Nemzet, 1889. május (8. évfolyam, 2396-2426. szám)
1889-05-04 / 2399. szám
Szerkesztőség : Ferencesek tere, Athenaeum-épület, 7. emelet. A koszelrend részit illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSÜK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás: 2399. (122) szám. Budapest, 1889. Szombat, május 4. Kiadó-hivatal : Fe rencziek-tere, Athenaeum-épület, földezint Előfizetési du: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ............................................. 2 írt. 3 hónapra .. .. 6 hónapra ................ 12* Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 2 kr. vm. évi folyam. Budapest, május 4. A képviselőházat ma is a költségvetési általános vita foglalkoztatta. Detrich Péter és Zay Adolf után, kik a budget ellen beszéltek, általános figyelem és érdeklődés között Tisza miniszterelnök emelt szót s nyilatkozott előbb a szászoknak tegnap szóbahozott regale-ügyéről, majd a Hétfalu és Brassó között fenforgott ügyekről. Beszédének legfontosabb része azonban az, melyben a kormány reconstructiójára vonatkozólag Helfinek adta meg a választ, kiemelve, hogy a mostani kabinet nem új kormány és Szilágyi pozsonyi levele, az állami administrate kivéve, mely azonban nem a közvetlen teendők közé tartozik, csak azt tartalmazza, mi a trónbeszédben s egyéb előző kormány nyilatkozatokban foglaltatik. Horánszkynak felelve pedig megmondá azt is, hogy mikor és minő feltételek közt hajlandó távozni a kormány éléről. Különösen ez utóbbi kijelentéseit a többség szűnni nem akaró, tüntetésszerű zajos éljenzéssel fogadta ; de annál kevésbé éljenzett ennek az ellenzék, mert 5 percznyi szünet után Apponyi gróf élesen critizálta a reconstructiót és támadta a kormányt, melylyel szemben, mint kijelenté, merev ellenzéki álláspontra helyezkedik. A gróf fejtegetéseit élénk tetszéssel fogadta az ellenzék, különösen Csatár. A tetszészaj azonban mégsem volt oly kitörő, mint tegnap — a Hollaki beszéde alatt. Apponyi különben igyekezett identificálni az ellenzék elveit és törekvéseit Szilágyi programmlevelével, ezt pedig ellentétbe hozni Tiszával, ki alatt Apponyi szerint, üdvös reformok nem várhatók. Fölelevenité a véderő-javaslat feletti vitát is, nehogy valamikép feledésbe menjen s igen nagy öröme látszott telni benne. Ezután a főrendiháztól átjött üzenetet jelenté be az elnök. Az ujonczozási törvényjavaslaton a főrendek módosítást tettek, melyet a ház hétfőn fog tárgyalni. Végül Tisza miniszterelnök Csatár két interpellációjára adta meg a választ, melyeket a ház tudomásul vett Az első válasz az állandó országház felügyelő bizottságára és Ország Sándorra vonatkozik. Tisza kijelente, hogy a bizottság tagjai semminő díjazást vagy praesent-markot nem kapnak, Országh 1200 frt tiszteletdíjat húz, de ez nem hivatal, s a bizottság által megvonható. Miután Csatár a ház élénk indignatiója közt,gyanusítólag szólt Országiról, megkapta az elnöktől a nagyon is kiérdemelt leczkét, egyúttal az összeférhetlenségi eset Országhra nézve a bizottsághoz utasíttatott.__A második válaszban előadta a miniszterelnök, a beérkezett hivatalos jelentések alapján, hogy Rohonczy huszárezredes, a neki tulajdonított alkotmányellenes nyilatkozatokat, nem tette. Ezzel az ülés véget ért. — Az általános budget vitára még 5 szónok van felírva. A főrendiház ma délelőtt rövidfilést tartott, melyben Vay Miklós báró mély érzésből fakadt ékesszava rövid beszéddel emlékezett meg Rónay Jáczint és Vay Lajos dr. fölött. A főrendiház azután elfogadta, — Rudnyánszky József b. módosításával— az ujonczozási törvényt és hozzájárult az 1847—8. évi III. t. ez. 14. §-ának módosításáról szóló javaslathoz. Az ülésről szóló tudósítást reggeli lapunkban közöljük. ORSZÁGGYŰLÉSS: A képviselőház ilése május 4-én. Ülés kezdete d. e. 10 órakor. