Népsport, 1961. október (17. évfolyam, 195-217. szám)

1961-10-01 / 195. szám

A MAGYAR TESTNEVELÉSI ÉS SPORT TAN­ÁCS LAPJA vasárnap, 1961. október 1. ^­­Ára: 60 fillér ★ xv11- évfolyam, 195. szám ♦♦ A MI EGYESÜLETEINK ♦♦ Napirenden: a cserebere labdarúgás) Miről írnak a külföldi lapok? Változatos koz négypontos vezetést szombaton a svédek ellen A magyar--svéd viadal első napján a rúdugrók „óvatosság­ból” már háromnegyed órával a megnyitó előtt megkezdték a versenyt, de erre az óvatosságra ez­­úttal nem is volt­­ szükség. Néhány perccel a megnyitó ünnepség után­­ ugyanis már el is dőlt a verseny, már ***1 amikor a térdét fájlaló és előzőleg 4 m-en egyszer javító Miskei el­sőré átugrotta a 430-at. Az addig javítás nélkül vezető Cor­­be ezzel már nem tudott meg­birkózni. Bosszúságot csak az okozott, hogy Török harmadik lehetett volna, ha­­ a többiek példáját követve — nem hagy­ja ki a 410-et, mert a 420 már nem sikerült neki. Az első magyar győzelem­re a svédek a lassan gyü­lekező közönség előtt azután hárommal feleltek, igaz, hogy egyik sem volt meg­lepetés. A 100-as mezőny két párra oszlott, s bár Csutorás és Kiss jól küzdött, az utolsó lépés a két svédnek sikerült jobban. Forslander rossz rajtja ellenére is biztosan győzött gá­ton, Betezár csa­k megszorítani tudta Anderssont, s nem volt vitás a kettős svéd siker 400 m-en sem, ahol fiataljaink közül Nemesházi túl bátran, Nagy vi­szont túl lassan kezdett, így az első négy szám után — hűen a papírformához — 28:16-ra el­húztak a svédek. A gerelyhajítás lett a for­dulópont, itt kezdett ja­vunkra a vártnál kedvezőb­ben alakulni a pontarány. Mert míg a nézők nagy tapsai közben Kulcsár 30. válogatott­ságát nagyszerű sorozattal és az első nap legjobb eredményé­vel ünnepelte, egy időre még a kettős siker reménye is felcsil­lant. Smiding ugyanis csak negyedikre tudta túldobni Krasznait, akinek harmadik he­lye nem forgott veszélyben, s ez a várt egy pont előny he­lyett hármat jelentett. Újabb fontos szám következett: az 1000 m. A magyar pár váltott vezetéssel közepes iramot fu­tott, jól lezárta a ragadó své­deket a célegyenes bejáratáig. Itt azonban, amikor Szentgáli hajrázni kezdett, mögötte Lars­­son fel tudott nyomulni Kiss mellé és már-már megelőzte, az­ utolsó 50-en azonban Kiss még tudott ritmust változtatni és nagy biztatás közben kiharcolta a fontos második helyet. E közben a túlsó egyenes mel­lett folyó távolugrásban Kalo­csai is megnyugtatta 743-as második ugrásával a kedélye­ket. Ezúttal egyszer sem lé­pett be és még háromszor ug­rott 740-en felüli Huszonöt perc alatt 40:37-re morzsolódott le a svédek elő­nye. A diszkoszvetés váratlan iz­galmat hozott. Klik­s ugyan első dobásától kezd­ve b­­z­tosan vezetett, Széchényi úizon­b­a­n erősen formája alatt szerepelt és végig félteni­ kellett második helyét Ed­lundtól. Joggal, mert a svéd egy 53 m-en re 11­11 dobásánál kilépett és utolsóra nagyon megközelítette Széché­nyit. Eze­n végül mégiscsak megszületett a kettős győzelem és ezzel a magyar csapat két ponttal átvette a