Népsport, 1964. szeptember (20. évfolyam, 173-193. szám)

1964-09-01 / 173. szám

EKKOR LETT A vERSENY ÉRDEKES •‚ ^ 'v^ S s ' ' ' -S .' Z % .' ο ‡ ' *■ . A vasárnapi 5000 m-es verseny legérdekesebb szakaszában készült ez a kép. Szekeres Béla 2000 után „felrázta” a mezőnyt és bátor erősítéssel egy kör alatt jelentős előnyt szerzett. A felvétel pillanatában a későbbi győztes, a fekete mezes Mecser Lajos már megkezdte az üldö­zést és nyomában Simon Attilával előzte a lengyel Stawiarzt. (Horváth Erika felvétele.) A Megyeri úton kettős mérkőzés lesz vasárnap Négy labdarúgó válogatott keretünk játszik szerdán A hétfői ligaértekezleten az MLSZ-ben megállapodtak a csa­patok a hétvégi programban. Rózner Győző, a Vasas szakosz­tályvezetője bejelentette, hogy a Fáy utcai sporttelep gyeptég­­láit felszedték, s ezért a Vasas csapata felkérte az Újpesti Dó­zsát: engedélyezze az együttes számára, hogy a Csepel elleni mérkőzést ott játssza le. Az Új­pesti Dózsa vezetősége ehhez hozzájárult, és az MLSZ elnök­sége is megadta erre az enge­délyt. A vasárnapi műsor tehát így alakul: Vasas—Csepel, Me­gyeri út, 14.15. Újpesti Dózsa— Pécs, Megyeri út, 16. Bp. Hon­véd—MTK, Kispest, 16. Tatabá­nya—Ferencváros, Tatabánya, 16. Debrecen—Diósgyőr, Debre­cen, 16. Győr—Dorog, Győr, 16. Komló—Szeged, Komló, 16. A Tatabánya—Ferencváros mérkő­zést, jugoszláv bíró vezeti. Szeptember 13-án­ csak egy mérkőzés lesz a Népstadionban, az MTK—Vasas mérkőzést ugyanis a Hungária úton rende­zik meg 16 órakor. * Az NB I B valamennyi mérkő­zését vasárnap játsszák. ★ úgy volt, hogy szerdáin kerül sor a Testvériség— Vasas MNK- mérkőzésre. Hétfőn délután, az MLSZ-ben új megállapodás szü­letett, mivel a Vasas játékosai­­­nak többsége a különböző válog­­­gatott keretekben kapott helyet,­­ ezért a mérkőzés most elmarad. Egyébként megállapodtak a klub j bek képviselői az MNK követ­­­­kező mérkőzéseiben. Egyetlen vitás kérdés a Bp. Honvéd szep­tember 16-i találkozója. A műsor: szeptember 9: Test­vériség-Vasas, Pestújhely, szep­tember 16: Győr—Dorog, Győr, Újszegedi TC — Bp. Honvéd, Sze­ged, szeptember 23: Miskolci Honvéd — Ferencváros, Miskolc. ★ Szerdán négy labdarúgó-válo­gatottunk lép pályára. Az A-vá­­logatott Mohácsra látogat, ahol a 75 éves jubileumára készülő Mohácsi MTE-vel játszik. Az olimpiai válogatott keret, amely hétfő óta Tatán tartózko­dik, a Tatai Honvéddel mérkő­zik szerdán délután. Az utánpótlás-válogatott nem­zetközi találkozón vesz részt Székesfehérvárott. Ellenfele az NDK 23 éven aluliakból álló vá­logatottja lesz. Az NDK együt­tese hétfőn repülőgéppel meg­érkezett Budapestre, majd autó­busszal Székesfehérvárra uta­zott. Az ifjúsági válogatott a Bp. Spartacusszal játszik edzőmér­­kőzést, így tehát jó programja lesz a magyar labdarúgás vala­mennyi korosztályának! Baráti Lajos szövetségi kapi­tány hétfőn délelőtt kijelölte a keretet, nem vehette természe­tesen figyelembe az olimpiai és az utánpótlás csapatban szereplő játékosokat, valamint