Nemzet, 1892. április (11. évfolyam, 3446-3474. szám)

1892-04-22 / 3466. szám

STTEIZKESZTflfit fa: Szerencziek­-tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum épület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) 3466. (112.) szám. Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ......... ......................... - „ „ 2 frt, 3 hónapra 6 a 6 hónapra .. „.......................... 12 * Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felü­l­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Ara 5 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) Reggeli kiadás.______ Budapest, 1892. Péntek, április 22. XI. évi folyam. Budapest, április 21. A kormány kénytelen volt a költség­­vetési felhatalmazásnak két hónapra meg­hosszabbítását kérni. Elismerjük, hogy saj­nos kényszerűség ez, nem annyira a rendes költségvetés formájának e kivételes mellő­zése miatt, mint inkább azért, mert egyfelől az új költségvetésben levő több reform és lényeges javítás késedelmét, másfelől az or­szág minden más tövényhozási feladatának nagy hátramaradását jelzi e tény. De hát ki ennek az oka ? Maga az újabb felhatalmazási törvényjavaslat indokolása és a kalendárium megmondja, hogy a kormány nem. Mert a múlt évi október 7-én beterjesztett költség­­vetés tárgyalásának idáig való késedelméért és annak mostani — üres ház és figyelmet­lenség közepette, — hosszadalmas tárgya­lásáért bizony a kabinetet felelőssé tenni nem lehet. A szabadelvű párt sem adott semmi okot és ürügyet arra, hogy a költségvetés, ha nem is most, de az első felhatalmazás ide­jének leteléséig, május 31-ig, az 1892. évi költségvetés törvényerőre ne emelkedhessék. A tisztelt ellenzék úgy tesz, mintha teljesen ártatlan lenne a dologban és azon a czímen tesz a kormánynak kíméletlen szemrehányá­sokat, hogy az indemnityk anomáliája, ez év nagy részében fog tartani. De hát ki okozza ezt ? Tessék megszavazni a ren­des költségvetést, holnap vagy — hogy helyesebben fejezzük ki magunkat — enged­jék, hogy szavazza meg a szabadelvű párt azt holnap és holnapután az anomália megszű­nik. Egészen és kizárólag az ellenzéktől függ az. És ha akár alkotmányjogi, akár pénzügyi, akár törvényhozási szempontból vannak a je­lenlegi állapotnak hátrányai, anomáliái, ves­sen véget ezeknek az ellenzék, a­melynek joga szemrehányásra e tekintetben csak ak­kor lenne, ha ez anomáliák teljes megszünte­tése kizárólag hatalmában nem állana. De mikor felpanaszolja jó nagy túlzásokkal azt, hogy mekkora csorbát szenved a költségve­tési jog, mekkora hátrányai vannak az or­szágnak az indemnitásokban és mégis azok meghosszabbítását teszi szükségessé hossza­dalmas költségvetési tárgyalása és abszolúte semmit nem tesz az anomáliák megszünteté­sére, akkor önmagát és csakis önmagát vá­dolja az ország előtt, mely vád alól csak ak­kor lenne felmenthető, ha be lehetne bizo­nyítani, hogy nem az ő kizárólagos hatalmá­ban állana annak megszüntetése. De ezt senki nem csak be nem bizonyítja, de bebizonyí­tani még csak meg sem kísérte. Mert azt ugyan komoly ember komoly mentségnek és elfogadható oknak nem fogja tekinteni, hogy­­ beszélni kell. Hogy kell beszélni választási reformról, ismételten, folytonosan, állandóan; kell beszélni minden más kérdésről konkrét czél és összefüggés nélkül, egy oly költségvetéssel kapcsolato­san, mely ellen semmiféle érdemleges