Nemzet, 1888. február (7. évfolyam, 1949-1977. szám)

1888-02-01 / 1949. szám

n­ö­k az ülést megnyitván, Z­a­y Adolf, előadó előter­jeszti az igazságügyi tárcza 1886. évi zárszámadását, kimerítően ismertetvén azokat az eltéréseket, melye­ket ez, szemben a költségvetéssel feltüntet, s consta­­tálja a gazdasági kezelésben mutatkozó javulást, s kiemeli, hogy a budget ezúttal szigorúbban tartatott be, mint az előző években, midőn egyébiránt az előirányzatok is szerényebb mérték­ben történtek.­­ Az 1. czim (központi igaz­gatás) alatt 4499 frt. túlkiadás merült fel, a­melynek indokolására felhozatik, hogy az 1885. évben eszkö­zölt némely beszerzéseket az 1886. év folyamán kel­lett kifizetni s hogy az 1885. évben Rómában tartott börtönügyi nemzetközi congressusra egy miniszteri tanácsos küldetett ki s az ezen kiküldetés folytán fel­merült napidijakat és úti költségeket csak az év vé­gével lehetett megállapítani s az utalványozás csak 1886-ban eszközöltetett.­­ Az előadó egyik indoko­lást sem helytelenít, sőt ez utóbbira nézve kijelenti, hogy a magyar állam különállóságának kifejezése szempontjából helyesli is, hogy a congressusra a kor­mány képviselőt küldött, de mivel e kiadások már a költségvetés végleges megállapítása előtt tudva vol­tak, óhajtotta volna, hogy azok a budget ke­retébe illesztessenek be. Indítványozza, hogy uta­­síttassék a kormány, hogy azokat a kiadásokat, melyek a budget részletes tárgyalása előtt me­rülnek fel, illeszsze be pótlólag a budget kere­tébe. — Fabiny igazságügyminiszter saját tárczá­­jára nézve ezt éppen a múlt évben megtette, midőn a pénzügyi bizottság tárgyalta a költségvetést, abba pótlólag még némely kiadást felvett. Zay indítványát az általános tárgyalás alkalmával tartja megvitatan­­dónak. — A bizottság Molnár Victor felszólalása után ily értelemben határoz s a túlkiadásra a fel­mentvény megadását hozza javaslatba. — A 2., 3., 6. czimek alatt előforduló csekélyebb hiteltúllépések az előadó s F a b­á­n­t miniszter indokolására jóváha­gyatnak.— A házbérek rovatánál Zay azon kívánsá­gát fejezi ki, hogy a hivatalok czélszerűbb elhelyezése ezentúl csak akkor történjék, ha már erre a kormány a hitelt a törvényhozástól megkapta. — Fabiny miniszter ez elvi álláspontot helyesli. — B­o­d­a Vilmos az eredményekből azt látja, hogy az előirányzatok nem voltak őszinték, remélheti, hogy a jövőben az előirányzatokban sokkal nagyobb óvatos­ságot fog a kormány tanúsítani, nehogy ismét ily túl­­kiadások merüljenek fel. — F­a­b­­­n­t miniszter kije­lenti, hogy e czímen többé a bizottság túlkiadásokkal nem fog találkozni. Erre Molnár felszólalása után a bizottság a túlkiadást indokoltnak mondja ki s a fel­mentvény megadását hozza javaslatba. — A 7. c­í­­­m­­nél, »királyi ügyészségek« az 1.364,900 frt előirányzat­tal szemben 1.568,681 frt 83x/2 kr utalványozás mu­tatkozik, tehát a tulkiadás 203,781 frt83x/2 krrarug. E túlkiadás a házbéreknél, épületfentartás, hivatal- és iroda költségek s­zaktartási költségeknél for­dult elő. Az előbbi rovatok Zay és Fabiny miniszter felvilágosításai alapján elfogadtatnak, az utóbbi rovatnál Zay megjegyzi, hogy az előirány­zat nem volt reális a rabtartási költségek rovatánál. — B­o­d­a beismeri, hogy ezen tételnél van a legna­gyobb szerepe a véletlennek. Előre látni csakugyan nem lehet, hogy hány bűnvádi eljárás lesz folyamat­ban, hány rab fog élelmeztetni. Kérdi, hogy a rabtar­tási költségek elég szigorral hajtatnak-e be? — Fabiny reméli, hogy e rovat alatt a jövőben ki­adási szaporulat nem lesz, az előirányzat meg fog fe­lelni a valóságos szükségletnek, bár — mint Boda is helyesen jegyezte meg — épen itt nem lehet positíve megállapítani előre a szükségletet. Boda kérdésére válaszolja, hogy a térítvények most már sokkal pontosabban folynak be, a behajtások szigorral, de nem túlszigorral folytattatnak. Hiszi, hogy a restantiák feldolgozása után az előirányzat és tényleges kiadás közt az összhang helyre áll. Kéri a felmentvény megadását. A bizottság az indokolást elfogadván, a felmentvény megadását hozza a háznak j­avaslatba. — A »Beruházások« és »Nyugdijak« fejezetet észrevé­tel nélkül letárgyaltatván, s az igazságügyi tárcza zárszámadásának tárgyalása befejeztetett. Követke­zett ezután a honvédes­­d­i