Nemzet, 1885. április (4. évfolyam, 927-955. szám)
1885-04-22 / 947. szám
SzERKESZTÓság! Ferencaiek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK ■gy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 947. (110) szám. Reggeli kiadás: Budapest, 1885. Szerda, április 22. KIADÓ-HIVATAII Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................................................ 2 frt. 3 hónapra ........................................................ 6 * 6 hónapra ................................................. 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 4 kr. TV. évi folyam, Budapest, április 21 Mint a makacs lázbetegség a testi organismust, úgy tartja folytonos bizonytalanságban egy-egy conflictus a politikai világot. A symptomák napról napra változnak. Majd a betegség, majd az egészség kerekedik felül. Amikor a gyógyulás már bizonyosnak látszik, akkor következik be ismét a lázroham, mely az örvendetes reményeket aggodalmakkal váltja fel. Az orosz-angol conflictus ily helyzetet teremtett Európára nézve. A béke és háború esélyei folytonos harczban állnak egymással. Napról napra változnak, hol reményt hős aggodalmat keltenek. A mai nap ismét kedvezőtlen a békére nézve, de valószínű, hogy az újra feltornyosuló felhők áprilisi fellegek, csakhamar derű fogja azokat felváltani. Anglia ugyanis hajlandó a kiegyezésre azon feltétel alatt, ha Oroszország kötelező ígéretet tesz, miszerint a megállapítandó határokon túl nem fog soha lépni. Az orosz hadipárt azonban erős nyomást gyakorol a szentpétervári kormányra, hogy e követelést ne teljesítse. Ez azonban nem casus belli. Ha csak ígéretet követelnek Oroszországtól, ezt könynyen megadhatja. Sőt mindegy Angliára akár megadja, akár nem. Nevetséges gondolat az ígéret czérnaszála segítségével megkötni akarni olyan colossust, mint Oroszország. Azon államot, mely még legünnepélyesebb kötéseit sem tartotta meg. Azon államot, mely a párisi szerződést is szerte tépte, mihelyt erre kedvező alkalma volt. Pedig e szerződésen öt nagyhatalom aláírása és pecsétje tündöklött. Papirrongygyá lett ez okmány, mihelyt a német fegyverek legyőzték Francziaországot. Hogy az ígéretek egyátalán mit érnek a nemzetközi viszonyokban, évezredek története mutatja. Hiszen ha az ígéretek, kötelezettségek beváltatnának, akkor az örökbéke biztosítva volna, valamennyi hatalom lefegyvereztetnék , mert valamennyinek volt már a másik ellen háborúja s a békekötésekben kölcsönösen megfogadták, hogy ezután békében fognak élni. Mit érhetne tehát különösen Oroszország ígérete, mily súlyt fektethetne arra Anglia ? Azon Oroszországé, mely a bizantinizmust messzebb vitte a bizanti kormányoknál. Hiszen ha kötelező ígéretet tenne is, hogy a kijelölendő határokat nem fogja átlépni, meddig tartaná meg ezt? Amíg háborút nem akarna Angliával. De mihelyt elérkezettnek látná az időt arra, hogy Anglia indiai állása ellen támadást intézhet, feloldva érezné magát kötelezettsége alól. Igaz, hogy Anglia e szerződésszegést jogosan tekintené casus bellinek , de hisz Oroszország akkor épen háborút akarna. Az efféle másodrangú kérdéseken tehát nem dől el a háború, vagy a béke sorsa. Ha Oroszország háborút akar, akkor lesz háború, akármikép változnak a hírek. A helyzet kulcsa Szent-Péterváron és nem Londonban van, mert Gladstone ki akar térni a háború elől, ha csak lehetséges. De ismételtenkifejtettük már, hogy Oroszország, bármily kedvező jelenleg ránézve az