Népsport, 1971. december (27. évfolyam, 285-308. szám)

1971-12-02 / 285. szám

Nincs már veretlen az NB I-ben Népsport A MAGYAR TESTIVÉ VE­LÉSI ÉS SPORTSZÖVETSÉG LAPJA CSÜTÖRTÖK, 1971. DECEMBER 2. 4 Áfás 1 forint ♦ XXVII. ÉVFOLYAM, 285. SZÁM Bp. Honvéd—Újpesti Dózsa 1:0 (0:0) A mérkőzés előtt Buda István dr., az MLSZ elnökségének tagja búcsúz­tatta az utolsó bajnoki mérkőzését vezető Zsolt Istvánt . Az első 45 perc­ben változatos, küzdelmes volt a mérkőzés, de kevés szép megoldásnak tapsolhattak a szurkolók . A két csapat igyekezetéből egy-egy kapufára tellett • A szünet utáni paprikás hangulatban sok szabálytalanság szüle­tett, s ennek egyik következménye volt a gól: Kocsis rúgta, nagyszerűen eltalált szabadrúgásból . A vezetés birtokában bátrabban játszott a hazai együttes és a hajrában még növelhette volna góljainak számát. Salgót­arján—Ferencváros 1:1 (1:0) Hetven percen át rangadóhoz méltó játékot láthattunk Salgótarjánban • Az első félidőben az óriási akarással küzdő hazaiak voltak fölényben és Juhász öngólja révén a vezetést is megszerezték • Szőke 11-esből egyenlített • A 89. percben Petri játékvezető elnézett egy büntetőt • Igazságos döntetlen született a mérkőzésen. Hvar és Genova után A vízilabdavilág érdek­lődése ezekben a hetek­ben egyértelműen a sportág legjelentősebb klubtornájának eseményei felé fordult. A Bajnok­csapatok Európa Kupájá­nak küzdelemsorozata e hét végén érkezik el az utolsó felvonáshoz, a dön­tőhöz. A döntő négyes mezőnye izgalmas, látvá­nyos mérkőzések során alakult ki a múlt héten Genovában és a jugoszlá­viai Hvar szigetén, amint arról a találkozók két ma­gyar szemtanúja, Vuszek Antal és dr. Salamon Fe­renc beszámolt. (Cikkünk a 7. oldalon.) Jégkorongozóink az osztrákok ellen Magyarország jégkorong-válogatottja szombaton és vasárnap Ausztriával mérkőzik Budapesten. A találkozó igen érdekesnek ígérkezik, hiszen mindkét csapat a C-cso­­portban szerepel a VB-n, Csíkszeredán küzd majd a pon­tokért. Válogatottunk felkészülését egy hónapon át Andrej Csaplinszkij szovjet szakvezető irányította, aki jelenleg Moszkvában intézi az áthelyezésével kapcsolatos teendőket és csak december második felében érkezik vissza Buda­pestre. Az MJSZ Csaplinszkij távollétében Babán Józsefet, a BVSC edzőjét bízta meg a felkészülés irányításával. (Részletes beszámolónk a válogatottról a 2. oldalon.) ­ Bemutatkozott a „sötét ló" Decemberi csúcsforgalom a labdajátékokban Zajlik az élet a nyughatatlan labdák nyughatatlan világában. Már a december elejei csúcsforgalomban is sűrűsödnek a jövő feladatai, jelentkeznek a soron következő bajnokságok, az olimpia és a VB problémái. Premier Székesfehérvárott Csütörtökön premier lesz Székesfehérvárott, a város sportéletében első ízben­­kerül sor KEK-mérkőzésre. A pre­mier főszereplője ezúttal a Videoton női kosárlabda-gár­dája, amely csütörtökön az Útépítési Technikum csarnoká­ban Európa egyik legjobb klubcsapatával, a Lokomotív Szófia együttesével