tárcza zárszám­adás­a, melyet M­i­k­ó Árpád előadó terjesztett elő, ismertetvén azokat a főösszegeket, melyeket e tárcza zárszámadása, kiadási és bevételi részeiben fel­tüntet. Áttérve a részletekre, az egyes czímeknél elő­forduló csekélyebb túlkiadások az előadó s örö­mön Dezső államtitkár indokolásai alapján elfoga­­dandóknak határoztattak, s ezekre nézve a felmentvény javaslatba hozatott. A kevesebb bevételek hasonlókép indokoltaknak találtatván, a tárcza zárszámadása letárgyaltatott s az ülés napirendje kimerittetett. — A­ tárcza letárgyalása után Molnár V. kérdezi a honvédelmi miniszteri államtitkártól, hogy váljon ala­pos-e az a — magán uton — nyert értesülése, hogy a honvédelmi minisztérium a zárszámadási bizottság által a múlt évben előterjesztett határozati javaslatot, mely a ház által határozattá emeltetett s mely szerint utasít­­tatott a kormány, hogy a törvényesnél magasabb nyugdíjakat ne állapítson meg, magára nézve köte­lezőnek nem tartja, mert azon határozat csak a pol­gári nyugdíjtörvényre hivatkozik? K­örömön államtitkár megnyugtatja a felszólalót, hogy e minisz­térium is kötelezőnek tartja magára nézve a ház ha­tározatát, úgy a minisztérium hivatalnokai, mint más katonai alkalmazottakkal szemben, s e szerint az ezzel ellentétes híresztelések minden alapot nélkülöz­nek. Úgy a felszólaló, mint a bizottság a választ he­lyeslő tudomásul vévén, elnök az ülést 8 óra után be­rekeszti, s legközelebbi ülést szombatra tűzi ki, mi­dőn az általános tárgyalást kezdik meg. Budapest,jan. 31. (A képviselőház köz­­gazdasági bizottságából.) A képviselőház közgazdasági bizottsága Fálk Miksa elnöklete alatt tartott mai ülésében változatlanul elfogadván a fő­rendiház által az állategészségügyi törvényjavaslaton tett módosításokat s tárgyalás alá vette az Olasz­országgal 1887. deczember 7-én kötött kereskedelmi és hajózási szerződésnek és a hozzá tartozó tarifák, pótczikk, vámcartel és zárjegyzőkönyvek, vala­mint az ugyanazon napról kelt állat­egészségügyi egyezménynek beczikke­­lyezéséről szóló törvényjavaslatot. — Láng Lajos előadó kiemeli, hogy a bennünket legin­kább érdeklő két kiviteli czikkre, a lóra és — némi ki­vételekkel — a fára nézve a vámmentesség jövőre is fenmarad, a sertés mérsékelt vám alá esik, a gabnára és lisztre nézve a vám megkötése nem sikerült, a mi részünkről Olaszországnak adott kedvezmények leg­inkább a pénzügyi vámoknál mutatkoznak. A szerző­dést s járulékait elfogadásra ajánlja.­­R­ónál Jenő constatálja, hogy az olasz kormány a szerződés által elérte azt a czélt, hogy a viszonyt a maga részére ja­vítsa s igy természetesen a mi hátrányunkra módo­sítsa. A mi pénzügyi vámjaink tekintetében nagy­mérvű engedmények adattak Olaszországnak, ellenben Olaszország pénzügyi vámjai érdekében megtagadta a gabnavámok megkötését. A marhakivitelre nézve a régi szerződésnek legalább tűrhető vámtételei vol­tak, az olasz kormány e vámokat sem akarta lekötni. A fa és a ló vámmentessége kétségkívül javunkra szolgál, de ez meg­volt az eddigi szerződésben is. El­lenben nincsenek a pénzügyi vámoknál, hanem más vámtételeknél is engedményeket tettünk. A jelen szerződés határozottan kedvezőtlenebb a réginél; szóló azonban ennek daczára, tekintettel a fennforgó politi-­­­kai viszonyokra, a szerződés elfogadása mellett nyilat­kozik. — Matlekovits államtitkár előadja, hogy a szerződésnek az olasz kormány részéről történt felmon­­dása után a kiindulási pont az volt,vagy szerződni Olasz­országgal a mostani tarifa alapján vagy nem. Mi is, az olasz kormány is nagyobb követelésekkel léptünk fel, természetesen mindenik engedett, s végre a kö­­zépúton történt megállapodás. A pénzügyi vámoknál, a­melyeknél engedtünk, főleg a narancs és czitromnál, a szabad kikötők küszöbön álló megszűnése következ­tében, bizonyos természetes ok volt rá, hogy conces­­siók fejében engedjünk. A fügénél a pénzügyi vám, a­mit engedtünk, alig pár ezer forintban találja kifeje­zését. E vámok az átalános vámtarifába különben is mint tárgyalási objektumok Olaszországgal voltak oda­állítva. A minket közelebbről érdeklő sertéskeres­kedés fejlődő forgalma érdekében Olaszország tett engedményt s a szeszre nézve is, melynek az olasz pia­­c­át fentartani érdekünkben áll az eddigi állapot