Nemzet, 1886. október (5. évfolyam, 1469-1499. szám)

1886-10-17 / 1485. szám

Melléklet a »Nemzet« 1485. (288) október 17. számához. A főváros lakossága 1886-ban . Midőn lejebb egész terjedelmében , közöljük a fővárosi statisticai hivatal igazgatójának, Körösi Józsefnek, a főváros tanácsához intézett nagyfontosságú és érdekes jelentését a legutóbb végrehajtott népszámlálás eredményéről, nem lehet feladatunk, hogy annak egyes adataival részletesebben foglalkozzunk. Egyet mindazáltal helyesnek vélünk ez alkalommal is megtenni és ez az, hogy az utóbbi évben tapasztalt növekvést, összevetjük azon régibb adatokkal, melyek a főváros lakosságának növekedése tekintetében egyátalán rendelkezésünkre állanak. Az ily összehasonlítás kétszeresérdekkel bír ma, az arra vonatkozó adatok össze vannak állítva azon jelentésben, mely az 1881-ki népszámlálás eredményeiről szól. Nem említve régibb adatokat, a múlt század végétől a mai napig a következő, részben számláláson, részben becslésen alapuló számokkal rendelkezünk Budapest városa lakosságának fejlődéséről: 1840. 107,240 1886. 422,557 E számok megértésére meg kell jegyezni, hogy 1850 és 1851 közt a nagy különbség jórésze abban leli magyarázatát, hogy az előbbi évben a katonák és idegenek is fel vannak véve. Megjegyezzük továbbá, hogy 1787-ig mindig Buda volt túlsúlyban Pest felett, ellenben 1799-ben már Pest szárnyalja túl Budát. Az első nagyobb mérvű gyarapodás e számok szerint 1840-ről 1850 re mutatkozik. 1850 —57-ig alig van komolyabb emelkedés, ellenben 1857-ről 1870-re és 1870-ről 1881-re ismét nagy az emelkedés. A legújabb öt évről szóló szaporodás, minden örvendetes volta mellett nem oly nagy, mint a minőt az utolsó két népszámlálásnál láttunk. Nem szabad azonban felednünk, hogy most más időben történt a felvétel. Amíg t. i. 1881-ben januárra esett az időpont, most, a kerületi előjáróságok teendőire való tekintettel, július 1-je vétetett alapul. S habár nyáron az építkezésnél mindig több ember nyer foglalkozást, mint télen, azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy most 422,557 helyben talált lakón kívül 16,306 távollevő is vétetett fel, míg 1881. januárban e czimen csak 3200 szerepelt. Teljesen megbízható összehasonlítást a két szám közt tehát csak úgy tehetnénk, ha mindkettő az év ugyanegy szakára vonatkoznék. Az egészben örvendetes fejlődés különböző adatai mellett van azonban egy kedvezőtlen is : a pinczelakók szaporodása általában úgy mint viszonylag. De ha lakosságunk nem is nőtt oly rohamosan, mint az utolsó évtizedben és ha a fényes képen egyes árnyfoltok mutatkoznak is, egészben véve a képszám növekvése nem marad el azon remények mögött, melyeket hozzája kötöttünk. Mert föltéve, hogy a jelen tized második felében hasonló lesz az emelkedés, 1890-ben lakosságunk nem lesz nagyon távol a félmilliótól és Budapest fővárosa, mely 1881-ben a tizenharmadik helyen állt az európai nagy városok közt, valószínűleg jóval előbbre kerül e sorozatban. Fentartva magunknak, hogy a részletek közrebocsátása után a tárgyra tüzetesebben is visszatérhessünk, adjuk itt egész terjedelmében a jelentést, melyet a főváros statisticai hivatalának főnöke a tanácshoz intézett. Tekintetes Tanács! A fővárosban a legutóbbi népszámlálás 1881. január 1-én tartatott meg. A nemzetközi megállapodások szerint a legközelebbi népszámlálás csak az 1891. évre esnék. E hosszú időköz alatt a főváros népszámát csak becslés utján lehetett megállapítani, a mi különösen a fővárosnál, melynek növekedése oly gyors és egyenetlen lépésekkel történik, igen megbíz- hatatlan alapot nyujt. A tekintetes tanács ez okból 13.12. 