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Dárday Sándor, Szathmáry György, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak • Tisza Kálmán miniszterelnök,Wekerle Sándor, Csáky Albin gr., Orczy Béla br., Fejérváry Géza br. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után, az elnök bemutatja a miniszterelnök átiratát az újabban szentesített törvényekről. Tudomásul vétetik. Bemutatja a veszprémi kir. adófelügyelőségnél alkalmazott pénzügyi titkárok és fogalmazóknak Bezerédj Viktor képviselő által beadott kérvényét, melyben fizetéseiknek felemeléséért esedeznek. Kiadatik a kérvényi bizottságnak. Az indítvány- és interpellatiós könyvben újabb bejegyzés nincsen. Csáky Albin gróf vallás- és közoktatási miniszter : T. ház! A f. évi költségvetés beterjesztése, illetőleg annak a pénzügyi bizottság által való letárgyalása után a közoktatásügyi minisztérium költségvetésének egyes tételeiben változás szüksége állott be, és habár e változás nem alterálja a költségvetést, mégis kötelességemnek tartom ezt a t. háznak előre bejelenteni. (Helyeslés.) Egyúttal van szerencsém jelentést tenni arról, hogy a közoktatási tanács és tanárképző intézet telkének kibővítése érdekében egy tornacsarnok építése iránt voltam kénytelen sürgős intézkedést tenni Ez sem fogja a f. évi költségvetést alterálni és a jövő évi költségvetést is csak egy csekély kiadási többlettel fogja terhelni. Daczára ennek ezt már most tartottam bejelentendőnek. (Helyeslés.) Kérem méltóztassék ezen jelentésemet a pénzügyi bizottsághoz utasítani oly czélből, hogy jelentését oly időben terjeszsze a t. ház elé, hogy az már a költségvetés részleges tárgyalása alkalmával figyelembe vehető legyen. (Helyeslés.) Az előterjesztés kiadatik a pénzügyi bizottságnak. Következik az 1889-ik évi állami költségvetés általános tárgyalásának folytatása. Detrich Péter és Zay Adolf szólalnak föl legelőször a költségvetés ellen; beszédeikre reggeli lapunkban visszatérünk. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! (Halljuk ! Halljuk!) Már a tegnapi napon jeleztem, hogy Helfy Ignácz képviselő úrnak egyenesen hozzám intézett kérdése folytán nyilatkozni szándékozom. Felszólalásomnak most ez a czélja, s ezenkívül csak pár rövid reflexióra szorítkozom. (Halljuk! Halljuk!) Teszem ezt azért, mert ami magát a lényegében egyébiránt még eddig alig tárgyalt költségvetést illeti, t. barátom a pénzügyminiszter megmondotta azt, ami szükséges és meg fogja mondani, ha kell azt, ami ez irányban még szükséges. A többiekre nézve pedig, most legalább, részletekbe bocsátkozni egyátalán nincsen szándékom. Kapcsolatban az előttem szólt. képviselő úrnak felszólalásával azonban egy pár szót mégis kell mondanom. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik vonatkozik azon tegnap itt felolvasott nyilatkozatomra, amelyet a regale-törvényjavaslat tárgyalása alkalmából tettem. (Halljuk! Halljuk!) Tehát, most is fentartom és hivatkozom a háznak az úrbéri és regale-viszonyokat tüzetesen ismerő férfiaira, hogy teljesen igazat mondottam, midőn azt mondom, hogy a szó szoros értelmében vett regale, sem a szász földön — nem tudom, azt mondtam-e, de mondhattam volna — sem a székelyföldön nem létezik. De igenis azt tudom, hogy úgy az egyik, mint a másik helyen tényleg hosszú időn át gyakoroltatott ; tudtam, hogy ezen gyakorlatnak kárpótlás nélküli megszüntetése községek és magánosok tönkremenetelével volna egyértelmű és éppen azért, habár tudtam, hogy a szó szoros értelmében vett regale szempontjából, jogi alap nem létezik, mégis indítványoztam a törvényhozás előtt, hogy mindamellett ugyanaz a kárpótlás adassék nekik, mint regalejogosultaknak. Mellesleg