európai helyzet, előreláthatólag nem kezd nagyobb vállalatba a távol keleten. Hadi pártja van, harczvágyó és vállalkozó tisztjei vannak, akiknek mi sem volna kellemesebb, mint egy kalandos vállalat. De a kormány gyeplőjét a józan számítás tartja kezében. A határvillongás nem rejtett veszélyt magában. Hiszen Oroszországtól függött, hogy esetleges kellemetlenségek daczára elodázza a háborút; ellenben szinte biztosan számíthatott rá, hogy kedvező positiót nyer, az afghán határon.Ily positióért meg lehetett kockáztatni egy kis kardcsörtetést, mely angol részről egyátalán nem mutatkozott veszedelmesnek , ellenben megszerzett positió felettébb hasznos lehet a jövőre nézve. De az efféle kísérlet és a komoly hadi vállalat közt még nagy különbség van. Oroszország még most csak tapogatózik, kerülgeti Afghanistánt, vas félkört akar határán építeni, hogy azután, mikor elérkezett ideje, ellenállhatlanul összenyomja azt. De ez az idő, véleményünk szerint, még el nem érkezett. Kifejtettük a minap, hogy mikor fog elérkezni. Akkor, ha Ázsia meghódítása már be leend fejezve. Akkor a kozák dárda nyele kopogtatni fog India kapuján, s kikerülhetlen lesz a mérkőzés. De addig nem. Oroszország a támadók előnyét élvezi Anglia felett. Ezen előny abból áll, hogy az összeütközés idejét és alkalmát megválaszthatja; a védelmi tacticára szorítkozó fél ellenben kénytelen a mérkőzést akkor fogadni el, amikor ellenfelének tetszik. A védelemnek azonban van támadó tacticája is, s ez abból áll, hogy megelőzi a támadót, nem engedi meg ennek, hogy szervezhesse a támadást, s vasgyűrűt vonjon körülötte. Ezt a tacticát azonban Anglia aligha fogja követni, legkevésbé most, midőn el van szigetelve s külügyi prestigeje el van homályosodva. Vagyis, a háború eshetősége bár nincs kizárva, fölöttébb valószínű, hogy a béke fenmarad. A naponkint változó hírek meg nem változtathatják a dolgok természetét és a tények logicáját. A NEMZET TÁRCZÁJA. Április 21. Három regény. Az elbeszélő irodalom nálunk egy idő óta a nőkben talál legszorgalmasabb munkásaira. A gyöngéd nem, mely eddig a lyrát művelte legörömestebb, újabban a regény és elbeszélés felé fordul kiváló előszeretettel. A napilapok tárczái s a könyvárusboltok kirakatai folytonos növekvésben mutatják ezt a vonzalmat. Számadatokban lehetne kimutatni, hogy regényírással nálunk ma több nő foglalkozik, mint férfi, s könnyen megérhetjük, hogy Anglia sorsára jutunk, hol az elbeszélő költészet újabb időkben csaknem kizárólag a nők sorából szedi munkásait. Tagadhatatlan, hogy a nők már minden iránt érdeklődő természetüknél fogva nagy mértékben bírnak az elbeszélő egyik kellékével, a megfigyelés adományával, s könnyen izgalomba hozható phantasiájuk is alkalmas arra, hogy könnyű szerrel megteremtse és kiszínezze a regényíráshoz szükséges helyzeteket. A leírások elevensége s a meseszövés érdekessége csakugyan jellemző vonását képezi a nők által írt elbeszélő műveknek, s e tulajdonságok birtokában már nem egy írónő vált kedvenczévé ama közönségnek, mely szépirodalmi olvasmányaival szemben nem táplál magasabb igényeket, s az elbeszélésben vagy regényben rendszerint csak szórakozást keres. Anglia legjobban olvasott regényírói a nők sorából kerülnek ki s Francziaországban is bizonyára nem egy elbeszélő megirigyelte már Gyp regényeinek nagy kelendőségét. A figyelmesebb olvasó azonban egykét nagyon kivételes műnek leszámításával, mindig fog érezni valami hiányt az ilyen női