Nemzet, 1891. április (10. évfolyam, 3084-3113. szám)

1891-04-22 / 3105. szám

J^eréBosiak-ter«, Athenaeum-építl«t, L »ailit A lap aielleroi réazát illető minden közlemény a szerkesztőnők­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszakü­ldésére sem vállalkozunk. HIRDETÉSEK Úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba ffcrnb­rink tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. Arm S kr. vidéken • kr. (esti lappal egy Bét 8 t*4 3105. (110.) szám. Kiadó-hivatal : Ferencniek­ tere, Athenaeum-épület, 151 dasléfel Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buk­­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ...................................- - 2 Krt. 3 hónapra .. ..­­..................-••••-" 6 » 6 hónapra ...........................................- - 12 * Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Ara 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) Reggeli kiadás. Budapest, 1891. Szerda, április X. évi folyam. Budapest, április 21. A szélsőbalnak örökös vészmadári si­­pogása, veszedelem nélkül, valóban komikus jelenség. A bírói és ügyészi szervezetről szóló törvényjavaslat, igaz, fekete árnyékot vetett maga elé. De már az igazságügyi bi­zottság tárgyalása alkalmával kitűnt, hogy ezt a fekete árnyat mesterségesen támasz­tották s a bírói függetlenséget Szilágyi Dezső igazságügyminiszter javaslata távol­ról sem fenyegeti. Belátták ezt a mérsékelt ellenzék jogá­szai az igazságügyi bizottságban. Csakhamar el is némult az alarm a sajtóban. Lett nagy békesség és nyugalom a bírói és parlamenti körökben egyaránt. Csak a szélsőbal bizonyos egyénei szen­vednek pantofóbiában. Ezek mindent gyanú­sítanak, mindentől félnek, amit a kormány tervez, vagy alkot. Mindig vészt kiáltanak, a haza, az or­szág veszedelmét. Tegnap és ma nem keve­sebb miatt jajveszékeltek,mint­hogy Szilágyi Dezső igazságügyminiszt­er tönkre akarja tenni a bírói függetlenséget. Az összes bírói kar, a felügyeleti jog ürügye alatt ki lesz szolgáltatva szerintük az igazságügyminisz­ter önkényének. Komolyságot ezeknél az uraknál nem igen szoktunk keresni. De végre is van min­dennek határa. A nagy szavakkal való íz­léstelen játék végre is a legjogosabb visz­­szahatást kell hogy keltse minden komoly férfiban. Szabad ily­­anokat hirdetni a parla­mentben, minden ok és alap nélkül? Szabad mondani, hogy az országot a kormány meg­fosztja a közszabadságok legfontosabb ga­­rancziájától, a bírói függetlenségtől? Ha a szélsőbal vészmadarainak csak egy szemernyi igazuk is leendett, hogy háborodnék fel ez az ország. Mily zivatar támadna, a merénylet következtében, az ország egyik végétől a mai­síkig. Vagy ha nem támadna, a magyar nem­zet nem volna méltó arra, hogy szabad, hogy független legyen. Hogy éljen. Ha a bírói függetlenséget valóban fe­nyegetné Szilágyi Dezső javaslata, az a par­lament, mely a mai képet mutatta, megérde­melné, hogy a közvélemény haragos ostora kikorbácsolja a törvényhozás terméből. Micsoda képviselőház volna az, mely alig éri el a határozatképes számot, midőn a nemzeti jogok és biztosítékok fenyegetéséről van szó ? Mit érdemelnének azok a képviselők, akik ily alkalommal meg nem jelennének? Hiszen ilyenkor még a betegeknek is hordszéken kellene magukat a parlamentbe vitetni, mint az idősebb Pitt. lord Cha­tham tette, hogy részt vegyen a nemzeti po­litika legfontosabb momentumában. De maga az a tény, hogy a ház padjai