Nemzet, 1887. június (6. évfolyam, 1707-1736. szám)

1887-06-18 / 1724. szám

SEgeakBSzrSsSd: ferencsiek­ tere, Athenaeum-épület, X. emelet, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk «S Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK egy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferenciek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. ___________Egyes szám 5 kr. _______ 1724. (166.) szám. Reggeli kiadás. rr-i"' r . 1—sre-ja -.'j- ■'-»..'J.vtt r-r..".. ■■------------ 1 -- .... i .m~'......... 1 i ,, ITJasrr ■V'Vim". ,n 1 BirrriH.i. Budapest, 1887. Szombat Junius 18. Kiad­ó-mr­atal : - - Ferencaiek­ tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ................................................ 9 frt 8 hónapra „ .. .......... .. . .. ...... 6 > 8 hónapra .......................... 18» Az esti kiadás postai külünk­üldéséért felül­­fizetés havonként 85 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 5 kr. ÉL évi folyam. Budapest, június 17. Az ország nagy része, a fővárossal együtt ma választott, szabadon és reméljük higgad­tan, méltóságteljesen, megfontoltan adta sza­vazatát azon párt jelöltjeire, melytől felvi­rágzását, előhaladását várja és melynek ígé­reteiben, törekvéseiben bízik. És meg vagyunk győződve, hogy úgy a mai nap, mint a to­vábbiak épen ezért túlnyomó nagy többséget fognak a szabadelvű pártnak adni. Egyfelől azért, mert ennek törekvései és cselekedetei ép úgy, mint elemei és vezérei megadják a kellő biztosítékot arra nézve, hogy nemcsak ismerik az ország szükségeit és bajait, de az ezekből a parlamentre és parlamenti kor­mányra háramló feladatokat is ismerik, tel­jesíteni akarják és tudják is ; amennyiben az ország ereje, helyzete és a nemzetközi viszo­nyok ezt egyátalában megengedik, illetőleg lehetővé teszik ; másfelől pedig azért is fordul az ország nagy többsége bizalmával, mindig fokozottabb mértékben a szabadelvűpárthoz, mert ha maradtak is teljesí­tetlen szükségei, orvosolatlan bajai, sőt ha kifogásai is voltak vagy lehettek, a szabadelvűpárt vagy kormá­nyának egyes cselekedetei vagy mulasz­tásai iránt, nem talál ezekkel szemben olyan pártokat, elemeket és vezéreket, melyekben, illetőleg a­kikben több tö­rekvést, biztosabb kisegítő és orvosszereket, vagy csak hasonló biztosítékokat is találna, ügyeinek helyes és czélszerű ve­zetése és elintézése tekintetében; akár ezek­nek beszédeit (és azok változandó értelmét) akár vegyes elemeit, akár vezéreinek tehetsé­gét és jellemét vizsgálja. Minden pozitív és minden negatív ok­a mellett szól tehát és an­nak magyarázatául szolgál, hogy a szabad­elvű párt többséget és pedig nagy többséget nyer a holnap kezdődő választásokban is. Nem követjük el azt az ízetlenséget, mit az ellenzék szónokai és hírlapjai, főleg a választási adtás közeledése arányában napról napra fokozottabb mértékben elkövetnek, hogy ellenfeleinket becsméreljük vagy azok törekvéseit gyanúsítsuk. Azon megbélyegző kifejezésekre és okoskodásokra, melyekkel pártunkat és annak kormányát, valamint je­löltjeit illetik, midőn ezeket szolgalelkű, cor­­rumpált elemeknek adják ki, a pártot pe­dig haszonleső consortiumnak, a kormányt hatalom­hajhászó, hazafiatlan emberekből álló­nak kiabálják , mondjuk, az ilyen kifejezések­re és okoskodásokra, vádaskodásokra ne­künk szavunk nincs, mert ha komolyan vennék azokat, csak