Népsport, 1960. június (16. évfolyam, 110-130. szám)

1960-06-02 / 110. szám

A MAGYAR TESTNEVELÉSI ÉS SPORT TANÁCS LAPJA CSÜTÖRTÖK, 1960. JÚNIUS 7. Ára : 60 fillér XVI. ÉVFOLYAM, 110. SZÁM Mit tudnak a skótok?­­ Európa női kosarasai Szófiában (II.) Hét megyében még bizonytalan a labdarúgó-bajnoki cím sorsa Gulyás győzelemmel kezdett Lausanneban fes Távbeszélő-jelentésünk, m (Lausanne, június 1.) A francia nemzetközi teniszbajnokság részt­vevőinek egy része Svájcban, a Stade Tennis Club Lausanne nem­­zetközi versenyén találkozott is­mét. Sok teniszező ugyan már egyenesen Angliába, a Wimble­don előtti füves pályás verse­nyekre utazott, de azért ezen a versenyen is erős a mezőny. Az ausztrál Laver és Mark, a fran­cia Haillet, a dél-afrikai Hamill, a nyugatnémet Bungiert, Buding és Ecklebe, a mexikói Palafox, a brazil Fernandea neve szerepel a sorsolási táblán — egyszóval a férfi mezőnyben érdekes küz­delmek várhatók. A nőknél már nem­ látszik ilyen erősnek a me­­■ony, hiszen az indulók közül egyedül Ruding és Hellyer tar­tozik a nemzetközi élvonalhoz. A verseny a férfi egyes mér­kőzéseivel kezdődött. Gulyás az első fordulóban a svájci Valenti­­novics ellen mérkőzött és 6:3, 6:1 arányú győzelmével biztosan jutott tovább. A második forduló­ban a legjobb tizenhat között már komoly ellenféllel kerül össze , az ötödik helyen kiemelt dél-afrikai Hamui személyében. A dél-afrikai az első fordulóban a svájciak DK-játékosa, Grimm el­len győzött 6:4, 5:7, 6:4 arány­ban. 6:­L 404 nevezés A VTSK Jubileumi teniszverse­nyére pontosan 4­04 nevezés ér­kezett. A 404 teniszező részvételé­vel szerda délután­ kezdődött el az év első tömegversenye. A III. osztályú férfi, illetve az ifjúsági fiú egyesben a legnépesebb a mezőny , 80, illetve 72 az in­dulók száma. A legerősebb me­zőny a férfi egyesben áll rajt­­ha is. Katona, Ádám, Szikszai, Szentpéteri az első négy kiemelt. Női egyesben Beosszmann Zsó­fia indulása jelent eseményt, hi­szen a sokat betegeskedő kiváló diósgyőri versenyzőnő első ver­senyén indul az idén. Mellette Bardóczi, Vajda és Rohrbookrló a kiemeltek sorrendje. A tenisznagyüzem egyébként már az első napon mozgásba lendült. A tíz városmajori pályán 48 mérkőzésre került sor szer­dán délután. Egyelőre a kiegé­szítő számokban folyik a küzde­lem­, csütörtökön azonban már néhány I. osztályú mérkőzésre is sor kerül.A Kedden délután játszották le a margitszigeti teniszstadionban­ az U. Dózsa idénynyitó versenyének női egyes döntőjét. Ez a mérkő­zés Bardóczinak a rigai nemzet­közi versenyen való szereplése miatt maradt el. A várakozásnak megfelelően Bardóczi biztosan győzött, bár a második játszmát Vajda nyerte. Az U. Dózsa női versenye döntőjének eredménye: Bardóczi (Bp. Honvéd)—Vajda (U. Dózsa) 6:4, 2:6, 6:0. Július: a Nemzetek Kupája hónapja Mint ismeretes, Spanyolország Válogatott csapatát az UEFA ki­zárta a Nemzetek Kupája további küzdelmeiből, mivel nem állt ki a Szovjetunió elleni két mérkőzésé­re. A határozat az egész labda­rúgó-világ egyhangú helyeslésé­vel találkozott, így a kupa sorsát eldöntő további küzdelmekben