a nemzet­közi kupamérkőzéseken játszó Győri Vasas ETO és a Bp. Hon­véd labdarúgóit. Az A-válogatott keret a kö­vetkező: Tamás, Gécz­ (kapusok), Vei,lat. Mátrai, Mészöly, Sárosi (hátvédek), Sólymos­i. Laczikó (Tatabánya) (fedezetek), Sándor. Pál (Vasas), Göröcs, Csemal, Kuti, Rákosii, Fenyvesi dr. (csa­tárok). Az utánpótlás válogatott ke­ret: Varga (Vasas) — Cserkó (Kecskeméti Dózsa), Csordás (Újpesti Dózsa), Mester (Szom­bathely) — Szűcs (Dorog), Szűcs (MTK) — Szekeres (Z. Dózsa) Szurom­ (Dorog), Puskás (Va­sas), Varsányi II (DVSC), Sikor­a (Diósgyőr). A tartalékok: Száger (G­am­z - MÁV­AG), Fönmagig­­ni (MTK), Oborzini­­­Egyetértés), Ma­jor (MTK). Az ifjúsági válogatott keret szerdán a Kőér utcában a Bp. Spartacusszal játszik, a meghí­vott játékosok 14 órakor talál­koznak a pályán. A keret: Zsirai (Keszthelyi Haladást, Gil­icze (Szegedi VSE), Légrádi, Konrád. Tüske (Pécsi Dózsa). Horváth (Tatabánya). Molnár (Bp. Hon­véd). Török­­i Szegedi( Építők). Liebhaber. Márta. Ihász II (Va­sas). Bánkút­ (Budafok­). Németh. Kiss (FTC). Schercer (M. Pamut). Kocsis (Szegedi VSE). Sashegyi (Egyetértési). Még egy hazai labdarúgó­esemén­y lesz szerdán: a vasár­napról elmaradt BVSC—Láng NB I B-é bajnoki mérkőzés. Jó lenne sikerrel rajtolni a kupákban A Győr már Lipcsében van, a Bp. Honvéd pedig útban Lausanne felé Szerdán megkezdődnek a ma­gyar klubcsapatok számára is a nemzetközi kupaküzdelmek. A sorsolás szerint mind a Győr, mind a Bp. Honvéd idegenben játssza első mérkőzését. Szep­tember 2-án lép pályára Lip­csében a Bajnokcsapatok Európa Kupája keretében a Győr a Chemie ellen, míg a Bp. Hon­véd a Kupagyőztesek Európa Kupájában a Lausanne ellen. Hogyan készül a két csapat, mit várnak az edzők? Ezt kér­deztük a két szakvezetőtől, az elutazás előtt. Hidegkúti szoros küzdelmet vár A Győr csapata fárasztó „vargabetű” után utazott el Lip­csébe, hiszen vasárnap Szegeden játszottak a Rába-partiak. Hi­degkúti edző már az utóbbi mérkőzéseken is több játékosát pihentette. „ Gondolom lehetőség lesz arra, hogy a mérkőzés szín­helyén hétfőn és kedden is ed­zést tartsunk — mondta Hideg­kúti. — Mit vár a mérkőzéstől? — Remélem, sikerül olyan eredményt elérnünk, hogy ide­haza biztosítani tudjuk a to­vábbjutást. Sok jót hallottunk a lipcseiekről. A közelmúltban román túrán vettek részt. Ara­don és Kolozsvárott is játszot­tak. Romániában élő ismerőseim levélben számoltak be arról, hogyan is játszott a Chemie Leipzig. Ezt feltétlenül haszno­sítani fogom a taktika kidolgo­zásánál. Az ETO 15 játékossal kelt útra Lipcsébe. Ezek: Tóth, Kiss, Orbán, Tamás, Izsáki, Palotai, Morvai, Máté, Szaló, Orosz, Ta­kács, Povázsai, Korsós, Barna, Keglovich. A győriek hétfőn délelőtt már meg is érkeztek. A Bp. Honvéd bízik a továbbjutásban A Bp. Honvéd együttese 15 játékossal hétfőn délután vona­ton utazott a svájci Lausanne­­ba. — Tovább szeretnénk jutni — mondta a mérkőzéssel kapcso­latban Kispéter edző. — Ez nem lesz könnyű. Ellenfelünk, a