Nemzeti Sport, 1934. február (26. évfolyam, 22-41. szám)

1934-02-01 / 22. szám

A mösz tanácsa elfogadta a b. vasutas fellebbezését és így a B. vasutas lett a box­­csapatbajnok — Saját tudósítónktól — A Bp. Vasutas a box-csapat­­bajnokság győztese!!! így döntött tegnap a MÖSz idei első tanács­ülése. Az egyébként semmi érde­keset sem ígérő tárgysorozaton csupán a Bp. Vasutas fellebbezése húzódott meg, amelyet a szakosz­tály­ határozata ellen adott be. Ismeretes már az a bizonyos rossz mérleg ügye, amely Sallait (Bp. Vasutas) a Blum HAC elleni mérkőzésen megszerezhető két pontjától fosztotta meg. Ez az el­vesztett két pont végeredményben a Bp. Vasutas csapatbajnoki címét jelentette. Akkor a szakbizottság nem tette mérlegelés tárgyává azt a tényt, hogy a köztudomásúan rossz mérleg miatt nem lehet egye­sületet egy esztendei munkájának gyümölcsétől megfosztani. A ta­nács tegnap a tiszta sportszellem álláspontjára helyezkedett akkor, amikor titkos szavazással 16:7 arányban kimondotta, hogy a Bp. Vasutas óvásának helyt ad és Sallait úgy te­kinti, mint aki a bántam­­súlyt hozni tudta. Ennek következtében a Bp. Vasutas —HAC csapatbajnoki mér­kőzés végső eredményének a 10:6-os eredményt ismerte el, így pedig a csapatbajnok­ság győztese, a Bp. Vasutas. A csapatbajnokság végső helye­zési sorrendje ugyanis ezek után megváltozott, mert 1. Bp. Vasutas 3 2 1 —28:20 5 2. BTK 3 1 2 — 28:20 4 Az FTC és HAC helyezésére ez a döntés semilyen befolyást nem gyakorolt. A tanácsi döntés ellen a helyszínen a HAC nem adott be fellebbezést. Az ülés után azonban már köztudomású lett, hogy a kö­zeli napokban a közgyűléshez fel­lebbezi meg a HAC a tanács dön­tését. Felállt azonban a tanácsban Romancsek József (BTC) és a másik érdekelt fél, a BTK nevé­ben jelentette be, hogy a tanács határozatát a BTK a szabályokban előírt időn belül meg fogja felleb­bezni. Ez alkalommal láthatta a BTK elnöksége első ízben eddigi helytelen magatartásának követ­kezményét. A BTK tudvalevőleg, bár arra felszólították, a tanács­ban ellenzéki magatartását kidom­borítandó, nem jelölt senkit sem. Most reája nézve ilyen nagyfon­tosságú kérdésben nem volt egyet­len tagja sem, aki érdekében fel tudott volna szólalni. A nagy ügy letárgyalása után Kiss Elemér szövetségi kapitány bejelentette az északi túrára me­nő válogatott csapat névsorát. (Keddi számunkban már közöl­tük.) Végül a bizottságok megvá­lasztására került a sor. Ez a kö­vetkező eredményt hozta: Szak­bizottság: előadó Zemler Vilmos BTK, Tomory Dezső dr. ek., Fa­ragó Tibor NSC, Csuzy Pál BEAC, Kertész István BSE, Sul­­ka Béla Bp. Vasutas, Vida Gyula Törekvés, Hochstadter György FTC, Mészáros Béla HAC, Szent­­iványi Iván MAC. Egy helyet a MÁVAG részére fenntartottak. Gazdasági bizottság: előadó Kiss Árpád Spárta, Heltai Hugó ek., Pordány Ferenc FTC, Krausz Sándor NSC, Tuschák­­László ek. Fegyelmi bizottság: előadó Ker­tész István BSE, Heltai