a Szovjetunió, Franciaország, Cseh­szlovákia és Jugoszlávia váloga­tott csapata vesz részt. Megtörtént a döntés az elő­döntő és a döntő mérkőzések időpontjaira is. A Szovjetunió—Csehszlovákia találkozót július 6-án Marsei­lle­­ben, a Franciaország—Jugoszlá­via mérkőzést pedig július 7-én Párizsban bonyolítják le. A két elődöntő győztesei július 10-én Párizsban játsszák a kupa­döntőt, a veszteseik pedig július 9-én ugyancsak Párizsban mér­kőznek a harmadik helyért. Franciaországi hírek szerint a négy mérkőzés iránt már most, több mint egy hónappal az esemé­nyek előtt, igen nagy az érdeklő­dés. Ez természetes is, hiszen a döntő küzdelmekben az európai labdarúgás élvonalába tartozó válogatott együttesek vesznek részt. Új balszárny a skótok ellen Régen volt már alanyi gom­bja a szövetségi kapitánynak, mint most, a skótok elleni mérkőzés előtt. " Elsőszámú balszélső-jelöltem,­­ a diósgyőri Pál sérült, Tichy já­téka is az orvosi véleménytől­­ függ, Albertnak húzódása van, s­­ az utóbbi hetekben Bundzsák is­­ mérsékelten játszott — kesergett­­ a kapitány. *— Ezek szerint az összeállítás­­ tele van kérdőjelekkel? — kér­­­­deztük. — Nem éppen. Az már biztos, hogy Fenyvesi lesz a balszélső és valószínűleg Bundzsák a jobbfe­dezet. Ha Albert játszhat, ő a középcsatár. — És ki lesz a balösszekötő? Tichy, Rákosi vagy Pál Tibor? Az edzőmérkőzés után majd többet tudunk ... A Rozsnnyay úti e­lőkészületi mérkőzést tehát a kapitány leg­alább olyan nagy érdeklődéssel várta, min­t a szép számban ösz­­szesereglett szurkolók. Mivel et­től a kétkapus játéktól egy és másra feleletet vártak, némi szo­rongás volt észlelhető az érdekelt játékosokon is. íme, néhány előzetes vélemény. Bundzsák Dezső: „Nagyon sajná­lom, hogy csalódást okoztam az angolok ellen. Nem éreztem ma­gam elég frissnek. A DVTK el­len már jobban ment. Egyáltalán nem fáradtam Tichy Lajos: „A múlt héten csaknem mindennap edzettem. Magam is kiváncsi vagyok, mire vagyok jelenleg képes”. Rákosi Gyula: „Jobban szere­tek balösszekötőt játszani. Mun­kabírásomnak, mozgékonyságom­nak ez a szerepkör inkább meg­felel". Pál Tibor: „Nagyon örülök a bizalomnak. Úgy érzem, a pé­csiek ellen nem játszottam rosz­­szul..." S miközben a fiúk készülődtek, a kispadon ülő Albert Flórián újságolta: " Szegeden, a csúszós fü­vön meghúzódott a combom. Azóta sokat javult. Biztosra veszem, hogy vasárnapra teljesen rendbe jövök. Ilyen előzmények után, Angyal játékvezető sípjelére a Láng-gyár NB II-s csapata ellen ebben az összeállításban kezdett a váloga­tott: Grosics — Mátrai, Sípos, Dálnoki I — Bundzsák, Kotász Sándor, Göröcs, Tichy, Rákosi, Fenyvesi. Mit láttunk ? A válogatott játékában sok volt a hiba. Elakadtak a támadások, nem volt eléggé folyamatos a csatárjáték — főleg a szárnya­kon. Helyzetek azért így is adód­tak, de Tichy, Rákosi és Sándor nem talált a hálóba. Feltűnt, hogy Sándor milyen lelkesen küzdött, túlságosan is bátor volt a közelharcokban, s állandóan gyorsabb játékra 1971- rükélte társait Tichy hamu, meg­izzadt, igaz viszont, hogy ő moz­gott a legtöbbet a csatárok közül. Keresztül-kasul