megvetéssel és un­dorral utasíthhatnak vissza , de tudjuk, hogy maguk, az illetők is, csak kortes-fegy­vernek tekintik és használják azokat, melye­ket a meg nem engedett, inmorális fegyve­rek közé méltán sorolhatunk ugyan, de hát a vak szenvedély beszámíthatlan pillanatainak rovására írjuk fel, mert tudjuk, hogy épen alaptalanságuk és túlzásuknál fogva hatást is csak a tudatlanokra és nem az értelmes vá­lasztókra tesznek. Annyival is inkább hiszszük és tudjuk ezt, mert Tisza Kálmánon kezdve, a kormány minden tagjáig, pártunk összes tagjaival együtt, azoknak a vádaknak legkisebb ár­nya is annyira érintetlenül hagyja mindeni­­ket, hogy egyenként sem tudnak, sem jel­lem, sem tehetség tekintetében ellenük vala­mit felhozni, legdühösebb ellenségeik is. Már­pedig, ha kétségbe nem vonhatják azt, hogy pl. Tisza Kálmánnak tehetsége és jelleme is, minden gyanún felül áll , hogy igazi magyar hazaszeretetben és képes­ségben nem versenyezhetnek vele, legköze­lebb álló vetélytársai sem, akkor önként következik a következtetés, hogy tud is, akar is, hazafias feladatainak pártja és a kormány élén megfelelni, és így minden sötét vád és czifra beszéd csak átalánosságban vész el, de érthető és elfogadható testet nem nyer azok előtt, kik egyenként és összesen ismerik az ország politikai tényezőit úgy a kormány­ban, mint a pártokban. És bátran hivatkozhatunk a legutóbbi tizenkét év tényleges eredményeire is, a te­kintetben, hogy Tisza és pártja iránt az or­szág bizalma indokolt és igazolt. Hasonlítsa össze bárki Budapest főváros és ország kulturális, politikai, nemzeti fejlettségét most, a 12 év előtti állapottal és legyőzhetetlen utat fog törni magának minden elfogulatlan ítélő fejében és lelkében az a meggyőződés, hogy ha olyan nemzetközi és nemzet­­gazdasági nehézségek közepette, milye­nekkel küzd most már évek óta Euró­pa minden állama, és így hazánk is, olyan fejlődést tudott biztosítani a fővárosnak és az országnak ez a kormány és pártja; mek­kora haladást teend lehetővé ez, ha csende­sebb nemzetközi és jobb nemzetgazdasági viszonyok állanak elő. Hisz más országok is sokkal inkább stagnálnak, mint haladnak most, és olyan nemzetgazdasági és pénzügyi bajokkal küzdenek, mikhez képest a mi ba­jaink elenyésznek! Ily tények és körülmé­nyek közt egész nyugodtan várjuk a válasz­tások összes eredményét! A NEMZET TÁRCZÁJA. Június 17. )K á p r á z a t o k.­ (Irta J­u s t­h Zsigmond. Budapest, 1887. „Pallas“ iro­dalmi és nyomdai részvénytársaság, 261 l. Ára 2 frt.) Nagy érdeklődéssel fogtam e könyv olvasásához. A lapok már megjelenése előtt rokonszenvesen fog­lalkoztak vele ; megjelenése után pedig olyan dicsé­retek hangzottak felőle, a minőkkel még a mi jószívű magyar kriticánkban is csak nagy ritkán találkozunk. Fiatal szerzőjében mindenki látott valami szokatlan, valami feltűnő jó tulajdonságot. Az egyiknek a szem­lélődés mélysége, a megfigyelés ereje imponált, a másik az elbeszélő gondolatvilágát találta újnak, a harmadik az előadás könnyedségére, a styl előkelő voltára szórta dicséretét. Mindent összevéve, Justh Zsigmondban kiváló tehetséget fedeztek föl, s köteté­ben valóságos nyereségét látták az elbeszélő-iroda­lomnak. Sőt akadt egy bíráló, a­ki határozottan kije­lentette, hogy már évek óta nem jelent meg olyan figyelemreméltó beszélyfüzér, mint a »Káprá­­zatok.