Nemzet, 1889. május (8. évfolyam, 2396-2426. szám)

1889-05-04 / 2399. szám

Szerkesztőség­ : Ferencesek­ tere, Athenaeum-épület, 7. emelet. A ko­szelrend részit illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSÜK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás: 2399. (122) szám. Budapest, 1889. Szombat, május 4. Kiadó-hivatal : Fe rencziek-tere, Athenaeum-épület, földezint Előfizetési du: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ............................................. 2 írt. 3 hónapra .. .. 6 hónapra ................ 12* Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 2 kr. vm­. évi folyam. Budapest, május 4. A képviselőházat ma is a költségvetési általános vita foglalkoztatta. Detrich Péter és Z­a­y Adolf után, kik a budget ellen be­széltek, általános figyelem és érdeklődés kö­zött Tisza miniszterelnök emelt szót s nyi­latkozott előbb a szászoknak tegnap szóbaho­zott regale-ügyéről, majd a Hétfalu és Brassó között fenforgott ügyekről. Beszédének leg­fontosabb része azonban az, melyben a kor­mány reconstructiójára vonatkozólag Helfi­­nek adta meg a választ, kiemelve, hogy a mostani kabinet nem új kormány és Szilá­gyi pozsonyi levele, az állami administrate kivéve, mely azonban nem a közvetlen teen­dők közé tartozik, csak azt tartalmazza, mi a trónbeszédben s egyéb előző kormány nyilatkozatokban foglaltatik. Horánszkynak felelve pedig megmondá azt is, hogy mikor és minő feltételek közt hajlandó távozni a kor­mány éléről. Különösen ez utóbbi kijelen­téseit a többség szűnni nem akaró, tün­­tetésszerű zajos éljenzéssel fogadta ; de annál kevésbé éljenzett ennek az el­lenzék, mert 5 percznyi szünet után A­p­p­o­n­y­i gróf élesen critizálta a recon­­structiót és támadta a kormányt, melylyel szemben, mint kijelenté, merev ellenzéki ál­láspontra helyezkedik. A gróf fejtegetéseit élénk tetszéssel fogadta az ellenzék, különö­sen Csatár. A tetszészaj azonban még­sem volt oly kitörő, mint tegnap — a Hollaki be­széde alatt. Apponyi különben igyekezett identificálni az ellenzék elveit és törekvéseit Szilágyi programmlevelével, ezt pedig ellen­tétbe hozni Tiszával, ki alatt Apponyi sze­rint, üdvös reformok nem várhatók. Fölele­­venité a véderő-javaslat feletti vitát is, ne­hogy valamikép feledésbe menjen s igen nagy öröme látszott telni benne. Ezután a főrendiháztól átjött üzenetet je­lenté be az elnök. Az ujonczozási törvényja­vaslaton a főrendek módosítást tettek, melyet a­ ház hétfőn fog tárgyalni. Végül Tisza mi­niszterelnök Csatár két interpellációjára adta meg a választ, melyeket a ház tudomásul vett Az első válasz az állandó országház fel­ügyelő bizottságára és Ország Sándorra vo­natkozik. Tisza kijelente, hogy a bizottság tagjai semminő díjazást vagy praesent-mar­­kot nem kapnak, Országh 1200 frt tisztelet­díjat húz, de ez nem hivatal, s a bizottság ál­tal megvonható. Miután Csatár a ház élénk indignatiója közt,gyanusítólag szólt Országi­ról, megkapta az elnöktől a nagyon is kiérde­melt leczkét, egyúttal az összeférhetlenségi eset Országhra nézve a bizottsághoz utasítta­­tott.__A második válaszban előadta a mi­niszterelnök, a beérkezett hivatalos jelentések alapján, hogy Rohonczy huszárezredes, a neki tulajdonított alkotmányellenes nyilatkozato­kat, nem tette. Ezzel az ülés véget ért. — Az általános budget vitára még 5 szónok van felírva. A főrendiház ma délelőtt rövidfilést tartott, melyben V­a­y Miklós báró mély ér­zésből fakadt ékesszava rövid beszéddel em­lékezett meg Rónay Jáczint és Vay Lajos dr. fölött. A főrendiház azután elfogadta, — Rud­­nyánszky József b. módosításával— az ujon­czozási törvényt és hozzájárult az 1847—8. évi III. t. ez. 14. §-ának módosításáról szóló javaslathoz. Az ülésről szóló tudósítást reg­geli lapunkban közöljük. ORSZÁGGYŰLÉSS: A képviselőház i­lése május 4-én. Ülés kezdete d. e. 10 órakor. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Dárday Sándor, Szathmáry György, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak • Tisza Kál­mán miniszterelnök,­­Wekerle Sándor, Csáky Albin gr., Orczy Béla br., Fejérváry Géza br. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után, az elnök bemutatja a miniszterelnök átiratát az újab­ban szentesített törvényekről. Tudomásul vétetik. Be­mutatja a veszprémi kir. adófelügyelőségnél alkalma­zott pénzügyi titkárok és fogalmazóknak Bezerédj Viktor képviselő által beadott kérvényét, melyben fizetéseiknek felemeléséért esedeznek. Kiadatik a kérvényi bizottságnak. Az indítvány- és interpellatiós könyvben újabb bejegyzés nincsen. Csáky Albin gróf vallás- és közoktatási minisz­ter : T. ház! A f. évi költségvetés beterjesztése, illető­leg annak a pénzügyi bizottság által való letárgya­­lása után a közoktatásügyi minisztérium költségveté­sének egyes tételeiben változás szüksége állott be, és habár e változás nem alterálja a költségvetést, mégis kötelességemnek tartom ezt a t. háznak előre bejelen­­teni. (Helyeslés.) Egyúttal van szerencsém je­lentést tenni arról, hogy a közoktatási tanács és tanárképző intézet telkének kibővítése érdekében egy tornacsarnok építése iránt voltam kénytelen sür­gős intézkedést tenni Ez sem fogja a f. évi költség­­vetést alterálni és a jövő évi költségvetést is csak egy­­ csekély kiadási többlettel fogja terhelni. Daczára ennek ezt már most tartottam bejelentendőnek. (He­lyeslés.) Kérem méltóztassék ezen jelentésemet a pénzügyi bizottsághoz utasítani oly czélből, hogy je­lentését oly időben terjeszsze a t. ház elé, hogy az már a költségvetés részleges tárgyalása alkalmával figye­lembe vehető legyen. (Helyeslés.) Az előterjesztés kiadatik a pénzügyi bizott­ságnak. Következik az 1889-ik évi állami költ­ségvetés általános tárgyalásának folytatása. Detrich Péter és Zay Adolf szólalnak föl legelő­ször a költségvetés ellen; beszédeikre reggeli lapunk­ban visszatérünk. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! (Hall­juk ! Halljuk!) Már a tegnapi napon jeleztem, hogy Helfy Ignácz képviselő úrnak egyenesen hozzám in­tézett kérdése folytán nyilatkozni szándékozom. Fel­szólalásomnak most ez a czélja, s ezenkívül csak pár rövid reflexióra szorítkozom. (Halljuk! Halljuk!) Teszem ezt azért, mert a­mi magát a lénye­gében egyébiránt még eddig alig tárgyalt költségve­tést illeti, t. barátom a pénzügyminiszter megmon­dotta azt, a­mi szükséges és meg fogja mondani, ha kell azt, a­mi ez irányban még szükséges. A többiekre nézve pedig, most legalább, részletekbe bocsátkozni egyátalán nincsen szándékom. Kapcsolatban az előttem szólt­­. képviselő úr­nak felszólalásával azonban egy pár szót mégis kell mondanom. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik vonatkozik azon tegnap itt felolvasott nyilatkozatomra, a­melyet a regale-törvényjavaslat tárgyalása alkalmából tettem. (Halljuk! Halljuk!) Te­hát, most is fentartom és hivatkozom a ház­nak az úrbéri és regale-viszonyokat tüzetesen ismerő férfiaira, hogy teljesen igazat mondottam, mi­dőn azt mondom, hogy a szó szoros értelmében vett regale, sem a szász földön — nem tudom, azt mond­­tam-e, de mondhattam volna — sem a székely­földön nem létezik. De igenis azt tudom, hogy úgy az egyik, mint a másik helyen tényleg hosszú időn át gyako­roltatott ; tudtam, hogy ezen gyakorlatnak kárpótlás nélküli megszüntetése községek és magánosok tönkre­menetelével volna egyértelmű és éppen azért, habár tudtam, hogy a szó szoros értelmében vett regale szem­pontjából, jogi alap nem létezik, mégis indítványoz­tam a törvényhozás előtt, hogy mindamellett ugyanaz a kárpótlás adassék nekik, mint