száguldozott a pályáin és jól is játszott. Rákosi és szünet után a csepeli Pál igyekezett, de teljesítményük csak átlagos színvonalon mozgott. Ez mondható el nagy általános­ságban Bundzsák játékáról is. Fenyvesi csak szünet után moz­gott biztatóan. A derekasan harcoló Láng­­gyáriak nagy erővel védekeztek, pedig edzőjük, Keszei László azt szerette volna, ha többet támad­nak, hiszen ezt kérte a kapitány is. Az edző egy alkalommal be is szólt Kolaricsnak, a balfedezet­nek. — Vigyétek fel a labdát!... Kolarics így válaszolt: — Nem tudjuk, mester, mert el­veszik ... Akik hallották. Jót nevettek. Az edzőmérkőzés pozitív ta­pasztalatai közé tartozik, hogy a válogatottak lelkesen játszot­tak, még azok se, akik külön­ben hajlamosak a könnyelmű­ségre. Nem becsülték le ellenfe­lüket. Igaz, erre nem se volt okuk, hiszen a Láng sokáig egyenrangú ellenfélnek bizo­nyult. Mi sem bizonyítja ezt job­ban, mint az, hogy a félidő be­fejezése előtt öt perccel még 0:0 volt az eredmény. Szünet után feljavult a válo­gatott játéka. Ekkor elég sokat lőttek a csatárok. Göröcs má­sodik gólját oly­an pompás, vil­lámgyors kiugrás előzte meg, amelyre talán csak az újpestiek csatára képes. Szép volt Tichy távoli gólja, s egyik-másik kom­binációs megoldása is. Végül is a­z A-válogatott 7:0 (2:0) győzött. A második félidő­ben Kiu védett, Rákosi volt a jobbfedezet és Pál a ba­lössze­kötő. Gól­lövő: Göröcs (3), Feny­vesi (21, Tichy, Rákosi. És vajon mi Baróti Lajos véleménye ? — Az első félidőben játékkal egyáltalán nem voltam elégedett. Szünet után, amikor a hazaiak védelme fellazult, időnként ügye­sen játszottak a fiúk. Biztatóan játszott Tichy és Fenyvesi is. ** Az összeállítás? ■— Még nem mondhatok biztosat. A Tichy—Fenyvesi balszárny já­téka került előtérbe. A jelek szerint az angolok ellen szerepelt csapat csak a kapitány által említett két helyen változik. S reméljük, hogy ez a változás hasznára lesz válogatottunknak. ngy Nem az esélyesek győztek Szár környékén került lebo­nyolításra Budapest egyéni természetjáró tájékozódási­­baj­noksága. A rendkívül nehéz te­repen erős küzdelmet vívtak a versenyzők­­ mind az éjjeli, mind a nappali szakaszon Az éjszakai verseny nem hozott meglepetést, a nappal­ annál többet, mert a verseny esélyesei a mezőny közepén végeztek. Felnőttek, I. osztály (32 in­duló): 1. Spankovics (Ganz-MÁVAG), 12 helyezési pont. 2. Sznagyik (REAC) 13 hp. 3. Szondy (Bp. Spartacus) 13 hp.. 4. Hynek (Bp. Vasutas) 17 hp. 5. Szarka (MAFC) 17 hp.. 6. Dóra (MAFC) 19 h.. 7. Schőnviszky (Bp. Spartacus) 20 hp., 8. Sker­­letz (BMSC) 23 hp., 9. Almás (MAFC) 23 hp., 10. Rosta (UVA­­TERV) 25 hp. Az ifjúsági és női mezőny csak nappali szakaszon verseny­zett. Ifjúságiak (28 induló): 1. Bátky (MAFC) 307 hibapont, 2. Koron­­czay (MAFC) 309 hp., 3. Krizsán (Bp. Spartacus) 398 hp.. 4. Tóth (Bp. Pedagógus) 426 hp. Nők (22 induló): 1. Helda (Bp. Vörös Meteor) 16 hibapont. 