Nemzet, 1892. május (11. évfolyam, 3475-3505. szám)
1892-05-04 / 3478. szám
öK,SÍBZtOSbe : Ferenczsek tere, Athenaeum-épület, 1. emelet. A lap szellemi látó ét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) 3478. (124.) szám. Reggeli kiadás. Budapest, 1892. Szerda, május 4. KIADÓ-iiiVATAl, ? . Ferencsiek-tere, Athenaeum-épület, földi*InC Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra 2 frt, 8 hónapra ................ „ n „ a „ 6» 6 hónapra .......................... 12» Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » _^r» * *«’• vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) XI. évi folyam. Budapest, május 3. Neki állottak a nagy-horvátok Fiuméban, és úgy tettek, mint a gömöri koldus: felosztották vagy jobban mondva, maguknak beosztották a monarkia egy részét. Kimondták, hogy Dalmáczia, Bosznia, Herczegovina, Isztria Horvátországhoz csatolandó és hogy a többi szláv népekkel, különösen a csehekkel szolidaritásba lépnek és a szláv eszmének és testvériségnek terjesztésére nagyobb akcziót kezdenek. Hogy pedig ennek az akcziónak mindjárt foganatja legyen, elhatározták, hogy az idősb Starcsevicsnek palotát építenek, mely neki lakóházul, a pártnak klub-helyiségéül fog szolgálni és, hogy Fiuméban lapot alapítanak. Mindezeket a nyilvánosságra jutott határozatokat és ezeknek nyilvánosságra nem jutott indokolását, sőt a bizonyosan titokban létrejött többi határozatokat is, a közvélemény minden nyugtalanság nélkül fogadta. Mondhatjuk, komolyan sem vette sem Horvátorországban, sem nálunk, sem a monarkia többi részében. Pedig még azt is tudtul adták a világnak, hogy bosnyákok szintén részt vettek a tanácskozásban, minek a propaganda érdekében a nagy-horvátok igen nagy jelentőséget tulajdonítanak. Oka annak, hogy minden nagy erőfeszítés és nagyhangú határozatok daczára, a nagy-horvátok nagy hatást akciójuk bejelentésével el nem értek, egyszerűen abban van, hogy egyfelől csak a szavuk nagy, de erejük hozzá nincs; ezt több évi tapasztalás fényesen bizonyítja ; másfelől tény, hogy a fiumei tanácskozás a horvátországi választásokkal kapcsolatosan tartatott, azt pedig mindenki tudja, hogy ez aktussal szemben a nagy lárma a törpe minoritás részéről inkább a gyöngeségnek, mint az erőnek jele ; harmadszor pedig megrontja az ilyen tanácskozások és fenyegető határozatok jelentőségét főleg az a körülmény, hogy már a megállapodások természete visszatükrözi azt a kettős jellemvonást, mely a közreműködő tényezőket jellemzi: az egyik az önzés, a másik a nagyzási hóbort. Önzésből hozták a Szarcsevics házának felépítésére vonatkozó határozatot, amit, hogy miképen és mikor foganatosítanak, egészen más, talán sokkal nehezebben megoldható kérdés. Nagyzási hóbort vonul el többi határozataikon, mert a monarkia felforgatására és átalános szláv agitáczióra akarnak vállalkozni azok, kik saját hazájukban csak a községi képviseletekben tudták — presszióval és korrupczióval — fentartani befolyásukat, de a törvényhozásra és kormányra semmi hatást gyakorolni nem képesek. Származik ez onnan, mert — politikában — közelről megismerve, lejárják magukat és így csak a messze hangzó frázisok segítségével iparkodnak magukon segíteni. Ami pedig azt az ő általános szláv szolidaritásukat és testvériségüket illeti, amelyet most az egész monarkia szláv népeire akarnak kiterjeszteni, ez származhatik orosz biztatásból vagy szolgálhat Oroszország kegyeinek és rubeljeinek megnyerhetése czéljából tervezett feltűnésre