« Még ellenségeim sem vethetik a szememre, hogy fiatal tehetségekkel szemben, elismerés dolgában szűk marka vagyok. Sőt ellenkezőleg, előszeretettel keresem a jó anyagot, s a criticus hivatását nem abban látom, hogy hideg közönynyel tépje, szabdalja szét az iró munkáját, mint bonczoló­asztalon szokás az élettelen testet, hanem hogy kímélje, dédelgése ami abban ép, és gyöngédséggel, szeretettel fogjon hozzá a beteges részek orvoslásához. Ilyen elvekkel saturálva vettem a kezembe Justh Zsigmond kötetét is, s most, a midőn figyelemmel végig olvas­tam, sajnálattal bár, ki kell mondanom, hogy nem tu­dok osztakozni criticus-társaim nagy lelkesedésében s az uj elbeszélőben nem látok­­ új csillagot. Nem azt akarom ezzel mondani, mintha Justh Zsigmond kötete csak a napi szükséglet födözésére szolgáló mű­vek számát szaporítaná. Örömest elismerem, hogy eszmélődő, gondolkozó fő­­­műveiből kilátszik, hogy forgott a nagyvilágban s megfigyelő képessége érde­kes alakokkal gazdagította albumát; de azt is tudom, hogy mindezek a tulajdonságok csak egy részét ké­pezik az elbeszélő tehetségnek, s igazi költővé még senkit sem tettek a phantasia, a kedély és humor adománya nélkül. Nagy hasznára lehetnek a törté­nésznek, az essay-irónak; kiváló szolgálatokat tesznek az elbeszélőnek is, de ez utóbbi kizárólag még­sem támaszkodhatik reájuk. Nem pedig azért, mert mind­ezek az adományok csak értelmünket foglalkoztatják s érintetlenül hagyják kedélyünket. Én például, mint criticus, élvezetet találok Justh Zsigmond gondos, nem egyszer szellemes analysisében; de fölmelegedni nem vagyok képes alakjai mellett, mert maga az író sem melegedett föl, amidőn azokat megalkotta. Mint hideg, speculatív szemlélő veszi vizsgálat alá sze­replő személyeit; csaknem minutiosus részletességgel írja le külsejüket, az érzelmek visszatükrözését; de ez a leírás a tudós, a psycholog munkája s nem a köl­tőé, ki a szív és kedély egy-egy önkéntelen föllobbanásával, a humor derűs vonásaival jobban megvilágítja a helyzeteket és jellemeket, mint a lapokra terjedő, apról­ék­osságokba vesző leírások. Justh Zsigmond, mint jellem- és alakfestő, a legújabb franczia iskola hatása alatt áll. Ezt mu­tatja nála a detail-ek hajbászása s a nagy előszeretet a kivételes, excentricus alakok iránt, még akkor is, ha ezek az alakok a mi társadalmunkban ismeretle­nek. Mert hogy ismeretlenek, azt be kell vallani min­denkinek, a­ki a »Fehér lap«-ot vagy az »Utósó han­gulat«-ot figyelmesen végigolvasta, s annak alakjai felett csak kissé komolyabban is gondolkozott. Az elsőben Kelecsényi Marietta, a dilettáns­ módra böl­­cselkedő, hiú és önző anya, az utóbbiban Szeghalmi Gábor, kit szerző modern költőnek és nyugtalan vi­­veurnek jellemez, hála az égnek, nem a mi éghajla­tunk, nem a mi társadalmunk szülöttei, hanem csupán az olvasmányai által megvesztegetett, rideg abstrac­­tiókban gyönyörködő, minden áron újat, szokatlant te­remteni vágyakozó fiatal szellem alkotásai. Modell­jeik, erősebb, biztosabb megokolással, föltalálhatók talán a túlságosan elfinomodott, ideges és enervált párisi társadalomban ; de nálunk, szerencsére, még csak curiosumként mutogatnák az olyan anyát, ki arra oktatja a zárdából csak imént haza­érkezett fiatal leányát, hogy senkiben ne bíz­zék, senkit se szeressen, s a­ki eléggé tapin­tatlan ugyancsak azon asszony előtt egyik barátnőjé­ről olyan frivol