Nemzeti Sport, 1939. október (31. évfolyam, 194-216. szám)

1939-10-01 / 194. szám

Vasárnap 1939 október 1 XXXI. évfolyam 194. szám Áras 12 fillér Szlovákiában . . • 1.20 K Romániában . • 6 lei Jugoszláviában 2xh din. Németországban 15 Ft. Clusorsxigbas m m m i«— Franciaországban M M M M Wtd­ífra Svájcban.. m m m m SSes* A aaprikábasm m di Qb — Hosszú győzelmi sorozatot kell meg­törnünk — írják a bécsi lapok — Telefonjelentésünk —­(Bécs, szeptember 10.) A bécsi lapok már ma délutáni számaikban is bőven foglalkoznak a holnapi mérkőzéssel. A Wiener Neueste Nachrichten ezt írja: „Nehéz erős próba lesz Bécs számá­ra ez a mérkőzés, mert a magyarok jobb előfeltételek mellett készülhet­tek. A barátság jegyében folyik majd ez az összecsapás is, éppen úgy, mint az elmúlt vasárnap Bu­dapesten a német-magyar. A szám­szerű eredmény nem is olyan fon­tos, mint az a­ tény, hogy itt ma egyáltalán labdarúgómérkőzés folyik és hogy a német labdarúgás a rendkívüli viszonyok közepette is elég erős ahhoz, hogy teljesítse nemzetközi kötelezettségeit. A Bécs—Budapest mérkőzés még szo­rosabbra fűzi a két nemzet barát­ságát. A közönség reméli, hogy szép mérkőzést lát majd.“ A W­iener Mittag így ír:­­ „­Győzelmi sorozatot kellene meg­törnünk a 85-ödször kiálló ősi ellen­fél ellen. Hatalmas tömeg várható a mérkőzésre, hiszen 1934, vagyis a bolognai világbajnoki mérkőzés óta nem győzött az osztrák csapat a magyar ellen. A közönség bízik a bécsi csapatban, bár sok kiválósá­gunkról le kellett mondanunk. Bí­zunk­ azonban abban, hogy a tudás és a lelkesedés a mi javunkra dönti el a mérkőzést. Csak egy pillantást kell vetnünk, a budapesti összeállí­tásra és már látjuk, hogy a ma­gyarok pompás legénységet küldtek Bécsbe." (Ezután részletesen fog­lalkozik az újság a magyar játéko­sokkal.) Mamusich Mihály 41. Bécsi műsor: "Bécs—Budapest, Stadion, 3. Vezeti: Stefanovics. Bécs: Raftl — Thaler, Schmaus — Hanreiter, Hofstadter, Skou­­mal — Ostermann, Reitermayer, Binder, Safarik, Pesser. Budapest: Csikós — Pákozdi (Pázmándy), Bíró (Pákozdi) — Pázmándy (Szalay , Sárosi III., Szalay II. — Kincses, Sárosi dr., Zsenge­llér, Dudás, Gyetvay. (a valószínűbb eset az, h­ogy Bíró játszik.) A MISKOLCI ADAM, KASSÁN A Kassai AC megszerezte a miskolci LESOK kitűnő csatárát, Adámot. Adám valamikor az Attilában játszott bal­­összekötőt. Az új szerzemény a kassai csapatban is balösszekötő helyén fog sze­repelni. Adámmal így áll ma fel a Kassa a BVSC ellen: Jeles — Stempel, Tomkó — Nepkó, Lebenszky, Polacskó — Tóth, Próbajátékos: Vitéz, Ádám, Csepregi. A mérkőzés folyamán szóhoz jut még Foki is. FTC-sportszerep IX., Üllőii út 129 Októ­ber 1-én, vasárnap délután fél 4 órakor labdarúgó mérkőzés BÉCS B)—BUDAPEST B) válogatott csapatai föölött, előtte háromnegyed 2 órakor BLASz-MOVE válogatott mérkőzés a Szent Korona Kupáért előtte 12 órakor BLASz ifi-MOVE ifi válogatott mérkőzés a Szent Korona Kupáért UH VADAIT. Elővételben páholy: 3.—­ P, ülőhely: 2.—P, állóhely: 1.