Nemzet, 1883. március (2. évfolyam, 59-88. szám)
1883-03-01 / 59. szám
Budapest, február 28. Azon kérdés, hogy a képviselői választások felett való bíráskodás a képviselőháztól elvonassék és mint ezt az 1874-ki választási törvény elvben elhatározó, a királyi Curiára bizassék, az említett törvény meghozatala óta, ma már harmadszor került a képviselőház elé, valószínűleg most is azon eredménynyel, mint korábban, t. i. anélkül, hogy a Curia bíráskodását kimondó s szabályozó javaslat törvényerőre emelkednék. Ennek megvan a maga természetes oka. Egy parlament sem adja ki kezéből könnyen és hamar azt a jogot, hogy tagjait maga verificálja, mert egyfelől a szuverainitás kiegészítő részének és az alakulás zavartalanságának tényezőjéül tekintik ezt, másfelől pedig sokan elvileg vonakodnak a politikától és törvényhozástól elkülönített bíróságot bevonni abba, legalább érintkezésbe hozni azzal és így — ezáltal, mint sokan félnek, a pártatlanságában és részrehajlatlanságában vetett hitet megtámadásnak kitenni, ami a politikai szenvedélyek kihágásai felett való ítéletből könnyen származhatik. Ezek elég komoly és elég magas parlamentáris tekintetek arra nézve, hogy bárki fejtegetésükkel vagy cáfolatukkal (ha ellenkező véleményen van) beérje, nem szükséges, hogy mint ma az ellenzék tévé, gyanúsításokkal lépjen fel és a kormánypártnak önző czélokat és erőszakoskodást vessen szemére, csak azért, mert nem akarja a Curiára bízni a választások igazolását. Különben is ez soha sem volt pártkérdés, aminthogy biztosan tudjuk, hogy most is pl. Somssich Pál és Szilágyi Dezső, valamint többen mások az ellenzéken, szintén azon nézeten vannak, hogy a mostani rendszert fenn kell tartani. Ezekről csak nem lehet feltételezni azt, hogy segédkezet nyújtanak a kormány hatalmának megerősítésére vagy épen az erőszakoskodásra és korruptióra. Hanem abban igazat adunk a mai ellenzéki szónokoknak, hogy mindezt ki kell fejteni, bele kell bocsátkozni az érdemleges tárgyalásba , már csak azon oknál fogva is, mert ha az ellenzéken sürgették ma, hogy a kormánypárt valljon szint, még inkább megvárjuk az érdemleges tárgyalásnál ezt az ellenzéktől , akkor aztán, ha a különböző nézetek kellő őszinteséggel és határozottsággal nyilvánulnak, ki fog tűnni, hogy ez csakugyan nem pártkérdés, hanem ez a parlament jogköre és eljárása felől való oly véleménykülönbség, melyre a kormánynak befolyást már csak azért sem kell gyakorolnia, mert nem kormányzati kérdés. Régi, erős küzdelem volt az, melynek árán a parlamentek alakulásukban a szabad rendelkezés jogát és a tagjaik fölött való igazolási eljárást megszerezték ; biztosítéknak tekintették ezt- pú*»**fcfcO «2 „.,4* "'rín-purnéi bauverainitás szabad nyilvánulásának és hálátlanságának. Sőt mint önálló politikai testület csakis a parlament bírhat joggal arra, hogy tagjainak választása fölött bíráskodjék, mint ahogy megyék és városok is maguk igazolják választott tagjaik választását. De nem zárkózunk el azon tekintet elől, hogyha nyugodt, hosszas parlamenti életet él át egy nemzet, ha abban a parlament tekintélye és a bíróság részrehajlatlansága semmi megtámadásnak és gyanúnak kitéve nincs, ha semmi oka nincs attól tartani, hogy a hatalom, bármely alakban, bármikor befolyást gyakorolhat a parlamentre és bíróságra; ha azáltal, hogy erre bizatik a választási igazolás, nem lesz a politikába berántva, akkor lehet beszélni azon magas elv valósításáról, melyet az 1874-ik évi választási törvény magában foglal, máskülönben nem. És mi még sokkal fiatalabb parlamenttel, hevesebb politikai viszonyokkal bírunk, hogy sem ezt a kísérletet megtehessük. Legkevésbé