regalejogosultaknak. Mellesleg megjegyzem, azt hiszem, ezzel nem is lép­tem túl a kormányzati hatáskörön, mert igaz, hogy a kormánynak nincs joga adni ott, a­hol tiszta törvé­nyes jogalap nincs, hanem a törvényhozásnak igenis van joga adni ott, a­hol a tiszta jogalap hiány­zik, de a régi gyakorlat és a fejlemények folytán, úgy, a méltányosság, mint a jogos és helyes politi­kai indokok követelik, hogy kárpótlás adassék. (Hel­­yeslés.) A másik a Brassó és a hétfalusi eset. (Halljuk! Én nem tartom szükségesnek, kivált azok után, a­miket az előttem szólott képviselő úr el­mondott, bele­bocsátkozni abba, hogy minő ala­pon, minő birtokviszonyok voltak ezen községek és Brassó között. Azonban tény az, hogy részemről nagyon örültem, midőn lehetősége­s a készség mutat­kozott úgy Brassó városa, mint azon községek részé­ről, ezen régen függőben volt ügynek barátságos egyezség útján való lebonyolítására és kénytelen va­gyok bevallani azt is, hogy habár nézetem szerint­ a lebonyolításnak ily módja Brassó városának jól felfo­gott érdekében volt, de azt hiszem én is, hogy még inkább érdekében volt a két községnek. Mert én akkor nem a perpatvar húzásából hasznot remélő jogászok­tól, hanem az ügytől egészen távol álló és az ügyet alaposan és jól ismerő jogászoktól azon meggyőződést szereztem, (Halljuk! Halljuk!) hogy az 1871. t.-cz.­­ben megjelölt külön törvényt megalkotni, a legna­gyobb igazságtalanság nélkül, nem lehetett volna, úgy, hogy a bírói ítélet ezen községeknek kevesebbet adott volna, mint a­mit ők az egyezség útján kaptak. (Helyeslés.) Ez az egyszerű tényállás. De különben nem csodálom — és ebben eltérek az előttem szólott t. képviselő úrtól — hogy ez tegnap, még­pedig azon irányban hozatott szóba, a­melyben szóba hozatott, mert hiszen egy­felől megtá­madtatok a kormány, az erdélyben levő külön census miatt, melyet — mellékesen megjegyzem — törvény­be nem ez a kormány iktatott, sőt nem is az 1874-iki törvény, a­mely csak fentartotta a különbséget, a­mely 1848. óta fennállott, azt mondván, hogy ezt azzal in­dokolják, hogy a nemzetiségek ellenében való védelem teszi ezt szükségessé. Hogy Erdélynek intelligenciája mit mondana ahhoz a census leszállításhoz, azt most vitatni nem akarom; hogy annak idején, a­mikor szó volt róla, mit mondtak egyhangúlag, pártkülönbség nélkül, azt tudom. (Helyeslés jobbfelől) De megjegyzem még azt is — s ezt azért, mert nem szeretném, hogy a félre­vezetés, ha akaratlanul is, megtörténjék — hogy az az adócensus, a­mely Erdélyben van, egyfelől olyan országban, a­hol túlon­túl is hangoztatják, hogy az adóteher mennyire szaporodik, nem megcsontoso­dott, hanem sülyedett census; és másfelől, ha­sonlítsa össze akárki az ottani adó­censust azzal az adócensussal, a­mely például a magyar alföl­dön fennáll, a­hol a negyed­­élek a szavazatjog alapja mely után sokkal nagyobb adót fizetnek, (Igaz! Úgy van ! jobbfelől) mint a­mennyi ott megadja a szava­zati jogot (Úgy van! jobbfelől) nem fogja azt mond­hatni, hogy itt a nemzetiségek irányában valamely igazságtalanságot követnénk el. (Igaz! Úgy van­ jobbfelől.) Ezzel a kormány ellen lehet hangolni a nemze­tiségeket. Minthogy pedig Brassóval szemben kor­teskedéssel, részrehajlással nem vádolhatnak, mert a t. képviselő urakat onnan a kormány támo­gatói közé nem számíthatjuk, tehát azt kellett mondani, hogy a kormány azért, hogy Brassónak, a szászoknak kedvezzen, elnyomta a magyarokat. (De­rültség jobbfelől.) Így kellett megpróbálni, hogy el­­idegenítsék a kormánytól és a kormányzattól a ma­­gyarokat. (Derültség és tetszés jobbfelől.) Ez a magyarázat, t. képviselő úr. Nem szü­ksé­ges tehát csodálkoznia rajta, hogy megtörtént. (Elénk derültség és tetszés jobbfelől. Mozgás balfelől.) Arra, hogy törődik-e a kormány Erdély­lyel vagy nem, melyik kormány törődött többet, vagy mit lehet várni többet; lehet erről, azt hiszem, még bősé­ges alkalom szólani; valamint azt sem feszegetem, hogy mennyire akadály valamely concessio megnye­résében valakinek praesupponált pártállása. (Halljuk. Halljuk!) Azt hiszem könnyen fognak a képviselő urak lelni vasúti concessiókat és más hasonlókat, a­melyeket éppen olyan képviselő urak eszközöltek ki és nyertek meg, a­kiket hasonlókép a kormány támogatói közé bi­zony nem számíthatunk. (Derültség jobbfelől. Mozgás a bal- és szélsőbaloldalon.)