2. Borsodi (Bp. Pedagógus) 46 hp. 3. Mol­nár (Bp. Pedagógus) 78 hp.. 4. Győri (Bp. Pedagógus) 112 hp. Hétfőn javítottak gyeplabdázóink Budapest-Bratislava 2:0 (2:0) (Bratislava, május 30.) Hétfőn a pozsonyi Stovan-stadionban ját­szottuk csehszlovákiai második mérkőzésünket. Pozsony váloga­tottja ellen Budapest válogatott­jaként mérkőztünk. Berki (cseh­szlovák) és Moser (magyar) já­tékvezetése mellett a két csapat így állt fel. Budapest: Tóth F. — Andorka, Tamár — Simmel, Ber­­tók, Annus — Farkas G., Munna, Tóth .J., Hegedűs, Almási. Po­zsony: Dzurilla — Kenecny, Smelka — Halup, Mery, Sic — Kalup, Illych, Aubrest, Germek, Pukalovic. G: Almási (10. perc), Farkas G. (19. perc). Csatársorunk ezen a mérkőzé­sen igen feljavult. A változatos küzdelemben igen jól állták vé­dőink a vendéglátók rohamait, csatársorunk pedig jól kihasz­nálta gólhelyzeteit. Szünet után a sérült Simmel helyett Farkas Egon, Hegedűs he­lyett Hamikus állt be. A cseh­szlovák Smelka helyett Mikolec, Holup helyett Stolc és Illych he­lyett Straka játszott. A mérkőzés utolsó negyedórájában is mi tá­madtunk többet,­­ Polánszky Ferenc dr. Szerdán este megérkezett a skót válogatott Skócia labdarúgó-válogatott csapata szerdán este fél kilenc­kor érkezett meg Bécsből a Ke­leti-pályaudvarra. A vendégeket az MLSZ vezető­sége szívélyes fogadtatásban ré­szesítette. -------------­A skót válogatott csütörtökön délután 17 órai kezdettel az MTK Hungária úti pályáján edző­­mérkőzést játszik a Testnevelési Főiskola csapatával. Portisch legyőzte Walthert Nemzetközi sakkhíradó A madridi sakkvilágbajnoki zónaverseny hetedik fordulójá­ban Portisch legyőzte a sötéttel játszó svájci Walthert és így 6.5 ponttal megerősítette második helyét a vezető holland Donner mögött. Donnernek szintén 6.5 pontja van és­­ a portugál Du­­rao ellen függőjátszmája. Moszkvában Szilágyi elvesz­tette a Sztmiszlov elleni függő­játszmáját, a hatodik fordulóban pedig döntetlent ért el Uhlmann (NDK) ellen. A budapesti sakkvil­ágbajnoki zónaversennyel foglalkozva a Szovjetszkij Szport méltatja Bar­­cza sikerét és megjegyzi: a ki­váló magyar sakkozó jövőre részt vehet a zónaközi versenyen — ő akkor éppen 50 éves lesz. „Barcza jóelőre biztosította ma­gának a születésnapi ajándékot" — írja a lap. A világbajnoki zónaverseny után ismét jelentős nemzetközi sakkesemény színhelye lesz Ma­gyarország. Június 4—17 között Balatonfüreden rendezik meg a dr. Asztalos Lajos-emlékversenyt. Az ezúttal harmadszor megren­dezésre kerülő viadal résztvevői: Flohr nemzetközi nagymester, Lilienthal nemzetközi nagymes­ter (mindkettő Szovjetunió), Bilik nemzetközi mester, Kluger nem­zetközi mester (mindkettő Ma­gyarország), Sliva nemzetközi mester (Lengyelország), Zita nemzetközi mester (Csehszlová­kia), dr. Paoli nemzetközi mester (Olaszország). Honfi mester. Len­gyel mester (mindkettő Magyar­­ország). Diimer mester (Romá­nia), Damjanovics mester és Sofa­revszki mester (mindkettő Ju­goszlávia). A torna vezetője ezúttal is Balogh László lesz. Az első versenyt 1958-ban­ Portisch, a másodikat 1959-ben a szovjet Holmov nyerte. Egy hivatali sportegyesület közgyűlésén A második emeleti tanács­teremben ezúttal nem a szén­bányászat időszerű kérdéseiről esett szó, hanem egészen más­ról: a