Lau­sanne vasárnap 4:2 arányú győzelmet aratott, és mint hírlik, igen jó formában van. A Lau­sanne­­tipikus kupacsapat. Ta­valy a legjobb négyig jutott, s csak a Real Madrid ütötte el őket attól, hogy a döntőbe jus­sanak. Csatársoruk igen veszé­lyes. Jól bírják a 90 percet, ke­ményen, férfiasan játszanak. — Hogyan áll fel a Honvéd Lausanne-ban ? — Ugyanaz a 11 lép pályára, amelyik legyőzte a Ferencvá­rost. Hétfőn délután 15 órakor a következő játékosok utaztak el: Takács, Fónyód, Marosi, Sipos, Dudás, Mihalecz, Nógrádi, Vági, Nagy Gy., Nagy A., Tichy, Tóth, Komora, Katona és Ba­logh.★ * Remélhetőleg szerdán mind a Győr, mind a Bp. Honvéd jó rajtot vesz. Ez bizony jó len­ne ... Franciaországban versenyeznek Az amatőr ke­ré­kipárosok vi­lágbajnoksága csütörtökön kez­et odák Franciaországban a Mont- Blanc alatt fekvő Albertville­­ben. Ezen a napon a 100 kilo­méteres országúti csapat világ­bajnokságot bonyolítják le. Két nappal később Salanchess-ban folytatódik a v­iág­bajnokság, amikor 184 kilométeres távon az országúti egyéni világbajnok­­ságra kerül sor. A 100 kilomé­teres csapatban Mészáros, Jusz­­kó, Stámusz és Makó indul, míg az egyéni világbajnokságban Megyerdi Antal. Az országúti VB-n résztvevő kerekeseink hét­főn Viszt György edző és Beh­­ringer József főtitkár kíséreté­ben repülőgépen elutaztak Fran­ciaországba. Az amatőrök pályavilágba­j­­n­okságára 8-a és 13-a között ke­rül sor Párizsban. Pályásaink később utaznak el a VB szín­helyére. A MAGYAR TESTNEVELÉSI ÉS SPORTSZÖVETSÉG LAPJA KEDD, 1964. SZEPTEMBER 1. -JG 60 fillér -£X XX. ÉVFOLYAM, 173. SZÁM Nagyszerű küzdelmekre van kilátás a nemzetközi röplabda­tornán Öt ország válogatottjai kedden délután a Sportcsarnokban lépnek először pályára Korán kezdődik a „hétvégi”­ sportműsor szeptember első het­­­tében, mert a kis Európa-baj­­nokságnak is beillő nemzetközi­­ férfi röplabdatorna résztvevői már kedden délután háló elé állnak a Sportcsarnok nagyter­mében.­­ Ha lenne erről a jelentős­­ röplabda-eseményről prospek- | | tus, úgy egészen biztosan meg- |­s találnánk valahol a sorok kö-| zött ezt a mondatot: „garantált | minőség”. Európa öt országá­­­­nak öt kitűnő válogatottja vesz­­ részt ugyanis a tornán, olyan fémjelzett röplabdacsapatok, mint a csehszlovákok, a bolgá­rok, az NDK-sok és a franciák. — Ez a torna olimpiai felké­szülésünk legfontosabb állomása — közölte velünk Hegyi Mátyás, a röplabdaszövetség főtitkára. — Külön jelentősége lesz a csehszlovák —magyar talál­kozónak, mert Tokióban az első mérkőzést ez a két együttes vívja majd egy­mással. A többiek nem vesznek ugyan részt a tokiói olimpiai tornán, de talán nem kell külön bemu­tatni a bolgárokat, akik a múlt évi Európa-bajnokságon alig m­aradtak le a tokiói repülőről. Az NDK pedig éppen az utóbbi időben hívta fel magára a fi­gyelmet több meglepő győzelmé­vel. Természetesen legjobb tizenkét játékosunk lép minden esetben pályára, amelynek hálója a sza­badtéri bajnoki találkozókkal