1886. VII. sz. a. elhatározta, hogy ezen évtized derekán közbeeső összeírás tartassák, mely habár nem is a nagy népszámlálásokkal vetélkedő teljes népleírást, úgy mégis legalább az iránt nyújtana megbízhatóbb támpontokat, hogyan áll az egész város ,nak, egyes kerületeinek és utczáinak népszáma, hány ember lakik pinczékben, földszinten, emeleteken és hol tartózkodnak a távollevők. Az időpontot illetőleg tekintetbe vétetett ama körülmény, hogy a fővárosban eddig megejtett népszámlálások mind téli időben és pedig újév napján tartattak meg. Márpedig bizonyos, hogy a főváros nyári lakossága, daczára az ez időben fürdőhelyeken tartózkodó több ezer egyénnek, mégis jóval nagyobb a téli lakosságánál, minthogy a munkások és napszámosok nagy tömege ezen időben rendes vidéki lakhelyén tartózkodik. A nemzetközi megállapodásra ép az okból az év végére tűzték ki a népszámlálások időpontját, mivel ekkor a népesség mozgalma leggyengébb. Ha azonban tekintetbe vesszük azon körülményt, hogy a főváros lakossága az évnek talán fele részén át ezen itt tartózkodó idegen elemek hozzájárulása által felduzzad, és hogy ezen elemek az év jelentékeny részén át hozzájárulnak a népesség születési, betegedési, halálozási, egészségügyi, fogyasztási sat. mozgalmához, úgy azon körülmény, hogy nyári összeírásnál az átlagnál magasabb népszám várható, nemcsak, hogy ezen időszak választása ellen nem szól, hanem tekintettel arra, hogy eddigelé mindig csak a kisebb téli népszámot puhatoltuk ki, correctivum gyanánt épenséggel különös érdekkel bírhat; hozzájárulván még azon körülmény, hogy a tekintetes tanács 12,277. sz. alatt hozott végzésével, a népösszeírást oly időpontban kívánta teljesittetni, a melyben a kerületi elöljáróságok teendőikkel kevésbbé vannak elfogadva, miért is 13.120/1886. számú végzésével elrendelte, hogy ezen összeírás folyó évi julius első napján tartassák meg. 1. A főváros becsült népessége 1886. julius 1-én. A népszámnak becslés útján való megállapítása ama föltevésből indul ki, hogy a népesség gyarapodására eddig befolyással volt okuk jövőre is, és körülbelül ugyanazon mértékben fognak hatni, mint eddig. Ezen föltevésnek legegyszerűbb kifejezését találjuk a nemzetközi statistical congressusok ama határozatában, hogy a népszámhoz évenként ugyanazon lélekszám számíttassék hozzá, mely a két utolsó népszámlálás eredménye szerint egyegy évre mint átlagos szaporodás esik. E számítás azonban csak rövid időszakokra alkalmazható, de még ezekben is tévútra vezethet, ha a számítás alapját képező időközben rendkívüli tényezők működtek közre. Ha fővárosunk népességének a legutóbbi években észlelt szaporodásán végig tekintünk, nem lehet félreismernünk, hogy nálunk is ebben az időben az emelkedés rendkívüli volt és hogy eme folyton meg nem állható növekedést állandónak tekinteni nem igen lehetne, így pl. az 1870. és 1876-iki összeírások közt a főváros népessége 25,000, de már 1876-tól 1881-ig 65,000 lélekkel szaporodott és e nagymérvű szaporodás alapján a következő évek növekedését évenként 13,000 főre kellett tennünk. Ha már most ezen 13,000 főnyi növekedést, az említett szabály szerint, állandónak tekintenék, úgy a fővárosnak 1886. közepén 430,000 lakóval kellett volna bírnia, sőt ha e szaporodást továbbra is alkalmaznék, egy további negyed század alatt a főváros lakossága 750.000 léleknek találtatott volna, — a mi pedig tekintettel hazánk népességi viszonyaira, nem valószínű. Csak közbevetőleg akarjuk fölemlíteni, hogy az ilyen számításoknak a valószínűségtől való eltérése több mint pusztán theoretikai fontossággal bír, mivel e számok nemcsak a születési és halálozási arány megállapítására, a betegedési viszonyok megítélésére stb. szolgálnak, hanem közművek tervezésénél a legnagyobb befolyással vannak a főváros költségvetésére. Visszatérve