vezetést (45:43). Az 5000-esek azután újabb ötöt tettek hozzá. Nem diktáltak ko­­molyabb iramot. Időnként körö­kön át hagyták vezetni az erő­sen, lassító svédeket, az utolsó körben aziután könnyen futottak el Gustafesontól és szinte egy­­éremre értek a célba. A befejezés, a 4x100-as váltó azonban nem sikerült. A máso­dik váltásig még teljesen ver­senyben volt a magyar csapat, Gyuricza azonban elfutott Fluck elől, al­ig tudta leálv­a átvenni a botot, az utolsó váltás is gyen­géin sikerült s a svédek biztosan győztek­­ új csúccsal. Ezzel tehát négy pontra csök­kent az első napi magyar veze­tés és így bizony a viadal va­sárnap is szoros és továbbra is nyílt küzdelmet ígér. 100 m: 1. C. Jonsson (o) 10.7, 2. Csutorás (m) 10.7, 3. Hörte­nwall (ei) 10.9. 4- Ries L. (m) 10.9. (3.2 m-es ellenszél.) 400 m: 1. H. C. Johantsson (s) 47.3, 2. C. G. Johansson (s) 48.2, 3. Nagy L. (m) 48.6, 4. Nemes­házi (lm) 48.9. 1500 m: 1. Szentgállii (m­) 3:46. 2. Kiiss Gy. (m) 3:47.2, 3. Sam­son (s) 3:47.5, 4. S. Joneson (s) 3:49.1. Részidők: 59.9, 2:02.4, 3:04,1. 5000 m: 1. Iharos (lm) 14:18.8, 2. Pintér (m) 14:18.8, 3. Gn&t­tafseon (s) 14:19.4, 4. L­undstedt (er 14:54.4. Részidők 1000 mi­ként: 2:45.8. 5,34.4, 8:35.6 11:34.6. 110 m gát: 1. Forslander (s) 14.4, 2.­0. Andemsson (te) 14.6, 3. Retezár (k­i) 14.7, 4. Turóczy (m) 14.9. (0.8 m-es ellenszél.) 4x100 m: 1. Svédország (Troli­A párbajtőrvívók befejezték, a kardvívók pedig elkezdték ver­senyüket a baráti hadseregek vívóbajnokságán, pénteken, illet­--------------------------- ve­rzom-BARÁTI HA. I baton. ^ Miután a t L £ párbajtőr egyéni ver- f S? seny dön­_± ramn | tőjében c. | Budapest '­ szín vona­li 'Ninci £ las. és tő-J rtl96l| lég ki­pf 53 £ egyenlített r-'ra § küzdelem I I ^ Z for Mi- s°k­­- találgatás k S és * jóslat y előzte meg a csapataik találko­zóit. Az első fordulók, amelyeket dél­előtt vívtak, kevéssé tisztázták az erőviszonyokat, ezek alapján a szovjet és a lengyel együttes látszott kiemelkedni a mezőny­ből — könnyű győzelme révén. Délután azonban egyszeriben megváltozott a verseny képe. A csaknem k­i­zár­ól­ag a 11 utázókbó­l összeállított magyar csapat ugyani© szoros küzdelemben megverte a szovjet együttest, s győzelme birtokában esélyesként lépett pástra az utolsó forduló­ban a román CCA ellen. Ezt a mérkőzését is megnyerte, így vég­­­eredményben a második helyen végzett az utolsó fordulóban a szovjet csapatot verő, egész nap kitűnően vívó lengyel együttes mögött. A lengyel csapat megérdemel­ten nyerte a bajnokságot. Min­den versenyzője kiválóan vívott, az egyéniben nem szerepelt Nie­­laba is nagyszerűen illeszkedett az együttesbe. A szombaton reggel pástra lépő kardmezőny vegyes benyo­mást keltett. Az első fordulóban csak ritkán akadt olyan VcGötte, amelyben szép vívás folyt. Ez azonban egyszerre megváltozott, amikor a középdöntőhöz ért a mezőny, mivel addig a kevésbé képzett versenyzők kiestek. Az előmérkőzések kiemelke­dően legjobb szereplője a len­gyel Pawlowski volt: nagyszerű tempóval, ragyogó technikával, könnyedén