Nemzet, 1891. április (10. évfolyam, 3084-3113. szám)
1891-04-22 / 3105. szám
J^eréBosiak-ter«, Athenaeum-építl«t, L »ailit A lap aielleroi réazát illető minden közlemény a szerkesztőnőkhez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére sem vállalkozunk. HIRDETÉSEK Úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba ffcrnbrink tere, Athenaeum-épület) küldendők. Arm S kr. vidéken • kr. (esti lappal egy Bét 8 t*4 3105. (110.) szám. Kiadó-hivatal : Ferencniek tere, Athenaeum-épület, 151 dasléfel Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Bukpesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ...................................- - 2 Krt. 3 hónapra .. ....................-••••-" 6 » 6 hónapra ...........................................- - 12 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Ara 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) Reggeli kiadás. Budapest, 1891. Szerda, április X. évi folyam. Budapest, április 21. A szélsőbalnak örökös vészmadári sipogása, veszedelem nélkül, valóban komikus jelenség. A bírói és ügyészi szervezetről szóló törvényjavaslat, igaz, fekete árnyékot vetett maga elé. De már az igazságügyi bizottság tárgyalása alkalmával kitűnt, hogy ezt a fekete árnyat mesterségesen támasztották s a bírói függetlenséget Szilágyi Dezső igazságügyminiszter javaslata távolról sem fenyegeti. Belátták ezt a mérsékelt ellenzék jogászai az igazságügyi bizottságban. Csakhamar el is némult az alarm a sajtóban. Lett nagy békesség és nyugalom a bírói és parlamenti körökben egyaránt. Csak a szélsőbal bizonyos egyénei szenvednek pantofóbiában. Ezek mindent gyanúsítanak, mindentől félnek, amit a kormány tervez, vagy alkot. Mindig vészt kiáltanak, a haza, az ország veszedelmét. Tegnap és ma nem kevesebb miatt jajveszékeltek,minthogy Szilágyi Dezső igazságügyminiszter tönkre akarja tenni a bírói függetlenséget. Az összes bírói kar, a felügyeleti jog ürügye alatt ki lesz szolgáltatva szerintük az igazságügyminiszter önkényének. Komolyságot ezeknél az uraknál nem igen szoktunk keresni. De végre is van mindennek határa. A nagy szavakkal való ízléstelen játék végre is a legjogosabb viszszahatást kell hogy keltse minden komoly férfiban. Szabad ilyanokat hirdetni a parlamentben, minden ok és alap nélkül? Szabad mondani, hogy az országot a kormány megfosztja a közszabadságok legfontosabb garancziájától, a bírói függetlenségtől? Ha a szélsőbal vészmadarainak csak egy szemernyi igazuk is leendett, hogy háborodnék fel ez az ország. Mily zivatar támadna, a merénylet következtében, az ország egyik végétől a maisíkig. Vagy ha nem támadna, a magyar nemzet nem volna méltó arra, hogy szabad, hogy független legyen. Hogy éljen. Ha a bírói függetlenséget valóban fenyegetné Szilágyi Dezső javaslata, az a parlament, mely a mai képet mutatta, megérdemelné, hogy a közvélemény haragos ostora kikorbácsolja a törvényhozás terméből. Micsoda képviselőház volna az, mely alig éri el a határozatképes számot, midőn a nemzeti jogok és biztosítékok fenyegetéséről van szó ? Mit érdemelnének azok a képviselők, akik ily alkalommal meg nem jelennének? Hiszen ilyenkor még a betegeknek is hordszéken kellene magukat a parlamentbe vitetni, mint az idősebb Pitt. lord Chatham tette, hogy részt vegyen a nemzeti politika legfontosabb momentumában. De maga az a tény, hogy a ház padjai üresen és unalmasan