és éles hangon nyilatkozni, mint ezt Marietta teszi, amikor Stauffen Lóri csipkedései miatt haragra lobban. Vagy mit szóljak Szeghalmi Gábor úrról, a poétáról és viveur-ről, ki azért lett költő, mert a modern psychologia franczia tudósainak tanai szerint, »idegei véletlenségből épen ezen az utón nyilatkoztak ,« ki az előtte levő kis japáni asz­talon érintetlenül hagyja villásreggelijét, a tengeri rákokat, a szarvas-steak­et s az egy üveg malvoisiet, mert imádottja, kit megkívánt »mint tél derekán a szőlőt meg a szamóczát vagy egy ritka szőnyeget«, e perezben »oltár előtt áll azzal, kit nem szeret, ki nem érti meg, s tiszta hangon, egyenes, nyílt arczczal es­küszik neki örök hűséget.« Bizony, ebben a kedves jó úrban nagyon kevés vonás van a magyar költőből, de annál több egy enervált, hóbortos ifjúból, a­ki iránt velem együtt nagyon kevés ember érdeklődhe­tik, ha csak arra nem kiváncsi, mikor találja meg nevét az öngyilkosok listájában. Az öngyilkosságtól azonban, Szeghalmival szemben nincs okunk tartani, mert az elbeszélés folyamában megtudjuk, hogy da­czára »túlfinomult idegeinek« okosan is tud gondol­kozni, ha magát egy kissé megembereli. Egy séta imádottjával, a­ki (zárjel közt legyen mondva) színésznő, találkozása a fűszerárus - vőlegénynyel, s ezt megelőzőleg rövid elmélkedés a szere­lem, halál és családi élet felett, elégségesek neki arra, hogy a szerelmi vágy helyére a te­remtés láza toluljon; »az utolsó hangulat«-ot objectíven, világos fővel, tisztult szívvel látta: a pil­lanatnyi igaz szenvedést művészi emotio, és ezt (mi­dőn már kifejezést nyert) tökéletes lelki egyensúly váltotta fel.« Az idéző­jelek közé vett sorok jelezik a rajz fejlődését, s egyúttal azt az elbeszélő hangot is, amely Justh Zsigmond műveiben, egy-egy szenvedé­lyesebb mozzanat kivételével, csaknem mindenütt uralkodik. Az élet erősebb pezsgését látom a »Kereszt­­utak« fiatal hőseiben, a könnyűvérű, szeretetre­méltó francziában, kit szerelmi csalódása később a feneketlen meghasonlás örvényébe kerget s a ko­moly, magányt kereső dánban, ki hosszas bölcselke­dés után arra az eredményre jut, hogy »élni csak a szerelemért érdemes.« Mint a kötet alakjai általában ők is a káprázatok hatása alatt állanak , a fiatal elbeszélő érdekesen, nem egyszer mélyebb lélektani igazsággal festi átalakulásukat. Van a novellának egy harmadik alakja is : Ivanovna Mária, kitűnő példá­nya amaz orosz tanulónőknek, kik anatómiát és che­­miát tanulni mennek a zürichi egyetemre, kik büsz­kén ütik arczul a conventiókat s a tudományért föl­áldozzák a szeretetet. Az elbeszélés élénken, érdeke­sen rajzolja a zürichi egyetem hallgatóinak életét s az erős szellemi áramlatot, melyet ottan a legkülönbö­zőbb nemzetiségű ifjak találkozása és érintkezése idéz elő. A kötet legértékesebb darabja kétségkívül a »Taedium vitae« czímű rajz. Hőse a már annyi­szor rajzolt »végzett földesúr«, ki elpocsékolván ősei­nek örökét, s a munkára nem érezvén erőt magában, nehogy egykor terhére váljék másoknak, a halálban keres menedéket. Justh Zsigmond uj vonásokkal te­szi érdekessé, nem egy helyen rokonszenvessé, ezt a jól ismert, szomorú alakot. Belényesi Kálmánja sa­játságos vegyüléke a könnyelműségnek, hóbortnak és nemesen érező szívnek. Elitéljük tetteit, nem oszta­­kozunk gondolkozás­módjában, de mégis közelébe férkőzik rokonszenvünknek, s pusztulása