győzte le valamennyi ellenfelét, szinte csak játszott mindegyikkel. A magyar kardo­­zók közül Bakonyi vívott legjob­ban, Pézsának halványabban ment. Terek a középdöntőig bírta csak, Lotz és Torday pedig már az első fordulóban kiesett. A kard verseny egyik érdekes­sége volt a szovjet versenyzők sas, Löttgren, Hörtewall, 0. Jons­­©onj 40.5, csúcs, 2. Magyaror­szág (Kies, Fluck, Gyuricza, Csu­toráig) 40.9. Távol: 1. Kalocsád (m) 748, 2. Winigren (s) 734, 3. Maneeoin (s) 716, 4. Horváth J. (imi) 697. Rúd: 1. Mi­ekei (im) 480, 2. Cor­be (s) 420, 3. Rinaldo (fe) 400, 4. Török I. (m) 400. Diszkosz: 1. Klics (m­) 54.57, 2. Széchényi (im) 53.11, 3. Edlund (s) 53.02, 4. Uddebom (s) 52.55. Gerely: 1. Kulcsár (m) 78.48, 2. Smidtog (s) 72.78, 3. Krasznai (lm.) 70.41, 4. Swahnström (s) 69.96. Kulcsár sorozata: 72.15, 75.69. 74.33. 76.48. 78.48, 77.34. A pontverseny állása: Magyar­­ország — Svédország 55.51. Meghívásos számok: 100 m: 1. Gyuricza (BVSC) 11, 2. Istóczki (Izzó) 11.1. 1500 m: 1. Kovács L. (U. Dózsa) 3:46, 2. Szekeres (IMAFC) 3:47.1, 3. Kiss I. (Bp. Honvéd) 3:49.8, 4. S­­ent­­iványi (Bp. Honvéd) 3:50.9,­­ 5. S­zalai (Tarab­­in­ya­­ B­ányás­z) 3:5­1.1, 6. Simon D. (­MATC) 3:52.6, 7. Horváth M. (­Bp. Hon­véd) 3:53.8, 8. Szerényi (Bp. Honvéd) 3:53.9. Részidők: 59.5, 2:02.9, 3:01.7. Porsch (Vasas) feladta, jó szereplése is: ezúttal a ke­vésbé ismert, még kiforratlan Rakita­ és Zsitnyikov várakozáson felül szerepelt, Kuznyecov és a tartaléksorból „előlépett” Tisler mellett. EREDMÉNYEK Párbajtőr csapatverseny, 1. for­duló: Legia — Bp. Honvéd 11:5. Gy: Kurczak, Strzalka, Nielaba 3—3, Wardzinski 2, 111. Török dr., 3. Móna, Lendvai 1 — 1. CCA — Vorwárts 11:5. Gy: Muresanu, Dobrescu, Stelian 3—3, Ionescu 2, ill. Fiedler 4, Melzig 1. II. for­duló: CSZKA —CCA 14:2. Gy: Kriss, Kiszeljiov 4—4, Pusanov, Kosztava 3—3, Il. Ionescu, Dob­­rescu 1 — 1. Bp. Honvéd — Vor­wárts 12:4. Gy: Oszoly, Szaniszló, Lendvay, Móna 3—3, ill. Frei­­denburg 3, Strube 1. 111. forduló: CSZKA —Vorwárts 15:1. Gy: Pu­­sanov, Kriss, Kiszeljov 4—4, Kosztava 3, ill. Melzig 1, Sta­­nitzki, Reudenberg, Fiedler 0—0. Legia — CCA 15:1. Gy: Wardzin­­szki, Krzynszki, Nielaba 4—4, Kurczak 3, ill. Dobrescu 1, Poe­­naru, Stelian, Ionescu 0—0. IV. forduló. Bp. Honvéd —CSZKA 9:7. Gy: Lendvay 4, Szaniszló, Móna 2 — 2, Török dr. 1, ill. Kriss 3, Kiszeljov 2, Pusanov, Kosztava 1 — 1. Legia —Vorwárts 15:1. Gy: Wardzinski, Strzalka, Nielaba 4 — 4, Krzynsk­ 3. 111. Fiedler 1. V. forduló: Legia —CSZKA 9:4. Gy: Wardzinski 3. Strzalka, Kur­czak, Nielaba 2 — 2. Bp. Honvéd — CCA 9:3. Gy: Szarszezló 3. Móna, Lendvay, Török dr. 2—2, ill. Ionescu, Stelian, Poén­áru 1 — 1. A baráti hadseregek 1961. évi párbajtőr csapatbajnoka: Legia (Wardzinski, Strzalka, Kurczak, Nielaba), 2. Bp. Honvéd, 3. CSZKA, 4. CCA, 5. Vorwárts. Kard egyéni verseny. Elődöntő, I. csoport. Továbbment: Kuznye­­cov (sz), Sóból (i), Wozniak (3), Rohony (r), kiesett: Lotz (mj, Pechanann (n), II. cs. Tovább­ment: Pézra (mi), Mark­ulanov (sz), Mustafa (r), Piatkowski (3), kiesett: Schenke­l (n), Martei (ti). III. cs. Továbbment: Raikitta (sz­), Pawlowski (S), Terék (m), V­inti­la (r), kiesett: Ludwig (n), Torday (m). IV. cs. Továbbment: Tisler (sz), Bakonyi (m), Piasecaki­ (r) és­ Sitnyi­kov (sz) holtverseny után, kiesett: Oulcea (z) holtver­seny után, Schäfer (n). Középdöntő. I. cs. Továbbment: Pawlowski, Bakonyi, Tieler, Ro­hony, kiesett: Vimtra, Terék, Mtavu­hanov, Sóból. II. cs. To­vábbment: Kuznyecov, Pézsa, Ra­­kita, P­i­atkowsk­i h­ol­t­versen­y után, kiesett: Sitnyikov holtver­seny után, Piasecaki, Mustafa, Wozniak. Délután a karddöntőn csak­nem kevésnek bizonyult a férő­hely a Dózsa György úti terem­ben, olyan sokan voltak kíván­csiak erre a versenyre. Az első csörtéket ezúttal is az egy or­szágbeliek vívták. A szovjet ví­vók közül Tisler, a magyarok közül Bakonyi került ki győzte­sen és Pawlowski szintén le­győzte honfitársát, Piatkowskit. A további csörtékben Tisler elve­szítette veretlenségét, bár három győzelmével még erősen ver­senyben volt, a három győzelem­mel veretlenül álló Pawlowskival és Bakonyival. Lapunk zártakor a verseny még tart. Párbajtőrben a Legia nyert bajnokságot A karddöntőben csak Bakonyi és Pawlowski veretlen Vasas—Ferencváros 3:2 (1:1)­ ­ Népstadion, 25 000 néző. Ve- s­zette: Bálla Gy. (Benkő, Bihari). Vasas: Szentmihályi — Kárpáti, Mészöly, Bakos — Ihász, He­rendi — Kékesi, Machos, Bund­­zsák, Pál II. Pál I. Edző: Illov­­szky Rudolf. Ferencváros: Landi — Tho­­mann, Kiss, Novák — Németh, Kocsis — Friedmanszky, Göncz, Mátrai, Rákosi, Fenyvesi dr. Edző: Mészáros József. Góllövő: Ihász, Novák (11-es­­ből), Bundzsák (11-esből), Bun­­dzsák, Friedmanszky. Szöglet­arány: 11:5 (5:3) a Vasas javá­ra. A Ferencváros kezdett és né­­­­hány tám­adást vezetett. Hamaro­­s­san azonban a Vasas kezdemé­nyezett. A 3. percben Berendi beadását Bundzsák fejelte kapu­ra, de Landi elcsípte a labdát. A következő percben az előre­törő Németh nagy lövése a felső kapufáról pattant le, s a védők szögletre mentettek. Ezután két kecsgetető Vasas-támadás követ­kezett. Bundzsák fejesét és lövé­sét védte Landi. Negyed óra után ismét feljött a Ferencváros, de­­ helyzet nem akadt a Vasa© k£­­I paja elő­tt. A 22. percben Rákosi­­ ívelt lövését Szentmihályi a bal felső sarokról tolta szögletre. A 27. percben váratlanul vezetést szerzett a Vrasas. Machos két csel után Ihász elé tette a labdát, s a jobbfedezet mintegy 22 méterről rá is lőtte, Land f elcsúszott, s a labda akadálytalanul vágódott a­­ léc alá. 1:0 a Vasas javára. Egy ideig még a Vasas kezde­ményezett, de sikertelenül. A 33. percben Thomann kellemetlen lö­vését fogta Szentmihályi. A 37. percben a kapuratörő Rákosit Kárpáti elbuktatta a 16-oson be­lül. Tizenegyes! A büntetőt Novák élesen a jobb sarokba vágta. 