És megvallom, csak irigyelni tudom valakinek az önérzetét, ha azt hiszi, hogy egy párt vagy egy kormány, a­melynek oly többsége van, mint akkoriban — nem beszélek mostanról a szabadelvű pártnak és általa a kormánynak volt, egyes embernek politikai szereplésétől úgy fél, hogy a miatt egy-egy vidéknek valamely jó üzletét megakadályozza. (Tetszés jobbfelől, mozgás a bal- és szélsőbalon.) Irigylem azt az önérzetet, de nem hiszem, hogy alapos legyen. (Helyeslés jobb felől. Egy hang a szélső balon : A bosszú ! Élénk derültség.) Áttérek felszólalásom igazi tárgyára. (Halljuk! Halljuk!) Helfi J. képviselő úr (Halljuk ! Halljuk!) legelő­ször is azt mondta, hogy a reconstructiónak egy comi­­cus oldala van, és hivatkozott arra, hogy külföldön jár­tában mennyire figyelmeztették őt erre. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő úr, mikor ezt felhozta nem vette észre, hogy ezzel nem a szabadelvű pártnak és nem nekünk árt, hogy nem minket hoz comikus helyzetbe, mert ha a minisztériumban eszközölt változások nem azt a három minisztert érintették, a­kiket az ellenzék megtámadott, hanem azokat, a­kiket meg nem táma­dott : nem comicus-e az az ellenzéki dicsekedés, hogy ime ezt eredményezte a mi küzdelmünk ? (Elénk derült­ség és tetszés jobbfelől. Elénk mozgás a bal- és szél­sőbalon.) De Helfi J. képviselő úr kötelességmulasztással is vádolt, hogy a kormány nem lépett elő új program­mal. Nem lépett elő, t. képviselőház, a kormány új programmal, mert nincsen új kormány ; a kormány­ban van három új miniszter; ez új kormányt még n®m­elent és még a három miniszteri tárc­a közül is egy az által ürült meg, hogy én, ki egynéhány év óta a pénzügyminiszteri tárc­át viseltem, arra annak, a­kit ezen idő alatt meg­ismertem, mint olyat, ki ezen tárcza ügyeit — nem akarok túl szerénynek látszani, azért mondok csak ennyit, legalább is annyi ügyességgel és szorgalom­mal fogja vezetni, mint én vezetni tudtam, annak a kineveztetését ezen tárczára ajánlottam. (Éljenzés jobbfelől.) Már a másik két tárczára nézve, hogy ott betegség, egészségi szempontokból való­­ mon­dás . . . (Derültség balfelől és felkiáltások: Hisz­ek!) . . . Tisztelt képviselő urak, a hitet ren­­dre parancsolni nem lehet, de az igazságot ki­mondani kell és úgy áll, a­mint én mondot­tam. Ezen tárczákat kellett azután új erőkkel betöl­teni. Ebből áll ezen szempontból a reconstructio. Mozgás balfelől. Halljuk­ jobbfelől.A cabinet egyik új tagja levelet intézett választáshoz a kormány régibb iránya s azon levél tartalma közt különbözeteket fedezett fel. (Halljuk!) Azon levélben, t. képviselőház, egynek ki­vételével, a mire visszatérek, semmi sincs, a mi részint a trónbeszéd, részint előző miniszteri nyi­­atkozatok utján ezelőtt is kilátásba nem volt he­­yezve. (Helyeslés jobbfelől.) Az a kérdés, melyre Helfi J. képviselő úr a fő­­súlyt fekteti, a közigazgatási kérdés. Azon kezdem, tú­lát, hogy a­mennyire én a cabinetek történetét széles e világon ismerem, sehol soha cabinet nem volt, amely­nek minden tagja, minden nem közvetlenül előálló kérdésben is egyetértett volna, sőt mondhatom, hogy a közigazgatási kérdésben azaz a régi alapon való fejlesztés, vagy az úgynevezett állami administratióra való áttérés kérdésében azon minisztériumok mind­egyikében, melyeknek tagja voltam, volt eltérés, de sem azokban nem volt, sem a maiban nincs egy tag sem, a ki ezen kérdésnek azonnal kézbevételét zászla­jára irta volna. (Helyeslés jobbfelől.) És hogy állunk e kérdéssel ma is? Szilágyi I.