Nemzet, 1885. április (4. évfolyam, 927-955. szám)

1885-04-22 / 947. szám

SzERKESZTÓság! Ferencaiek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK ■gy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 947. (110) szám. Reggeli kiadás: Budapest, 1885. Szerda, április 22. KIADÓ-HIVATAII­ Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................................................ 2 frt. 3 hónapra ........................................................ 6 * 6 hónapra ................................................. 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 4 kr. TV. évi folyam, Budapest, április 21 Mint a makacs lázbetegség a testi orga­­nismust, úgy tartja folytonos bizonytalan­ságban egy-egy conflictus a politikai világot. A symptomák napról napra változnak. Majd a betegség, majd az egészség kerekedik felül. A­mikor a gyógyulás már bizonyosnak lát­szik, akkor következik be ismét a lázroham, mely az örvendetes reményeket aggodalmak­kal váltja fel. Az orosz-angol conflictus ily helyzetet teremtett Európára nézve. A béke és háború esélyei folytonos harczban állnak egymással. Napról napra változnak, hol reményt hős aggodalmat keltenek. A mai nap ismét ked­vezőtlen a békére nézve, de valószínű, hogy az újra feltornyosuló felhők áprilisi fellegek, csakhamar derű fogja azokat felváltani. An­glia ugyanis hajlandó a kiegyezésre azon fel­tétel alatt, ha Oroszország kötelező ígéretet tesz, miszerint a megállapítandó határokon túl nem fog soha lépni. Az orosz hadipárt azonban erős nyomást gyakorol a szentpé­tervári kormányra, hogy e követelést ne tel­jesítse. Ez azonban nem casus belli. Ha csak ígéretet követelnek Oroszországtól, ezt köny­­nyen megadhatja. Sőt mindegy Angliára akár megadja, akár nem. Nevetséges gondo­lat az ígéret czérnaszála segítségével meg­kötni akarni olyan colossust, mint Orosz­ország. Azon államot, mely még legünnepé­lyesebb kötéseit sem tartotta meg. Azon ál­lamot, mely a párisi szerződést is szerte tép­te, mihelyt erre kedvező alkalma volt. Pedig e szerződésen öt nagyhatalom aláírása és pe­csétje tündöklött. Papirrongygyá lett ez ok­mány, mihelyt a német fegyverek legyőzték F­rancziaországot. Hogy az ígéretek egyátalán mit érnek a nemzetközi viszonyokban, évezredek története mutatja. Hiszen ha az ígéretek, kötelezettsé­gek beváltatnának, akkor az örökbéke bizto­sítva volna, valamennyi hatalom lefegyverez­­tetnék , mert valamennyinek volt már a másik ellen háborúja s a békekötésekben kölcsönösen megfogadták, hogy ezután békében fog­nak élni. Mit érhetne tehát különösen Oroszország ígérete, mily súlyt fektethetne arra Anglia ? Azon Oroszországé, mely a bizantinizmust messzebb vitte a bizanti kormányoknál. Hiszen ha kötelező ígéretet tenne is, hogy a kijelölendő határokat nem fogja átlépni, meddig tartaná meg ezt? Amíg háborút nem akarna Angliával. De mihelyt elérkezettnek látná az időt arra, hogy Anglia indiai állása ellen támadást intézhet, feloldva érezné ma­gát kötelezettsége alól. Igaz, hogy Anglia e szerződésszegést jogosan tekintené casus bel­linek , de hisz Oroszország akkor épen hábo­rút akarna. Az efféle másodrangú kérdéseken tehát nem dől el a háború, vagy a béke sorsa. Ha Oroszország háborút akar, akkor lesz háború, akár­mikép változnak a hírek. A helyzet kulcsa Szent-Péterváron és nem Londonban van, mert Gladstone ki akar térni a háború elől, ha csak lehetséges. De ismételten­­kifejtettük már, hogy Oroszország, bármily kedvező jelenleg rá­nézve az