marad fenn. — Wahrmann elfogadja a szerződést, mert arra kell törekednünk, hogy a­hol nagy hát­ránynyal nem jár, tarifaszerződést kössünk. Azt hi­szi, hogy Olaszországgal szemben nem értük el mind­azt, amit kívánhattunk, de a jelen szerződést Magyar­­országra nézve nagyobb fontosságúnak nem tartja. Na­gyon sajnálja, hogy a gabonára és lisztre nézve nem sike­rült eredményt elérnünk, mert a mostani kedvezőtlen viszonyok közt is van kivitelünk Olaszországba és hogy az nem nagyobb, annak egyik oka az, hogy a malom­ipar nem karolja a kivitelt elég erélylyel fel. A fára nézve határozott előnyt lát a szerződésben s a mai viszonyok közt a lóra nézve is előny­nek kell tekinteni az eddigi állapot fenn­tartását. A pénzügyi vámoknál részünkről tett en­gedményeket nem tartja nagyoknak, hogy ezek az eredményt koc­káztatnák. — Baross miniszter for­galompolitikai szempontból készséggel járul e szer­ződés megkötéséhez, kétséget nem szenved, hogy üdvözölnünk kell a kereskedelmi minisztériumot azért, hogy a mai viszonyok közt sikerült tarifa-szerződést kötni, a­mely megkönnyíti a forgalompolitikai tekintetek érvényesítését. Fakivitelünk Fiuméból tetemesen emel­kedik s ennek egy része, a puhafa Olaszországba megy, a mely kivitel emeléséhez bizonyára hozzá fog járulni, az e szerződésben nyilatkozó actio is.­­— Mudrony elfogadja a szerződést, valamint általában a saját álláspontjáról minden oly szerződést helyesel, a­mely nemcsak az ipari vámokat szállítja le, hanem egyes czikkekben kivitelünket is elősegíti.— Hoitsy nem lát ugyan a javaslatban nagy előnyöket Magyar­­országra nézve, de a mi részünkről tett concessiókat sem tartja olyanoknak, hogy belőle veszedelem szár­mazhatnék. Hátrány, hogy a bornál, a gabonánál nem tudtunk engedményeket elérni, de reméli, hogy a szállítási politikával lehetséges lesz ennek bizonyos fokig correctivumát megtalálni. E szempontból hoz­zájárul a javaslathoz. — P e r l a k y megnyugvással járul a szerződéshez. — A bizottság ezek után álta­lánosságban és minden érdemleges módosítás nélkül részleteiben is elfogadta a szerződést. — A törvény­­javaslat elfogadása a kormányra nézve felhatalma­zásul tekintetik arra nézve is, hogy a len- és selyem­árukra nézve a zárjegyzőkönyvben fentartott optiót gyakorolhassa. Ezzel az ülés véget ért. Budapest, jan. 31. (Párbaj-ügy.) Semmi okunk sincs ki nem mondani, hogy a fejlődést, a­me­lyet két országgyűlési képviselő ügye legutóbb vett, igen sajnálatosnak tartjuk. Sem azt nem helyeseljük, hogy a sikkasztás vádja — akár parlamentben, akár törvényszék előtt, akár sajtóban — csak úgy könnye­dén arczába legyen vágható valakinek; sem azt, hogy ha ily ügyben közmegegyezéssel bíróul felkért testü­let ítélt, annak szava semmibe se vétessék. Tudjuk a sajátos viszonyokat, melyekkel okadatolják, hogy a sértett képviselő úgy járt el, a­hogy eljárt, s e viszo­nyok az illető képviselőre nézve egyénileg megadhat­ják eljárása magyarázatát, sőt tán igazolását is. De ez­által nem csökken, sőt tán fokozódik azon igazság ereje, hogy e részbeli társadalmi felfogásunk nem egészséges s ha elmulasztjuk, hogy az e részbeli bajok orvoslá­sához jobb, öntudatosabb s mondjuk ki, az igazi lo­vagiasság fogalmainak is jobban megfelelő közszellem teremtése által hozzá lássunk, abból előbb-utóbb oly bajok fognak keletkezni, melyekhez képest az, a­mi most két férfiú közt létrejött, elenyésző csekélység lesz. E közszellemnek kellene erővel bírnia, hogy bi­zonyos sértések elkövetőit sújtsa s ne azokat, kiket azok érnek, s kellene erővel bírnia, másrészt, hogy kifejezett elhatározása, megtörése ne szá­míthasson sem tetszésre, sem mentségre, sem igazolásra. Mai társadalmunk mind ennek az erőnek híján van, s ez menti az egyesek téves lépéseit, kik sokszor szinte erkölcsi kényszer hatása alatt járnak el, de nem menti azt, hogy — az ismétlődő catastro­­phák és conflictusok daczára — hozzá nem látunk egyetemlegesen orvoslásához azon bajoknak, melyek­nek csak tünetei az ily jelenségek.