üresen és unalmasan ásítottak a szélsőbali vészkiáltásokra, a legékesszólóbban bizo­nyítja a vádak alaptalanságát. Valóban bámulni lehetett Szilágyi De­zső igazságügyminiszter hidegvérét és nyu­godtságát, melylyel e nevetséges és mégis boszantó vádakra felelt. Polónyi Géza sietett is legmagasabb elismerését kifejezni az igaz­­ságügyminiszter tárgyilagossága felett, mert másra lehetett elkészülve. El lehetett készülve Szilágyi Dezső ékes­szólásának villámokat sújtó zivatarára, a kegyetlen replikák jégverésére s nemcsak az álokoskodásokat, hanem azokat is elsöprő orkánjára, akik ez álokoskodásokkal gyötrik a házat és a közvéleményt. Az igazságügy­miniszter azonban nem használta szónoki fölényét. Hatalmas szellemével nem sújtott, hanem felemelt. Nem semmisített meg, ha­nem oktatott. Alapos és minden izében ér­dekes leczkét adott ellenfeleinek, kiket be­vezetett a bírói és ügyészi szervezet ele­meibe. Legfőbb fegyverei pihentek. Dialektiká­ját, ezt a fényes kardot, nem ragyogtatta. Vitézi tornákban mindig győzedelmes lánd­zsáját, amely a parlamenti küzdtér porond­jára vert le annyi szo­bai vívót, gyöngéden félretette. Oktatott és felvilágosított, jóakaratúlag, derülten, de mindig magas színvonalon. A ja­vaslata ellen intézett kombinált támadás hármas szögének mégis mind a három oldala beroppant. Semmivé lett az az állítás, hogy a bírói és ügyészi organizác­ió egy törvényja­vaslatban nem történhetik meg. Hisz min­den nyugati törvényhozás összefoglalta a kettőt. Tönkre ment a£ a kortesfogás, hogy a javaslat roppant megterheli a budgetet, a­nélkül, hogy előbb a néptanítók fizetése fel­emeltetnék. A bírói függetlenség megsértésének faltörő kosából pedig, melylyel a szélsők a javaslatot döngették, nem maradt egy szi­lánk sem. Hol van az evokáczió vádja, amelyet a szélsőbal — itt egy kicsit támogatva a mér­sékelt ellenzék s név szerint Horváth Lajos által is — mint véres kardot meg akart hor­dozni az országban ? Nagy szavak, nagy frázisok, a józan észt tulkiáltó vádak ily mosolygó, szánakozó jóakarat s az éretlen inszinuácziók által sod­rából ekkép ki nem hozott magas értelem ál­tal még soha sem semmisittettek meg. A ház, mely jól tudva, hogy a bírói füg­getlenség nagy elvét mi veszély sem fenye­geti, unottan hallgatta a szélsők berzenke­dését, de a legnagyobb érdeklődéssel, sőt bá­mulattal figyelt Szilágyi Dezső igazságügy­miniszter beszédére. Csodálta nem csak a miniszter világos logikáját, tárgya felett elemi erővel uralkodó értelmét, tudományát, szóval azokat a tulaj­donságait, amelyeket eddig is ismert. Hanem a meglepetés egy nemével szemlélte ma Szi­lágyi ékesszólásának számtalan válfaja közt a tisztán ditaktikait, amelyet az igazságügy­miniszter a legmagasabb parlamenti színvo­nalra emelt a tanszék színvonaláról. Az igazságügyi politikus, a tanult jo­gász a tárgyilagos érvelő, a nagy látkörű tudós, szóval az igazságügy méltó képvise­lője beszélt ma. A nagy szónok, a parlamenti harczok pánczélos vitéze, s a zseniális állam­férfi csak a háttérből támogatta ezt. Nemcsak ellenfeleit győzte le, hanem meggyőzte az utolsó kétkedőt is, aki a bírói függetlenség miatt aggodalmakat táplált. Sőt a bírói szervezetről szóló javaslat még növeli a bírói függetlenség garanc­iáit. Leg­alább is érintetlen hagyja azt a talapzatot, melyen bíróságaink függetlensége felépül. Igaz, hogy az intézmények maguk elég­telenek. Nincs lelkük. Akik azokba lelket öntenek, azok