Nemzet, 1890. február (9. évfolyam, 2668-2695. szám)
1890-02-11 / 2678. szám
Melléklet a „Nemzet“ 2678. (41.) február 11. számához, ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése február 10-én. A földmivelési tárcza költségvetése. A földmivelésügyi minisztérium költségvetésének tárgyalásáról esti lapunkban közölt tudósítás pótlásául a következőket közöljük: Andrássy Manó gróf: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Választóim gyakran kérdeztek,miért nem szólalok fel gazdasági kérdésekben. Azon választ adtam nekik . . .. Beöthy Ákos: Hogy a magas politikával foglalkozik. (Derültség.) Andrássy Manó gróf.... amellyel most kezdem felszólalásomat, hogy eddig az ország állapota oly súlyos volt, a viszonyok oly terhesek voltak, hogy az országtól több áldozatot, mint amennyit már hozott, követelni nem lehetett. Midőn a kormány most külön földmivelésügyi minisztériumot szervezett, annak akart kifejezést adni — én legalább úgy hiszem, hogy az ország földmivelési érdekeinek kiváló fontosságot tulajdonít. A jóakaratot a most kinevezett miniszterben meg fogom találni; ezt előre is látom azokból, amiket eddig felhozott. Amikor egy uj minisztérium keletkezik, mely — a mint látszik — tájékozva nem is akar lenni azért, mert önmagából kíván meríteni, akkor meg kell szűnni azon nézetnek is, mintha lehetséges volna, hogy jövőre is párt részéről jött indítványok, vagy általában oly kedvezményezések, amelyek miatt eddig is gyanúsították a minisztériumot, az ország érdekeit már csak azért is veszélyeztetnék, mert így, vagy amúgy pártkérdést képezhetnének. (Élénk helyeslés balfelől.) s ez indít a felszólalásra. Minden bajunknak kútforrása a kezdetben rejlik. Méltóztassék csak visszagondolni arra az időre, mikor nagy elhamarkodással mindent megkezdettünk. A miniszter ide érkezett, jeles könyvekkel a hóna alatt, (Derültség.) a faipar terén, fürészgyárak, vas- és gépgyárak, a bankok felállítása körül, egyszóval minden téren a kormány ragadott magához mindent és mindent a kormánytól követeltünk. Ez a törekvésünk most is megvan és elég szomorú, hogy így van, de ez csak a kezdetnek következése. Felfogásom szerint önmagunkban kell keresni az erőt és önmagunk kell, hogy kivigyük azt, ami e tekintetben szükséges. Nem akarok reliminálni, nem fogom azokat elmondani, amiket már gyakran elmondottam, hanem csak azokat akarom érinteni, amik e tekintetben szükségesek, amiket az ország érdekében teendőknek tartok. (Halljuk! Halljuk!) Mindenhez pénz szükséges. Én azt a pénzt nem keresem a kormánynál, de keresem másutt. (Derültség. Halljuk! Halljuk!) Meg tudom bírálni azt a helyzetet, amelyben a kormány volt addig, míg ő maga is 7 °0-kos pénzt vett fel, mert eddig olcsóbb pénzt nem szerezhetett, de most a helyzet megváltozott; a kormány abban az állapotban van, hogy könnyen olcsóbb pénz felett disponálhat és nincs pénz szüksége. Ebből aztán az következik, hogy ha a kormány olcsóbb pénzhez jut, a mi kamatlábunkat is lejebb kell szállítani. Mert nagy különbség az, ha nem 8 °/C, hanem 6 °/C az engedélyezett kamatláb. Pénzintézeteink, melyeket 1848 óta létesítettünk, nem felelnek meg czéljuknak úgy, mint más országokban. Itt vannak a földhitelintézet, a takarékpénztárak ; vajjon hasonlítanak-e az anyához, melyből fejlődtek ? Bizony nagyon elváltoztak azok és mért ne lehetne ezen a kormánynak segíteni. Ha a maximális kamatláb 5—6 ° C-ban fog megállapíttatni, akkor a takarékpénztárak, bankok ehhez alkalmazkodni fognak és ily módon a kisebb iparosok és kisebb gazdák sokkal olcsóbb pénzhez fognak juthatni. Mikor, t. ház, 1847-ben az ország akkori bölcsei eltörülték az avicitást és behozták a váltótörvényt, valamint a könnyebb eladási módot megállapító törvényt, azt hitték, hogy a külföldiek csak úgy özönleni fognak az országba, a nagyobb és kisebb birtokosok vagyonuk egy részét el fogják adhatni és az így szerzett pénzzel magukat majd rangirozhatják. De ez csalódás volt. És ha itt valamit elérnünk lehet és — nézetem szerint — kell is, úgy a t. miniszter úrnak — miután ez felfogásom szerint az ő tárczájához tartozik — oda kell törekednie, hogy a kamatláb maximuma 6 ° C-nál nagyobb ne lehessen. (Élénk helyeslés balfelől.) annyival is inkább, mert nincs ipar, nincs kereskedés, mely hozna 8 ° C-ot; Így tehát az eddigi maximális kamatláb leszállítása szükséges. A második kérdés, melyről szólani óhajtok, a fa kérdése. Meglehet, hogy unalmas lesz, de azért elő fogom adni. (Halljuk!) Magyarországnak 11/2 millió hold erdeje van, ez az erdőség az elhamarkodás korszakában 10—20 esztendőre