el­lentétben, a Sportcsarnok játék­terén lesz felállítva. Ez is egyik felkészülési programpontunk az olimpia előtt, ahol szintén te­remben kerül sor a mérkőzésekre. És hogy megközelítőleg olimpiai légkör alakuljon ki, munkába veszik a japán labdákat is, amelyekkel az olimpián is találkozunk. A külsőségeken túl remény van a megfelelő hangulat kialakításá­ra, amit elsősorban a várható színvonal biztosíthat majd. — Csapatunk a külföldiekben olyan ellenfeleket kap — emlí­tette ezzel kapcsolatban Po­­rubszky László, válogatottunk ed­zője — akik teljes erőbedobásra késztetik majd válogatottunkat. A tornán egyébként a nagyok mellett szerepel utánpótlás-válo­gatottunk is, amelyet tehetséges fiatal játékosokból válogattak­­ össze. Csapatössze­állításuk még­­ nem alakult ki véglegesen. Csak­­ a mérkőzések megkezdése előtt­­ derül ki, hogy a meghívottak kö­zül kik lesznek azok, akik ren­delkezésre állnak. A csehszlovákok késői jelent­kezése mii£út(#T)eglehetősen fel­borult az előkészítés szokásos tervszerű programja. Ezért az NDK és a bolgár csapatok csak kedden délelőtt futnak be fővá­rosunkba. A francia csapat hét­főn késő este repülővel érkezett Ferihegyre, míg a csehszlováko­kat még később várták. Ők valószínűleg autóbusszal érkez­nek a Royal Szálló elé. Az öt ország hat csapata közötti röplabdatorna legfontosabb talál­kozói semleges bírákkal kerül­nek lejátszásra. Másfél hónap­pal az olimpiai játékok előtt utolsó erőpróbát jelent ez a nemzetközi találkozó röplabdá­­saink számára, amely után már csak a simítások maradnak hát­ra a Tokiói elutazásig. A keddi mérkőzések csapat­sorsolása: Franciaország —NDK, Bulgária — C­sehszlovákia, Ma­gyarország A—Magyarország utánpótlás. Kitűnő szovjet eredmények a moszkvai nemzetközi öttusa verseny lövész- és úszószámában­ ­­­ Kiküldött munkatársunk távbeszélő-jelentése.­­ (Moszkva, augusztus 30.) A Lomonoszov-egyetem egyik tor­natermében moszkvai idő sze­rint reggel 10 órakor kezdődött a 13 csapat és 52 versenyző kö­zött a vívó elsőség eldöntése. A 14 órás marat­honi versenyt Török Ferenc kitűnően bírta és az egyetlen 1000 ponton felüli teljesítménnyel nyerte a vívást. Vívás egyéni: 1. Török Ferenc (Magyarország­­) 41/1075, 2. Kaplanov (Moszkva) 35/925, 3. Picsuskin (Moszkva) 34/900, 4. Török Ottó (Magyarország B) és Pálvölgyi (Magyarország A) 33/875, ... 7. Novikov (Szovjet­unió I), Nagy (Magyarország B), Bretz (Magyarország B) 31/825... Szaniszló (Magyarország A) 700 pont. . . Móczár (Magyarország A) 675 pont . . . Sárfalvi (Ma­gyarország B) 650.­­ Csapat: 1. Magyarország A 2625, 2. Moszkva 2550, 3. OSZSZSZK 2475, 4. Magyarország B 2350, 5. Szovjetunió A 2326, 6. Finn­ország 2200.