európai helyzet, előreláthatólag nem kezd nagyobb vállalatba a távol kele­ten. Hadi pártja van, harczvágyó és vállal­kozó tisztjei vannak, akiknek mi sem volna kellemesebb, mint egy kalandos vállalat. De a kormány gyeplőjét a józan számítás tartja kezében. A határvillongás nem rejtett ve­szélyt magában. Hiszen Oroszországtól füg­gött, hogy esetleges kellemetlenségek daczára elodázza a háborút; ellenben szinte biztosan számíthatott rá, hogy kedvező positiót nyer, az afghán határon.Ily positióért meg lehetett koc­­­káztatni egy kis kardcsörtetést, mely angol rész­ről egyátalán nem mutatkozott veszedelmes­nek , ellenben megszerzett positió felettébb hasznos lehet a jövőre nézve. De az efféle kísérlet és a komoly hadi vállalat közt még nagy különbség van. Orosz­ország még most csak tapogatózik, kerülgeti Afghanistánt, vas félkört akar határán épí­teni, hogy azután, mikor elérkezett ideje, el­­lenállhatlanul összenyomja azt. De ez az idő, véleményünk szerint, még el nem érkezett. Kifejtettük a minap, hogy mikor fog elérkezni. Akkor, ha Ázsia meghó­­dítása már be leend fejezve. Akkor a kozák dárda nyele kopogtatni fog India kapuján, s kikerülhetlen lesz a mérkőzés. De ad­dig nem. Oroszország a támadók előnyét élvezi Anglia felett. Ezen előny abból áll, hogy az összeütközés idejét és alkalmát megválaszthat­ja; a védelmi tacticára szorítkozó fél ellenben kénytelen a mérkőzést akkor fogadni el, a­mikor ellenfelének tetszik. A védelemnek azonban van támadó tacticája is, s ez abból áll, hogy megelőzi a támadót, nem engedi meg ennek, hogy szer­vezhesse a támadást, s vasgyűrűt vonjon kö­rülötte. Ezt a tacticát azonban Anglia aligha fogja követni, legkevésbé most, midőn el van szigetelve s külügyi prestigeje el van homá­­lyosodva. Vagyis, a háború eshetősége bár nincs kizárva, fölöttébb valószínű, hogy a béke fenmarad. A naponkint változó hírek meg nem változtathatják a dolgok természetét és a tények logicáját. A NEMZET TÁRCZÁJA. Április 21. Három regény. Az elbeszélő irodalom nálunk egy idő óta a nőkben talál legszorgalmasabb munkásaira. A gyön­géd nem, mely eddig a lyrát művelte legörömestebb, újabban a regény és elbeszélés felé fordul kiváló elő­szeretettel. A napi­lapok tárczái s a könyvárusboltok kirakatai folytonos növekvésben mutatják ezt a von­zalmat. Számadatokban lehetne kimutatni, hogy re­gényírással nálunk ma több nő foglalkozik, mint férfi, s könnyen megérhetjük, hogy Anglia sorsára jutunk, hol az elbeszélő költészet újabb időkben csaknem ki­zárólag a nők sorából szedi munkásait. Tagadhatatlan, hogy a nők már minden iránt érdeklődő természetüknél fogva nagy mértékben bír­nak az elbeszélő egyik kellékével, a megfigyelés ado­mányával, s könnyen izgalomba hozható phantasiájuk is alkalmas arra, hogy könnyű szerrel megteremtse és kiszínezze a regényíráshoz szükséges helyzeteket. A leírások elevensége s a meseszövés érdekessége csakugyan jellemző vonását képezi a nők által írt el­beszélő műveknek, s e tulajdonságok birtokában már nem egy írónő vált kedvenczévé ama közönségnek, mely szépirodalmi olvasmányaival szemben nem táp­lál magasabb igényeket, s az elbeszélésben vagy re­gényben rendszerint csak szórakozást keres. Anglia legjobban olvasott regényírói a nők sorá­ból kerülnek ki s Francziaországban is bizonyára nem egy elbeszélő megirigyelte már Gyp regényeinek nagy kelendőségét. A figyelmesebb olvasó azonban egy­két nagyon kivételes műnek leszámításával, mindig fog érezni valami hiányt az ilyen női művekben. Érezi, hogy