Nemzeti Sport, 1931. április (23. évfolyam, 62-81. szám)

1931-04-01 / 62. szám

Új terv a Magyar Kupa küzdelmére — a Saját tudósítónktól — Az MLSz intézőbizottsága a Magyar Kupáért folyó küzdelmek komolyságának biztosítása érdekében egészen új rend­szert javasol. Eszerint csupán 32 egylet vehetne részt min­den évben a kupa­küzdelemben. Mégpedig: a 12 I. ligabeli proficsapat, a SL profiliga négy első helyezettje, a 14 amatőr alszövetségi bajnok és máso­dik helyezett, végül a BLASz I. osztá­lyának harmadik és negyedik helyezettje is. Ezeket az egyleteket játékerő szem­pontjából négy nyolcas csoportra oszt­ják. Előbb a 4. csoport mérkőzik a 3. csoporttal, a győztesek a 2. csoporttal és az innen kikerülő győztesek az 1. csoporttal, amelyben pl. az I. profiliga nyolc első helyezettje foglalna helyet, így elérnék azt, hogy a nagy játékerejű csapatoknak nem kellene egész sereg gyenge képességű csapattal mérkőzniük és az 1. csoport tagjai négy mérkőzéssel már a döntőben lehetnek. A PLASz fegyelmi bizottságának tegnap esti határozatai — Saját tudósítónktól — A P­LASz fegyelmi bizottsága szerda helyett tegnap tartotta e heti ülését s ezen Kohlt Il-t (Vác FC) kisebb fajta bírósértésért és a bíróval szembeni engedetlenségért 10 pengő bírságra büntette, játékjogát pedig 2 hétre, március 31-től április 14-ig fel­függesztette. Emódit (Bástya) sú­lyos sportszerűtlenségért 25 pengő bírsággal büntette, Makádi játékjogát pedig a bizottság előtti megjelenésig felfüggesztette. A Bástya tényleg lemondta a BSzKRT elleni Magyar Kupa-mérkőzését — Saját tudósítónktól. — Megírtuk tegnap, hogy a Bástya minden valószínűség szerint lemondja az országos intézőbizottság által nagy­csütörtökre kitűzött BSzKRT elleni Magyar Kupa mérkőzését, a kolozs­vári meccseire való tekintettel. A Bástya vezetősége tegnap délelőtt fog­lalkozott ezzel a kérdéssel s tényleg úgy döntött, hogy lemondja a mécs­esét, tekintettel arra, hogy Kolozsvá­rott, ahol hosszú idő óta nem szere­pelt magyar csapat, pihenten és fitten akarja képviselni a magyar profi­­futballt. Szombaton reggel indul a Bástya Kolozsvárra. Tizenkét játékos megy, név szerint: Benedek, Sirály, Em­őd,­ Körösi, Tóth, Riesz, Hernádi, Wahl, Havas, Harmat, Korányi II. és Kosz­­ta. Emődi sérülése szépen javul s já­tékára biztosan számítanak. Hivatalos kísérő Stein Sándor, de a csapattal tart Wolf és Kardos elnökségi tag is. A kolozsvári programot még mindig nem tudják Szegeden. Valószínűleg első nap az Universitatea, másnap pedig a KAC-Hagyibor kombinált ellen játszik a Bástya. De lehet az is, hogy fordított sorrendben kerülnek lejátszásra a meccsek. A Nemzeti BC Győrött játszik va­sárnap s a DAC—ETO kombinált csapata lesz az ellenfele 931 •; \ - U m. - 1 *| X » r 1 # -*• 2 Ke. Mm sSsStm r I XXLII. évf. 62. sz Romániában lO lei Mogjaienik: . Ausztriában 90 Groschen cstttörtők és szombat kivételévé* Németországban 20 pfennig niiirTFHi , iwirrTmn, minden nap Svájcban 20 centimé Franciaországban I.jO franc Szerkesztőség és kiadóhivatal Olaszországban 1 líra Amerikában 6 cent W­­VU.r., offitca .11. Előfizetési dijak: fraaklJlffff jtPodmaniczky-utcs sarok; Belföldre egy negyedévre 12 P iMwTik jWflOi f r (egy hónapra 4.50 P) ^BBP Levélcím: Ausztriába egy negyedévre 15 P Napest 62, postafiók 24 Csehszlovákiába és Romániába Távirati cím: ** ** Nemzeti Sport Budapest halféle külföldre 18 P _ . . ... .. . ... .. Telefon: 112—44 és 251—26 Ma Kairóban az angol katonai válogatott ellen játszik a Bocskai Budapesten két fontos I. osztályú amatőr bajnoki mérkőzés kerül sorra — Holnap Bordeauxban áll ki az Attila — Saját tudósítónktól — Ezen a héten hétköznap is sorra kerül néhány érdekes futballesemény. Túramérkőzések során a Bocskai csa­pata ma játsza negyedik egyiptomi meccsét. Ezúttal Kairóban az angol katonai válo­gatott ellen állnak ki a debrece­niek, s remélhetőleg két legutóbbi veresé­gük után most már győznek. Holnap, csütörtökön az Attila játszik túra­meccset. A miskolciak nimes-i mérkő­zésük után most Bordeauxban mécs­eselnek. Jut azonban mérkőzés Budapestnek is, igaz, hogy csak amatőr, de bajnoki találkozó. Két érdekes elsőosztályú amatőrbajnoki meccs kerül ugyanis sorra. Ha a Törekvés—BEAC meccsen az országos amatőrbajnok­csapat győz, akkor az első helyre ke­rül, de igen érdekes a helyezések szem­pontjából a BSE—Postás meccs is, hiszen mindkettő az élcsapa­tok közé tartozik. Erre a meccsre azonban egyelőre a Postás