Nemzet, 1885. november (4. évfolyam, 1137-1166. szám)
1885-11-08 / 1144. szám
SzinuonKrasza: Eerenczsek-tere, Athenaeum-épület, I. emelet, A lap szellemi részát illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 1144. (307.) szám. Reggeli kiadás_____ Budapest, 1885. Vasárnap, november 8. IV. évf folyam. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .. .. ..................................... 2 frt. 3 hónapra .. .. ,, .. .. ..................... *> » 6 hónapra ......... ,, .. ,, .................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 a Egyes szám 4 kr. Budapest, november 7. Nevezetes átalakuláson mennek keresztül legújabban Anglia pártviszonyai. Amidőn Gladstone távozott a kormányról, ezt mintegy önként tette. Többsége volt, a conservativek tényleg kisebbségben voltak. Ezek nem a vállalkozhattak másként a kormányra, mint oly pactum alapján, hogy a liberális vezér a választások befejezéséig nem intéz ellenük támadást. Gladstone volt az úr: a conservativek csak az ő kegyelméből kormányozhattak. Az agg államférfinak bizonyos elégtétele rejlett abban, hogy ő megy, mert akar menni, s hogy viszatér, mihelyt neki tetszeni fog. Nem annyira a parlament, mint inkább az ország pártviszonyai adhatták Gladstonenak e biztosságot. A liberális-radicális párt, a parlamentben is többséget képezett, igaz, de a parlamenti pártok elkopnak, Gladstone többsége is jelelentékenyen leolvadt. Annál szilárdabbak voltak azonban a pártkeretek az országban. A liberálisok és radicálisok büszkén hivatkozhattak rá, hogy a nemzet nagy többsége mellettük van. Legalább egy tucat választás próbálta ezt ki, mert félszázad elforgása alatt, az átalános választásoknál a conservativek csak is kétszer voltak képesek többséget kivívni. Kormányra jutásuk, rendesen a parlamentben aratott győzelmük és nem a választók akaratának következménye volt. Gladstone ily tapasztalatokra támaszkodva, nyugodtan vonulhatott »pár hónapra« vissza. Félelem nélkül ígérhette meg, hogy a választásokig nem iparkodik megdönteni a conservativ cabinetet. Hiszen a választások a küszöbön álltak, a conservativek pünkösti királyságának tehát csakhamar vége lesz, gondolható. De időközben átalakulás kezdődött az angol közvéleményben, a conservativek javára és a liberálisok hátrányára. Gladstone ugyanis nem számolt két tényezővel, mely az átalakulást létesítette. Nem a liberálisok és radicálisok közti szakadást értjük. Ha a conservativek a választásoknál győznek, kétségkívül ennek is befolyása lesz a radicális-liberális tábor vereségére. Ez azonban nem hatott volna átalakítólag az angol közvéleményre. Más két factor működött elhatározólag. Az első a keleti válság, mely időközben kitört. Az angol közvélemény, válságos időkben inkább megbízik az oroszellenes conservativekben, mint az oroszbarát radicálisokban. Ezt azonban korántsem szabad az angol nemzet harczias hangulatának jele gyanánt tekinteni. Az angol közvéleményt mindennek inkább lehet tartani, csak harczkeresőnek és vérszomjazónak nem. Anglia csakis Indiáért fog, ha kell, verekedni; a balkáni alakulások miatt aligha húzza ki kardját, akár liberális, akár conservativ lesz a kormánya. Ezt politikai axióma gyanánt lehet tekinteni. És mégis nagy különbség van a keleti válságok idején akkor, ha conservativ, vagy liberális kabinet áll