tehetjük azt abban a formában, melyben az igazságügyi bizottság ajánlja, mert ez túlmenne az igazságügy miniszter javaslatán. A kérvények formai kellékei feletti ítéletet is kivette e bizottság szerkezete a képviselőház kezéből és átadta a Curiának, így a parlament még attól is megfosztatnék, hogy az ő existentiáját érdeklő kérvények felszerelését ellenőrizhesse és ez után könnyen kitétethetnék annak is, hogy meg sem alakulhat, mert minden formai hibával és alaptalan okokkal ellátott kérvény is megbénítná azon tagját, ki ellen szól, Így könnyen meg lehetne támadni a a többséget és megakadályozni a képviselőház alakulását. Már magában az is nagy hátrányokkal bírna, úgy a képviselőházra, mint a Curiára nézve, hogy a Curia kénytelen lenne egyes kiküldött tagjai által vitás választások tárgyában vizsgálatot teljesíteni. Nehezítné ez egyfelől a képviselőház működését, másfelől a Curia különben is ismeretes elhalmozottsága mellett, megbénítaná ennek erejét, olyan dolgokra vévén igénybe azt, melyek nem esnek a törvénykezés rendes keretébe. Mennyi igazán hatáskörébe eső érdek szenvedhetne e miatt hátrányt és késedelmet. A választási igazolások körül, egyébiránt már most is meglehetős szigorú eljárást létesített a ház. Bizonyítja ezt az a körülmény is, hogy a törvényjavaslat a mostani házszabályok erre vonatkozó nagy részét maga az igazságügyi bizottság átvette. Sokakat megzavar ítéletükben az a körülmény, hogy a javaslatban a vesztegetés, etetés és itatás is fel van véve, mint bizonyos esetekben a választás megsemmisítésének oka. De míg erről részben most is van intézkedés, másfelől tagadhatatlan az, hogy a corruptionális eseteket lehet bíróságra bízni, anélkül, hogy a verificationális eljárást a képviselőháztól elvenni kellene. A képviselők verificatiója és a kihágások megbüntetése két különböző dolog; ezt nem kell összetéveszteni, csak azért, hogy a parlament mostani jogainak védőit úgy tüntethessék fel, mint a corruptio palástolóit, holott ehhez épen oly kevéssé van közük, mint ahogy azoknak, kik a curiai verificatiót védik, nem imputálhatja senki, hogy a parlament jogait rossz szándékból akarják csorbítani. Budapest, február 28. Bomba Triesztben, bomba Rómában. Merénylet itt, merénylet ott. Olaszországnak szomorú dicsősége van. Túltesz a merényletek dolgában maholnap Orosz- és Írországon is. Bomba-királya volt már Olaszországnak. Szert fog tenni most erre az elnevezésre: bomba-ország. A Chigi-palota előcsarnokában, az osztrák-magyar nagykövet lakása mellett tegnap este bombák robbantak fel. Emberéletet nem oltottak ki, csak durrantak. Lehet, hogy a merénylők nem is akartak rombolni, csak tüntetni. Monarchiánkat vették ismét czélba nagykövetünk személyében. Az olasz forradalmi párt, mely az irredentistákkal jár karöltve, most már rendszeresen dobálózik a bombákkal. Nem történik-e egyszer valójában rettenetes explosio, melynek azután Olaszország vallja kárát? A merénylők minket akartak fenyegetni, annyi bizonyos. De a fenyegetésből kijutott az olasz királynak is. A királyi palota előtt egyidejűleg szintén robbantak bombák. A Chigipalotában történt robbanás ezt jelentette: Ki Triesztből és Trentinóból! Mint régen azt kiáltotta az olasz nemzet Ausztriának: Ki Lombardiából és Velenczéből! A királyi palota előtt felrobbant bombák ezt menydörögték : Le a trónról Umberto királylyal! Sőt: Le magával a trónnal! Nem az olasz nemzet az többé, mely ellenünk boszut forral. Vakmerő forradalmi párt, mely semmi eszköztől, bármily aljas és bűnös, vissza nem riad. E párt minden fényéből kivillan a kettős irányzat czélja. Az irredentismus, mely