maguk, kik az intézményeket kezelik. Jól mondta Tocqueville, hogy haszta­lan teszik a bíróságot függetlenné, ha ez nem akar független lenni. De birói karunk folyton fejlődő szelleme, s az a magas lát­körű vezér, aki igazságügyünk élén áll, to­vábbi életet fog adni a birói függetlenség eddigi és senki által meg nem támadott ga­­rancziáinak. Birói karunk aránylag szomorú, sőt si­ralmas körülmények közt is fényesen állta ki a próbát. Hát most hová fog fejlődni, midőn minden lépten nyomon érezni fogja a kor­mány és törvényhozás támogatását. Mai számunkhoz egy év melléklet van csatolva. A képviselőház szerdán, ápr. 22-én d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A bírói és ügyészi szervezet módosításáról szóló törvényjavaslatnak rész­letes tárgyalása. Az osztrák vasúti díjszabás. Budapest, ápr. 21. Előrelátható volt, hogy a magyar állam­vasutak által életbeléptetett árudíjszabási reform nem maradhat befolyás nélkül a szom­széd országokra. Bár hatásában nem érinti oly közvetlenül, mondhatnék oly kézzelfog­­hatólag az egyeseket és a nagy tömegeket, mint a személydíjszabás, mégis konstatál­hatjuk már ma, hogy jelentősége nemcsak mögötte nem marad, de sok tekintetben túl­haladja a személyszállítási díjaknak átalakí­tását. Az elsők, kik ezt felismerték, az osz­trák államvasutak vezetői voltak. És mi komoly érdemül számítjuk be nekik, hogy habozás nélkül követték a magyar példát. Az osztrák vasúti tanács tegnapi ülésén ugyan a bécsi kereskedelmi kamara képvi­selője, Mauthner úr, szükségesnek látta kü­lön is arra utalni, hogy Bacquehem marquis tervezete nem­­kényszerű utánzása­ a magyar rendszernek, azonban mi erre a kijelentésre nagyobb súlyt nem fektetünk. Ha a magyar kezdeményezés az osztrák közgazdaságnak előnyére vált, ha — mit talán senki sem tagad — a magyar államvasutak úttörő szerepet vittek egy esetben nemcsak itthon, de Ausz­triában is : mi valóban nem tudjuk , miért kellene ezt osztrák részről taga­dásba venni. A­mi bennünket illet, biz­tosíthatunk mindenkit, hogy ha Ausztria akár közgazdasági, akár más téren valamely közhasznú reformot léptetne életbe, melynek Magyarországon való alkalmazhatóságát ta­pasztalnék, mi ezt a reformot át is vennők, egész készséggel ki is jelentenők, hogy az osztrák példát követjük és épen nem es­nék nehezünkre kijelenteni, hogy a szomszéd államnak kezdeményezéséért hálával tarto­zunk. Ismételjük azonban, előttünk ez alá­rendelt kérdés. A mi felfogásunk elejétől fogva az volt, hogy az osztrák közvélemény­nek nem az ellen kellene felszólalni, hogy Magyarországon olcsón szállítanak, hanem az ellen, hogy Ausztriában drágán szállíta­nak. Az osztrák kormány most szintén ezt az álláspontot foglalja el és mihelyt ezt teszi, megszűnik a legtöbb ellentét, mely a két állam tarifapolitikájában felmerülhetett. Ez az egyetlen fontos szempont mindenki előtt, ki mérlegelni tudja, hogy a jelenlegi nemzet­közi viszonyok mellett mennyire szükséges, hogy a monarchia két állama a kereskedelmi politika minden függő kérdésében teljes szo­lidaritást valljon. Az átalakított helyi díjszabás elfogadá­sával az osztrák kormány teljesen új alapra fekteti a tarifaügyét. Voltak kik mást taná­csoltak neki és a bécsi kereskedelmi kama­rának fentebb említett szónoka még tegnap sem állhatta meg, hogy ne utaljon arra, hogy az osztrák kormánynak módjában állott volna egy tarifaháborunak elő­idézése. Hát mi ezt soha sem tagadtuk