kifo­gást tenni nem lehet. Igaz, hogy beszéltek sokat és hosszasan más költségvetések al­kalmával is, de az ilyen prec­edensek sem helyesek és legfeljebb annyiban igazolhatók, a­mennyiben egyfelől rosszabb költségveté­sekkel szemben fordultak elő, másfelől nem vártak kész sürgős reformok gyors elinté­zésre. De hogy most ellenkezőleg áll a do­log, azt maga az ellenzék annyira elismeri, hogy a költségvetéshez hozzá sem nyúl és másfelől némely dolognak, mint a tisztvise­lők és néptanítók fizetés javításának késedel­méért, maga is lelkiismereti furdalást érez és hogy ezt az ország előtt elrejtse, minden­féle mentséghez és fogáshoz folyamodik, így még az az abszurdum is felmerült már ellenzéki részről, hogy maradjon félbe a költségvetés tárgyalása és jöjjön közbe nemcsak a valuta­reform, mely a do­log természete szerint csakugyan valószínű­leg közbevetőleg lesz tárgyalandó, de a tisztviselők fizetésjavítása és más efféle is. Mikor ezt javasolják, elfeledik, hogy eddig mindig az indemniták alkotmányellenes vol­tát és az országnak ebből származó nagy sé­relmét magyarázták. Adunk mi ennél az ellenzéknek egy sokkal alkotmányosabb és az országra nézve is üdvösebb tanácsot. Nem kell az országban senkinek a hosszas költségvetési tárgyalás, nem, még magának a képviselőháznak sem. Minden kérdés, melynek fejtegetésével azt hosszabbítják, jobban és czélirányosabban vitatható meg azon kívül, tárgyalja le tehát az ellenzék gyorsan a költségvetést, szorítsa jó példával a kormányt a munkára és min­den kérdésben színvallásra, tegye lehetővé, hogy május végére kész legyen az 1892. évi költségvetés;­­abszurdum-e azt kívánni, hogy 2 és fél hó alatt elkészüljön egy kifogástalan költségvetés ? holott Angliában 2 és fél nap alatt meg van az ?) és akkor nemcsak az in­­demnitások anomáliái szűnnek meg, nemcsak az új indemnitás lesz feleslegessé, de a va­lutarendezés s a tisztviselők és néptanítók fizetés-javítása is azonnal lehetővé válik. Szó­laljanak fel a tisztviselők, néptanítók, az összes választók az ellen az eljárás ellen, hogy tisztán szószaporítás kedvéért az ő érdekeiket így tapossa lábbal nem az ellen­zék, (mert annak vezérei nem igen szerepel­nek) de annak néhány tagja. Ezek ellen leéll — ha taktikájukat még folytatják — orszá­gos közvéleményt csinálni, ezek ellen kell a közönség ítéletét felhívni! A NEMZET TÁRCZÁJA. Április 21. Fráter György: Történelmi regény. — Négy kötetben.— Irta: Jókai Mór. III. kötet. (Folytatás.) 61 .No­ha megszökött, akkor ezzel »re­vera« elismerte, hogy áruló. A birtokait rögtön konfis­­kálta az országgyűlés s fel is osztotta brevi mann az érdemes nemesek között. Egy domíniuma Dobó Ferencznek jutott, Zápolya hadnagyának, aki a budai lázadó csőcseléket szétverte. Azután következett a sor a »náderspán« elcsapására (ahogy az egykori krónikás a palatínus czímét összehúzta.) Ez is egyhangúlag lett elhatá­rozva. Azonnal vitte a küldöttség a királyhoz Hatvanba az országgyűlés határozatát. A király azt szente vissza, hogy ehhez nincs joga az ország­gyűlésnek : ez a korona prerogativája. Erre kitört a zivatar. A nemesség hadrendje felbomlott, minden oldalról odarugtattak a királyi sátor és szószék felé. Tizennégy ezer torok kiabált összevissza. Egy-egy szónok, aki a szószékre fel­kaphatott, ordított torkaszakadtából, de azt a sokaság nem értette meg, csak azt látták, hogy