forradalmi és republicanus, inkább fenyegeti az olasz monarchiát, mint Ausztria-Magyarországot. Az ellenünk való fenyegetőzés puszta hősködés, melynek nincs erőbeli tartalma. Mi nem félthetjük a monarchia két tartományát egész Olaszországtól sem, annál kevésbé egy bármily erőszakos párttól. De az olasz monarchia veszélyben forog. A forradalmi párt és Trieszt között Umberto trónja van. Ezt akarják feldönteni, hogy Triesztbe juthassanak, a nkmerek, a fanatikusok.. * » H Tudják jól, hogy Umberto visszariad egy nagy nemzeti szerencsétlenség felidézésétől. Hogy Ruszia-Magyarországot nem fogja megtámadni rablóhadjárattal, Triesztbe, a déli határra nem szükséges nekünk egyetlen katonát sem küldeni. Amíg Umberto a trónon ül, amíg Olaszországban a rend egyátalán fentartható, addig nem lesz osztrák-magyar-olasz háború. De ha egyszer azt a hírt hozza a távíró, hogy Rómában forradalom ütött ki, hogy Nápoly, Florencz, Milánó, Velencze fölkelt, hogy a hatalmat a népszenvedély ragadta kezébe , akkor résen kell állnunk. Akkor a népszenvedély logikája háborúba sodorja ellenünk Olaszországot. Akkor kikerülhetetlen lesz az összeütközés. Nem hiszszük, hogy az olasz dolgok idáig fejlődjenek. A biztos veszedelem útja volna ez, mely Itáliát kikerülhetlenül az érvénybe vezetné. A forradalmi párt nem hatalmasodhatik el ennyire. Az olasz népből nem veszhet ki a józanság annyira, hogy a tébolyodottak őrjöngő tervei lelkesítsék. Nem, az olasz nép el fogja kárhoztatni, megvetéssel fogja sújtani azt a pártot, mely kockára akarja vetni hazájának jövőjét, smely orgyilkos fegyverekkel harczol, leshelyről ront elő, mint az éjjeli útonálló. De az olasz nép fülébe a radicális sajtó mindennap a vakmerőség politikájának dicsőségét zengedezi. Meggyávázza mindennap a kormányt, amiért ez nem viszi háborúba Olaszországot nem csak Ausztria-Magyarország, de Francziaország ellen is. Amiért ez a kormány oly értelmű nagyhatalmi polikát nem az, mely csak az Olaszországra nézve szerencsétlen kimenetelű nagy háborúkat idézhetné fel. S az olasz nép egy része hallgat a csábításokra. Telesztja magát a nagyhatalmi vágyakkal és terjeszkedési eszmékkel. Csak a dicsőség fényes napját látja, s nem egyszersmind a gyalázat sötét élét. Csak az emelkedést, s nem a bukást. Csak diadalt és nem az örvényt. A forradalmi párt bombamerényleteivel való solidaritást bizonyára a legvörösebb olasz radicalis is joggal utasíthatja vissza. De a Triesztben, Rómában elsült bombákért az erkölcsi felelősség a radicalis pártot és sajtót mégis terheli. Ép úgy mint terheli a felelősség a tűzvészért azt a meggondolatlant, aki gyúlékony anyagok közelében a tűzzel játszik. S az olasz radicalisok évek óta egyebet sem tesznek, mint a tűzzel játszanak. Ez a tűz lángba boríthatja Olaszországot, de csak Itáliát fogja felemészteni. Mi meg fogjuk óvni tudni a magunk érdekeit. És azért a merényletek gyakori ismétlődése miatt inkább Olaszországot sajnáljuk, s nem boszankodunk. Nem szökik arcunkba a vér, inkább szánalmat érzünk. De fenntartható-e a jó viszony az olasz kormány minden jó akarata és a mi jó akaratunk daczára Olaszország és monarchiánk közt, ha a forradalmi párt, explodáló bombáival folyton köztünk lesz? Nem lesz-e a a merényleteknek kikerülhetlen következménye a Róma, Budapest és Bécs közti elhidegülés, habár az olasz kormány mindent elkövet a merénylők megfékezésére? Hogy végre is megunjuk az ellenünk intézett tüntetéseket, a diplomatiai képviselőink ellen véghez vitt nem veszélytelen botrányokat, ehhez nem szükséges az olasz kormány elnézése a merénylők iránt — ilyet feltenni senkinek sem jut eszébe — elég