megjegyzem, azt hiszem, ezzel nem is léptem túl a kormányzati hatáskörön, mert igaz, hogy a kormánynak nincs joga adni ott, ahol tiszta törvényes jogalap nincs, hanem a törvényhozásnak igenis van joga adni ott, ahol a tiszta jogalap hiányzik, de a régi gyakorlat és a fejlemények folytán, úgy, a méltányosság, mint a jogos és helyes politikai indokok követelik, hogy kárpótlás adassék. (Helyeslés.) A másik a Brassó és a hétfalusi eset. (Halljuk! Én nem tartom szükségesnek, kivált azok után, amiket az előttem szólott képviselő úr elmondott, belebocsátkozni abba, hogy minő alapon, minő birtokviszonyok voltak ezen községek és Brassó között. Azonban tény az, hogy részemről nagyon örültem, midőn lehetőséges a készség mutatkozott úgy Brassó városa, mint azon községek részéről, ezen régen függőben volt ügynek barátságos egyezség útján való lebonyolítására és kénytelen vagyok bevallani azt is, hogy habár nézetem szerint a lebonyolításnak ily módja Brassó városának jól felfogott érdekében volt, de azt hiszem én is, hogy még inkább érdekében volt a két községnek. Mert én akkor nem a perpatvar húzásából hasznot remélő jogászoktól, hanem az ügytől egészen távol álló és az ügyet alaposan és jól ismerő jogászoktól azon meggyőződést szereztem, (Halljuk! Halljuk!) hogy az 1871. t.-cz.ben megjelölt külön törvényt megalkotni, a legnagyobb igazságtalanság nélkül, nem lehetett volna, úgy, hogy a bírói ítélet ezen községeknek kevesebbet adott volna, mint amit ők az egyezség útján kaptak. (Helyeslés.) Ez az egyszerű tényállás. De különben nem csodálom — és ebben eltérek az előttem szólott t. képviselő úrtól — hogy ez tegnap, mégpedig azon irányban hozatott szóba, amelyben szóba hozatott, mert hiszen egyfelől megtámadtatok a kormány, az erdélyben levő külön census miatt, melyet — mellékesen megjegyzem — törvénybe nem ez a kormány iktatott, sőt nem is az 1874-iki törvény, amely csak fentartotta a különbséget, amely 1848. óta fennállott, azt mondván, hogy ezt azzal indokolják, hogy a nemzetiségek ellenében való védelem teszi ezt szükségessé. Hogy Erdélynek intelligenciája mit mondana ahhoz a census leszállításhoz, azt most vitatni nem akarom; hogy annak idején, amikor szó volt róla, mit mondtak egyhangúlag, pártkülönbség nélkül, azt tudom. (Helyeslés jobbfelől) De megjegyzem még azt is — s ezt azért, mert nem szeretném, hogy a félrevezetés, ha akaratlanul is, megtörténjék — hogy az az adócensus, amely Erdélyben van, egyfelől olyan országban, ahol túlontúl is hangoztatják, hogy az adóteher mennyire szaporodik, nem megcsontosodott, hanem sülyedett census; és másfelől, hasonlítsa össze akárki az ottani adócensust azzal az adócensussal, amely például a magyar alföldön fennáll, ahol a negyedélek a szavazatjog alapja mely után sokkal nagyobb adót fizetnek, (Igaz! Úgy van ! jobbfelől) mint amennyi ott megadja a szavazati jogot (Úgy van! jobbfelől) nem fogja azt mondhatni, hogy itt a nemzetiségek irányában valamely igazságtalanságot követnénk el. (Igaz! Úgy van jobbfelől.) Ezzel a kormány ellen lehet hangolni a nemzetiségeket. Minthogy pedig Brassóval szemben korteskedéssel, részrehajlással nem vádolhatnak, mert a t. képviselő urakat onnan a kormány támogatói közé nem számíthatjuk, tehát azt kellett mondani, hogy a kormány azért, hogy Brassónak, a szászoknak kedvezzen, elnyomta a magyarokat. (Derültség jobbfelől.) Így kellett megpróbálni, hogy elidegenítsék a kormánytól és a kormányzattól a magyarokat. (Derültség és tetszés jobbfelől.) Ez a magyarázat, t. képviselő úr. Nem szükséges tehát csodálkoznia rajta, hogy megtörtént. (Elénk derültség és tetszés jobbfelől. Mozgás balfelől.) Arra, hogy törődik-e a kormány Erdélylyel vagy nem, melyik kormány törődött többet, vagy mit lehet várni többet; lehet erről, azt hiszem, még bőséges alkalom szólani; valamint azt sem feszegetem, hogy mennyire akadály valamely concessio megnyerésében valakinek praesupponált pártállása. (Halljuk. Halljuk!) Azt hiszem könnyen fognak a képviselő urak lelni vasúti concessiókat és más hasonlókat, amelyeket éppen olyan képviselő urak eszközöltek ki és nyertek meg, akiket hasonlókép a kormány támogatói közé bizony nem számíthatunk. (Derültség jobbfelől. Mozgás a bal- és szélsőbaloldalon.)