és elhisszzük készségesen, hogy az osz­trák kormány, pl. az egyetlen Arlberg vasúton sok kárt okozhatott volna kivitelünknek épen egyik legfontosabb relácziójában. Azonban az osztrák kormány ennél nemcsak bölcsebben, de legálisabban is járt el, midőn magáévá tette azt a szabadelvű gondolatot, amely a mi árudíj­­szabásunkban érvényesült. A­mikor az osz­trák kormány kimondotta, hogy tarifatételei semmiesetre sem lesznek magasabbak a mie­inknél, ezzel oly eredmény volt elérve, ame­lyet sok esztendei nehézkes és nem épen kel­lemes tárgyalások útján hiába kerestünk, el voltak ezzel ejtve a kivitelünk hátrá­nyára fennállott kivételes tarifák; el volt ejtve az a hírhedt beszkidi tarifa, a­melyről csakugyan lehetett állítani, hogy a ke­reskedelmi- és vámszövetséggel ellentétben van, mert velünk szemben merő prohibitív jeleggel bírt. Ez és számos más, hasonló szel­lemtől vezetett intékedés, amely igaz, hogy a magyar érdekeknek érzékeny megkárosítását okozta, de amelyet osztrák szempontból is alig lehetett indokolni, megszűnik m. é.június elején. Már­pedig, ha a magyar reformnak semmi egyéb következménye nem lett volna, mint az, hogy egyszer­ mindenkorra lehetetlenné teszi az ily kicsinyes és a két állam közvéleményét folyton izgató súrlódásokat, ez magában is — politikailag nem kevésbé mint közgazda­ságilag —­ nevezetes sikernek tekinthető. Mi természetes nem ismerjük azokat a megálla­podásokat, melyek néhány hónappal ezelőtt Bécsben a két kereskedelmi miniszter kö­zött létrejöttek, azonban az osztrák vasúti tanács tárgyalásai nyomán meglehetős tiszta képet alkothatunk magunknak a történtek­ről és már ezek után is mondhatjuk, hogy azokat a megállapodásokat a magyar közvéle­mény megelégedéssel üdvözölheti. Az államvasutakon életbe lépő rendszer nemsokára az osztrák magánvasutak által is el lesz fogadva. A fejlődés itt is valószínű­leg ugyanaz lesz, mint a személydíjszabási reformnál. Egységes és olcsó díjszabás lesz tehát érvényben a legfőbb osztrák fővonala­kon épp úgy, mint nálunk és valamint a mi vasúti politikánktól mindig távol állott az a szándék, hogy az osztrák behozatalt vagy átvitelt megnehezítse, épp úgy a mi áruink is oly elbánásban fognak részesülni a másik állam területén, mint az osztrákok. Csak a­kinek némi betekintése volt a hazai kereskedelemnek belső életviszonyaiba, lesz-e képes kellően méltányolni azt az előnyt, hogy ezentúl a magyar kivitelnek bizonyos apró meglepetésektől, barátságos tűszúlások­­tól és az egyenes kitiltástól, milyent a so­kat emlegetett beszkidi tarifa magába fog­lalt, nem kell tartani. El lett pedig érve ez az eredmény a­nélkül, hogy a monarchia bár­melyik állama tarifa­­szabadságából akár csak egy hajszálnyit is engedett volna, egyedül a kölcsönös érdekek elfogulatlan és jóakaró méltánylása által. Százszor elmondatott, de soha sem lehet eléggé ismételni, hogy akik iga­zán akarják a közös vámterületnek sértetlen fentartását, azok az időnként felmerülő kérdé­seknek csakis olyan megoldását tarthatják kívánatosnak, mely bizonyságául szolgál annak, hogy Magyarország minden jogos ér­dekét e kereten belül hatásosan megvéd­heti. Ez történt a jelen esetben is­. A ma­gunk részéről őszinte megelégedéssel vé­szük, hogy a tarifa-ügyben beállott e sze­rencsés fordulat összeesik a német kereske­delmi szerződés megkötésével, mely új és nagyobb reményekre jogosító perspektívá­kat nyit meg az egész monarchia, vala­mint a magyar közgazdaság számára. Belföld, Bécs, ápr. 31. (Kereskedelmi szerző­­désünk Németországgal. [A »M. É.