a kormány és a hatóságok gyengesége. Végre is vannak bizonyos határok. Vannak a gyengeségnek is határai, melyeken túl az állami hatalom elveszti tekintélyét, a kormány megbízhatóságát külföldi kormányok irányában. Ha nem tudjuk, hogy Olaszországban ki az úr: a törvény, a kormány, a hatóság, vagy az eszelősök orgyilkos hada, akkor nehéz számítani Olaszországra. A barátságnak pedig csak úgy van becse, ha az szilárd és a nehéz megpróbáltatások közepett is törhetetlen. Ha az olasz kormány legjobb igyekezete mellett sem lesz képes fentartani a rendet, a folytonos bántalmak és gyalázatoktól megmenteni monarchiánk büszke czimerét, ha a törvénynek nincs Itáliában erőteljes karja, melyet felemel, s melylyel sújt, akkor nekünk nem lehet más szerepünk, mint a méltóságteljesre sérva. A várakozás, míg Olaszország belső válsága eldől jobbra, vagy balra. Az eredmény fogja eldönteni magunk tartását. És ha nagykövetünk személye a folytonos támadások, életveszélyes merényletek esélyeinek lesz kitéve továbbra is, akkor monarchiánk külügyi vezetésének mindenesetre módok után kell látnia, melyek utján e monarchia méltóságát és nagykövete biztosságát megvédje, s ha e védelem érdeke akkor azt is követelné, hogy diplomatiai képviselőnket visszahívjuk azon fővárosból, hol a hatóságok nem képesek megvédelmezni, ezért a felelősség azokra háromolnék, kik Olaszországban idáig engedték fejlődni a dolgokat. Reméljük azonban, ily végső biztossági rendszabályokra nem lesz szükség. Az olasz kormány erélyesen hozzálát oly viszonyok teremtéséhez, melyek lehetővé fogják tenni, hogy barátságos viszonyunkban semmi változás, vagy épen rázkódás se következzék be. A képviselőhöz i. é. márczius hó én csütörtökön d. e. IPi Ul cwvvi ulesniart. «* ‘ '‚*ο* A képviselőház igazságügyi bizottsága ma d. u. 5 órakor Horváth Lajos elnöklete alatt tartott ülésében folytatta a pénzügyi közigazgatási bíróságról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. A 19., 20., 21., 22. §§. változatlanul elfogadtattak. A 23. §. Teleszky előadó indítványához képest új szövegezéssel fogadtatott el. A 24. és 25. §§. az előadó indítványához képest új szövegezést nyertek. A 26., 27., 28. és 29. §§. változatlanul fogadtattak el. Ezzel a törvényjavaslat részleteiben is letárgyaltatván, az ülés véget ért. A napszámosok adómentessége. A napszámosok adómentességéről szóló törvény a községi elöljárókat felelősség terhe alatt kötelezi, hogy az adókivetés megtörténte után az adókötelezettek összeírására vonatkozó munkálatokat vizsgálják meg oly czélból, hogy a napszámosoknak összeírt egyének közöl jelöljék ki azokat, kik vagy épen nem, vagy nem kizárólag napszámból élnek. Tekintettel arra, hogy a törvényben kimondott adómentesség 1. év január hó 1-től veszi kezdetét , hogy az adókivetési munkálatok tervszerű beosztását szabályozó rendelet értelmében az I. és II. oszt. kereseti adó kivetése a folyó évre már a múlt év deczember havában befejezendő volt, az összes kir. adófelügyelőket utasította a pénzügyminiszter, hogy a napszámosoknak összeírt egyénekre kivetett I. oszt. kereseti adót kitörölvén, ezen napszámosok névjegyzékét a községi közegeknek a végből küldjék át, hogy az ebben foglalt egyének foglalkozási és kereseti minőségét megvizsgálván, feladatukat teljesítsék. A miniszter kötelességévé tette most a közigazgatási bizottságoknak és kb. adófelügyelőknek szorosan arra ügyelni, hogy a szóban levő törvény pontosan alkalmaztassék s hogy annak mikénti végrehajtásáról a kir. adófelügyelők a közigazgatási bizottságnak tüzetes jelentést tegyenek. Az országgyűlési függetlenségi párt mai napon tartott