ásítottak a szélsőbali vészkiáltásokra, a legékesszólóbban bizonyítja a vádak alaptalanságát. Valóban bámulni lehetett Szilágyi Dezső igazságügyminiszter hidegvérét és nyugodtságát, melylyel e nevetséges és mégis boszantó vádakra felelt. Polónyi Géza sietett is legmagasabb elismerését kifejezni az igazságügyminiszter tárgyilagossága felett, mert másra lehetett elkészülve. El lehetett készülve Szilágyi Dezső ékesszólásának villámokat sújtó zivatarára, a kegyetlen replikák jégverésére s nemcsak az álokoskodásokat, hanem azokat is elsöprő orkánjára, akik ez álokoskodásokkal gyötrik a házat és a közvéleményt. Az igazságügyminiszter azonban nem használta szónoki fölényét. Hatalmas szellemével nem sújtott, hanem felemelt. Nem semmisített meg, hanem oktatott. Alapos és minden izében érdekes leczkét adott ellenfeleinek, kiket bevezetett a bírói és ügyészi szervezet elemeibe. Legfőbb fegyverei pihentek. Dialektikáját, ezt a fényes kardot, nem ragyogtatta. Vitézi tornákban mindig győzedelmes lándzsáját, amely a parlamenti küzdtér porondjára vert le annyi szobai vívót, gyöngéden félretette. Oktatott és felvilágosított, jóakaratúlag, derülten, de mindig magas színvonalon. A javaslata ellen intézett kombinált támadás hármas szögének mégis mind a három oldala beroppant. Semmivé lett az az állítás, hogy a bírói és ügyészi organizáció egy törvényjavaslatban nem történhetik meg. Hisz minden nyugati törvényhozás összefoglalta a kettőt. Tönkre ment a£ a kortesfogás, hogy a javaslat roppant megterheli a budgetet, anélkül, hogy előbb a néptanítók fizetése felemeltetnék. A bírói függetlenség megsértésének faltörő kosából pedig, melylyel a szélsők a javaslatot döngették, nem maradt egy szilánk sem. Hol van az evokáczió vádja, amelyet a szélsőbal — itt egy kicsit támogatva a mérsékelt ellenzék s név szerint Horváth Lajos által is — mint véres kardot meg akart hordozni az országban ? Nagy szavak, nagy frázisok, a józan észt tulkiáltó vádak ily mosolygó, szánakozó jóakarat s az éretlen inszinuácziók által sodrából ekkép ki nem hozott magas értelem által még soha sem semmisittettek meg. A ház, mely jól tudva, hogy a bírói függetlenség nagy elvét mi veszély sem fenyegeti, unottan hallgatta a szélsők berzenkedését, de a legnagyobb érdeklődéssel, sőt bámulattal figyelt Szilágyi Dezső igazságügyminiszter beszédére. Csodálta nem csak a miniszter világos logikáját, tárgya felett elemi erővel uralkodó értelmét, tudományát, szóval azokat a tulajdonságait, amelyeket eddig is ismert. Hanem a meglepetés egy nemével szemlélte ma Szilágyi ékesszólásának számtalan válfaja közt a tisztán ditaktikait, amelyet az igazságügyminiszter a legmagasabb parlamenti színvonalra emelt a tanszék színvonaláról. Az igazságügyi politikus, a tanult jogász a tárgyilagos érvelő, a nagy látkörű tudós, szóval az igazságügy méltó képviselője beszélt ma. A nagy szónok, a parlamenti harczok pánczélos vitéze, s a zseniális államférfi csak a háttérből támogatta ezt. Nemcsak ellenfeleit győzte le, hanem meggyőzte az utolsó kétkedőt is, aki a bírói függetlenség miatt aggodalmakat táplált. Sőt a bírói szervezetről szóló javaslat még növeli a bírói függetlenség garanciáit. Legalább is érintetlen hagyja azt a talapzatot, melyen bíróságaink függetlensége felépül. Igaz, hogy az intézmények maguk elégtelenek. Nincs lelkük. Akik azokba lelket öntenek, azok maguk, kik