a női szem minden ébersége mellett is csak a felületen tapad meg s nem igyekszik behatolni sem a dolgok, sem a jellemek mélyére, melyeknek művészi kiaknázása minden időben legszebb felada­tát képezte a költészetnek. A nő, ha tollat vesz ke­zébe, örömest foglalkozik a szív bajaival, de ahoz rit­kán van türelme, hogy problémák fejtegetéséhez fog­jon vagy olyan kérdéseket vessen fel, melyek a mai társadalom életbevágó kérdéseivel állanak összek­ötte­tésben. Az olyan tehetség, a­minő például Sand György volt, a legnagyobb ritkaságok közé tartozik, s még neki is nőiességét kellett megtagadnia, hogy az írói dicsőség és befolyás általa elért magaslatára emelkedhessék. Mi nálunk ez ideig még nem teremtek Sand Györgyök s Írónőink legfelebb a kedves elbeszélő czi­­meért versenyeztek. Beniczkyné Bajza Lenke ta­gadhatatlanul ezek sorába tartozik. Bámulatos termékenysége (ime csak most is egyszerre két regényéről kell szólanunk) benső ösztönnek ki­­,­folyása s gazdag élményeivel áll kapcsolatban. Minden művén megérezhetjük, hogy figyelő szem­mel kíséri az életet, ismeri az embereket és élénk képzelődése nem lankad ki a bonyolult hely­zetek megteremtésében; de az az erős ösztön, mely mindig újabb és újabb művek alkotására sarkallja, csak ritkán enged időt neki arra, hogy fontos társa­dalmi kérdésekben elmélyedhessen, és valamely na­gyobb eszme szolgálatába rendelje szereplő szemé­lyeit. Rendesen megelégszik a szív apró bajaival, a köznapi élet minduntalan előforduló összeütközé­seivel, s az olvasó érdeklődését nem annyira a tárgy, mint inkább a feldolgozás külső eszközei által igyek­szik felkölteni. Meséi alapjaiban véve rendszerint min­dig igen egyszerűek, de a szálak csakhamar szerte­ágaznak, összekuszálódnak s mesterséges utón módon nyerik megoldásukat. Az izgalmakat kedvelő olvasó örömest követi az Írónőt az újabb és újabb helyzetek útvesztőjében, s nem egyszer azt sem veszi észre, hogy a regény alakjai tetteikben nem annyira jelle­mük követelményeinek, mint inkább az Írónő akara­tának engedelmeskednek. — A jelenetek örökös új­donsága s az a könnyedség, melylyel az elbeszélő egyes erősebb megokolást követelő mozzanat felett át tud siklani, nem sok időt engednek neki a kriti­­cával járó gondolkozásra. Ily benyomások alatt olvastam végig új regényét a „Fátyol titká«-t*), mely érdekfeszítő, izgalmas jelenetek dolgában az angol sensátiós regények legtöbb­jével bátran versenyezhet. A fátyolos nő egy előkelő hölgy, ki tiltott viszonyt folytat a fiatal Perzayval,csaló­dik, kínosan bűnhődik könnyelműségéért s végül csábí­tójának fivérével lesz boldoggá, miután férjét, kinek sze­*) Budapest, 1885. Légrády-testvérek é­relem nélkül nyújtotta kezét, elveszítette. A mesében a két fivér jellemének rajzolása által érdekes ellen­tétet lehetne alkotni; az első csalódás után új szere­lemre gyuladó nő szintén tanulmányozásra érdemes character. Bajza Lenke azonban erősebb világí­tásba sehol sem helyezi jellemeit, valamint arra sem törekszik, hogy a helyzetek kényszerén kívül­­ benső okokkal is igazolja elhatározásukat. Meséje tagadha­tatlanul érdekes, egyes jelenetekben erő és találé­konyság nyilatkozik, de a jellemekben minél kevesebb önállósággal találkozunk. Még a regény végén is csaknem mindnyája rejtély marad előttünk, s úgy érezzük, mintha nemcsak a hősnővel, hanem vala­mennyivel fátyol alatt kötöttünk volna ismeret­séget. Valamivel erősebb szerkezetet s a jellemzés után nagyobb törekvést találunk a »Nem isme­rem a múlt