értekezletén a curiai bíráskodásról szóló törvény részletei tárgyaltattak s az igazságügyi bizottság által benyújtott szövegezésben fogadtattak el. Felvettetett azután a kérdés, hogy ha az eredeti miniszteri szövegezés állíttatnék vissza, miután az nem felel meg a kívánalmaknak, a párt mily álláspontot foglaljon el a harmadszori megszavazásnál ? E tekintetben majd adandó alkalommal külön határozat fog hozatni. Ezzel az értekezlet véget ért. A képviselőház zárszámadási bizottsága ma d. u. 51 ja órakor Prileszky Tádé elnöklete alatt ülést tartott. Az ülésen a bizottság tagjain kívül jelen voltak: Hosszú államszámvevőszéki alelnök, továbbá Vavra, Hilbert, Torkos, Hollán, Rapaics és Bernolák osztálytanácsosok. Torkos belügyminiszteri osztálytanácsos jelentést tesz a belügyi tárczánál függőben maradt karhatalmi költségeknél mutatkozó 472000 frt túskiadós hovafordításáról. Bossányi kétli, hogy a belbékének Romániával szemben való megóvása czéljából a katonai erőnek igénybevétele az országos kincstárt terhelhetné. Krisztinkovich úgy fogja fel a kérdést, hogy miután a belbékének Romániából származó megzavarása nem nemzetközi jelleggel birt, hanem egyszerű csendháborítás volt, melynek katonai erővel való lecsendesítését a törvényhatóság maga kérelmezte, ezért e költségeket a belügyi tárczába valónak tartja. Ezen nézetnek adnak még kifejezést Bochkor és Lukács, mire a bizotság az összeget indokoltnak mondta ki. Az ország déli határán záros vonalra és közbiztonsági czélokra fordított 150,000 írtnál hosszasabb eszmecsere keletkezett. Bossányi ezeket a közös kincstárra tartozónak tartja. Ormós hasonló nézetnek ad kifejezést. Lukács e tekintetben előbb megszeretné hallgatni a honvédelmi minisztert is. Bochkor kifejti, hogy akár belföldi, akár külföldi csatangolók zavarják a belbékét: ez a közrend és csend megzavarása, mely a belügyi tárczát illeti, s ezért itt tárgyalandó. Wodiáner osztja e nézetet és nem szeretné szabályul felállítni, hogy a belrend fentartása a monarchia minden országában a közös kincstárt terhelje. Krisztinkovich csatlakozzik Lukács véleményéhez. Szalay Bochkor nézetéhez járul, mely elfogadtatván, a felmentvény a belügyi tárczában való elszámolás alapján megadatai véleményeztetik. Ezzel a belügyminiszteri tárczánál függőben maradt kérdések is teljesen befejeztettek. Bernolák oszt. tanácsos a földmivelés ipar és kereskedelmi miniszter nevében jelenti, hogy Ormósnak azon indítványához, mely szerint az erdészeti kiadások együtt, egy helyt vétessenek fel, nem járulhat azon okból, mert a költségvetés berendezésének folytonos változtatása a különböző adók összehasonlítását lehetetlenné teszi. Ormos nem vonja vissza indítványát s ezt behatólag indokolja azzal, hogy most az államerdészeti üzletről a zárszámadásból tiszta képet nyerni nem lehet. Krisztinkovich Ormós véleményét támogatja. Elnök megjegyzi, hogy jobb lesz a költségvetés berendezésének változtatása helyett utasítani az államszámvevőszéket, hogy ez évenként kimutatást állítson össze az erdőüzletről. Ormos indítványát írásban is beadja és két részre osztja; egyik az üzleti eredményeknek egy költségvetési tétel alatti kimutatása, a másik, hogy utasíttassék a földmivelési miniszter az állami erdők állapota és állományáról évenként részletes kimutatást és jelentést terjeszteni a ház elé. Bochkor az indítvány második részét elfogadja és ezt úgy érzi, hogy a miniszter által teendő jelentésben az erdőüzlet eredménye is ki fog mutattathatni. A bizottság csatlakozik e felfogáshoz és a szerint fogadja el Ormós indítványát. Ezután a bizottság a közlekedési tárcza zárszámadását