Nemere, 1880 (10. évfolyam, 1-104. szám)

1880-10-14 / 83. szám

18­83. szám Sepsi-Szentgyörgy, 1880. Csütörtök, október 14. Szerkesztőségi irod­a Sepsi-Szentgyörgyön Csiki-utcza, Matheovics-féle ház, hová a­ lap szellemi részét illeti közlemények küldendők­ Kiadó hivatal: PEFENSTEIN JÁÁRK Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászat! A*­ítHáromszéki íráztípar-egílete” hiva­tatos lap. X. évfolyam. Megjelenik ezen lap heten­­kint kétszer: catttfirtökön és van&rnap ELŐFIZETÉSI FELTÉTEL: Helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve Egész évre . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 frt — kr. Negyedévre . . 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyik­tór sora 15 kr. könyvnyomdája hová a hirdetések es előfizetési pénzek bérm­entesen intézendük. Előfizetési felhívás N E M E R E­ X-ik évfolyamának utolsó negyedére. Illő(i/.elemsi feltételek: Előfizetőinket szívesen kérjük előfizetésüket m megújítani, val­i­­lun­d az előfizetési pénz beküldését illető intézkedéseiket idejeko­rán megtenni, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, miután fölösleges példányokat nem nyomatta­­thatunk. " Az előfizetés tegezésszerübben postautalvány mellett eszközöl­hette Az előfizetési pénzek a „Nemere“ kiadó­ hivatalának Be­rn­stein Márk könyvnyomdájába Sepsi-Szentgyörgyre küldendők. A „NEMERE- kiadó hivatala. Egész évre........................6 írt — ki h Háromnegyed­ évre . . . 4 frt 50 kr. Fél­ évre............................3 frt — kr. Negyed évre........................1 frt 50 kr. Egy hóra................................— frt 50 kr. Külföldre egész évre . . . 8 frt — kr. Kormányunk és az ellenzék. xvr. Kézdi-szék, 1880. október 16. Az ellenzék legfontosabb vesszőparipája: a Tisza-kormány demoralizáló működését világosan bizonyítja az, hogy ismételten és ismételten fedez­tetnek fel közpénzek sikkasztása és másnemű visz­­sz­aélések. Most közelebbről épen az árvapénzek képezték a vesszőparipát. Hogy sikkasztások, valamint a föld­gömbén mindenütt, a­hol idegen vagyont egyesek vagy társulatok kezelnek, úgy nálunk is történnek, fáj­dalom, hogy igaz. De hát várjon azért, mert ná­lunk az a „hatalomsóvár“, „hazaám­ló", ..korrum­páló“ Tisza áll a kormány élén, lehet-e tőle jogo­san követelni, hogy nálunk az emberek csupa an­gyalokból álljanak? Na meg ez volna a mi ellen­zékünkre a valódi egyptomi csapás. A­mely perez­­ben ez valósítható volna, azon perezben a mi el­lenzékeink — egyen-egyen és összesen — ,­halál­nak halálával“ múlnának ki. Nem volna a világ­nak semmiféle deleje, a­mely még csak egyetlen izmukat is rángásba volna képes hozni: az élette­len hullába még csak mesterségesen sem lehet éle­tet bele sántsírozni. Igenis, ha nálunk az emberek angyalok vol­nának, akkor az ellenzéknek ferdítései s rágalmai nemcsak hogy mindenütt s­iket fülekre találnának, de még épen az ellenzék elleni általános megvetést vonnák maguk után: az angyalok az igazság után vágynak. Sőt ugyanezt éri el az ellenzék még a mostani gyarló emberekkel is, a­mint ezek kezde­nek józanon gondolkozz. — Ha egész choruslén­egeket megreszkettető zajjal állíttatik, hogy egy fehér fal fekete: igen sokan lesznek, a­kik szeme­iket kímélendő, nem néznek oda s el fogják azt hinni. De nagyon téved a chorus, ha azt hiszi, hogy ezen félrevezetetteket egész a végtelenségig megtarthatja tévedésükben. Egyszer vagy másszor csupa tévedés vagy szórakozásból is rá­pillanthat­nak ama feketének hirdetett falra s akkor csak boszankodással fognak az őket félrevezetőkre, gon­dolni Megvetendik őket. És erre ellenzékünk el lehet készülve. Ne­kem úgy tetszik, hogy már azon idő sincs nagyon messze, midőn a nemzet a mostani fajtájú ellen­zékeket­ kérlelhetetlenül összemorzsolja. A szemé­lyes politi­k­ából nem instálunk. Már pedig ellenzé­keinknek az ámítás, rágalmazás és a személyes politika képezik teljes alapjukat. Minden visszaélést, bűnt, a­mely 25—30 év