Angliában az ügyek élén. Conservativ kormány, ha a beavatkozástól tartózkodnék is, semmi esetre sem czimboráskodnék a porta ellen, hanem a conservativ irányt támogatná legalább erkölcsileg. És ez is valami. Mindenesetre oly körülmény, hogy mi conservativ cabineteket óhajtunk Angliának. De nagy tévedés volna az angol közvélemény átalakulását csak ennek, vagy akár főleg ennek tulajdonítani. Gladstone nem számolt nemcsak a keleti válsággal, hanem a szárazföldi conservativ áramlattal sem, mely már Francziaországba is betört. Ez a sajnos áramlat Németországban keletkezve, onnét mindig fogyó intensivitással tovább terjeszkedve, lassanként eljutott a legliberiálisabb államokba is. Belgiumban clericális kormányt tett a szabadelvű cabinet helyére, Francziaországban monarchicus, Ausztriában nemzetiségi törekvések alakjában nyilatkozott. íme, végre elhatolt, b£r egészen gyenge rezgése Angliába is. Egy lágy hulláma át tudott csapni a Manche csatornán. Tehát a korszellem az, melyre Gladstone nem terjesztette ki figyelmét. Azon szellem, mely behatol mindenüvé, a legelzártabb helyekre is, mint a levegő. Azon szellem, mely a radicális tendentiákra nézve éppen nem kedvező, — sőt fájdalom — ellenséges a liberalizmus irányában is. A tudós volt premier pedig tudhatta volna, hogy az eszmeáramlatok a Calais-en át kicserélik egymást, mint ugyanott nagy váltójuk van a tengeráramlatoknak. Anglia szelleme, az encyclopedisták, s különösen Montesquieu óta nagy hatást gyakorolt a continensre, viszont a continens is reagált Angliára. Igaz, hogy a szárazföldi viszonyok Angliára sohasem hatottak annyira, hogy a szabadságot megdöntötték volna. A Parlamentarismus, a Habeas Corpus Acta, a közös egyéni szabadság minden garantiája épségben maradt Angliában a bécsi congressus után s a Metternich-féle stabilismus idejében is. De a Liverpool és Eldon-kabinetek akkor is az idők jelét képezték angol földön, vagyis a szárazföld szelleme még nagyobb mérvben áttört a csatornán, mint jelenleg. Ha Gladstone erre gondol, úgy sem nem hagyta volna el helyét a biztos visszatérés tudatában vagy egyátalán nem hagyta volna el, így valószínűleg az fog történni vele, hogy majd kénytelen lesz jó képet csinálni a rosz játékhoz. S nem lehetetlen,hogy a választások a conservativeknek fogják adni a többséget. Az utolsó félszázadban most harmadszor, Gladstone pedig el fog menni falusi magányába, Homer- vagy biblia-fordításokkal foglalkozni. Ehhez jobban is ért , maradandóbb hasznot is szerez általuk a világnak, mint külpolitikája által. A liberalismus ügyét pedig, melyet Angliában különben sem fenyeget veszély, más és tán erősebb kezek karolják fel. Talán oly kezek, melyek nem fogják azt szerencsétlen vagy épen hóbortos külpolitikával kompromittálni. BELFÖLD, Budapest, nov. 7. (A magyar delegatió külügyi albizottságának jelentése.) Lapunk más helyén közöljük a jelentést, melyet a magyar delegatio külügyi albizottsága, előadójának, dr. Fálk Miksának indítványára ma elfogadott. A jelentés — hivatkozva a helyzet függő voltára és a miniszter nyilatkozataiban ennek folytán jelentkezett tartózkodásra — szintén tartózkodik végleges ítélet mondásától, de bizalmat fejez ki a miniszternek — eddigi működése által igazolt — jóakarata, ügyessége és erélye iránt. Constatáljuk, hogy az albizottság is azt a magyarázatot