­­ P HLl­flnflU. Helyszínen „ 3.50 P, „ 2.50 P, „ 1.20 P JfWia­jgjgM Diák- és katonajegy: 40 fillér. A diák- és katonajegyeket f­,0iVC:'7rr»r.rt J E a Y . E L G ¥ t 1 B L I HELYEK: IV. ker.: Egyetem-tér 11. Dohányáruda, Károly-körút 18. Teldi könyvkereskedés — V. ker.: Feri Itik­ap — VI. ker.: Andrássy-út 9. Színházjegy-iroda, Teréz-körí. 7. Színhézjegy-irola, Teréz-körút 6. Dohánytőzsde, Teréz-körút 50. Színházjegy-iroda — Vll. ker.: Erzsébet-körút 42. Dohánytőzsde, Erzsébet-körút 20. Az Est jogi írod*, Dob utca 10. Dohánytőzsde, Erzsébet-körút 2. Doh­ánytőzsde, Thököly-út 4. Dohánytőzedi-. István-út 10. — VIII- ker.s József-körút S. Függellenséel Jet Tírod*, Népszínháza. 60 Dohánytőzsde, Kun-e. 12. Dohányt. Barosn-u. 70. Dohányt., Örömvölgy utca Dohányt., József-körút 2. Dohányt. —­IX. ker.­­ Üllői-út 1. Dohányt, Üllői-út 30. Dohánytőzsde. Üllői-út 53/a. Dohányt., Üildi-út 103 Dohányt., Üllő-út 112. Dohányt. Üllői-út 138. Do­hányt, Ferenc-körút 1* Dohány*., Rádsy-u. 2 Dohányt., Múzeum-körút és Baross-nt sarok Dohány­tőzsde, Üllili-út és Orczy-út sarok Dohánytőzsde 20 KM-ES GYALOG 1,0VERSENYT rendez ma az FTC a népligeti nagykör­­ben. A verseny előreláthatólag Hufnág­el újabb csúcseredményét hozza. Meglátjuk ma, az üllős-úton, mit tud Hová lett a váltóbajnokságok régi, vil­lamos légköre, a nagy, lelkes közönség, a kiélezett MAC—BEAC, FTC—MTE, MAC—MTK, KAOE—MAC, BBTE—MAC harcok kora? Hová lett az atléták lelke­sedése, a rendezők ünnepélyes lassú­sága, a nézők izgatott érdeklődése a részidők után? Semmi sem maradt­ még belőlük. Csak az évekkel ezelőtt éppily ezüstös fejű és éppen ilyen ifjú Misángyi Ottó maradt a régi. Tőle vehetnének példát az atlé­ták, akiknek nagy része látható undor­ral húz­za még fel a szögest és hordja tessék-lássék igyekezettel az egyesületi mezt. Szomorú volt tegnap délután a MAC- pályán egy órán belül ledarált váltó­­bajnokság. Az ifjúsági Ix160-as váltón kívül küzdelmet sehol sem láttunk, csúcseredmény is csak a másik ifjúsági számban aknál. Hiszen mentség az is, hogy a váltóbajnokságokat váratlanul hozták két héttel előbbre — de kötve hisszük, hogy két hét múlva jobb ered­ményeket értek volna el. Talán Gyenes akkor már telefonál ki a pályára, hogy fáradt és ezért nem indul — bár lehet, hogy akkor is programra jó lett volna előzőleg. Isten tudja, mit is kellene csi­nálni élgárdánkkal, hogy­ egy kicsit ma­gukra eszméljenek­­kiválóságaink. Talán majd az hoz változást, hogy lassan új egyesületek jelennek meg a színen. A vidéki vállalati egyesületek, a Diósgyőri MÁVAG, a Testvériség, Szombathelyi Haladás, azután a Rákos­ligeti MOVK minden dicséretet megérde­melnek pompás szereplésükért, kitűnő felkészültségükért. A budapesti egyesü­letek közül a két bajnokságban is győz­tes BBTE aratta a legn­agyobb sikert. A BBTE-ben hosszú szünet után Kovács is futott. Szenior bajnokságok 4x1­ F9 m: 1. BBTE (Gorkón Polgár, Ko­vács, Sir dr.) 42-6, 2. UTE (Baranyai, Re­gös, Sándor, Solti) 43-8, 3. DiMAVAG (Bakky, Gulyás, Novák, Szalados) 44.4, 4. Haladás (Németh, Kovács, Komoróczy, On­­derfi) 44.8, 5. TSE (Molnár, Torba, Nagy, Pelsőczi).­­ A 44.1 mp alatt harmadik­nak befutó MAC (Nagy, Bellaágh, Vadas, Minai) túlváltotta.