a szája jár s a karjai kalimpáznak a levegőben; a kocsikon lévő asszonynép visítása is belevegyült a zűrzavaros lármába, amiből utoljára csak annyi kerekedett ki, hogy, no hát, ha nincs joga a ne­mességnek a nádort letenni, hát van joga darabokra felkonczolni, akkor aztán rakja össze ő felsége, ha van hozzá prerogativája! Azzal nagy tömegekben megindult a nemes­ség Hatvan felé, kivont karddal. A tumultus hírére az udvaron ezek azt a ta­nácsot adták a királynak, hogy meneküljön vissza Budára, ami végzetes veszedelem lett volna Szerencsére ott volt Zápolya János, aki a zűrzavar kezdetén a vértes lovasságával előre sietett az országgyűlés színhelyéről s elfoglalta a király kastélyához vezető utczák bejáratait, s biztositá a királyt, hogy felséges személyét semmi veszély nem fenyegetheti. — Hanem Báthory István­nak tanácsos volt hintóra kapni s elvágtatni, a mig a nemesség meg nem érkezik. A lo­vas csapatok aztán egész éjjel nyargalásztak alá s fel az utczákon s keresték házról-házra az árulókat. Ha egyet-egyet felismertek a hoz­­zátartozandók közül, azt kegyetlenül elpáholták. Másnap aztán folytatták ugyanebben a rend­ben az országgyűlést. A mise idejét be kellett várni, melyet a sza­bad ég alatti sátorban Várday Pál egri püspök tartott meg egész czeremóniával, addig a laczi­­konyháknak sem volt szabad megnyitni a sátor­ponyváikat. A ki ez alatt zajongott, azt elzsákol­ták azon a jogczimen, hogy Thurzó hive, a ki titkos lutheránus s nem hallgatja a szent misét. Következett volna, hogy a király üzenetét ki­hirdessék, melyben az volt, hogy a nádor állittas­­sék rendes törvényszék elé s ha bűnös, bírái által ítéltessék el. Valami háromszáz nemes, a­ki a kö­zépen volt s hallotta a felolvasott izenetet, azt mondta rá, hogy nagyon helyes, de a többi tizen­három ezer lekiabálta őket s nem hagyott senkit szóhoz jutni. A kipéczezett főurak neveit hangoz­tatta mindenki, csúf czimekkel megrakva. Végre a királytól jött küldöttségnek sikerült szóhoz jutni. Várday János, Kanizsay László, Drághfy János egyszerre jelentek meg a szószéken s kihirdették, hogy a király beleegyezett a főta­nácsurak letételébe. Arra a nemesség, minden tanakodás nélkül kikiáltotta azt a három urat az elcsapottak helyé­be kanczellárnak, kincstárnoknak, országbírónak! Hát nádor ki legyen ? »Zápolya János ! Zápolya János !« kiálta a nemesség. A vajda ott állt az üres trón mellett, könyö­két annak támlányára nyugtatva. A trón mellett állt egy másik, alacsonyabb bíboros szék : az volt a nádor széke. A délereg vitéz gúnyos mosolylyal fogadta a megtisztelő lármát, mely nevét hangoz­­tatá. Igen­­ három év előtt még az lett volna a nagyravágyása, hogy ebbe a székbe üljön. De most az neki nagyon alacsony volt. Félretaszita maga elől a nádori széket, s a királyi ballusztrád szélére lépett. A nemesség, látva, hogy a vajda szólni akar, elcsendesült az egész kastélyban, úgy hogy Zápo­lya érethangu mondását messze meg lehetett hallani. — Nincs közöttünk méltóbb a nádori méltó­ságra, mint az, a ki esze és ereje által a nemesség sorából a király személyének képviseletéig emel­kedett, Verbőczy István .... E név kimondására egyszerre az egész tizen­­négyezernyi had felrivallt: »Vivat Verbőczy pala­tínus !« Az égrengető kiáltás elhatott a királyig Hatvanba. Verbőczy megrettent. Ezt ő nem igy tervez­te.