megdöbbent, mert érezzük, hogy más körülmények közt, a haza hasznos polgára válhatott volna belőle. A jó anyag megvolt benne, s nem csupán tőle függött, hogy az kellőleg érvényesülhessen, de függött a neveléstől is, mely ezúttal ellene fordította fegyverét. Belényesi sorsa sok tekintetben vád a mai társadalom ellen, mely még mindig félénken hódol a régi előítéleteknek, s nem tudja vagy nem akarja megérteni az újabb idők , intő szózatát. Justh Zsigmond a végzett földesúr rajzában nem tartózkodik a satyricus vonások hasz­nálásától , de finom tapintatra mutat nála, hogy gú­nyolódása sohasem válik kegyetlenné. Az árnyékot úgy tudja alkalmazni, hogy mellette még jobban kitűnjék jó tulajdonságokra vetett fény. Ennél az alaknál látom először, hogy az ízó megilletődött, hogy jellem­zéséhez nem agyából, hanem szivéből szedte a színeket. És azért az én szivemben is megmozdul valami, ha Belényesi elzüllött de alapjában véve, mégis nemes és rokonszenves alakját látom. Vi­selkedése a rajz nem egy mozzanataiban meleg ér­deklődést kelt bennem. Ha ősi birtokáról távozva, szüleinek nyughelye előtt arról gondolkozik: megáll­jon-e a sírboltnál ? ma még le mehet »közéjük«, ma még nem kopott a kabátja; vagy ha a kisvárosi ven­déglőben asztalához szólítja az öreg Dengeleghit, ki szintén a könnyelműség megvetett, lenézett áldozata, vele meghatottan, a tisztelet gyöngédségével beszél, a múlt idők lezajlott vidám napjairól és sorsában ön­kéntelenül is saját jövőjét látja: mélyen meghalnak és teljes rokonszenvünkre formálhatnak jogokat lel­­kületének nemes vonásai. Minden jel oda mutat, hogy a fiatal elbeszélő az életből, talán környezetének szür­kebb köréből, markolta ki ezt a tévedései daczára is rokonszenves, megnyerő alakot. Rajzolásában még az előadás hangja is mesterkéletlenebb és melegebb, mint a kötet többi darabjaiban. A physiologiai és lélektani analysis azonban itt is gyakorta jelentkezik s nem egyszer túl józan soro­kat mond a fiatal elbeszélő tollába. Belényesi apathicus állapotát például egy helyen igy rajzolja: »Idegei e pil­lanatban annyira megrendültek, hogy a minden oldal­ról reájuk ható erős hatásokra nem tudnak visszahatni. E perezben az idegbeteg gavallér tökéletes apathiába merült. Alig birt gondolkozni. Meredten nézett maga elé s e pillanatban egész lelki működése öntudat­lan volt. Lelkének mélyében már forrongott mind­azon benyomás, a­melyet e kétségbeejtő, utolsó pár nap alatt magába felvett; de mindez még nem ülepedett le:­ érzelmei még nem tudtak jegecze­­sedni, illetőleg még nem váltak tuda­tosokká. S e mellett e pillanatban életének összes nagyobb emotióit átérezte, anélkül, hogy mindez tudatába jöhetett volna. Fásult arc­c­al, nem véve tudomást a külvilágról, ült a bérkocsiban. Szemeinek még akkor is üres volt a ki­fejezése, midőn asz­i főúton végigrobogott a kocsi. A külvilágból e perezben nem látott semmit, önma­gába mélyedni meg nem volt ereje.