­­ A hatodik pályán induló Nagy és a második pályán futó Görkei csaknem egyezerre vált, de a nagyszerűen futó Polgár öt métert ver rá Bellaughra és az ÚTE is a MAC elé kerül. A még kissé kövér Kovács lead Sándor ellen. Vadassal szemben tartja az előnyt a fordulóban­ Az egyenesben Sir könnyen győz, Minai elszalad .Vad­as elől lassítva is csak a vonalon túl veszi át a botot. Ha előfutam lett volna, job­ban futott volna a BBTE. 4.­li­áta­m: 1. MAC (Istenes, dr. 4:08-4, Csaplár 4:03-6, Rátonyi 4:5­, Szabó 3:58-8) 16:19.8, 2. UTE (Kiss 4:11.4, Gulyás 4:07.4, Eper VMS, Híres 4:19.2) 16:44-8, BBTE (Lendvai 4:08.6, Szegedi 4:20-8, Kelen 4:09, Harsány­ 4:03.4) 16:46-8, 4-Testvériség (Rakonczay 4:13, Molnár Tárnoki 4:15, Farkas 4:09.2) 16:47-2, pest­­vidéki kér, csúcs. — Istenei? 101­0 méteren át 15 méteres lemaradással ijeszti a MAC-istákat, aztán szép hajrá után haj­­s­zállal­ Lendvait is megelőzii. Csap­ár már nagyon elhúz és még a gyengébben futó Rátonyi is megőriz 30 méter előnyt Szabónak Híressel szemben. Híres 58-4-es első körrel hoz valamit, de azután látva Szabó egyenletes iramát, a 4x400-ra gon­dol é­s lassít. Szabó 1:10, 2:05 3:11-es rész­idők után könnyen fut 1 percen belüli A harmadik helyért Farkas és Harkányi harcol. Farkas iram helyett hajrára ment és ki is kapott Harsányitól. A ke­rületi csúcs így is jó. 4x409 m: 1­ BBTE (Góby 51.8, Sir 51.2, Polgár 50.6, G­irkói 49-0) 3:23-2. 2- UTE (Seres 54, Baranyai 52-8, IPrés 51.4, Sán­dor 49.8) 3:27.5. 3. ^Norrvíth 54.6, Török 53.2, Horváth 522, Ottóéi 49.4) 3:29.4, északnyugati kor. csúcs,­­4. DIMAVAG (Bakky 53-8, Novák 52.6, Nyalka 52, Ver­­bőczi 52) 3:30.4, évszaki­ kor. csúcs. — A MAC nem tud kiállni, mert Szabó még fáradt a­z 1500-tól. A BBTE az elejétől végig vezet, Sir kacagva futott kitű­nően. A meglepetés Ónodi nagyszerű fu­tása. 12 métert behozott Verbóczin és még rá vert egy csomót. A két vidéki egyesület ideje igen jó. Ifjúsági bajnokságok: JLxlOP m, 1 MRTSE (Tóth, Antal, Ba­­lfon, Tasnódi'i 44.9, pestvidéki kér, csúcs. 2. BEE (Hanzély,­­ Berényi, Kutasi, Pe­csarka) 45.2. 3. MAC (Roskó, Zsakó, Sza­­kics, Rábai) 45.3. (Tófalvi, Bi­han, Bakos Panni... A~ 'rákosita'et.i csa­­pat szép küzdelem után győzött a jól futó leventék és a Mindszentyt,, Marjayt és Ráczot nélkülöző MAC ellen. 4x1000 m: 1. UTE (Jagicza 2:47, Al­­másy 2:42, Kiss 2:47.4, Zoltay 2:40.2) 10:56.6, országos ifjúsági csúcs. 2. BSzKRT (Rátori 2:49.4,, Marosi 2:45.4, Győrfi 2:43, Margittay 2:39) 11:00. 3. Testvériség (Hamvas 2:48.6, Bacsa 2:51.4, Istokovits 2:43, Marincsák 2:38.6) 11:01.6. pestvidéki kér. csúcs. 4. BSE (Cserfalvi, Csázi, Grondzsák, Stefanovics) 11:17.4. 5. MVSC (Halász, Gál, Apró, Mezősi) 11:18. északi kér. csúcs. 6. MAC (Rajcsányi, Markaly, Bedő, Nádas).­­ Az UTE még jobb csúcsot is futhatott volna, ha Zoltay jobban igyekszik. (Régi csúcs: UTE 10.58 8.) Súlylökés, megfovási: 1. Darányi dr. MAC 14.85. 2. Németh BSzKRT 14.54. 3. Rákhely ARAK 13.87. 4 Varró. Testv. 13.62. — Darányi újra fellövőben van. A második napon is jó versenyek várhatók. 