adja egyébként a miniszter nyilatkozatainak, hogy politikánk megbízhatónak bizonyult alapja — szövetségünk Németországgal — az Oroszországhoz létesített barátságos viszony által nem változott; constatáljuk,hogy ez utóbbi viszonynak — érdekeink megóvása melletti — fentartása a bizottság óhajtásával is találkozik; s constatáljuk, hogy a keleti eseményekre vonatkozólag a bizottság a status quora való törekvést szintén helyesli, föltéve, hogy az békés után, mindenesetre pedig bármely, erre szerződésileg nem jogosult hatalom beavatkozása nélkül el lesz érhető. Arra az esetre, ha ez nem történnék meg, az albizottság hangsúlyozza azok érdekeinek szemmel tartását, kik a kívánataikat a szerződés iránti tiszteletnek eddigelé legálisan alárendelték.« Olvasóink láthatják ebből, hogy a magyar delegatio külügyi albizottsága által elfoglalt álláspont — azzal a reservatával, mely a maihoz hasonló critikus helyzetben nem csak érthető, hanem szinte elkerülhetetlen — teljesen azon az alapon áll, melyen külügyi politikánk eddig mozgott, s míg egyrészt körülírja, mennyire ragaszkodik ahoz, hogy még a berlini szerződés helyreállításának jogcíme alatt se foglalhasson újra szerződések ellenére positiót a Balkán-félszigeten az orosz katonai uralom; másrészt megtalálja a helyes formát annak kijelentésére , hogy az Oroszországgal való viszony fentartását az általános érvényű nemzetközi szerződések keretében kívánatosnak véli. A bizottság nyilatkozatát a keleti helyzetre, a status quo fentartására, s ennek nem sikerülte esetén a szerződéseket tiszteletben tartó elemek érdekeinek számbavételére vonatkozólag szintén csak helyeselhetjük, s azt véljük: ezekben a pontokban ki van fejezve a politikai irány, melyet a monarchia — távol a kalandok és összeütközések keresésétől, de távol bármely érdeke, s a Balkánon foglalt hatalmi állása minden feláldozásától is — a jövő fejleményeihez képest követni fog. Budapest, nov. 7. (A kiállítás zárszámadása.) Az országos kiállítási bizottság Matrnkovics Sándor elnöklete alatt ülést tartott, melyen a kiállítás elnöke hosszabb beszédben vázolta az éppen befejezéshez juttatott nemzeti mű képét. A kiállítás látogatóinak számára vonatkozólag előterjesztett táblázatból, melyből már tegnap és tegnapelőtt pár érdekes adatot közöltünk — a bizottság azon meggyőződést merítette, hogy kiállításunkat látogatottság tekintetében az utolsó években tartott kiállítások egyike sem szárnyalta túl és hogy az elért eredmény mindenesetre kielégítő és a táplált várakozást messze fölülmúlónak nevezhető. Ezután az elnök főbb összegekben a kiállítás pénzbeli eredményét terjeszti elő. November 5-ig tettek a bevételek 2.996,000 forintot, a kiadások 2.901,000 frtot. Rendelkezésre állott tehát 95,000 frt készpénz. A fentebbi kiadásból azonban határozottan idegen pénz jellegével kir. 250000 frt, ugyanis 100,000 frt kiadatott a kiállítási főnyereményre 150,000 frt nyereménytárgyak vásárlására 75,000 frtot a kormány külön rendelkezésére bocsátott a kiállítási bizottságnak az állatkiállítások rendezésére, 15,000 frt fordittatott a pénzintézetek pavilonjára, 10,000 frtot tett ki Lindheim Ernő adománya, mely szegényebb iparosoknak osztatott ki, hogy a kiállítást meglátogathassák. Ezen összesen 350.000 frtot tevő átfutó tételeket elkülönítve a kiállítás bevételei