Hugó ek., Kiss Árpád Spárta, Zemler Vil­mos BSK, Steiner Alfréd ek., Tomory Dezső dr. ek., Pordány Ferenc FTC, Kozmusz Ferenc HAC, Szentiványi Iván MAC. Professzionista alosztály: előadó Heltai Hugó ek., Dobránszky Ist­ván MAFC, Grünfeld József ek., Steiner Alfréd ek., Veress Pál MLSC, Untenecker József ek., Zichy Ede gróf ek. Vidéki bizott­ság: előadó Tuschák László ek., Borbás János BSzKRT, Gonda Sándor Baja, Schlotthauer Lo­­ránd MAFC, Fischer Kálmán NSC, Alexander György NSC, Pordány Ferenc FTC, Sulka Bé­la Bp. Vasutas, Vadász Gyula Dombóvári VOGE. Bíróbizottság: előadó Forray Árpád. Tagjai az összes képesített bírák. Ma reggel: Indulás milanóba ! A magyar válogatott jéghokki­­csapat kiutazása elől elsimultak az utoló akadályok is s így ma reg­gel 7 óra 40 perckor a következő csapat utazik el a jéghokki Európa­­bajnokságára: Csák (Kátay) — Farkas, Barcza (Bethlen) — Je­­ney, Miklós, Báthy, csere: Háray, Érdy, Gergely 11., tart.: Margó. A csapatot Minder Frigyes vezeti s együtt megy a csapattal Deimi is. A válogatott pénteken reggel érkezik Milánóba, ahol aznap este 6 órakor ejtik meg az európa­­bajnoki, illetőleg világbajnoki jéghokkirtorna sorsolását. Este fél 9 órakor kezdődik a LIHG (Nemzetközi Jéghokki Szövetség) kongresszusa. A kiírás értelmében az első játéknap február 3-án, szombaton van. Magyar műkor­csolyázók Troppauban Az eddigi tervek szerint a Galló­i Dillinger pár, Pataky Dénes és még néhány jeles magyar mű­korcsolyázó Troppauba utazik, hogy részt vegyen az ottani nem­zetközi műkorcsolyázó versenyen. I Csütörtök 12 fül. I _ ma délelőtt 1934 február 1. 1 1 1BT BtWl 6rk0Zil8lf xxv,. „„o.y.n., 22. „am. .Wi M Budapestre i Hp M** ^ az olaszulufzk Szerkesztőség és kiadóhivatal, TM ‘Budapest, vi.. RdiM-o. m­. (Tét. 112—«*, 5.5 t—u.) wElKjBk. — Saját tudósítónktól —fi levélcím: ^mm - Uv,rau c,m. pBBg . A pénteki akadémiára érkező t'achxslovdkidban t Ke, flamtinidban ■ 1WMj jgBMffll 1 H olaSZ kardcsapat :Marti, Gad­dini, 5 lei, Jugoszláviában 2% dinár Pinton, Aziselzm és Cuccui ma dél-Ausztriában 20 Gr., Németországban 15 Pf., jagHEjBs­ előtt 10 órakor érkezik a déli Svájcban 15 c., Franciaországban i­fr., ■gr pályaudvarra. Az olasz vívókat a Olaszországban 1.80­­., Amerikában 4 cent. Anna. Előfizetési díj: Belföldre negyedévre 1.20 P. szövetség küldöttsége, az OlaSZ egy hónapra 3.50 P. Ausztriába negyedévre követség és a VÍVaS SZamOS DaPatja » P. Éeiak-Amerikába K­ P. egyéb kül- ^ ” fogadta : .is P. Schielkeben tegnap befejeződött a IV. német téli játékok jégkorong­tornája. A döntőben a­ berlini Bran­denburg győzött a bajor Bissersee együttese ellen 1:0 arányban. Rész­idők: 0:0, 0:0, 1:0. A csapat legjobb embere Kaufmann, kapus volt. A har­madik helyért az EV Füssen 3:1 (1:0, 1:0, 1:1) arányban verte, a Berliner Schlittschuh Club együttesét. A „csillagok" nélkül is ragyogó csapatot küld­hetünk Rómába Helyet a fiatalságnak! Rómába