adatott ki egyes nagyvállalkozóknak, kik még nagy pénzösszegeket is kaptak azon a czimen, hogy fürészmalmot, csatornát, vagy utat fognak létesiteni. Ez a pénz vagy nem fordittatott e czélra, vagy ha fordittatott, mily előnyben voltak ezek a mellettük levő földbirtokosokkal szemben. Ezek — szállítási eszközök nem lévén — kénytelenek voltak fájukat olcsón eladni, csökkent tehát az erdőbirtokok értéke, sőt el is pusztultak részben és e mellett a kamarális erdők bérlői összetartván, felverték a fa árát és nehezítették az ipar fejlődését. És ezek nem nézték azt, hogy egyes fanemeket miként lehet értékesíteni; nem nézték pl. hogy a lucz-fenyőből a papiros készítése nagyon jutányos. A nagyértékű vízesések 20 esztendeig ezen kamarális bérlők kezében vannak, akik az ily kisebb ipart tönkreteszik, mert oly áron adják a fát, mint nekik tetszik. Megkísértem előadni a módot, hogyan lehetne e bajon segíteni. A múlt tekintetében ez lehetetlen, mert szerződések vannak, de a jövőre nézve arra irányozhatja a kormány figyelmet, hogy az erdők kisebb iparűző kezekbe adassanak, azonfelül szerződésileg kikötheti, hogy azon fának fele, melyet a szerződő fél az erdőből elad, az országban maradjon. Mert abból, ha a húsz évre szerződők a fa árát felviszik, az államnak semmi haszna nincs, míg azon földmivelőnek, aki nem kap fát, kára igen nagy. Ha a kormány iparkodni fog jövőre az erdőket kisebb részletekben bérbe adni, vagy a bajon másként segíteni, meg fog szűnni azon anomália, hogy fa tekintetében tökéletesen a nagykereskedők kezében vagyunk, akik azzal monopóliumot űznek, mellyel szemben a kisbirtokos elveszett, vagy veszendőben van és soha sem concurrálhat. Még egy pár szót kívánok szólni. Méltóztassanak türelemmel meghallgatni. (Halljuk! Halljuk!) És pedig szólok a vasról. Mikor vasról van szó, igen sokan érdekemet méltóztatnak látni, de én vasról soha sem szólok. Most is a legnagyobb érdekem ellen fogok beszélni. (Halljuk! Halljuk!) A magyarországi iparnak első fő kelléke a fa, második a vas. Ahol olcsó a vas, ott fejlődhetik gyáripar, ahol drága, ott nem. A vas is kettőnek a kezében van: a nagytarjáni részvénytársaságnak és az államnak a kezében. A nagytarjáni részvénytársaság szerencsés constellatiójánál fogva igen olcsó vasat producálhat, míg az állam a viszonyoknál fogva a vasat nehezebben producálja. Ennek következtében a kettő egyesült. E részvénytársaság, melynek tagjai kereskedők, ki fogják venni a nyereségeiket, mert — nézetem szerint, — a most fennálló kartell — a minő más országokban is van — mesterségesen magasra fogja az árakat emelni. Azért említettem, hogy érdekem ellen beszélek, mert én nyersvasat produkálok, míg az állam és a nagytarjáni társaság finomított vasat adnak a gazdáknak. Erre akartam a miniszter urat figyelmeztetni, aki nem tartván méltónak engemet meghallgatni, eltávozott. Pedig, neki sok figyelmeztetésre van szüksége. (Élénk derültség ) Ezután áttérek a czukorrépatermelés körére. Ez financiális szempontból igen helyesen indult meg. És itt megint distingválni akarok. A pénzügyminiszternek igen természetesen arra kellett várni, hogy mentül jobban terjedjen ez a termelési ág és mi lett ennek a következése ? Ez az t. ház, amire a földmivelésügyi miniszter urat szerettem volna figyelmeztetni, ha jelen volna. (Felkiáltások jobbfelől: Itt van!) Bocsánatot kérek, nem láttam, talán elbújt előlem. (Derültség.) Tehát a t. földmivelésügyi miniszter urat arra akartam figyelmeztetni, hogy ez a czukorgyárak felállítása is igen hamarosan kezdődött. Annak idején az akkori államtitkár, a mostani pénzügyminiszter úr, Wekerle Sándor, nagy eréllyel felkarolta a dolgot, de itt is hibás alapból indult ki éppúgy, mint a faszerződéseknél, amennyiben először is az államjószágokon kezdték meg a cukorrépatermelést és mindjárt meg is állapították annak az árát 70 krajczárban métermázsájaként. Persze a pénzügyminiszter úrnak haszna lesz belőle, ha a répa minősége jó lesz , de ennek az a következése volt, hogy ezzel azután az egész országra nézve megszabták a czukorrépa árát. Ez az intézkedés a legjobb akaratú lehetett, de mivel az állam maga vette kezébe az ügyet, nem sikerült a dolog, ami ki fog tűnni majd akkor, ha egy czukor-crisis áll be és a gyárak megszűnnének működni, aminek következtében a répát termelő gazdák, akik nagy befektetéseket tettek, nem kapnának pénzt a gyáraktól, amint ezt már sokszor láttuk is. Én tehát arra kérem a t. miniszter urat, hogy a földmivelés érdekében ezt a dolgot is figyelemmel kísérje. (Helyeslés jobbfelől.) Áttérek most a bor