és kiadásaitól, marad mint tényleges kiállítási kiadás 2.551.000 frt. Ezen összegből kölcsön útján fedeztetett 1.500,000 frt. A kormány ugyanis eredetileg adott 400,000 frtot, az országos banktól június hóban felvétetett 500,000 forint, a kormány másodízben rendelkezésre bocsátott 600,000 forintot. A kiállítási bizottság a nyár folytán még egy 350,000 frtos ideiglenes kölcsönműveletet csinált az országos bankkal, de e lebegő adósság csakhamar törlesztetett, így tehát a meglevő pénzkészletet a kölcsön útján fedezett összegből levonjuk 1.404,246 frtot tesz ki a bruttó hiány. E hiánynyal szemben áll először is 920,000 frt, mely az állandó épületekre, feltöltési munkálatokra s befektetésekre fordíttatott, továbbá 200,000 ft, melybe a leltár (szekrények s mindennemű más felszerelési tárgyak) került. A hiány tehát nettó 300,000 frtot tesz ki. Vannak azonban a kiállításnak egyfelől még tetemes activ követelései másfelől lesznek még kiadásai is. Az activ követelések következők : a sorsolási üzletből még kün van 25.000 frt, a kiállítók díjaiból 200.000 frt, a még szükséges kiadások ellenben kerek számban 100.000 frtra tehetők. Valószínű tehát, hogy az orsz. kiállítás a véglebonyolítás után 1.200.000—1.300.000 pénzdeficittel fog lezáródni, mely deficit, részben fedezetét találja a kiállítási állandó építkezések és a leltár értékében. Az elnök ezután egy zárszámadási bizottság kiküldését indítványozta, melynek hivatása lesz megállapítani mindenekelőtt a kiállítás zárszámadásának keretét s azután vizsgálat tárgyává tenni magukat az egyes számadásokat. E bizotttság tagjaiul megválasztottak: Wekerle Sándor min. tanácsos, Hegedűs Sándor, Wahrmann Mór, Helfy Ignácz, Léderer Sándor s a főváros részéről Gerlóczy Károly alpolgármester és Királyi Pál. Végül kijelöltettek azon tagok, kik a fővárossal folytatandó tárgyalások czéljából alakítandó vegyes bizottságban részt fognak venni, ugyanis a kiállítás elnökén, alelnökén és igazgatóján kívül Jekelfalussy A NEMZET TÁRCZÁJA. November 7. Színház. Nemzeti színház. „Segliére kisasszonyvígjáték 4 felvonásban ; irta Jules Mandeau, fordította Brassai Sámuel ; új betanulással színre került november 6-án. Akik a drámai hatás nagy problémája iránt ér-deklődnek, igen becses tapasztalatot tehettek »Leg- Iliére kisasszony« előadása alatt a nemzeti színházban. Két nagy fontosságú észleletre kínálkozott alkalmuk. Az egyik azt bizonyíta, hogy a kor speciális viszonyaihoz igen szűken simuló darab csakhamar elavul és értelemre a közönségnél alig talál. A másik viszont a mellett látszik tanúskodni, hogy még az ilyen darabot is megmenthetik a tárgy általánosabb természetű részletei és az író művészete, hogyha műformulája még mindig kedvelt, vagy legalább még mindig elfogadott, elismert a későbbi kor közönségénél. Ez első tekintetre egymásnak ellenmondó, végeredményben azonban teljesen megegyező két tétel híven fejezi ki a hangulatot, mely az estén át a közönség körében uralkodott. Tegnapi rövid tudósításunkban jeleztük, hogy a darab első felét feltűnő hidegen fogadták, és hogy később a hangulat épp ellenkező irányba csapott át, felmelegedett, lángot vetett és a derültség nagyfokú hőmérsékletével áraszta be az egész termet. E változás rendkívül érdekes és fölötte tanúságos volt; a hirtelenség pedig, melylyel elkövetkezett, és