küldünk válogatott csapatot február 11-én. Ez a csapat papírosan Budapest csa­pata lesz, mert az olaszok Róma együttesét állítják ki vele szem­ben. Az olaszok azonban nem ve­szik nagyon szigorúan a dolgot, nápolyi játékosokkal is készülnek csapatukat megerősíteni. De mi­­nálunk sem lehet azért egy játé­kosra rásütni a bélyeget, hogy ő miskolci, mert az Attilában ját­szik, vagy debreceni, mert a Bocskai színeiben rúgja jelenleg a labdát. Ebben a tekintetben­ tehát nyu­godtan válogathatunk a rendel­kezésre álló egész profigárdából. Vannak azonban más szempon­tok, amik a római csapat kiállí­tásánál előtérbe nyomulnak. Az olaszok nagy csapata ezen a na­pon az osztrákok ellen játszik az Európa Kupáért, B­ csapatuk pe­dig az osztrákok hasonló jellegű együttesét látja vendégül. Mi sem küldhetjük el tehát legjobb­jainkat, már csak azért sem, nem is szólva arról, hogy jót fog ten­ni nekik még egy heti pihenés. Alapelvként tehát el lehetne fogadni — csekély korrekció­val —, hogy ne kerüljön be a római csa­patba olyan játékos, aki leg­utoljára ősszel Budapesten játszott az olaszok ellen és aki Frankfurtban tagja volt a nemzeti válogatottnak. Ez a két meccs volt a magyar válogatott két utolsó mérkőzése. Ezek szerint tehát figyelmen kívül kellene hagyni a következő játékosokat: Háda — Korányi, Biró, Sternberg — Szalay, Sárosi, Palotás, Szűcs, Seres — Mikes, Takács II., Polgár, Toldi, Kemény, Fenyvesi Vincze, Titkos. A másik szempont, ami szinte kézenfekvő: a fiatalok seregét vegyük szemügyre elsősorban, amikor a római csapat összeállítá­sán törjük a fejünket. És ha fel­sorakoztatjuk az ifjú gárdát, azt fogjuk látni, hogy a legelsővonal­beliek kihagyásával is olyan erők állnak rendelkezésre, akikből pom­pás kis csapatot lehet összeállítani. A kapusok között ott van Pálinkás Szeged FC, Alberti Bocskai, Juhász Prö­­bus, Sziklai Újpest. Hátvéd is akad bőven: Táros Phöbus, Kis Hungária, Vágó Bocskai, Futó Újpest, Győry III. ker., Bán At­tila, Szemere Kispest, Joós So­mogy, Raffai Szeged. A jobbfedezet helyére a Ferencváros Hoffmann­— Saját tudósítónktól —u­ján és a Nemzeti Vadasán kívül figyelmet érdemel Egri Hungária, Beretvás és Steiner III. ker., Szabó J. Attila is. A középfedezet helyén sincs gond. Móré Ferenc­város,­ Gyulay Bocskai, Somlai Kispest, Somogyi Szeged, Buzássy Attila, Sebes Hungária bő válasz­tékot nyújt. A fedezetsor baloldalán ott van Rejti III. ker., Komáromi Phöbus, Berták Szeged, Schuder Budai, Belcsik Nemzeti. Jobbszélre Tamásy és Pusztai az Újpestből, Korányi II. Szegedről, Béky a Phöbusból esélyes jelölt. Cl -- 'V " \ : 1 • 1' *' Jobbösszekötőnek jelentkezik Szikár a Phöbusból és a szegedi Bognár. De akármelyik összekötőben jól felhasználható lenne Solty, a Phöbus edzésein résztvevő REAC-csatár. A center helyére a kispesti Nemes és a fe­rencvárosi Székely pályázhat leg­több eséllyel, de van itt is még néhány említésre méltó játékos: Egry