művekben. Érezi, hogy a női szem minden ébersége mellett is csak a felületen tapad meg s nem igyekszik behatolni sem a dolgok, sem a jellemek mélyére, melyeknek művészi kiaknázása minden időben legszebb feladatát képezte a költészetnek. A nő, ha tollat vesz kezébe, örömest foglalkozik a szív bajaival, de ahoz ritkán van türelme, hogy problémák fejtegetéséhez fogjon vagy olyan kérdéseket vessen fel, melyek a mai társadalom életbevágó kérdéseivel állanak összeköttetésben. Az olyan tehetség, aminő például Sand György volt, a legnagyobb ritkaságok közé tartozik, s még neki is nőiességét kellett megtagadnia, hogy az írói dicsőség és befolyás általa elért magaslatára emelkedhessék. Mi nálunk ez ideig még nem teremtek Sand Györgyök s Írónőink legfelebb a kedves elbeszélő czimeért versenyeztek. Beniczkyné Bajza Lenke tagadhatatlanul ezek sorába tartozik. Bámulatos termékenysége (ime csak most is egyszerre két regényéről kell szólanunk) benső ösztönnek ki,folyása s gazdag élményeivel áll kapcsolatban. Minden művén megérezhetjük, hogy figyelő szemmel kíséri az életet, ismeri az embereket és élénk képzelődése nem lankad ki a bonyolult helyzetek megteremtésében; de az az erős ösztön, mely mindig újabb és újabb művek alkotására sarkallja, csak ritkán enged időt neki arra, hogy fontos társadalmi kérdésekben elmélyedhessen, és valamely nagyobb eszme szolgálatába rendelje szereplő személyeit. Rendesen megelégszik a szív apró bajaival, a köznapi élet minduntalan előforduló összeütközéseivel, s az olvasó érdeklődését nem annyira a tárgy, mint inkább a feldolgozás külső eszközei által igyekszik felkölteni. Meséi alapjaiban véve rendszerint mindig igen egyszerűek, de a szálak csakhamar szerteágaznak, összekuszálódnak s mesterséges utón módon nyerik megoldásukat. Az izgalmakat kedvelő olvasó örömest követi az Írónőt az újabb és újabb helyzetek útvesztőjében, s nem egyszer azt sem veszi észre, hogy a regény alakjai tetteikben nem annyira jellemük követelményeinek, mint inkább az Írónő akaratának engedelmeskednek. — A jelenetek örökös újdonsága s az a könnyedség, melylyel az elbeszélő egyes erősebb megokolást követelő mozzanat felett át tud siklani, nem sok időt engednek neki a kriticával járó gondolkozásra. Ily benyomások alatt olvastam végig új regényét a „Fátyol titká«-t*), mely érdekfeszítő, izgalmas jelenetek dolgában az angol sensátiós regények legtöbbjével bátran versenyezhet. A fátyolos nő egy előkelő hölgy, ki tiltott viszonyt folytat a fiatal Perzayval,csalódik, kínosan bűnhődik könnyelműségéért s végül csábítójának fivérével lesz boldoggá, miután férjét, kinek sze*) Budapest, 1885. Légrády-testvérek érelem nélkül nyújtotta kezét, elveszítette. A mesében a két fivér jellemének rajzolása által érdekes ellentétet lehetne alkotni; az első csalódás után új szerelemre gyuladó nő szintén tanulmányozásra érdemes character. Bajza Lenke azonban erősebb világításba sehol sem helyezi jellemeit, valamint arra sem törekszik, hogy a helyzetek kényszerén kívül benső okokkal is igazolja elhatározásukat. Meséje tagadhatatlanul érdekes, egyes jelenetekben erő és találékonyság nyilatkozik, de a jellemekben minél kevesebb önállósággal találkozunk. Még a regény végén is csaknem mindnyája rejtély marad előttünk, s úgy érezzük, mintha nemcsak a hősnővel, hanem valamennyivel fátyol alatt kötöttünk volna ismeretséget. Valamivel erősebb szerkezetet s a jellemzés után nagyobb törekvést találunk a »Nem ismerem a múlt