« Mindaz, amit Justh Zsigmond e sorokban megfigyelt, physiologiailag helyes lehet; de a mód, amelylyel elbeszélésében Belényesi jellemzésére föl­használja, nem a költői jellemzés módja, így csak a tudós beszélhet,­­ nem az elbeszélő, ki apró vonások­ból alkotja meg alakjait, ahelyett, hogy azokat dara­bokra szedni igyekeznek. Az analysálás eme rend­szere helyén van a tudományos munkákban, de a köl­tői alkotásokban nem vezet czélhoz, mert kedélyünk, képzelődésünk rovására csak az elménket foglalkoz­tatja. Elte utolsó éveiben elítélte ezt az eljárást maga Turgenjev is, pedig nála nagyobb búvára alig volt az emberi szívnek, s virtuositását még ellenségei is elis­merték a lelki mozzanatok festésében. Ezért nem tesz­nek jó szolgálatot Justh Zsigmondnak azok, akik őt a megkezdett irány cultiválására bátorítják. A költői előadásnak, épp úgy mint a tudományos tár­gyalásnak megvannak a maga eszközi; egyik a mási­kát csak saját hátrányára alkalmazhatj­a. SZANA TAMÁS: Lapunk mai számához egy iv melléklet van csatolva, Budapest, június 17. A választás első estéjén az összes ellen­zék vert hadára tekint a lenyugvó nap, mely­nek sugaraitól megaranyozva, diadalmasan lengenek a szabadelvű pártnak immár öt vá­lasztási küzdelemből győzelmesen kikerült lobogói. A nap harczának eredménye fényes győzelem az egész vonalon. A szabadelvű pártra nézve a mai nap győzelme, melynek mérve felülmúlja remé­nyeinket, fényes elégtétel, a­melynek örömét alig keseríti üröm. A választó­polgárság azzal az elégtétellel, melylyel kifejezte a szabad­elvű párt és kormányának tizenkét éves ön­tudatos működése iránt érzett bizalmát, egy­úttal félre nem ismerhető módon kimutatta, hogy visszautasítja azt a pusztán mértékte­len vádaskodásra támaszkodó politikát, me­lyet a mérsékelt ellenzék folytatott a kor­mánypárt ellen. A mérsékelt ellenzék, a­mennyiben a mai eredményekből ítélhetni, összetörve ke­rül ki a választási küzdelemből. Nemcsak a fővárosban, hanem mindazon helyeken, ame­lyek megtartására vagy megnyerésére súlyt fektetett a mérsékelt ellenzék, megsemmisítve kénytelen bevonni lobogóit. Bácsmegyéből, Apponyi kedves » Bácskáját-ból Bittó István, Hevessy Bertalan és Mártonffy Károly bukását jelenti a mérsékelt ellenzék. Borsodban el­vesztette a mezőkövesdi, Háromszékben a bereczki, Sárosban a girálti, Vasban a felső­­eőri, Győrben a peéri kerületet és a szabad­elvű párt által bírt és a mérsékelt ellenzék által megtámadott kerületek közül csak a morvaszentjánosit és az eperjesit nyerte meg a melyekben a szabadelvű pártnak nem vol­tak jelöltjei. Ez az eredmény, eddig nem tapasztalt szenvedélyes és elkeseredett támadás után, lesújtó ítélet a mérsékelt ellenzékre nézve, a­melyre visszahullottak azok a féktelen vá­dak, melyekkel a szabadelvű pártot elhal­mozta. Az annyira gyalázott és sértett vá­lasztópolgárság,­­ mert azok a vádak, melyek­kel a mérsékelt ellenzék illeti az ország nagy többségének bizalmát bíró szabadelvű pártot, tulajdonképen a polgárságra vonatkoztak, megmondotta , hogy még­sem vesztette el annyira önérzetét mint azt a mérsékelt ellen­zék vezérei hitték és hirdették. A függetlenségi párttal való mérkőzés­ből is diadalmasan került ki a szabadelvű­­párt, mely az ország függetlenségét és ön­állóságát hirdető jelszavakkal szemben, csak a fokozatos haladás politikájának eredmé­nyeire hivatkozhatott. A függetlenségi párttól elhódítottuk a görgei, nagylaki, tepei, tordai, németujvári, sárvári, székely­keresztúri, nagy­szalontai, szepsii kerületeket, de elvesztettük a székesfehérvári, szegvári, komáromi és gönczi kerületeket. Szegváron a szabadelvű párt a ke­rület volt képviselőjének, őrgróf Pallavicini Sándornak, az utolsó napokban bekövetkezett visszalépése után már nem állíthatott jelöl­tet. Székesfehérvárott csak