­­ Zápolya Jánosnak szánta a nádorispánságot. Ő egyenes lelkű, helyes eszü ember volt. Az egész mozgalomban, melyet megindított és vezetett ed­dig, nem volt más szándéka, mint hogy az ország­nak erős kormányt adjon, mely azt végveszedel­­méből ki tudja ragadni; de saját emelkedésére nem gondolt e mellett. Neki elég volt az a dicsőség, a­mit addig szerzett, hogy első — tán egyetlen — törvénytudósa lett az országnak, hogy a törvénye­ket összegyűjte, az igazságszolgáltatást rendbe­hozta. De az ilyen hivatalhoz nem érzett magában semmi erőt. Ez olyan teher volt, mely őt leros­­kaszta. De már hasztalan volt minden szabadkozás. A nép szava Isten szava: — hát még ha az a nép csupa nemes emberbül áll! Midőn végre a király ismét megérkezett a trónsátor alá s a nemesség szónoka Ártándy szá­jából megérté, hogy Werbőczy lett kikiáltva uj nádorispánnak, nem tehetett egyebet, mint hogy a választást helyben hagyja. Werbőczy zokogva borult a király lábaihoz, úgy könyörgött: — Ne tedd a vállamra azt a nehéz terhet, fölséges királyom. Ne add a kezembe ezt a súlyos kardot, a melylyel nem bírok. Én egyszerű litte­­rátus vagyok, könyvek között őszültem meg, hogy viseljem én az ország főkapitányságát? Hogy ül­jem meg a csatamént, mint a hadak fővezére ? Szegény sorsa vagyok, hogy feleljek meg a fényes méltóságnak, melyhez se lelkem, se vagyonom ? Szabadíts meg tőle. Háromszor ismételte e rimánkodását, mind­annyiszor a nemesség éljen rivallása nyomta el a szavát. A király szomorú mosolylyal mutatott a tom­boló tömegre. — Te ébresztetted fel ezt az óriást, te hoz­tad össze az ős országgyűlést. Ha te nem bírsz vele, a nagy népvezér, hát én szegény kicsi király hogy tegyek ellene ? Csak viseld te a magad terhét, én is viselem a magamét. Azzal inte a király a mögötte álló kanczellár püspöknek, hogy olvassa fel az esküformát az uj nádor előtt. Az egész tábor levette a süveget fejéről, a legmélyebb csend lett, a­míg Verbőczy elmondá az eskü szavait az egri püspök után. Akkor aztán újra kezdődött az üdvrivallás. Ez örömzaj közepett aztán felolvasá Werbőczy az országgyűlés megállapodásait, melyeket a bes­­nyői értekezlet elfogadott. A király szentesíte őket. Az óriás tömeg helyeslést kiálta minden czikkre. Valami háromszázan tudták talán, hogy mi volt az, a­mit megéljeneztek, de tizenhárom ezernek bizony még álma sem volt arról, hogy minő sorát a nehéz törvényeknek fogadta el a hat­vani ősgyűlés. S mind­ez nem tartott három napnál tovább. (Folyt. köv.) A képviselőház f. hó 22-én d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: Az egyetemes postaszerződés­ről szóló törvényjavaslat harmadszori felolvasása; a belügyi tárcza költségvetésének folytatólagos tárgyalása. *­­ Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. Belföld, Budapest,ápr. 21. (Minisztereink útja.) S­z­a­p­á­r­y Gyula gróf miniszterelnök és Josi­­p­o­v­i­c­h Imre horvát miniszter szombat este Bécsbe utaznak, hogy Szögyény miniszterrel együtt részt vegyenek a Radetzky-szobor ünnepé­lyes leleplezésén. Ez ünnepély­ alkalmából az or­szággyűlés mindkét házának tagjai is nagyobb számmal lesznek Bécsben. — Szilágyi igaz­ságügyi miniszter ma délután hosszabb ideig érte­kezett Bécsben Kálnoky gr. külügyminiszterrel. — Szilágyi miniszter még egy-két napig Bécs­ben marad. — A jövő év közös költségvetési elő­irányzatának megállapítását tárgyazó közös miniszteri