És megvallom, csak irigyelni tudom valakinek az önérzetét, ha azt hiszi, hogy egy párt vagy egy kormány, amelynek oly többsége van, mint akkoriban — nem beszélek mostanról a szabadelvű pártnak és általa a kormánynak volt, egyes embernek politikai szereplésétől úgy fél, hogy a miatt egy-egy vidéknek valamely jó üzletét megakadályozza. (Tetszés jobbfelől, mozgás a bal- és szélsőbalon.) Irigylem azt az önérzetet, de nem hiszem, hogy alapos legyen. (Helyeslés jobb felől. Egy hang a szélső balon : A bosszú ! Élénk derültség.) Áttérek felszólalásom igazi tárgyára. (Halljuk! Halljuk!) Helfi J. képviselő úr (Halljuk ! Halljuk!) legelőször is azt mondta, hogy a reconstructiónak egy comicus oldala van, és hivatkozott arra, hogy külföldön jártában mennyire figyelmeztették őt erre. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő úr, mikor ezt felhozta nem vette észre, hogy ezzel nem a szabadelvű pártnak és nem nekünk árt, hogy nem minket hoz comikus helyzetbe, mert ha a minisztériumban eszközölt változások nem azt a három minisztert érintették, akiket az ellenzék megtámadott, hanem azokat, akiket meg nem támadott : nem comicus-e az az ellenzéki dicsekedés, hogy ime ezt eredményezte a mi küzdelmünk ? (Elénk derültség és tetszés jobbfelől. Elénk mozgás a bal- és szélsőbalon.) De Helfi J. képviselő úr kötelességmulasztással is vádolt, hogy a kormány nem lépett elő új programmal. Nem lépett elő, t. képviselőház, a kormány új programmal, mert nincsen új kormány ; a kormányban van három új miniszter; ez új kormányt még n®melent és még a három miniszteri tárca közül is egy az által ürült meg, hogy én, ki egynéhány év óta a pénzügyminiszteri tárcát viseltem, arra annak, akit ezen idő alatt megismertem, mint olyat, ki ezen tárcza ügyeit — nem akarok túl szerénynek látszani, azért mondok csak ennyit, legalább is annyi ügyességgel és szorgalommal fogja vezetni, mint én vezetni tudtam, annak a kineveztetését ezen tárczára ajánlottam. (Éljenzés jobbfelől.) Már a másik két tárczára nézve, hogy ott betegség, egészségi szempontokból való mondás . . . (Derültség balfelől és felkiáltások: Hiszek!) . . . Tisztelt képviselő urak, a hitet rendre parancsolni nem lehet, de az igazságot kimondani kell és úgy áll, amint én mondottam. Ezen tárczákat kellett azután új erőkkel betölteni. Ebből áll ezen szempontból a reconstructio. Mozgás balfelől. Halljuk jobbfelől.A cabinet egyik új tagja levelet intézett választáshoz a kormány régibb iránya s azon levél tartalma közt különbözeteket fedezett fel. (Halljuk!) Azon levélben, t. képviselőház, egynek kivételével, a mire visszatérek, semmi sincs, a mi részint a trónbeszéd, részint előző miniszteri nyiatkozatok utján ezelőtt is kilátásba nem volt heyezve. (Helyeslés jobbfelől.) Az a kérdés, melyre Helfi J. képviselő úr a fősúlyt fekteti, a közigazgatási kérdés. Azon kezdem, túlát, hogy amennyire én a cabinetek történetét széles e világon ismerem, sehol soha cabinet nem volt, amelynek minden tagja, minden nem közvetlenül előálló kérdésben is egyetértett volna, sőt mondhatom, hogy a közigazgatási kérdésben azaz a régi alapon való fejlesztés, vagy az úgynevezett állami administratióra való áttérés kérdésében azon