­Budapest, jan. 31. (A képviselőház ösz­­szeférhetlenségi bizottságából.) A kép­viselőház összeférhetlenségi bizottsága gr. Csáky László elnöklete alatt tartott mai ülésében érdemle­ges tárgyalás alá vette A­l­m­á­s­s­y Géza Heves me­gye Kápolna kerület képviselője ellen a házban Sze­derkényi Nándor képviselő által tett összeférhet­lenségi bejelentést. Al­m­á­s­s­y Géza t. i. Hevesme­gye közigazgatási bizottságába gazdasági előadónak neveztetett ki. — A bizottság tagjai közül jelen vol­tak: Szomjas József, Andaházy László, Zboray Béla, Veszter Imre, Hertelendy Béla és Szilágyi István. — Felolvastatott a földmű- ipar- és kereskedelemügyi miniszter át­irata a bizottság elnökéhez s ennek kapcsán a kinevezési okmány másolata, továbbá a közigaz­gatási bizottsági tagok hatáskörét szabályozó ré­gibb utasítás, s a legújabb utasítás, mely szerint a közgazdasági előadók állása tiszteletbeli és díjtalan.­­ Szederkényi Nándor hivatkozva a törvényre s a múlt évi állami költségvetésre, azok alapján fel­tételezte, hogy a közgazdasági előadó állása a képvi­selő állásával összeférhetlen. Csak itt értesült a mi­niszter által tett változtatásokról, melyeket a bizott­ság van hivatva belátása szerint alkalmazni.­­ A­l­m­á­s­s­y Géza képviselő kijelenti, hogy ő már a múlt évben is díjtalanul viselte a tisztet, hogy a beje­lentést maga is megtette volna, ha nem volnának más tagjai is a háznak, kik hasonló tisztet viselnek, anél­kül, hogy ellenük feljelentés létetett volna. — Az érdekeltek távoztával, a bizottság Al­m­á­s­s­y Géza képviselő Hevesmegye közgazdasági előadói tisztét a képviselői állásával összeférhetőnek mondotta ki az 1887.­ I. t.-cz. 1. §-a alapján, mivel ez állás sem fize­téssel, sem díjazással nem jár. Ezzel az ülés véget ért. Budapest, jan. 31. (A dunaszerdahelyi választás.) Pozsony megye alispánja —mint la­punknak távírják — ma kapta meg a hivatalos érte­sítést a dunaszerdahelyi választás megsemmisítéséről. Az új választást február hó 13-án ejtik meg. A­­ISZTEIA. Budapest, jan. 31.(Actió a Lichtenstein­­féle iskolajavaslat ellen.) A tartalékosok­nak hét napra való behívásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor ,az osztrák képviselőház tegnapi ülésé­ben Sturm dr. képviselő — mint táviratilag már jeleztük — szót emelt, hogy reámutatva a jó népis­kolai tanítás szükségére és fontosságára a hadseregre nézve, a Lichtenstein-féle javaslat ellen állást foglal­jon. Sturm a többek között ezeket mondá : »Én az utolsó vagyok, ki kételkedném, hogy az erkölcs-vallási nevelés úgy a hadsereg tagjaira, mint a társadalom összes tagjaira nézve szükséges, de a hadseregnek bizonyos általános ismeretkörre is szüksége van és alig fogja azt bárki is állítani, hogy a káté a geogra­­phiát és hazájuk történetét­ pótolhatná. Ha tehát a leg­újabb erőlködéseket látjuk, melyek a népoktatás kor­látozására törekszenek, ha oly törekvések mutatkoz­nak, melyek az iskola-kötelezettség megrövidítésére irányulnak és a szülőket ellenszegülésre unszolják (»Nagyon helyes!« a baloldalon), melyek továbbá az egyes tartományok és nemzetiségek között az egyenet­lenséget szítják és végül az egyöntetű állam­képződést és a hadsereg nyelvét háttérbe szo­rítják, akkor bátran állíthatjuk, hogy a népok­tatásnak bármely irányú korlátozása először is, még­pedig a legérzékenyebben a hadseregen bosz­­szulja meg magát. A hadsereg az utóbbi húsz év alatt bámulatos haladást tett és én meg vagyok arról győ­ződve, hogy ha egyszer eljönne az ideje annak, hogy a haza iránt kötelességét teljesítse, teljesen meg is felelne a haza kívánságainak.« Azután ama nézeté­nek adott kifejezést, hogy a többség és a kormány a kép­viselőházat csakhamar meg fogják nyugtatni az iránt, hogy az iskolai javaslat nem valami komoly merénylet a népoktatás és a polgárok szabadsága ellen, hanem pusztán demonstratios mint ilyen, elődjeihez hasonlóan nyomtalanul el fog enyészni. Sturm beszédét élénk tetszés követte a baloldalon. — Utána Welsers­­h­e­i­m­b gróf honvédelmi miniszter szólalt fel. He­lyeslését fejezte ki Sturm beszéde iránt, mely a nép­oktatásban látja az állampolgárok és katonák derék voltának alapját. Az állampolgárra és katonára nézve egyaránt fontos, hogy erkölcsileg, szellemileg és testi­leg egyaránt fejlődjenek. Katonai szempontból csak azt az óhaját nyilvánítja, hogy bár sikerülne Ausztria népeit olyan irányba terelni, melyen haladva megér­lelődjék bennük az az eszme, mely Ausztriát a múlt­ban nagggyá tette. A »Militärzeitung« megbeszéli a Lich­tenstein-féle iskolai javaslat viszonyát a hadsereghez. Az említett lap azt hiszi, hogy a törvényjavaslat a honvédelem sarokköveit érzékeny módon érinti. A javaslat a katonai szolgálat idejének új kiszabását és több egyéb nehézség megoldását tenné szükségessé és ezért kell, hogy a hadsereg a javaslatban maga ellen irányzott támadást lásson. A katonai lap to­vábbá azt fejtegeti, hogy a hadsereg élén álló tényezők összes befolyásukat érvényesíteni fogják arra,hogy a ja­vaslatot megfoszszák még annak kilátásától is, mintha valaha törvényerőre emelkedhetnek.