vívja KEK-mérkőzését. A szófiai együttes­ben öten a nagyválogatottnak is tagjai, az edző, Ivan Geor­­giev pedig egyben a nagyválo­gatott másodedzője is. A fehérvári közönség érdek­lődését mutatja, hogy sok jegy már elővételben elkelt. A Vi­deoton jól felkészült a talál­kozóra, s szeretné kihasználni a hazai pálya előnyét. A visz­­szavágót december 9-én Szófiá­ban tartják. Különös „átigazolások’' Útnak eredtek a kézilabda­­edzők, sportkifejezéssel élve: leg­többjük átigazolt máshová. Ed­zőt cserél a férfi NB 1-ben a Bp. Honvéd, a Bp. Spartacus, a Vasas, a Debreceni Dózsa, az Újpesti Dózsa, s az NB 1-ből kiesett VM Egyetértés is. A Győri Textiles NB I B-s férfi­­csapatában is lejárt az edzői „mandátum”. Szakkörökben aggódnak a baj­nokságot követő hatalmas edzői változások miatt, mert a tapasz­talat megmutatta, hogy nem­csak a játékosok, hanem az ed­zők csapatba illeszkedése is sok időt igényel. Japánok Európában A női kézilabda VB-re készü­lő japán válogatott már bemu­tatkozott Európában. Két mérkő­zést játszott Dániában, s két győzelemmel utazhatott át a szomszédba, Svédországba. A dán válogatottat 14:12-re győzte le. A „sötét ló” aztán folytatta jó szereplését, Borlange HK ellen 15:11-re, majd Stockholm válo­gatottja ellen 20:11-re győzött. A vendéglátókat meglepte a japánok nagyszerű teljesítmé­nye, s óvatosságra intették a VB-n érdekelteket! A japán ké­zilabdázás előretörését egyébként a férfiválogatott szereplése is mutatja: beverekedte magát a müncheni olimpiai torna mező­nyébe. A legfiatalabbb tizenhét éves A Magyar Röplabda Szövet­ség elnöksége dr. Kotsis Atti­láné vezető­edző javaslatára kijelölte a müncheni olimpiára készülő női válogatott keretet. A korábbiakhoz képest akad néhány érdekes változás, így a válogatottságról évközben le­köszönt Nagyné helyett a te­hetséges, 17 éves Csapó Gabi (Újpesti Dózsa) és az ugyan­csak ifjúsági Szőnyi Ildikó (BVSC) kapott helyet a legjob­bak között. A keret: dr. Bánhegyi Emil­­né, Buzek Lászlóné, Énekes Emőke, Gerh­ardt Gézáné, Ha­lász Lajosné, Szalainé Sebők Éva (M­M), Blaumann Ferenc­­né, Csapó Gabi, Hazsik Endré­­né, Királyné Siri Emerencia (Újpesti Dózsa), Gál, Mária, Torma Ágnes (BKV Előre), Tö­rök Zoltánná (Vasas Izzó), Hubai Gyuláné, Schadekné Eichler Katalin (Bp. Sparta­cus), Szőnyi Ildikó (BVSC). A közvetlen olimpiai felké­szülést december 13-án Sárvá­­rott kezdi meg az olimpiai részvételi jogot tavaly kiví­vott együttes. A férfiak ezzel szemben csak nézők lehetnek Münchenben. A szövetség döntése értelmében az európai élmezőnytől elmara­dó férficsapat az olimpiai előt­ti selejtező tornán már nem kap bizonyítási lehetőséget. Levél Renagától Barcelonából levelet hozott a posta a Magyar Tenisz Szövet­ségbe. „Köszönetet mondok azért a csodálatos figyelemért, ven­déglátásért, amellyel verseny­zőinket körülvették és fogad­ták Budapesten” — írta levelé­ben a többi között P. L. Rena­­ga, a Spanyol Tenisz Szövetség elnöke a Király Kupa mérkőzé­sen