azonban a jelenlegi népszámra, fő kell említenünk, hogy a becslés útján nyert 430.000 polgári népszám a valóságnál nagyobbnak látszott. Kitűnik ez különösen, ha a népesség növekedését ama mozgalomból próbáljuk megállapítani, melyet statistikailag egész pontossággal észlelhetünk: az építkezési mozgalomból 1881 óta a folyó év közepéig ugyanis 943 új lakház épült, melyekből a lerontott 94- et levonván, a szaporodás 849-et tesz. Egy-egy házra a főváros átlagában 33 lakó esvén, az újból épült házakban mindössze 28.500 lakó találhatott volna helyet. A mennyiben azonban az újból épült házaknál a magasabb emeletek száma nagyobb, mintsem a fővárosi házállomány átlagában (így pl. 26-tal több kétemeletes, 57-el több háromemeletes ház épült, mint amennyi az átlag , szerint várható lett volna), ha ennek fejében a fentebbi számot 10,000-rel is gyarapítjuk, ez után csak mintegy 38.000-re tehetnék az utolsó 50/a alatti növekedést. Azonban tekintettel arra, hogy az újból épült házak nem csak emeleteik száma, hanem nagyságuk tekintetében is terjedelmesebbek a régi házállomány átlagánál, amely átlag tudvalevőleg nagyobbrészt kis földszinti házakból kerül ki, a népnövekedés becslésénél biztosabb alapot nyerünk, ha az újból keletkezett házak száma helyett az újból keletkezett szobák számából indulunk ki. Az újból keletkezett szobák száma ezen idő alatt 21,999-et tesz, melyből levonván a lebontott szobákat, marad szaporodás gyanánt 20,963. 100—100 szobára a főváros egész átlagában 1881-ben 290 lakó jutott. E kulcs szerint tehát a szaporodás 56,000 lelket tehetne. Ez összegből azonban bizonyos, közelebb meg nem határozható, százalékot le kellene vonnunk ama körülmény következtében, hogy jelenleg a népesség általában kényelmesebben, azaz kevésbé sűrűen lakik, mint 50/0 évvel ezelőtt, valamint hogy az újból épült házakban kétségkívül kedvezőbb lakviszonyok uralkodnak, mint a régiekben. Minthogy tehát a nemzetközi megállapodások értelmében évről-évre folytatott becslés alapján kénytelenek voltunk a szaporodást 70.000 főre tenni, már az imént mondottaknál fogva is valószínűnek kellett tartanunk, hogy e számmal a valóságon túlmentünk. ■ Mentül tovább haladtunk volna pedig a népszámlálási időponttól, az ebben a becslésben rejlő hiba annál nagyobb mérveket öltene, amely megfontolás képezte épen fő okát annak, hogy a két nagy népszámlálás közt terjedő tíz év derekán még egy közbeeső összeírás eszközöltetett. 2. Az 1886 július 1 -én megejtett népöszszeírás eredménye. Az összeírás eredménye szerint teszen a fővárosnak 1886. július 1-én tényleg jelenlevő polgári lakosssága ..............................411,917 lelket. E szerint a legutóbbi népöszszeirás óta lefolyt öt és fél év alatt a főváros lakossága gyarapodott 51,366 lélekkel. A tényleg jelen volt katonaság száma tesz ......................... 10,640 lelket. E szerint a tényleges polgári és katonai lakosság 1886. jul. 1-én 422,557 lelket tett. Ezenfelül a fővárosból távol volt 16,308 egyén. Tekintettel ama körülményre, hogy a nyári idény alatt a főváros lakosságából 6270 egyén nem rendes (téli) lakásán, hanem a főváros más kerületeiben nyaralt, minden kerületből kétféle népszámot mutattunk ki, úgymint a nyári és téli eloszlás szerint. Az egyes kerületek népessége e szerint a következő számokból vehető ki: Összes polgári lakosság . . . 