különösen a perez, melyben határozottan észlelhetővé vált, kiváló jelentőséget kölcsönzött neki — a criticára nézve. Mily meglepő evolutio! Egy jelenet, néhány percz, egy-két rövid phrázis tartama alatt! A második felvonás után egyik criticus collegám azzal kel föl zártszékéről, hogy: »ez sem volt érdemes a könyvtár porából exhumálni« ; egy finom és megbízható ízlésű abomnensnő pedig páholyában azzal fogadott, hogy: »ehhez küldött ön engem a színházba ? ezt mondja ön jó darabnak ; ennél még az őszi eső sem unalmasabb. Nagyképp újságíró úr, ön kopott traditiókból meríti ítéletét«. És volt egy szellemességéről ismeretes fiatal képviselő, ki igazolni akarván a darab első fele után táplált véleményét, még a végén is ezt suga: »Mily inconsequens darab«! Azt látszék követelni, hogy a színdarab bírjon bizonyos jellemszilárdsággal. És ha elején nem tetszik, akkor végén is rossz legyen. Ne paczkázzék az embernek már megalakult véleményével. És ami legkülönösebb a dologban : mindenkinek igaza volt. Mindenki épp annyi joggal duzzogott előbb, mint amily helyes érzéstől vezettetve tapsolt később. Mert hát hogy ne unatkozzék az ember! Fölszál a függöny, és kilép egy öreg marquis, az »ancien régime« hirhedett méltóságteljes nulláinak egyik telivér példányképe. Pöffeszkedő, gőgös, önző, de oly szeretetreméltóan ostoba, és lelke alapjában oly becsületes, hogy az ember alig tudja, hová legyen vele. E félszeg ember, oly naiv, bárgyúsága oly őszinte, hogy majdnem megható. De hát mi ez ? Micsoda ember ez ? Mi nem ismerünk ilyet. A darab realisticus keretben látszik mozgani, és mi egyik főalakjában semmi realitásnak képét föl nem lelhetjük. Korunkban a buták kiállhatatlanok, az önzők pedig gazemberek. És ime egy ostoba önző, ki rokonszenvünket keresi és a hova-tova meg is nyeri. Ez absurdum! Aztán feltárnak előttünk egy történetet, melyben egy becsületes bérlő a nagy forradalom alatt külföldre szökött földesur jószágait drága pénzen megvette a forradalmi fiscustól, és később, mikor a marquis a királyi trón restauratiója után haza jő, az egész nagy jószágot, kétségbe vonhatatlan jogos tulajdonát, egyszerűen átengedi a volt földesurnak, egy krajczár kárpótlás, egy máknyi bála igénye nélkül. Egyszerűen jószívűségből, a régi nemesség iránti deferentiából, a földesurhoz való jobbágyi ragaszkodásból. Az »úr« beleül a jószágba, kezd vadászni, halászni, agarászni, mint régente tévé; élvezi az úri életet more patria, míg végre a bérlő fia, Napoleon egyik vitéz katonája, kinek holthirét keltették, haza jő Oroszországból és visszaköveteli atyja örökségét. Mert hát a jó bérlő azóta már meg is halt. Mi ez ? Micsoda történet ez ? Mily ismeretlen, ködállományú rémek ezek, melyek szemünk előtt mozognak ? És micsoda bölcső mellé való mese ez, melyet itt fülünk hallatára elmondanak ? Jobbágyi ragaszkodás ! Ősi respectus! Bérlő, ki nem kér bérelengedést, hanem egy milliót ajándékoz a kopott földesurnak ! Ujujuj! Fogjátok kissé monoklimat, hadd nevessek ! A földesur .... a bérlő .... a millió .... meg a napóleoni hős, ki hat évig Szibériában a hó alatt feküdt! Kérek egy villámvonat-jegyet Irkuczkig! .... Ez darab ? .... Ez egy kőkeménységű zsemlye, melyet az ember csak Lindewiesében tud lenyelni , és ott is csak orvos jelenléte alatt!.. . Absurdum! És mégis, uraim, ez a darab igen