az intézményeket kezelik. Jól mondta Tocqueville, hogy hasztalan teszik a bíróságot függetlenné, ha ez nem akar független lenni. De birói karunk folyton fejlődő szelleme, s az a magas látkörű vezér, aki igazságügyünk élén áll, további életet fog adni a birói függetlenség eddigi és senki által meg nem támadott garancziáinak. Birói karunk aránylag szomorú, sőt siralmas körülmények közt is fényesen állta ki a próbát. Hát most hová fog fejlődni, midőn minden lépten nyomon érezni fogja a kormány és törvényhozás támogatását. Mai számunkhoz egy év melléklet van csatolva. A képviselőház szerdán, ápr. 22-én d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A bírói és ügyészi szervezet módosításáról szóló törvényjavaslatnak részletes tárgyalása. Az osztrák vasúti díjszabás. Budapest, ápr. 21. Előrelátható volt, hogy a magyar államvasutak által életbeléptetett árudíjszabási reform nem maradhat befolyás nélkül a szomszéd országokra. Bár hatásában nem érinti oly közvetlenül, mondhatnék oly kézzelfoghatólag az egyeseket és a nagy tömegeket, mint a személydíjszabás, mégis konstatálhatjuk már ma, hogy jelentősége nemcsak mögötte nem marad, de sok tekintetben túlhaladja a személyszállítási díjaknak átalakítását. Az elsők, kik ezt felismerték, az osztrák államvasutak vezetői voltak. És mi komoly érdemül számítjuk be nekik, hogy habozás nélkül követték a magyar példát. Az osztrák vasúti tanács tegnapi ülésén ugyan a bécsi kereskedelmi kamara képviselője, Mauthner úr, szükségesnek látta külön is arra utalni, hogy Bacquehem marquis tervezete nemkényszerű utánzása a magyar rendszernek, azonban mi erre a kijelentésre nagyobb súlyt nem fektetünk. Ha a magyar kezdeményezés az osztrák közgazdaságnak előnyére vált, ha — mit talán senki sem tagad — a magyar államvasutak úttörő szerepet vittek egy esetben nemcsak itthon, de Ausztriában is : mi valóban nem tudjuk , miért kellene ezt osztrák részről tagadásba venni. Ami bennünket illet, biztosíthatunk mindenkit, hogy ha Ausztria akár közgazdasági, akár más téren valamely közhasznú reformot léptetne életbe, melynek Magyarországon való alkalmazhatóságát tapasztalnék, mi ezt a reformot át is vennők, egész készséggel ki is jelentenők, hogy az osztrák példát követjük és épen nem esnék nehezünkre kijelenteni, hogy a szomszéd államnak kezdeményezéséért hálával tartozunk. Ismételjük azonban, előttünk ez alárendelt kérdés. A mi felfogásunk elejétől fogva az volt, hogy az osztrák közvéleménynek nem az ellen kellene felszólalni, hogy Magyarországon olcsón szállítanak, hanem az ellen, hogy Ausztriában drágán szállítanak. Az osztrák kormány most szintén ezt az álláspontot foglalja el és mihelyt ezt teszi, megszűnik a legtöbb ellentét, mely a két állam tarifapolitikájában felmerülhetett. Ez az egyetlen fontos szempont mindenki előtt, ki mérlegelni tudja, hogy a jelenlegi nemzetközi viszonyok mellett mennyire szükséges, hogy a monarchia két állama a kereskedelmi politika minden függő kérdésében teljes szolidaritást valljon. Az átalakított helyi díjszabás elfogadásával az osztrák kormány teljesen új alapra fekteti a tarifaügyét. Voltak kik mást tanácsoltak neki és a bécsi kereskedelmi kamarának fentebb említett szónoka még tegnap sem állhatta meg, hogy ne utaljon arra, hogy az osztrák kormánynak módjában állott volna egy tarifaháborunak előidézése. Hát mi ezt soha sem tagadtuk és