és így csak a régi nóta, melyet minél messzebb kinyújtani és szélesebb körben terjeszteni szeretnének, de amely mind kevesebb tartalommal és jelentőséggel bír. Nagy szláv hóbortjuk közelről vizsgálva cáfolatot nyer abban a bánásmódban, amelyben ezek a nagy horvátok közvetlen testvéreiket, a szerbeket, odahaza részesítik. Mert ha a kormány és törvényhozás védő keze és biztosítékai — iskolai, egyházi ügyekben — ezekre ki nem terjednének, sokkal nagyobb elnyomásban és legalább olyan biztos kifosztásban részesülnének, mint az orosz hatalom alá került népek. Ez tiszta fogalmat ad arról, hogy a szláv testvériséget és szolidaritást az izgatók nagyon jól képesek felhasználni saját önző czéljaik számára, de komoly tartalommal ellátni sem nem akarják, sem nem tudják. De hát mégis csak van rendszer az őrültségben. Mert egy kis, fanatikus töredéknek mesterséges izgatásával és nagyhangú önző akciójával van ugyan dolgunk, azonban a közönség egy — szerencsére kis — részének, a bel- és külföldön való megtévesztésére, mégis alkalmas az; hiszszük, hogy Fiuméban csinálhatnak egy kis izgalmat lapjukkal és konspirácziójukkal; hiszszük, hogy lesz olyan délszláv és olyan cseh, ki felül nekik; hiszszük, hogy Oroszországban, sőt a latin államokban is, ellenségeink szeretik az effélét felfújni és ellenünk kizsákmányolni, de hát mindez csak arra indít, hogy a kormányok és helyi hatóságok illetékes figyelmébe ajánljuk az illetéket és ezek működését. Csak arról kell gondoskodni, hogy erejükhöz mért méltánylásban, szándékaikhoz és működésükhöz méltó elbánásban részesüljenek. Hadd legyen minden frázishólyaguk szétrepesztve és minden cselszövényük leleplezve benn és künn egyaránt. Az ilyen tényezőkkel és akcziókkal szemben legczélszerűbb a valóság felderítése, mert akkor valóságos kicsinységükben jelennek meg úgy az emberek, mint handabandáik és nem, hogy hatást nem gyakorolhatnak, hanem még nevetségessé is lesznek! A képviselőház holnap, szerdán d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A földmivelésügyi tárcza költségvetése, esetleg az igazságügyi tárcza költségvetésének tárgyalása. A honvédelmi államtitkár felelete Thaly Kálmán interpellácziójára. Az országgyűlési szabadelvű párt holnap, szerdán este 7 órakor ülést tart. A NEMZET TÁRCZÁJA. Május 3. Mutamur. Herczeg Ferencz huszonkét elbeszélése. Kiadta Singer és Wolfner. Ára 2 írt. Úgy emlékezem, a »Daruvári híd« czimű huszárhistória volt az első dolga Herczeg Ferencznek, mely egyik elterjedtebb hírlap tárczájában vagy három évvel ezelőtt megjelent. Már aznap minden újságolvasó budapesti társaságban beszéltek a nagyon, de nagyon egyszerű kis manőver tréfáról s kérdezgették úton-útfélen, hogy ki az, aki ezt írta. Akkor senki sem tudott a kérdésre felelni. Mi sem tudtunk, mi fiaital író-nemzedék, akik már oly régen viseljük a malicziózus »fiatal« jelzőt. Ma már nem kérdezősködik nálunk senki Herczeg Ferencz után. Mindenki tudja már, ki és tán tőle kérdezgetik már az emberek, hogy kik is vagyunk mi régi fiatalok. Nagy kedvem volna most egészen őszintén neki menni a tisztelt közönségnek s odadörögni szemébe a következő igazságokat. Tisztelt közönség! Ebben az országban van már vagy egy tuczat fiatal író, ki tíz-húsz év óta kitűnő tehetségét a legszorgalmasabb tanulással, a legnemesebb és ernyedetlenebb munkával egyesíti, csakhogy az ön kegyes tetszését megnyerje. Majd megőrülnek ezek a szegény fiúk, csakhogy valami nagygyal, széppel szolgálhassanak