veszi tárgyalás alá Hentaller előadása alapján. Szalay Ödön felvilágosítást kér a központi igazgatásnál öt évre visszamenőleg előforduló hátbéradó iránt. Hollán osztálytanácsos felvilágosítása tudomásul vétetett, mely szerint az adófelügyelő a közlekedési minisztérium által fizetett hátbéradót tényleg öt évre visszamenőleg felemelte és hogy ez ellen hiába hallgattatott ki a jogügyi igazgatóság s kerestetett meg a pénzügyminiszter, az végül is a közlekedési tárcza terhe maradt. Szalay Ödön kérdi, hogy az államvasutakból hány mértföld van lengő ütközésre átalakítva ? Szabó Jenő osztálytanácsos szerint 1300 kilométer. Ugyancsak Szalay szeretné a zárszámadásból azt látni, hogy az államosított vasutak jövedelme megfelel-e a hozzájuk kötött reményeknek? Óhajtja, hogy erre nézve a miniszter évenként részletes felvilágosításokat terjeszszen a ház elé. Wodiáner ezt nagy tehernek tartja a vasúti közegekre nézve. Szabó osztálytanácsos azt hiszi, hogy az óhajtásnak az eddig is közétett kimutatások által elfegtetetett s megjegyzi, hogy az eddigi eredmények megfelelnek a várakozásnak. A bizottság az adott felvilágosítást tudomásul vette. Ezzel a tárgyalás az idő előhaladottsága miatt félbeszakíttatott, s annak folytatása a holnap délután 51/a órakor tartandó ülésre halasztatott, Krakótól Varsóig. E czim alatt a Ludovica Academia Közlönyében igen érdekes tanulmányt közöl kápolnai Pauer István honvédalezredes és ismert katonai iró. A tanulmány a következő fejezetekre oszlik: I. Orosz- Lengyelország hadászati jellegzése. II. A Krakó és Varsó közti vidékről általában. III. Égalj. IV. Növényzet. V. Állattenyésztés. VI. Ipar és kereskedelem. VII. Lakosok. VIII. Beszállásolási viszonyok a vidéken. IX. Városok. X. A vasút mentén fekvő vidék. XI. A Visztula. XII. Várak és védvonalak. XIT Katonai végkövetkeztetések. A szerző a tanulmány czélját a következőkben jellemzi: »A Krakó és Varsó közt elterülő vidék általános jellegét és ama különös sajátságait írom le, melyek az egész hadviselésre vagy a harczászati működésekre különös befolyást gyakorolnak és amelyekkel már béke idején meg kell ismerkednünk, hogy a háborúkor talált sajátságos viszonyok bennünket meg ne lepjenek és hogy a harczászati eljárásokra befolyást gyakorló, vagy azokat épenséggel módosító viszonyokat már béke idején csapataink kiképzésekor kellően tekintetbe vehessük.« A nagybecsű tanulmányból adjuk azon végső következtetéseket, melyeket a szerző katonai szempontból vont le. Ezek ekkér hangzanak: 1. Nagy hadseregnek Krakótól Varsó felé való előhaladására az úthálózat a közvetlen (legrövidebb) irány körül legalkalmasabb; mennél tovább távozunk el ettől a vasút (nyugat) felé, annál kedvezőtlenebbek az útviszonyok, különösen a seregrészeket követő vonatokra nézve. A vasút mentén előnyomuló sereg egyetlen egy oly műutat sem talál, mely megszakítás nélkül a sereg menetirányának felelne meg. 2. A sereg vonatszolgálatára nézve igen előnyös azon körülmény, hogy e hadműködési színhelyen egyáltalában sok hámos ló van és a tengelyen való szállítással sok ember foglalkozván, sok teherszekér és ehez való ló is található. 3. A sereg élelmeztetése az által igen könnyebbittetik, hogy a csapatok élelmeztetésére szükséges vágó marhák a helyszínen vásárolhatók össze. Készpénzzel való bevásárlással a seregrész-parancsnokok még lisztet is szerezhetnének be és szükség esetén az egy hadosztály által elfoglalt területen levő parasztlakok sütőkemenczéiben a hadosztály egy-egy napi kenyérszükségletét többnyire meg lehetne süttetni a parasztok által. A kenyér utánszállítása nagy nehézségbe fog ütközni, ha e hadműködési vidéknek — a sereg nagyságához mindenütt gyérnek mondható — úthálózatán 300—400 ezer emberből álló sereg nyomul előre. A sereg nagyságának megfelelő mennyiségben bor a hadszínhelyen nem található, de annál több pálinka. Takarmány a lovak számára mindenütt bőven találtatik. A csapatok és vonatok számára szükséges fában és ivóvízben a hadműködési vidék bővelkedik. 