történetét« czimű kötetben ,­ mely a »Fátyol titká«-val csaknem egyszerre je­lent meg a könyvárus boltok kirakataiban. A regény hőse , Szécsy György érdekesen raj­zolt alak. Mér túl van az ifjúság első idején. S midőn önkénytes számkivetéséből, a külföldről haza­érkezik, egy fiatal leány, Százhalmy Margit iránt lobban szerelemre. A leány szintén szereti őt, de gát gyanánt egy árny áll közöttük. Margit korán el­hunyt édes­anyja, ki iránt György évek előtt forró, habár minden bűnös gondolattól tiszta szerelmet ére­­zett s a ki miatt, a nő halála után, külföldre kellett bujdokolnia. György egész férfiúi erejével küzd, hogy ébredező vonzalmát elnémíthassa, de Margit, ki nem ismeri a múltak történetét, csak értte él s midőn György színlelt hidegségével kell találkoznia, az ön­­gyilkosságban keres menedéket. A szeretett férfi menti meg s lesz egyúttal előidézője újabb gyötrel­meknek. Margit vallomásra kényszeríti Györgyöt, de ez hallgat titka felől s a leánynak végre is mástól kell megtudnia — természetesen elferdítve — a múltak történetét. Az első pillanatban undorral fordul el egykori ideáljától, de a midőn megtudja, hogy anyja ártatlan és tiszta volt, még erősebb szenvedéllyel lán­gol Szécsyért s most már anyja akaratával s a vi­lág előítéletével is kész daczolni, hogy azé lehessen, kit nemcsak szeret, de becsülni is megtanult. Budapest, 1885, Franklin-társulat kiadása. Bajza Lenke nagy szeretettel csüggött meséjén s úgy a szenvedélyes fiatal leányban, mint a komoly, de mély érzelmű Szécsyben jól rajzolt alakokkal gaz­dagította arczképgy­űjteményé­t. Jellemük az olvasó előtt fejlődik; elhatározásaikra benső okok bírnak befolyás­sal. Ebben a regényben még az episódok is a főcselek­­vény magyarázására szolgálnak, aminek elismerésével haladást akarok jelezni. Bajza Lenke írói pályáján, mert ő eddig rendszerint csak azért használt epizó­dokat, hogy helylyel-közzel megszakíthassa vagy más irányba terelhesse a mese folyását. Hogy a regény mellék­személyeit jóformán csak körvonalaikban mu­tatja be, megbocsátható az írónőnek, mert látszóla­gos hanyagságát csak a félelem okozza, nehogy a mellékes dolog kiszínezésével a két fő alakról elvonja érdeklődésünket. S ezek a főalakok tagadhatatlanul érdekesen vannak megrajzolva. Bajza Lenke mindig elemében érezi magát, ha írói tollát erősebb szenve­délyek kiszínezésére használhatja. Ebben a regényé­ben is vannak jelenetek, melyekben egy-egy érze­lem, egész igazságában és erélyében nyilatkozik. Büttner Julia, kinek első nagyobb kísérle­téről szintén meg kell emlékeznem, más szabású te­hetség. Ez ideig kisebb rajzok és elbeszélések írásá­ban próbálkozott, nem minden szerencse nélkül. Most midőn első regényét közrebocsátja, nem elégszik meg az egyszerű történettel, hanem három jellem lélek­tani átalakulását akarja festeni művének keretében. Már abban is elüt társaitól, hogy nála a házasság nem várva-várt befejezését,hanem kiindulási pontját ké­pezi az elbeszélésnek. A fiatal Sennyei anyja akarata ellenére veszi nőül Korontáli Szerénát, egy elszegé­nyedett nemes ember leányát. Mikor férjével Alsó­senyére érkezik a fiatal asszony, ölelő karok nem fogad­ják, sőt anyósa szemmel láthatólag érezteti vele hidegsé­gét s mindent elkövet, hogy őt megalázhassa. Kezére szolgál neki egy tetszelgő özvegy: Szoboszlayné, ki régebb idő óta neheztel Korontálira s most alkalmat talált, hogy boszuját leányával éreztesse. A két nő mindent megtesz, hogy a fiatal Sennyei szivét Szeré­nától elidegenítse, ez azonban nemcsak szeretni, de tűrni is tud, ha arról van szó, hogy férje boldog le­hessen. A közel háromszáz lapra terjedő regény azt festi, mint nyeri meg Szeréna kiváló tulajdonságaival anyósának szeretetét s mint teszi boldoggá a fiatal mennyeit, midőn ez az ellenök szőtt ármányok közt már-már azon a ponton áll, hogy önmaga vessen vé­get életének. A vázlat mutatja, hogy Büttner Julia elbeszé­lésében psychológiai feladat megoldására törekedett, s ezt sejti maga a regény czíme is: »Örvény a rév­­b­en.