önnek. Mérkőznek roppant problémákkal drámákban, regényekben, esszykben s mélységes versekben — s ön rájuk sem hederít, a nevüket sem tudja. Azután egyszerre megjelen egy fiatal ember, egy huszárönkéntes, vagy ilyesféle, odavet önnek egy sémiséget, egy írásművet, mely nem kerül több munkába, mint amennyivel az ilyen gavallér-fiú egy czigarettet sodorit — s ön oda van, el van ragadtatva s ami nevet tudott is a fiatal irodalomból, mind elfelejti s csak ezt az egyet tudja már : Herczeg Ferencz. Mindenesetre ilyen szemrehányásokat tennék a tisztelt közönségnek, ha magam is nem volnék Herczeg Ferencznek hálára legkötelezettebb és legháladatosabb közönsége. Én is a »Daruvári híd«dal kezdtem Herczeg Ferenczet olvasni, s azóta is kaptam minden dolgán a mi csak megjelent. Rendkívül tetszettek nekem is Herczeg Ferencz tárcza-elbeszélései s nem is gondoltam rá soha, hogy ezekről még egyszer kritikafélét is kellene nekem írni. Meggondolás nélkül vetettem magamat az olvasás élvezetébe, ahogy a könnyűvérű frotteur a bassinba veti magát, ha egyszer a maga kedvéért akar fürödni. De ma ismertetnem kell Herczeg Ferenczet s számot kell róla adnom, hogy mi tetszik és az, ami tetszik, miért tetszik nekem Herczeg Ferencz elbeszéléseiben olyan nagyon. Zavarban vagyok. Szeretnék kibújni a felelet alól. Először is: miért ismertessem én Herczeg Ferenczet? Hát ki nem ismeri még őt? Hol az a magyar olvasó közönség, mely arra szorult, hogy az én révemen ismerje meg ? Hiszen végre is a magyar szépirodalmi olvasó közönség nagyjában ugyanaz, mint amelyik a turista-, vagy az atléta-bálba jár. Már pedig, ha én még elvetődném valamikor az ilyen ragyogó, vidám, eleven világba, mindenesetre én kérném meg Herczeg Ferenczet, hogy mutasson be. Heuréka! Most már megtaláltam Herczeg Ferenczet a bálban, most már világosodik előttem az ő írói alakja, most már kezdem sejteni: mi is tetszik benne nekem és az egész közönségnek olyan nagyon. Mindenekelőtt az, hogy Herczeg Ferencz — az szót értem — a valósággal létező, eleven, vidám magyarországi társaságban mozog. Magyarországi társaság, — érdemes erről néhány szót szólani. A mágnások nem a magyar társaság; ezek magasan a fejünk felett élnek és Isten tudja mit csinálnak. Velük, mi írók, legfeljebb találkozunk, nagyon röviden, nagyon futólag és kölcsönösen nagyon alakoskodva. Ismerni, nem ismerjük őket. A magyar társaság, a társadalmi zöm sem ismeri őket. Néhány írótársunk mégis elköveti azt az ízléstelenséget, hogy ir a főrangú körökben játszó csodálatosan pelucheses, havannás, aranyos és lakájos történeteket, anélkül, hogy főrangú világunkat ismerné. Ha akad majd egy igazi író, aki ebben a magas társaságban valósággal otthonos lesz — igen érdekes és ragyogó uj világ fog kiemelkedni elbeszélő irodalmunk óceánjából. A magyar társaságot tehát inkább a gentry alkotja? Ez már inkább, de még ez sem egészen. Az igazi gentry jobbára künn van birtokán s a városokba csak be-be látogat. A magyar társaságban az igazi gentrynek inkább csak helye van, mégpedig előkelő helye, hanem ez a hely igen sokszor üres, a társaság betöltött helyeit inkább egy álgentry foglalja el. Egy sokféle eredetű emberekből álló társaság ez, mely azonban a gentryminta után formálódik. A magyar úriembernek más mintája nincs is, mint a gentry, de immár sokkal több a magyar úri ember, mint az igazi gentry-ember. A magyar társaság tehát nem gentry, csak gentrys. Egy-egy császári és királyi kamarásra a társaságban huszonöt