­mrátom kifejezte az ő egyéni nézetét teljes jogával; én kifejeztem az enyémet még 1881-ben. Ma is azt mon­dom, hogy a­meddig remény van a régi alapon jó közigazgatást fejleszthetni, óhajtom, hogy azon az alapon fejlesztessék. (Helyeslés a jobboldalon.) de ma is azt mondom, hogy a közigazgatásnak jónak kell lenni és ha nem lehet jó a régi alapon, át kell térni más alapra. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) T. uraim, ezen nyilatkozatomért nem támad­hatnak meg önök jobban, mint megtámadtak 1881-ben, azt mondván, hogy ide egy év alatt be van hozva a közigazgatás államosítása. Nem tör­tént meg, mert nem állt elő a kényszerű szükség, de azt hiszem, hogy mindazon közigazgatási törvé­­nyek, melyek azóta hozattak, valamint azok, me­lyeknek hozatalát a kabinet minden tagja egyet­­értőleg szükségesnek tartja, nem oly természe­tűek, melyek e kérdésnek praejudicálnak. Azok­nak czélja javítani a közigazgatást a törté­nelmi fejlődés alapján, de mind oly természetűek, amelyeknek megvalósítását — ha csakugyan előállna az, a amit én egyénileg kényszerűségnek fogok tekin­teni, de félek, hogy előáll, t. i. az államosítás szük­sége, ennek czélszerű keresztülvitelét azon törvények csakis elősegíteni, megkönnyíteni fogják. (Helyeslés jobbfelől. Ez az, amit e kérdésben ez alkalommal el­mondani szükségesnek tartottam. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Beszédem végéhez érve, Horánszky képviselő úrnak tartozom egy észrevétellel, nem bocsátkozva ezúttal beszédének többi részébe. (Halljuk! Halljuk!) A képviselő úr azt mondta, hogy ha változás történik a kormányzat irányzatában, akkor mit keres ott Tisza ? Te hát, mennyiben van az irányzatban változás, én azt hiszem, hogy jobb pénzügyi hely­zet készülvén, lesz a tempóban változás. De, hogy mennyiben van az irányban változás, arra nézve nyi­latkoztam ; arra pedig, hogy mit keres Tisza a kor­mány élén, csak azt mondhatom, tökéletesen belátom, hogy többet ugyan alig, de egy nagy igazságot más­nak szavaival elmondott tegnap egy képviselő úr, 1.1, hogy bizony megunják azt, a­ki hosszabb ideig áll a kormányon. (Derültség jobbfelől.) Ezt a bűnö­met elismerem és azt is megmondom, hogy mikor vagyok hajlandó azzal felhagyni és megmondom azt is, hogy miért. Hajlandó vagyok nem akkor, ha lesza­vaztatom, mert hiszen az kötelesség, még akkor sem, ha a szabadelvű párt arra a meggyőződésre jut, ha nem is mondja, de érezteti, hogy én annak csak gyen­gítésére szolgálok — mert ekkor is, legalább erkölcsi kötelesség; de hajlandó vagyok abban a perecben, a­midőn a minisztériumnak sorsa felett dönteni hiva­tott két tényező részéről (Derültség és zaj a bal- és a szélsőbalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) — még nem hallották, a­mit mondani fogok — mon­dom : a hivatott két tényező részéről constatálha­­tom, nem azt, hogy meg nem tűrnek, hanem azt, hogy nem tartják többé elutasíthatlan hazafias kötelessé­gemnek helyt állani. (Derültség balfelől.) Abban a perezben szívesen fogom helyemet elhagyni. Kaas Ivor báró: Nem hiszszük! (Zaj jobbfelől.) Tisza Kálmán miniszterelnök: Mert akkor, midőn hivatalos minőség nem korlátoz, midőn a hely­megtartásérti küzdelem gyanújával nem terhelhet­nek, akkor óhajtanám még egyszer épp egészségben jellemezni a vitának azon modorát, melyet önök most nem dolgok, hanem személyek ellen használnak. (Hosszantartó zajos helyeslés és éljenzés jobbfelől.) A szólás sora Eötvös Károlyra kerül, de a nagy zajban szóláshoz nem juthat; az