Kossuth szemé­lyének a küzdelembe való bevonásával győz­hették le a szabadelvűpárt jelöltjét. A gönczi kerületben a szabadelvűpárt érdemes alelnö­­két, az egész képviselőház egyik legtisztel­tebb tagját Szathmáry Miklóst, kerülete szol­­gabirája győzte le egy oly küzdelemben, melyben e nagyérdemű férfiú ellenfele tény­leg fölhasználta mindazon befolyást, a­mely­nek igénybevételével az ellenzék a szabad­elvű pártot szokta vádolni. A szabadelvű párt a függetlenségi pár­tot eddig megtámadhatlannak vélt erősségei­ből, Biharból, Vasból, Tordából és Abaúj- T­orna görgői kerületéből kiszorította; a mérkőzés ezen eredménye megelégedéssel töltheti el pártunkat, mely megmutatta, hogy politikájának eredményeire támaszkodva, si­keresen képes visszaszorítani az ország önál­lóságának jelszavával küzdő pártot. Nem­­ gyöngíti e sikert az, hogy Lukács Béla Kun- Szent-Mártonban és Beniczky Ferencz Hód­mezővásárhelyen csekély szavazattal kisebb­ségben maradtak, mert pártunk e két nagy­érdemű tagja a függetlenségi párt törzsökös kerületében küzdött. A mérsékelt ellenzékéhez hasonló vere­séget szenvedett az antisemita­ párt, melyet három év előtt a fanaticus bujtogatás terem­tett meg. Tolna és Mosonymegyék lemosták a szégyenfoltot, melyet hírnevükön és repu­­tatiójukon a fanatismus fúriáit életre keltő párt s­ejtett. Nyitramegye, melyet újabban e párt tevékenysége színhelyéül szemelt ki, az eddigi hírek szerint, vereséggel verte vissza a támadást, mely a polgárok békéjét készült nemcsak megbontani, hanem aláásni. An­­dreánszky és Csuzy, Nendtwich, Simonyi Iván és Zimándy kerületei visszahódít­­tattak a politikai pártok által, a­milyen­nek az antisemita pártot soha sem is­mertük el. A nyitrai kerületben az an­­tisemitismus támadását győzelmesen verte vissza pártunk jeles tagja, Latkóczy Imre; a vágvecsei kerületben Lonkay Antal hiába próbálkozott pártunk jelöltje ellen és a ver­­bói kerületben is az antisemita párt csak a választási krónikában eddig hallatlan me­rénylettel, a­ választási helység felgyújtásával akadályozhatta meg a szabadelvű párt je­löltjének győzelmét. A szabadelvű párt min­denütt eredményesen küzdött meg az antise­­mitismussal, melynek két hirdetője két mér­sékelt ellenzékit győzött le és az antisemiták vezetője Istóczy Győző megvívhatlannak hitt kerületében csupán 18 szavazattal győzte le pártunk jelöltjét. A nemzetiségekkel szemben is mutathat föl eredményt a szabadelvű párt. Az a táma­dás, melyet Mocsáryval szövetkezve tervez­tek a szerb ultrák, meghiúsult, a titeli és segesvári kerületeket pedig meghódították. A szabadelvű párt mellett tüntetett a főváros, melyből egészen kiszorult az ellen­zék és mellette nyilatkozott az eddig válasz­tott kerületek túlnyomó többsége. Az az eről­ködés, melyet Tisza Kálmánnal szemben kifejtett a függetlenségi párt, csúf véget ért, az összes miniszterek, gróf Széchenyi Pál kivitelével, kinek kerülete csak holnap választ, vagy egyhangúlag, vagy óriási többséggel nyerték meg a polgárok bizalmát. Baross Gábor két kerületben választatott meg, a győriben nagy többséggel, a pozsonyiban, melyben a jelöltséget el sem fogadta, egy­hangúlag. Az első nap eredményeire büszkeséggel és megelégedéssel tekinthet a szabadelvű­párt, mely a nagy győzelme biztos reményé­ben nyugodtan nézhet a harcz további küz­delmei elé, melynek végkimenetele nem le­het más, mint