Népsport, 1972. augusztus (28. évfolyam, 181-207. szám)

1972-08-01 / 181. szám

ISMERŐSÖK a müncheni csapatban A szovjet vívók a sport­ág élvonalához tartoznak. A világbajnokságokon és az olimpiákon is sok si­kert arattak, a mieink leg­veszélyesebb ellenfelei. Tallinnban most tartották meg az országos bajnok­ságot, amely egyben az utolsó erőpróba volt az olimpia előtt. (Beszámo­lónk a 8. oldalon.) i & | n Ml IWiflIMRII f <11MfWWil—B—I NepsporL A MAGYAR TESTNEVELÉSI ÉS SPORTSZÖVETSÉG LAPJA KEDD, 1972. AUGUSZTUS L ♦ Ára: 1 forint + XXVIII. ÉVFOLYAM, 181. SZÁM Több mint nyolcszázezer néző az NBIB-ben A cím önmagában is sokat mond az 1971-72. évi NB I B-ről. A tudósítóink által adott nézőszámok szerint 814 600 szurkoló látta a bajnokság 306 mérkőzését, s ebből a 221 vidéki találkozónak 672 800, a 85 pestinek 141 800 nézője volt Kétszázezerrel több néző volt kíváncsi a mostani küz­delmekre, mint az előző bajnokságban, s ez 36 százalékos növekedésnek felel meg! A közönség tehát kitett magáért. S a csapatok? Közöttük is akadt néhány, de a csapatjáték­kal általában továbbra is nagyon sok a baj. Valami azért mégis megindult a tavaly júliusi NB I B-s értekezlet óta. Legalábbis ami a játék küzdőjellegét illeti. Mert a máso­dik vonalban az 1971—72. évi bajnokságban sok érdekes, izgalmas mérkőzés is akadt. S ha a nemsokára kezdődő baj­nokságban a játék színvonala is javul, elmondhatjuk majd: elindultunk végre­­ felfelé az úton. Reméljük, így lesz! (Összeállításunk az NB I B-ről a 3. oldalon.) Vegyes verseny - felemás kép Szombaton és vasárnap ismét vizsgázott úszósportunk... Elsősorban természetesen a válogatottakat figyeltük, függet­lenül attól, hogy bajnoki döntőben rajtoltak vagy „kiegé­szítő” futamban, olimpiai próbaversenyen szerepeltek. Ta­pasztalataink meglehetősen vegyesek: akadnak már olyanok, akik közel járnak csúcsformájukhoz, viszont a többség még a formábahozás kezdetén tart Ami feltétlenül örvendetes — az elmaradt nagy eredmények okozta csalódás ellenére —, Gyarmati és Hargitay máris kitűnően bírja a sorozatterhe­lést! Teljes mértékben elfogadható a magyarázatuk is: nem most kellett jól úszni, hiszen a gyorsító edzések, az utolsó finomítások még hátravannak. A két kulcsember mellé rakétagyorsasággal igyekszik felzárkózni Verrasztó Zoltán. (Részletes értékelésünk a 4. oldalon.) Verrasztó Zoltán kihomorít és nekivág a 200 m-es hátúszás­­nak ... A végén remek csúcsot mutatnak az órák! A XX. NYÁRI OLIMPIA Tizenkét éves tornászmúlt­j ) után tavaly ősszel Bánfai­­ A . Ágnes válogatott tornász­-a nőnk úgy döntött, hogy abbahagyja a versenyzést Az olimpiai keret össze­­állításakor azonban a ve­­zetőedző, dr. Nagy Jenőné 11. megkérte, hogy még 1 évig­­ legyen a csapat segítségé­re, így Bánfai továbbra is megmaradt a szerek világában. Sokak összefogásának eredményekép­pen elkészült a 364 férőhelyes Hotel Olympia, amelyben 126 Münchenre készülő olimpiai csapat­tagunk, lakik majd az elutazásig. Hétfőn már 94-en be is költöztek. Beszámolunk