III. ker., Kármán III. ker. Balösszekötőben Bihamy Nemzeti, Kovács Ferenc­város, Tombor II. Phöbus (ha sé­rülése megengedi), Eőry Bocskai, Szepes Kispest mind szóbajöhett. A csatársor balszélére Serényi Kispest, Tárnok Phöbus, Déri Újpest, Hevesi Bocskai, Szabi III. Hungária lehet jelölt. És ha a sok „csikó” közé egypár lehiggadt játékost is be­ akarunk tenni, hogy gerincet adjunk a csa­patnak, ott van Dénes, Rozgonyi, Lázár, Cseh, Teleki, Markos, P. Szabó. Akármelyiknek beállítása csak erősödését jelentheti a csa­patnak. Minden vérveszteség ellenére­ is kifogyhatatlannak látszik az után­pótlás kerete... Február 27-én lesz a vívószö­vetség tisztújító közgyűlése — Saját tudósítónktól — A vívószövetség tanácsa tegnap Rakovszky Iván dr. elnöklete alatt ülést tartott. Az ülésen egyperces felállással gyászolták Mihalovits Zol­tán tábornokot, a szövetség elhunyt volt alelnökét. A tanácsülés az ellen­zék óhajának megfelelően kiküldte a jelölő bizottságba a következő tanács­tagokat: Honffy Lajos, Schenker, Szelényi, Diéta István, Schréder, Ga­­ray, Bay, Jekelfalussy és Schwartz. A tanács a tisztújító közgyűlés nap­jául február 27-ét tűzte ki. Kanos, Gerevicit, naicsányi a­­látogatott Kardcsapat, Elek Ilona, Bogáthy, Dany és Varga a válogatott női csapat — Saját tudósítónktól. — A válogatóbizottság Jekelfalussy György javaslata alapján kiküldte azokat a vívókat, akik pénteken a vívóestén a magyar színeket képvi­selni fogják. A kardcsapatot a követ­kezőkben állították össze: Kabos, Ge­­revich, Rajcsányi és tartalék Kovács, a női csapat Elek Ilona, Dany Mar­git, Bogáthy Erna, Varga Ilona és tartalék Elek Margit. A tőrmeccsre Hajdú Jánost s az épéemeccsre Bo­­rovszky Jenőt küldték ki. Összeállították a jövendő tisztikart A vívószövetségben összeállították a jövendő tisztikart. Ez a tisztikar a következő: elnök: báró Perén­yi Zsigmond, ügyvezető elnök: Filotás Ferenc, alelnök: Schenker Zoltán és Szilaveczky Lajos, főtitkár: Uhlya­rik Jenő, titkár: Prückler András és pénztáros: Gergely Oszkár. Az új tisztikart a vívás széles rétegeiben megnyugvással és örömmel fogadják. A Hungária Soroksárt legá­zoló csapatával áll ki a Phöbus ellen Hungária—Phöbus mérkőzés lesz — persze barátságos alapon — va­sárnap délután a berlini utcai pá­lyán. A kék-fehérek nagyon komo­lyan veszik ezt a mérkőzést, nemcsak azért, mert az ősszel a Phöbustól ve­reséget szenvedtek s ezt vissza akar­ják fizetni, hanem azért is, mert igazolni akarják a soroksári nagy­arányú győzelmet is. Az összeállítás az eddigiek szerint teljesen azonos lesz azzal, amelyik Soroksáron ki­vívta a gólözönös győzelmet, vagyis a következő: Szabó (Újvári) — Mándi, Kis —­ Egri, Magyar, Sebes — Szegő, Kar­dos, Cseh, Turay (Dudás), Szabó III. Lukácsnak a Hungáriához való szerződtetéséről nincsen szó, valaki tévesen informálhatta a Sporthírla­­pot — Lenkey Imre, a Hungária ed­zője mondotta ezt nekünk tegnap.

Next