«*) Teljesen tudom méltányolni az írónő törek­vését ; de, sajnálattal bár, ki kell mondanom azt is, hogy a vállalkozás nem állt arányban tehetségével. A megfigyelés nem közönséges finomsága, s az inven­­tió eredetisége szükséges ahoz, hogy valaki ily egy­szerű themát érdekessé és vonzóvá tudjon tenni az olvasó előtt. Büttner Julia ma még nem rendelkezik ezzel az adománynyal. Alakjait csak külsőségeikben tudja elénk állítani; elképzeljük arczvonásaikat, lát­juk miként ruházkodnak; de beszédjük tetteik már nem jellemüknek szükségképen való nyi­latkozásai, melyek számukra az egyéniség élesen megkülönböztető vonásait kölcsönözhetnék. Az írónő nem tud eltűnni alakjai mögött; be­szédjüket , tetteiket, a helyzet szüksége szerint — mindig maga kormányozza, ama diablonok után, melyekkel olvasmányaiban kötött ismeretséget. In­­ventióiban szintén hiába keresnénk eredetiséget. Azok a fogások, melyekkel Sennyeiné és Szoboszlayné Sze­réna ellen törnek ; ennek mentekezése s az a mód, melyet a fiatal Sennyei zavarában — a helyzet tisz­tázására — föltalál, már az unalmasságig elcsépel­tek. Az újság ingerét csak a becsületes pap , Bakács érezteti velünk ; de az általa elkövetett bűntény — egy parasztasszonyt, kiről azt hiszi, hogy Sennyeit csalogatja, csaknem holtra ver — egészen elfordítja tőle rokonszenvünket. Az írónőnek átalában nagy hibája, hogy mélyebb és tartósabb érdeklődést egy alakja iránt sem tud kelteni; még maga Szeréna is csak sajnálkozásunkat birja s nem egyúttal szerete­tteket is. Büttner Julia nem melegszik föl tárgya iránt, s ez a hiány előadásán is megérezhető. Ahol elmél­kedni kell, megállja helyét, de az érzelmes igaz és meleg hangját csak elvétve hallhatjuk tőle. Köny­vében látom a gondolkozó, műveit nőt, de a költő, az igazi elbeszélő jobb tulajdonságait hiába keresem. SZANA TAMÁS, *) Budapest, 1885. Aigner Lajos, BELFÖLD. Budapest, ápr. 21. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, f. hó 22-én (szerdán) d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: Zárbeszédek a főren­diházi reformjavaslatról szóló főrendiházi üzenet fe­lett. A miniszterelnök válaszai a hozzá intézett in­­terpellátiókra. Budapest ápr. 21. (A szabadelvű párt értekezlete.) Az országgyűlési szabadelvű párt ma délután 6 órakor V­i­z­s­o­n­y­i Gusztáv elnöklete alatt tartott értekezletén első­sorban tárgyalta és úgy átalánosságban mint részleteiben elfogadta a Dobojtól Tuzlán át Siminkánig vezető va­sút kiépítéséről szóló törvényjavaslatot, melyet R­a­­kovszky István előadó indokolt és melyre nézve Prileszky Tádé tett némely észrevételt. Végül Tisza Kálmán miniszterelnök ismer­tette azon válaszok tartalmát, melyeket adni szándé­kozik Helfy Ignácznak a franczia és németországi vámemelések, — Irányi Dánielnek a hadparancsno­­kokok német nyelvű levelezései — és Trulla Péter­nek Torda-Aranyosmegye egy községében megtartat­ni szándékolt mise állítólagos megakadályozása tár­gyában tett interpellációkra. A válaszok