4x­200 mé­teren a BBTE győzelmét nem lehet kétessé tenni, a MAC-nak az UTE- vel is küzdenie kell a második he­lyért. 4x800-on kigyenlítettebb a helyzet. Itt a MAC a valószínű győz­tes a BBTE-vel és az UTE-val szemben. Az 5000 méteres ötös csa­patversenyben a Szabó—Csaplár visszavágás ígér jó eredményt. Re­mélhetőleg Szabó nem lesz túlságo­san fáradt a 800 métertől. Jó futást várunk Németh­től és a Testvériség Farkasától is. (Kár, hogy Szilágyi, Kelen, Esztergomi nem nevezett. Elindulhatnának ...)­­A csapatver­senyt a MAC-nak­­kell megnyernie , ha mindenki végigfutja a távot. Az ÚJTE-t megszoríthatja a Testvé­riség. Az ifjúsági számok közül 4X400-on a BSE, UTE, FTC, MAC, a 3000-es csapatversenyben az UTE, Testvé­riség, BLE fog nagy küzdelmet vív­ni. Lesz távolugrás (Gyuricza, Ver­mes, Zajki, Somló) és diszkoszvetés is (Kulitzi, Józsa, Madarász, Reiszky stb.). A verseny délután 3 órakor kezdődik a MAC-pályán. Bíró lekéste a déli vonatot, reggelre ér csak Bécsbe, lehet,hogy nem játszatják Bécs csapata is változik: Zisebek lemondott i­j csúcseredménnyel győzött az UTE a 4x1000 -es ifjúsági váltóban Két szenior váltóbajnokságot nyert a BBTE egyet a MAC Az MRT­E a 4x100-as ifjúsági bajnok Kéry a MÁVAG ifjú, de szívós kullancs­­fedezete Csupa gyerekember­­ és csupa bizakodás Megérkezett Budapestre Bécs második válogatott csapata Tegnap délután pár perccel 2 óra előtt a Keleti pályaudvar érkezési oldalán, a külső vágányoknál, kis csoportban szövetségi vezetők beszél­gettek. Zsarnóczay János dr., Kovács Endre dr., Gudenus Hugó báró, Holló Zoltán dr., Máriássy Lajos dr., Gálffy András dr., Molnár Ig­­nácz szövetségi edző és még néhá­­nyan várták a Bécs B­ válogatott csapatát hozó gyorsvonatot. Néhány perces késéssel be is fut a vonat. A második kocsiból ugrálnak le a bécsi, játékosok, köztük vezető­jük Müller dr. is. Általános üdvöz­lés. Az első, ami feltűnik: csupa fiatal, mosolygó arcú gyerekember­­ből áll a bécsi második garnitúra. Gudenus báró mosolyogva meg­jegyzi: — Ezek talán azt hiszik, hogy az ifik ellen játszanak ! A magyar vezetők Müller alelnö­­köt fogják közre, nti pedig elvegyü­lünk a játékosok között. Az egyik zömök, mokány, irtó nagy kézitás­kát cipelő játékostól megkérdjük: ——— Hányan jöttek. —­ Tizennégy játékos jött. A csa­pat és három tartalék. Én is tarta­lék, vagyok, Prennsz a nevem. — Mi lesz a felállításuk? — A­ felállításunk ez lesz: Mar­tinék — Schlauf, Speiner — Xan­­der, Sabetitsch, Mikolasch — Ho­­fer, Decker, Épp, Vita, Link. A há­rom­ tartalék: Schilling, Merkl, Pren­­ner. Természetesen velünk jött ed­zőnk, Nitsch is. — Milyen a hangulat ? — Jó. De azért egy kis szoron­gást éreznek a fiúk. A legtöbb, még nem játszottak válogatott csapatban. Ugye, csodálkoznak, hogy a legtöbb­ az új csapat összeállítását nagyon jól sikerültnek tartják, erősebbnek, a­ múlt vasárnap Budapesten járt német válogatottnál. Bécsben biz­tosra veszik a győzelmet, a B­ csa­pattól is legrosszabb esetben dön­tetlen eredményt várnak. Már kint is vagyunk az autóknál. Pillanatok alatt beugrálnak és már robognak is szállásuk flé. FU­TSALI