elhisszzük készségesen, hogy az osztrák kormány, pl. az egyetlen Arlberg vasúton sok kárt okozhatott volna kivitelünknek épen egyik legfontosabb relácziójában. Azonban az osztrák kormány ennél nemcsak bölcsebben, de legálisabban is járt el, midőn magáévá tette azt a szabadelvű gondolatot, amely a mi árudíjszabásunkban érvényesült. Amikor az osztrák kormány kimondotta, hogy tarifatételei semmiesetre sem lesznek magasabbak a mieinknél, ezzel oly eredmény volt elérve, amelyet sok esztendei nehézkes és nem épen kellemes tárgyalások útján hiába kerestünk, el voltak ezzel ejtve a kivitelünk hátrányára fennállott kivételes tarifák; el volt ejtve az a hírhedt beszkidi tarifa, amelyről csakugyan lehetett állítani, hogy a kereskedelmi- és vámszövetséggel ellentétben van, mert velünk szemben merő prohibitív jeleggel bírt. Ez és számos más, hasonló szellemtől vezetett intékedés, amely igaz, hogy a magyar érdekeknek érzékeny megkárosítását okozta, de amelyet osztrák szempontból is alig lehetett indokolni, megszűnik m. é.június elején. Márpedig, ha a magyar reformnak semmi egyéb következménye nem lett volna, mint az, hogy egyszer mindenkorra lehetetlenné teszi az ily kicsinyes és a két állam közvéleményét folyton izgató súrlódásokat, ez magában is — politikailag nem kevésbé mint közgazdaságilag — nevezetes sikernek tekinthető. Mi természetes nem ismerjük azokat a megállapodásokat, melyek néhány hónappal ezelőtt Bécsben a két kereskedelmi miniszter között létrejöttek, azonban az osztrák vasúti tanács tárgyalásai nyomán meglehetős tiszta képet alkothatunk magunknak a történtekről és már ezek után is mondhatjuk, hogy azokat a megállapodásokat a magyar közvélemény megelégedéssel üdvözölheti. Az államvasutakon életbe lépő rendszer nemsokára az osztrák magánvasutak által is el lesz fogadva. A fejlődés itt is valószínűleg ugyanaz lesz, mint a személydíjszabási reformnál. Egységes és olcsó díjszabás lesz tehát érvényben a legfőbb osztrák fővonalakon épp úgy, mint nálunk és valamint a mi vasúti politikánktól mindig távol állott az a szándék, hogy az osztrák behozatalt vagy átvitelt megnehezítse, épp úgy a mi áruink is oly elbánásban fognak részesülni a másik állam területén, mint az osztrákok. Csak akinek némi betekintése volt a hazai kereskedelemnek belső életviszonyaiba, lesz-e képes kellően méltányolni azt az előnyt, hogy ezentúl a magyar kivitelnek bizonyos apró meglepetésektől, barátságos tűszúlásoktól és az egyenes kitiltástól, milyent a sokat emlegetett beszkidi tarifa magába foglalt, nem kell tartani. El lett pedig érve ez az eredmény anélkül, hogy a monarchia bármelyik állama tarifaszabadságából akár csak egy hajszálnyit is engedett volna, egyedül a kölcsönös érdekek elfogulatlan és jóakaró méltánylása által. Százszor elmondatott, de soha sem lehet eléggé ismételni, hogy akik igazán akarják a közös vámterületnek sértetlen fentartását, azok az időnként felmerülő kérdéseknek csakis olyan megoldását tarthatják kívánatosnak, mely bizonyságául szolgál annak, hogy Magyarország minden jogos érdekét e kereten belül hatásosan megvédheti. Ez történt a jelen esetben is. A magunk részéről őszinte megelégedéssel vészük, hogy a tarifa-ügyben beállott e szerencsés fordulat összeesik a német kereskedelmi szerződés megkötésével, mely új és nagyobb reményekre jogosító perspektívákat nyit meg az egész monarchia, valamint a magyar közgazdaság számára. Belföld, Bécs, ápr. 31. (Kereskedelmi szerződésünk Németországgal. [A »M. É.