helyeslő tudomásul vétetvén, az ér­tekezlet véget ért Budapest, ápr. 21. (A közjegyzői tör­vény módosítása.) A képviselőház igazságügyi bizottsága mai ülésén folytatta a közjegyzői törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. Mindenekelőtt a 22. §. tárgyal­tatott s elfogadtatott a miniszterelnök javasla­ta, hogy örökösödési ügyekben a tárgyalások veze­tése általában közjegyzőkre bízandó. A 23. íj­nál elvileg kimondatott, hogy a tárgyalás rendszerint a közjegyző székhelyén tartandó. A 24. §., mely a közjegyzői díjakról szól, függőben hagyatott. Ezután felvétetett a 18. §. függőben hagyott g) pontja, mely szerint közjegyzőknek a magánokiratok készítése megengedtetik. Hosszú vita után a bizottság szavazás útján a g) pont egyszerű kihagyását határozta el. Ezzel az ülés véget ért, legközelebbi ülés pén­teken d. u. 5 órakor tartotik. Budapest, ápril 21. (Az osztrák reichs­rat­h.) Holnap lesz az osztrák reichsrath feloszla­tása. Hat évi parlamenti cyclus, mely alatt gróf Taaffe kormányzati rendszere a maga egészében ér­vényesült, fog befejezésre találni holnap s e befejezés nem oly természetű, hogy föltétlen öröme­telhetnék benne, a­ki tárgyilagosan nézi az osztrák vi­szonyokat. Gróf Taaffe érdemeit a körül, hogy a jobboldal különböző elemeit egy, végtére is kormányképesnek bizonyult coalitióba tudta egye­síteni s hogy e coalitiónak oly tartósságot bizto­sított , hogy az nemcsak egy hat éves cyclus különböző viszontagságait állta ki, hanem e viszon­tagságok után szinte meglepő biztossággal s diadalmi kilátásokkal nézhet a jövő választások elé : gróf Taaffe érdemeit e körül készséggel elismerjük. S elis­merjük e coalitiónak egy igen nagy érdemét. Midőn Ausztria belpolitikájában végbe ment a nagy arczél­­változtatás, s a polgárminiszterium, majd az Auers­­berg-Lasser kabinet helyébe a jobboldal részben feu­dális, részben foederalistikus elemeire támaszkodó jelenlegi regime lépett: még azok is, kiknek mentül kevesebb okuk volt sajnálni a centralisticus alkot­­mányhívek bukását, bizonyos aggodalommal gon­doltak e változás következményeire, nem any­­nyira belpolitikai, mint inkább külpolitikai tekinte­tekből. Azon közéleti elemeket, melyek ma Ausztriában a kormány támogatói közt szerepelnek, meg szoktuk úgy tekinteni, mint ellenségeit annak a külpolitikai irányzatnak, mely e monarchia diplomatiai magatartá­sában már szinte másfél évtized óta,sőt tán mondhatnók az 1867-iki nagy átalakulás óta praedominál, s mely a szomszéd nagy német birodalommal való szoros frigyben leli alapjait. A cseh foederalisticus elemek­től, valamint atalán az osztrák feudális aristocratiá­­tól joggal lehetett tartani amiatt, hogy uralomra jutásuk után hagyományos idegenkedésüket Német­ország iránt egyrészt, s soha sem leplezett hajlandó­ságukat a continens egy­más nagy birodalma iránt, másrészt oly módon fogják érvényesítni törekedni, hogy általa a felettük külpolitika veszélyeztettetni fog. Ez az aggodalom nem bizonyult jogo­sultnak. Az osztrák jobboldalon is bebizonyult az az igazság, hogy bizonyos helyzeteknek van­nak oly consequentiái, melyek alól semmi jo­gosult politikai tényező nem vonhatja el ma­gát, s így történt, hogy a német szövetség az osztrák szlávok által támogatott jelen regime alatt nemcsak nem döntetett meg, hanem úgy szólva inti­mitása tetőpontjára jutott. Hiszen a Németországgal kötött véd és daczszövetség létrejötte (1879), és má­sodszor való meghosszabbítása (1882. vége) egyaránt e hat éves cyclusba