­­— A feudálisok vezéreiből alakult bizottság petitiót szerkesztett, melynek tartalma röviden az, hogy az ifjú bűnösök számának folytonos szaporodása, az istentisztelete, az erkölcsösség, a lelkiismeretesség stb., minden tekin­tetben mutatkozó meglazulása csak a felekezet nél­küli iskolák természetszerű következményeinek te­kinthetők. Ezeknek szülő okát a felekezet nélküli is­kola képezi, utóbb pedig a vallásellenes és a pozitív kereszténységet gyűlölő és üldöző sajtó csak tova fej­leszti azokat. E súlyos bajok ellen egyedül egy eszköz adhat védelmet: »az iskola térjen vissza a positív keresz­­ténységhez vagyis más szóval: hozassák be a hitfele­­kezet szerint különválasztott iskola. A petitió kéri a képviselőházat, hogy e tekintetben ne kövessen el mulasztást, hanem hozzon bölcs törvényeket, melyek ama bajokat csirájukban elfojtják. A bizottság tagjai: Bel­redi Egbert gróf, Chorinsky Károly gróf, Bau­mann F. bécsi gyáros, Windischgrätz hg, Krőner Fe­­rencz polgári iskolai igazgató, Ledebur János gróf, Opitz Antal, Wittek Károly ügyvéd. Budapest, jan. 31. (Független cseh kép­­viselők clubja.)Az ifjú cseh képviselők clubot alakítottak, melynek létrejöttéről Smolka elnököt ér­­tesítették. Az új club czíme: »A független cseh kép­viselők clubja« ; elnöknek Engel képviselőt válasz­tották meg. általános megelégedést keltett Tisza miniszterel­nöknek a külügyi interpellációkra adott válasza. Még az ellenzék felől is sikerült teljesen eloszlatni azt a gyanút és azt a látszatot, hogy Magyarországon há­borús vagy éppen kihívó áramlat léteznék, s ez a tény bizonyára csak az általános hangulat javítására és a békekilátások erősítésére fog hatni. Tisza mi­niszterelnök csak azért nem fejtette ki újabban az 1886. év szeptember havában jelzett programmját, mivel annak ismétlése felesleges és indokolatlan lett volna, sőt adott esetben aggodalomra is szolgáltatha­tott volna okot, a­mennyiben sértő demonstratio jel­legével ruházhatták volna fel. Ennek elkerülése két­szeresen óhajtandó volt oly nyilatkozatban, mely az osztrák-magyar politikát minden provocat­iótól távol állónak jellemezte. IKItIT ILLDIT­, ID. Budapest, jan. 31. (A külügyi sajtó Tisza Kálmán nyilatkozatáról.) A »Münchener Allgemeine Zeitun­g«-nak írják Berlinből: Tisza beszéde német szempontból mi kívánni valót sem hagy hátra, legalább annyiban nem, a­mennyiben a német-osztrák-magyar szövetség szilárdságáról szól. Pétervárott azonban Tisza be­széde nem igen fog kedvező szinben mutatkozni. »A nemzetközi szerződések alapján állva, mindenekelőtt a béke fentartását óhajtjuk, s annak érdekében min­­dig készek is leszünk, a többi európai hatalmakkal együtt, békülékeny szellemben, a­ szerződésszerű állapo­tok fenntartására közreműködni.­ Szabatosabban már nem lehet azt kijelenteni, hogy Ausztria-Magyaror­­szág visszautasít minden külön egyezményt avagy csak külön tárgyalásokat is Oroszországgal. Még éle­sebben állást foglal az orosz politikának Bulgáriára vonatkozó pretensioi ellenében az az utóbb követ­kező nyilatkozat, hogy a középeurópai hatalmak szövetsége tisztán védelmi alapon nyugvó, hatá­rozott békeszövetség és azért távol áll a meghatáro­zott politikai kérdéseknek erőszakos megoldásától (p. o. Ferdinánd herczeg letételénél vagy a bolgár kérdés rendezésénél.) A hangsúly itt természetesen az »erőszakos« jelzőn fekszik. Mihelyt Oroszország a berlini szerződést aláírt hatalmakkal a bolgár kérdésé­nek józan, a szerződés határozmányainak megfelelő rendezése iránt megegyezik, mi sem állja többé útját annak, hogy azt morális eszközökkel életbe is léptes­sék. Különben igazat kell adnunk Tiszának abban is, hogy ez ügyre nézve nem szabad hitelt adnunk az orosz lapoknak. Épp e napoknak panaszkodott a »Nord«, hogy Ausztria-Magyaroszág nem hisz az orosz békebiztosításokban. Tisza épp az ellenkezőjét mondja; de mindaddig a­míg Oroszország békeszere­­tete összefér, ama terv sietős megvalósításával, hogy az orosz nyugati hadsereg a nyugati határon összpon­­tosíttatik, mindaddig nincs joga Oroszországnak Ausztria-Magyarország és Németország békeszerete­­tét kétkedőleg fogadni, ha majd az államok is elővi­­gyázati intézkedéseket tennének. Budapest, jan. 31. (A magyar közvéle­mény és Tisza nyilatkozata.) A magyar közvéleményben, a »P­o­l. C­o­r­r.