kisebb-nagyobb rangú tisztviselő, tizenkilenc ügyvéd, tíz orvös, öt nem tudom mi, három meggazdagodott polgár, sőt még egy művelt patikus és állatorvos is esik. És mindezen különféle rendű és rangú emberek társadalmilag hasonlók igyekeznek lenni a gentryhez. Innen van társaságunknak kissé svihákos, de kedves és urias jellege. Innen a sok bál, sok párbaj, sok szerelmi história, sok tréfa, sok hírlap, sok elmésség, — kevés tudományszomj, kevés könyv. Hogy az ilyen társaság végtelenül szívesen látja a katonatisztet, különösen a huszárt, — az épen oly világos, mint az, hogy nincs magas véleménynyel az íróról. És mi ezzel szemben a magyar irók boszszúja ? Hátat fordítanak ennek a valóságos magyar társaságnak s összebújnak egymás közt, kávéházaikban, korcsmáikban s egyéb iró tanyákon. Őket nem ismeri a társaság, ők nem ismerik a társaságot. De elvégre is, különösen a modern elbeszélőknek, a társaságnak, a társaságról és a társaságból kell írni. A társaság azután gúnyos mosolylyal, vagy teljes közönynyel mellőzi az olyan elbeszélőket, akik bohéme kávéházaik ablakából néznek csak ki a világra, s akik a magyar társaságot hol a naturalizmus, hol a Feuillet-izmus, hol az idealizmus, hol az Ibsenizmus, hol a manó tudja miféle »izmus« receptjei szerint képzelik el, írják le, mulattatják, vagy ostorozzák. Mit ér a tehetség a valóság ismerete nélkül ? De végre jön egy fiatal ember, nem czéhbeli író nem az irodalmi kávéházak, hanem néhány tucat, valóságos bál, majális, piknik, egy-két párbaj, szóval a tényleg létező társaság hőse, akinek az Isten — csodálatos képen — a világi temperamentum mellé még ritka megfigyelő és visszatükröző képességet, friss, elegáns humort s bizonyos szatirikus életfilozófiát is adott — és ez a fiatalember papírra veti, mivel sem törődő közvetlenséggel, az ő nem nagy, de a részletekben meglepően valószínű történeteit. Jön, lát és győz. Rohammal hódítja meg a közönséget és — »mein Liebchen was willst du noch mehr?« ... Vajjon meghódol-e neki a legkomolyabb és legilletékesebb irodalmi kritika is ? Ez még kérdés, habár a közönség rendkívül kedvező plebiszczituma máris erősen hatott a komoly irodalmi körökre. Két évi írás után Herczeg Ferencznek már sikerült a Kisfaludy-társaságban megbukni. Mások egy-két évtized megfeszített munkájával érik el ezt a dicsőséget. Herczeg Ferencz tehát gavallér-író, a gavalléros magyar társaságból. Gyors népszerűségének titka bizonyára ez. Különösen szerencsés ötlet volt tőle, hogy a társaság előtt nagyon érdekes katonatiszti életre fordította kitűnő szemét. Friss, — stílszerűen szólva »schneidig« — modorában sok apróbb-nagyobb történetet beszél el, ebből az életből. A francziáknak, de különösen a katonás németeknek és osztrákoknak már egészen külön irodalmuk van a katonatisztekről, — jobbára humoros. Nálunk, miután a katonatiszti élet itt általában nem magyar, elbeszélőink mindeddig mellőzték ezt a génet. Mennyire tévedtek a maguk rovására, mutatja a Herczeg Ferencz példája, ki megkezdte nálunk is az irodalmi militarizmust és hamarosan nagy sikert aratott vele. Mert hiába, akármennyire németül udvarol is be a csinos katonatiszt bájos honleányaink ablakán, azért őt mégis aranyosnak találja a hölgyvilág s mégis veszedelmes vetélytársnak tartja a czivilista ficsur. Nem csekély különben Herczeg Ferenc? ügyessége abban, ahogy a magyar polgári életet a katonatiszti élettel összeszövi. Azaz tulajdonképen ez az ügyessége abból áll, hogy úgy cselekszi