híres darab, joggal híres. Akárhogy szólalnak fel ellene; akárhogy persiflálják: ez igen jó darab, és a maga korában kitűnő darab is volt. Igen is, kitűnő darab. Mert akkor, midőn Sandeau e darabot megírta, az ilyen bárgyú, önhitt, félszeg, de jóhiszemű marquis-k, még itt-ott léteztek ; mindenki ismerte őket a legközelebb múltból; ilyen történeteket pedig százával hallhatott az ember Francziaországban beszélni. A legszavahihetőbb emberek kezeskedtek igaz voltukért. De nem is kételkedett senki bennük. A marquis-k valóban ostobák voltak és becsületesek; a bérlők is ostobák voltak és jószívűek; Napóleon katonái pedig valóban csak évek múltán szállingóztak haza Oroszországból, mert akkor még nem volt villámvonat. Ez az egész történet nemcsak lehetséges volt, hanem még a valóságnak is színét viselte és mindenkinek lelkében élt. Sandeau pedig, midőn e darabot megírta, meg akarta mutatni a francziáknak, hogy mikép békülhet ki a régi tönkrejutott monarchicus nemesség a bonapartismussal és a nagy forradalom minden imposáns következményével. Meg akarta mutatni, hogy mikép ereszkedhetik le a meddő életű, rátartós Faubourg Saint-Germain a munkás, becsületes és széplelkű bourgeoisie-hoz. A vígjáték formáját használta, hogy demonstratióját kellemessé tegye, a minthogy mások a komoly dráma formáját választák, hogy bizonyításukat meggyőzővé tegyék. Hiszen az egész neo-romantikus iskola ezen a tételen rágódott. George Sand, Augier, Feuillet, az ötvenes évek minden híres írója valami formában megmérkőzött e tétellel. És azóta is folyton feszegetik e problémát. Ohnet még mai nap is jóformán e thesisből él. A »Martre de forget, a »Grande Marmiére* ! De hát nem is csodálhatni, hogy a probléma oly hosszú előéletű. A tárgy még mindig él, tehát a thesis is mindig fönáll. A nagy revolutió egyszerre vakítóan bevilágította az egész emberiséget, rémületet keltve az igazságtalanság minden körében, minden zugában. A revolutió megteremtő institutióit, de nem térítette meg azokat, kik benne veszteséget szenvedtek. Csak legyőzte elleneit, de nem győzte meg őket. Ezek tehát folyton áskálódnak a forradalom vívmányai ellen. És ha nem is bírnak velük, ki nem békülnek velük. Az államok a forradalom alapján állnak, a társadalom nem. És az állam és társadalom között fenálló eme különbséget tárgyalják, bolygatják, feszegetik folyton a drámaírók. Sandeau sem tett egyebet. — Igen ám , de az ő tárgya oly idegenszerű, oly élettelen, hogy alig veszi észre benne az ember a nagy tendentiát, az emberiségnek százados praeoccupátióját. Idegenszerű ! Élettelen! Mikor Sandeau darabját megírta, nem volt idegenszerű, nem volt élettelen. És lesz idő, amikor Obnet-nak koakszot készítő és homokot bányázó alakjai is épp oly élettelenek és idegenszerűek lesznek, mint ma a Néva partjáról haza kerülő huszárkapitány. Ez sorsa minden olyan iránydarabnak, mely nagyon is közel simul a kor viszonyaihoz, speciális aprólékosságaihoz és múló jelenségeihez. Van ám más formája is a dolognak. Olyan tudnillik, mely inkább az eszmére fektet súlyt és kevésbé gondozza a kor külsőségeit és véletlenségeit. Akarnak egy fényes példát ? Íme Molierenek két darabja: »Les Précieuses ridicules« és »Les Femmes savantes«. Mindkettőnek tárgya majdnem azonos. Az első a kornak inkább külső képét adja és fel van feledve ; a