óta elkövettetett, a Tisza-kom­ánynak tud be leyá­­lis ellenzékünk. Még megérjük, hogy az Ematten­­féle sikkasztásokért is Tiszát fogják sárral megdo­bálni. Meg is érdemli. Miért oly illegális, hogy hogy nem engedi az ellenzéket gazdálkodni tet­szésük szeri­nt ? Azon sikkasztások legnagyobb részét, a­me­lyekért a mi lejális ellenzékünk oly kegyetlenül döngeti a jelenlegi kormányt, a korábbi kormányok alatt követték el. De mert a jelenlegi kormány erélye­s azon tulajdonsága, hogy a visszaéléseket ott, a­hol rálő, nem palástolja, azokat képes nap­fényre hozni, ellene kovácsolnak érvet belőle, úgy tüntetik fel, mintha az összes bűn súlya a kor­mányt terhelné. Ezen logika szerint ellenzékünk egészen más­képen járna el, ha kormányra találna jutni. S arra törekednék, hogy egyetlen egy visszaélés se­m botránkoztassa a nagy­közönséget, mert hát kü­lönben ellenzékünkre — akkor, ha kormányra jut­na — rá lehetne olvasni mindazt, a­mit most a kormány népszerű­tlenítésére felhoz. Természetesen ezen Tisza által demoralizált, megrontott nemzedék, a­melynek minden nem az ellenzékhez tartozó tagja legalább is egy-egy Bel­zebub, mely már több mint 1800 évvel ezelőtt is oly megromlott, volt, hogy még Jézus Krisztust is megfeszítette — mondom ezen megromlott nem­zedék nem fog az ellenzék kormányra jutásával azonnal tiszta 13 próbás angyalokká átváltozni, hanem folytatni fogja megromlott életmódját, te­hát sikkasztanak, csalnak és visszaéléseket fognak elkövetni. A kormánynak saját feddhetetlensége azon­ban azt követelendi, hogy azoknak nyilvánosságra hozása által ne botránkoztassa a nagy­közönséget. Lesz tehát angyali élet. A köz- és magánpénztá­rak tolvaj- és nem-tolvajkulcsok segítségével akár minden nap kiüríttethetnek, de azért megbotrán­kozást nem szil­nek. Rajta tehát tisztelt és tiszte­letlen publikum (világos, hogy mai napság a tisz­telt jelző csak az ellenzékre vonatkozik) add a kom­ányrudat az ellenzék kezébe. A vívmány, mit nyerendő­sz, nagyszerű leend. Legutóbb Tisza ugyan kijelentte, hogy az ezen kormánynak oly nagy bűnéül feli­rt sikkasz­tások legnagyobb része az úgynevezett Tisza ntra előtt követtettek el és ezt jó volna a nemzetnek megfontolni; mindamellett, is én szeretném, hogy ■"■V la tálib vilá­ffossáe, dérit tennék szét. Tegyen közzé a kormány minden eddig nap­fényre jött sikkasztást egy táblázatos kimutatás­ban, a­mely a sikkasztás idejét, minőségét stb. világosan feltünteti. Ez által nemcsak magának, de a nemzetnek is nagy szolgálatot fog tenni. A dulezignói viszonyokról is akartam ezúttal szólani, a térből azonban kifogytam. Tehát csak annyit jegyzek meg, hogy azon komédiára, a­mely amott az Adria partjain játszatik, oly világot még egyetlen miniszter sem vetett, mint Tisza, a­ki különben „Bécsnek föltétlen szolgája“. Az kétségtelen, hogy mindnyájunk nagy öröm A „Nemere“ tárczája. Alvajárók látása. Az alvajáró rendesen igen érzékeny szokott lenni s gyakran tapasztalták, hogy ha arcza, teste vagy végtagjai oly helyzetbe hozattak, mely vala­mely különös kedélyállapotnak szokott megfelelni a lelki működés is rögtön életre kel nála, így ha szájának széleit széthúzzuk, rögtön elkezd han­gosan, nevetni s ezen érzelem rögtön komorsággá változik, ha szemöldökeit toljuk egymáshoz közel, vagy orrának bőrét lefelé huzzuk. Ez ily izgatott­ság mutatkozik mozdulataikban is — úgy, hogy a somnambulista tudvalevőleg a legveszélyesebb he­lyeken is egészen biztosan jár, mintha látna. A sok ismert elbeszélés közül néhányat itt is felsorolunk. Egy fiú alvajáró állapotában meredek sziklán csúszott fel s sasfészket rabolt ki, holott azt ébren aligha tette volna meg, mit bizonyít az is, hogy nem hitte el tettét, mígnem a tojásokat ágya alatt meg nem kapta. Dr. Abercrombie so­rol fel eseteket, midőn a fiatal botanikus tudomá­nyos kirándulásra ment alva, egy csaknem butá­nak tartott szolgáló csillagászatról beszélt, mely­­hez ébrenlétében természetesen mit sem