elnök az ülést öt perczre felfüggeszti. A szünet után Eötvös átadja a szót Apponyinak. Apponyi Albert gróf a miniszterelnök nyilatko­zata után rögtön kíván nyilatkozni, mert különösen végszavaira meg kell adnia minél előbb a választ. A reconstructióra nézve nem várt más választ a minisz­terelnöktől, mint a­mit kapott, mert hiszen ő tőle csak nem várhattuk azt, hogy bevallja, hogy mikor ö­zben marad, a cabinet reconstructiója az eddigi politika meghazudtolását és az ő kormányzati rendszerének fiascoját jelenti. Ilyen naivak mi ne® voltunk, de az ő parlamenti ügyességétől elvárhattuk volna, hogy sikerüljön neki a dolognak ezt az ártatlan látszatot megadni, ezt a mezt arra a fejleményre rákenni akként, hogy azt az ő feltétlen nevein kívül az országban még más valaki is elülhesse. De a miniszterelnök úrnak az nem sikerült. Ne vitassuk azt, hogy a volt miniszterek közül egyik vagy másik valóban volt-e és mily mértékben volt beteg. De van-e ebben a házban ember, van e az országban ember, a­ki jóhiszeműleg merné azt állítani, hogy abban az esetben, ha ama nagy, a válság előidézésére nagyon alkalmas vita a véderő tör­vényjavaslat felett nem folyt volna, csak gondoltak volna a cabinet n. n. reconstructiójára? Van-e em­ber, a­ki tagadja e két jelenség közt az okozati ösz­­szefü­ggést ? De fennál a miniszterelnök úrnak mai nyilat­kozata után épp úgy, mint e nyilatkozat előtt az a kérdés, hogy mi tehát a kabinetben beállott személyi változásoknak politikai jellege, s mi azoknak várható eredménye ? A miniszterelnök úr e felvilágosítással adós maradt. Nem ki­­csinyli a szóló a többi új minisztert, de mégis legfontosabbnak tartja az igazságügyminiszter nyi­latkozatát, melyre a miniszterelnök úr is reflectált. 1 ’ki­járásával, évek hosszú során át m­indig akként alkal­mazta, hogy ezen elvek consequentiája kényszerítette őt arra, hogy a kormányzatnak majdnem minden egyes tényével szemben az éles oppositió terére álljon. Nem csupán az intézmények megalkotásának terén for­gott és forog fenn köztünk és a kormány közt differen­cia. Abban a múltban, a­melynek ellenzéki küzdelmei­ből a mostani igazságügyminiszter úr oly nagy részt vindk­álhat magának, nem csupán a kormány által con­­templált alkotások ellen léptünk fel erélyesen, hanem ép oly károsnak tartottuk az országra nézve azt a kormányzati szellemet, mely az intézmények alkalma­zásában nyilvánult. És midőn a kabinet egy tagja nyilatkozatában azt olvashatni, hogy a helyes kormányzat egyik fő jellege az, hogy az állam működésének jótékonysága egyenletes módon oszol­jék meg minden honpolgár közt, akkor, lehe­tetlen vissza nem emlékezni arra, hogy a kabi­­netnek éveken át folytatott működése ezen elvnek éppen ellenkezője volt. Az igazságü­gyminiszter úr program­leve­­lében azt mondja, hogy a parlamentben a par­lamenti élet természete szerint a pártokra osz­lásnak meg­van a maga jogosultsága, kell azonban, hogy legyenek a pártok közt találkozási pontok. De, hogy a pártok bizonyos nagy nemzeti kérdésekben vállvetve működhessenek, annak egy nagy feltétele van és ez az, hogy a pártok közti küzdelem, annak minden phasisában lejális legyen. (Élénk helyeslés jobbfelől.) De a­mig a hatalmon lévő pártnak minden meg van engedve s a kisebbség igazságot nem talál sehol, addig ilyen viszony nem állhat fenn, addig nem lehet csodálni, hogy általános az elkeseredés. Az igazságügyminiszter úr hangsúlyozta, hogy a közélet minden ágában a kellő emberek, a kellő helyre állíttassanak. Ez elvet mindenki helyesli, de administratiónkban nem érvényesült. A legsajátságosabb — így folytatja tovább a szóló - a­mit a miniszterelnök úr az állami admi­nistrate kérdésére mond. Ő nem érti, hogy mikép lehessen fennakadni azon, hogy a t. igazságügyminisz­ter úr az állami administrate