történetét« czimű kötetben , mely a »Fátyol titká«-val csaknem egyszerre jelent meg a könyvárus boltok kirakataiban. A regény hőse , Szécsy György érdekesen rajzolt alak. Mér túl van az ifjúság első idején. S midőn önkénytes számkivetéséből, a külföldről hazaérkezik, egy fiatal leány, Százhalmy Margit iránt lobban szerelemre. A leány szintén szereti őt, de gát gyanánt egy árny áll közöttük. Margit korán elhunyt édesanyja, ki iránt György évek előtt forró, habár minden bűnös gondolattól tiszta szerelmet érezett s a ki miatt, a nő halála után, külföldre kellett bujdokolnia. György egész férfiúi erejével küzd, hogy ébredező vonzalmát elnémíthassa, de Margit, ki nem ismeri a múltak történetét, csak értte él s midőn György színlelt hidegségével kell találkoznia, az öngyilkosságban keres menedéket. A szeretett férfi menti meg s lesz egyúttal előidézője újabb gyötrelmeknek. Margit vallomásra kényszeríti Györgyöt, de ez hallgat titka felől s a leánynak végre is mástól kell megtudnia — természetesen elferdítve — a múltak történetét. Az első pillanatban undorral fordul el egykori ideáljától, de a midőn megtudja, hogy anyja ártatlan és tiszta volt, még erősebb szenvedéllyel lángol Szécsyért s most már anyja akaratával s a világ előítéletével is kész daczolni, hogy azé lehessen, kit nemcsak szeret, de becsülni is megtanult. Budapest, 1885, Franklin-társulat kiadása. Bajza Lenke nagy szeretettel csüggött meséjén s úgy a szenvedélyes fiatal leányban, mint a komoly, de mély érzelmű Szécsyben jól rajzolt alakokkal gazdagította arczképgyűjteményét. Jellemük az olvasó előtt fejlődik; elhatározásaikra benső okok bírnak befolyással. Ebben a regényben még az episódok is a főcselekvény magyarázására szolgálnak, aminek elismerésével haladást akarok jelezni. Bajza Lenke írói pályáján, mert ő eddig rendszerint csak azért használt epizódokat, hogy helylyel-közzel megszakíthassa vagy más irányba terelhesse a mese folyását. Hogy a regény mellékszemélyeit jóformán csak körvonalaikban mutatja be, megbocsátható az írónőnek, mert látszólagos hanyagságát csak a félelem okozza, nehogy a mellékes dolog kiszínezésével a két fő alakról elvonja érdeklődésünket. S ezek a főalakok tagadhatatlanul érdekesen vannak megrajzolva. Bajza Lenke mindig elemében érezi magát, ha írói tollát erősebb szenvedélyek kiszínezésére használhatja. Ebben a regényében is vannak jelenetek, melyekben egy-egy érzelem, egész igazságában és erélyében nyilatkozik. Büttner Julia, kinek első nagyobb kísérletéről szintén meg kell emlékeznem, más szabású tehetség. Ez ideig kisebb rajzok és elbeszélések írásában próbálkozott, nem minden szerencse nélkül. Most midőn első regényét közrebocsátja, nem elégszik meg az egyszerű történettel, hanem három jellem lélektani átalakulását akarja festeni művének keretében. Már abban is elüt társaitól, hogy nála a házasság nem várva-várt befejezését,hanem kiindulási pontját képezi az elbeszélésnek. A fiatal Sennyei anyja akarata ellenére veszi nőül Korontáli Szerénát, egy elszegényedett nemes ember leányát. Mikor férjével Alsósenyére érkezik a fiatal asszony, ölelő karok nem fogadják, sőt anyósa szemmel láthatólag érezteti vele hidegségét s mindent elkövet, hogy őt megalázhassa. Kezére szolgál neki egy tetszelgő özvegy: Szoboszlayné, ki régebb idő óta neheztel Korontálira s most alkalmat talált, hogy boszuját leányával éreztesse. A két nő mindent megtesz, hogy a fiatal Sennyei szivét Szerénától elidegenítse, ez azonban nemcsak szeretni, de tűrni is tud, ha arról van szó, hogy férje boldog lehessen. A közel háromszáz lapra terjedő regény azt festi, mint nyeri meg Szeréna kiváló tulajdonságaival anyósának szeretetét s mint teszi boldoggá a fiatal mennyeit, midőn ez az ellenök szőtt ármányok közt már-már azon a ponton áll, hogy önmaga vessen véget életének. A vázlat mutatja, hogy Büttner Julia elbeszélésében psychológiai feladat megoldására törekedett, s ezt sejti maga a regény czíme is: »Örvény a révben.