és szőlőtermelés kérdésére. Engem ugyan ez nem érdekel, mert a szőlőim mind kipusztultak és ezek közt, a mint egyik szomszédomtól hallottam, az elsők a néhai Ranolder püspök által kitünően művelt és 80,000 írtba került rigolirozott és sorba ültetett szőlők voltak. Minthogy nekem, testvéreimnek és rokonaimnak igen nagy terjedelmű szőleink vannak, mindent megpróbáltunk, jelesen pedig felszólítottam a tarczali vinczellérképezde igazgatóját, hogy tegyen különféle kísérletet, én rendelkezésére bocsátok egy szőlőt, a költségeket is én viselem; de az illető igazgató úr lebeszélt erről engem s azt mondta, hogy ezt ne tegyem, mert az eredmény bizonytalan. Hogy ezután én mit fogok tenni, az nem ide tartozik, hanem egyet tanultam abból, amit Jókai J. képviselőtársam mondott, hogy az a legjobb szer. Azt mondta továbbá a t. képviselőtársam, hogy a budai szőlők mind kivesztek, kivéve Kerkápolyi egyetemi tanár úrét, az ő szomszédjáét és egy parasztét, mert ezek jól mivelték szőlőjüket. Engedelmet kérek, de ez egészen más. Kerkápolyi Károly jól miveli szőlőjét, mert igen jól tudja a borok árát s mert azt, amit kér érte, meg is kapja. Az pedig, a ki a bort positive el tudja adni, miveltetheti jól a szőlőjét, védekezhetik is phylloxera ellen az alkalmazandó szert meg is fogja találni, de aki nem tudja borát eladni, mint én magam is, aki egy pár ezer akóval disponálhatok, de még csak meg sem kérdezik, hogy hol a borom, az ezreket nem fektethet be a bortermelésbe. (Úgy van jobb és baloldalon.) Hogy pedig mi is elérjük, a mit Kerkápoly Károly elért, ahhoz nem mintapincze kell, hanem kell a hamisított borok gyártásának megtiltása (Helyeslés); kell annak kimondása, hogy pl. 10 esztendőre a hamisitott borok gyártása szigorúan meg van tiltva. (Élénk helyeslés.) Van a magyarban annyi érzés, különösen abban, akit érdekel, hogy egy bizonyos morális presszóval éljen azzal szemben, aki neki kárt csinál, így pl. mikor az uzsoráról volt szó, azt mondták, hogy ez mit sem fog használni, de mégis mi történt. Az, hogy a közönség az uzsorától elfordul. Ha tehát meg lesz mondva, hogy a hamisítás így és így büntettetik, akkor nem kell a hamisítás constatálására chemicus, míg a hamisítót meg fogja a közönség és úgy fog eljárni, ahogy eljárt az uzsorakérdésben. (Helyeslés.) Reménylem, hogy a miniszter úr ennek kimondásához, mint azt különben is kilátásba helyezte, annyival inkább hozzájárul, mert az ország ezt tőle méltán megkivánhatja. (Helyeslés.) Áttérek, t. ház, a vizszabályozás kérdésére és Ausztriához való viszonyunkra. (Halljuk! Halljuk !) A vizszabályozás kérdése a földmivelésügyi tárczához tartozik. Mikor a Tisza szabályozás először megkezdődött , én a szabályozó bizottság elnöke voltam, volt szerencsém 9 millió forintot felvenni egy ausztriai pénzintézettől minden nagyobb potocollum, vagy hosszadalmas irkálás nélkül, csak egy közönséges meghatalmazás mellett. Akkor az volt intenziónk, hogy amit magunk tudunk fedezni, azt azonnal, vagy a legrövidebb idő alatt fedezzük is. Akkor bennünket, t. i. a birtokosokat megkérdeztek és épen a t. miniszter ur atyja ura volt az, ki ezt az igen helyes elvet követte. Azóta azonban ettől eltértek s a mai állapotokat a miniszter úr nyélbe nem ütheti, mert el van már puskaporozva ennek a lehetősége. (Nagy derültség.) Elment ezután megkérdezni az érdekelteket, elment vármegyéről vármegyére, az egyik szabályozási társaságtól a másikhoz, s vitt magával értelmes egyéniséget, hogy a dolgot kellőleg megbeszélhessék. Találkozott ugyan igen sok badar ellenvetéssel, de csak akkor ment el, amikor már meggyőzte az illető érdekelteket arról, hogy ezt és ezt meg kell tenni. Mikor már tanácsait mindenütt felkarolták, azokkal szemben, kik önmagukat nem tudták elhatározni, az erőszak lett alkalmazva, kimondatván, hogy ennek meg ennek muszáj meglenni. (Derültség.) Ma azonban kimondják : szabályozni kell a vizeket, azokat be kell vezetni a tengerbe s ezzel vége. E mellett, megengedem, a mérnökök kara nem érzi magát rosszul, mert van foglalkozása. Egyébként a mérnököké vagyunk mindnyájan, mert azok azt csinálják, amit akarnak, (Halljuk! Halljuk !) mert a tudomány csalhatatlan (Derültség.) s annak folytán a lakásnak még szólani sem lehet. A mérnökök a vizet néző számra mérik, vagy úgy, amint azt kedvük tartja, a vége mindig az, hogy fizess. (Nagy derültség.) Engedelmet kérek, ily eljárás jó eredményre nem vezethet. Említette a t. miniszter úr, hogy minő mértékben van a vidék megterhelve, s hogy egy vidéki város, amelyre 13 millió van már kiróva, a terheket többé