« táv­irata.] A német vám- és kereskedelmi szerződés már majdnem teljesen kész. Még csak az állat-egész­ségügyi egyezmény és a vasúti konvenc­ió egy-egy pontja felett folyik a tárgyalás. A legnagyobb való­színűség szerint a szerződés egy hét alatt teljesen elkészül, a szerződések közzététele és a parlamentek elé való felterjesztése azonban nem történhetik meg mindaddig, míg a tárgyalások a többi államokkal be nem fejeztetnek. Feltűnést keltett, hogy az osztrák kereskedelmi miniszter a felirati bizottságban mon­dott beszédében a Romániával való tárgyalásokat egy szóval sem érintette. Budapest, ápr. 21. (Pártértekezlet.) Az országgyűlési függetlenségi- és 48-as párt ma délután 6 órakor tartotta meg a már folyó hó 19-ikére kitű­zött értekezletét, mely akkor a tagok kis száma miatt megtartható nem volt s melynek tárgyát a jövő évben megejtendő képviselőválasztás vezetésére hivatott vég­rehajtó bizottság megalakítása képezte. Irányi Dá­niel elnök felvetette a kérdést, hogy hány tagot ki­vánnak a bizottságba beválasztani ? Erre élénk eszme­csere fejlődött ki és abban történt megállapodás, hogy a végrehajtó bizottság 15 tagból álljon. A vá­lasztás titkos szavazás útján, a következő eredmény­nyel végződött. Megválasztottak: Irányi D., Mada­rász J., Polónyi G., Eötvös K., Thaly K., Horváth Á., Meszlényi L., Herman O., Károlyi G. gr., Helfy I., Papp E., Lukács Gy., Pázmándy D., Justh Gy., Kiss A. és Kun M. Kolozsvár, ápr. 21. (Az ipari körök kép­viselete a tör­vény­hat­óságokban.). [Az O. K. távirata.] A kereskedelmi kamara közgyűlése el­határozta, hogy felterjesztést intéz az országgyűlés­hez és a minisztériumhoz, pártolván a budapesti­ és miskolczi kamarák azt a kívánságát, hogy a törvény­hatósági bizottságokban a kereskedelmi- és iparkama­rák is képviselve legyenek. A közigazgatás reformja. — A képviselőház közigazgatási bizottságától. — A képviselőház közigazgatási bizottsága gróf Tisza Lajos elnöklete alatt tartott ülésében folytatta a közigazgatás­i önkormányzat rendezéséről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. Elnök jelenti, hogy Zsámbokréthy bizottsági tag gátolva van a mai tanácskozáson való résztvevés­­ben s bemutatja a törvényjavaslatra vonatkozólag újab­ban érkezett kérvényeket; bejelenti végül, hogy a ház mai ülésében a lemondott Zoltán János helyett Justh Gyula választatott meg a bizottság tagjának. Tárgyalás alá vétetvén a törvényjavaslat 37-ik §-a, mely több pontban szabályozza a főispán aláren­deltségi viszonyát a miniszterelnökkel szemben. D­á­r­d­a­y Sándor előadó indítványozza, hogy a b) e) és k) pontok alatti hasonló természetű rendel­kezések egy pontban foglaltassanak össze, a c) pontra vonatkozólag pedig, hogy a hatósági főnökök jelen­tései alapján minden szakminiszterhez jelentést te­gyen a főispán, miután a közigazgatási bizottságok is tartoznak évi jelentéseket tenni, az egyes szakok szerint — a jelentések e sokasága helyett azt java­solja, hogy a közigazgatási bizottságok évi jelentéseit a főispán saját észleletei és tapasztalatai alapján teendő jelentéssel terjeszsze fel a kormánynak ; a h) pontot feleslegesnek tartja; az i) pontra nézve azt véli, hogy csak a tisztviselőkre vonatkozó törzskönyv vezettessék a főispán által, a többi nyilvántartás pedig az alispán hatáskörébe utaltassák és az 