tanácskozások értesülésünk szerint május hó első napjaira vannak kilátás­ba véve. Budapest, ápr. 21. (A v­a­l­u­t­a r­e­n­d­e­z­é­s­e.) A »Bud. Corr«, jelenti: W­e­k­e­rl­e pénzügymi­niszter, aki Bauerrel, a bankegyesület igazga­tójával, folytatott értekezése után Bautz bankkor­mányzóval is találkozott, esti 5 órától 10 óráig Steinbach pénzügyminiszterrel tanácskozott. Hol­nap délelőtt ismét folytatni fogják a tanácskozáso­kat. Csak ismételhetjük, hogy a valuta­szabá­lyozás foganatosítására vonatkozólag a két pénzügyminiszter által megállapított javasla­tok május elején fognak egyidejűleg a magyar és az osztrák képviselőház elé terjesztetni, s az érem­törvényjavaslat előterjesztésének elha­lasztásáról — a­mit több oldalról hireszteltek irányzatos módon — egyátalán szó sem lehet. Hi­szen éremtörvény nélkül — amely különben, mi­ként már többször kiemeltük, »a koronaérték be­hozataláról« fog szólani — nem is képzelhető egyez­mény az érmek veretése tekintetében. Az éremve­­rési egyezmény szövegét a szerkesztési bizottság­nak több órán át tartott mai tanácskozásában szintén végleg megállapították , mindez azon­ban magától érthetőleg feltételezi azt, hogy a két kormány változhatatlan határozatban álla­podott meg a relácziót illetőleg, mert a reláczió fogható kifejezését leli a vezetendő aranyérmek súlyában. Illetékes oldalról eredő értesülések sze­rint határozottan állíthatjuk is, hogy a két pénz­ügyminiszter végleg megegyezett a reláczió tekin­tetében s ennek híján még a jegybankkal sem volnának határozó tárgyalások folytathatók, mi­vel a bank alapszabályainak az aranyra szóló jegyek kiadhatására vonatkozólag szintén ki­látásba vett módosítása magában involválja a relác­ió számszerű megállapítását, kimondatván, hány forint, illetve hány korona bocsátható ki egy kilogramm arany fejében. Azt véljük továbbá, hogy joggal mondhatjuk helyesnek azt a számot, melyet különböző számítások alapján hoztunk ki s mely szerint egy osztrák értékű forint 2 frank és 10 centimesnek fog megfelelni. Annyi azonban bizo­nyos, hogy a parlamenteknek a kormányok a már megállapított relácziót fogják elfogadásra ajánlani, s e tekintetben minden módosítás kizártnak tekint­hető még abban az esetben is, ha az arany agróját az üzérkedés a relác­ió part­ján fölül emelné. Az a minduntalan újból felmerülő megjegy­zés, hogy a valutaszabályozás, kivált az átmeneti időben, esetleg megszűkítené a pénzforgalmat, teljesen alaptalan. Hiszen a bevont államjegyek helyébe mindig vert arany fog forgalomba ho­zatni , és azonkívül legalább 100 millió ko­rona, tehát 50 millió forint ezüstben is forga­lomba kerül és a többi, mintegy 150 milliót kitevő ezüstforintos is mindaddig, míg átve­zetik kétkoronásokká, megtartja eddigi törvényes fizetési erejét. A jegybank érczkészlete ezeknek az ezüstforintosoknak a helyén, amint forgalomba jutnak, fel fogja mutatni a megfelelő mennyiségű aranyat. Az államjegyek a tényleges bevonásig s a készpénzfizetések felvételéig, amelynek időpont­jáig fel van mentve a bank az alól a kötelezett­­sége alól, hogy jegyeit aranyra beváltsa — szintén teljes értékükben forgalomban maradnak, nem lé­vén egyébiránt lehetetlen, hogy ezeknek az állam­jegyeknek egy részét — mintegy 50—60 mil­liót — állami pénztári jegyekkel cserélik be. Az osztrák-magyar bank főtanácsa, a­mely mai ülésében elfogadta azokat az módosításokat, melye­ket a kormányok a bank alapszabályain tervbe vettek, de formulázta e tekintetben javaslatait, s azokat e formulázásban közölte is a két pénzügy­­miniszterrel, egyszersmind bizottságot küldött ki, a­mely — valószínűleg holnap délután — be fog vonatni a két pénzügyminiszter tanácskozásaiba. A »M. E.