nem bírja. Ezek igen szomorú tények. Mikor a szabályozás a kormány kezében volt, ez azt a mérnökökre bízta. Mikor pedig a mérnökök nem épen helyesen jártak el, kormánybiztosokra bízták az ügyek ellátását. Ezek csináltak aztán, amit akartak. Sőt még a törvények is úgy lettek alkotva, hogy nekik korlátlan hatalmuk volt, aminek gyászos lett a következése. (Úgy van balfelől.) Erről t. hát, most azért szólok, mert azt hiszem, hogy a bajon még talán lehetne segíteni s azért igen kérem a t. miniszter urat, hogy amit mondok, fontolóra venni szíveskedjék. (Halljuk! Halljuk!) A mérnökök t. ház, most azzal az eszmével lépnek föl, hogy raktározni kell a vizet. Eddig szalámit, meg búzát volt szokás raktározni. Én tehát azon, hogy a vizet is lehessen raktározni — megvallom — bámultam, és habár tudom is, hogy mi a czélja a vízraktározásnak, azt hogy a Tisza vizét, amelyet 4 millió holdnyi területen láttam elöntve, miképen lehet raktározni s egy bizonyos időre bezárni — megvallom tudatlanságomat — elképzelni nem tudom. A miniszter úr, amint látom, az ezen eljárással szemben máris bizonyos óvatosságot tanúsít, mert a raktározást nem úgy kívánja megvalósítani, amint azt a mérnökök szeretnék, hanem előbb kisebb arányban akarja kipróbálni. Én tehát felhívom a miniszter urat, hogy ha nem sikerülne, próbálja meg a régi módot, különösen a Tisza vidékén. Az újságokból tudom, hogy a Tisza vizének 27 méternyi esést lehet adni, ha az a Dunába vezettetnék. Ez oly esés, mint amilyennel az egyptomi, vagy amerikai canalisoknál találkozunk. Ha ennek keresztülvitelére 15—20 milliót költünk és a vizet csakugyan le tudjuk vezetni, ennek meglesz a maga előnye. (Halljuk ! Halljuk!) A régi szabályozási mód : a töltések egyszerű felemeléséből áll s ennek eredménye látható. Ez, te hát, csak a rossz manipulatio és érthetetlen törvények folytán nem bizonyult czélszerünek. A baj főleg az volt, hogy a töltéseket nem az érdekeltek, hanem mások csinálták, akik nem úgy rakták a gátakat, amint kellett volna. Ehhez járult még az is, hogy rossz törvényeket hoztak a vízszabályozás ügyéről. Hogy csak egyet említsek, felhozom, ámbár ezt talán nevetségesnek fogják találni, hogy a törvényben az van, hogy a gátakra nem szabad menni és azokon semmiféle marhát sem lehet hajtani. Sokan tudják, hogy mily hiba ez intézkedés, mikor száz mértföldnyire kell a töltések mellett menni és a marha a töltések előtt úgy áll, mintha az templom volna, amelybe senki sem jár. Ennek aztán az az eredménye, hogy a töltés teli van egérrel s mikor esik az eső, a padláson hull be, minek következtében millióknak kell ily bolond törvény miatt megsemmisülniük. (Élénk derültség.) Engedelmet kérek, de hogy ha tudom is, hogy a »bolond« kifejezés miatt nem méltóztatik ellenem adtot kérni, mint a régi megjegyüléseken, e kifejezést kénytelen vagyok oda módosítani, hogy ez a törvény helytelen, mert az, eltekintve attól, hogy annak az egerek úgy sem engedelmeskednek, mert azok bizony keresztüllyukgatják a gátakat, csak az őrök és felügyelők szénája miatt lett a mérnökök kívánságára meghozva. Ezt tehát mindenekelőtt meg kell szüntetni. (Élénk helyeslés.) Ha t. ház, a földmivelés érdekében komolyan akarunk valamit tenni, mindezen kis palliativumok semmit sem, vagy csak igen keveset használnak. Mi be vagyunk ékelve Ausztria, Szerbia és Románia közé és hiába teszünk akármit, ha csak nem győzzük meg Ausztriát arról, hogy ne törekedjék bennünket minden áron megsemmisíteni, mert a mi érdekünk az ő érdekük is. Ha a magyar ember szegény, csak egy kaputot vesz egy esztendőben, de ha gazdag, másikat is csináltat. Ne iparkodjanak tehát az osztrákok bennünket elnyomni azzal, hogy Oláhországból Szerbiából most is egész nyájakat hajtanak fel a piacra a végből, hogy ott iparczikkeiket elhelyezhessék. (Helyeslés.) Az osztrákoknak saját eszélyességük parancsolja, hogy ne iparkodjanak bennünket tönkre tenni, mert utóvégre is, ha mi nem fogunk létezhetni, ők is tönkre mennek. (Úgy van balfelől.) Hiszen amúgy is annyi irigységet, a szállítások körül annyi mindenféle rexálást tapasztalunk részükről, mintha bizony ellenségek volnánk. A miniszternek tehát kötelessége a viszonyokat Bécsben feltárni és oly dolgokat meg nem engedni, a mik nekünk és közvetve Ausztriának is kárára vannak. (Úgy van balfelől.) Ezek azok, amikre az t. miniszter úr figyelmét felhívni kötelességem volt. (Élénk helyeslés). Wekerle Sándor pénzügyminiszter: T. ház! (Halljuk ! Halljuk!) Az előttem szóló t. képviselő úr két oly szempontot érintett beszédében, két oly kérdést vetett fel, melyek