★ (Augusztus 31.) Hétfőn már korán reggel neki­vág­tunk a 30 km-es útnak, amely a város­­szí­véből a Dynamo-lőté­rre veze­tett. Kitűnő lövész idő várt az öttusázókra, akik éltek is az alkalommal, és pompás sorozato­kat értek el. A mi öttusázóink közül azonban csak Nagy ke­rült az első tíz közé (48, 48, 50, 49), de 1000 pontos ered­ményével is csak ötödik lett. A fiatalok közül főleg Pál­völgyi és Móczár­ maradt el a várakozástól. Lövészet egyéni: 1. Mokejev (Szovjetunió) 198/1060, 2. Pi­csuskin (Moszkva) 197/1040, 3. Minakov (OSZSZSZK 196/1020, 4. Selg (Észtország) 196/1020, 5. Nagy 195/1000, 6. Nikityin (OSZSZSZK) 194/980, 7. Minye­jev (Szovjetunió) 194/980 . . . 11. Sárfalvi 192/940... 13. No­­vikov 192/940 ... 18. Török F. dr 191/920... 20. Török O. dr. 190/900 ... 29. Szaniszló 188/ 860... 31. Bretz 187/840... 37. Pálvölgyi 184/780 ... 41. Mó­czár 181/720 — Csapat: 1. Szov­jetunió 2980, 2. OSZSZSZK B 2840, 3. Magyarország B 2840, 4. Észt SZSZK 2849, 5. OSZSZSZK A 2780, 6. Moszkva 2660 ... 9. Magyarország A 2560. A moszkvai hadsereg sport­kombinát uszodájában hétfőn délután került sor a 300 méte­res szabadúszásra. Ez a szám ismét a szovjet versenyzőké volt, és az első tíz közé nem került be magyar. A gyengébb időered­ményeket öttusázóink a szoká­sostól melegebb víznek tulajdo­nítják. Egyéniben Török Ferenc megőrizte ugyan vezető helyét, de a nagyszerű futóként ismert Picsuskin szorosan a nyomába ért. A csapatok közötti verseny­ben a lövészet és az úszás után elvesztettük vezető helyünket, és az élre került OSZSZSZK mö­gött több mint 400 pontos hát­ránnyal A­ csapatunk a negyedik helyre esett vissza. Úszás. Egyéni: 1. Minyejev 3:46.2, 1070, 2. Ledinyev (ve­gyes) 3:47.7, 1065, 3. Jazsev (OSZSZSZK) 3:47.8, 1065, 4. Pa­­homov (Moszkva) 3:54, 1030, 5. Szeleckij (OSZSZSZK) 3:57.8, 1015, ...7. Novikov 3:59.1, 1005, ...11. Tö­rök 0. 4:03.4, 985, 12. Móczár 4:03.6, 985, ...15. Sárfalvi 4:10.7, 950, ... 18. Bretz 4:13, 935, ...21. Pálvölgyi 4:15, 925, 22. Szaniszló 4:16.2, 920, . . . 24. Tö­rök F. 4:16.8, 920, 25. Nagy 4:16.9, 920. Csapatban: 1. OSZSZSZK 3075, 2. Szovjetunió 3060, 3. Moszkva 3045, 4. Magyarország B 2870, 5. Örményország 2845, 6. Ma­gyarország A 2830. Összetett egyéni: 1. Török F. dr. 3985, 2. Picsuskin 3960, 3. Kaplanov 3895, 4. Minyejev 3850, 5. Minakov (OSZSZSZK) 3805, 6. Jazsev 3800, 7. Nagy 3785, ... 11. Novikov 3698, 13. Makejev 3647, 14. Sárfalvi 3640, 15. Pálvölgyi 3620, 16. Zdobnyi­­kov 3610, . . . 30. Móczár 3330, . . . 42. Török O. dr. 3083, 46. Bretz 2600, 47. Szaniszló 2480. Csapatban: 1. OSZSZSZK 11 385, 2. Moszkva 11 165, 3. Szovjetunió 11 157, 4. Magyar­ország A 10 935, 5. Észt SZSZK 10 168, 6. Leningrád 10 551, 7. Magyarország B 10 508. A verseny utolsó számára, a terepfutásra, kedden kerül sor. Nagy József A BAJNOKI CÍM SORSA MÉG NEM DŐLT EL de az biztos, hogy pompás nyaralót a Balaton partján, 2 szoba hallos öröklakást Budapesten olimpiai sorsjeggyel nyerhet SUGÁRZIK AZ ÖRÖM AZ ARCUKRÓL Nem is csoda. Ködmön Ferenc és Hingl László szolgáltatta az idei kajak-kenubajnokság meglepetései közül a legnagyobbat. Párosban két bajnokságot nyertek a jó nevű ellenfelek előtt. Ködmön ezt még megtoldotta két egyéni bajnoki aranyérem­mel. (Horváth Géza felv.)

Next