«*) Teljesen tudom méltányolni az írónő törekvését ; de, sajnálattal bár, ki kell mondanom azt is, hogy a vállalkozás nem állt arányban tehetségével. A megfigyelés nem közönséges finomsága, s az inventió eredetisége szükséges ahoz, hogy valaki ily egyszerű themát érdekessé és vonzóvá tudjon tenni az olvasó előtt. Büttner Julia ma még nem rendelkezik ezzel az adománynyal. Alakjait csak külsőségeikben tudja elénk állítani; elképzeljük arczvonásaikat, látjuk miként ruházkodnak; de beszédjük tetteik már nem jellemüknek szükségképen való nyilatkozásai, melyek számukra az egyéniség élesen megkülönböztető vonásait kölcsönözhetnék. Az írónő nem tud eltűnni alakjai mögött; beszédjüket , tetteiket, a helyzet szüksége szerint — mindig maga kormányozza, ama diablonok után, melyekkel olvasmányaiban kötött ismeretséget. Inventióiban szintén hiába keresnénk eredetiséget. Azok a fogások, melyekkel Sennyeiné és Szoboszlayné Szeréna ellen törnek ; ennek mentekezése s az a mód, melyet a fiatal Sennyei zavarában — a helyzet tisztázására — föltalál, már az unalmasságig elcsépeltek. Az újság ingerét csak a becsületes pap , Bakács érezteti velünk ; de az általa elkövetett bűntény — egy parasztasszonyt, kiről azt hiszi, hogy Sennyeit csalogatja, csaknem holtra ver — egészen elfordítja tőle rokonszenvünket. Az írónőnek átalában nagy hibája, hogy mélyebb és tartósabb érdeklődést egy alakja iránt sem tud kelteni; még maga Szeréna is csak sajnálkozásunkat birja s nem egyúttal szeretetteket is. Büttner Julia nem melegszik föl tárgya iránt, s ez a hiány előadásán is megérezhető. Ahol elmélkedni kell, megállja helyét, de az érzelmes igaz és meleg hangját csak elvétve hallhatjuk tőle. Könyvében látom a gondolkozó, műveit nőt, de a költő, az igazi elbeszélő jobb tulajdonságait hiába keresem. SZANA TAMÁS, *) Budapest, 1885. Aigner Lajos, BELFÖLD. Budapest, ápr. 21. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, f. hó 22-én (szerdán) d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: Zárbeszédek a főrendiházi reformjavaslatról szóló főrendiházi üzenet felett. A miniszterelnök válaszai a hozzá intézett interpellátiókra. Budapest ápr. 21. (A szabadelvű párt értekezlete.) Az országgyűlési szabadelvű párt ma délután 6 órakor Vizsonyi Gusztáv elnöklete alatt tartott értekezletén elsősorban tárgyalta és úgy átalánosságban mint részleteiben elfogadta a Dobojtól Tuzlán át Siminkánig vezető vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslatot, melyet Rakovszky István előadó indokolt és melyre nézve Prileszky Tádé tett némely észrevételt. Végül Tisza Kálmán miniszterelnök ismertette azon válaszok tartalmát, melyeket adni szándékozik Helfy Ignácznak a franczia és németországi vámemelések, — Irányi Dánielnek a hadparancsnokokok német nyelvű levelezései — és Trulla Péternek Torda-Aranyosmegye egy községében megtartatni szándékolt mise állítólagos megakadályozása tárgyában tett interpellációkra. A