értett; egy árva leány hegedült, latin igéket hajtogatott és francziául beszélt, a­mihez nappal mind nem ér­tett. Más író beszéli, hogy egy alvajáró egy izlandi tengeri kikötőben igen veszélyes helyen mintegy két angol mértföldnyit járkált, beleugrott a vízbe -s közel másfél óráig úszott, mielőtt megmentették. Walter Scott beszél hasonló esetet. A Tajo folyó­ban levő angol hajó matrózai közül egyet a por- Augulok meggyilkoltak s csakhamar egyik matróz különben értelmes és becsületes izlandi ember fe­jébe vette, hogy a meggyilkolt szelleme őt minden éjjel kihúzza ágyából s megkínozza. A kapitány megfigyelte a dolgot s csakugyan észrevette, hogy az illető matróz izgatott arczc­al, de szemmel lát­­hatólag mint alvajáró a fedélzetre jött a gyertyá­val, ott vadul mozgott ide s tova, mig végre né­hány csepp vizet öntött magára egy kannából s láthatólag megnyugodva visszatért ágyába. Más­nap azt mondta a kapitánynak, hogy a gonosz szellem ismét roszul bánt vele, de a szentelt víz­zel elkergette. A kapitány jónak látta nem tudatni vele, hogy az csak közönséges víz volt. Ha vélet­lenül megégette volna magát a gyertyával, Izland­­ban bizonynyal azt a hírt terjesztette volna el,­­ hogy a gonosz szellem jelt hagyott rajta. Az ily sajátságos eseteket élénk világításba­­ helyezi Fischer tanár érdekes elbeszélése gyer-­­­mekkori tapasztalataiból. Egyik volt tanulótársa, a­kinek első tekintetre semmi idegbaja sem volt, egészsége is kitűnőnek látszott. Somnambulismus-­­ ban szenvedett állandóan s baja rendesen éjjel 16 órakor állott be. Óriási teremben voltak éjjelen­ként, hol négy sorban jp ágy volt. A beteg ifjú izgatottan, rombolva s társait ütlegelve rohant végig a termen. „Gondolom“ — mondja a tanár — , „arra tisztán emlékszem, hogy mialatt futott, kezét mindig maga előtt tartotta s ujjai ki voltak nyújt­va. Igen ügyes volt s az ágy alá is el tudott buvni hirtelen, úgy hogy társai soha sem tudták meg­fogni. Ida az ajtón kiment, a hosszú folyosón át­­ ismét visszatért saját helyiségébe. Itt megpihent,­­ néha könyvet vett fel s vagy némán, vagy hango­san olvasott és pedig — ha ugyan jól emlékszem­­ — a betűket kinyújtott ujjaival mutogatta. Szemei­­ nyitva s bezárva voltak felváltva , de midőn nyit­va volt, sem láthatott, mivel szemgolyója görcsö­­j­­­sen fölfelé fordult, egyedül csak a szem fehérjét mutatva. A közönséges nézet, hogy a somnambu­­listák ujjuk hegyével pótolják a látás hiányát, va­lamint azon tapasztalat, hogy a mi alvajárónk, midőn futott, kezeit s kiterjesztett ujjait előre nyújtotta, mintha azok látószervei lettek volna, úgyszintén olvasása (akkor legalább úgy hittük) az ujjhegy segítségével — azon gondolatra veze­tett bennünket, kísértsük meg , mit csinálna akkor, ha kezeire keztyüt s lábaira harisnyát húzunk. Mellékesen mondva, már előbb észleltük, hogy éj­jeli vándorlásában szeretett lapdázni s mindig oly pontosan játszott, mintha ébren lett volna. Kísér­letünk alkalmával is a szokott időben, 16 óra táj­ban fölkelt s kiugrott ágyából , de, habár mi el­kezdtük ingerelni, nem mozdult a helyről, megza­varodva látszott s úgy ingadozott s habozott, mint­ha részeg lenne. Végre észrevette bajának okát s izgatottan tépte le keztjüit és alig hogy ezektől megszabadult, — elkezdett futni s lapdázni, mint rendesen.“ Dulczigne. E kis tengerparti város felé fordul jelenleg egész Európa figyelme s igy nem lesz érdektelen nagyjából megismertetni. — Kikötője két öbölből áll : az ,,e gyik sekélyes vizű s legfeljebb is csak 200 tonnás hajók fordulhatnak meg benne. A má­sik azonban kellő mélységgel bir s a nagyobb szabású hajók menedéke. Ez öböl bejárata azon­ban szerencsétlenségre oly szűk, hogy az osztrák hajók egy idő óta egészen mellőzik s a San-Gio­­vanni öbölben vetnek horgonyt. Ez volt Dulcigno felvirágozásának halálos csapása. Mert mig 1860- ban 190 hajó, ma már alig fordul meg benne 86, s ezek is csak a parti kereskedelemmel foglal­koznak.

Next