eszméjéhez való ra­gaszkodást képviselői program­jába felveszi akkor is, midőn mint miniszter és egyszersmind mint kép­viselőjelölt szól, holott ez a t. miniszterelnök úr programmjában nem szerepel. Mert — úgymond a miniszterelnök úr — hiszen az eddigi cabinet tagjai között sem lehetett minden, nem közvetlenül megol­­dldandó kérdésre nézve nézetegység s erre a kérdésre nézve az eddigi cabinet tagjai között is voltak nézet­­eltérések. Megengedem, hogy minden egyes kérdésre nézve egy cabinet tagjai között sem lehet tel­jes nézetegység; megengedem azt is, hogy az administrativ rendezésének kérdésére nézve is vol­tak az eddigi cabinet tagjai között nézeteltéré­sek. De valami talán mégis itj a mostani helyzetben. Mert én nem emlékszem arra, hogy az eddigi kabi­­netnek bármely oly tagja, a­melynek programmja közigazgatás rendezésére nézve a miniszterelnök úr programmjával ilyen elvi ellentétben állott volna, ezt az ő egyéni programmját választói előtt, vagy bár­mely alkalommal itt e házban, vagy e házon kívül a megoldandó kérdéseknek sorozatába nyilvánosan fel­vette volna. Nagy különbség van a közt. t. képviselő­­ház, a­mit egy cabinetnek tagjai meggyőződésük gya­nánt éreznek, de nem hirdetnek, és nagy különbség van a közt, a­mit ők, mint elérendő czélt kitűznek. Vizi Imre: Trefort említette választói előtt­ Apponyi Albert gr. Meglehet, tényleges téve­désekre nézve a rectificatiót szívesen elfogadom. De a t. miniszterelnök úr helyzete ezzel a kér­déssel szemben, a­mint ő mondja, nem változott; ő ma is azt vallja, hogy csak abban az esetben fogna ő az állami administrativnak eszméjével megbarát­kozni, hogy ha a tapasztalás őt arra tanítaná, hogy az eddigi — a­mint ő állítja — történelmi alapon fejlesztett administratív rendszerrel jó közigazga­tást teremteni nem lehet. Hát t, képviselőház, kérdem én, hány évi tapaszta­lás szükséges a t. miniszterelnök úrnak e meggyőző­désre? Ő 14 év óta foglalkozik az ország kormány­zásával, ennyi idő óta talán mégis csak elérhetett volna odáig, hogy magának definitív véleményt alkos­son, vagy abban az irányban, hogy a mostani admi­nistratív szervezet jó, tehát ki kell mondani, hogy azt fel kell tartani; vagy abban az értelemben — amint én hiszem­­— hogy a mostani administratív szervezet nem jó, hogy tehát azt alapjában át kell alakítani.­­ De 14 évi kormányzat után új tapasztalatokra várni, ezt politikailag komoly dolognak egyltalában nem lehet elfogadni. És a miniszterelnök még hozzá­teszi, hogy ámbár neki az az óhajtása, hogy a mos­tani administratív rendszer legyen fentarth­ató s ez a reménye, mégis összes reformjait abban az irány­ban koncipiálja, hogy azok megkönnyítsék az átmene­tet az állami administratióhoz. Tisza Kálmán miniszterelnök : Nem mon­dottam ! Apponyi Albert gr.: Azt mondotta a mi­niszterelnök úr, hogy: a közigazgatás terén ré­szint eszközölt, részint ezentúl eszközlendő min­den reform oly természetű, hogy az akkor, mikor az állami administrate létesítésének szükségességét ő is fel fogja ismerni, nem akadályt, hanem könnyí­tést képezzen. Hát ez ismét élénk világításba helyezi azt a komolyságot, melylyel a miniszterelnök úr e kérdést tárgyalja. Szívének óhajtása gyanánt be­mutatja a megyei autonómia fentartását s mégis úgy koncipiálja közigazgatási törvényeit, hogy az állami administrate keresztülvitelét elősegítsék. A miniszterelnök úr kormányzása alatt lehetet­len a közélet egészséges reformjait keresztül vinni lehetetlen azért, mert az ő kormányzatának és az ál­tala alkotott intézményeknek és azok kezelési mód­jának meg van egy consequens jellege, a­mely kiengesztelhetlen ellentétben áll azzal a reform­­irányzattal, a­mely Magyaror­zágon, a modern jogállamnak minden garantiáját akarja életbe lép­tetni. A modern államnak természete, sőt