minisztériumok mindegyikében, melyeknek tagja voltam, volt eltérés, de sem azokban nem volt, sem a maiban nincs egy tag sem, a ki ezen kérdésnek azonnal kézbevételét zászlajára irta volna. (Helyeslés jobbfelől.) És hogy állunk e kérdéssel ma is? Szilágyi I.mrátom kifejezte az ő egyéni nézetét teljes jogával; én kifejeztem az enyémet még 1881-ben. Ma is azt mondom, hogy ameddig remény van a régi alapon jó közigazgatást fejleszthetni, óhajtom, hogy azon az alapon fejlesztessék. (Helyeslés a jobboldalon.) de ma is azt mondom, hogy a közigazgatásnak jónak kell lenni és ha nem lehet jó a régi alapon, át kell térni más alapra. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) T. uraim, ezen nyilatkozatomért nem támadhatnak meg önök jobban, mint megtámadtak 1881-ben, azt mondván, hogy ide egy év alatt be van hozva a közigazgatás államosítása. Nem történt meg, mert nem állt elő a kényszerű szükség, de azt hiszem, hogy mindazon közigazgatási törvények, melyek azóta hozattak, valamint azok, melyeknek hozatalát a kabinet minden tagja egyetértőleg szükségesnek tartja, nem oly természetűek, melyek e kérdésnek praejudicálnak. Azoknak czélja javítani a közigazgatást a történelmi fejlődés alapján, de mind oly természetűek, amelyeknek megvalósítását — ha csakugyan előállna az, a amit én egyénileg kényszerűségnek fogok tekinteni, de félek, hogy előáll, t. i. az államosítás szüksége, ennek czélszerű keresztülvitelét azon törvények csakis elősegíteni, megkönnyíteni fogják. (Helyeslés jobbfelől. Ez az, amit e kérdésben ez alkalommal elmondani szükségesnek tartottam. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Beszédem végéhez érve, Horánszky képviselő úrnak tartozom egy észrevétellel, nem bocsátkozva ezúttal beszédének többi részébe. (Halljuk! Halljuk!) A képviselő úr azt mondta, hogy ha változás történik a kormányzat irányzatában, akkor mit keres ott Tisza ? Te hát, mennyiben van az irányzatban változás, én azt hiszem, hogy jobb pénzügyi helyzet készülvén, lesz a tempóban változás. De, hogy mennyiben van az irányban változás, arra nézve nyilatkoztam ; arra pedig, hogy mit keres Tisza a kormány élén, csak azt mondhatom, tökéletesen belátom, hogy többet ugyan alig, de egy nagy igazságot másnak szavaival elmondott tegnap egy képviselő úr, 1.1, hogy bizony megunják azt, aki hosszabb ideig áll a kormányon. (Derültség jobbfelől.) Ezt a bűnömet elismerem és azt is megmondom, hogy mikor vagyok hajlandó azzal felhagyni és megmondom azt is, hogy miért. Hajlandó vagyok nem akkor, ha leszavaztatom, mert hiszen az kötelesség, még akkor sem, ha a szabadelvű párt arra a meggyőződésre jut, ha nem is mondja, de érezteti, hogy én annak csak gyengítésére szolgálok — mert ekkor is, legalább erkölcsi kötelesség; de hajlandó vagyok abban a perecben, amidőn a minisztériumnak sorsa felett dönteni hivatott két tényező részéről (Derültség és zaj a bal- és a szélsőbalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) — még nem hallották, amit mondani fogok — mondom : a hivatott két tényező részéről constatálhatom, nem azt, hogy meg nem tűrnek, hanem azt, hogy nem tartják többé elutasíthatlan hazafias kötelességemnek helyt állani. (Derültség balfelől.) Abban a perezben szívesen fogom helyemet elhagyni. Kaas Ivor báró: Nem hiszszük! (Zaj jobbfelől.) Tisza Kálmán miniszterelnök: Mert akkor, midőn hivatalos minőség nem korlátoz, midőn a helymegtartásérti küzdelem gyanújával nem terhelhetnek, akkor óhajtanám még egyszer épp egészségben jellemezni a vitának azon modorát, melyet önök most nem dolgok, hanem személyek ellen használnak. (Hosszantartó zajos helyeslés és éljenzés jobbfelől.) A szólás sora Eötvös Károlyra kerül, de a nagy zajban szóláshoz nem juthat; az