« távirata.] A német vám- és kereskedelmi szerződés már majdnem teljesen kész. Még csak az állat-egészségügyi egyezmény és a vasúti konvenció egy-egy pontja felett folyik a tárgyalás. A legnagyobb valószínűség szerint a szerződés egy hét alatt teljesen elkészül, a szerződések közzététele és a parlamentek elé való felterjesztése azonban nem történhetik meg mindaddig, míg a tárgyalások a többi államokkal be nem fejeztetnek. Feltűnést keltett, hogy az osztrák kereskedelmi miniszter a felirati bizottságban mondott beszédében a Romániával való tárgyalásokat egy szóval sem érintette. Budapest, ápr. 21. (Pártértekezlet.) Az országgyűlési függetlenségi- és 48-as párt ma délután 6 órakor tartotta meg a már folyó hó 19-ikére kitűzött értekezletét, mely akkor a tagok kis száma miatt megtartható nem volt s melynek tárgyát a jövő évben megejtendő képviselőválasztás vezetésére hivatott végrehajtó bizottság megalakítása képezte. Irányi Dániel elnök felvetette a kérdést, hogy hány tagot kivánnak a bizottságba beválasztani ? Erre élénk eszmecsere fejlődött ki és abban történt megállapodás, hogy a végrehajtó bizottság 15 tagból álljon. A választás titkos szavazás útján, a következő eredménynyel végződött. Megválasztottak: Irányi D., Madarász J., Polónyi G., Eötvös K., Thaly K., Horváth Á., Meszlényi L., Herman O., Károlyi G. gr., Helfy I., Papp E., Lukács Gy., Pázmándy D., Justh Gy., Kiss A. és Kun M. Kolozsvár, ápr. 21. (Az ipari körök képviselete a törvényhatóságokban.). [Az O. K. távirata.] A kereskedelmi kamara közgyűlése elhatározta, hogy felterjesztést intéz az országgyűléshez és a minisztériumhoz, pártolván a budapesti és miskolczi kamarák azt a kívánságát, hogy a törvényhatósági bizottságokban a kereskedelmi- és iparkamarák is képviselve legyenek. A közigazgatás reformja. — A képviselőház közigazgatási bizottságától. — A képviselőház közigazgatási bizottsága gróf Tisza Lajos elnöklete alatt tartott ülésében folytatta a közigazgatási önkormányzat rendezéséről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. Elnök jelenti, hogy Zsámbokréthy bizottsági tag gátolva van a mai tanácskozáson való résztvevésben s bemutatja a törvényjavaslatra vonatkozólag újabban érkezett kérvényeket; bejelenti végül, hogy a ház mai ülésében a lemondott Zoltán János helyett Justh Gyula választatott meg a bizottság tagjának. Tárgyalás alá vétetvén a törvényjavaslat 37-ik §-a, mely több pontban szabályozza a főispán alárendeltségi viszonyát a miniszterelnökkel szemben. Dárday Sándor előadó indítványozza, hogy a b) e) és k) pontok alatti hasonló természetű rendelkezések egy pontban foglaltassanak össze, a c) pontra vonatkozólag pedig, hogy a hatósági főnökök jelentései alapján minden szakminiszterhez jelentést tegyen a főispán, miután a közigazgatási bizottságok is tartoznak évi jelentéseket tenni, az egyes szakok szerint — a jelentések e sokasága helyett azt javasolja, hogy a közigazgatási bizottságok évi jelentéseit a főispán saját észleletei és tapasztalatai alapján teendő jelentéssel terjeszsze fel a kormánynak ; a h) pontot feleslegesnek tartja; az i) pontra nézve azt véli, hogy csak a tisztviselőkre vonatkozó törzskönyv vezettessék a főispán által, a többi nyilvántartás pedig az alispán hatáskörébe utaltassák és az 