4. A beszállásolási viszonyok a falvakban stb.-ben nem mondhatók épen rossznak. Szükség esetén, amikor valamennyi embert és lovat kell hajlék alá juttatni, a csak 1 négyszögmértföldnyi területet elfoglaló gyaloghadosztályoknál is négynégy, vagy öt-öt paraszt udvarra esne 200 ember, vagy 100 ember és 10 ló. A parasztudvarok leírásából kitűnik, hogy ily esetben emberek és lovak nem lennének kényelmesen elhelyezve, de az idő viszontagságai ellen többnyire elegendően meg lennének óva. Sokkal rosszabbak a beszállásolási viszonyok a városokban. 5. A hadműködésekre legelőnyösebb évszak a hadműködési vidéken a nyár és az ősz kezdete. Tavaszkor és az ősz második felében az utak egészen rosszak. Kora tavaszkor a menetirányt átmetsző vegyaljakban mindig áradás van, míg nyáron ezeknek süppedékes helyei is nagyrészt emberi lovat elbírnak. A búza csak július vége felé érik meg, június vége felé a parasztok nagy részénél a liszt-készlet már elfogy. Liszttel, illetőleg kenyérrel való ellátásra tehát szintén a nyár dereka legelőnyösebb, amikor az új élet már megvan, de a kereskedők által még ki nem szállíttatott. 6. Harczászati szempontból tekintve e hadműködési vidéket, különös figyelmet érdemelnek azok a számtalan erdőtagok, melyek ezen országrészre úgyszólván szét vannak szórva. Alig találni egy napi menetnek megfelelő útrészt, mely 5—6 erdőtag harczászati hatáskörét át ne metszené vagy ne érintené. Az e hadműködési vidéken netalán vívandó összeütközésekben, ütközetekben és csatákban tehát az erdőharczok igen nagy szerepet fognak játszani és azon sereg mindenesetre nagy előnyben lesz, melynek tisztjei és csapatai a harczok e nemében jobban ki lesznek képezve. A nyűgat lengyelországi hadműködési vidék e harczászati sajátsága, már a hadászati felderítő szolgálat teljesítése alatt, lovasseregrészeink működésére nagy befolyást fog gyakorolni, melynek mikénti ellensúlyozhatását már béke idején kellene megfontolni ! Az orosz seregvezérlet, valószínűleg a lengyel hadszínhely e sajátságát vette tekintetbe, midőn (tavaly) összes sorlovasságát szuronyos puskákkal fegyverezte fel és az ezen fegyverek kiszolgáltatása alkalmával kiadott rendeletben a lovassági parancsnokoknak meghagyta, hogy »a lovasok ne csak tereprészek és tárgyak védelmében, hanem azok megtámadásában is szorgalmatosan gyakoroltassanak, hogy szükség esetén a lovas csapatok ne legyenek kényszerítve időtrabló és mégis bizonytalan eredményű megkerüléseket végrehajtani, hanem hogy esetleg gyalogharczra sorakoztatott osztagokkal utat nyithassanak maguknak. E gyakorlatok különösen szűk utakra, házakra és erdőkre terjesztendők ki.« Helyes úton járnak-e az oroszok ? Nem lenne-e czélszerűbb a lovasseregrészekhez jó gyalogságot elegendő mennyiségben beosztani és ennek felszerelését tetemesen könnyebbíteni, hogy ezáltal menetképessé fokoztassék ? Ezek oly kérdések, melyekre utalni ugyan e tanulmány feladatához tartozik, de amelyekre választ adni lovasságunk azon tisztjei lennének hivatva, akik lovasságunkat és a hadszínhelylyé válható Orosz-Lengyelország említett sajátságos viszonyait, valamint a hadászati felderítő szolgálat összmechanizmusát és az orosz lovasseregrészek szervezését és sajátságos működési módját teljesen ismerik. 