1) pontot, a­mely a főispánok meghallgatására vonatkozik, a ki­nevezéseknél kihagyandónak véli, mivel annak sú­lyát törvényileg meghatározni nem lehet és a kor­mány ahhoz kötve úgy sincs. Horváth Lajos is több oly pontot talál a szakaszban, amelyek tartalma magától érthető. Szederkényi Nándor azt látja e szakaszból, hogy a megye és a kormány közt a közvetítő közeg a főispán lesz. Kérdi, hogy a rendeletek és utasítások a belügyminisztertől a főispánhoz mennek-e ? Tisza István is óhajtja, hogy világosan ki­mondassák, ami a törvény szerkezetéből világosan foly, hogy az egyes ügyágak élén álló főnökök közvet­lenül érintkeznek az illető miniszterrel. T­i­b­á­d Antal azt tartja, hogy ez a dolog ter­mészetéből foly s erre vonatkozó rendelkezés felvétele egészen felesleges. A bizottság pontonként veszi tárgyalás alá e szakasz rendelkezéseit.­­ Az új pontot, mely szerint az egyes miniszterek s a főispán közt a hivatalos érintkezés közvetlen, Horváth Lajos mint egészen feleslegest törlendőnek véli. — Szapáry Gyula gr. miniszterelnök helyesnek tartja annak kimondását, hogy a főispán nemcsak a belügyminiszterrel, hanem a többi miniszterekkel is közvetlenül érintkezik. — A pont változatlanul elfogadtatott. — A bj, ej és ki pontokat, melyek arról szólnak, hogy a főispán a mi­niszterek utasításainak pontosan megfelelni s minden fontosabb eseményről őt haladéktalanul értesíteni, a miniszter kivonatára jelentést tenni vagy véleményt adni köteles s a miniszterekhez javaslatokat terjeszt­het, együttesen tárgyalták. — Horváth Lajos eze­ket is feleslegeseknek tartja. — Szederkényi sze­rint a főispán, ha nem adminisztrál, nem is értesítheti a szakminisztert. — Holló és Justh Gyula felesle­gesnek tartják azt, hogy a főispán jelentést tesz, vagy véleményt ad. — Gu­ln­er is feleslegesnek tartja e pontokat, de ha a bizottság ragaszkodik hozzájuk, az is beveendő, hogy a miniszter utasítása folytán a fő­ispán előtte személyesen is megjelenni tartozik. — A bizottság elfogadja a három pontnak az előadó in­dítványa szerinti összevonását. — A c) pontot az elő­adó akként ajánlja elfogadásra, hogy a főispán a köz­­igazgatási bizottság évi jelentéseit saját észleletei és tapasztalatai alapján szerkesztendő jelentés kíséreté­ben tartozik a miniszterelnökhöz felterjeszteni. — Szederkényi ezt ellenzi. — Horváth La­jos azt nem véli elfogadhatónak, hogy a főis­pán az egyes szakfőnökök jelentése alapján tegyen előterjesztést. — Szapáry Gyula gr.miniszterelnök egyszerűbbnek s czélszerűbbnek tartja, ha a főispán úgy is mint a közigazgatási bizottság elnöke e bizott­ság jelentését minden megcsonkítás nélkül terjeszti fel, csatolva hozzá saját észrevételeit. — Tisza István is azt tartja, hogy ha a főispán jelentése nem csatol­­tatnék is a közigazgatási bizottságéhoz, ha valami észrevétele van, azt a miniszterrel közölni úgyis nem­csak fogja, de kötelessége is lenne. — A bizottság az előadó javaslata szerint fogadja el a szakaszt. — A dj pontot,­­mely szerint a főispán panasz esetén, vagy midőn saját tapasztalata indokolja, időközben is tehet az illető miniszterhez jelentést, mely az alája nem rendelt szakközegek eljárására is kiterjed­het. — Justh Gyula az elfogadott b) ponthoz csa­­tolandónak véli. — Horváth Lajos megneve­­zendőnek véli a pontban említett »alárendelt köze­geket.— Apponyigr. a pontot akként véli szöve­­gezendőnek, hogy a főispán jelentése kiterjedhet az alája nem rendelt állami közegek eljárására is, a tör­vénykezésiek kivételével.