1) pontot, amely a főispánok meghallgatására vonatkozik, a kinevezéseknél kihagyandónak véli, mivel annak súlyát törvényileg meghatározni nem lehet és a kormány ahhoz kötve úgy sincs. Horváth Lajos is több oly pontot talál a szakaszban, amelyek tartalma magától érthető. Szederkényi Nándor azt látja e szakaszból, hogy a megye és a kormány közt a közvetítő közeg a főispán lesz. Kérdi, hogy a rendeletek és utasítások a belügyminisztertől a főispánhoz mennek-e ? Tisza István is óhajtja, hogy világosan kimondassák, ami a törvény szerkezetéből világosan foly, hogy az egyes ügyágak élén álló főnökök közvetlenül érintkeznek az illető miniszterrel. Tibád Antal azt tartja, hogy ez a dolog természetéből foly s erre vonatkozó rendelkezés felvétele egészen felesleges. A bizottság pontonként veszi tárgyalás alá e szakasz rendelkezéseit. Az új pontot, mely szerint az egyes miniszterek s a főispán közt a hivatalos érintkezés közvetlen, Horváth Lajos mint egészen feleslegest törlendőnek véli. — Szapáry Gyula gr. miniszterelnök helyesnek tartja annak kimondását, hogy a főispán nemcsak a belügyminiszterrel, hanem a többi miniszterekkel is közvetlenül érintkezik. — A pont változatlanul elfogadtatott. — A bj, ej és ki pontokat, melyek arról szólnak, hogy a főispán a miniszterek utasításainak pontosan megfelelni s minden fontosabb eseményről őt haladéktalanul értesíteni, a miniszter kivonatára jelentést tenni vagy véleményt adni köteles s a miniszterekhez javaslatokat terjeszthet, együttesen tárgyalták. — Horváth Lajos ezeket is feleslegeseknek tartja. — Szederkényi szerint a főispán, ha nem adminisztrál, nem is értesítheti a szakminisztert. — Holló és Justh Gyula feleslegesnek tartják azt, hogy a főispán jelentést tesz, vagy véleményt ad. — Gulner is feleslegesnek tartja e pontokat, de ha a bizottság ragaszkodik hozzájuk, az is beveendő, hogy a miniszter utasítása folytán a főispán előtte személyesen is megjelenni tartozik. — A bizottság elfogadja a három pontnak az előadó indítványa szerinti összevonását. — A c) pontot az előadó akként ajánlja elfogadásra, hogy a főispán a közigazgatási bizottság évi jelentéseit saját észleletei és tapasztalatai alapján szerkesztendő jelentés kíséretében tartozik a miniszterelnökhöz felterjeszteni. — Szederkényi ezt ellenzi. — Horváth Lajos azt nem véli elfogadhatónak, hogy a főispán az egyes szakfőnökök jelentése alapján tegyen előterjesztést. — Szapáry Gyula gr.miniszterelnök egyszerűbbnek s czélszerűbbnek tartja, ha a főispán úgy is mint a közigazgatási bizottság elnöke e bizottság jelentését minden megcsonkítás nélkül terjeszti fel, csatolva hozzá saját észrevételeit. — Tisza István is azt tartja, hogy ha a főispán jelentése nem csatoltatnék is a közigazgatási bizottságéhoz, ha valami észrevétele van, azt a miniszterrel közölni úgyis nemcsak fogja, de kötelessége is lenne. — A bizottság az előadó javaslata szerint fogadja el a szakaszt. — A dj pontot,mely szerint a főispán panasz esetén, vagy midőn saját tapasztalata indokolja, időközben is tehet az illető miniszterhez jelentést, mely az alája nem rendelt szakközegek eljárására is kiterjedhet. — Justh Gyula az elfogadott b) ponthoz csatolandónak véli. — Horváth Lajos megnevezendőnek véli a pontban említett »alárendelt közegeket.— Apponyigr. a pontot akként véli szövegezendőnek, hogy a főispán jelentése kiterjedhet az alája nem rendelt állami közegek eljárására is, a törvénykezésiek kivételével.