magának az államnak eszméje, a jogállamnak fogalma és az annak létesítésében legelőrehaladottabb nemzetek praxisa azt mutatja, hogy az állam legfőbb czéljának, a jogrend megvalósításának feltétele az, hogy egyre­viszont a honpolgárok kötelességei és jogai és azok­nak oltalma jogszabályok­­által lehető legnagyobb szabatossággal legyen biztosítva és bírói functióra képesített, bírói functió teljesítésére utalt közegek ál­tal legyen oltalmazva szigorú jogi szervezetben, mely átvonul az állam minden egyes ágazatán. Ez véget vet az önkénynek, ez biztosítja a jogrendet, ez biztosítja a tisztviselő iránti tiszteletet, a­mely attól függ, hogy ő csak a törvénynek , nem pedig az önkénynek vég­rehajtója legyen ; ez bntosítja a politikai szab­dságot és az intézmények kezelésének erkölcsi szigorú­ságát és tisztaságát, ez biztosítja, szóval, az egész állami organismus összhangzatos, egészséges műkö­dését. Ezen irányzat van kifejezve pártunk összes po­litikai törekvéseiben, és ez a törekvés van kifejezve a t. igazságügyminiszter úr pozsonyi levelében is. Ha pedig végig nézünk a miniszterelnök úr által terem­tett összes alkotásokon, ha végig nézünk főleg azokon, a­melyek iránt valódi atyai szeretettel bír, h a­melyeket fejleszt, képez, dédelget ma is, hát akkor azt fogjuk látni, hogy az ő összes alkotásaiban egy állandó ten­­dentia van: a praecis jogszabályoknak mennél szű­­kebb körre szorítása, a hatáskörök és felelősségi körök jogszabály általi definitiójának elmellőzése se-helyett az önkénynek, a tetszés szerinti kormányzásnak men­nél tágabb körre kiterjesztése. Ennek egy valóságos díszpéldánya, egy unicum a modern államok szerkezetében, a­melyet elkü­ldhet­­ne a párisi világkiállításra, a modern főispán, a­mint a miniszterelnök úr azt megalkotta. Ez a közeg,­­ az intézményről, nem az egyénekről szólok, mert az egyének itt-ott az intézmények hiányosságát ki­orrigálják jó tulajdonságaikkal, más helye­ken roszabbá teszik az intézményt egyéni erő­szakos hajlamaikkal — ez a közeg, a­mely­lyel én ma, nem tekintve az egyéneket, csak az intézményt, mint olyat, foglalkozni akarok, ez a kö­zeg oda van állítva a törvényhatóságnak élére, a­nél­kül, hogy hatásköre egyáltalán körül volna írva; sa­ját belátása szerint vagy nézője a választott közegek általi közigazgatásnak, vagy pedig minden egyes esetben egyéni belátása szerint azokat félretolhatja és saját kezébe veheti az egész kormányzást. A kor­mánybiztosság intézménye permanentiába helyezve, ez a domináló közigazgatási eszme ma. Azok az ál­­talános kormányzati felhatalmazások, melyek csak rendkívüli körülmények közt engedhetők meg, ezek vannak beillesztve állandó intézményként a mi köz­­igazgatásunkba. És ez a közeg semminemű, törvény­ben meghatározott felelősséggel nem bír. Fegyelmi eljárás ellene nincsen. És ezzel szemben aztán az e felett folyt vitatkozásoknál azt szokta mondani a mi­niszterelnök úr, hogy ne volna felelőssége, sőt nincs közeg, mely a felelősségnek olyan súlyát viselné, mert hiszen őt a kormány mindenkor felmentheti állásától. Hát, t. képviselőház, éppen ez a véghetetlenül jellemző. Minden modern államban, minden szerve­zett közigazgatásban a közigazgatással szemben a jogrendnek és az állampolgárok jogai megóvásának két garanciája van. Az egyik az, hogy a törvénytelenül eljáró tisztviselővel szemben a felelősségnek minden nemét igénybe vehessék bíróilag eljáró fórumok előtt; a másik az, hogy magának annak a tisztviselőnek biz­tosított állása legyen, hogy ő ne legyen a kormány önkényétől félretehető és ez­által ne legyen kénytele­­nítve a mindenkori hatalmi politikának szolgá­latkész eszközévé válni. Most midőn mi azt mond­juk, hogy a főispánnal szemben a honpolgárok állampolgári jogainak nincs meg az a biztosi- TT„1K„1

Next