411,917 411,917 Az egyes kerületek 1881. és 1886. évi népességét összehasonlítva és pedig tekintettel arra,hogy az 1881. népszámlálás deczember 31-én történt a téli eloszlás alapján, kitűnik, hogy az összes budai kerületek nem kevesebb mint 9,907 lélekkel, vagyis 13,07 százalékkal szaporodtak, míg a pesti kerületek 40.601 lélekkel, vagyis 14,26 százalékkal gyarapodtak. Ezekből az adatokból ismét kitűnik, amit az építkezések alapján már évek óta véltünk hangsúlyozhatni, hogy t. i. a főváros egyesítése óta a budai oldal igen nevezesen emelkedik. Az egész főváros lakossága 51366 lélekkel, azaz 14 ■ 28 százalékkal szaporodott. Az évi szaporodás e szerint még mindig nem kevesebb mint 23,5 százalék. Valóban meglepő a szaporodás a kültelki részekben, ezek ugyanis 1881-ben 18.870 lelket számláltak és így jelenleg 38.440 lakójukkal, előbbi népességüknek több mint kétszeresét mutatják fel. Különösen kitűnik a X. kerület, mely részben a központi indóház környékén épült háztömbök következtében is 8800 lakós helyett jelenleg 15.700 lakóval bir; — továbbá a VI. kerület kültelke, mely, különösen a külső váczi után keletkezett gyártelepek következtében, 1700 lakó helyett most 5700 lakóval bír, valamint az I. kerület kültelke, mely 2800-ról 6400 főre emelkedett. Csak két kerületben mutatkozik apadás. Általánosan észlelt tény ugyanis, hogy a nagyvárosok fejlődésével azok központja népességben apad, amennyiben az üzletek, irodák, hivatalok stb. mindinkább kifelé szorítják a lakó feleket, így pl. Londonban, magának a Citynek népessége népszámlálásról népszámlálásra apadónak találtatik. Nálunk hasonló tényezők következtében, de részben ama körülmény befolyása alatt is, hogy épen a központi, legvagyonosabb kerületekben nyári időben legtöbb a fővárosból távol tartózkodó egyének száma, a Belváros és Lipótváros népszámában apadás észlelhető, és pedig amott 4264, emit pedig 306 lélekkel. A többi kerület mind szaporodott, és pedig : a Józsefváros 12,100 fővel = 18.84 százalékkal ; a Terézváros 10,900 lélekkel = 16.04 százalékkal ; az Erzsébetváros 9900 lélekkel = 15.92 százalékkal ; Kőbánya 6900 lélekkel = 78.74 százalékkal; a Ferenczváros 5300 lélekkel = 17.41 százalékkal ; az I. kerület 5500 lélekkel = 20.63 százalékkal ; a II. kerület 2500 lélekkel == 10.22 százalékkal ; Ó-Buda 1900 lélekkel = 7.63 százalékkal. 3. Távollevők. Az összeírás napján a főváros területéről 16,308 egyén volt távol, míg ezeken kívül nem rendes lakásán 6270 egyén íratott össze. A főváros területén a legnépesebb nyaraló vidéknek tekintendő a Városliget és környéke, hol 1509, a Svábhegy környékével, hol 1387 egyén nyaralt, továbbá a Zugliget 1023 fővárosi lakóval ; ezeken kívül még fölemlíthető a Ferenczhalom és a Margitsziget mintegy 3—300 egyénnel. A főváros területéről távollevő 16,308 egyén közül a legtöbb — mintegy 3400 — a Terézvárosra esik (ebből magára az Andrássy útra 1563), a IV. és V. kerületre 3—3000, a VIII. kerületre 2300, a VII. kerületre 1800, a IX. kerületre 1100, az I. és II. kerületre 7 700, a III. kerületre 131, a X. kerületre 52 távollevő egyén esik. Ezen távollevők közül tartózkodott: Pest megyében...................5123 Az ország egyéb vidéki részeiben 6850 Ausztriában.................... 2306 Külföldön.................... 482 egyén, mig a tartózkodás helye, daczára az annak kipuhatolására a háztulajdonosokkal megindított levelezésnek és számos helyszínre való kiküldetésnek . . . 1547 esetben ismeretlen maradt. A pestmegyei nyaraló helyek közül első helyet foglalja el Budakeszi 759 és Gödöllő 488 nyaraló egyénnel. Újpesten 880, Péczelen 359, Rákos-Palotán 323 egyén tartózkodott. Nevezetesebb nyaraló helyekül tűntek ki továbbá: Promontor és Kis-Tétény, Szent-Lőrincz, Haraszti és Káposztás-Megyer. Magyarország vidéki városai közül kitűnik: Nagymaros 263, Tata 149. Ausztria városai közül: Bécs 232, Grácz 125 egyénnel, míg a külföldi városok közül fölemlíthetjük Párist 28, Londont 15 egyénnel. Különös érdekkel bír a fürdőhelyek látogatottsága és pedig különös tekintettel arra, hogy a főváros lakossága mily mértékben keresi föl a bel- és külföldi fürdőket. Íme felsorolása a budapestiek által leginkább látogatott fürdőhelyeknek: a) belföldiek: Balatonfüred 268, Bártfa 101, Szliács 83, Tátrafüred 82, Siófok 53, Mehádia 52, Parád 47, Lubló 45, Lucsivna 35 egyénnel; b) akülföldiek közül: Ischl 224, Karlsbad 189, Aussee 185, Gleichenberg 133, Marienbad 119, Franzensbad 99, Rohitsch 39, Weiden 70, Gmunden 49, Hall 48, Neuhaus 41, Baden 40 egyénnel. 