpád és Toldy Ist­ván. Mind­iazai tehetséges erők, kik már is szép nevet vivtak ki a magyar irodalom terén. És ezt ne­vezik consortiumnak, és nevezik azok, kik néhány szimatoló czikken kívül alig írtak valamit, vagy azok — mint Gyulai — kik ideges természetüknél fogva sehogy sem nézhetik el a dicsőségét a nélkül, hogy a dicsőítettnek valami keserűséget ne igyekeznének okozni. Rákosi, Dóczy, Bérczik és Toldy — mind saját tehet­ségükből, munkálkodásukból emelkedtek azon poezra, melyen most mint a jelenlegi magyar dráma irodalom legjogosultabb művelői, méltán állanak. Mindnyájan még a hajdani budai népszínház virágzási idejében kezdették irodalmi működésüket, mikor is Molnár György igazgató buzdítására írták első műveiket. Rákosi Jenő első műve „Az Aesopus“, mely oly gyorsan alapíta meg irói nevét. Bérezik számos vig­­átéka, úgyszintén Toldy és Dóczy darabjai is a bu­­dai népszínház deszkáin láttak először napvilágot. E­ehetséges írók a kitűzött pályán lankadatlan buzga­­lmmal haladtak tovább. Rákosi Jenő „Aesopusát“ rosszabb szünet után követték más színművei is, me­lyek azonban megmagyarázhatlanul nem részesültek kellő tetszésben, különösen áll az „Szinte szint“ czímű darabjára, mely pedig szerintem egyike sikerültebb darabjainak. Csakhogy darabjai s így ez is nem kö­zönséges felfogással van írva — igy tán a baj és az volt e darabnál is, a­mi tulajdonkép érdem. Később azonban Rákosi is szerencsésebb lett a közönség tet­szésének megnyerésében. A „Krakkói barátok“ „Ri­­pacsos Pista“ és legújabban „A szerelem iskolája“ nagy tetszésben részesültek. Dóczy Lajos „A csók“ czímű darabjával tűzött fényes babért írói homlokára. Bérezik és Toldy pedig több vígjátékkal szolgálnak a nemzeti színház repertoirjának. Egy ily irodalmi con­sortium mindig díszére válik az irodalomnak i­­s.­­ A szerelem iskolája. Színdarab 6 felvonásban. Irta: Rákosi Jenő A nemzeti színházban először adatott nov. 13. Soha poetikusabb álmot képzelni nem lehet, mint a­milyen „a szerelem iskolájáéban gyönyörű nyel­vezettel festve van. Rákosi Jenő a fiatal írói nemzedéknek kétségtelenül legtehetségesebb tagja- Színdarabjai, melyek már eddig is szép számmal van­nak képviselve a magyar irodalom terén, elragadó költészettel és kellemes életkölcsészettel vannak írva. Talán nem csalatkozunk, ha azt mondjuk, hogy e leg­újabb színműve, nagyban és egészben véve a becsét.

Next