« ugyanez ügyben a követke­zőket jelenti: Wekerle Sándor pénzügyminisz­ter ma délelőtt Bauer igazgatót fogadta s azután több órán át egyedül dolgozott. — Minekutána Láng államtitkár Enyedy minisz­teri tanácsos és Gruber dr. titkár a magyar mi­nisztérium épületében délelőtt több órán át a szö­vegezési munkálatokat elvégezték, a két pénzügy­miniszter délutáni 6 óráig folytatta az értekezése­ket, melyekben a törvényhozás elé terjesztendő javaslatokat illetőleg megtörtént a végleges meg­állapodás.­­ Az osztrák-magyar bank előké­szítő bizottsága tegnap, főtanácsa pedig ma fog­lalkozott a két kormány ajánlataival és hoz­zájárultak az alapszabályoknak, különösen a 87. §-nak módosításához és elfogadták azt a javas­latot is, hogy az arany­ágiéból eredő nyere­ség ne kizárólag a jegybank javára essék. Mint­hogy ezek szerint a két kormány kívánságának eleget tettek, a bank képviselőit már holnapra meghívták a két pénzügyminiszterrel folytatandó tárgyalásokra, amelyek ezúttal már hivatalos jel­legűek lesznek. E tárgyalások befejezése után kö­vetkeznek a tárgyalások a pénzcsoporttal. A tár­gyalások befejezése után szombaton Wekerle mi­niszter visszatér Budapestre. Budapest, ápr. 21. (A pénzügyi köz­­igazgatási bizottság elnöke.) Az osz­trák-magyar bank magyar alkormányzój­ává kine­vezett Madarassy Pál helyébe a pénzügyi közigaz­gatási bíróság elnökévé értesülésünk szerint a pénzügyminiszter Ludvigh János miniszteri taná­csosnak kinevezését hozta javaslatba. Kogler Já­nosnak, a legfőbb pénzügyi közigazgatási bíróság bírájának, kinevezése ez állásra egyátalán nem volt kombináczióba véve. Budapest, ápr. 21. (A házassági jog ko­difikálása.) A »Bud. Corr.« jelenti. A házassági jog kodifikálása tárgyában összehívott enquéte­ma Teleszky államtitkár elnöklete alatt folytatta ta­nácskozásait. Budapest, ápr. 21. (P­á­r­t­é­r­t­e­k­e z l­e­t.) Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt mai ér­tekezletén Helfy Ignácz elnöklete alatt tárgyalás alá vétetett az indemnitási törvényjavaslat, melyre nézve a párt elhatározta, hogy azt nem fogadja el és nézetének előterjesztésére Helfy Ignácz és Eötvös Károly képviselőket bízza meg. Ezután szőnyegre került a párt egyik alelnöki állásának betöltése, amelyre nézve a jövő keddi értekezle­ten fog a párt határozni.­­ Elnök előterjeszti Irányi Dánielnek, a párt elnökének az értekez­lethez intézett levelét, amelyben részletesen elő­terjesztett indokok alapján a pártelnökségről való lemondását jelenti be. Lemondásának főokául egyeseknek azt a nézetnyilvánítását hangsúlyozza, hogy a párt a parlamenti vitákban s a vidéki párt­szervezésben nem tanúsítana elég élénkséget. A levél felolvasása után Polónyi Géza élénk sajnála­tának ad kifejezést a minden párttag által tisztelt és szeretett elnök lemondási szándéka felett; kö­telességének tartja kijelenteni, hogy azok, kik a levélben érintett nézetet nyilvánították, minden óhajtásukat Irányi Dániel egyetértésével és támo­gatásával kívánják érvényesíteni s ha félreértésre adna okot, óhajtásuktól is