épen, mint a valóság maga. A katonatisztek valósággal is beszoktak néha házasodni a magyar családokba. Ezt Herczeg Ferencz elbeszéléseiben is megteszik — s igy Hymen építi a hidat a katonatiszti és a polgári élet közt. Másrészt a valóságban és Herczeg Ferencznél is a tartalékos tiszt a rendes közvetítő a két, nyelvre és szellemre különböző társadalom között. Az ilyen közvetítő helyzeténél fogva valósággal is könnyen keveredik visszás, komikus helyzetekbe s mert ez mindenki előtt egészen világos, ellenállhatatlanul hat a kötet egy ilyen helyzetet kiaknázó hosszabb adomájának, az »Egy affaire«-nek pompás humora. Természetes, hogy Herczeg Ferencznek, aki a katonatiszteket olyan jól ismeri, jól kell ismerni a lovakat s a kutyákat is, a katonaélet ezen elmarad- batlan tartozékait. Hogy pedig katonai routineján egyetlen szeplő se maradjon, ajánljuk, hogy a kitűnően elbeszélt s kedves szatírával teljes »Daruvári hid« czimü maneuvre-történet vadász katonáinak fejéről a remélhető második javított kiadásban vegye le a tollas kalapot. Ez a »Kopfbedeckung« ugyanis kizárólag csak parádé. A hadgyakorlatra a vadász is, mint minden gyalog katona, sapkában rukkol ki. A szerelmes, flirtelő, bálozó, öltözködő s bizarrériákra hajlandó társaságbeli modern leányok és asszonyok gyors, kontúr-rajza igen sokszor fényesen sikerül Herczeg Ferencznek. A férfi alakokat rendesen enyhén karikírozza, s épen ezért majdnem mindig teljesen felfogható, egész képet ad róluk. Van egy gyerek története is — »Lószőr vitéz« a czime, ez jószívű humorral és meghatóan van megírva. Virtuóz és szorgalmas Herczeg Ferencz az alakjai és történetei kellékeinek, apró-cseprő tárgyaknak, egyes ruhadaraboknak s egyéb eféléknek a »pillanat fölvétel«-ében, így azután sok csekély külsőséget az olvasó képzelme már készen kap az írótól s ezek nyomán könnyebben konstruálja tovább az egész képet is, melyet az író benne felkölteni akar. Ilyen formán tesznek a raffinirozott panorámások is, midőn a kép előterébe egy-egy valóságos, plasztikus alakot állítanak, hogy az ezekkel megcsalt szem a sik lapra festett alakokat is a térben és távlatban lássa. A könyv a »Mutamur« czímet a benne foglalt huszonkét elbeszélés, rajz és adoma közül a leghosszabbtól és legnagyobb igényűtől vette kölcsön. A »Mutamur« a valóságos elbeszélések közé tartozik; van története expozíczióval, bonyolódással, kifejléssel, de főleg lélektani rajzzal. Egy falusi felcser egyszerű leánya fejlődik ki benne nagyvilági hölgygyé, herczegnévé, sport ladyvé. A változás processzusa ebben az elbeszélésben igen érdekes és eléggé valószínű. Körülbelül ennyit tudok a mellett felhozni, hogy Herczeg Ferencz könyve nagyon tetszik nekem. Érzem s tudom, hogy vannak hibái is, de azt mondják csak el azok, a kiknek nem tetszik. KOZMA ANDOR: Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. Belföld, Budapest, máj. 3. (A horvát bán Budapesten.) Khuen-Héderváry gróf horvát bán, ki tegnap a fővárosba érkezett, a mai napon hosszabb ideig tanácskozott Szapáry gróf miniszterelnökkel és Wekerle Sándor pénzügyminiszterrel. Budapest, máj. 3. (A földmivelési tárcza a képviselőházban.) Hogy gazdaságilag még nagyon el vagyunk maradva, ezt igyekeztek az ellenzék szónokai a földmivelési tárcza költségvetése tárgyalásának mai első napján bebizonyítani s ebbeli igyekezetükben oly önzetlenül jártak el, hogy azt elsősorban a saját szűk látkörük bemutatásával bizonyították. Nem szólunk Bernáth Bélának filloxerakeserveiről. Igaza