Nehézipari Minisztérium dolgozóinak sportéletéről. Ugyan­csak megtelt a nem éppen szűk­re méretezett terem, szép szám­mal jöttek el az egyes szakosztá­lyok sportolói, hogy a NIM­SE közgyűlésén meghallgassák, megvitassák az elnökség beszá­molóját. Nagyon őszintén, kendőzetle­nül — mintha ez lett volna a mottója a beszámolónak, amelyet dr. Dormán András főtitkár tar­tott. Mint ahogyan megfontoltan értékelte az eredményeket és nem fukarkodott az arra érde­meseknél a dicsérettel, éppúgy nem rejtette véka alá a hibákat, hiányosságokat sem. Sőt — önbírálattal kezdte az elnökség nevében, mert a kollektív vezetés bizony még nem valósult meg, s ez a megállapítás több szakosztályi vezetőség tevékenységére is ér­vényes. Mégis születtek említésre méltó eredmények a tömegsport­ban és a szakosztályok terüle­tén is. Sok résztvevője volt a 15 éves felszabadulási évforduló tiszte­letére rendezett házi asztali­tenisz-bajnokságnak, fellendült a természetjárás, amit a vasárnapi túrák bizonyítanak. Megkezdő­dött az olimpiai jelvényszerző verseny, amelynek szervezésében és lebonyolításában nagy szere­pet vállaltak a női röplabdázók. A dolgozók rendszeres testedzé­sének fontosságát húzta alá a be­számolónak különösen egy mon­data: „Ha tudunk, produkálunk minőségi eredményeket is, de első a tömegsport!" Ezt annál is fon­tosabb volt ilyen határozottan le­szögezni, mert elhangzottak olyan helytelen vélemények is, hogy a szakosztályok eredményes szerep­lése az egyesület tevékenységének egyedüli mércéje. A szakosztályi sportolók közül dicséretet kaptak jó munkájukért az asztaliteniszezők, az evezősök, a röplabdázók közül a „gyengébb nem" képviselői, valamint a baj­nokságuk élmezőnyében helyet foglaló férfi teniszezők és a teké­­zők. Korántsem lehetett viszont az elismerés hangján szólni a férfi röplabdázókról s a női teniszezők­ről, nem is szólva a labdarúgók­ról, akiknek a fegyelmével a Bá­nyász Kupában bizony baj volt, 400 aktív sportoló , nem világrengető szám, de nem is kevés. A feladatok kö­zött mégis megemlítette a be­számoló: növelni a tömegsport lehetőségeit, emelni a rendsze­resen sportolók számát, tovább erősíteni a szakosztályokat. S mindezek érdekében javítani a vezetés színvonalát, együttmű­ködni a sport területein is a KISZ-szervezettel. Nagyon őszintén, kendőzetle­nül — igen, így volt helyes. El­sősorban azért, hogy a­z eddig elért vitathatatlanul értékes eredmények, szép sikerek csillo­gása nyomán ne uralkodjék el az elégede­ttség és a még meg­levő fogyatékosságok, hibák napifényre kerülésével közös erővel lehessen munkálkodni azok megszüntetésén. —r—g— Készülhetnek és­­ bizonyíthatnak! Még mondja valaki hogy az ökölvívók nem készülhetnek az olimpiáira, vagy hogy nem kap­nak képességeik bizonyításaira lehetőséget. Mert Jr­­mjt, ha mondja, rossz­­indulat vezeti, vagy tévedés ál- Pf­­rf doztata. A magyar X­ válogatottak ké­gs­­é­szülhetnek és — * A. -ét' — bizonyíthatnak. A nemrég lezajlott Budapest—Prága találkozó után e héten már magasabb fokon vizsgáznak versenyzőink. Pén­tekitől vasárnap estig ugyanis a Magyar ökölvívó