Í2£* az M. L. Sz. előírása szerinti labda S­K 9­0­0 és PLÖKL sportáruházaiban, VI., Vilmos csá­­szár­ai 33. és IV., Váci­ utca 40 Árjegyzék! jó fiatal gyerek ? Én sem vagyok még nagykorú, de a csapat három,­­negyed része 30 éven alul van. De játszani azt tudnak. A hétközi mér­kőzésen nagyszerűen játszott a csa­patunk Bécs A­ válogatottja ellen és simán meg is vertük az­­örege­ket.. . — Milyen eredményt várnak? — Reménykedünk. Ha olyan jól fogunk játszani, mint az A) válo­gatottunk ellen, akkor, azt hiszem, győzni fogunk. — No és a bécsi mérkőzéstől mit várnak ? — Nem fog az A) csapatunk olyan verést kapni, mint a nagy­válogatottunk. Pécsben általában fi! Egyenruhát, /Tg polgári öltönyt !/ előnyös feltételek aayiák mellett késett fi nagy Kálmán WIW IV- Kossuta C.-U. U­K­M (Saját ház) TeL: 1-836-59 . Alapittatott: lg 99. Gyimesi győzelme várható az első kassai magyar marat Stankai sok­­ságban Ma déli ,12 órakor indul el a KAC-pályáról az 1939. évi magyar marathóni bajnokság mezőnye. Ki­tűnő mezőny. A tavalyi bajnok, a fiatal Mucsi mellett ott van az el­múlt évek sok szívós marathóni futója, a salgótarjáni Zelenka, a BSE-ista Kiss, a szegedi Gyetvay, a pestújhelyi Maurerp és még szá­mosan, akik képesek jóval 3 órán belül megfutni­ a 42.195 méteres távot. A győzelem első esélyesének azonban mi mégis a Fest.­.sok apró­­termetű futóját, Gyimes­it tartjuk. Bizonyos fokig ellene szól, hogy legnagyobb formáját tavasszal érte el és azóta hasonló kimagasló ered­ményeket nem produkált. De ez a helyzet Mucsival is, aki a mün­cheni májusi versenyen érte el idei legjobb eredményét. Ezt a viszony­lagos formahanyatlást elsősorban azért sajnáljuk, mert így bizonyta­­­lan, hogy a két Postás-futó be tud­ja-e bizonyítani, hogy a jövő évi o olimpiai kiküldetésnél számba lehet őket venni. Mégis az az érzésünk, hogy Gyi­­ntesi nem kelt majd csalódást. Lé­nyegesen jobb 5000-es, mint eddig bármelyik magyar marathóni futó és ha jól be tudja osztani iramát, Galambos 2:37:55.2 mp-es csúcs­­eredményét is túlszárnyalhatja. Má­sodik helyre Mucsit várjuk, harma­diknak­ pedig Mauréryt. A hármas csapatversenyre kiírt Tersztyánszky vándordíját a PSE nyeri az SzVSE előtt. BIRKÓZÁS HATALMAS KÜZDEL­EZEK VÁRHATÓK BUDAPEST SZABADSTIL­USU BIRKÓ'':1 BAJNOKSÁG ABAX Vasárnap egész napon át fői. : -- B­dapest szabadstílusú birkózó bajnr­sá­gai az NTE-tornate­re­mben. A ba.m­ot versenyen a­ jelenlegi gárda m ■ m­ottevő tagja elindul. Nai­ küzdel­mekre számíthatunk mi­nden súlyos opció­­ban." A több, mint félszáz nevező közül a következők az esélyesebbek: Légsúly Tóth István, Aranyi, Bencz*. Pehelysúly: Tóth Ferenc, Monos, Fecs­ke, Móri, Simon. Künnyűsúly : Ferencz, Lőrincz, Ozváry, Káli. Váltósúly: Sóvári, Hunyadiák­, Tas­nádi. Középsúly: Göndör, Kovács Gyula, Mo­hácsi. Félnehézsúly: Rihetzky, Botond, Tu­­rányi, Baranyai, Ferencz. Nehézsúly: Palotás, Poklrdi, Vitális. A mérkőzések délelőtt 9­ órakor kez­dődnek. (Mérlegelés 8-tól 9-ig.) A dön­tőkre előreláthatólag 6 óra körül kerül sor. olimpia ( lf). ..Balkán-játékok" ma kezdődnek meg Athénban.

Next