válaszok helyeslő tudomásul vétetvén, az értekezlet véget ért Budapest, ápr. 21. (A közjegyzői törvény módosítása.) A képviselőház igazságügyi bizottsága mai ülésén folytatta a közjegyzői törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. Mindenekelőtt a 22. §. tárgyaltatott s elfogadtatott a miniszterelnök javaslata, hogy örökösödési ügyekben a tárgyalások vezetése általában közjegyzőkre bízandó. A 23. íjnál elvileg kimondatott, hogy a tárgyalás rendszerint a közjegyző székhelyén tartandó. A 24. §., mely a közjegyzői díjakról szól, függőben hagyatott. Ezután felvétetett a 18. §. függőben hagyott g) pontja, mely szerint közjegyzőknek a magánokiratok készítése megengedtetik. Hosszú vita után a bizottság szavazás útján a g) pont egyszerű kihagyását határozta el. Ezzel az ülés véget ért, legközelebbi ülés pénteken d. u. 5 órakor tartotik. Budapest, ápril 21. (Az osztrák reichsrath.) Holnap lesz az osztrák reichsrath feloszlatása. Hat évi parlamenti cyclus, mely alatt gróf Taaffe kormányzati rendszere a maga egészében érvényesült, fog befejezésre találni holnap s e befejezés nem oly természetű, hogy föltétlen örömetelhetnék benne, aki tárgyilagosan nézi az osztrák viszonyokat. Gróf Taaffe érdemeit a körül, hogy a jobboldal különböző elemeit egy, végtére is kormányképesnek bizonyult coalitióba tudta egyesíteni s hogy e coalitiónak oly tartósságot biztosított , hogy az nemcsak egy hat éves cyclus különböző viszontagságait állta ki, hanem e viszontagságok után szinte meglepő biztossággal s diadalmi kilátásokkal nézhet a jövő választások elé : gróf Taaffe érdemeit e körül készséggel elismerjük. S elismerjük e coalitiónak egy igen nagy érdemét. Midőn Ausztria belpolitikájában végbe ment a nagy arczélváltoztatás, s a polgárminiszterium, majd az Auersberg-Lasser kabinet helyébe a jobboldal részben feudális, részben foederalistikus elemeire támaszkodó jelenlegi regime lépett: még azok is, kiknek mentül kevesebb okuk volt sajnálni a centralisticus alkotmányhívek bukását, bizonyos aggodalommal gondoltak e változás következményeire, nem anynyira belpolitikai, mint inkább külpolitikai tekintetekből. Azon közéleti elemeket, melyek ma Ausztriában a kormány támogatói közt szerepelnek, meg szoktuk úgy tekinteni, mint ellenségeit annak a külpolitikai irányzatnak, mely e monarchia diplomatiai magatartásában már szinte másfél évtized óta,sőt tán mondhatnók az 1867-iki nagy átalakulás óta praedominál, s mely a szomszéd nagy német birodalommal való szoros frigyben leli alapjait. A cseh foederalisticus elemektől, valamint atalán az osztrák feudális aristocratiától joggal lehetett tartani amiatt, hogy uralomra jutásuk után hagyományos idegenkedésüket Németország iránt egyrészt, s soha sem leplezett hajlandóságukat a continens egymás nagy birodalma iránt, másrészt oly módon fogják érvényesítni törekedni, hogy általa a felettük külpolitika veszélyeztettetni fog. Ez az aggodalom nem bizonyult jogosultnak. Az osztrák jobboldalon is bebizonyult az az igazság, hogy bizonyos helyzeteknek vannak oly consequentiái, melyek alól semmi jogosult politikai tényező nem vonhatja el magát, s így történt, hogy a német szövetség az osztrák szlávok által támogatott jelen regime alatt nemcsak nem döntetett meg, hanem úgy szólva intimitása tetőpontjára jutott. Hiszen a Németországgal kötött véd és daczszövetség létrejötte (1879), és másodszor való meghosszabbítása (1882. vége) egyaránt e hat éves cyclusba