— Szapáry gr. miniszterelnöknek nincs e praeczizirozás ellen kifogása. A bizottság gr. Apponyi módositásának beillesztésével fogadja el a pontot. — Az fj pont Holló felszólalására akként állapíttatott meg, hogy a főispán a vizsgálatokról szóló jegyzőkönyvet az illető miniszterhez felterjeszti. — Az I- mj pontok érdemleges módosítás nélkül fogadtattak el. Az n) pontot Dárday előadó akként ajánlja elfogadásra, hogy a főispán által eszközölt kinevezés — 15 nap alatt az illető miniszternek felterjesztendő, aki azt, ha törvénybe ütközik megsemmisíti. A bizottság elfogadta e pontot, annak hozzácsatolásával, hogy amennyiben a miniszter 40 nap alatt nem nyilatkozik, a kinevezés nem támadható meg. A 38-ik §-nál, mely a főispán hatáskörét a többi tisztviselővel szemben szabályozza. Dárdai Sándor előadó a főispánnak főnöki jogkörét tüzetesen meghatározandónak tartja, ezért az a) pontnál kifejezendő lenne, hogy csak az e törvény korlátain belül főnöke az összes tisztviselőknek és a b) pont alatt kifejezendő lenne, hogy csak felügyeleti s ellenőrzési hatáskörén belül gyakorolja a 20. §. értelmében a főnököt megillető jogokat és kötelességeket ; a c) pont alatt pedig kifejezendőnek tartja, hogy az alispán vagy az egyes szakfőnökök intézkedéseivel szemben, csak amennyiben azok oly közérdekű intézkedések, amelyeket törvénybe, vagy állami érdekbe ütközőknek tekint, 48 óra alatt annak tudomására jutásától, élhet felterjesztési jogával és saját felelősségére függesztheti fel azok végrehajtását; az e) pont alatti vizsgálati kötelességet szóló kiterjesztendőnek véli a járási és községi hivatalok megvizsgálására is. Széll Ákos, mint a bizottsághoz utasított kérvények előadója, ismerteti azokat a kérvényeket, amelyek a főispáni hatáskör megállapítása tárgyában kifogásokat és kérelmeket tartalmaznak. — Somogymegye kifogásolja mindazt, ami nem tartozik a felügyelet és ellenőrzés fogalmához, kéri, hogy a főispán fölött a fegyelmi eljárást független bíróság gyakorolja s hogy az ujonczozási elnököket a törvényhatósági bizottság válaszsza. — Szatmár megye kéri, hogy a vármegye ama határozatai, melyekre a főispáni jóváhagyás van tervbe véve, jóváhagyáshoz ne köttessenek, hogy a főispán a megyék határozatait meg ne semmisíthesse. Kéri továbbá, hogy az eddig miniszteri hatáskörben elintézett ügyek a megye méltósága érdekében maradjanak ott továbbra is. Végül kéri, hogy a megyei közgyűlés ne csak a főispán által, de a bizottsági tagok meghatározott számának akaratából is összehívható legyen. — Székesfehérvár város azt kifogásolja, hogy a főispánnak adott jogokkal a kormány befolyása növektetik. — A csikmegyei községek küldötteiből álló csíkszeredai népgyűlés a főispán ama jogát kifogásolja, hogy a tisztviselőknek egyes ügyek elintézésére utasításokat adhat, sőt a már kiadott rendelet joghatályát is felfüggesztheti. A békés gyulai népgyűlés intézkedést kér a főispán és a megyei tisztviselők közti rokonsági összeférhetlenség tárgyában. Széll Ákos véleménye az, hogy a főispánnak a megyékkel szemben gyakorlandó felügyeleti joga akként lenne a 41. és 42. §§-okban rendezendő, hogy a megsemmisítési jog teljesen töröltessék, a jóváhagyási jog pedig a felterjesztés meg vagy meg nem tételére korlátoztassék, némely kisebb fontosságú ügyekben azonban a kormány nevében a