specialiter tárczámat érdeklik. Kötelességemnek tartom tehát az elmondottakat valódi értékükre redukálni, annyival is inkább, mert az én csekély személyemet is méltóztatott a vita körébe vonni. Az első kérdés, melyet felvetni méltóztatott, vonatkozik a vaskartellre, vagyis a nagyobb vasgyárak azon egyezményére, melyben azt a hányadot és árt, melyen a finomított vasáru forgalomba hozatik, bizonyos időtartamra megkötik. Kötelességemnek tartom, azon közgazdasági meggyőződésemnek adni kifejezést, hogy én az ipar terén, a szabad fejlődésnek, a szabad mozgásnak vagyok barátja és ebből kifolyólag, nagyon természetesen, a cartelleknek nem lehetek szószólója. (Élénk helyeslés.) Anomáliának tartom a cartellt az iparélet terén, melyet ideig-óráig lehet tűrni, sőt az ipar érdekeinek megóvása szempontjából, ideiglenesen még elő is lehet segíteni; de ha nem akarunk czélt téveszteni, ha életképes ipart akarunk létesíteni, akkor a cartellek maradandóan hosszabb ideig fen nem tarthatók és különösen a kormány nem gyámolíthatja, nem segítheti ezeket elő. (Helyeslés jobbfelől.) De hogyan áll t. ház, a kérdés a vascartellek tekintetében ? A vascartellek tekintetében nem az a kérdés, hogy, ha a magyar kincstár az egészet tekintve, igen alárendelt és kis gyáraival kivonná magát, talán képes lenne ezt az anomáliát megszüntetni; az eredmény az lenne, hogy először is azon kincstári vasgyárak, mellyé magukat kivonnák, még azon mérsékelt haszonnal sem tudnának dolgozni, mellyel most fenntartják magukat, sőt egyes válságos években, mivel nem is haszonnal, hanem veszteséggel dolgoznának, ez a veszteség oly nagy lenne, hogy képtelenek volnának az állami vasgyárak magukat fenntartani, és a következés az lenne, hogy ezer, meg ezer munkás kéz, mely ott foglalkozást nyer, kereset nélkül maradna. És az lenne a következés, nemcsak állami financiális szempontból, hanem magyar közgazdasági szempontból is, hogy azt a tért, melyet hazai vasgyáraink ma elfoglalnak, még inkább foglalnák el az idegen vasgyárak és a következmény a képviselő úrra sem lenne közömbös, mert azt a nyers vasat, melyet most a t. képviselő úr előnyösen tud elárusítani, sehogy sem tudná elárusítani. Ezt vagyok bátor a vas-cartellre nézve megjegyezni. A másik vád, mellyel illetni méltóztatott, arra vonatkozik, hogy akkor, mikor a czukorgyárak alapításáról volt szó, azáltal, hogy a répának az árát meghatároztuk, oly korlátot szabtunk, melynél magasabbra a répának az ára nem mehet. Nem akarok kiterjeszkedni arra, hogy azoknak a czukorgyáraknak megalapítása, mely pedig a magyar mezőgazdaság és közgazdaság szempontjából, kivált mikor azt látjuk, hogy a mezőgazdasági iparnak egyes ágazatai nálunk mind szűkebb korlátok közé szorulnak és hogy ezen korlát megvonásával, úgyszólván, tehetetlenül kellett szemben állanunk, úgy mezőgazdaságunk érdekében egy eminens és sürgősen végrehajtandó feladat. (Helyeslés jobbfelől) de merem mondani azt, hogy akárki fogja higgadtan megítélni azt a nagy átalakulást, melyen ezen ügy nálunk az utóbbi évek során átment az ezt a legnagyobb közgazdasági alkotások egyikének lesz kénytelen elismerni. (Helyeslés.) De nem is erre méltóztatott kiterjeszkedni, hanem arra, hogy a kormány a mezőhegyesi árak által mintegy gátat szabott a répaárak emelkedésének. Nem tagadom, tehát, hogy akkor, mikor ezt a kérdést meg kellett oldani, a kormánynak, bármennyire szívén viselte is, és pedig elsősorban a magyar mezőgazdaság érdekeit, nem lehetett az a szerepe, hogy ennek egyoldalú képviseletére vállalkozzék. A valósítandó czél az volt, hogy minden áron létesítsünk cukorgyárakat, de ezen czél csak úgy volt elérhető, hogyha a gyárosok és a vállalkozó gazdák kölcsönösen szoríttatnak azon határig, hol a megegyezés létesithető. (Helyeslés jobbfelől.) És méltóztassanak elhinni, hogy a legrosszabb szolgálatot tette, nemcsak a magyar közgazdaságnak, hanem specialiter a magyar mezőgazdaságnak is az és azok, kik azt hitték, hogy akkor képviselik érdekeit, ha túlságos követelésekre sarkallják a gazdákat. Ma, t. képviselőház, az akkori tevékenységtől már egy esztendő választ el bennünket; azon idő óta egy évi termés tapasztalatai állanak mögöttünk s én merek utalni azon tapasztalatokra, hogy nem valóságos áldás-e ez magának a mezőgazdaság szempontjából és hogy a megállapított árak nem oly magasak-e, hogy nálunk a mezőgazdasági termelésnek egyik legrentábilisabb ágát a cukorrépa termelése képezi ? (Igaz! Úgy van jobbfelől.) De, képviselőház, az igazság kedvéért bátor vagyok még kettőt megjegyezni. Először, nem lehet azt a mezőgazdasági répaárat, a 70 krral úgy odaállítani, hogy az minden külön megjegyzés nélkül parifikáltassék más gyárak áraival. Mert igaz, — ha jól emlékszem — hogy 70 kr ott a répa ára, de méltóztassék azt is figyelembe venni, hogy minő korlátozásnak kellett ott a gyárt alávetni ezen uradalom speciális érdekei szempontjából. Ezen uradalom feladata, hogy állattenyésztésre szolgáljon ; ott nem lehetett szabad kezet adni a gyárosnak, hanem az uradalom fenhatósága alá kellett rendelni azt, azért, hogy az uradalom tulajdonképpeni rendeltetésétől el ne vonassék. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Másodszor, ott a répaátadás nem úgy történik, mint másutt, t. i. 5 ° C-os felsulyban, hanem minden felsuly nélkül a gazdasági tiszteknek eredeti fölmérlegelései képezik a fizetés alapját. Ez az árra nézve is jelentékeny különbség. A szeleteknek, hulladékoknak felhasználása teljesen az uradalom részére van biztosítva és bizonyos czukorárak elérése után még a nyereségből is van jövedelem biztosítva az uradalom részére. Ily körülmények között, t. képviselőház, a 70 krt, mint a jövedelemnek egyik tényezőjét kiszakítani és úgy állítani oda, mintha ez lenne mindaz az előny, amely az uradalomra hárul, ez, azt hiszem, nem felel meg egészen a valóságnak. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Nekem erős meggyőződésem, hogy igenis meg lesz a financiális előnye a gyár megalkotásának az adózásra nézve, de meglesz a financiális előny ennek az uradalomnak jövedelmezőségére nézve. De másodszor nem is ez a gyár volt az tulajdonképpen, amely nálunk a répaárakat szabályozta. Hisz, méltóztatik tudni, hogy a hatvani gyár szerződései már sokkal korábban meg voltak kötve. A kérdés tehát az, hogy a többi gyárakkal, t. i. a szerencsi, vagy botfalvi gyárakkal javítottuk-e, vagy rontottuk a hatvani gyár által megállapított répaárat? S itt merem mondani, hogy nem rontottuk, hanem határozottan javítottuk azokat, mert a polarisatio minden teljes foka után emelkedett ott az ár, és most minden 1h0-es fok után emelkedik; másrészt, míg ezelőtt a gyakorlatilag úgyszólván kivihetetlen bírói eldöntésnek volt fentartva, hogy a polarisatio foka miként állapíttassák meg, itt kimondtuk azt, hogy a kormány egy szakértője által kimondott szakvélemény lesz a döntő az ár fizetésére nézve. Ezek mellett, tehát, a répaszeleteknél nemcsak a quantumot biztosítottuk a gazdáknak, hanem egyúttal a répaszeleteknek szárazsági tartalmát is. Ott vetettünk fel először kötelezettségképpen egy kérdést, amely ma minden gazdai körben általános kívánalomként merül fel, t. i. a répaszeleteknek szárítási kötelezettségét. Ezeket voltam bátor a valóság érdekében megjegyezni, kérve a t. házat, hogy ezen különben sem e tárcza keretébe tartozó dolgokat esetleg a pénzügyi minisztériumi tárcza költségvetésének tárgyalásánál méltóztassanak felhozni. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Tóth Antal a Rábaszabályozást sürgeti s az ügy jelenlegi állapotáról kérvén felvilágosítást, kéri a minisztert, hogy alkalmilag saját szemeivel győződjék meg az ottani viszonyokról. Miksa Elek: A tagosítás kétségkívül a gazdaság czélszerű folytatásának sine qua non-ja. Azt hiszem, hogy a szoros értelemben vett Magyarországban, ahol rendezett úrbéri viszonyok már régen voltak, ez túlhaladott álláspont. De nem így vagyunk a kis bérezés hazában, Erdélyben. Ott ugyanis az úrbéri viszonyok nagyon rendezetlenek voltak és a tagosítások 1848 előtt Erdélyben csak mint fehér hollók mutatkoztak; 48 után pedig részint a gazdasági czélok előmozdítása, de — úgy hiszem —igen nagy részben a barázdavágásoknak a jogegyenlőség alapján felmerült műtéteit megakadályozni kívánva, a tagosítások már nagyobb mértékben kezdettek divatozni és ma úgy állunk, hogy körülbelül az értékesebb községek határain, ahol különösen nagyobb földbirtokok vannak és a hol a régi tagositási törvénynek megfelelő területquantum meg van, azok jobbára már tagositva lettek. De vannak, t. ház, Erdélyben igen szép határu községek, a hol földbirtokos nem lakik, hanem az u. n. bébiró bir 100—200 kisebb földquantummal, melyek még a jelenlegi tagosítási törvény alapján is a tagosítás keresztülvitelére nem alkalmasak. Ennélfogva ezért az egyért bátor vagyok szavamat felemelni és azt úgy a t. ház, mint a t. miniszter ur becses figyelmébe ajánlani. (Helyeslés jobbfelől.) Ezen bajon, nézetem szerint, talán aképpen lehetne segíteni, ha nem állapítanék meg azt a minimumot, melynek alapján a tagosítás keresztülvihető volna, hanem talán kimondanék, hogy nem separatistikus