esik. Igaz, hogy e cyclusba esik az az átalakulás is, mely a monarchia diplomatiai helyzetében 1883-ban s még inkább 1884-ben bekö­vetkezett, s mely a Németországgal fennálló szövet­ség mellett baráti viszonyt létesített más államokkal is; nem szenved azonban kétséget, hogy e viszony, melynek czélszerűsége és a jelen pillanat nemzetközi megpróbáltatásainak ránk nézve aggodalom nélkül való lefolyása által is igazoltatik, kevésbé osztrák, szlávbarát befolyásoknak köszöni létrejöttét, mint inkább az átalános európai helyzetnek, mely a béke érdekében a hatalmak e csoportosulását szinte kike­­rülhetetlenné tette. Elismerjük tehát, hogy a Taaffe­­regime külpolitikai hatása ellen nem emelhetők azon vádak, melyek ellene bekövetkeztekor aggodalomkép fölmerültek. E részben jobb lett hírénél. Ezt azonban alig mondhatjuk el felőle belpolitikai tekintetben. Mint közvetítő ígérkezett föllépni a nemzetiségek közt, a valóságban azonban e közvetítést úgy gyako­rolta, hogy a németséget egyik állásából a másik után szob­ta ki, s a nem-német elemeket lépésről lé­pésre segíti elő politikai, társadalmi és culturális té­ren egyaránt. Mi, tiszteljük Ausztria önrendelkezési jogát, de állandó meggyőződésünk, hogy az oly poli­tika, mely a német elemet a nemzetiségi oppositio álláspontjára szorítja, nincs érdekében Ausztriának s nem örvendetes Magyarországra, mely ennek vissza­hatását előbb-utóbb meg fogja érezni. Nem ápo­lunk azonban kétséget az iránt sem, hogy a német­ség e helyzetet ép oly mértékben köszönheti a saját vezetői politikai hibáinak, mint a kormány magatar­tásának , de azt hiszszük, bizonyos alakulások sze­rencsétlenségéért a felelősséget nem kisebbíti az, hogy hibák minden oldalról követtettek el. Bizonyára kevésbé lenne a helyzet veszedelme fenyegető, ha legalább egyik fél — s azt mindig inkább az erő­sebbtől van jogunk megvárni — tartózkodott volna e hibák elkövetésétől. — A mi végtére a Taaffe-kormányzat harmadik iránybeli tevékenysé­gét, a Magyarországhoz való viszonyt illeti: e tekin­tetben a jövő fogja megmutatni e politika jellemét. Eddigelé azt constatálhatjuk, hogy a míg nemzetiségi tekintetben szinte féltékeny gonddal őrködött, ne­hogy a szomszédi viszony lejalitását bármiben meg­sértse (elég például az osztrák kormány sajtóközegei­nek magatartására a horvát viszály idején utalni és Rieger állásfoglalására minden, Magyarországra hatni akaró pánsláv tendentia ellen), addig gazdasági téren sokszor kicsinyes tekinteteknek engedett , az osztrák gazdasági politikában egészen fölülkerekedett protectionális és gyámkodó rendszert oda akarta fejleszteni, hogy azt ne csak kifelé, hanem Magyaror­szág irányában is — a­hol lehet — érvényesítse. Ezek azonban, ismételjük, apró jelenségek voltak, a­melyekből ítéletet formálni végleg alig lehet. Az új kiegyezési tárgyalások fogják megmutatni, várjon a kölcsönös méltányosság legális álláspontját Magyar­­ország irányában meg tudja-e találni gróf Taaffe kor­mánya. Mi hajlandók vagyunk a legjobb reményeket táplálni e részben, mert meggyőződésünk, hogy e re­mények valósulásának elmaradása­­ nem Magyaror­szágnak, vagy legalább is nem csupán annak lenne hátrányára. Budapest, ápril 21. (A helyi közlekedés Budapesten.) Ismeretesek az olvasó közönség előtt azok a miseriák, melyeken fővárosunkban az omnibus-ügy átesett. A nagyvárosi életnek — s ma már Budapestet minden nemzeti elfogultság nélkül sorozhatjuk a nagyvárosok közé — oly jelentékeny tényezője az olcsó helyi közlekedés, hogy a