7. Minden, amit az előbbeni pontban említettem, a honvédségre nézve is bir fontossággal; általunk különösen figyelembe veendő azonban még azon lehetőség, vagy inkább valószínűség is, hogy seregünknek Radomon való túlhaladásakor az ivángorodi erődített hídfő körülzárolása és a Visztula-vonal megfigyelése, legalább részben, honvédcsapatokra lesz bízva. E szolgálat teljesítésére való előkészülés lenne tehát tisztikarunk egyik — lényeges — feladata. Igen könnyen megeshet, hogy e szolgálat teljesítésével fogja a honvédség jó vagy rossz katonai hírét megállapítani ! Táviratok. Bécs, febr. 28. (Eredeti távirat.) A »Rendeletek lapja a hadsereg számára ma kiadásra került száma közzéteszi a legfelsőbb elhatározásokat, melyek értelmében Baer Emánuel ezredes, a prágai tüzérségi szertár parancsnoka, saját kérelmére a nyugállományba vétetett át, továbbá Hauke István alezredes, a polai tüzérségi szertár parancsnoka, a prágai tüzérségi szertár parancsnokává, és a steini lőporgyár parancsnoka, Holecsek Venczel alezredes a polai tüzérségi szertár parancsnokává neveztetnek ki. Bécs, febr. 28. A képviselőház ülése. A kölségvetés tárgyalása folytattatván, M e n g em emel szót, mert — mint mondja — jelenleg a képviselőház az egyedüli hely, hol szabadon lehet szólani. Már a mostani minisztérium kormányra lépte előtt is Ausztria fizette a legnagyobb adót, az új adók következtében pedig a földműves tiszta jövedelmének 42°/0-át, a városi birtokosság pedig csaknem 500-át fizeti adó fejében. Szónok ezen viszonyok hatását fejtegeti. Az átalános, nagy érdekekre nézve az absolutizmus az uralkodó, de a különleges kívánalmakba minden kis nemzet befolyást gyakorolhat. Szónok panaszkodik, hogy a németek rövidséget szenvednek és kijelenti, hogy a német elem öszpontosítása Ausztriában csak a nemzetiség előtérbe állítása által érhető el. Ma 11 - s (mellette) a részletes tárgyalás megkezdése mellett fog szavazni, mert a nemzetiségek iránt csakis úgy lehetünk igazságosak, ha a megkezdett után következetesen tovább haladunk. Szónok a balpárti szónokok ellen fordul, kik arról panaszkodnak, hogy a német elem elnyomatást szenved és perkorrestálja az előbbi rendszer visszaállítását, mi Ausztriára nézve valóságos szerencsétlenség volna. Beer (ellene) az új adójavaslatokat bírálja és teljesen elveti azokat. Fél, hogy a cseh középiskolák és a cseh egyetem fölállítása következtében a német nyelv még inkább háttérbe szoríttatik; az állameszméhez ragaszkodó, szilárd kormányt kíván. Hauszner (mellette) a balpárti szónokok által fölhozott érveket támadja meg és kezdi cáfolgatni. Daczára annak, hogy Ausztriában 14 millió szláv van, az összes állások kétharmad részét németek töltik be. A hivatalokban, az udvarnál és a hadseregben egyaránt a német nyelvet használják. Szónok szeretné, ha az ellenzék olyan volna, mint a svájczi németek, kiknek — noha többségben vannak — eszök ágában sincs, hogy a más nemzetiségűeket elnyomják. Ezután a költségvetésről kezd szólani, számadatokból bizonyítja be, hogy 1879 óta úgy a kereskedelem, mint a hajózás, a posta-, távirda és vasutügy roppant mérvben fejlődött; kimutatja, hogy a marhaállomány, a vas- és kőszéntermelés szaporodott és meg van győződve, hogy az ország közgazdasági tekintetben a fejlődés korszakát éli. Ezután fölhívja azokat, kik ellenzik a költségvetést, hogy bizonyítékokat hozzanak föl, végül pedig összehasonlítja az 1876-ki és 1883-iki költségvetést és bizonyítja, hogy az utóbbi határozottan kedvezőbb. Ezzel az ülés véget ért. Legközelebbi ülés holnap lesz. Prága, febr. 28. (Eredeti távirat.) Taaffe gróf, Rieger és Srom tegnapi alkudó