van, hogy a filloxera pusztítás nagy országos baj és megérdemli, hogy ellene kormány és törvényhozás mindenképen hasson, hanem sajnos van sok más bajunk is épen gazdasági életünkben, melyek szintén tetemes áldozatokat követelnek és ha igazságosak akarunk le**. -ny nem mondhatjuk, hogy a filloxéraügyet a jelenlegi kormány — és most csak erről van szó — elhanyagolja. Hortoványi József a birtokososztály hanyatlását a féle összekombinált statisztika alapján annak adóssága növekedéséből igyekezett demonstrálni. Azonban elmulasztotta a számla másik »követel« lapját bemutatni, hogy a birtokok értéke az utóbbi közvetlen befektetések, birtokrendezések, folyamszabályozások stb. által mennyire emelkedett. Ha pedig valaki így akarna például a Rothschild ház vagyonmérlegének ismertetésével eljárni, hogy csak a tartozásokat sorolná fel, akkor könnyű volna kimutatni, hogy az a ház a legszegényebb ház a világon. Azután nekieresztve közgazdasági politikájának táltosát, odáig hagyta magát ragadtatni, hogy minden 500 holdas birtokból hitbizományt kívánna alakíttatni, mintha nem volna köztudomású, hogy a hitbizományok a gazdasági fejlődésre éppen nem előnyösek, s az is túl sok belőle ami már fenáll. Abban azonban igaza van, hogy takarékpénztári rendszerünket alapjában reformálni kellene. A függetlenségi párt gazdasági vezérszónoka Szemere Huba volt, kitől e tárgyban sokat vártak széles körben, megemlékezve az orsz. gazdas egyletnél kifejtett működéséről. Hanem beszédes rettenetesen lapos maradt inkább a rég történtekkel, mint aktuális jelentőségű kérdésekkel foglalkozott. Határozottan tévedett pedig azon állításával, minthaz idei gazdakongresszuson a miniszternek a gazdasági érdekképviseletre vonatkozó indítványa visszavonatott volna, mert először is ily indítvány nem is adatott be. (Máday indítványa csak a sajátja volt), s másodszor amennyire a kormány álláspontja ez ügyben tudomásra jött, az a győzelmes vas megyei indítványhoz a legközelebb állott. Jobban tette volna tehát ez a tehetséges fiatal képviselő, ha eszméinek tárházából engedett volna láttatni egyet-mást, amint tőle a gazdasági egyletnél megszoktuk volt. Vagy hát az ellenzéki mandátum annyira megbénítja a tehetségeket ? A kormánypárt részéről Miklós Ödön széles ismeretekkel és szakavatottsággal, Csáky Kálmán gróf szűkebb keretben a baromfitenyésztés és halászatról, — ezen oly sokáig elhanyagolt gazdasági ágakról — és Bornemissza Lajos a kivándorlás szomorú ügyéről tisztán tárgyilagosan szólottakt a szőnyegen levő ügyhöz, s nyugodtan mondhatjuk, hogy ezekből a gazdaközönség sokkal több tanúságot és hasznot fog meríthetni, mint a legelkeseredettebb, már sokszor elcsépelt visszatekintő rekriminácziókból. Budapest, máj. 3. (Az ezüst courranspénz.) A »B. C.« jelenti: A pénzügyminiszter felszólításának, amelyet a nyilvános és magánintézetekhez a pénztáraikban április 28-án készletben levő ezüstcourans megszámlálása iránt intézett, mindenütt készséggel tettek eleget, ami méltán tekinthető az általános érdeklődés jeléül. Az ország minden részéből beérkeztek a kívánt kimutatások, nemcsak különböző intézetektől, hanem nagyobb magánpénztáraktól is, csak a magyar államvasút állomásairól és a postahivatalokból hiányzanak még kimutatások. Az eddig beérkezett adatok szerint mindössze 2.540.000 forint van forgalomban, ebből azonban magára a központi állampénztárra 2.040.000 frt esik; oly összeg, amely a pénztárban majdnem állandóan készletben