Szövetség meg­alakulásának 35. évford­ulójai al­kalmából a Sportcsarnokban megrendezik a 10 nemzet tor­náját, amely egyúttal az olim­piai válogatás legjelentősebb ha­zai állomása is. Előtte persze még közös felkészülés folyik. A kenetedzéseket azonban új edző­tere miben tartják. A helyiség kizárólag a válo­gatott ökölvívók felkészítésére szolgál. Mindössze két hónapja készült el, s higiénia és célsze­rűség jellemzi. Két oldalról üvegfalai vannak, a közepén szabályos szorító emelkedik. Ezenkívül minden szokásos ezer megtalálható benne — süti Ma­gyarországon el­ölzben felsze­relték a szovjet mintájú ütőerő-növelő készülékeket. ..keljfeljancsikat” és „edzőman­­csokat" hozattak. A jó felkészü­lés tehát csak a versenyzőkön és az edzőkön múlik. Az edzés szüneteiben két gön­dörhajú, barna fiú beszélget: Riba Jóska és Szénáéi Ernő. A szorítóban időnként vetélytár­­sak, most barátok. — Látom, Jóska, kezd menni ne­ked is a „bunyó" — mondja Szé­nási. — Igen, túl vagyok a krízisen. Most már megszoktam az erős edzést és elmúlt az izomlázam. És Lám, mégiscsak jó volt, hogy adtam egy-egy „fülest", amikor elmerevedtél. Riba arcán egy pillanatra mo­soly suhan át, azután így felel:­­— Nem volt kellemes, de majd megpróbálom továbbadni másnak. A beszélgetést öröm hallgat­ni, mert azt bizonyítja, hogy a fiúk egyre jobban bírják a szo­katlanul erős edzést és bíznak magukban is. Kezdetiben még mind azt hajtogatta, hogy fáj a válla, a háta, a keze, s most mint a gyúrótól is megtudjuk: elmúlt a fáradtságérzés, panasz­ra m­ár alig-alig van példa. Persze, az optimizmus nem mindenben indokolt. Csökkentek ugyan a panaszok, egy-egy ver­senyző jelenlegi testsúlyában va­lóban biztatóan mozog — de mi lesz, ha lefogyaszt? Mert a fogyasztással sok baj van s a hirtelen testsúlycsökkenés rend­szerint az eredményre is kihat. Az egyik mérlegelés során pél­dául a következőket láttuk és hallottuk:­­— Hány kilóval vagy több? *- Hárommal. Vetkőzz le is mérlegelj még egyszer. A versenyző csak hosszas pré­dikáció után hajlandó újból mér­legelni és kiderül, hogy három kiló negyven dekával több. Kö­vetkeznek a szemrehányások, hogy nem tartja be az utasítá­sokat. A versenyző vitatkozik, az ed­ző vitatkozik. Vita, vita, vita. A többség ugyan fegyelmezetten fogyaszt, de néhány ökölvívó fe­lelőtlensége rossz hatású! Közben véget ért a szünet, folytatódik az edzés. Az előző gyorsasági munka, ütésvédés­­gyakorlás és másfajta iskolázás után ezúttal az oldalmozgást gyakorolják. Forognak jobbra, forognak balra és a harminc fiú jókedvében a lánc-lánc-eszterlán­­cot kezdi énekelni. Utána szer­gyakorlatok következnek. Legnagyobb sikerük a rugós keljfeljancsiknak van, boldog, aki ezekkel ,,hadakozhat". A szakmai munka sok energiát és akaratot igényel, de a verseny­zők szinte fáradhatatlanok. Sze­nes Dezső, a gyakran morcos szövetségi kapitány ezúttal nem is szid senkit, s elmondja: A felkészülés eddig pozitív eredményű. Az erőnlét olyan to­kot ért el, amilyenre az utóbbi évtizedben nem volt példa. Egye­dül az ütőtávérzékkel van baj, de ... még van idő a javításra. Ha