esik. Igaz, hogy e cyclusba esik az az átalakulás is, mely a monarchia diplomatiai helyzetében 1883-ban s még inkább 1884-ben bekövetkezett, s mely a Németországgal fennálló szövetség mellett baráti viszonyt létesített más államokkal is; nem szenved azonban kétséget, hogy e viszony, melynek czélszerűsége és a jelen pillanat nemzetközi megpróbáltatásainak ránk nézve aggodalom nélkül való lefolyása által is igazoltatik, kevésbé osztrák, szlávbarát befolyásoknak köszöni létrejöttét, mint inkább az átalános európai helyzetnek, mely a béke érdekében a hatalmak e csoportosulását szinte kikerülhetetlenné tette. Elismerjük tehát, hogy a Taafferegime külpolitikai hatása ellen nem emelhetők azon vádak, melyek ellene bekövetkeztekor aggodalomkép fölmerültek. E részben jobb lett hírénél. Ezt azonban alig mondhatjuk el felőle belpolitikai tekintetben. Mint közvetítő ígérkezett föllépni a nemzetiségek közt, a valóságban azonban e közvetítést úgy gyakorolta, hogy a németséget egyik állásából a másik után szobta ki, s a nem-német elemeket lépésről lépésre segíti elő politikai, társadalmi és culturális téren egyaránt. Mi, tiszteljük Ausztria önrendelkezési jogát, de állandó meggyőződésünk, hogy az oly politika, mely a német elemet a nemzetiségi oppositio álláspontjára szorítja, nincs érdekében Ausztriának s nem örvendetes Magyarországra, mely ennek visszahatását előbb-utóbb meg fogja érezni. Nem ápolunk azonban kétséget az iránt sem, hogy a németség e helyzetet ép oly mértékben köszönheti a saját vezetői politikai hibáinak, mint a kormány magatartásának , de azt hiszszük, bizonyos alakulások szerencsétlenségéért a felelősséget nem kisebbíti az, hogy hibák minden oldalról követtettek el. Bizonyára kevésbé lenne a helyzet veszedelme fenyegető, ha legalább egyik fél — s azt mindig inkább az erősebbtől van jogunk megvárni — tartózkodott volna e hibák elkövetésétől. — A mi végtére a Taaffe-kormányzat harmadik iránybeli tevékenységét, a Magyarországhoz való viszonyt illeti: e tekintetben a jövő fogja megmutatni e politika jellemét. Eddigelé azt constatálhatjuk, hogy a míg nemzetiségi tekintetben szinte féltékeny gonddal őrködött, nehogy a szomszédi viszony lejalitását bármiben megsértse (elég például az osztrák kormány sajtóközegeinek magatartására a horvát viszály idején utalni és Rieger állásfoglalására minden, Magyarországra hatni akaró pánsláv tendentia ellen), addig gazdasági téren sokszor kicsinyes tekinteteknek engedett , az osztrák gazdasági politikában egészen fölülkerekedett protectionális és gyámkodó rendszert oda akarta fejleszteni, hogy azt ne csak kifelé, hanem Magyarország irányában is — ahol lehet — érvényesítse. Ezek azonban, ismételjük, apró jelenségek voltak, amelyekből ítéletet formálni végleg alig lehet. Az új kiegyezési tárgyalások fogják megmutatni, várjon a kölcsönös méltányosság legális álláspontját Magyarország irányában meg tudja-e találni gróf Taaffe kormánya. Mi hajlandók vagyunk a legjobb reményeket táplálni e részben, mert meggyőződésünk, hogy e remények valósulásának elmaradása nem Magyarországnak, vagy legalább is nem csupán annak lenne hátrányára. Budapest, ápril 21. (A helyi közlekedés Budapesten.) Ismeretesek az olvasó közönség előtt azok a miseriák, melyeken fővárosunkban az omnibus-ügy átesett. A nagyvárosi életnek — s ma már Budapestet minden nemzeti elfogultság nélkül sorozhatjuk a nagyvárosok közé — oly jelentékeny tényezője az olcsó helyi közlekedés, hogy