— S­z­a­p­á­r­y gr. miniszterel­nöknek nincs e praeczizirozás ellen kifogása. A bi­zottság gr. Apponyi módositásának beillesztésével fogadja el a pontot. — Az fj pont Holló felszólalá­sára akként állapíttatott meg, hogy a főispán a vizs­gálatokról szóló jegyzőkönyvet az illető miniszterhez felterjeszti. — Az I- mj pontok érdemleges módosítás nélkül fogadtattak el. Az n) pontot D­á­r­d­a­y előadó akként ajánlja elfogadásra, hogy a főispán által esz­közölt kinevezés — 15 nap alatt az illető miniszter­nek felterjesztendő, aki azt, ha törvénybe ütközik megsemmisíti. A bizottság elfogadta e pontot, annak hozzácsatolásával, hogy amennyiben a miniszter 40 nap alatt nem nyilatkozik, a kinevezés nem támad­ható meg. A 38-ik §-nál, mely a főispán hatáskörét a többi tisztviselővel szemben szabályozza. Dár­dai Sándor előadó a főispánnak főnöki jogkö­rét tüzetesen meghatározandónak tartja, ezért az a) pontnál kifejezendő lenne, hogy csak az e törvény korlátain belül főnöke az összes tisztviselőknek és a b) pont alatt kifejezendő lenne, hogy csak felügyeleti s ellenőrzési hatáskörén belül gyakorolja a 20. §. ér­telmében a főnököt megillető jogokat és kötelessége­ket ; a c) pont alatt pedig kifejezendőnek tartja, hogy az alispán vagy az egyes szakfőnökök intézkedéseivel szemben, csak amennyiben azok oly közérdekű intéz­kedések, amelyeket törvénybe, vagy állami érdekbe ütközőknek tekint, 48 óra alatt annak tudomására jutásától, élhet felterjesztési jogával és saját felelős­ségére függesztheti fel azok végrehajtását; az e) pont alatti vizsgálati kötelességet szóló kiterjesztendőnek véli a járási és községi hivatalok megvizsgálására is. Széll Ákos, mint a bizottsághoz utasított kér­vények előadója, ismerteti azokat a kérvényeket, ame­lyek a főispáni hatáskör megállapítása tárgyában ki­fogásokat és kérelmeket tartalmaznak. — Somogy­­megye kifogásolja mindazt, ami nem tartozik a felügyelet és ellenőrzés fogalmához, kéri, hogy a főispán fölött a fegyelmi eljárást független bíróság gyakorolja s hogy az ujonczozási elnököket a törvény­­hatósági bizottság válaszsza. — Szatmár megye kéri, hogy a vármegye ama határozatai, melyekre a főispáni jóváhagyás van tervbe véve, jóváhagyáshoz ne köttessenek, hogy a főispán a megyék ha­tározatait meg ne semmisíthesse. Kéri továbbá, hogy az eddig miniszteri hatáskörben elintézett ügyek a megye méltósága érdekében maradja­nak ott továbbra is. Végül kéri, hogy a megyei közgyűlés ne csak a főispán által, de a bizottsági ta­gok meghatározott számának akaratából is összehív­ható legyen. — Székesfehérvár város azt kifo­gásolja, hogy a főispánnak adott jogokkal a kormány befolyása növektetik. — A csikmegyei közsé­gek küldötteiből álló csík­szeredai népgyűlés a főis­pán ama jogát kifogásolja, hogy a tisztviselőknek egyes ügyek elintézésére utasításokat adhat, sőt a már kiadott rendelet joghatályát is felfüggeszt­heti.