szempontokból, hanem a községi összes lakosságnak és az államnak is érdekében, utat és módot szolgáltatnánk arra, hogy ily községekben is keresztül vitessék a tagosítás. (Helyeslés tobbfelől.) Nézetem tehát az, hogy ily községekben akár a birtokosság, akár egyes, földbirtokkal biró lakos kérelmére engedélyeztessék a tagosítás. (Helyeslés.) Második kérésem az volna, hogy a tagosítási eljárás, amennyire lehet, gyorsittassék, mert vannak esetek, hogy nem öt—hat, de 10—12 évig is eltart egy-egy tagosítás. Ez kimeríti az illetőnek béketűrését, kimeríti erszényét és szinte megfoghatatlan, hogy miért kell a dolognak oly hosszasnak lenni. (Helyeslés.) Ily községekben a tagosítás után azonnal megszűnik a gazdálkodási rendszer, és minden ember elkezdi a földjét derüre-borura minden esztendőben bevetni, hogy kijöjjön a jövedelem. (Úgy van! ügy van!) Meggyüjti trágyáját, jövendőbeli gazdasága számára, az az idők hosszú során át megromlik, értéktelenné válik, maga a föld pedig elveszti termő erejét. Nézetem szerint tehát nagyon szükséges volna a tagosítási eljárás gyorsítása. (Élénk helyeslés.) Nagyon jól tudom, tehát, hogy ez nem a földmivelésügyi miniszter úr teendője, de azt is tudom, hogy fontos közgazdasági érdekről lévén szó, az igazságügyminiszter úrral egyetértően bizonyára meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket. (Helyeslés jobbfelől.) Herman Ottó Jókai beszédével igyekszik polemizálni, melyről azt állítja, hogy a szőlőtermelőknek — ha utána indulnak — milliónyi kárt okoz. Hibáztatja, hogy a phylloxera-bizottság üléseiről nem közöltetnek jelentések. Azért, hogy most a phylloxera-vész ellenében a közönség minden segedelmet a kormánytól vár, a kormányt hibáztatja, mely megbénította mindenütt a társadalom öntevékenységét. Hosszasan beszél a szegedi rakpart bedőléséről. E bedőlést minden szakember megjósolta az építéskor, de csak azért építették úgy a rakpartot, mert »A kegyelmes úr úgy akarta«. Azt mondja, hogy itt föl kell vetni a felelősség kérdését s ne az állam fizesse a szenvedett kárt, hanem az, aki okozta a helytelen terv keresztülerőszakolásával. A költségvetést nem fogadja el. Jókai Mór: A t. ház kegyes engedelmével személyes kérdésben kívánok felszólalni. (Halljuk! Halljuk !) Az előttem szólott t. képviselő úr igen súlyos vádat mondott ki ellenem, t. i., hogy én beszédemmel az országnak megszámlálhatatlan, milliókra menő kárt okoztam. Ki kell nyilatkoztatnom, hogy nincsen az a microscop, amelyen keresztül a t. képviselő úr ezt a csodabogarat fel tudja fedezni beszédemben. (Derültség.) amelyet megcáfolni akart. Én abban a beszédben semmit elő nem hoztam, mint azt, ami a kormány előterjesztésében benne van. Mindazokat a tételeket, amelyeket a kormány által összehívott enquete — amelyre maga a t. képviselő úr is hivatkozott — elfogadandóknak vélt, én is elfogadandóknak tartom, csupán azoknak nagyobb mérvben való keresztülvitelét szorgalmaztam, (ügy van jobbfelől.) Azon kívül pedig szóltam a mezőrendőrségről és a talajjavító bankról. Hogy ezeknek melyike fogja az országnak azt a megszámlálhatatlan, milliókra menő kárt okozni, azt csekély eszemmel felfogni képes nem vagyok. E vádat kénytelen vagyok visszautasítani. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök az átalános vitát bezárja. Szapáry Gyula gróf földmivelési miniszter: T. ház! Kötelességszerűen akarok még némelyekre válaszolni, amik a vita folyamán elmondattak. (Halljuk ! Halljuk!) Mielőtt ezt azonban tenném, bátor vagyok kijelenteni, hogy a felhozott kérdések közül egyikre nem fogok kiterjeszkedni, ez pedig a szegedi rakpart kérdése. A t. ház előtt tudva van, hogy azon kérdés iránt külön jelentés adatott be. Nekem semmi észrevételem sem lett volna saját szempontomból az ellen, hogy a rakpart tárgyában beadott jelentés a költségvetéssel egyidejűleg tárgyaltassék, ha a t. ház így határozta volna. Minthogy azonban a t. képviselőház nem tűzte ki a jelentést a költségvetéssel egyidejűleg a napirendre, e tekintetben a felvilágosítás megadását elhalasztom azon időre, mikor a jelentés napirenden lesz. (Helyeslés a jobboldalon.) Magától értetik, hogy ha a tárgyalás alkalmával nem egyes képviselőtől, de magától a t. háztól részletesebb előterjesztés kivántatnék, azt teljes készséggel meg fogom tenni. (Élénk helyeslés.) Hermann képviselő úr megjegyzést tett még azon értesítésre, mely az országos phylloxera-bizottság üléséről nyilvánosságra hozatott. De abban érdemileg nincs eltérés közöttünk. Ő rosszalja, hogy nem adattak ki stenographicus naplószerű jelentések. De