elnök az ülést öt perczre felfüggeszti. A szünet után Eötvös átadja a szót Apponyinak. Apponyi Albert gróf a miniszterelnök nyilatkozata után rögtön kíván nyilatkozni, mert különösen végszavaira meg kell adnia minél előbb a választ. A reconstructióra nézve nem várt más választ a miniszterelnöktől, mint amit kapott, mert hiszen ő tőle csak nem várhattuk azt, hogy bevallja, hogy mikor özben marad, a cabinet reconstructiója az eddigi politika meghazudtolását és az ő kormányzati rendszerének fiascoját jelenti. Ilyen naivak mi ne® voltunk, de az ő parlamenti ügyességétől elvárhattuk volna, hogy sikerüljön neki a dolognak ezt az ártatlan látszatot megadni, ezt a mezt arra a fejleményre rákenni akként, hogy azt az ő feltétlen nevein kívül az országban még más valaki is elülhesse. De a miniszterelnök úrnak az nem sikerült. Ne vitassuk azt, hogy a volt miniszterek közül egyik vagy másik valóban volt-e és mily mértékben volt beteg. De van-e ebben a házban ember, van e az országban ember, aki jóhiszeműleg merné azt állítani, hogy abban az esetben, ha ama nagy, a válság előidézésére nagyon alkalmas vita a véderő törvényjavaslat felett nem folyt volna, csak gondoltak volna a cabinet n. n. reconstructiójára? Van-e ember, aki tagadja e két jelenség közt az okozati öszszefüggést ? De fennál a miniszterelnök úrnak mai nyilatkozata után épp úgy, mint e nyilatkozat előtt az a kérdés, hogy mi tehát a kabinetben beállott személyi változásoknak politikai jellege, s mi azoknak várható eredménye ? A miniszterelnök úr e felvilágosítással adós maradt. Nem kicsinyli a szóló a többi új minisztert, de mégis legfontosabbnak tartja az igazságügyminiszter nyilatkozatát, melyre a miniszterelnök úr is reflectált. 1 ’kijárásával, évek hosszú során át mindig akként alkalmazta, hogy ezen elvek consequentiája kényszerítette őt arra, hogy a kormányzatnak majdnem minden egyes tényével szemben az éles oppositió terére álljon. Nem csupán az intézmények megalkotásának terén forgott és forog fenn köztünk és a kormány közt differencia. Abban a múltban, amelynek ellenzéki küzdelmeiből a mostani igazságügyminiszter úr oly nagy részt vindkálhat magának, nem csupán a kormány által contemplált alkotások ellen léptünk fel erélyesen, hanem ép oly károsnak tartottuk az országra nézve azt a kormányzati szellemet, mely az intézmények alkalmazásában nyilvánult. És midőn a kabinet egy tagja nyilatkozatában azt olvashatni, hogy a helyes kormányzat egyik fő jellege az, hogy az állam működésének jótékonysága egyenletes módon oszoljék meg minden honpolgár közt, akkor, lehetetlen vissza nem emlékezni arra, hogy a kabinetnek éveken át folytatott működése ezen elvnek éppen ellenkezője volt. Az igazságügyminiszter úr programlevelében azt mondja, hogy a parlamentben a parlamenti élet természete szerint a pártokra oszlásnak megvan a maga jogosultsága, kell azonban, hogy legyenek a pártok közt találkozási pontok. De, hogy a pártok bizonyos nagy nemzeti kérdésekben vállvetve működhessenek, annak egy nagy feltétele van és ez az, hogy a pártok közti küzdelem, annak minden phasisában lejális legyen. (Élénk helyeslés jobbfelől.) De amig a hatalmon lévő pártnak minden meg van engedve s a kisebbség igazságot nem talál sehol, addig ilyen viszony nem állhat fenn, addig nem lehet csodálni, hogy általános az elkeseredés. Az igazságügyminiszter úr hangsúlyozta, hogy a közélet minden ágában a kellő emberek, a kellő helyre állíttassanak. Ez elvet mindenki helyesli, de administratiónkban nem érvényesült. A legsajátságosabb — így folytatja tovább a szóló - amit a miniszterelnök úr az állami administrate kérdésére mond. Ő nem érti, hogy mikép lehessen fennakadni azon, hogy a t. igazságügyminiszter úr az állami