« jelentése szerint, Budapest, jan. 31. (A német sajtó és a magyarországi hangulat.) A »Pol. Corr.« egyik berlini tudósítása, csodálkozását fejezi ki a »Nemzet« f. hó 25-diki számának vezérczikke fölött, a­melyben az áll, hogy Magyarországban »nagyon rossz hatást tett a német félhivatalos sajtó egy részé­ben monarchiánk haderejének minőségéről és nagysá­gáról — valószínűleg téves informatiók alapján — felmerült és terjesztett kicsiny­lő vélemény.« Az emlí­tett berlini levél azt véli, hogy nagyon bajos dolog volna a kormányt támogató német lapokban csak egyetlen egy oly czikket is felmutatni, a­mely az osz­trák-magyar monarchiáról avagy a hadseregről ki­csinylő hangon szólt volna, míg ellenben nagyon könnyű Németországból származott sympathicus sajtóbeli közlemények egész hosszú sorozatát mu­tatni fel. Berlin politikai köreiben — úgymond a tudósító — magyarázatát keresik annak, hogy mi indíthatta a »Nemzet« et ama megjegyzésére, mely a német sajtónak a magyar viszonyokkal szemben való magatartására vonatkozólag Magyar­­országon téves nézetek elterjesztésére leend alkalmas. A kérdés felvetésének — így szól a levél — nem az a czélja, hogy éles polémiát, hanem csak az, hogy barátságos eszmecserét provokáljon olyan ügyre nézve, a­mely egyenlő mérvben érdekli Ausztria-Magyaror­­szágot s Németországot és a­mire nézve minden fél­reértés minden téren, ha csak lehetséges, kikerülendő volna. A Pol. Corr­­ere berlini levelére mi igen hatá­rozottan s azonnal válaszolhatunk, mert az, amit e le­vél vége hangoztat, hogy t.i. a félreértések monarchiánk és Németország közt kerülendők, annyira lelkünkből van mondva, hogy semmi okunk sincs az oly »barát­ságos eszmecsere« elől, mely e czélra szolgál, pillanat­nyira is kitérni. S azonnal kijelentjük, hogy midőn kérdéses közleményünket kiadtuk, távol volt tőlünk a föltevés, mintha az általunk kifogásolt hírlapi nyilat­kozatok német kormánykörök felfogását tolmácsol­nák. Megmondta ezt kérdéses czikkünk azonnal, mi­dőn annak az óhajtásnak adott kifejezést, hogy ne csak a német kormány legyen jól informálva monar­chiánk katonai erejéről s anyagi viszonyainkról — melyről tudjuk, hogy jól van informá­lva, — hanem a sajtó is. S hogy ez a kívánságunk nem volt tárgyta­lan, arra nem egy, hanem egész sereg bizonyítékot hozhatnánk fel. Ha nem teszszük, s ha most csak egyre, a »Post« ismert czikkére utalunk, mely a monarchia haderejét egyenesen kisebbítette, eb­ben csak az vezet, mert nem czélunk a kö­zelmúlt minden irányú hírlapi tapintatlanságá­nak felsorolásával élesítni oly vitát, melynek czélja nem félreértések támasztása, hanem azok eloszla­tása. A­mennyiben a »Pol. Correspondanz« berlini levele ottani irányadó körök nézeteit tolmácsolja — bár ez esetben e nyilatkozat több hatással hangzott volna el Berlinben, mint a bécsi félhivatalosban — teljes készséggel constatáljuk, hogy mi abban is egész megnyugtatva látjuk annak garanciáját, hogy sem jövőre nem kell e részben további zavaró jelenségek­től tartanunk, sem a múltban előfordult ily nemű je­lenségeket nem kell egyébnek tekintenünk egyszerű hírlapi elszólásoknál, a minőkre szükség ugyan egyál­talán nincs, de a­melyek, mihelyt jelentőségük oly módon defavoyáltatik, mint az a »Pol. Corr.« e le­velében történik, megszűnnek számot tenni az esemé­nyek fejlődésének történetében. S ha a bécsi kőnyo­mata berlini levele minden áron valamely czélzatot keres a »Nemzet« említett soraiban, ne keresse azt abban, mintha mi a magyarországi hangulatot a né­met szövetséggel szemben bármikép zavarni akarnók, (lapunk minden száma tiltakozik az ily föltevés el­len), hanem találja meg abban, a­mi — reméljük — most már tényleg el is éretett, hogy t. i. a félreérté­sek teljes eloszlatásának legális szándéka vezette a mi tollunkat is. Budapest, jan. 31. (Előre Salonichi-ig!) Curiosum kedvéért tudomást veszünk a »M­ü n c h. All­g. Ztg.