4. Lakviszonyok. 1870-ben sz. k. Pest városban az első Midőn népszámlálás megtartatott, a statistikai hivatal megtagadta ama ritka alkalmat, mely lehetővé teszi, hogy minden egyes lakásba behatolhassunk, hogy a fővárosi lakosság egyik legfontosabb egészségügyi és életviszonya, t. i. a lakviszonyok mibenléte felől tájékozást nyerjen. Az eredmény — mint az az 1870. évi népszámlálásról szóló munkában közzé van téve — meglepőnek mondható. Minden megbízható statistiai adat teljes hiányában, a hatóságnak sejtelme sem lehetett a népesség körében uralkodó lakviszonyok kedvezőtlen állapotáról. A népszámlálás felrántotta azt a fátyolt, mely lakosságunknak eme viszonyait eltakarta vala, és bár nem hiányoztak akkor sem hangok, melyek eme kétségkívül kellemetlenül ható tények földerítéséért a statisticai hivatalt gáncscsal illették, — a fővárosi hatóság még is hasznára fordította ezeket a bepillantásokat és nem egy alkalommal igyekezett oda hatni, hogy lakviszonyaink javítására célzó intézkedések által egyúttal a népesség, egészségügyi és erkölcsi állapotának javítására hasson. A statistikai hivatal az azóta lefolyt tizeönöt év alatt sohasem veszte szem elől eme fontos mesezadatnak figyelemmel kisérését, sőt az által, hogy 1871. óta a lakviszonyokat minden egyes haláleset alkalmával is kipuhatolja, abba a helyzetbe jutott, hogy e lakviszonyoknak az egészségre gyakorolt befolyásáról sokféle, sok részben egészen új és gyakorlati alkalmazásukban hasznosnak mutatkozott észleléseket tehessen. Ezen újítás hasznos volta mellett szól az a körülmény is, hogy az 1872. évben tartott nemzetközi statisticai congressus által a nagy városoknak utánzásul ajánltatott és azóta több nagy városban tényleg alkalmaztatott is. A statistikai hivatal azonfelül természetesen felhasznált minden összeirási alkalmat, hogy e fontos mozzanat változása felől a hatóságot tájékoztathassa és így az 1881-iki népszámlálás alkalmával 13 igen terjedelmes munkát közölhetett az egyesített főváros lakviszonyairól, mely munkálat ugyan arról tett tanúságot, hogy az azóta lefolyt tizenegy év alatt e viszonyok a hatóságnak ez irányban kifejtett céltudatos működése következtében sok tekintetben javultak, de egyúttal arról is, hogy e viszonyok még mindig igen sok kívánni valót hagynak hátra. Ezen újabb népszámlálási eredmények képezték kiindulási pontját ama felette üdvös mozgalomnak, mely a munkás lakások előállításának kezdeményezésére irányult. Az 1881. évben tartott házi állat-összeirás ismét alkalmat nyújtott a statistikai hivatalnak, hogy közegei minden házba, de különösen minden istállóba bejussanak, mely alkalommal 1884. decz. 2-án 394. sz. a. kelt jelentésünkben — ismét nem mulasztottuk el a tekintetes tanács tudomására hozni, mily »kirívó tisztátlanság« uralkodik különösen a külső területeken levő majorosok udvaraiban és istállóiban. Jelenleg, a most megejtett népszámlálás alkalmából pedig ismét abban a helyzetben vagyunk, hogy a főváros lakviszonyainak legújabb alakulásához némi adalékkal szolgálhatunk. Ez alkalommal közegeink nem hatoltak ugyan az egyes lakásokba, sem az istállókba, hanem be kellett érniük avval, hogy minden házban csakis az abban lakó egyének száma megállapíttassék, ámde kiterjeszkedhetünk mégis arra, hogy legalább az egyes emeletekben vagy pinczékben lakó egyének számát megállapíthassuk. Az ez irányban megindított összeírás eredményét van szerencsém a 2. sz. táblában beterjeszteni. Az abban talált főeredményeket itt idézzük, melléjük jegyezve az 1881-ki állapotot is. Jelenleg a lakosság (téli lakhelye szerint) következőleg oszlik el az egyes emeletekre : Összesen 411.917 . 