tapasztaltakról, majd vé­gül megállapította: „Ez a mér­kőzés megerősítette a magyar és a spanyol teniszezők baráti kap­csolatait .. Ami egyébként a kapcsolato­kat illeti, folynak a tárgyalások két barátságos jellegű mérkő­zésről, amelyre 1972 első felé­ben Barcelonában, illetve a Davis Kupa főpróbájaként Bu­dapesten kerülne sor. Kupák és az asztalitenisz Az asztaliteniszezők őszi ver­senyidénye befejezéshez köze­ledik. A fiatalok a hét végén a Szovjetunióban, Szendyék pe­dig a jövő héten Bulgáriában szerepelnek. A kupákban részt vevő klubcsapatok műsora nem alakult ki véglegesen. S mi a helyzet az Európa Li­gában? Eddig hat mérkőzést ját­szottak le, s a védő magyar csa­pat veretlenül vezet. 1. Magyarország 3 3 — 16:5 6 2. Csehszlovákia 1 1 — 4:3 2 3. Svédország 2 1 1 7:7 2 4. Német SZK 2 1 1 5:9 2 5. Szovjetunió 1 — 1 3:4 — Anglia 2 — 2 6:8 — 7. Franciaország 1 — 1 1:6 — A következő 15 mérkőzés van még hátra. December: Csehszlovákia—Franciaország, Anglia—Szovjetunió, Svédor­szág—NSZK, 1972. január: NSZK—Csehszlovákia, Francia­­ország—Anglia, Szovjetunió— Svédország. 27-én Csehszlová­kia—Magyarország. Február: NSZK—Szovjetunió, Svédország —Franciaország. Március: Ang­lia—Csehszlovákia, Franciaor­szág—Szovjetunió, 19-én Ma­gyarország—Svédország. Ápri­lis: Szovjetunió—Csehszlová­kia, Franciaország—NSZK, 24- én Anglia—Magyarország. A válogatottak itt még egymás ellen küzdenek. Blaumanné ütését az­ Énekes —Buzekné sánc próbálja hárítani, szemben Királyné és Csapó is beavatkozásra készen áll. Néhány nap múlva már egy oldalon, közös erővel az olimpiára készülnek! Jellemző kép az első félidőből: Bicskei elcsípi a labdát Bene elöl, ehhez asszisztál Lukács, Tajti és Ruzsin­szki. Két négyzetméteren egy Dózsa-csatár és a négy, Honvéd-védő. (Geleta lát. felvétele.) k utolsó szakasz - München jegyében Szerdán délután ismét találkozott a magyar birkózó­válogatott. Most már egészen az olimpiáig folytatódik a közös felkészülés. A nagy munka első napján valóságos hangulati kaleidoszkóp alakult ki: némi nosztalgia a szabad délutánokért, az újrakezdés ezernyi reménysége és termé­szetesen a nagy célért, a sikeres olimpiai szereplésért indí­tott harc gondolatai. A birkózók első napjáról szól riportunk a lap 2. oldalán. Már csak egy kérdőjel Az 1972. évi labda­rúgó EB 93. selejte­zőjét — egyet le­mondtak — vívták szerdán Athénban. Anglia csapata 2:0 arányban győzött, így a III. csoportban két pont előnnyel kötött ki az első helyen, s hetedikként került az EB negyeddöntőjébe. Most már csak két mérkőzés van hátra, s mert a Törökország —Lengyelország talál­kozónak már nincs jelentősége, kérdőjel csak egy akad: Ma­gyarország vagy Fran­ciaország? Szomba­ton a bolgár—francia találkozó után ez a kérdőjel is eltűnik. Mai számunkban Visszapillantás a lab­darúgó NB I B mér­kőzéseire (3. oldal) • Bakó Pál, a tartalék (5. oldal) Sport és technika (5. oldal)• Győzelem a nagyok előtt (7. oldal) • NB II a labdajátékok­ban (7. oldal)

Next