« mai számában »Bosznia és Bul­gária« czimmel megjelent irányzatos vezérczikkről, már csak azért is, mert ugyanazon jel alatt jelent meg és ugyanazon fondorlatos észjárású szerzőre vall, a ki az »All­gemeine «-ban jan. 10-én »Ausztria és Oroszország« czimű czikkében (melyet lapunk jan. 11-ei száma közölt és megfelelően méltatott is.) tehe­tetlen dühvel támadta meg Andrássy gróf poli­tikai szereplését és marni akaró gúnynyal elitélte a magyarok »kárhozatos«-nak nevezett befolyását az osztrák-magyar monarchia jelenlegi keleti politiká­jára. Kifejeztük akkor ama sejtelmünket, hogy az el­múlt idők e kisértő szellemének dühöngését alighanem a feletti boszúsága sugalja, hogy Andrássy gróf­nak és a magyarok befolyásának tulajdonítja, hogy Ausztria-Magyarország nem fogadta el az orosz kéz­ből kínált tál lencsét és az oroszokkal való osztoz­kodási politika a Balkánon a halva született gyer­mek maradt. A mai czikk teljes mérvben igazolja akkori sejtelmünket. Nem egyéb az, mint kínos pró­bálkozás : lelket lehelni abba a halva születettbe. Nem akarunk tehát hosszasabban foglalkozni e czikkel, mely azzal az orosz imputatióval kezdődik, hogy a bolgár kérdés benső összefüggésben áll a bos­­nyák ügygyel s azzal végzi, hogy nem olyan Oroszor­szág, mint a minőnek mi közönséges emberek látni véljük. Csak a czikk megjelenésének idejére van némi megjegyzésünk. Az ugyanis az impres­­sionk, hogy a szerző az oroszországi hófúvások miatt, kissé elkésve kapta meg informatióit. Egy héttel ezelőtt, például, még talán csinált volna bizonyos körökben — bár nem az óhajtott irányban — hatást, de ma, mikor épp három nappal ezelőtt Tisza miniszterelnök kinyilatkoztatta, hogy »a magunk részére nem kívánunk semmit, nem kívánjuk befolyásunkat a szerződés ellenére kiterjeszteni, még kevésbbé pedig területünket bármiképen is na­­gyobbitani, a mint azt hazugon reánk fogják«, ilyen minden kétértelműséget kizáró határozott nyi­latkozat után oda soroljuk e czikket is azok közé, a­melyekről — utalunk a »Pol. Corr.« mai berlini le­velére — egész nyugodtan hallgathatunk. Budapest, jan. 31. (Lobanov a helyzet­ről.) Lobanov herczeg orosz nagykövetet a »Figaro« bécsi levelezője meglátogatta s ez alkalommal a nagy­követ igy nyilatkozott előtte: Hiszem, hogy a béke fentartható lesz, és szívesen megragadom az alkalmat annak a kijelentésére, hogy a czár nem akar háborút. Csak azért szaporítottuk csapatainkat Lengyelország­ban, hogy párhuzamban álljunk szomszédunk hadere­jével. Oroszországban a közvélemény hamar fordul Ausztria-Magyarország és Németország ellen, de so­hasem lovagoltatná bele magát meggondolatlan há­borúba. »De ha Francziaország háborúba keverednék Németországgal?« kérdi a levelező. »Ez a Bismarck fekete pontja« — válaszolt Lobanov. — Berlinben azt hiszik, hogy Oroszország Francziaországgal együtt kivonul a csatasíkon, s ez a hit az, ami a kedé­lyeket nyugtalanítja. Meg vagyok győződve, hogy Bismarck herczeg nem akar háborút; miért is akarna ? A német terület nagyobbítását nem akarhatja, s úgy érzi magát, mint a gazdag ember, aki vagyonát tőké­síteni igyekszik. Francziaország békét akar, mi nem­különben. Melyik ház az az ország, melyet Bismarck harczvágyónak tüntethetne fel a birodalmi gyűlés előtt. A bolgároknak — így szólt továbbá a herczeg — ma még semmi okuk sincs a háborúra. Oroszor­szág nagyon türelmes. A bolgárok nem akarnak sem osztrák sem magyar fejedelmet, ők csak egyszerűen fejedelmet akarnak. Ez teljesen kielégíti őket. Orosz­országnak nem szükséges óhajtásait külön formulázni, mert a szerződéseket minden kabinet ismeri. Most még Coburg herczeg utódja tekintetében nincs is hi­vatalos jelölt, de Coburg herczeget semmiféle egyéni tulajdonsága sem képesíti az uralkodásra. Anyja nél­kül már nem is volna Bulgáriában. Végü­l a herczeg a hamisított okmányok eredetét Ferdinand herczeg környezetével hozta összeköttetésbe. Budapest, jan. 31. (Socialista vita a német birodalmi gyűlésen.) A német birodalmi gyűlés socialista­ vitájának harmadik nap­ján Bebel socialista nagy beszéde