már péntekig nem is, az olimpiáig mindenesetre. Z. Vincze György A 10 nemzet tornáján minden súlycsoportban négy-négy ver­senyző indul, 9 körmérkőzés for­májában vív meg az első helyért. Az indulók súlycsoportonként előreláthatólag a következőit lesznek: Légsúly: Lamne (finn), O­ech (lengyel), Török­ Gy. és Jezer­­niczky (magyar), tartalék: Dorogi. Harmatsúly: Weiss (osztrák), Fra­­donovics (jugoszláv), Nagy J. és Jaczkó (na), tartalék: Egri. Pehelysúly: Kosia (csehszlovák), Lin­vionen (finn), Baranyai és Dubovszky (m), tartalék: Simon Gy. Könnyűsúly: Czek­ely (román), Bajádzslev (bolgár), Kellner és Vona (m), tartalék: Holló. Kis­­váltósúly: Sobolewski (lengyel), König (osztrák), Juhász I. és Pál (m), tartalék: Th­ermér. Váltósúly: Mengu (román), Pavlics (jugo­szláv) Sebők II. és Klínger (m), tartalék: Kálmán. Nagyváltósúly: Gazik (csehszlovák), Waltersson (svéd), Németh J. és Erdélyi (m), tartalék: Süveges. Középsúly: Feo­­fanov (szov.), Takov (belg.), Riba és Fehér III (m), tartalék: Ungvári. Félnehézsúly: Norting (svéd), Bogunovics (jugoszláv), Sipőcz és I Szénási (m), tartalék: Gácsi Nehézsúly: Nurmahanov (szovjet), Szretenovics (jugoszláv), Szabó L. és Fazekas (m), tartalék: Dancsi (Valamennyi tartalék magyar). Az Új Dózsa sportlövői Lipcsében A népi demokráciák belügyi sportegyesületeinek sportlövő spartakiádját Lipcsében rende­zik június 5—9 között. Az ötna­pos versenyen az Újpesti Dózsa női és férfi versenyzői egyéni és csapat­versenyekben küzde­nek tíz nemzet belügyi lövészei­vel. Szerdán reggel Sólymos­ Jó­zsef, a BM Testnevelési és Sport Bizottsága tagjának vezetésével Ádor, Budarai Anna, Décsei, Dob­sa, Dosztály, Gregor, Lukács, Hamvai, Hevesi, Kelemen, Kell­­nerné, Kun F., Kununé, Kosztka, Krebe, Némethy, Pálfy, Piri, Polczer és Zele mint versenyző, továbbá Rádai Imre edző uta­zott el. Június 22-én: két rangadó a Népstadionban Mint ismeretes, NB I-es csapat­­aink június 22-én, szerdán tel­jes fordulót játszanak. Az érdekelt egyesületek meg­állapodása szerint a Népstadion­ban esti mérkőzés keretében ke­­­rül lejátszásra a tavaszi idény két nagy rangadója, az MTK- Vasas és a Ferencváros—II. Dózisa mérkőzés. Ezzel megvalósul a közönség régi vágya: a bajnoki táblázat jelenlegi négy éllovasát együtt üdvözölheti a Népstadion reflek­torainak fényében. CSÜTÖRTÖK ATLÉTIKA. Budapest váltóbaj­­nokságának első napja. Mező u., KÉZILABDA. NB I. Női mérkő­zés: Győri ETO—BRESC, Győr, ETO-pálya 17. Radícs. KOSÁRLABDA. NB I. Férfi mérkőzés: MAFC —Ganz-MÁVAG, Sportcsarnok, 19. Tar. Vincze. — Középiskolás területi döntők, bud­­pest. Jedlik Gimnázium. 8.30. LABDARÚGÁS. Előkészületi mér­kőze,I­­TF—Skócia. Hungária krt. 17­. Vadas Gy. Barátságos mér­kőzések. Bp. Gyárépítők—Siket­­néma vál. keret, Fáy u.. 17. Va­­das—Testvériség. Népliget, 17 ÖKÖLVÍVÁS. A légierők orszá­gos egyéni ökölvívó-bajnoksága. Budaörs, 10 órától. A verseny­­bíróság elnöke Pogány Ferenc. NB I n,.Északi csoport: Beloiannisz­­--Ózdi Kohász, Fehérvári út 77., 16.30. V: Dobronay, Szolnoki. TENISZ, a VTSK jubileumi ver­­senye, Városmajor, 15.

Next