másik inkább a korban élt egy eszmére támaszkodik és a műsorunk egyik gyöngye, Sandeau darabja, meg kell vallanunk, első felében az előbb említett kategóriába tartozik , és ezért hogy hidegen, ezért untat. De várjanak csak kissé! Ám emelkedik a függöny, kezdődik a harmadik felvonás. A földbirtok és a kastély körül forgó perpatvar hallgat, elnyugodott kissé. Kilép Bernard, a hazatért Bonaparte-katona, és Helén, a marquis angyaljósága, tiszta szivű lánya. Ezek szeretik egymást. A bátor katona megszólal és egy édes, gyöngéd érzéssel irt, gyönyörűen dialogizált jelenetben lángoló vallomást tesz legyőzhetetlen szenvedélyéről a leánynak. Most nézzék a közönséget! Hogy figyel, hogy hallgat visszafojtott lélekzettel, hogy ámul és — örvend. ■ Micsoda ? — mond a közönség — itt szeretnek ? Hisz ez a mi legkedvesebb foglalkozásunk. Ez a mi ügyünk. Ezt már értjük. Ez fiesó. Nini, ez a két fiatal szereti egymást. Bravo ! Éljenek a szerelmesek ! És tapsol lelkesülten, zajosan. Mihályfi és Csillag Teréz, kik igen szépen játszottak, meghajtják magukat. Ah, a szerelem! és az a szép szerelem vallomás ! E gondolattal, e perezben változik meg a közönség hangulata és véleménye. És e percztől fogva a közönség mindent elfogad, mindent megért, mindenben részt vesz, minden iránt érdeklődik. Aminthogy kötekedve visszautasította az avult politikai és magánjogi intrigát, mely az első két felvonást megtölte, épp oly szívesen vesz most már mindent, mert minden közelebbről vagy távolabbról összefüg Helén és Bernard szerelmével. Lám, mily varázsereje van a szerelemnek! Persze, a szerelem nem csupán a bonapartisták és legitimisták ügye; a szerelem az egész világé. A mienk is. A szerelem az emberiségnek nagy és megdönthetetlen respublicája. Mindenki belé tartozik, a bonapartista is, a legitimista is. A szerelem mindig souverain. Nem avul el soha. Ifjú, érdekes és szép marad örökké. Igen természetes, hogy a drámában és a színpadon még az is szükséges, hogy a szerelmet jól adják elő , mert különben nem hiszünk benne. És itt lép aztán közbe a másik varázs, az író művészetének varázsa, mely újabb bilincseket kovácsol lelkünkre. Írónk, kibontakozván száraz tárgyú cselszövényéből, fiatal hőseinek szenvedélyén maga is fölpezsdül. Sokkal élénkebben, tüzesebben fejlődik munkája. A darab egész tempója gyorsabbá lesz; az alakok levetkezik ósdi külsejüket és ez őszinteségük következtében közelebb jutnak lelkünkhöz ; a drámai helyzetek meglepőbbek, hatásosabbak, erősebbek; a párbeszédben csak úgy sziporkázik a szellem, és egymást éri a sok comicus megjegyzés, melyek hangos nevetésre fakasztanak. Denique a darab nagyban tetszik. Miért ? Mert tárgya ránk nézve érthetővé és rokonszenvessé lett és mert az író modora, vagyis helyesebben mondva művészi procedúrája ugyanaz, mely még mai napig is dívik nálunk. Az a műeljárás, melyet Sandeau Mad számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. Lajos miniszt. tanácsos, Török János főkapitány, Helffy Ignácz, Tormay Béla, Tormay Lajos, Hieronymi Károly, Ybl Miklós, Tisza Lajos gr., Thék András, Burghardt Konrád, Bedő Albert és gr. Andrássy Aladár. Budapest, nov. 7. (Tárgyalások a kolozsvári orvostani intézet ügyében.) A kolozsvári boncztani és törvényszéki orvostani intézet vízvezetéki munkálatai tárgyában — mint halljuk még folyvást