igenis történt az, hogy gyorsírói jegyzetek alapján az ülés folyamáról és minden ott történt felszólalásról terjedelmes jelentések adattak ki. Azt hiszem, hogy ez a czélnak teljesen megfelelt és azért ezen eljárást egészen helyesnek tartom. (Helyeslés a jobboldalon.) Mert én sem ezen, sem más bizottsági tárgyalásokból, melyek hivatalosan történnek, titkot csinálni nem akarok. (Helyeslés.) épen azért tartatnak ezen tárgyalások, hogy azok lehetőleg a közönség felvilágosítására szolgáljanak. (Helyeslés:) Azon felszólalások között, melyekre reflektálni kívánok, elsősorban áll Linder György t. képviselő úrnak felszólalása, a gazdasági hitel kérdésében. És mindenek előtt azon kérdést intézem a t. képviselő úrhoz, mily irányban kívánja, hogy az állam e részben támogatását érvényesítse , mert ha azt kívánja a t. képviselő úr, hogy egy állami bank, vagy pénzsegélyezés létesíttessék, mely a kisbirtokosok hitelviszonyain segítsen, akkor előre is kijelentem, hogy ily eljárásra a kezdeményezést meg nem tenném; ha azonban a t. képviselő úr azt kívánja, hogy e részben a kezdeményezés s a kérdés elintézése bizassék elsősorban az érdekelt szövetkezetekre és vidékekre s az ott létező egyesületekre, és hogy a kormány feladata legyen e tekintetben elhárítani azon nehézségeket, melyek ily szövetkezetek létesítésével járnak: ez irányban a kormány a szükséges intézkedéseket akár törvényhozási, akár administrativ után hajlandó megtenni. (Helyeslés jobbfelől.) E részben, t. hát, már a törvény kijelölte az utat, melyet a kormány követni szándékozik. Méltóztatnak talán emlékezni mindazok, akik a regáléról szóló törvény megalkotásában részt vettek, hogy annak egy pontja utasítja a kormányt, különösen a pénz- és belügyminisztereket, hogy az ügy kellő felderítése után tegyenek intézkedéseket arra nézve, hogy a községnek jutó kártalanítási összegek, hitelszövetkezetek felállítására és támogatására fordíthassanak. És kimondta ez a törvény azt is, hogy ezen ügyre vonatkozólag a kormány az előterjesztést egy év leforgása alatt tegye meg. Ebben tehát a mód meg van adva a kormánynak arra, hogy a kérdéssel ily irányban foglalkozzék és oly gyakorlati intézkedést és lépést, mely a kérdés sikeres megoldását leginkább elő fogja mozdítani, a kormány igenis hajlandó tenni. Ezen az úton szándékozik a kormány haladni és ezt az előterjesztést megteszi, de nemcsak az érdekelt miniszterek, t. i. a bel- és pénzügyminiszterek közbejötével, hanem a földmivelési miniszter hozzájárulásával is, hogy ekként a gazdaközönség érdeke szintén kellő figyelemben részesüljön. (Helyeslés többfelől.) Ez iránt a munkálatok folyamatban vannak s igy annak megtételét kilátásba helyezhetem. (Helyeslés jobbfelől.) Jókai Mór t. képviselő úr (Halljuk!) — miként szavait reatificálva imént ismételte — nem kifogásolta az én intézkedéseimet, csupán azoknak bizonyos irányban való kiterjesztését kívánta. De amint már magam is mondottam, t. hát, ezen intézkedéseket a kormány nemcsak az eddig jelzett irányban és mértékben, hanem azon túl is szándékozik foganatosítani és én talán csak egyben térek el a t. képviselő úrtól, aki azt mondja, hogy nem elégséges az állami telepeken nyerhető szőlővesszőmennyiség előállítása, hanem meg kell tízszerezni a termelést ezeken a telepeken, én pedig azt mondom, hogy igenis ezeken a telepeken a termelést fokozni kell, de azonkívül vidékenkint is kell ily telepeket létesíteni, abból az elvből indulok ki, melyből a t. képviselő úr is kiindult, hogy az Amerikából, vagy Francziaországból behozott vesszőknek aránylag sokkal kisebb része fogamzik meg, mint amelyek közelebbről hozattak. (Helyeslés.) A t. képviselő úr kiterjeszkedett továbbá a kizárólag szőlőtermelés czéljából adandó kölcsönök kérdésére. (Halljuk!) Én, t. ház, e kérdésnek fontosságát elismerem és kijelentem, hogy azzal foglalkoztam. Hogy nem szóltam róla, ez tisztán arra vezetendő vissza, hogy nem szeretek oly terveket előterjeszteni, oly kérdésekről beszélni, melyeknek miként és mikor leendő valósítása iránt még garanciát nem vállalhatok, mivel azok nincsenek oly stádiumban, hogy irántuk határozottan nyilatkozni lehessen. E részben már igenis folytattam tárgyalásokat több pénzintézettel s az érdekelt szakkörökkel oly irányban, hogy oly pénzintézetek létesíttessenek, melyek szőlők telepítésére és alkotására előleget nyújtanának s e tekintetben minden esetre első szükség azt megállapítani, hogy ily kölcsön ne egyeseknek adassák, hanem bizonyos körülmények köt oly szövetkezeteknek, melyek egymás között a kölcsönös jótállást elvállalják,