elállnának; indítványozza tehát, hogy az értekezlet három tagú küldöttséget válasszon, mely a párt elnökét erről fölvilágosítsa s őt lemondásának visszavételére kérje. Eötvös Ká­roly hozzájárul ez indítványhoz és köszönetének ad kifejezést, hogy ez indítványt Polónyi terjesztette elő. A pártelnökség kérdését e pillanatban a leg­fontosabbnak tartja, indítványozza, hogy a párt Irányi Dániel iránti törhetlen bizalmát s teljes ragaszkodását jegyzőkönyvbe iktassa s a küldött­ségbe öt tagot válaszszon. Barabás Béla az uj képviselők részéről ad kifejezést Irányi személye és elnöksége iránti rendületlen ragaszkodásá­nak. Ezután az értekezlet egyhangúlag s lelkesedéssel jegyzőkönyvbe iktatja, hogy »az értekezlet mély sajnálattal értesül a párt tisz­telt elnökének lemondási szándékáról, melyet a párt el nem fogadhat s egyhangúlag kijelenti, hogy a párt törbetlen ragaszkodást s teljes bizal­mat érez tisztelt elnöke iránt s forrón óhajtja, hogy a pártnak s függetlenségi elveinek győzel­me érdekében a pártot s ügyeit ezentúl is szo­kott bölcsességével s buzgóságával vezesse.« Ezután a küldöttség tagjaiul megválasztottak Eötvös Károly, Polónyi Géza, Pázmándy Dénes, Barabás Béla és Okolicsányi László, kik Irányi Dánielhez nyomban elmentek. Irányi még bá­gyadtan az elmúlt súlyos betegség után, ágyban fogadta a küldöttséget, melynek részéről Eötvös Károly és sorban a többiek megható bensőséggel adták elő a pártnak Irányi iránt táplált rendületlen tiszteletét és bizalmát s kérték a lemondás vissza­vételét. Irányi Dániel eleintén ragaszkodott lemon­dási szándékához, végre azonban reményt nyújtott arra, hogy ezentúl is megmarad állásában. Budapest, ápr. 21. (Leczke az oláhok­nak.) A kolozsvárott megjelenő »Ungaria« folyó­iratban Moldován Gergely egyetemi tanár, »A románok egysége« czimű czikkben a törté­neti adatok halmazával és kérlelhetetlen logikával agyon­dolgozza a román ligabelieket, akik annak daczára, hogy zászlójukra a románok kulturális egységének hangzatos jeligéjét felírták, két évi működésük után sem voltak képesek egyetlen egy művelődési mozzanatot felmutatni, de egy őrületes politikai akcziót fejtettek ki, mely a magyarok el­leni hajszában kulminál, 13,000 példányban ki­nyomatott emlékiratukkal bebarangolták egész Európát, a diplomaták előszobáiba betolakodtak, azoktól ügyüknek kedvező — körülbelül 40 — le­velet kicsikartak és ezeket a liga évi jelentésében a nyilvánosságnak átadták. Ez volna tehát a liga két évi működésének eredménye, mely már eddig is 100,000 írtba került, mely összegből azonban egy fillért nem költöttek el közművelődési czé­­lokra. Czikkiró azután reáolvassa a ligabelieknek fejére a szentencziát, hogy idegenek zsoldosai, hogy teljes működésükkel bebizonyították, hogy még a történelmet sem ismerik, pedig tudniok kellene azt, hogy a magyar Bonfin volt az első tudós, aki a románok római származá­sát proklamálta, a román nyelv legelőször nálunk lett bevezetve az egyházban (1643), az első román könyv (1482—85) nálunk jelent meg, a román irodalom is legelőször nálunk talált művelőre, akkor, midőn a fejedelemségekben szláv és görög világ uralkodott. A románizmus bölcsője Erdély volt és nem Románia, mely állam legelső tanítóját is (Lázárt) tőlünk kölcsönözte ki és most azzal hálálják meg ezt a bukarestiek, hogy elle­nünk egy őrületes hadjáratot indítottak román

Next