hogy az országnak az eddigi­nél is nagyobb többsége sorakozik a szabad­elvű párt zászlói alá. Választások a fővárosban. Viharos, lázas nap múlt le ma a fővárosról. Korán reggel kezdődött nagy czihelődéssel, folyt sza­kadatlan munkálkodással, szavazatok gyűjtésében, vá­lasztó­polgárok fölhajszolásában, folytatódott resz­kető izgalommal a választási ad­ás utolsó perc­eiben, amikor a pártok a végső küzdelemre feszítették meg minden erejüket, é­s végződött, amennyire a meg­maradott erő még engedő, tombolásban a kivívott diadal fölött egyfelől, lehangoltságban, elernyedésben másfelől. A dunajobbparti városrészekben, hűen a régi traditióhoz, csöndben folyt le a választás, csak Ó­­Buda okoskodott egy kicsit, ami különben szintén a traditiónak felel meg. A balparton a bel- és Lipótvá­rosok minden nehézség nélkül kiálthatták ki képvi­selőkké jelöltjeiket,­­ hanem a többi városrészben annál nagyobb volt a küzdelem. Olyan volt van egész napon át a főváros, mintha el akarna repülni. A lobo­­gós bérkocsik, föltollazott és paprikázott kortesekkel teli; a teli reményektől duzzadó választók mosolygó arcza; a kurjangató, zugó, harsogva éljező néptömeg; vágtató staféták,a katonaőrségeket felváltó szuronyos csoportok, mind annyira megváltoztaták Budapest rendes békés arczulatját, mintha szilaj lakodalomra ké­szülne az egész főváros. Szünetlen zaj, élénkség, lár­ma , hangos korcsmák, káromkodó kortesek, sipitozó gyerkőczek zsivaja törte be az utczákat, amely különösen a József és Ferenczvárosban érte el tető­pontját. Az előbbi helyen a folyton bizonyosabbá váló győzelem lelkesedése tette viharossá a kikitörő éljen­zéseket ; ez utóbbiban pedig az az izgalom, hogy többséget kapott Tolnay, de 22 szavazat hijján álta­lános többséget még sem kaphatott. A Józsefváros­ban egymást lelkesítik Visi választói, mindjobban meggyőződve diadalukról, mely rendkívül fényes volt; itt mint a szélvész, úgy hurczolták végül a polgárokat szavazni, hogy azt a fatális 22-es számot eltüntessék. A testvér városrészekben, melyek neveztetnek Terézről és Erzsébetről, az a sajátságos tünet me­rült föl, hogy délelőtt nagy előnyben voltak azok, a­kik délután nagyon elmaradtak. S ez csak a szerepe­ket cserélte föl, mert lelkesen éljeneztek délelőtt azok, a­kik délután cselekedték azt csüggetegül, s megfordítva: idején való diadalt ülhettek délután, a­kik délelőtt már hajlandók voltak az elcsüggedésre. De hát túl van a főváros a nagy nap fárasztó, kimerítő izgalmain, s eredménye ennek minden vona­lon pártunk sikere. Csak a szegény Ferenczváros lesz kitéve még egyszer a maihoz hasonló izgalmaknak, a pótválasztáson, amelynél meg fog történni az az alig remélt eset, hogy kapósak lesznek a Pázmándy hivei, akik csekély számuk daczára, dönteni fognak Tolnay és Prückler között. Az egyes kerületekben lefolyt választási küz­delemről egyébiránt a következőkben tudósítunk: A III. kerületben. A lapunk esti kiadásában közlöttek kiegészí­téséül hozzuk meg a következőket: Az eredmény ki­hirdetése és a kölcsönös üdvözlések kicserélése után Darányi Ignácz képviselőt a budapesti korona­­herczeg utczai lakására kisérték választói, mint egy ötven, zászlókkal ékített kocsival. Mindenütt a­hol a menet elhaladt, a polgárság zajosan üdvö­zölte képviselőjét, ki az első kocsiban Hunfalvy­­ választási elnök mellett foglalt helyet. Több mint

Next