tartanak a tárgyalások a közoktatási kormány és Kolozsvár városa között. Az épülő intézetnek múlhatatlan szüksége lesz vízvezetékre, de maga a város is szerencsés lenne, ha e vízvezeték úgy építtetnék ki, hogy beleillenék a város tervezett vízvezetéki és csatornázási rendszerébe. A város azt óhajtaná, hogy a kormány a saját vízvezetékére szánt összeget engedje át a város rendelkezésére, melynek közönsége — saját vízvezetéki és csatornázási munkálatai teljesítésével együtt — az említett intézetbe is felvezettetné a Szamosból a szükséges mennyiségű vizet, és gondoskodna ennek levezetéséről is. A kormány pedig csak arra hajlandó, hogy a felvezető csatornát maga kiépítteti, de kész a levezető csatornát is — a város csatornázási rendszerének megfelelőleg kiépíttetni, ha a város a költséget méltányos törlesztésekben vissza fogja fizetni. Budapest, nov. 7. (Az állami népoktatási intézetek az 1884-ki zárszámadásban.) A vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1884-ki zárszámadáshoz benyújtott és a hitel túllépésekről szóló jelentésében a népnevelési szükséglet rovatánál mutatkozó 402,001 frt hiteltúllépést a következőleg indokolja: A fokozottabb tevékenység, melylyel az állam a népoktatás fejlesztését évről-évre mindinkább előmozdítani igyekezik, az állampénztárt aránylagosan növekedő összeg erejéig veszi igénybe s az évközben felmerülő tetemes szükséglet, egyrészt az előirányzás alkalmával megítélhető nem lévén, másrészben a kivívott és kétségtelenül fontos eredmények kockáztatása nélkül a szükséges összegek utalványozása sem lévén halasztható, a fentebbi nagy túllépés elkerülhetlenné vált. Ezen túlkiadás a következőkben találja indokolását. Az iskoláztatás hiányainak pótlására és a nép művelődésének emelésére, egyéb fontos állami érdekek biztosítása mellett, legalkalmasabb eszköznek az állami iskoláknak alkalmas helyeken felállítását ismervén, el kellett azt rendelnem minden oly esetben azonnal, midőn a körülmények alapos megfontolása után az iskola létestése a helyi viszonyoknál és a körülmények által létrehozott kényszerhelyzetben elhalasztható nem volt, így az 1884. év folyamán a következő állami elemi iskolák felállítása iránt rendelkeztem. Torda-aranyos megyében Alsó-, Felső-Szent- Mihályfalván, Mező-Nagycsányban, Topánfalván; Ung megyében Kereknyén, Nagy-Kaposon, Ordarnán, Ungváron ; Torontál megyében Bánátújfalun, Czrepaján, Dollován, Hertelendifalván, Homokczon, Nagy- Györgyfalván, Uzdinban; Bács-Bodrog megyében Gyurgyevón; Máramaros megyében Borkuton, Borsán, Dombón, Mojszénban, Petrován, Ruszpolyánán; Bereg megyében Belső-Hraboniczon, Nagy-Lucskán, Szent-Miklóson, Váralján; Szatmár megyében Nagy- Peleskén, Nagy-Somkuton; Borsod megyében a miskolczi vasúttelepen,Pereczesen; Hont megyében Apát- Maróthon, Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyében Alsó-, Felső-Nyáregyházán, Csepelen, Nagy-Tétényben, Puszta - Szent - Mihályon, Szigetcsépen; Ugocsamegyében Fanczikán, Nagy - Szőllősön ; Liptó megyében Német-Lipcsén , Nyitra megyében, Ghymesen, Szakolczán, Ozurán; Trencsén megyében Puszkán, Illaván; Fehér megyében Puszta-Zámoron Zala megyében Ráczkanizsán, Orebovcsákon, Gorisiczán; Vas megyében Poloniczon; Háromszék megyében Bodolán; Kolozs megyében Csúcsán, Gerővásárhelyen, Györfalván, Kolozson, Besztercze-Naszód me