a legmelegebb figyelmet érdemli minden kérdés, amely ezzel összefügg. Az, hogy egy egészséges alapon nyugvó omnibus vállalat szervezkedni és létesülni nem tudott, meggyőződésünk szerint jóval többet ártott Budapest fejlődésének, lakásviszonyai átalakulásának s ezzel összefüggőleg még egészségi viszonyai jobbulásának is, mint azok hinni vélik, kik az ily kérdéseket akár tisztán üzleti, akár helyi szempontból tekintik. Most a helyi közlekedés második tényezőjéről, a lóvonatú vasúttársaságról van szó. Ez a társaság, mely közel húsz év előtt , így akkor létesült, midőn még Budapest koránt sem állt mai fejlődése magaslatán, sokáig élvezte annak a helyzetnek előnyeit, melyek egy ily vállalatra egy város népességi és forgalmi viszonyainak rohamos emelkedéséből hárulnak, s élvezte anélkül, hogy az abból következő nagyobb kötelességekkel megfelelő mértékben számolt volna. Eltekintve a budai összeköttetéstől, s pár, kevéssé jelentékeny kiágazástól : e társaság hálózata ma is az, ami tizenöt év előtt volt, holott azóta a főváros és forgalma jelentékeny mértékben növekedett. Mi pusztán arra utalunk, hogy — évtizedes sürgetés daczára — egy, a városligetet megkerülő s a kültelkeket a forgalomba bevonó vonal még mindig nem létesült s hogy a második városligeti összeköttetés, mely e társaság vonalai fekvésénél fogva a legkönnyebben létesíthető vonalak egyike, még ma is oly stádiumban van, hogy az ég tudja, mennyi idő telik el, mire rajta járhatunk. Pedig nem szenved kétséget, hogy nemcsak erre, hanem egy egész új hálózatra van még szüksége a fővárosnak, ha azt akarjuk, hogy annak fejlődése igazán nagyvárosi s igazán egészséges legyen , új telepek keletkeztek köröskörül Budapest mellett. Ezekben a polgárok ezrei laknak, vagy dolgoznak, s ezek — ha pillanatnyi áldozatok árán is — megvárhatják a társaságtól, mely a fővárosi, jelentékeny haszonnal járó közlekedést közvetíti hogy igényeikkel szemben más magatartást tanúsítson, mint a sokat igérés, keveset adás olcsó tacticáját. A főváros előtt most más ajánlkozások is vannak. Mi nem ezek érdekében szólalunk fel, sőt valószínűnek látszik, azt tartjuk, hogy mind e kérdések helyes megoldása legcélszerűbben régi társasággal történhetik, mint amelyet már az, hogy jövedelmes vonalai vannak, képesebbé tesz kevésbé jövedelmes vonalak kiépítésére s fentartására is. Felszólalásunk czélja az, hogy vegyék ez ügyet illetékes tényezők — városi hatóság — közmunkatanács s ha kell a belügymisztérium is — komoly gondjaikba. Dolgozzanak ki tervet, — practicus, nem légvárak közt való közlekedést létesítő, de azért a főváros jelen nagyságával s jövő fejlődésével komolyan számoló tervet s aztán indítsák meg a tárgyalásokat a lóvonatú vasúttal úgy, hogy azok sikere ne egy-egy vonal éveken át húzható kiépítésére vezessen, hanem az egész főváros helyi közlekedését évtizedekre biztosítsa. Van ennek módja, csak akarni kell. S tán kapcsolatba lehetne hozni ezzel az omnibus vállalat megfeneklett ügyét is. Ha e két kérdést szerencsés megoldásra tudják vezetni, Budapest intelligens és munkás osztályai érdekében oly feladatot oldanak meg, melynek évtizedes elhanyagolása csakis azzal magyarázható, hogy primitív viszonyaink közt nem is merült föl szükségérzete annak, hogy legalább megközelítsük, amit Nyugaton Budapestnél sokkal kisebb városok is nyújtani tudnak lakosságuknak. Budapest, ápr. 21. (A függetlenségi párt értekezlete.) A függetlenségi és a 48-as párt ma