­­ A békés­ gyulai népgyűlés intéz­kedést kér a főispán és a megyei tisztviselők közti rokonsági összeférhetlenség tárgyában. Széll Ákos véleménye az, hogy a főispánnak a megyékkel szem­ben gyakorlandó felügyeleti joga akként lenne a 41. és 42. §§-okban rendezendő, hogy a megsemmisítési jog teljesen töröltessék, a jóváhagyási jog pedig a fel­­terjesztés meg vagy meg nem tételére korlátoztassék, némely kisebb fontosságú ügyekben azonban a kor­mány nevében a főispán végérvényesen intézkedhet­nék, de erre vonatkozólag, amennyiben a törvény nem intézkednék, a minisztertanács átruházó határozata a törvényhozás elé terjesztessék. Az utasítás-adás és rendelet-felfüggesztési jog a Csíkszeredai kérvény­ben félreértetett, erre vonatkozólag tehát világosabb kifejezésre van szükség. A közgyűléseknek a bizott­sági tagok kivonatára történő összehívása iránt már történt a 187. §-nál intézkedés. A főispánok fegyelmi hatóságára vonatkozólag a közigazgatási bíróság tag­jainak részvétele mellett van. — Végül óhajtandónak tartja, hogy a javaslat egy szakaszában a tisztvi­selők rokonsági viszonyból előálló összeférhetlensége tágyában intézkedés tétessék. — Horváth Lajos jobbnak tartja az előadó szövegezését. — Tisza István szintén hozzájárul e szövegezéshez megje­gyezve, hogy az elvileg nem is tér el a javaslat ere­deti rendelkezéseitől, helyesebbnek vélné azonban az »állami érdek« kifejezésnek »állami közérdek«-kel való fölcserélését. — Szederkényi felszólalása után, P­e­r­c­z­e­­ Dezső utal arra, hogy a főispán a szóban forgó esetben saját felelősségére intézked­vén, ha magánfeleknek kárt okoz, viseli is an­nak súlyát. Hozzájárul az előadó szevezéséhez. —■ Holló helyesnek találja, hogy a főispán felter­jesztéssel s felfüggesztéssel élhessen, ahol a törvényt sértve látja. — D­á­r­d­a­y előadó utal arra, hogy itt nem konkrét magánügyekről, hanem általános termé­szetű, közérdekű rendelkezésről van szó, amely ellen a főispán akkor élhet felterjesztéssel s esetleges fel­függesztéssel, amikor az tudomására jut. A bizottság elfogadja a §. három első pontját az előadó javaslata szerint, az állami érdek kifejezést »állami közérdek«- kel cserélve fel. A d) pont érdemleges módosítás nél­kül fogadtatott el. Az e) pontnál a bizottság gr. Sza­páry miniszterelnök, Szalavszky államtitkár, Tibád Antal, Miklós Gyula, Gulner, Holló és Tisza István felszólalásai után felvette azt a rendelkezést, hogy a főispán a járási és községi hiva­talokat is évenként megvizsgálhatja. Az f) pontnál Holló és Justh szükségesnek tartják annak ki­mondását, hogy a főispánnak a pénzügyi közegek ellen is joga legyen fegyelmi vizsgálatot elrendelni. — Szapáry gr. miniszterelnök felszólalására a pont változatlanul fogadtatott el. A g) pontot vita nélkül elfogadta a bizottság. — A b) pontnál Justh kimondandónak véli, hogy a negyedévenként megtar­tandó főispáni székhez a megyei közgyűlés is választ­hasson öt tagot s a főispáni szék jegyzőkönyvei min­denkor a legközelebbi közgyűlés elé terjesztessenek. — Tisza István azt tartja, hogy az előtte szóló által javasolt direkt ellenőrzési befolyást helyesebb lesz a közigazgatási bizottságra ruházni. — Holló azt mindenesetre szükségesnek véli, hogy a főispáni széknél az egyik vagy másik alakban az önkormány­zati elemeknek is befolyás adassék. — D­ár­day előadó utal arra, hogy a számonkérő széknél nincs határozatokról szó, csakis negyedévenkénti tanács­kozásokról, amelyeket az ügymenet egyöntetűségé­nek érdeke tesz kívánatossá. — Szederkényi nem tartja helyesnek, hogy a főbb tisztviselők rendes munkájuktól elvonassanak. — Szalavszky állam­titkár nem kicsinyli a főispáni szék feladatát annyira, mint előtte szóló. E feladat el fog térni az eddigi szá­monkérő székekétől, melyek alig feleltek meg czéljuk­­nak. Ha a tisztviselőktől azt akarjuk, hogy ne pusz­­­tán népszerűleg végezzék el, amit a törvény s rendeln

Next