100. „ 364.487 . 100.- „ Az itt kimutatott különbözeteknél tekintetbe veendő egyrészt magának a népességnek nagymérvű szaporodása, másrészt, hogy a fővárosból távollevő 16.000 egyén a vagyonosabb, tehát nagyobbára az emeletek népességéből hiányzott. Ami különösen a pinczelakókat illeti, azok száma egészben véve 8000-rel, azaz 1/4 részükkel szaporodott ; minthogy pedig a népszám egészben véve csak 14 százalékkal gyarapodott, tagadhatatlan, hogy a pinczék lakottsági viszonyai jelenleg kedvezőtlenebbek.Való ugyan, hogy a nyári népszámlálásoknál a fővárosban a pinczelakosságot azért kellene túltengőnek találnunk, mivel az ezen időszakban itt tartózkodó munkástömegek nagyobbára a pinczékben találnak lakhelyet. Azonban az okból, hogy e lakviszonyok nem állandók, mégsem szabadna az ezen adatokban rejlő tanúságot kicsibe venni, minthogy bizonyos betegségek és járványok tudvalevőleg épen nyár idejében lépnek föl erősebben, miért is a népességnek a nyári időben való eloszlása fontossággal bír. Tekintettel a fővárosban tényleg uralkodó építkezési viszonyokra és a sürgős lakásszükséglettel szemben álló lakásállományra, mert lehetetlenség volna a pinczelakások kiürítéséről vagy eltiltásáról szólni. Nem is volna egészen indokolható, ha a pinczehelyiségeket átalában lakásra nem alkalmasoknak tekintenők; vannak észlelések, melyek a pinczelakásokat kevésbé veszélyes színben tüntetik fel, ha csak azok világosságáról, de különösen szárazságáról gondoskodva van. Amennyiben azonban tudjuk, hogy a fővárosban létező pinczelakások mily kevéssé felelnek meg ezen egészségi igényeknek, hihető, hogy a mostani népszámlálás által kiderített változása a viszo- 1787. 50,009 1850. 143,289 1799. 54,176 1851. 178,062 1812. 70,219 1857. 187,891 1820. 78,599 1870. 270,476 1830. 102,702 1881. 370,767 Tényleges polgári lakosság N^1*0 szTM1 I. kerület............................... 35,846 32,469 II. » 26,797 26,664 III. » 26,568 26,568 Összes Duna jobboldali lakosság . 89,211 85,701 IV. kerület............................... 23,313 24,642 V. » 31,760 33,388 VI. » .........................» 66,702 67,710 VII. » 73,086 72,165 VIII. » 75,665 76,161 IX. » 35,457 35,556 X. » 15,865 15,736 Összes Duna balparti lakosság . 321,848 325,358 Dunai lakosság................ 858 858 1886. 1881. Pinczelakók 39.624 = 9.64% 31.637 = 8.68% Földszinti lakók 243.564 = 59.13 » 214.372 = 58.82 » I. emeleti „ 76.077 = 18.47 „ 69.563 = 19.09 » II. emeleti „ 31.529 = 7.66 „ 30.506 = 8.39 „ III. em. „ 13.842 = 3.36 „ 14.435 = 3.96 „ IV. em. „ 1.730 = 0.41 „ 2.165 = 0.59 „ Padlás „ 696 = 0.17 „ 453 = 0.12 » Egyéb, Dunalakossággal együtt 4.855 = 1.18 „ 1.356 = 0.37 „ A NEMZET TÁRCZÁJA Október 16. Magduska öröksége. REGÉNY. Irta: ABONYI LAJOS. (Folytatás.) 14 — így beszéltem el másszor is ott, mikor abban a nagy házban, ahol sok czifraság volt a falon és az asztalnál urak ültek.... És kérdezték, hogy meg tudnám-e valamelyiket ismerni. — Fekete volt mind,... azt mondtam nekik. — Én, kis gyermek, legalább is annyit gondolhattam, hogy ördög az valamennyi. — Szántak is, mosolyogtak is rajtam. —Azt mondták akkor nekem, hogy fekete rongygyal volt az arczuk beborítva.... — Hogy ismertem volna hát meg közülök csak egyet is. — Az én szegény anyám ott térdelt előttük a szoba közepén, egy fehér ingében, amint ágyából kivonszolták, szét volt eresztve a gyönyörű nagy haja, összetette kezeit, ott imádkozott nekik. A Boriska oda csimpeszkedett az egyik karjába, én is oda szaladtam a másik karjára. És sírtunk, sivalkodtunk. — Elszakgattak bennünket onnan. — Az egyik ember kezében kés, a másikéban a nagy fejsze. És egyik is, másik is azt emelte az én szegény édes jó anyámra... Egyenesen a fejére. — Az egyiknek nagy bajusza csüngött az alól a fekete rongy alól, az csak azt kiabálta mindég----— »Meg kell itt halni mindenkinek. — Nem szabad itten élőnek maradni egynek sem.