van. A többi pénztárak — beleszámítva az adópénztárakat is — csak úgy fél millió frtot mutattak ki ezüstben, jórészt negyedforintosokban. Ha mindezeket az adatokat, amelyeknek lényegesebb módosulása alig várható, összevetjük a megfelelő ausztriai kimutatások adataival, azt látjuk, hogy az összes 200.632,041 frt 25 kr kivert ezüst-couranspénzből 20 millió frtot — valószinüleg még 1879. előtt — beolvasztottak és hogy ennek következtében, az egyleti tallérokat nem számítva, az ezüstcourans-készlet az egész monarkiában alig tehető magasabbra, mint 180 millió frtra, mivel az egyesek, különösen parasztok részéről félrerakott ezüst pénzek az utóbbi években legnagyobb részt ismét forgalomba kerültek. Budapest, máj. 3. (Az osztrák-magyar bank ülése.) A »B. D.« jelenti Bécsből táviratilag . Az osztrák-magyar bank főtanácsa ma ülést tartott, melyen Madarassy Pál újonnan kinevezett magyarországi alkormányzó is részt vett. Az ülés elején Kautz bankkormányzó szíves szavakkal üdvözölte Madarassy alkormányzót és örömét nyilvánította a felett, hogy benne nagy tapasztalatokkal bíró derék kartársat nyert. Madarassy alkormányzó megköszönve a neki előlegezett bizalmat, meghatva válaszolt, hangsúlyozván, hogy betartja a bank alapszabályait és a rá bízott fontos állásban a bank és haza érdekében hűségesen teljesíti kötelességét. Megemlékezett továbbá a bankkormányzó azon veszteségről, mely a bankot a Köffinger dr. volt államtitkár halálával érte. A bank hű barátot gyászol benne, kinek a bank körül rendkívül sok érdeme volt. — Üdvözölte továbbá a főtanács Nemes Vincze grófot abból az alkalomból, hogy a titkos tanácsosi méltóságot adományozták neki. — Tárgyalás alá vétettek továbbá az osztrák és a magyar pénzügyminiszter átiratai a valuta kérdésében küszöbön álló kormányjavaslatok tárgyában. A főtanács elhatározta, hogy a maga részéről a pénzügyminisztereknek ez átiratokban jelzett kívánságaihoz hozzájárul s a bank alapszabályainak kiegészítése ügyében kikéri a közgyűlés határozatát. A rendkívüli közgyűlést e czélra f. hó 23-ának esti 6 órájára hívják össze. Budapest, máj. 3. (Az ágostai evangélikus egyház zsinata.) Holnap délelőtt nyitja meg tanácskozásainak sorát az ágostai evangélikus egyház zsinata az ág. ev. gimnázium dísztermében. Ma délután tartották meg a zsinati előértekezletet, melyen már nagy számban jelentek meg a zsinati képviselők. Péchy Tamás nyitja meg az értekezletet, üdvözölvén a megjelenteket, kérve, hogy a zsinat tanácskozásainak sorrendjét állapítsa meg. Kéri továbbá az értekezletet,hogy miután megeshetik,hogy az elnökök közül az egyik a megjelenésben akadályozva lesz, gondoskodjék két alelnök választásáról. A tanácskozás sorrendjére nézve azt ajánlja, hogy mindenekelőtt az alkotmányozó bizottság jelentését és az alkotmányi törvényjavaslatot tárgyalják, miután ez a tárgyalásoknak bázisa. (Helyeslés.) Indítványozza továbbá, hogy az első letárgyalás után a törvényjavaslat egyeztető bizottsághoz utasíttassék, mely az egyes törvényjavaslatok között létezhető ellentéteket fogja kiegyenlíteni s aztán másodszori, illetve harmadszori olvasásra előterjesztik a zsinatnak. Az egyeztető bizottság feladatai fölött hoszszabb vita fejlődött ki, melyben részt vesznek Podmaniczky Géza báró, Prónay Dezső báró, Zelenka püspök, Radó főispán, Győry Elek stb.ben. A zsinati előértekezlet végre elhatározza, hogy a bizottság négy tagból álljon s már a legközelebbi ülések egyikén megválasztassék. Érdekes vita fejlődik