1:1. A félidő hátralévő részében is a­­Ferencváros támadott többet. A II. FÉLIDŐt is ferencvárosi támadások ve­zették be. Az 51. percben Feny­vesi léc alá tartó szögletrúgását Szentmihályi szépen lehúzta. Utána Bundzsák tört kapura, már a 16-oson belül járt, de lö­vésébe az utolsó pillanatban be­leléptek a védők. Mátrai fejese volt rá a válasz. Az 59. perc­ben a Vasas gördülékeny, szép támadást vezetett, amelynek be­fejezéseképpen Machos nagy lö­vése a felső kapufáról a gólvo­nalra pattant, a védők felsza­badítottak. A 65. percben Mát­rai tört előre, lövése a bal fel­ső sarok fölött jutott ki a me­zőnyből. A 67. percber­ Pál II a jobboldalon tört előre, a 16- oson belül Kiss dancsolta, a büntetőt Bundzsák félmagasan­­ a kapu baloldalába lőtte. 2:1 a­­ Vasas javára. A Vasas támadott , továbbra is. A 82. percben Ma­­­­chos Bundzsák elé tette a lab­­­dát és a középcsatár mintegy 1­22 méterről nagy gólt lőtt a j Jobb felső sarokba. 3:1. A 90. p­ercben baloldali ferenc­­i városi támadás utáni Fenyvesi átadására Mátrai és Szentmiihályi futott, a két játékos összeütkö­zött, a labda Friedmanszky elé perdült, aki a kapu bal oldalába lőtt. 3:2. Az I. félidőben nem sok örö­mük telt a szurkolóknak a já­tékban. Mindkét csapat meg­lehetősen lagymatagon próbál­kozott, igen sok átadási hibá­val játszott. Jellemző erre a játékrészre, hogy az egyik gólt fedezet lőtte, a másik pedig 11-esből esett. Érdekes, hogy a Ferencváros toldozott-foltozott csatársora az I. félidőben job­ban játszott, mint a piros­kékek támadósora. A Ferenc­város már eleve védekezésre rendezkedett be, mert Mátrait hátravonta Pál­­l őrzésére. A zöld-fehér támadások idején pedig a legtöbb alkalommal Németh nyomult fel a támadá­sok segítésére. A Vasas szünet után valamelyest feljavult, most már több folyamatos támadást -------------­vezetett, többet is kezdeménye­zett, s ennek köszönheti győ­zelmét. A Vasas együttesében Szen­tmihály­inak akadt egy-két jó védése, a gólokról nem felrét. A hátvéd­hármasban Mészöly vé­gig átlagon felü­i teljesítményt nyújtott, de Bakos is megtette a magáét, különösképpen az I. félidőben. Kárpáti feltűnően gyengén játszott. Talán, éppen ezér­t s­­ikat szab­á­ly­talankodo­tt. A fedezetpár szorgalmasan küz­dött. A támad­ósorban az I. fél­időben egymást múlták felül a játékosok a hibázásban, szünet után már javult az ötösfogat, ekkor különösen Kékesi vezetett néhány igen, jó támadást. A töb­bieknek időn­ké­nt voltak­­ ügyes meg­mozd­ul­ásai­k. A Ferencvárosban Landi az első gólnál hibázott. A hát­véd hármasban Thomann a vá­rakozáson felül szerepelt, jól fogta Pál I-et. Kiss szünet után sokszor kihagyott. Novák köze­pes teljesítményt nyújtott. A fe­dezetek k­özül Németh inkább a támadást támogatta, több-keve­sebb sikerrel. Kocsis a védeke­zésben igyekezett. A csszársor­­ban Friedmanszky a legtöbbször középen próbálkozott, néhány­szor hasznosan. Göncz indított néhány támadást, de­­ akad­ta­k hi­bák­ is. Mátrai meglehetősen kedvetlenül játszott, Rákosi a mezőnyben iparkodott. Fenyvesi dr. még mindig láthatóan tar­­tózik.Odött a közelharcoktól, de így se akadt néhány jó támadás­vezetése. Dalia Gy. játékvezető az I. fél­időben jól vezette a mérkőzésit. Szünet után már többször hibá­zott, különösen a dánosok meg­ítélésében. Tar István A labdarúgó NB I állása 1. Tatabánya 8 