« — Jóformán mit sem tudtam én akkor, mit sem értettem, mi történik itten, csak tudtam, hogy nem jót akarnak, megrémülve egyre futottam, rejtőztem egyiktől is, másiktól is. — Most már tudom, hogy annál nagyobb borzasztóság nem történhetik, mint ami ott történt. — Akkor csak azt tudtam, hogy bántották az én szegény jó anyámat, hogy jajveszékelt, sivalkodott ő is, a Boriska is. * — És aztán, — óh istenem! hogy elborította a vér fehér ruháikat... Azután nem szóltak többet, nem sivalkodtak többet. Csak feküdtek, csak meg sem mozdultak többé. — Csak törtem kis kezemet.... hát az apám miért nem jön, hogy ne engedjen bántani bennünket? Mert nem jön ezt a sok rész embert megverni, kikergetni innen. — Az asztalon egy gyertya égett... Óh de borzasztó volt az, amint a szobát úgy félig árnyékosan, álmosan megvilágította. — Az én szegény anyám ott feküdt vérében, ott feküdt Boriska is, keblére borulva. — A fekete képű emberek pedig jártak ide s oda, felszaggatták a fiókokat, ládát, szekrényt, almáriomot, kihánytak mindent és kutattak mindenfelé. Szabadon, mintha csak semmitől sem tartottak volna. — Az asztalon csak lobogtatta a gyertyát a járáskelésük. — Oh miért nem jó az én jó apám ? Miért nem kergeti el azokat az embereket ? Hogy én is előjöhetnék, futhatnék sírva a karjaiba! — De az én jó apám csak nem jött elő , nem jött elő többé soha. Ott volt meglőve, ott volt megölve az ambituson, amint segítségért szaladt. — Az ő halála volt az a nagy zuhanás, amire az előbb én fölébredtem. — És a fekete képű emberek csak jártak-keltek, mintha még mind nem lettek volna a rablott pénzzel megelégedve. Mintha még mindig folyvást kerestek volna valamit. — Kutattak, fürkésztek, megnéztek minden zugot, mintha csak engem kerestek volna. — Igenis... Azt mondták, nem szabad itt ma egy élőnek sem maradni... Hírmondója se legyen a dolognak! — Oh tudtam, éreztem jól, hogy engem keresnek ... Hét, nyolc eres férfi, egy parányi gyermeket ... — Ahol elbújva voltam, karikára dülesztettem szemeimet és reszkettek parányi lábaim alattam. Pattantyús Pödrő Péter valami fojtott piszegést hallott maga mellett. Oda néz. Hát Szilágyi uram az. O sír, ő nyög. Törülgeti szemeit, arczát, az egész ábrázatját elfödi a zsebkendőjével. — No bizony ő kegyelmének is olyan gyenge szive vagyon, akár egy asszony személynek... Mert a Szálika is, a mámi is, sőt még maga Amili is mind könyeztek; pedig már százszor is hallották ezt az esetet elbeszélni, sőt helyről-helyre meg tudták mutogatni. Itt volt az asztal. Itt volt a szekrény. Itt feküdt halva a szegény Pákayné. Itt találták meg a kis Boriskát szegénykét, itt állt az ágy, itt a Jánoska bölcsője. Itt érték utól a gyilkosok a szegény szolgálót a lenyiló pinczeajtóban. Itt rogyott össze az ajtóban a bátor kocsis, aki védelmükre sietett. Mind, mindezt meg tudták mutatni pontosan, hanem azért sírtak és tördelték kezeiket, sőt zokogtak is, ha éppen a jó Magduskát látták siránkozni. Magduska aztán nagy lélekzetet vett. Megtörli szemeit,... egyet sóhajt és ismét úgy folytatja: — Megölték mind! Oh teremtő istenem! Megölték mind . . . Nem irgalmaztak senkinek. Még a szegény kis Jánoskának sem a bölcsőben, aki pedig csak aludt csendesen, föl sem ébredett az éktelen nagy káromkodásra, lármára, sikoltozásra. — Szegény Jánoska, ha már tudott álmodni, álmodott az angyalokról és a másik minutában, a nélkül, hogy többé felébredt volna, ott volt közöttük az ártatlanka. — Az nagy bajuszú ember pedig mindig azt mondta, csak mindig azt hajtotta: — »Ne hagyjatok élve senkit, mert ha csak egy hírmondója marad, meglátjátok, kisül a dolog.