ki a törvényjavaslatok tárgyalásának sorrendje fölött. Abban az értekezlet megegyezett, hogy előbb az alkotmányi törvényjavaslat tárgyaltassék, de nagy ellenzésre talált Prónay Dezső bárónak az a javaslata, hogy az alkotmányi részt, mihelyest letárgyaltatok, szentesítés czéljából ő felsége elé terjeszszék. Többen kifejezték azt a véleményüket, hogy a részletekre aligha lehet majd őfelsége szentesítését kikérni. Az ülések idejére nézve az előértekezlet kimondja, hogy egyelőre délelőtt 9-1 órák között tartassanak meg azok. Ezekben megállapodott az előértekezlet s e szerint ülését holnap délelőtt 10 órára tűzi ki. Perlaky Elek háznagy kéri ezután a zsinat tagjait, hogy lakezimeiket jelentsék be. Bejelenti azt is, hogy egy általános összejöveteli helyről fog gondoskodni, ahol a zsinat tagjai a zsinati ülésen kívül is találkozni fognak s eszméket cserélhetnek. Jelenti továbbá, hogy a testvér evangélikus egyházak zsinatairól egy nagyszabású album készül, mely a két zsinat tagjainak arczképeit fogja megörökíteni. Felkéri a zsinati tagokat, hogy jelenjenek meg Erdélyi fényképész Erzsébettéri műtermében, ahol az album számára a felvételeket eszközük. A sommás eljárás. — A képviselőház igazságügyi bizottságából. — A képviselőház igazságügyi bizottsága mai ülésében megkezdte a sommás eljárásról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. Az 1-fő §-nál (sommás eljárás alá s a kir. járásbíróságok hatáskörébe tartozó ügyek) felynek előadó részletes indokolás indokolás kíséretében elfogadásra ajánlja a járásbíróságok hatáskörének javasolt kiterjesztését. Horváth Lajos attól tart, hogy ha oly dolgok utaltatnak a járásbíróságokhoz, melyek csak hosszabb kutatás után hozhatók tisztába, úgy a döntés az igazság rovására fog történni. Ha megmaradnánk azon hatáskör mellett, melyet az 1881. 59. tcz. állapit meg, sokkal kevesebb nehézséggel járna az uj rendszer életbeléptetése. Szóló ellene van annak, hogy a járásbíróságokra bárminő uj teher ruháztassék, s ily ily irányban javasolja az 1. §. módosítását. — Szilágyi miniszter utal arra,hogy a hatáskör kiterjesztésénél két szempont volt irányadó; az egyik az, hogy a sommás eljárás a szóban forgó ügyeknél nagyobb garanciáját nyújtja a helyes ítélkezésnek; a másik az, hogy a gazdasági élet határozottan megköveteli, miként az apróbb szubsztrátumi ügyek kivétessenek a jelenlegi rendes eljárás keretéből, melyek felemésztik az ügy szubsztrátumát, s oly eljárás által intéztessenek el, amelyet megbíznak. Hogy a szempontból helyesen van-e megvonva a §-ban a kiterjesztés határa, az leghelyesebben az egyes pontoknál ítélhető meg. Veszter szintén a jelenlegi egyes bírósági hatáskör megtartása mellett nyilatkozik. Ha az mondatik ki, hogy az e §-ban felsorolt ügyek a járásbíróságokhoz tartoznak, ebből az következik, hogy minden egyéb ügy kollegiális bíróságokhoz utaltatik, ez pedig prejudikálna szóló azon álláspontjának, melyet az előző ülésen kifejtett, hogy első fokon minden ügy egyes bíróságilag intéztessék el. Miután e javaslatnak bevallottan egyik czélja a kísérletezés, helyesebb megmaradni itt az 1881-ki törvény által megállapított hatáskörben. Polónyi e javaslatnál kardinális elvnek tekinti azt, hogy a járásbírósági hatáskör kiterjesztése tűzetett ki feladatul és szóló e kérdést az általános vita által már szuperáltnak is tekinti. Különben is az első fokon a teljes egyesbírósági rendszernek lévén maga is híve, el kell fogadnia azt, ami e rendszerhez köze-