administrate eszméjéhez való ragaszkodást képviselői programjába felveszi akkor is, midőn mint miniszter és egyszersmind mint képviselőjelölt szól, holott ez a t. miniszterelnök úr programmjában nem szerepel. Mert — úgymond a miniszterelnök úr — hiszen az eddigi cabinet tagjai között sem lehetett minden, nem közvetlenül megoldldandó kérdésre nézve nézetegység s erre a kérdésre nézve az eddigi cabinet tagjai között is voltak nézeteltérések. Megengedem, hogy minden egyes kérdésre nézve egy cabinet tagjai között sem lehet teljes nézetegység; megengedem azt is, hogy az administrativ rendezésének kérdésére nézve is voltak az eddigi cabinet tagjai között nézeteltérések. De valami talán mégis itj a mostani helyzetben. Mert én nem emlékszem arra, hogy az eddigi kabinetnek bármely oly tagja, amelynek programmja közigazgatás rendezésére nézve a miniszterelnök úr programmjával ilyen elvi ellentétben állott volna, ezt az ő egyéni programmját választói előtt, vagy bármely alkalommal itt e házban, vagy e házon kívül a megoldandó kérdéseknek sorozatába nyilvánosan felvette volna. Nagy különbség van a közt. t. képviselőház, amit egy cabinetnek tagjai meggyőződésük gyanánt éreznek, de nem hirdetnek, és nagy különbség van a közt, amit ők, mint elérendő czélt kitűznek. Vizi Imre: Trefort említette választói előtt Apponyi Albert gr. Meglehet, tényleges tévedésekre nézve a rectificatiót szívesen elfogadom. De a t. miniszterelnök úr helyzete ezzel a kérdéssel szemben, amint ő mondja, nem változott; ő ma is azt vallja, hogy csak abban az esetben fogna ő az állami administrativnak eszméjével megbarátkozni, hogy ha a tapasztalás őt arra tanítaná, hogy az eddigi — amint ő állítja — történelmi alapon fejlesztett administratív rendszerrel jó közigazgatást teremteni nem lehet. Hát t, képviselőház, kérdem én, hány évi tapasztalás szükséges a t. miniszterelnök úrnak e meggyőződésre? Ő 14 év óta foglalkozik az ország kormányzásával, ennyi idő óta talán mégis csak elérhetett volna odáig, hogy magának definitív véleményt alkosson, vagy abban az irányban, hogy a mostani administratív szervezet jó, tehát ki kell mondani, hogy azt fel kell tartani; vagy abban az értelemben — amint én hiszem— hogy a mostani administratív szervezet nem jó, hogy tehát azt alapjában át kell alakítani. De 14 évi kormányzat után új tapasztalatokra várni, ezt politikailag komoly dolognak egyltalában nem lehet elfogadni. És a miniszterelnök még hozzáteszi, hogy ámbár neki az az óhajtása, hogy a mostani administratív rendszer legyen fentartható s ez a reménye, mégis összes reformjait abban az irányban koncipiálja, hogy azok megkönnyítsék az átmenetet az állami administratióhoz. Tisza Kálmán miniszterelnök : Nem mondottam ! Apponyi Albert gr.: Azt mondotta a miniszterelnök úr, hogy: a közigazgatás terén részint eszközölt, részint ezentúl eszközlendő minden reform oly természetű, hogy az akkor, mikor az állami administrate létesítésének szükségességét ő is fel fogja ismerni, nem akadályt, hanem könnyítést képezzen. Hát ez ismét élénk világításba helyezi azt a komolyságot, melylyel a miniszterelnök úr e kérdést tárgyalja. Szívének óhajtása gyanánt bemutatja a megyei autonómia fentartását s mégis úgy koncipiálja közigazgatási törvényeit, hogy az állami administrate keresztülvitelét elősegítsék. A miniszterelnök úr kormányzása alatt lehetetlen a közélet egészséges reformjait keresztül vinni lehetetlen azért, mert az ő kormányzatának és az általa alkotott intézményeknek és azok kezelési módjának meg van egy consequens jellege, amely kiengesztelhetlen ellentétben áll azzal a reformirányzattal, amely Magyarorzágon, a modern jogállamnak minden garantiáját akarja életbe léptetni. A modern államnak