« — Azt mondták neki: Meg van halva mind! — Jól meg vannak halva, nem mozdulnak többé, még csak egyetlen egy lélekzetet sem vesznek többé ebben az életben. — A nagy bajuszú ember csak azt mondta reá: — »Nem igaz, nincsen mind itt. Én két kis leányt láttam az elébb itt szaladgálni. — Most csak az egyiket látom itt, hát a másik hol van ? — Remegtem. No most már végem van nekem is, szóltam magamban... Hasztalan bújtam el, reám fognak akadni. És azután kerestek, kutattak minden felé a nagy késsel kezükben. — A kuczkó aljában voltam elbújva, ott szepegtem. — Kis kezeimet a szájamra szorítottam, hogy a lehelletet is elfogtam, reszkettem. Nem mertem sírni, még pisszenni sem. Ne vegyenek észre, hol vagyok. — Egy ingecske volt csak rajtam és egy kis kötött rekli. A hajam szét volt bontva, mert édesanyám az este megmosta. Utoljára mosta szegény. Estve bekötötte kis piros kendővel, de mikor felijedtem, lehullott a kendőm, azt sem tudom hová lett, pedig de szeretném most ha megvolna, mert az anyámé volt. — Szét volt eresztve hát a hajam, elborította a vállamat. Azt mondják, nagy volt akkor is. Tudom. Az anyám is olyan szépen simogatta, amikor fésülgette. — A szél bevágott egy ablakot. — Az ajtó tárva-nyitva volt, amint jártak-keltek rajta. Sivitott rajta be a hideg eső szele. — De mindegy volt nekem. Azért én nem fáztam, nem éreztem én semmi egyebet, csak egyet ; jaj csak egyet, hogy az én mellembe is bele fogják szúrni azt a hosszú, nagy, véres kést... Jaj de fájhat az! — És nem bírtam sem sírni, sem zokogni, de nem volt még hozzá való eszem egészen megérteni, tudni is azt az irtózatosságot, ami történt; nem voltam még olyan okos, hogy tudtam volna szerencsétlen, boldogtalan lenni, érezni a nagy árvaságomat, hogy az én kedves atyámat és szegény anyámat olyan kegyetlenül megölték. — Hogy azok nem fognak felkelni többé, nem fognak megcsókolni többé. — Óh istenem! De nyomorult kis féreg is voltam. — Csak a magam parányi kis életét féltettem ... — Egyszer csak egy nagy goromba kéz megfogja szép nagy hajamat és kiránt onnan a kuczkapatka alól. — Nem látok, nem tudok semmit,... csak zúg a fülembe, amit beszélnek. — »Ne bántsa kend azt a gyermeket!« — Mondja az egyik. — És kikap egyik a másik kezéből. — És oda szorít magához. — Olyan iszonyúan nevet, káromkodik amaz a másik. — »De aztán megöld ám!« — »Megölöm.« — Azután megint csak azt mondja:... »Nem bírom, nem tudom a vérét látni.« — Hogy forgott, hogy kóválygott velem a világ, hogy meg voltam halva, és hogy eszembe jut mégis, hogy a lelkembe zúg minden szavuk. — Azt mondja megint, amint a karjába kap, az a másik. — »Majd inkább befojtom a tóba.« — És aztán kiszaladt velem a házból, a hátulsó ajtón le, a garadicsokon le, a tó felé,... de a mint szalad, a mint visz, a mint ragad magával, a mint fut, odaszorít a kebléhez, azt suttogja fülembe: — »Ne félj!« — És megcsókolja forró arczomat.... Magduska hangja is melegebb kezdett lenni, amint élete megmentőjéről kezdett beszélni. Most aztán Szilágyi uram is felemelte a fejét és nagy megindulásában jó formán tudva is, nem is mit beszél, kérdezte meg ostobául. — Ugye aztán nem ölt meg ? És mégsem mosolygott senki. Magduska hasonló egyszerűséggel, jámbor együgyüséggel felelte, komolyan, megindulva. — Igenis.... nem ölt meg.... (Folytatása következik.).