legmele­gebb figyelmet érdemli minden kérdés, a­mely ezzel összefügg. Az, hogy egy egészséges alapon nyugvó omnibus­ vállalat szervezkedni és létesülni nem tu­dott, meggyőződésünk szerint jóval többet ártott Bu­dapest fejlődésének, lakás­viszonyai átalakulásának s ezzel összefüggőleg még egészségi viszonyai jobbulá­­sának is, mint azok hinni vélik, kik az ily kérdé­seket akár tisztán üzleti, akár helyi szempont­ból tekintik. Most a helyi közlekedés második tényezőjéről, a ló­vonatú vasút­társaságról van szó. Ez a társaság, mely közel húsz év előtt , így akkor létesült, midőn még Budapest ko­ránt sem állt mai fejlődése magaslatán, sokáig élvezte annak a helyzetnek előnyeit, melyek egy ily vállalatra egy város népességi és forgalmi viszonyai­nak rohamos emelkedéséből hárulnak, s élvezte a­nél­kül, hogy az abból következő nagyobb kötelességek­kel megfelelő mértékben számolt volna. Eltekintve a budai összeköttetéstől, s pár, kevéssé jelentékeny ki­ágazástól : e társaság hálózata ma is az, a­mi tizenöt év előtt volt, holott azóta a főváros és forgalma jelentékeny mértékben növekedett. Mi pusztán arra utalunk, hogy — évtizedes sürgetés daczá­ra — egy, a városligetet megkerülő s a kültel­keket a forgalomba bevonó vonal még mindig nem lé­tesült s hogy a második városligeti összeköttetés, mely e társaság vonalai fekvésénél fogva a legkönnyebben létesíthető vonalak egyike, még ma is oly stádiumban van, hogy az ég tudja, mennyi idő telik el, mire rajta járhatunk. Pedig nem szenved kétséget, hogy nem­csak erre, hanem egy egész új hálózatra van még szüksége a fővárosnak, ha azt akarjuk, hogy annak fejlődése igazán nagyvárosi s igazán egészséges le­gyen , új telepek keletkeztek köröskörül Buda­pest mellett. Ezekben a polgárok ezrei laknak, vagy dolgoznak, s ezek — ha pillanatnyi áldozatok árán is — megvárhatják a társaságtól, mely a fővá­rosi, jelentékeny haszonnal járó közlekedést közvetíti hogy igényeikkel szemben más magatartást tanúsít­son, mint a sokat igérés, keveset adás olcsó tacticáját. A főváros előtt most más ajánlkozások is vannak. Mi nem ezek érdekében szólalunk fel, sőt valószínűnek látszik, azt tartjuk, hogy mind e kérdések helyes megoldása legc­élszerűbben régi társasággal történ­hetik, mint a­melyet már az, hogy jövedelmes vonalai vannak, képesebbé tesz kevésbé jövedelmes vo­nalak kiépítésére s fentartására is. Felszólalásunk czélja az, hogy vegyék ez ügyet illetékes ténye­zők — városi hatóság — közmunkatanács s ha kell a belügymisztérium is — komoly gondjaikba. Dolgoz­zanak ki tervet, — practicus, nem légvárak közt való közlekedést létesítő,­­ de azért a főváros jelen nagy­ságával s jövő fejlődésével komolyan számoló tervet s aztán indítsák meg a tárgyalásokat a lóvonatú vas­úttal úgy, hogy azok sikere ne egy-egy vonal éveken át húzható kiépítésére vezessen, hanem az egész fő­város helyi közlekedését évtizedekre biztosítsa. Van ennek módja, csak akarni kell. S tán kapcsolatba le­hetne hozni ezzel az omnibus­ vállalat megfeneklett ügyét is. Ha e két kérdést szerencsés megoldásra tudják vezetni, Budapest intelligens és munkás osz­tályai érdekében oly feladatot oldanak meg, melynek évtizedes elhanyagolása csakis azzal magyarázható, hogy primitív viszonyaink közt nem is merült föl szükség­érzete annak, hogy legalább megközelítsük, a­mit Nyugaton Budapestnél sokkal kisebb városok is nyújtani tudnak lakosságuknak. Budapest, ápr. 21. (A függetlenségi párt értekezlete.) A függetlenségi és a 48-as párt ma

Next