6 — 2 20: 8 10 2. Vasas 9 5 1 3 24:11 11 3. Bp. Honvéd 8 5 1 2 22:13 11 4. Dorog 8 4 2 2 13:11 18 5. U. Dózsa 8 3 3 2 11: 8 9 6. Ferencváros 9 3 2 3 11:10 9 7. MSK 8 3 2 3 18:14­­ 8. Komló 8 3 2 3 13:13 8 9. Pécs 8 4—4 12:14 8 10. Salgótarján 8 2 3 3 13:15 1 11. Csepel 8 2 2 4 11:19 6 12. Győr 8 2 2 4 8:18 1 13. Szeged 8 2 1 5 8:14 7 14. Ózd 8 2­­ 6 11:24 7 Sorsoltak a labdarúgó EK-ban Szombaton Londonban az UEFA illetékes bizottsága kisor­solta a labdarúgó-bajnokcsapa­tok 1961 — 62. évi tornájának következő mérkőzéseit. A 8 kö­zé jutásért az alábbi találkozó­kat bonyolítják le (az előlálló csapatok először otthonukban játszanak): Servette Gent (sváj­ci)—Dukla Prága (csehszlovák), Vorwärts Berlin (NDK), vagy Linfield (északír) — Glasgow Ran­­gers (skót), Standard Liege (bel­ga)—Malkakosken Haka (finn), Odense (dán) — Real Madrid (spanyol) Feyenoord (holland) —Tottenham Hotspur (angol), Partizan Belgr­ád (jugoszláv) — Juventus (olasz), Besiktas (tö­rök)—FC Nürnberg (nyugatné­met), Austria Wien (osztrák) — Benfica (portugál). Könyvespolc Granyin: Eteleüvő utam. Regény. (Európa.) Gerelyes Endre: Kövek között. Elbeszélések. (Magvető.) Leonyid Zorin: jó emberese. Vígjáték három felvonásban. (Gondolat.) Louis Velle: szenteltvíz és ko­kain. Komédia négy felvo­násban. (Gondolat.) Sikeresen szerepel a szakszervezeti vízilabda-válogatott Batumiban­ ­­, Távbeszélő-jelentésünk.­­■ (Batumi, szeptember 16.) A Fe­kete-tenger partján levő Batumi­­ban egy új 50 méteres uszoda avatotta népségének keretében folyik ez a sza­kszervezeti vízi­­labda-form­a,. A mieink rajtja jól sikerült. Magyar szakszervezeti válo­gatott— Moszkvai Tr­ud 3:2 (1:0, 0:1, 1:0, 1:1). Csapatunk ebben sm összajártáe­­ltam kead­ellit: Ambrus — Dancsa, Kőnigh — Lepies dr. — Kiss L, Kö­röshegyi, Szikora, Csere: Gyerő II, Salamon dr., Villa­­rie. A fiúik eleinte elfogódotta­n ját­szottak, am­i a kissé hidegebb vízfej is magya­rázható. Nehéz, de megérdemelt győzelmiét arattunk. A harmadik negyedben, Dancsa, Kőröshegy­ és Lepies dr. helyére állt be a három cserejátékos. Góljainkat Vitáris (2) és Lepies dr. szerezte. Második mérkőzésünkön már ment a góllövés is. Magyar szakszervezeti válo­gatott—Tbiliszi Gantiadi 7:4 (1:1, 3:0, 1:1, 2:2). összeállításunk a következő volt: Amibrus — Dancsa, Gyerő II — Lepies dr. — Szikora, Kö­­rösihelgyi, Konrád III. Csere: Sa­lamon dr., Kőr­igh, Vitáris, Kiss L. Játékosaink — főleg a máso­dik negyedben — jól kihasznál­ták a helyzeteket. A harmadik negyed elején cseréltünk, ami­kor Dancsa, Gyerő II, Kőröshe­gyi és Konrád III helyére állt be a négy cserre játékos. A magyar csapat hét gólján Vitáris (2), Kő­­nigtfi, Konrád III, Kőröshegyi, Lepn­es dr. és Dancsa osztozko­dott. Harmadik mérkőzésünket is győzelemmel fejeztük be. Magyar szakszervezeti válogatott —Tbiliszi Burevesztnyik 5:3 (1:0, 1:1, 2:1, 1:1) A magyar csapat ebben az összeállításban kezdett: Ambrus — Dancsa, Gyerő II — Lepies dr. — Szikora, Kőröshegyi, Kon­rád III. Csere: Salamon dr., Kő­­nigh, Kiss L., Vitáris. Jó mérkő­zést