éles, kí­méletlen hangjával, és Windhorst állást fogla­lása a törvényjavaslat ellenében keltett feltűnést. A vita bezárult és a törvényjavaslat sorsa úgy látszik már el is dőlt, és pedig a kormányra nézve kedve­zőtlenül. Bár Bismarck herczeg aligha fog a socialista vita további folyamában résztvenni, de nagyon való­színűnek tartjuk, hogy a cancellár pénteken, az új német védtörvény tárgyalása alkalmára több oldalról előre hirdetett felszólalásában nem hagyja szó nél­kül sem Bebel, sem Windhorst fejtegetéseit, s azért távirati értesülésünk kiegészítésére adjuk a követ­kezőket : Bebel azzal kezdte beszédét, hogy a socialis­­ta­ törvényjavaslatban új büntetésül kiszabott k­i­t­a­­szítást az állam­polgárság kötelékéből a legborzasztóbb fegyvernek tartja a socialisták el­len. Sok büntetést elszenvedtem — úgymond — de egy sem fájt annyira, mint a­mikor Lipcséből, a­hol húsz évig laktam, kiutasítottak. A bíróság előtt leg­alább védelmezhetem magamat, de a rendőrség előtt nem, mert az kikerget mint egy kutyát. A kiutasítás óriás elkeseredést szül. És mivel ellensúlyozzák ezt az önök sociális reformjai ? A kivételes törvény végre­hajtása a leghatározottabb önkény, a birodalmi gyű­lésnek erre nincs befolyása. A miniszter szemünkre veti, hogy a chicagói anarchistáknak kegyelmet kér­tünk. Valóban bűnösök voltak azok az emberek ? Egyetlen német bíróság sem ítélhette volna el őket. Semmi esetre sem voltak rosszabbak, mint azok az Oroszország által felbérel­t bolgár ösz­­szeesküvők, a­kik Sándort, a törvényes fejedelmet letaszították a trónról és a­kiknek érdekében Bismarck egész súlyát latba ve­tette, mintha orosz és nem német miniszter volna. (Nyugtalanság. Tetszés a socialisták részéről.) To­vább megyek. Ha volt valaha történelem, melynek lapjaira véres erőszak és szörnyű tettek vannak fel­jegyezve, úgy ez a német nemességé. Önök ott a jobb­oldalon egy rég elmúlt időszakhoz tartoznak. (Zajos derültség.) Önök már csak romok és csak úgy tart­hatják fenn magukat, ha némileg alkalmazkodnak a jelenkor szükségleteihez. (Újabb derültség.) Nem-e nevezte Nagy Frigyes az orgyilkos Katalin czárnőt barátnéjának ? I. Pál czár gyilkosai, Pahlen és Ben­­ningsen grófok nem maradtak-e büntetlenül ? Ennél borzasztóbb dolgokat az anarchisták sem csináltak soha. (Mozgás.) És a socialdemokraták sem követnek el na­­gyobb dolgokat, mint amineket a liberális polgárság kö­vetett el a harmincas és negyvenes években a feudalis­­mus és a reactio elleni küzdelmében. Hisz Kotzebuet a német nemzeti szellemtől áthatott ifjú tőre döfte le. 1848-ban a nemzeti liberális Biedermann tanár, a birodalmi cancellár bámulója, kijelentette, hogy a történelem egész Európának köztársasági formában való egyesítésére utal. Ismerem a jelenlegi nemzeti li­berális párt ama tagját, a­ki a forradalmi évben ki­jelentette, hogy a porosz királyt a legelső lám­pásra .... Az elnök (csönget): Ön minden bizonyíték nélkül a legsúlyosabb váddal illet egy képviselőt, ezért rendreutasítom. Bebel folytatja: E nyilatkozat Marx Károly­hoz intézett levélben van. (Csend.) Milyen hiábavaló például a social-democrata lapok olvasásának tel­jes tilalma! Pedig Puttkamer is tartja a zürichi »Szo­­czialdemokrat«-ot; igen fogok tehát örülni, ha majd karöltve sétálhatunk Plötzensee-be (börtön Berlin mellett). (Nagy derültség.) Mikor a leghatalmasabb államot a kisebbség ellen ilyen törvényeknek kell vé­deni, az már szellemi sülyedésre mutat s e mögött már fenyegetőleg tűnik fel az anyagi romlás is. (Moz­gás.) Szörnyen gy­alázatosak a mi állapotaink. (Nagy mozgás.) Nem tehetek öt lépést, hogy a titkos rendőr ne legyen a nyomomban. Üldöznek ben­nünket, kémkednek utánunk s ez gyalázat! (Tar­tós mozgás.) Krüger rendőrtanácsos is a can­cellár intéseit lesi. Puttkamer nem is tagadja, te­hát igaz. (Nagy derültség.) Azt állítom továbbá, hogy Krüger agent provocateur-ökkel dolgozik. Puttkamer ezt sem tagadja, tehát ez is igaz. Milyen sajátságos, hogy Krüger már azt is tudta, hogy a legközelebbi merénylet a czár ellen Génfből fog kiindulni, hiszen ez a »mindentudás« csak megerősítheti az orosz la­poknak abbeli gyanúját, hogy a merényleteket Ber­linből provokálják. (Nyugtalanság.) A következő sem mindennapi eset: Haupt rendőrügynök mint katona

Next