nem akar kiállni, mint lapunk más helyén bőveb­ben kifejtjük. Mára, illetve holnapra volt még ki­tűzve a Postás—Szolnoki MÁV Co­­rinthian-díj és a Bástya—BSzKRT Magyar Kupa mérkőzés is. Az előbbit a Bástya, az utóbbit meg a Szolnoki MÁV lemondta s így ez a két meccs elmarad. Ezzel szemben sorra kerül ma még a Fér. Vasutas—B. Vasutas bajnoki mérkőzés is. Megbukott a létszámemelés, de a megosztott bajnokság terve is Marad előreláthatólag a mostani rendszer, a mérkőzések beosztásánál azonban a gazdasági szempontokat is figyelembe fogják venni Csak húsvét után dönt végleg a profik értekezlete — Saját tudósítónktól — Népes gyülekezeten tárgyalta ked­den este a profiegyletek vezérkara az új bajnoki rendszer problémáját, meg­állapodásra jutni azonban nem tudott. Az elhangzott ideák és tervek még megérésre várnak, éppen ezért a gyülekezet ezúttal pozitív határozat­hozatala nélkül oszlott szét. Pozitívum csak az, hogy a II. liga nem tudta a létszámemelés üdvözítő voltáról meg­győzni az I. ligát. Létszámemelés tehát nem lesz. De elesett a megosztott bajnokság ter­ve is. A Preiszmann—Fodor dr. féle érdekes tervről gondolkozni fognak a gyülekezet tagjai, akik húsvét után újabb megbeszélésre ülnek majd össze. Az értekezlet, amelyen Reichard Ottó elnökölt, kezdetben fesztelen eszmecsere volt csak, amíg az elnöki ülés tartott. Az elnöki ülés sem ho­zott pozitív eredményt, ami miatt az elnökség tagjai elég éles kritikában részesültek, különösen a II. liga szó­nokai részéről. A részletes vitában majdnem minden egyleti delegátus részt vett és a vita hangja néhányszor igen szenvedélyes tónusba csapott át, általában azonban nívós és érvekben gazdag volt. Fényes dr. a vidéki egyletek nevében utasította vissza azt a tervet, hogy külön fővárosi és vidéki csoportot állítsanak fel, ha csak az őszi szezon tartamára is. Reichard óv a sötétbe ugrástól, úgy látja, hogy már régóta törik az embe­rek a fejüket az új bajnoki rendsze­ren és hogy nincs eddig eredmény, az ,vagy arra mutat, hogy nincs jobb rendszer a mainál, vagy pedig arra, hogy nem elég okosak a vezérek, hogy jobb rendszert kisüssenek. Inkább le­építést tart szükségesnek és a terhek csökkentésére az erők összefogását. Neuwelt fél, hogy a létszámemelés még több vidéki egyletet hoz be az I. ligába, ami miatt még jobban fog szenvedni a fővárosiak programjának folyamatossága. Létszámemelés helyett inkább új intézkedéseket ajánl, amelyek gazdaságilag segítenének a ki­sebb egyleteken. A testnevelési adó úgyis visszatérí­tésre kerülő 50 százaléka már eredeti­leg se legyen befizetendő, a nagyegy­letek játékosokkal támogatnák a II. ligát, amely vidéki propaganda-utakra állíthatna fel csapatokat, a váloga­tott terminusokat okosabban ki le­hetne használni a kisegyletek javára, a sorsolásnál vegyék figyelembe a gazdasági szempontokat, az adminisz­trációt le kell építeni. Kisfalvi dr. a sajtó ellenszenvét véli leküzdhetőnek az OTT által rendezendő ankét útján. Faragó Somogy, Polacsek Turul, Steiner Bak FC, Kiss Attila, Maut­­ner Rákospalota, továbbá Kronberger, Rosenfeld és Tibor határozottan a lét­számemelésben látja az egyetlen ki­vezető utat. Preiszmann egy évi próbaidőre kimondaná, hogy minden mérkő­zést a budapesti három nagy pályán kell lejátszani. Ez a koncentráció javíthatna csak az anyagi eredményeiken. Fodor dr. bele­­­kapcsolódva ebbe a tervbe diktátori hatalommal felruházott bizottság ke­zébe adná azt a jogot, hogy a bajnoki programot egyedül a gazdasági szem­pontok figyelembevételével oszthassa be. Elismeri, hogy a sportszerűség elve súlyos sérelmet szenvedne, de a végszükség rendkívüli intézkedéseket tesz szükségessé. Ennek elgondolása nyomán Fábián Bástya és Faragó Budai „11” kifej­tette, hogy a sportszerűség ismérveit eny­­nyire félretenni nem is szüksé­ges, mert hiszen az ismeretes Nádas-féle rendszerrel már a sorsolásnál el lehet érni, hogy a mérkőzések a gazdasági szem­pontok figyelembevételével osz­lassanak el a főváros és vidék, továbbá az egyes pályák közt. Ez a terv már első pillanatra je­lentősen hódított az értekezlet tagjai közt és meg lehet állapítani, hogy egy-két makacs létszámemelőn kívül a többség már a II. ligában is letett arról, hogy folytassa a meddő harcot az I. liga felfogása ellen. A helyzet tehát az, hogy a bajnoki rendszeren nem lesz változás, a for­dulók kisorsolásánál azonban a Ná­das-féle rendszert veszik majd igény­be, esetleg egy-két korrektívummal.

Next