vívtunk a szovjet Blu­­menthal játékvezetése mellett. Három ízben került emberhát­rányba csapatunk,­­s egy alka­lommal mi lőttünk ilyen helyzet­ben gólt. Ez kétségtelenül for­dulópontja volt a mérkőzésnek. A magyar csapat góljai közül Kiss kettőt, Vitáris, Köröshegyi és Lepies dr. egyet-egyet dobott. Dancsa, Kőröshegyi, Kiss L. és Königh játszott kiemelkedően. Visszautazásunk két nappal el­tolódott, mivel a szovjet szak­­szervezetek meghívták csapatun­kat Moszkvába, ahol két napot töltünk, így csak szombaton kezünk haza. Bozsi Mihály dr. Megkezdődött az osztrák nemzetközi lovasverseny ›— Távbeszélő-jelentésünk. ›‹‹ (Salzburg, szeptember 30.) Saj­nos, lovaink most ie későn ér­keztek meg, és így eléggé fá­radtan álltak rajthoz az osztrá­kok nemzetközi lovasversenyé­nek szombat délelőtti­ megnyitó­­számában. Igen nagy mezőny gyűlt öeszre. A hazaiakon és a mieinken kívül olaszok, belgák, svájciak és nyugatnémetek vesz­nek részt a kétnapos küzdelem­ben. A mezőny erősségére jel­lemző, hogy a nyugatnémetek 60 lóval jelentek meg és a szombati első két nemzetközi számot ők nyerték. A pályáról annyit tudunk je­lenteni, hogy , igen kisméretű, talaja rendkívül rossz, salakos, köves. Az első napon épített pá­lyák egyébként nem voltak túlsá­gosan nehezek. Ve­rsenyzőn­nnk közül Szabados és Szabácsi sze­repelt a legjobban. A r­egnyitó­számban két cso­portra osztották a versenyzőket, tekintettel a 163 indulóra és az első csoportban Szabácsi Bőszén­­iával a kilencedik lett, míg a második csoportban Szabados Garmemnel a hatodik helyen vég­zett. A végeredményt azonban összesítve hirdették, és így mindketten hátrább kerültek. Jellemző a nyugatnémet lovasok tudására, hogy a 24 hibátlan lo­vas közül 18 NS­ZK-beli volt. Megnyitószám: 120—130 cm: 1. Müller (NSZK) Princze Brow­­ney n. 1. 0 hp. 0:58.1, 2. Jarasin­­szki (NSZK) Walpurgo n. 1. 0 hp. 0:58.3, 3. Janasinszki (NSZK) Ló­ránt II n. 1. 0 hp. 0:53.5. . . . 14. Szabados (magyar) Carmen n. 1. 0 hp, 1:05.1, ... 18. Szabácsi (ma­gyar) Böszénfa n. 1. 0 hp, 1:10.2. Ugratás 150 cm-en: 1. Müller (NSZK) Princze Browney n. 1. 0 hp, 0:37.9, 2. Bagusak (NSZK) Goldmadel n. 1. 0 hp, 0:41, 3. Ju­rasinszki (NSZK) Godewind n. 1. 4 hp, 0:38 (valamennyien össze­vetésben). Az első pályán elért négy hibapontos teljesítménnyel Szabácsi Bőszéniával, Szabados pedig Garmennel holtversenyben a nyolcadik helyen végzett. B. S. Barcza a harmadik helyen végzett. Véget ért az osztrák nemzet­közi sakkverseny, amelynek utolsó fordulójában Barcza a belga O'Kellyvel került szembe. A magyar nagymester számára a döntetlen eredmény biztosí­totta a harmadik helyezést. Az utolsó forduló eredményei: Dückstein — Kopetzky 1:0. Pirc — Fütp, Barcza —O'Kelly, Aver­­bah — Stöckl döntetlen, Uhlmann — Klenzl és Robatsch—Pad­l dr függő. Befejezték az előzőleg függőben maradt Stöckl—Ro­batsch játszmát is, Stöckl győ­zelmével. A verseny végeredménye az élcsoportban: 1. Averbah 9, 2. Filip dr 8, 3. Barcza 7 pont. A függőjátszmák már nem befo­lyásolhatják az első három hely sorrendjét.

Next