két nagyöbű sport­puskásunk - Papp Lajos és Nagy Béla — egy szentendrei délelőtti edzéséről, annak vidám és komoly pillanatairól. Az olimpia minden eddiginél élesebben felveti a dopping kérdését. Erről szóló írásunk az akaraterőt tartja az egyetlen sportszerű „serkentőszernek”. (összeállításunk az 5. oldalon.) — Hol is találkoztunk utoljára?... A Hotel Olympia halljában két kiváló szakember: Pásztor István és P. Novák Ilonka beszélget (Záhonyi Iván felvétele). Szél nélkül A rendkívüli időjárás csaknem lehetetlenné tette az idei nemzet­közi vitorláshét és magyar bajnokság si­keres befejezését. A versenyrendezőség és a zsűri minden igye­kezetére és tudására szükség volt ahhoz, hogy egy utolsó, le­rövidített futam után ugyan, de bajnokot le­hessen hirdetni. Múl­hatatlan érdem az övék­­ és erős kriti­ka ugyanakkor, mert a versenyzők tulaj­donképpen önkénte­lenül is rájuk háríta­nak át minden, eset­leg a szélhiányból eredő bosszúságot is. Mi ebben az igazság? És hogyan versenyez­tek olimpiára készülő egységeink? Goszto­­nyiék kitűnően, Fi­­náczy... (Cikkünk a 4. olda­lon.) Kecskemét—Békéscsaba 2:2. Gól — szabadrúgásból — a kecskeméti hálóban. A 42. percben, Lengyel szabadrúgása után, a sorfalon Irányt változtatva került a labda Gól hálójába. Ez volt az otthon játszó Békéscsaba első gólja „KULCS” a rejtélyekbe® Több mint fél éve már, hogy ifjúsági és ser­dülő asztaliteniszezőink megkezdték a rendsze­res felkészülést a fiatal játékosok Dániában, Vejlében sorra kerülő Európa-bajnokságára. Most, nem egészen egy héttel az EB rajtja előtt, néhány, velük kapcsolatos, első pillanatra rejtélyesnek tűnő történethez próbáltuk megke­­­­resni a „kulcsot”. Miért vidámak vereség után a fiúk? Mit értenek a játékosok a „levegő” fogal­mán? Mivel „haragították" magukra az ifjú asz­taliteniszezők más sportágak híveit? A kérdésekre a választ lapunk 7. oldalán adjuk meg. Hogyan került 25 játékos a FŐSPED-hez? Néhány labdarúgó fejőstehénnek, illetve hitbizománynak tekin­tette a FŐSPED Szál­lítókat! Követelőztek, meg akarták buktatni az edzőt, a vezetőket. A volt NB I B-s együt­tes kulcsjátékosai sé­rülést szimuláltak, de csak addig, amíg a kedvezményeket sző­kébbre nem szabták... Egy szó, mint száz: elvágták maguk alatt a fát, a csapat kiesett az NB I B-ből. A fut­ballisták addig ját­szottak a tűzzel, amíg megégették kezüket. Egyszerűen nem hit­ték el, hogy nem tud­ják az egyesületre kényszeríteni uralmu­kat. A klub vezetői valamennyi játékos­sal beszéltek — hiába! Végül is - a jövő ér­dekében - úgy dön­töttek, hogy tömeges átigazolással kicse­rélik az egész csapa­tot és az új idényre csak az edző (Bu­­zánszky Jenő) marad. Huszonöt játékost igazoltak! Persze, ma­radt néhány labda­rúgó a „régiek” közül is. Ők tiszta lappal indulnak, akárcsak az újak. Mindenkire kö­telező azonban: egy­formán kell dolgoz­niuk a vállalatnál, s a pályán nyújtott tel­jesítmények arányá­ban differenciáltan kapják majd a jutta­tásokat. (Cikkünk a 2. oldalon.)

Next