természete, sőt magának az államnak eszméje, a jogállamnak fogalma és az annak létesítésében legelőrehaladottabb nemzetek praxisa azt mutatja, hogy az állam legfőbb czéljának, a jogrend megvalósításának feltétele az, hogy egyreviszont a honpolgárok kötelességei és jogai és azoknak oltalma jogszabályokáltal lehető legnagyobb szabatossággal legyen biztosítva és bírói functióra képesített, bírói functió teljesítésére utalt közegek által legyen oltalmazva szigorú jogi szervezetben, mely átvonul az állam minden egyes ágazatán. Ez véget vet az önkénynek, ez biztosítja a jogrendet, ez biztosítja a tisztviselő iránti tiszteletet, amely attól függ, hogy ő csak a törvénynek , nem pedig az önkénynek végrehajtója legyen ; ez bntosítja a politikai szabdságot és az intézmények kezelésének erkölcsi szigorúságát és tisztaságát, ez biztosítja, szóval, az egész állami organismus összhangzatos, egészséges működését. Ezen irányzat van kifejezve pártunk összes politikai törekvéseiben, és ez a törekvés van kifejezve a t. igazságügyminiszter úr pozsonyi levelében is. Ha pedig végig nézünk a miniszterelnök úr által teremtett összes alkotásokon, ha végig nézünk főleg azokon, amelyek iránt valódi atyai szeretettel bír, h amelyeket fejleszt, képez, dédelget ma is, hát akkor azt fogjuk látni, hogy az ő összes alkotásaiban egy állandó tendentia van: a praecis jogszabályoknak mennél szűkebb körre szorítása, a hatáskörök és felelősségi körök jogszabály általi definitiójának elmellőzése se-helyett az önkénynek, a tetszés szerinti kormányzásnak mennél tágabb körre kiterjesztése. Ennek egy valóságos díszpéldánya, egy unicum a modern államok szerkezetében, amelyet elküldhetne a párisi világkiállításra, a modern főispán, amint a miniszterelnök úr azt megalkotta. Ez a közeg, az intézményről, nem az egyénekről szólok, mert az egyének itt-ott az intézmények hiányosságát kiorrigálják jó tulajdonságaikkal, más helyeken roszabbá teszik az intézményt egyéni erőszakos hajlamaikkal — ez a közeg, amelylyel én ma, nem tekintve az egyéneket, csak az intézményt, mint olyat, foglalkozni akarok, ez a közeg oda van állítva a törvényhatóságnak élére, anélkül, hogy hatásköre egyáltalán körül volna írva; saját belátása szerint vagy nézője a választott közegek általi közigazgatásnak, vagy pedig minden egyes esetben egyéni belátása szerint azokat félretolhatja és saját kezébe veheti az egész kormányzást. A kormánybiztosság intézménye permanentiába helyezve, ez a domináló közigazgatási eszme ma. Azok az általános kormányzati felhatalmazások, melyek csak rendkívüli körülmények közt engedhetők meg, ezek vannak beillesztve állandó intézményként a mi közigazgatásunkba. És ez a közeg semminemű, törvényben meghatározott felelősséggel nem bír. Fegyelmi eljárás ellene nincsen. És ezzel szemben aztán az e felett folyt vitatkozásoknál azt szokta mondani a miniszterelnök úr, hogy ne volna felelőssége, sőt nincs közeg, mely a felelősségnek olyan súlyát viselné, mert hiszen őt a kormány mindenkor felmentheti állásától. Hát, t. képviselőház, éppen ez a véghetetlenül jellemző. Minden modern államban, minden szervezett közigazgatásban a közigazgatással szemben a jogrendnek és az állampolgárok jogai megóvásának két garanciája van. Az egyik az, hogy a törvénytelenül eljáró tisztviselővel szemben a felelősségnek minden nemét igénybe vehessék bíróilag eljáró fórumok előtt; a másik az, hogy magának annak a tisztviselőnek biztosított állása legyen, hogy ő ne legyen a kormány önkényétől félretehető és ezáltal ne legyen kénytelenítve a mindenkori hatalmi politikának szolgálatkész eszközévé válni. Most midőn mi azt mondjuk, hogy a főispánnal szemben a honpolgárok állampolgári jogainak nincs meg az a biztosi- TT„1K„1