főispán végérvényesen intézkedhetnék, de erre vonatkozólag, amennyiben a törvény nem intézkednék, a minisztertanács átruházó határozata a törvényhozás elé terjesztessék. Az utasítás-adás és rendelet-felfüggesztési jog a Csíkszeredai kérvényben félreértetett, erre vonatkozólag tehát világosabb kifejezésre van szükség. A közgyűléseknek a bizottsági tagok kivonatára történő összehívása iránt már történt a 187. §-nál intézkedés. A főispánok fegyelmi hatóságára vonatkozólag a közigazgatási bíróság tagjainak részvétele mellett van. — Végül óhajtandónak tartja, hogy a javaslat egy szakaszában a tisztviselők rokonsági viszonyból előálló összeférhetlensége tágyában intézkedés tétessék. — Horváth Lajos jobbnak tartja az előadó szövegezését. — Tisza István szintén hozzájárul e szövegezéshez megjegyezve, hogy az elvileg nem is tér el a javaslat eredeti rendelkezéseitől, helyesebbnek vélné azonban az »állami érdek« kifejezésnek »állami közérdek«-kel való fölcserélését. — Szederkényi felszólalása után, Percze Dezső utal arra, hogy a főispán a szóban forgó esetben saját felelősségére intézkedvén, ha magánfeleknek kárt okoz, viseli is annak súlyát. Hozzájárul az előadó szevezéséhez. —■ Holló helyesnek találja, hogy a főispán felterjesztéssel s felfüggesztéssel élhessen, ahol a törvényt sértve látja. — Dárday előadó utal arra, hogy itt nem konkrét magánügyekről, hanem általános természetű, közérdekű rendelkezésről van szó, amely ellen a főispán akkor élhet felterjesztéssel s esetleges felfüggesztéssel, amikor az tudomására jut. A bizottság elfogadja a §. három első pontját az előadó javaslata szerint, az állami érdek kifejezést »állami közérdek«- kel cserélve fel. A d) pont érdemleges módosítás nélkül fogadtatott el. Az e) pontnál a bizottság gr. Szapáry miniszterelnök, Szalavszky államtitkár, Tibád Antal, Miklós Gyula, Gulner, Holló és Tisza István felszólalásai után felvette azt a rendelkezést, hogy a főispán a járási és községi hivatalokat is évenként megvizsgálhatja. Az f) pontnál Holló és Justh szükségesnek tartják annak kimondását, hogy a főispánnak a pénzügyi közegek ellen is joga legyen fegyelmi vizsgálatot elrendelni. — Szapáry gr. miniszterelnök felszólalására a pont változatlanul fogadtatott el. A g) pontot vita nélkül elfogadta a bizottság. — A b) pontnál Justh kimondandónak véli, hogy a negyedévenként megtartandó főispáni székhez a megyei közgyűlés is választhasson öt tagot s a főispáni szék jegyzőkönyvei mindenkor a legközelebbi közgyűlés elé terjesztessenek. — Tisza István azt tartja, hogy az előtte szóló által javasolt direkt ellenőrzési befolyást helyesebb lesz a közigazgatási bizottságra ruházni. — Holló azt mindenesetre szükségesnek véli, hogy a főispáni széknél az egyik vagy másik alakban az önkormányzati elemeknek is befolyás adassék. — Dárday előadó utal arra, hogy a számonkérő széknél nincs határozatokról szó, csakis negyedévenkénti tanácskozásokról, amelyeket az ügymenet egyöntetűségének érdeke tesz kívánatossá. — Szederkényi nem tartja helyesnek, hogy a főbb tisztviselők rendes munkájuktól elvonassanak. — Szalavszky államtitkár nem kicsinyli a főispáni szék feladatát annyira, mint előtte szóló. E feladat el fog térni az eddigi számonkérő székekétől, melyek alig feleltek meg czéljuknak. Ha a tisztviselőktől azt akarjuk, hogy ne pusztán népszerűleg végezzék el, amit a törvény s rendeln